Nemrégiben jelent meg egy gazdagon illusztrált könyv a múlt nagy birodalmairól (Letűnt civilizációk nyomában, Alexandra Kiadó, 1999). A kötet szerzői nem kevesebb, mint 49 hajdanvolt civilizációs központ maradványait mutatják be, a krétai Knósszosz romjaitól a mai Irakban található Babilónon át a dél-amerikai Machu Picchu sziklavárosáig. Ami a helyszínekben közös: a pusztulás, amely ezeket az egykor virágzó államokat sújtotta. Természeti katasztrófák és háborúk nyomait őrzik a megmaradt kövek " innen tudjuk, hogy léteztek. Egy hajdani szupercivilizáció nyomait azonban máig sem találják. Ez a legendás Atlantisz, amely Platón görög filozófus leírása szerint egyetlen éjszaka tűnt el a tenger habjai között. Némelyek szerint Atlantisz titkai számos hajdani, sőt modern civilizációra is hatást gyakoroltak.
Az egykori mínoszi civilizáció központja a krétai Knősszoszban.
Itt is keresték Atlantisz maradványait
Létezett-e valaha ez az óriás szigetre épült városállam?
Egyetlen " ámde tekintélyes " írott bizonyíték erre az i. e. IV.
században élt görög filozófus, Platón feljegyzése, amelyet a
Timaiosz és a Krítiász című műveiben örökített meg. Platón a
történetet egy ősi egyiptomi forrásra hivatkozva meséli el, annak
alapján, ahogy azt Szolón, az ismert görög államférfi továbbadta.
Szolón Egyiptomban járva egy nagyon öreg paptól megtudta, hogy az
emberiség története jóval régebbi, mint ahogy azt kortársai
gondolták. Az egyiptomi szerint a földet a múltban több
apokaliptikus kataklizma érte, részben víz, részben tűz által.
Ezek közül egy azonban különösen pusztító volt: "Rendkívüli
földrengések és özönvizek támadtak (...) és Atlantisz szigete is a
tengerbe merülve eltűnt."
Platón leírása alapján Atlantisz igen
magas szellemi és technikai fejlettséget ért el. Az egyiptomi pap
ezt annak tulajdonította, hogy a birodalom alapítói egy isten
(Poszeidón) és egy halandó nő viszonyából született rendkívüli
tehetségű lények voltak. "Mikor a leány (Kleitó) már férjhez
menendő volt, meghalt apja és anyja, Poszeidón pedig szerelemre
gyúlva iránta, egyesült vele." Ebből a kapcsolatból öt ikerpár
származott, közülük az elsőszülött, Atlasz lett a sziget első
királya és egyben névadója.
Atlantisz természeti adottságai
alapján is paradicsomi hely lehetett. Mint Platón mellékelt
leírásából is kitűnik, a létfenntartás senki számára nem okozott
gondot, sőt a gazdagságot jelentő természeti kincsek is szabadon
hozzáférhetőek voltak mindenki számára. A szigetállam
középpontjában a Kleitónak és Poszeidónnak szentelt templom állt.
Erre a helyre hozták fel évente, évszakonként az első terményeket
a birodalom minden részéből áldozati ajándékként. A templom
udvarából két forrás fakadt, amelyekről Platón ezt írja: "A hideg,
illetve meleg vizű forrást pedig, melyek bősége kimeríthetetlen,
vize kellemessége és kiváló minősége folytán csodálatosan alkalmas
volt, úgy használták fel, hogy épületeket emeltek köréjük, s a víz
jellegének megfelelő fákat ültettek." E központ köré épült ki "
koncentrikus körökben " a birodalom fővárosa, széles mesterséges
csatornákkal és fényűző épületekkel.
A birodalom törvényei a
legenda szerint magától Poszeidóntól származtak, amelyet egy
ércoszlopra vésve őriztek meg a sziget közepén álló templomban. Az
uralkodók e törvények alapján, valamint mágikus rítusok révén
kormányozták országukat, amelyet az öt ikerpár öröksége nyomán tíz
régióra osztottak fel. A béke és bőség aranykora sok nemzedéken át
fennmaradt: "Amíg az isten (Poszeidón) természete elég erős volt
bennük, engedelmeskedtek a törvénynek, és jó barátságban éltek a
velük rokon isteni világgal." A harmónia azonban egy idő után
megbomlott: "Midőn az isteni rész tünedezni kezdett bennük, mert
gyakran és sok halandó elemmel keveredett, és túlsúlyba került az
emberi jelleg (...), elkorcsosultak." A romlás Platón szerint
kivívta az égiek haragját, akik egy éjszaka mindenestől
elpusztították Atlantiszt.
A tudás oszlopai
Platón történetét Atlantiszról
sokan próbálták megfejteni. Kincsvadászok és a téma megszállottjai
a földközi-tengeri Thera szigetétől kezdve a Bermuda-háromszögön
át az Andok fennsíkjáig igyekeztek nyomára bukkanni a görög
történész által leírt birodalomnak. A Discovery Channel angol
filmsorozat nemrég Magyarországon bemutatott Atlantisz című
epizódja szerint a legújabb kutatások Dél-Amerika magasfennsíkjai
között, a hajdani inka birodalom területén keresik a Platón
leírásában csupán mint a "Héraklész oszlopain [a
Gibraltári-szoroson] túli" szigetként megjelölt országot. Az
érdekes teóriák ellenére régészeti bizonyítékok egyelőre
nincsenek.
A konkrét földrajzi helytől függetlenül is sokan
próbálják megfejteni, hogy létezhetett-e egy, a ma ismert
civilizációkat megelőző, azoknak forrásául szolgáló birodalom.
További vita tárgya, hogy előfordulhatott-e egy olyan világméretű
természeti kataklizma, amelyben a föld lakossága részben, vagy
szinte teljes egészében elpusztult.
Az apokalipszis lehetősége
évezredek óta jelen van az emberek gondolkodásában. Josephus
Flavius, a neves I. századi zsidó történetíró szerint már az első
emberpár készült egy globális katasztrófára. Flavius szerint az
özönvíz előtt élt generációk annak érdekében, hogy az általuk
összegyűjtött tudás és felfedezések ne veszszenek el, "Ádám
jövendölése alapján, miszerint a világ egyszer tűz ereje által,
egy másik alkalommal pedig a vízáradat ereje által fog
elpusztulni, két oszlopot emeltek; az egyiket téglából, a másikat
kőből és mindkettőre feljegyezték az általuk megismert tudást és
bölcsességet. Azért mindkettőre, hogy amennyiben a téglából
készült oszlopot az özönvíz elpusztítaná, akkor a kőoszlop
megmaradjon az utódok számára"" (A zsidók története, I. könyv
70"71.) Flavius művében azt is megjegyzi, hogy korában ez az ősi
tudást megőrző kőoszlop még megvolt, "Szíriád földjén".
Ősapokalipszis
A történelemben bekövetkezett apokalipszis legismertebb leírását
az Ószövetség őrizte meg. Egyes teológusok szerint már Mózes első
könyvének kezdő sorai egy világméretű, sőt kozmikus katasztrófára
utalnak. Az úgynevezett "kettős teremtés" elmélet hívei szerint
Ádám teremtése előtt is létezhetett egy civilizáció, amely Isten
ítélete következtében nyomtalanul elpusztult, és ennek helyére
teremtette Isten a ma élő emberiség őseit.
Míg az
ősapokalipszisre legfeljebb közvetett bibliai utalások vannak, az
egész földet elborító áradásról, az özönvízről már részletesen
tudósít az Ószövetség. Érdekes módon a Biblia hasonló genetikai
keveredésről számol be Ádám leszármazottai és természetfeletti
lények között, mint az Atlantisz-legenda: "Az óriások ["nefilim" =
"bukottak/akik leestek/aláhullottak"] valának a földön abban az
időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai [angyalok]
bemenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szülének
nekik. Ezek azok a hatalmasok ["hősök"], kik eleitől fogva
híres-neves emberek voltak." (Teremtés könyve 6,4)
A
félistenek, héroszok rendkívüli képességekkel és ismerettel
rendelkeztek (egyes feltételezések szerint repülő szerkezeteket
használtak, és ismerték az elektromosságot, valamint magas szinten
értettek a mágia és asztrológia különböző ágazataihoz), ám
alaptermészetük a Biblia szerint annyira romlottá vált, hogy
"szívük minden alkotása szüntelen csak gonosz" volt. Egy közel "
vagy több mint " száz esztendős átmeneti korszak után, amely alatt
Noé és családja hasztalan próbálta figyelmeztetni kortársait a
közelgő apokalipszisre, Isten egy nap elhozta az özönvizet az
egész emberiség elpusztítására. Bár a Teremtés könyvének
beszámolója szerint a több mint egy évig tartó kataklizmában
Noé "óceánjárójának" nyolc utasa kivételével mindenki elpusztult,
az özönvíz előtti civilizáció tárgyi emlékei " köztük a Flavius
által említett "tudás kőoszlopa" " esetleg fennmaradhattak,
megkönnyítve ezáltal a túlélők számára az újrakezdést.
Korszakváltás küszöbén
A Föld felszíne, sőt az egész
Naprendszer egykori katasztrófák emlékeit őrzik. A gigantikus
aszteroida-kráterek méretéből arra lehet következtetni, hogy ha
létezett akkoriban civilizáció bolygónkon, az nagy valószínűséggel
elpusztult a becsapódás nyomán keletkezett földrengések, szökőár
és a következményként jelentkező időjárási anomáliák
következtében. Graham Hancock angol bestsellerszerző "Istenek
kézjegyei " Kutatás a kezdetek és a vég után" (Alexandra Kiadó,
1998) című könyvében ókori térképek vizsgálata alapján azt
állítja, hogy a kontinensek a múltban másképp helyezkedtek el mint
ma, például az Anktartisz jégmentes, növényzettel borított föld
volt, valahol a jelenlegi Dél-Amerika földrajzi szélességén. A
kontinensek átrendeződése okaként Hancock a földkéreg
"elcsúszását" említi. Mások szerint a Föld tengely és a Nap körüli
keringési sík a múltban merőleges szöget zárt be, szemben a mai
ferde síkkal. Ez a pályamódosulás okozhatta a feltételezések
szerint az évszakok kialakulását, amelyet az ószövetségi leírás a
vízözön utánra datál.
A tudósok általában egyetértenek abban,
hogy a régészeti leletek és az írott források alapján a ma ismert
civilizációk minden átmenet nélkül, mintegy 5-6000 éve bukkantak
fel a történelemben. (Bár egyes emlékekről, így például az
egyiptomi szfinx törzsét képező kőtömbről vagy a stonehenge-i
obeliszkekről ennél régebbi dátumot is feltételeznek.) Az
előzményeket homály fedi: ebbe a történelmi vákuumba " az ősi
civilizációk teoretikusai szerint " akár az Atlantisz-legenda,
akár a Biblia preádámi illetve özönvíz előtti világa beilleszthető
lehet.
Az Atlantiszról szóló mítoszok legszorgalmasabb
népszerűsítői ma a New Age irányzatához tartozók közül kerülnek
ki. Közismert, hogy az "új kor"-ideológia szerint a föld egy
átfogó korszakváltás előtt áll, amely egyaránt érinti a
természetet, az emberiséget és a mindenben jelenlévőnek tartott
"holisztikus tudatot". E korszakváltás számos New Age-tanító
szerint az egykori tökéletes birodalom mintájára egy, az emberiség
és a szellemvilág közötti határokat nem ismerő világ, az
Új-Atlantisz eljövetelét készíti elő.
Az atlantiszi világ
küszöbönálló újrafelfedezését a mozgalom legnevesebb médiumai,
Helena Petrovna Blavatsky, Alice Ann Bailey és Edgar Cayce már a
XX. század első felében megjövendölték. Szerintük az ezredforduló
táján újra előtérbe lépnek azok a természetfeletti lények
("felsőbb mesterek", a "Hierarchia"), akik befolyásuk alatt
tartották a hajdanvolt aranykort. Ezen elméletek megjegyzik
ugyanakkor, hogy a magasabb szintre történő átmenet nem lesz
fájdalommentes: természeti katasztrófák, pusztító világháborúk és
más megrázkódtatások kísérik majd, amelyek célja, hogy az
elmaradott, és fejlődésre képtelen csoportoktól " úgymond "
"megtisztuljon" a föld.
Alice Bailey azt írta 1947-ben az
eljövendő világkonfliktusról: "A feszültségek a világban és
különösen a Hierarchiában olyanok, hogy egy újabb és valószínűleg
végső világválságot fognak eredményezni, hacsak nem következik el
bolygónkon a szellemi élet olyan felgyorsulása, amelyen keresztül
a régóta várt Új Kor feltételeinek eljövetele megdöbbentően
gyorssá válik"" (The Rays and the Initations, 1947)
A New
Age-próféták nem titkolták el azt sem, hogy a "nagy ugrás" és az
emberiség megszabadítását ígérő New Age-messiás eljövetelének
akadályozói szerintük az ortodox, hitükhöz ragaszkodó zsidók és
keresztények. Szintén Bailey írja: "(...) Az ortodox judaizmusnak,
amelyben mélyen fészkel a gyűlölet, lassan el kell tűnnie;
mindennek meg kell változnia, hogy felkészüljön a világ arra a
kijelentésre, amelyet a Krisztus fog elhozni." Továbbá: "El fog
jönni bizonnyal egy kor, amikor a Felvilágosodottak fognak
uralkodni, akik nem fogják eltűrni, hogy (...) bárki előírja nekik,
hogy miben higgyenek ahhoz, hogy üdvözüljenek. (...) Várható, hogy
az ortodox kereszténység először el fogja utasítani a Krisztusról
szóló új teóriákat, amelyeket az okkultizmus képvisel (...), de
egyre nehezebben fogják az értelemmel bíró embertömegeket rávenni
arra, hogy (...) fanatizmussal vagy hisztérikusan átadják magukat."
(The Externalisation of the Hierarchy, 1957)
A radikális Új Kor
egyes teoretikusainak írásaiból kitűnik, hogy számukra a
tömegkatasztrófák és a világháborúk a megtisztulás eszközei.
Eszmerendszerüket a kérdést keresztény"humanista szemszögből
vizsgáló kutatók, így többek között az amerikai Gary Kah a
globalizmus gyökereiről szóló könyvében (Demonic Roots of
Globalism, 1996) rasszistának és vallásilag mélyen intoleránsnak
minősíti, jóllehet szerinte céljaikat gyakran a globális
összefogás és harmónia jelszavai mögé rejtik el.
Edgar Cayce
szerint az Új-Atlantisz egy kataklizmasorozat nyomán fog ismét
előbukkanni. Követői szerint ilyen katasztrófákra vonatkozó
jövendölések megtalálhatók a különböző kultúrkörökben:
Nostradamus
" az utóbbi hónapokban némileg tekintélyét
vesztett " jövendöléseitől kezdve a hopi indián
próféciákig.
A föld vajúdása
A természetben bekövetkező
apokaliptikus jelekről a Bibliának is sok mondandója van. Ismert,
hogy mind a zsidó, mind a keresztény vallási várakozás legfőbb
tárgya a Messiás eljövetele és földi uralmának, az új aranykornak
a beköszönte: "Mert megvígasztalja az Úr Siont, megvigasztalja
minden romjait, és pusztáját olyanná teszi, mint az Éden, és
kietlenjét olyanná, mint az Úrnak kertje, öröm és vígasság
találtatik abban"" (Ésaiás könyve 51,3)
Mind az Ó- mind az
Újszövetség egyértelművé teszi azonban, hogy a messiási korszakba
történő belépés előtt sok megrázkódtatáson kell a földnek átesnie.
Erről az átmeneti korszakról, amelyet földrengések, járványok,
éhínségek és etnikai háborúk jellemeznek, Jézus mint "sok
nyomorúságnak [az eredeti szerint: "szülési fájdalom"] kezdetéről"
beszél (Máté evangéliuma 24,8). Pál apostol ugyanezt az időszakot
szintén a terhes asszonyra szakaszosan rátörő szülési fájdalmakhoz
hasonlította. (Thesszalonikabeliekhez írt 1. levél 5,3)
A természeti katasztrófák megsokasodása és több, szinte
megoldhatatlannak látszó globális probléma (környezeti ártalmak,
katonai"gazdasági"vallási konfliktusok) egyidejű jelentkezése
világszerte felkeltette nemcsak az aggódást a föld jövője miatt,
hanem a radikális változás iránti várakozást is. Arra a kérdésre,
hogy lesz-e az emberiségnek egy második aranykora, és ha igen,
akkor azt az emberek és félistenek spiritualista Új-Atlantiszának
vagy a Messiás által újjáteremtett földön lévő Új-Jeruzsálemnek
hívják-e majd, a jövő évezred adhatja meg majd a választ.
Részletek Platón leírásából
"(...)
Az előzőekben már szóltunk az istenek közti sorsolásról, amellyel
felosztották az egész földet itt nagyobb, ott kisebb részekre, s
szentélyeket és áldozatokat rendeztek be maguknak. Így nyerte
Poszeidón is Atlantisz szigetét, s itt telepítette le egy halandó
nőtől származó ivadékait. A szigetnek ez a tája ilyen volt: a
tenger felől, a sziget közepe táján egy síkság terült el, a
hagyomány szerint a legszebb minden síkság közt, s a
legtermékenyebb. (...)
(Platón: Timaiosz 113"115, Platón összes
művei, Európa Könyvkiadó, 1984)
"(...) Sok és sokféle pusztulása
volt már az embereknek, és még lesz is; tűztől és víztől a
legsúlyosabbak, de ezer egyéb okból más enyhébbek is. Mert az,
amiről nálatok is beszélnek, hogy egyszer Phaethón, Héliosz fia,
atyja kocsiját befogva " minthogy képtelen volt atyja után hajtani
" a földön is felperzselt mindent, s maga is villámsújtottan
pusztult el, meseszerűen hangzik, de igaz benne a Föld körül
keringő égitestek pályájukról való eltérése, és a földi dolgok
nagy időközönként bekövetkező pusztulása a túl sok tűz miatt. (...)
Idővel azonban rendkívüli földrengések és özönvizek támadtak, s
eljött egy súlyos nap és éjjel, amikor a ti egész haderőtöket is
egyszerre
elnyelte a föld, és Atlantisz szigete is a tengerbe
merülve eltűnt. Ezért nem hajózható és nem kutatható át az ottani
tenger még ma sem, mert akadályozza a nagyon sekélyes iszap,
melyet a süllyedő sziget halmozott fel."
(Kritiasz 22., uo.)
Adatok
-
Szabó Gergő
-
Atlantisz
-
2014. okt. 9. 13:31
-
nem volt módosítva
-
magyar nyelvű
-
HETEK - Országos Közéleti Hetilap
-
3 286 megtekintés
-
0 darab
-
Minden jog fenntartva!
Számít a véleményed!
Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.
Eddigi hozzászólások
Legyél az első, aki elmondja a véleményét.