Szfinxszerű mészkő yardang
Szélformálta piramisformák az egyiptomi Nyigati- sivatagban
Giza

Az Észak-Afrikát ma jellemző száraz éghajlat mintegy 5000 évvel ezelőtt kezdődött. Abban az időben nagy tömegek vándoroltak a sivatagosodás elől a Nílus partjára, az életet adó víz közelébe, de a sivatagot " amely nem sokkal korábban szavannára emlékeztetett " soha nem felejtették el. Ezért aztán nincs is egészen igaza Hérodotosznak, amikor azt írja: "Egyiptom a Nílus ajándéka". Legalább annyira a sivatagé is " állítja Farouk El-Baz, a Bostoni Egyetem professzora műholdas felvételek vizsgálati eredményeire hivatkozva.
El-Baz szerint a gizai nagy piramisokat és a Szfinxet az egyiptomi Nyugati Sivatag földrajzi képződményeinek formái inspirálták. Az 5000 évvel ezelőtt bekövetkezett drámai éghajlatváltozás következtében a Nílus mentére érkezett sivatagi nomád törzsek egybeolvadtak a Nílus mentén élő földművesekkel, akik addigra megtanultak a nagy folyam áradásainak megfelelően gazdálkodni, a nomádok pedig éjjel barangolhattak " elkerülve a hőséget ", s megfigyelhették a csillagok járását. Az ősi egyiptomiak asztronómiai ismeretei talán tőlük származnak. A két népesség egybeötvözött tudásának és tapasztalatainak köszönhető az a nagymérvű fejlődés, amely a törzsi bevándorlást követően vette kezdetét a Nílus menti országban. Az elsivatagosodott területekről érkezettek azonban megőrizték emlékezetükben hajdanában virágzóbb életterük egyes jellegzetes földformáit, és fontos építményeiket annak felhasználásával készítették el. A műholdas felvételek "belátnak" a sivatag homokja alá, és jól kivehetővé teszik, milyen volt a terület topográfiája a 11 ezer és 5000 évvel ezelőtti, csapadékosabb periódusban. Jól kivehető például a Nílus számos olyan leágazása, azok a kisebb folyók, amelyek mára eltűntek a homokban. Nem véletlen tehát, hogy régészek strucctojáshéjakat és emberi települések nyomait találtak meg a mai sivatag közepén.
A két népesség gazdaságilag sikeres találkozása után nem sokkal Ménész fáraó egyesítette Alsó és Felső-Egyiptomot, s 320 évvel később már állt az első, a lépcsős piramis Szakkarában, 125 évvel azután pedig megépültek Gíza piramisai. Ezek az alkotások megint csak a két nép közös tudását tükrözik. Az építmények alakját az egykori nomádok természeti megfigyeléseikből "másolhatták". A szögletes kőtömbök az esőzésektől gyorsan erodálódtak. A száraz éghajlaton a szél eróziós erejétől kellett tartani, s ennek csak a piramis formák álltak ellen. El-Baz elméletét támaszthatja alá az is, hogy a sivatag fogalom jelölésére
az ókori egyiptomiak piramisforma hieroglifát használtak.
A sivatagban sok helyütt még ma is látható egy természeti forma, amit a helyiek yardangnak hívnak. A természeti erő alkotta képződmény nagyon hasonlít a Szfinxre. 1924-ben a német geomorfológus, Johannes Walther szfinxszerű képződményekként írta le őket. 1939-ben Ralph Bagnold, angol felfedező arról számolt be, hogy a Karga-oázis és Gilf Kebír között "sároroszlánok" vannak. A tájon uralkodó északi szél formálta a mészkövet is ilyen jellegzetes alakúra.

• Minden jog fenntartva!