Majd mindenki hallott már az Atlantisz
eltűnéséről, de vajon létezett-e egyáltalán? Az Atlanti-óceán vagy pedig a
Földközi-tenger egyik szigete volt? Afrikához, Amerikához, vagy Európához
tartozott? Sok teória született erről, és sok helyen keresték nyomait. Soha nem
kezdődött volna el a kutatás, ha a görög filozófus, Platón nem meséli el a
történetét két dialógusában, a Timaioszban, és a Kritiaszban: Atlantisz egy
óriási sziget volt, nagyobb, mint Kis-Ázsia és Líbia együttvéve. Héraklész
oszlopain (Gibraltári-szoros) túl feküdt, egy kisebb szigetekből álló
szigetvilág alatt. Kb. 9000 évvel Szolón (Kr. e. kb. 640-559) előtt Atlantisz
hatalmas királyság volt, fejlett civilizációval és ideális politikai
berendezkedéssel. Amikor mohó és agresszív birodalommá vált, az istenek
parancsára elöntötte a tenger.
Platón meséje Kritiasztól származik, aki
tízéves korában a 90 éves nagyapjától hallotta, akinek szintén a nagyapja
mesélte. Az ükapa Szolón elbeszéléséből ismerte a történetet, aki Egyiptomban
Szaisz papjaitól hallotta. Platón azonban nem költő volt, hanem filozófus, aki a
történetet morális mondanivalóval fejezte be. Mennyiben felel meg Atlantisz
Platón leírásának, és milyen bizonyítékok maradtak fenn, amelyek a létezését
alátámasztják?
Ha eltekintünk Platón kiegészítéseitől - pl. Atlantisz
politikai berendezkedéséről, amelyet perzsa mintára képzelt el -, a következő
kép tárul elénk: létezett valaha egy hatalmas, fejlett civilizációval rendelkező
sziget, amely - eltekintve néhány betájolatlan zátonytól az Atlanti-óceán mélyén
- nyomtalanul eltűnt. Valóban ez történt? Platón előtt egyetlen történetíró sem
említi Atlantiszt, még a görög Hérodotosz (Kr. e. kb. 484-420) sem, aki pedig
megkérdezte Szaisz papjait. Ha a sziget a valóságban is létezett volna, a papok
biztosan elmondták volna történetét Hérodotosznak.
Atlantisz létezése nem
tény, de nem is alaptalan mese. És nem Platón agyából pattant ki, ugyanis az
egyiptomi Középbirodalom idejéből ránk maradt egy ugyanilyen mese. Egy papirusz,
amely ma Szentpétervárott található, elbeszéli egy utazó történetét, aki a fáraó
bányái felé tartott egy hajón, amikor a hatalmas hullámok ripityára törték a
hajót, és rajta kívül mindenki vízbe fúlt. Ő egy gerendába kapaszkodva partra
evickélt egy ismeretlen szigeten. Itt egy aranysárkány lakott, aki a barlangjába
vitte a hajótöröttet, de egy ujjal sem bántotta. Elmesélte vendégének, hogy a
sziget a gazdagság és boldogság földje, régen 75 elégedett sárkány népesítette
be, akik közül csak ő egyedül maradt életben. Távollétében egyszer egy csillag
pottyant a szigetre, és szénné égetett mindent. Megjósolta még azt is, hogy egy
egyiptomi hajó hamarosan megmenti a hajótöröttet, de azt is hozzátette, hogy:
"soha többé nem láthatod majd e szigetet, mert a hullámok maguk alá
temetik".
A tenger elárasztotta gazdag, boldog szigetről szóló mesét jól
ismerték az egyiptomiak, és megtalálható az indiai mondavilágban is, közelebbről
a Mahabharata című eposzban. Ez akár különböző népek közös alaplegendája
is lehet. Ebből persze még nem következik, hogy Atlantisz sosem létezett. A
legendák és mítoszok alapjai gyakran bizonyított tények. Sokan, akik Atlantisz
után kutattak, ilyen ténynek tekintették a görög Thíra szigetét.
1967-ben
egy görög régész, Sz. Marinatosz professzor ásni kezdett az Égei-tenger egy apró
vulkáni szigetén, Szantorinon. Egy régi nagyváros központjára bukkant, ahol még
két-három emeletes házak is akadtak, a szobákat pedig a mindennapi életet
ábrázoló freskók díszítették. Bútor- és cserépedény-maradványokat talált, munkát
végző és táplálékul szolgáló állatok csontjait - ám nyoma sem volt semmiféle
emberi maradványnak vagy ékszernek.
Az archeológusok megállapították, hogy
Thíra, melyet valaha Szantorinnak hívtak, a minószi civilizáció kereskedelmi
központja volt. Eredetileg úgy gondolták, hogy Kréta gyarmata volt, de ez az
elképzelés megdőlt. Sőt, a kis sziget független hatalomként nagy befolyásra tett
szert az Égei-tengeren Kr. e. 2500 körül. A virágzó kereskedelem fellendítette
Thírát, s ezt a gazdagságot tükrözik a házakban talált freskók. Az ún. Tavasz
Freskó a thíraiak életérzését fejezi ki: a kis helyiség három falát elfoglaló
freskó egy tavaszi napot fest le, ahogy az erősen stilizált sziklákon a szélben
ringatózó liliomok felett a levegőben fecskék "csókolóznak".
Aztán egyszer
elérte a szigetet a végzet. A föld remegni kezdett a szigetlakók lába alatt, és
azok sebtében elhagyták otthonukat, csak a legfőbb értékeiket (ékszer stb.) véve
magukhoz. Úgy tűnik, arra számítottak, hogy hamarosan visszatérhetnek, mivel
olívaolajjal és magokkal teli hatalmas korsókat tettek az ajtófélfák alá - ez
volt ugyanis a házak legbiztonságosabb része. De mielőtt még
visszamerészkedhettek volna, a földrengés a város jó részét lerombolta. A
szigetet is el kellett hagyniuk a hajóikon, amikor a thíriai vulkán kitört, és
finom habkőréteggel fedte be a egész várost.
A vulkánkitörés robaja 3000
km-es körzetben is hallható volt - olyan erősségű lehetett, mint a Krakataué
(Jáva és Szumátra között) 1883-ban, melyet még Ausztráliában is észleltek az
emberek. A thíriai vulkán 30 m vastag hamu- és kőréteget okádott a szigetre, s a
fővárost teljes egészében maga alá temette. Bár ez a kitörés Kr. e. 1520 körül
történt, még ma is 4 m vastag hamuréteg fedi a szigetet. Kb. 40 évvel később a
vulkán beomlott, és a helyére zúdult a tenger. Így alakult ki Thíra késhegy
alakú íve. A nagy szökőár olyan pusztítást végzett, amely szinte egyik napról a
másikra elpusztította a krétai civilizációt.
Vajon ez volt az az esemény,
amelyet Atlantisz pusztulásával azonosítottak? Sokan úgy gondolják, igen. Az is
lehetséges, hogy Kréta volt az eltűnt civilizáció helye. Ez az ötlet először
1909-ben merült fel. A Kréta és Egyiptom közötti kapcsolat pontosan abban az
időben szakadt meg, amikor Thírát elöntötte a tenger. Az egyiptomiak a Thíra
pusztulásáról szóló híreket esetleg Krétára vonatkoztatták, hogy így magyarázzák
meg a krétai nagyhatalom eltűnését.
Platón megjelölése ("9000 évvel Szolón
előtt") úgy lesz pontos, ha az időtartamot tízzel osztjuk, ahogyan azt A. G.
Galanopoulosz görög szeizmográfus javasolta. Szerinte az eltérés abból
származhatott, hogy az egyiptomiak a 100-as számokat saját ezres
szimbolikájukkal helyettesítették; így lett 900-ból 9000. A másik hihető
magyarázat Marinatosztól származik, aki szerint Szaisz papjai tízzel szorozták
az adatokat, hogy ezzel az eseményeket a múlt homályába helyezzék. Sok későbbi
mesélő törekvésére is jellemző, hogy kerek számokkal támasztja alá a
"réges-régen" történt dolgokat.
Atlantisz elhelyezkedése az
Atlanti-óceánban - bár a nevük összecseng - sokkal nehezebb. Lehetséges, hogy
miután a föníciaiak körülhajózták Afrikát (kb. Kr. e. 600-ban), és
megbizonyosodtak afelől, milyen hatalmas kiterjedésű az Atlanti-óceán, az
Atlantiszról szóló legenda szerzői összekötötték a "régmúltat" a "messzi
távollal". Bármi volt is az ok, a kutatás mindenesetre tovább folyt Héraklész
oszlopain túl is.
A középkori írók, akikhez arab közvetítéssel jutott el
Atlantisz története a széles körben elterjedt mítosz alapján, valaha létezett
virágzó és gazdag szigetnek hitték. A Fortunate Islesnek
(Szerencsés-szigeteknek) nevezett földdarabok - a Hét Város szigete és Szent
Brendan szigete - minden 14. és 15. századi térképen szerepeltek, és
felfedezőutak célpontjai voltak.
Sok régi térkép őrzi a térképészek
elképzeléseit és számításait távoli vidékekről. Így a tudósok kétkedve fogadták
a Charles Hapgood amerikai történész következtetéseit, aki az 1960-as években a
középkori navigációs térképeket tanulmányozta. A Kongresszusi Könyvtárban
rábukkant egy 1531-ből származó térképre, mely Antarktisz partjait jégmentes
szárazföldként tünteti fel. Egészen addig úgy tudták, hogy az óceáni hajózás
csak Kr. e. 2000 körül kezdődött, és a tudomány mai állása szerint Antarktiszt
6000 éve jég borítja. Vajon előfordulhatott-e, hogy még azelőtt térképet
készítsenek róla?
Hapgood több középkori térképet, ún. portolanót
tanulmányozott át, amelyek szerint az egyiptomiak előtt több ezer évvel létezett
egy nagy tengeri civilizáció. Erről az írja Hapgood A tengerek királyainak
ősrégi térképei c. művében: olyan nyomtalanul semmisült meg, hogy a
számtalan tengerészgeneráció semmiféle nyomot nem talált, aminek alapján a
helyét azonosíthatták volna a térképeken. Annak ellenére, hogy Hapgood nem
állítja, hogy ez a civilizáció azonos volt Atlantisszal, sok egybeesés támasztja
ezt alá.
Az amerikai médium és gyógyító, Edgar Cayce (1877-1945)
megjósolta, hogy Atlantisz feltámad, és újból virágzásnak indul. 1940 júniusában
így jövendölt: "Atlantisz részei közül Poszeidia lesz az első a felemelkedésben.
Nem kell rá sokáig várnunk: 1968-69-ben fog bekövetkezni!" A helyet is pontosan
meghatározta: a Bahamákat! Igazán csodálatos egybeesés, hogy 1968-ban
repülőgépek pilótái a Bahamáknál, Észak-Bimininél arra lettek figyelmesek, hogy
a partok mentén épületek emelkednek ki a vízből. A búvárexpedíciók kiderítették,
hogy a mederben kőépítmények húzódnak, amelyek hatalmas utakat, falakat,
piramisokat, köröket formáznak. Amennyire a beszámolók alapján lehetséges volt,
archeológusok feltételezik, hogy a "Bimini utak" emberi alkotások.
Így
magától kínálkozik a feltételezés, hogy Atlantiszt itt kell keresni. Sokáig a
Bahamák másik oldalán lévő Sargasso-tengert gondolták az Atlantiszt rejtő
tengerrésznek. De a víz alatti "utakat és falakat" évszázadokon keresztül
bizonyítékként hozták fel az Európa atlanti vidékén "elsüllyedt város"
létezésére. De ily módon minden, ami a tengerben emberkéz alkotta építményre
emlékeztet, előbb vagy utóbb kapcsolatba kerül az "elsüllyedt város"
elméletével. Platón Atlantiszról szóló meséje adta az első lökést - de a keresés
azóta folyik és folytatódik.
Adatok
-
nincs adat
-
Atlantisz
-
2014. okt. 9. 13:31
-
nem volt módosítva
-
magyar nyelvű
-
saját
-
2 994 megtekintés
-
0 darab
-
Minden jog fenntartva!
Számít a véleményed!
Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.
Eddigi hozzászólások
Legyél az első, aki elmondja a véleményét.