Új elmélet Atlantiszról


Új elmélet Atlantiszról

Egy kutatócsoport bejelentette, közel járnak a több ezer éves legenda, Atlantisz rejtélyének a megfejtéséhez. Hogy elméletüket igazolják, expedíciót szerveznek Gibraltár nyugati partvidékére.

A Jacques Collina-Girard professzor vezette kutatócsoport irodalmi hivatkozásokat vetett egybe földrajzi adatokkal, s úgy véli, a Gibraltártól nyugatra eső Spartel szigetnél találta meg a rejtély kulcsát.

Atlantiszról, az elsüllyedt, csodálatosan fejlett és gazdag civilizációról Platón írt először több mint 2000 éve, Kr. e. 360-ban. Azóta kutatják nyomait kalandorok, tudósok, utazók, régészek. Egyesek a mai Kuba partjainál, mások Krétánál, legújabban pedig Ciprus közelében vélték megtalálni. Ám meggyőző bizonyítékokkal eddig még senki sem szolgált.

Platón Atlantisz földrajzi elhelyezkedésével kapcsolatban azt írta, hogy Herkules oszlopain (ma Gibraltárral azonosítják) kívül, jobbra található.

Collina-Girard professzor szerint, aki egyébként őstörténész, megfigyelhető egy nagyarányú, Európából Észak-Afrikába tartó migráció az utolsó jégkorszak során, tehát mintegy 19 000 éve. A jelekből úgy tűnik, hogy akkoriban a mai Spanyolország és Marokkó között száraz lábbal lehetett közlekedni a két földrész között. Mikor feltérképezték a tengerfenéket a korabeli, a mainál jóval alacsonyabb tengerszint modellezésével, egy egész szigetvilág bukkant elő pontosan a Gibraltári-szoros előtt, vagyis ott, ahol az ókorban Herkules oszlopai ?álltak. A professzor úgy véli, hogy mintegy 11 000 éve hirtelen megemelkedett a tengerszint, s a szigetvilágot ellepte a sós víz, persze nem olyan hirtelen, mint ahogyan arról Platón beszámol, de földrajzi értelemben mindenképpen nagyon gyorsan, hiszen a tengerszint mintegy 2 métert emelkedett százévente. Az időpont mindenesetre egyezik azzal, amit az ókori szerző megadott: Platón szerint ugyanis a tragikus vég 9000 éve következett be, s minthogy minderről 2000 éve számolt be, a 11 000 év helytálló. A professzor talált is egy kis, 8 kilométer x 3,5 kilométeres szigetet a tengerben 100 méteres mélységben. A Spartel szigetet búvárrégészek megvizsgálták remélve, hogy fegyverekre, edényekre, falmaradványokra, egy nagy civilizáció bármilyen tárgyi nyomaira bukkannak. Ám eddig nem találtak semmit. Találtak viszont barlangokat. A pusztulás elől talán odahúzódtak az emberek. Legközelebb ezeket akarják átkutatni.

Juhari Zsuzsa

Adatok

  • Szabó Gergő

  • Atlantisz

  • 2014. okt. 9. 13:31

  • nem volt módosítva

  • Minden jog fenntartva!

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

Eddigi hozzászólások

#1
2009. ápr. 23. 20:10
Gratulálok, nagyszerűen összefoglaltad, űdv Miki.
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0