Kémia a mindennapokban I.




Ez lesz első és talán nem utolsó írásom itt. Ahogy a cím is mondja a kémia azon részéről fogok írni ami minden embert érint, akkor is, ha ki nem állhatja a kémiát és annak idején úgy állt, hozzá a kémia tanuláshoz, hogy semmi hasznát nem fogja venni. Pedig az alapvető kémiai ismeretek létfontóságúak manapság. Ezen írásom főleg az alapfogalmakkal és a háztartásokban fellelhető néhány dologra fogja felhívni a figyelmet, valószínűleg sok minden ki fog maradni, nem is törekszem teljességre inkább figyelemfelkeltésre.

Először nézzünk be a fürdőbe itt rengeteg mindent találunk: háztartási sósavat, NaOH-t(lefolyótisztító) mosószert/szappant, hipót és sok egyéb francos márkájú tisztítószert melynek nagy része illatosított hipó vagy sósav, mert így a kisgyerek könnyebben megissza (az a gyerek aki a sima hipót meghúzza annak a fejében nincs rendben valami, az ocsmány üvegnek és szagnak elég visszatartó ereje van, viszont a szép színes üvegben lévő virágillatú domestosnak lehet, hogy nem tud ellenállni a mit sem sejtő gyerek). Az üvegek nagy részén "gyerekzár" van, ennek kinyitási módszere rá van írva és rajzolva a dobozra, így a gyerek nyitja ki hamarabb, mert ő a rajzott nézi, míg a felnőtt inkább olvassa és elbíbelődik a kinyitással. Így a gyerekzárnak nincs valami sok értelme.

A háztartási sósav: A tömény sósav kb 35-37%-os tömegkoncentrációjú oldat, míg a háztartási sósav néven forgalmazott vízkőoldó kb 20%-os ami elég töménynek mondható, ezért ajánlott a gumikesztyű használata, különben fájni fog a kezecskénk, ha ráfolyik túl nagy gondot nem okoz kézre kerülve, ha azt gyorsan lemossuk, de picit lemarja a hámrétegünket ami mégsem annyira kellemes. Lenyelése közel sem annyira kellemes, mint a kézre kerülése, szembe meg végképp ne kerüljön. Ha véletlenül lenyelnénk eszünkbe ne jusson hánytatni mert nagy kárt teszünk vele nyelőcsövünkben, azonnal hígítsuk a gyomortartalmat bő vízzel, majd semlegesítsük egy kevés magnéziumoxid péppel és forduljunk orvoshoz. Szembe kerülés esetén 15 perces vizes mosás, majd szódabikarbónás öblítés, majd újra vízzel mosás a javasolt és természetesen ez esetben is forduljunk orvoshoz.

Hipó: A fent leírtak a hipóra is vonatkoznak ő is hasonlóan veszélyes, mint a sósav (a domestosra és egyéb flancos fehérítőkre is vonatkozik a dolog).

Ez a két anyag bár külön-külön sem veszélytelen az igazi problémát összeöntve jelentik:

hipó+sósav=klórgáz!!!

A klór gáz sárgászöld színű szúrós szagú gáz, a nyálkahártyát erősen irritálja belélegezve tüdő vizenyőt okoz. A gázt nem lehet kiszellőztetni, mivel nehezebb a levegőnél és a talaj közelében gyűlik össze, ki kell lapátolni vagy söpörni, figyelve arra, hogy nem lélegezzük be.

NaOH/lefolyótisztító: Azzal régóta tisztában vagyok, hogy a lefolyótisztítók tartalmaznak, NaOH-t így nem veszélytelennek, de kb 2 éve egy üzletláncban találkoztam kis kék dobozban egy olyan lefolyótisztítóval melynek az összetétele 70% NaOH 20% KOH és 10% Al. (A KOH ugyanaz vonatkozik, mint a NaOH csak még inkább). Elégé égnek állt a hajam és tudomásom szerint mai napig kapható ez a termék. Ez az anyag nem játékszer a vele való munka a laborban úgy nézz ki, hogy talpig gumikesztyűben, savszemüvegben és köpenyben vagyunk, nem véletlenül, hísz egy apró szilánk és a szemednek vége, ha kesztyű nélkül fogod meg olyan érzés, mint ha jeget fogna az ember, de itt nem a víz csúszik, hanem a feloldódó bőröd. A fürdőszobánkban ez a legveszedelmesebb anyag ami fellelhető!

A szilárd, vagy tömény oldatban lévő nátrium-hidroxid égési sérüléseket, maradandó sebeket, hegeket, valamint vakságot okozhat. Vízben történő oldása erősen exoterm folyamat, a felszabaduló hő égési sérülést, vagy gyúlékony anyagok belobbanását eredményezheti. Alumíniummal reagálva nagy mennyiségű hidrogén szabadul fel gáz formájában. Ezért a nátrium-hidroxidot zárt alumínium tartályban, vagy zárt tartályban alumíniummal együtt tárolni igen veszélyes.

A biztonsági adatlap a következőket javasolja elsősegélynyújtáshoz:



Lenyelés : Nem szabad hánytatni (perforáció veszélye miatt). Lenyelés esetén ha a sérült eszméleténél van, mossa ki a száját vízzel, itasson vele sok vizet.

Belégzés : Vigye a sérültet friss levegőre.

Szembe kerülés : Szembe jutás esetén azonnal bő vízzel öblítse legalább 15 percen keresztül, miközben húzza szét a szemhéjat ujjaival, majd öblítse 2%-os bórsav oldattal.

Bőrre kerülés : Bőrre kerüléskor öblítse bő vízzel legalább 15 percen keresztül, majd mossa le híg bórsav oldattal és ismét vízzel, ezután fedje le polietilénglikol 400-zal.

 

Mosószerek, szappanok: Ezek nem olyan veszélyes anyagok, mint a többiek, de az arra érzékenyeket irritálják. A tanácsok amit be kell azért tartani: ne idd meg és ne moss vele szemet. Röviden a működésükről fogok írni:

A szappanok felület aktív anyagok, oldatuk ezért habzik. A felületaktív anyagokat elsősorban mosásra használjuk. A ruhaneműre viselés közben zsír tapad, a zsírban koromszemcsék oldódhatnak (utóbbiak a levegőből származnak). Vízzel ezek nem moshatók ki, mert a víz "nem fogadja be" a hosszú, apoláris szénláncokból felépülő zsírmolekulákat. A vízben oldott szappan vagy más mosószer -vagyis felületaktív anyag- molekulái (ionjai) úgy rendeződnek el a víz és a zsírfolt határfelületén, hogy az ionos végük a vízbe, apoláris részük pedig a zsírfoltba burkolózik. Mivel a szappan anionjainak poláris részét a vízmolekulák maguk felé vonzzák, ezért a zsírréteg fellazul, megrepedezik, s a dörzsölés mozgatás hatására apró részekre töredezik. Ezért jól beburkolják a palmitát- és sztearát-anionok és micellák alakjában oldatba viszik. Mozgatás nélkül tehát a legjobb mosószer sem tud mosni. Amíg sok a szennyeződés, nem habzik a mosólé, mert a felületaktív anyag elhasználódott a szennyeződést okozó részecskék beburkolására. Ha már kevesebb a szennyeződés, megindul a habképzés.

 

Induljunk tovább a szépségápolás irányába itt 2 dologról szeretnék írni a spray-k és a körömlak lemosók (egy kis gyújtogatás következik):

 

A spray-k néhány éve a hajtógázuk még különböző freonok voltak melynek nagy előnye, hogy nem mérgező, és nem tűz/robbanásveszélyes anyag, de kiderült róla, hogy az ózonnal nem állnak baráti viszonyban. Ezért ma legtöbbször propán-butánt alkalmazunk nos ez már tűz-és robbanásveszélyes szóval vigyázni kell vele, Nem tréfából írták rá, hogy nyílt láng használata tilos, illetve tűzbe ne dobjuk ezeket mindig tartsuk be és nem lehet belőle baj.

 

Körömlaklemosók:

- acetonos: Bár egyre kevesebb van belőle, azért még akad néhány acetonos körömlakklemosó is. Mint azt sejteni lehet ez az anyag is könnyedén felgyullad, ezért nem ajánlott körömlakk lemosás közben dohányozni, mert csúnya végeredménye lehet a dolognak. A levegővel robbanó elegyet alkot, a gőzei álmosságot, bódultságot okoznak. Az elsősegély tanácsokhoz a biztonsági adatlapjához fordulok:

Lenyelés : Ne hánytassa, fennáll a belégzés veszélye! Lenyelés esetén ha a sérült eszméleténél van, mossa ki a száját vízzel. Azonnal itasson a sérülttel sok vizet, és etessen vele aktív szén szuszpenziót (24-40 g, 10%os szuszpenzió).

Belégzés : Vigye a sérültet friss levegőre.

Szembe kerülés : Szembe jutás esetén azonnal bő vízzel öblítse legalább 15 percen keresztül, miközben húzza szét a szemhéjat ujjaival.

Bőrre kerülés : Bőrre kerüléskor öblítse bő vízzel és szappannal.

-aceton mentes: Általában alkoholt alkalmaznak, ami nem küszöböli ki a gyúlékony tulajdonságát, de kevésbé mérgező és bomba sem készíthető belőle (tudtommal)

 

Írásom első része eddig tart a második részben rátérünk a mérgekre, műtrágyákra és tartósítószerekre meg ami eszembe jut még.

 

Forrás:

  • Saját ismeretek

    Biztonsági adatlapok  

  • Wikipedia

Adatok

  • Farkasfivér

  • egészség

  • 2010. jan. 15. 15:06

  • nem volt módosítva

  • magyar nyelvű

  • saját

  • 9 003 megtekintés

  • 2 darab

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

Eddigi hozzászólások

#2
2011. dec. 7. 14:20
Miért lenne borÚlátó?

Rengeteg hasznos dolgot írt és bizony sokan nincsenek tisztában a fürdőszobában fellelhető tisztítószerek kémiai tulajdonságaival.

Összességében érthetetlen a kirohanásod. :D
#1
2010. már. 10. 23:27
szerintem nagyon borulátó vagy,nem nagyon bizol az embertársaidban?!?!- nem beszélve az egészséges emberi kiváncsiságrol?!?!? kutato kedvröl,egyszerü paraszti bölcseségröl!!!
Aphium
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0