Nagyító alatt a marádinfluenza


Nagyító alatt a marádinfluenza

A háziállatok versengenek, hogy melyikük a legfélelmetesebb:
- Belehempergek a sárba, és visítva rohangálok az udvarban, minden baromfi megijed tőlem. - mondja a disznó.
- Leszegem a fejem, fújtatok egy kicsit, erre a réten az összes tehén és birka szerte-széjjel fut. - mondja a bika.
- Úgy teszek, mintha döglött lennék, és a fél ország beszarik a félelemtől. - mondja a csirke.
Madárinfluenzás vicc

Sok embert érdekelhet ez a téma, ezért gondoltam, hogy írok egy pár gondolatot erről. A madárinfluenzát először a XX. század elején azonosították Olaszországban. Nagy visszhangja csak 2005 szeptembere óta van. Azóta azt halljuk, hogy világszerte nagymértékben terjed, világjárvány fenyeget, és rengeteg ember veszítheti az életét ebben a betegségben. Minden médium (televízió, rádió, újságok) ezt nyomatja. De szerintem ez egy nagy maszlag, beetetés és csak a félelemkeltés valamint a pénzszerzés a célja. Mindjárt ki is fejtem, hogy nem csak a nagyvilágba beszélek.

Először is, hány ember halt meg Európában? A válasz egy sem! Ázsiában haltak csak meg emberek. Törökországban, Indiában, Kínában és még talán egy-két ázsiai országban volt halálos áldozata a madárinfluenzának. És kik is haltak bele? A gyerekek és az öregek. De ők is azért, mert a higiéniai szint ezeknél a családoknál enyhén szólva a nullát közelítette (a mi európai mércénkhez képest). Nagyon szegényes életkörülmények között éltek, nem megfelelően táplálkoztak, együtt éltek a saját tenyésztett állataikkal. Legyengült szervezettel és ilyen körülmények között bizony nem csoda, hogy ez történt.

A magyar állatorvosi kar létrehozott egy honlapot (www.madarinfluenza.bpallatorvos.hu), hogy tisztázzák a madárinfluenza kapcsán kialakult tévhiteket, amiket a médium előszeretettel terjeszt. A weboldal szaktanácsadója Prof. Dr. Mészáros János akadémikus, a szakmai anyagokat Dr. Dobi Ákos, Dr. Gönczi Gábor és Dr. Nagy Attila állította össze (a neveket csak azért említem, hogy látszódjon, hogy a honlapon lévő írásokat szakemberek készítették). A főoldalon található előszóból idézném a leglényegesebbet:
Az utóbbi napokban nagyon sok téves, pontatlan, egymásnak ellentmondó, időnként a lakosság körében félelmet keltő információ jelent meg az írott és elektronikus médiumban.
Szerintem ez a mondat nem szorul különösebb magyarázatra. Nagyon szépen összefoglalja a madárinfluenzával kapcsolatos híreket, amik eddig napvilágot láttak a sajtóban.

Nézzünk még egy oldat, a www.haziallat.hu-t. Ezen találtam egy interjút Dr. Horváth László állatorvossal. Idézet a vele készített interjúból:
A madárinfluenza egy vírusos madárbetegség, amely már régóta ismert, és ritka speciális eseteket kivéve általában csak a madarakat betegíti meg. A jelenlegi vírust más állatfajok (így az ember sem) nem tudják tovább adni, ha esetleg mégis megbetegednének tőle, így nem tudják a fertőzést sem terjeszteni. Nem tudunk olyan esetekről, amikor a madárinfluenza madaraktól eltérő fajokban okozott volna megbetegedéseket. Kivétel az a kisebb embercsoport, akik Dél-kelet Ázsiában elkapták a madaraktól a betegséget, és akik közül eddig kb. 60 ember meg is halt. Ott azonban egészen más viszonyok vannak, mint itt Európában, más az állattartási kultúra és az állatokkal való közvetlen érintkezés is, valamint mások az étkezési szokások is.
Európában és itt nálunk Magyarországon ettől semmiképpen nem kell tartani!

Nagyon érdekes, hogy a híradásokban nem hangzanak el ehhez hasonló kijelentések. Bár jobban belegondolva ez nem is véletlen. Az objektív tájékoztatás nem mindig jellemző a híradókra és az írott sajtóra sem. Mindegyik arról az oldalról mutatja be a híreket, amerről a szél fúj. Nem sokan mernek árral szemben evezni.

A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézet gondozásában üzemelő Magyar Virtuális Enciklopédia (www.enc.hu) weboldalon található, madárinfuenzáról szóló bejegyzésből idéznék egy pár mondatot:
... jelenleg egyik vírus sem terjed emberről emberre, így járványt sem okozhat. Kizárólag madárürülék porának, illetve tollpihéknek a belégzésével jön létre emberi betegség. Fertőzött állat húsa szinte biztosan nem betegítheti meg az embert; főzéssel, sütéssel a vírus elpusztul.
Namármost, ha a betegség nem terjed át egyik állatról a másikra, a fertőzött állat pedig nem veszélyes az emberre, akkor miért kell halomra öletni a csirkéket? Valakik pótolják a leölt baromfikat. Na, ezek a cégek bizony nagyon megszedik most magukat.
Még valami. Aki néz híradót, az hallhatta, hogy pl. Magyarországon több száz becsületes dolgozó vesztette el a munkahelyét azért, mert sokan nem mernek baromfihúst venni. Az előbbi idézetből is kiderült, hogy a betegség nem terjed át a húsról az emberre. Viszont akinek ez nem elég, az főzéssel vagy sütéssel elpusztíthatja az esetleges kórokozókat. Ne hagyjuk, hogy még több ember veszítse el a munkahelyét. A magyar és az összes többi baromfi nem veszélyes ilyen szempontból. Aki teheti, továbbra is vegyen baromfihúst!

Az interneten találtam egy nagyon jó, madárinfluenzával foglalkozó cikket. Mindenki figyelmébe ajánlom az írást, mivel nagyon sok további érdekességet és információt tartalmaz: Várhegyi László: Bioterrorista manipuláció

A következő kérdés, ami felmerülhet az emberben, hogy miért fúlják fel ezt a madárinfluenzát? Miért manipulálnak bennünket? Miért akarnak becsapni? Mert bizony minden dolognak (legyen az bármi) van valamilyen funkciója (cél nélkül senki sem cselekszik). A világon a két legjövedelmezőbb iparág a hadiipar és a gyógyszeripar (de az olajipar sem marad el sokkal, de erről majd máskor). Mindenki pénzhez szeretne jutni, valaki becsületes úton, valaki pedig nem. Az persze kimaradt a híradásokból, hogy hány millió dollárt kaptak eddig egyes gyógyszercégek a vakcina kifejlesztéséért. És eddig hány embert kellett beoltani? Én nem halottam, hogy lett volna egy is. Még nincs járvány, addig biztosan nem is kell (nem lepődnék meg, ha egyáltalán nem lenne semmiféle járvány). Bár szerintem nem ez az egyetlen nem teljesen erkölcsös meggazdagodási akciója a gyógyszeriparnak (persze említhetném a hadiipart és az olajipart is, mivel ők sem makulátlanok).

Mindenki döntse el, hogy kinek hisz: a TV-nek, újságoknak, vagy az itt leírtaknak.

A manipulációkról bővebben: Kivaghy Krisztián: A manipuláció tudománya



Szabó Gergő   [ www.tttweb.hu ]

Adatok

  • magyar nyelvű

  • saját

  • 5 085 megtekintés

  • 3 darab

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

Eddigi hozzászólások

#3
2009. máj. 12. 21:53
Szerintem itt egyértelműen arról van szó, hogy a pénz beszél, a kutya ugat. Az álllatvédő szervezeteknek nincs elég hatalma ahhoz, hogy érdemben tenni is tudjanak valamit.
#2
2009. ápr. 23. 20:29
Tényleg, és ilyenkor hol voltak a nagy állatvédő egyesületek, nem avatkozhattak be, mert lóvéról volt szó? Ja, én csak kérdeztem? Mert azért vagy szereti az állatokat, s megvédi, vagy nem. Mégis láttam olyan képeket, hogy a libákat élve dobálták kukákba s vitték elégetni, nem komentálom tovább, de ez az egész  állatvédelem, mintha nem ésszerűen működne, Űdv M.
#1
2008. okt. 19. 19:48
Szerintem is fel van fújva ez a téma, egy csomó szerencsétlen szárnyast öltek meg teljesen feleslegesen emiatt a hisztéria miatttttweb.hu/elemek/wysiwyg/smiley-cry.gif" width="18" height="18" border="0" alt="" /> Szerintem egy embernek százszor nagyobb esélye van arra, hogy egy másik embertől fertőződjön meg, mint egy állattól!!
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0