A nagy gízai piramisok, melyek a több mint négyezer évvel ezelőtti technika és kultúra egyedülálló tanúi, már a maguk idejében is az emberiség történelmének jelképeivé váltak.

E műemlékek hatalmas méretei és tökéletesen pontos arányai mindenkit lenyűgöznek aki valaha is látta őket. A piramisok egy olyan teológiai világkép megtestesítői, mely az i.e. III. évezredben a Nílus mentén virágzó civilizáció részét képezte. Ez a hihetetlenül fejlett kultúra a maga sajátos eszközeivel teremtette meg a vallásos hiedelmeknek megfelelően ezeket a műveket, melyek a fáraó lelkének felemelkedését segítették, hogy Ré földi fia egyesülhessen égi atyjával.

Sokan azt hiszik, hogy az ókori Egyiptom jelenleg ismert időszámítása előtt már létezett egy másik nagy kultúra. Ennek persze soha, semmilyen jelét nem fedezték fel Gízában. Az archeológia nem rendelkezik olyan bizonyítékkal, mely az i.e. 3200 előtti fejlett kultúra létezését támasztaná alá.

A III. dinasztia trónra lépésével a filozófiai és vallásos fejlődés új irányt vett. Míg a korai dinasztikus időkben a király sírja szorosan kapcsolódott a földi hatalom megerősítéséhez, illetve annak kifejezéséhez, a III. dinasztia idején már a sír a fáraó isteni mivoltát jelképezte. Ezeket az új eszméket jelképezte az a királysír, melyet Netjerihet (Dzsószer) király építésze, Imhotep építetett. Ezt tekintik az első egyiptomi piramisnak.

A IV. dinasztia korában épült piramisok stílusa azóta sem tapasztalt építészeti tökéletességről tanúskodik. Gondosan faragott kőtömbjeik és a csatlakozó épületek (halotti templomok, mellékpiramisok, feljárók, völgytemplomok) fejlett szerkezete és nem utolsó sorban gigantikus méreteik egyedülállóvá teszi ezeket a sírokat.

Piramisok építése kapcsán meg kell említeni, hogy Hérodotosz állításával ellentétben a piramisokat építő egyszerű munkások nem rabszolgák voltak - bár elképzelhető, hogy az építkezéseken kötelező volt részt venni -, hanem parasztemberek, akik munkájukért napi háromszori étkezésben részesülhettek, és minden tizedik ledolgozott nap után egy szabad nap járt részükre. A dolgozók társadalmi viszonyairól keveset tudni. Valószínűleg a "piramisvárosoknak" nevezett településeken laktak, melyek az építkezések közvetlen közelében helyezkedtek el.

Kheopsz fáraó piramisának ókori neve: "Kheopsz a horizonton". Eredeti magassága: 146.6m; jelenlegi magassága: 138.75 m; oldalainak szélessége: 230.37 m; dőlésszöge: 51°50'40"; becsült térfogata: 2 521 000 m³.

A Nagy piramist Sznofru fia Hufu király építette, akit Hérodotosz nyomán ma Kheopsznak nevezünk. Kheopsz a IV. dinasztia második királya volt és 23 évig uralkodott Egyiptomban. A piramis már az ókorban is megdöbbenést keltett hatalmas méreteivel, hiszen 2 300 000 mészkőtömböt használtak fel az építéséhez, s nem véletlen, hogy az ókori világ hét csodája között tartották számon. A kőtömböket eredetileg 210, egyenként 2.5 t súlyú támpillér tartotta, s átlagos magasságuk kb. fél méter volt. használtak azonban csaknem másfél méter magas tömböket is, melyeket furcsa módon, éppen a legmagasabb pillérekre helyeztek. A piramis északi oldalán hatalmas nyílás található, de itt volt az eredeti bejárat is, a 13. támpillér szintjén kb. 15 méterre a földtől. Ettől a bejárattól indul az 1,2 m magas, lefelé lejtő folyosó, mely 18 m után két ágra oszlik. Az egyik ág felfelé halad tovább, útját azonban elzárja három hatalmas gránittömb. A másik ág további 91 méteren keresztül tart lefelé egy földalatti kamrába, melynek befejezetlen állapota arra utal, hogy a munkát abbahagyták a levegőhiány miatt. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy a kamra Szokarisz birodalmát képviselte, akit az alvilág urának tartottak.

A Kheopsz-piramis keresztmetszete
a b c d e f g h i j k	bejárat lefelé lejtő folyosó földalatti kamra segéd folyosó felfelé emelkedő folyosó királyné sírkamrája szellőzőnyílások nagy galéria előcsarnok király sírkamrája tehermentesítő kamrák.

A jelenlegi bejárat, melyet az ókori sírrablók nyitottak meg, kb. 17 m magasan található, és innen fut bele az eredeti emelkedő folyosóba (e), túlhaladva annak tömbökkel elzárt szakaszán. Az emelkedő folyosó 38 m hosszú és a Nagy Galériához (h) vezet. A Nagy Galéria elején két bejárat található. Az egyikből egy 35 m hosszú vízszintes folyosó nyílik, mely a piramis függőleges tengelyére épített, ún. "királyné kamrájába" vezet, míg a másik egy 60m hosszú, lefelé kanyargó alagútba vezet, ami a lefelé lejtő folyosóhoz csatlakozik. A feltételezések szerint a dolgozók ezen a folyosón hagyták el a sírkamrát miután három gránittömbbel lezárták azt. A Nagy Galéria az ókori egyiptomi építészet remekművei közé tartozik. 47 m hosszú, magassága 8.48 m és a fokozatosan összehajló falak tömbjeit olyan mértani pontossággal illesztették össze, hogy mindegyik kb. 6 centiméterrel nyúlik kijjebb az alatta lévőnél. Az alagút az előcsarnokban végződik, melyet eredetileg gránittömbökkel zártak le. Innen nyílik a király sírkamrája (j), mely 10.45 m hosszú, 5.2 m széles, magassága pedig 5.8 m.

A IV. dinasztia negyedik királyának, Khephrénnek épült piramist másodiknak is nevezik, ugyanis valamivel kisebb, mint a Kheopsz-piramis. Ennek ellenére messziről úgy tűnik, mintha ez lenne a legnagyobb gízai piramis, mivel oldalai jobban dőlnek és kicsit magasabb helyre is épült. Ókori neve: "Khephrén Nagy"; eredeti magassága: 143.5 m; jelenlegi magassága: 136.4 m; oldalak szélessége: 215.25 m; becsült térfogat: 1 659 200 m³. Noha már az ókorban feltörték, aztán később a XIII. században is, az újkorban először Giovanni Battista Belzoni nyitotta fel 1818-ban. Ez az egyetlen piramis melynek csúcsán az eredeti turai mészkőborítás - részben - megmaradt. A piramis északi oldalán két bejárat található. Az egyik 10 m magasan helyezkedik el, s innen indul a felső folyosó, ami 25°55'-es szögben lejtve 32 m után vízszintes marad. A másik bejárat a talajszintnél nyílik, és ez az, amit jelenleg is használnak. Ezen keresztül az alsó folyosóra juthatunk, melynek kezdetben a lejtésszöge 21°40' , majd rövid vízszintes szakasz után emelkedni kezd és belefut a felső folyosó vízszintes szakaszába. A sírkamrában egy nagy fedeles gránitszarkofág áll, melyen csak a felfedezés dátuma és Belzoni aláírása l átható.

A Khephrén-piramis keresztmetszete
a b c d e f g h	felső bejárat felső folyosó jelenlegi bejárat alsó folyosó földalatti kamra (befejezetlen) felfelé emelkedő folyosó útlezáró tömbök sírkamra

A Szfinx ugyan nem piramis, de szorosan kapcsolódik a piramisokhoz. A gízai szfinx egyedülálló az egyiptomi építészet történetében. A szó mely valószínűleg az egyiptomi seszep anh-ból ered, olyan szobrot jelöl, mely oroszlántestű és ember vagy állatfejű istent ábrázol. A Szfinx feje a királyt mintázza a nemesz-fejdísszel, 57 m hosszú teste pedig oroszlánt ábrázol. Mivel a szobron nincsenek feliratok, sokáig vita tárgya volt, hogy mikor készülhetett. Egyes kutatók szerint Khephrén idejében faragták, más tudósok Kheopsz uralkodását veszik alapul. A homokból kiemelkedő gízai nagy szfinx jellegzetes eleme az egyiptomi szobrászat történelmének. Már az arabok is megkülönböztették ezt a műemléket a többitől, hiszen Abu Holnak, azaz a Rémület Anyjának nevezték el. A szfinx a királyt ábrázolja, aki egyesíti magában az emberi természetet az isteni hatalommal és az oroszlán erejével. A szfinx egyben a Nekropolisz ura és örzője is volt, akit az újbirodalom idején Horemahet (Harmakhisz) istennel azonosítottak. Kb. ezer évvel azután, hogy a szobor elkészült, a XVIII. dinasztia (i.e. 1550 - i.e. 1397) idején a szfinxet belepte a sivatagi homok. Ekkoriban született az a monda, mely ma is olvasható a szobor két mancsa közt álló sztélén. Eszerint Thotmesz herceg, a fiatal trónörökös elszenderült egy vadászat után a szfinx árnyékában, és különös álmot látott. A szfinx Harmakhisz isten képében megjósolta trónra lépését, és könyörgött neki, hogy szabadítsa ki a homok alól. Amikor Thotmesz herceg évekkel később IV. Thotmeszként trónra lépett, eszébe jutott az álom és elvégeztette, amit a szfinx kért tőle. Sajnos azonban hiába tisztították meg ismét a szfinxet II. Ramszesz idejében, i.e. 1300 körül, a homok az idők folyamán újra belepte az egész műemléket. Ezután többen próbálkoztak a szobor kiásásával és restaurálásával. A jelenlegi állapot végül 1936-37-ben alakult ki, amikor a kairói egyetem kutatói elvégezték az utolsó simításokat a szfinxen és a hozzákapcsolódó épületeken. 1980-ban újabb restaurálás vált szükségessé, mert a növekvő páratartalom, a víz beszivárgása és a légszennyezés komoly károkat okozott a szobornál. A helyreállítás azonban katasztrofális eredménnyel járt, mivel a rögzítéshez cementet használtak, és a nem megfelelő anyag miatt szinte lepattogzott az újonnan feltett mészkőborítás. Ekkor elhatározták, hogy kisebb mészkőlapokkal és másféle anyaggal újrakezdik a restaurációt és visszaállítják a szfinx eredeti állapotát.