Az egyiptomi hajózás az ábrázolások alapján főleg az i.e. 5-4. évezredre nyúlik vissza. A Nílus fontos szerepet töltött be az ókori egyiptomiak életében. A környező vidékek elsivatagosodása miatt ez volt az egyetlen, amely biztosította a megélhetést és akkor az egyetlen közlekedési mód is a hajózás volt. A Nílus folyó tartotta össze Alsó és Felső Egyiptomot majd egyesítése után az egységes kultúra létrejöttében is jelenős szerepe volt. A Nílus osztotta fel a világot keleti és nyugati részre. Mivel a legfőbb szállítási útvonal is a Nílus volt, az utazást csak egyetlen szóval a "hajózni"-val tudták kifejezni.

Egyiptom mivel fában szegény ország és a meglevő fafajok, a szikomorfa és az akác a hajóépítésre nem alkalmasak, ezért papiruszból készítették az első hajókat. Ezek rövid életű, de könnyen és gyorsan összeállítható járművek voltak. A papirusznád adottságaiból következően, a nád felső vékonyabb része lesz a csónak eleje, a szár alsó része, vagyis a szélesebb vég pedig a farrész. A felső-nílusi ambacsónakokat még ma is így készítik. A nádszálak elrendezésével 6-1O m hosszú, mindkét végén elvékonyodó kévéket kötöttek és 5-6 köteges elég széles de könnyű járművet tudtak készíteni. Ez az egyszerű de olcsó hajótipus később is fennmaradt a mezőgazdaságban, a halászatban és a vadászatban. A hajót sekély vízben csáklyával, mély vízben pedig kézi erővel vagy evezővel hajtották. Vitorlát is használtak hozzá, két vagy három lefektethető árbocon. Thor Heyerdal is be akarta bizonyítani, hogy a papiruszhajó alkalmas az Atlanti Óceánon való átkelésre, de ez nem sikerült, mivel a hajó Amerika partjai előtt 1000 km-rel elsüllyedt.

Már a 4. dinasztia korából ismerünk olyan emlékeket, amely szerint Sznofru fáraó 40 hajó cédrusfával tért haza és tengerjárók képei is felfedezhetők egyes sírokban. A legkorábbi képi híradást a tengerjáró hajókról Szahuré (5. din.) halotti temploma ad. A nádcsónak továbbra is megmaradt használatban a csatornákon, de a nagyobb tengeri utakhoz már fahajóra volt szükség.

Akonstrukciót még keresztgerendák egészítették ki, de ezt az Óbirodalom idején még csak ritkán alkalmazták, mivel a hajótesten nem volt fedélzet, csak az evezősök padjait építették be. A nagyobb méretű hajókon azonban már csak a jobb helykihasználás céljából és biztonsági okokból is fontos volt a fedélzet. Ezt erős keresztgerendák tartották, úgy építették be őket, hogy a héjazat pereme alatt lyukakat fúrtak és ebbe illesztették be a keresztgerendákat. Ezekre a gerendákra fektették rá hajópadlózatot. A hajók keresztirányú merevítése tehát keresztgerendákkal történt, a hosszirányú merevítést pedig kötelekkel oldották meg. A köteleket a hajóorrnnál és a hajótatnál rögzítették és villás fejekben végződő oszlopokkal feszítették meg. Ez a nagy tengerjáró hajóknál alkalmazott módszer a bordák és gerinc nélküli hajók szilárdságát szolgálta.

Az a hajótípus amit az Óbirodalom idején kezdtek kifejleszteni, a Középbirodalomban nyerte el végleges formáját. Ezt a hajótípust sírokban talált modellekről ismerjük. (Miniatűr fahajó modellt talált Kákosy László pl. Amenhotep sírjában TT64), de megtalálható volt Meketré halotti tárgyai között is.) A hajó zilárd merev szerkezetű, sűrű kötélzete és vitorlázata van, amely valószínűleg trapéz alakú volt. A hajótest orra parabola alakban nyúlik előre, a hajófar felfelé görbülő alakban végződik, amely valamely állatfejet ábrázol. Ez az előrehajló hajófar a papiruszhajó alakját követi és a sikeres egyiptomi fejlesztések elemeit később a föníciaiak, krétaiak, görögök és rómaiak is átvették. A kormánylapátot középső részén a hajófarhoz erősítették és mozgatása a szárba beépített rúddal történt. Ez jól felismerhető a hajó hieroglif ábrázolásán is, a hajó determinatívumban. A vitorla eleinte az ún. bipod vagy kétlábú árbocon volt kifeszítve, amelynek szárait rövid lábak, afféle létrafokok kötötték össze. A nagy keresztvitorlát nem vonták be, hanem az árboccal együtt lehajtották. A vitorlát el lehetett forgatni, így oldalszélben is tudtak manőverezni. A vitorla mellett volt kézievező is, amelyet később a gúzsevező váltott fel. Volt amikor menetirányba fordulva ülő helyzetben eveztek, ez a kézi evező használatánál történt, később azonban a gúzsevező használatánál arccal a menetirány felé fordulva félig álló helyzetben hajtották a hajót. Az egyiptomi hajó kormányszerkezetét 2-5 evezős irányította. A kormány a hajó jobb oldalán helyezkedett el, amelynek oka a megszokás volt és ez akkor is megmaradt, amikor az evezőkormányt feltalálták. A középbirodalomi modelleken a párkányhoz erősített gúzsevezőt a középső tathoz erősített széles tollú kormány váltotta fel, ez a mai 'tiller' őse.

A legutolsóként kialakult formán a hajó mindkét oldalán volt egy-egy kormánylapát, amely felül egy V alakban szerteágazó oszlopra támaszkodott, a nyél közepét a hajó oldalához gúzsolták. A kormányt forgatókarokkal működtették, de volt olyan is, hogy a jóval előrébb elhelyezkedő kormányos karokra kötött kötelekkel irányította a hajót. Az Újbirodalom idején hatalmas hajókat is tudtak ezekkel a módszerekkel építeni. I. Tuthmózisz hajói olyan obeliszket is el tudott szállítani, amely 30 m hosszú volt és 700 kg-ot nyomott. A Puntba küldött expedíciók hajói is legalább 28-30 m hosszúak és 6-6,5 m szélesek voltak. A meghosszabbított orr és fartőke miatt a gerinc és a bordázat meglétét is feltételezik, de erre semmi bizonyíték nincs. A hajókon az Újbirodalom korában díszítőelemeket is alkalmaztak, az orrdísz szerencsét hozó jel volt. A zömök árboc a hajófenéken nyugvó árbocfészekben állt és nem volt oldalmerevítő kötélzete. Érdekes találmány fedezhető fel az ellen, hogy a vitorlarudat a hirtelen támadt oldalszél ne kapja a vitorla elé. Ez a berendezés Hatsepszut hajóin 3 ember, IV. Ramszesznél pedig a vitorlarúdhoz erősített 3 kő. A vitorla anyaga a gyékény, papirusz vagy gyapotvászon volt, amelyet geometriai minták vagy jelenetek díszítettek. A vitorla felvonása kötélzet segítségével történt, és a vitorla már szélesebb volt, mint amilyen magas. Egyesek azt állítják, hogy a Jóreménység fokáig is eljutottak. Puntba az út a Vörös-tengeren keresztül vezetett, ahová vagy a Vadi Tumilat csatornán, amely a Vörös-tengert és a Nílust köti össze, vagy szárazföldön Koptosz felől a nagy Nílus-kanyartól a Vadi Hammamet völgyén keresztül a mai El-Quiseir kikötővárosig jutottak el. Az expedíciók már a 4. dinasztia korától ismertek voltak, erről a területről borostyánt, nemes fafajtákat, fémeket, mirhát és rabszolgákat hoztak. A Punt utazások idejéből ismerjük a Hajótörött történetét, amely az utazások fontossága mellett szól. A legrészletesebb leírást Hatsepszut Deir el-Bahriban lévő templomának falain levő feliratok adják. Az i.e. 16-12. sz.-ban az egyiptomi hajózás föníciai befolyás alá került, így lett a libanoni cédrus a hajózás egyik fontos alapanyaga. Főként az árbocokat és a fedélzeti gerendákat készítik ebből, majd később a bordázatot is. Ennek hatása az 1185-ös tengeri népek elleni csatában mutatkozik meg. III. Ramszesz tőrbe csalta a tengeri népeket, mivel hagyta, hogy a fürge hajók a Nílus torkolatába behajózzanak és ezután körbezárták őket. Az egyiptomi gályák a parthoz szorították a támadókat, akiket a parton elhelyezett íjászok könnyen lenyilaztak. Az ábrázolásokból is látszik, hogy szunyókálás közben érte őket a támadás, mivel a hajókat a domborművek felcsavart vitorlákkal és bevont evezőkkel ábrázolják. A tengeri népek főleg karddal és lándzsával harcoltak, de itt nem mentek vele semmire. A hajókat csáklyával elfogták és felfordították, a menekülőket elfogták. Egyiptom III. Ramszesz alatt éri el a legnagyobb kiterjedését, Memphisben hatalmas kikötő volt, itt elleshették más hajók felépítését is. Innentől kezdve a hajók zömökebbek lettek magasított oldallal, az orr és a fejdísz egyszerűbb, talán még döfőorrnak is megfelelő volt. A hajókon a vitorlák mellett már evezők is találhatóak és ezek a hajók már gerincre és bordázatra épültek. Az alsó vitorlarúd eltűnik, a vitorlát nem eresztik le a felső vitorlarúddal együtt, hanem a vitorlarúdhoz kötözve bevonják. Az árboc csúcsán megjelenik a kosár. III. Ramszesz után gyenge uralkodók kerültek a trónra, a hanyatlással csökkent a tengeri kereskedelem és a hajózás iránti érdeklődés.

Néhány szót a haditengerészet szervezetéről: "Az evezősök jelvényhordozói" parancsnoksága alá tartozó kiképzőszemélyzetre bízták az újoncokat. Az "evezősök parancsnokává" nevezhették ki vagy nagyobb hajóra helyezhették át. A katonák és a tengerészek felcserélhetőek voltak. A "jelvényhordozó" magasabb beosztásba, pl. "csapatparancsnokká" emelkedhetett. A hajóskapitány és a hajóskapitányok főnöke állt a hierarchia élén, ők a templomi vagy a királyi flottához tartoztak. A tengernagyok a királyi flottát irányították a trónörökös parancsnoksága alatt. A vezír nem gyakorolt hatalmat a királyi flotta felett, de döntőbíró lehetett. A flotta háborúk idején a második legfontosabb fegyvernem volt, inkább békeidőben kapott nagyobb szerepet kereskedelmi tevékenysége révén. 12. dinasztiában jól szervezett intézménnyé vált, innentől kezdve hoztak létre saját hadiflottát, hogy megvédhessék kereskedelmi hajóikat.

Egyiptom az i.e. 6. sz.-ban a szaiszi korban asszír uralom alá kerül, majd őket I. Pszammetik harcosai űzik el. II. Nékó már görög befolyás alatt áll. Ő akarta kiszélesíteni a Nílus és a Vörös-tenger közötti csatornát és expedíciót szervezett Lybia partjainak felkutatására. Igaz, hogy felfedezték Lybiát, de ezt nem tudták kihasználni, mivel nem voltak olyan fejlettségi fokon. A 6. sz.-ban a görög befolyás jól érezhető, Egyiptom nem képes nagyhatalmi szerepet betölteni.

Aken

Alvilági isten, az alvilág komphajójának őrzője.

Amon papok

Az i.e. 11. században 83 hajó és 46 hajóépítő műhely volt az Amon papok birtokában

Ankh

Az egyik legfontosabb amulettként az ankh-ot, az egyiptomi hurkos keresztet viselték. A kereszt ősi, Atlantiszból származó jelkép, melyet az egyiptomiak Tau formájában tiszteltek. A Tau az egyiptomi hajók jele volt, mely a lelkeket az alvilágba szállította.

Bárkák

halotti bárkák
isteni bárkák
királyi bárkák
napbárkák
szent bárkák
ünnepi bárkák

Bárkaszentélyek

Az istenek bárkamodelleken utazva hagyták el a templomokat, amikor ünnepi felvonulásokon vettek részt. A folyosón nagyobb isteni bárkákat használtak.

Csatornák

A Nílusból vezették a földművelés és a hajókázás céljaira.

Dzsedher sztéléje

A Ptolemaiosz-korból való mészkő sztélé, 38 × 26 cm. Jellegzetessége a szárnyas napkorong alatt hajózó sakál ábrázolása. Jelenleg a budapesti Szépművészeti Múzeumban látható.

Hajók

bárkák
kereskedelmi hajók

kiránduló hajók
papiruszhajók
teherhajók
tengerjáró hajók
tutaj
utasszállító hajók

Halotti menet

A halotti menet mindig a Nílus keleti partján kezdődött, ahol a koporsót egy alacsony építésű hajóra rakták. Ezt virágokkal gazdagon díszítették, a közepén pedig egy baldachin állt.

Hatsepszut halotti templomának falfestményei

Részletes képek örökítik meg a punti utat, a hajókat, az árukat, sőt, még a Puntban látott embereket is.

Kheopsz napbárkája (kiállított)

Kheopsz piramisának déli oldalán lévő gödörben találta Kamal el-Mallah egyiptológus 1954-ben. Kb. i.e. 2540-ből való. A hajó építéséhez semmilyen fémalkatrészt nem használtak, csak köteleket és faékeket. Hossza 43,4 m és 5,6 m széles, deszkái libanoni cédrusból készültek. A központi kabint kettős bőrtető fedi.

Knemhotep

Elephantinéi hajókormányos volt a 6. dinasztia idején.

II. Nékó

Több százezer munkással kezdte el kiásatni a Szuezi csatornát, melyet mégis abbahagyatott, mert elhitették vele, hogy a Vörös-tenger vízszintje magasabban fekszik, így az egész Nílus völgye víz alá kerülhet. Hatalmasabb tervének számított Afrika megkerülése, amelyre föníciai hajósokat küldött ki. A hajósok túljutottak az egyenlítőn, s így olyan sikert értek el, amilyennel európai hajósok csak 2000 év múlva dicsekedhettek. Mire az expedíció visszaérkezett, II. Nekó már halott volt, így az útról sem részletes adat, sem név nem maradt fenn. Márpedig soha egyetlen fáraó sem örökítette meg elődje nagy tetteit, hisz ezzel saját dicsőségét kisebbítette volna.

Opet ünnep

A 18. dinasztia alatt 11 napos volt, de III. Ramszesz korában már 27 napig tartott. Az áradás évszakának második hónapjának 15. napján kezdődött. Megnyílt a karnaki templom kapuja és a kosfejű szfinxektől szegélyezett úton lassan a kikötő felé tartott a processzió. A papok vállukon vitték Amon, Mut és Honszu szent bárkáját. A parton hajóra tették az istenek bárkáit, s a népünnepély akkor érte el tetőfokát, amikor kikötöttek a hajók Luxorban és a papok elindultak a szent bárkákkal a templom felé.

Ptahhotep sírjának falfestményei

A hajóépítés is látható Ptahhotep sírjának falain.

Ti masztabájának domborművei

A keleti falon aratási jeleneteket és hajóépítést örökítettek meg.

• Minden jog fenntartva!