Egy furcsa játék, ami talán nem is játék


Az Orgona Energia detektor

Az Orgona Energia elnevezés a XX. század elejéről származik (organikus energia), Wilchelm Reichtől (akiről bővebbet az Interneten barangolva találhatunk: http://en.wikipedia.org/wiki/Wilhelm_Reich ).

 

Az alábbiakban ismertetett eszközt már régóta használják. Több változata is van. Magyarországon például az „Egely-kerék” működik így. A különbség csupán az eszköz árában mutatkozik. Az alábbi eszköz filléres költséggel házilag is elkészíthető, míg az „Egely-kerék” sokezer forintba kerül. Hasonló leleményes és olcsó eszközöket mutat be Harry G. Stine [2] is.

 

Az Orgona Energia természetes körülmények közt, az élő szervezetekben is képződik. Létezését közvetett módon egy olcsó és egyszerű „detektorral” igazolhatjuk.

 

Ez az energia egy varrótű függőleges csúcsára felillesztett vékony alumíniumfóliából hajtogatott gúla forgásával detektálható abban az esetben, ha kezünket (esetleg mindkettőt) a gúla oldalaihoz közelítjük, és eközben csak arra kell ügyelnünk, hogy ne akaraterőnkkel akarjuk forgásra kényszeríteni a gúlát, hanem ellazulva csak vegyük tudomásul a tényt: FOROGNI FOG! Hasznos lehet még, ha szájunk elé vékony kendőt kötünk, a leheletünk okozta légmozgások minimalizálása érdekében. A kísérletezést, huzatmentes jól kiszellőztetett, zárt szobában végezzük! Miután egyszerű kis detektorunk forgásba jön, első – egészségesen szkeptikus – reakciónkban arra gondolhatnánk, hogy a kezünkből kiáramló hő hozza forgásba a gúlát. Az általam hallott legtöbb vád – hogy miért nem az ember különleges energiatere forgatja – is ezt használja fel. Ezt az alábbi tények cáfolják meg:

 

1.       Néhány napos, vagy hetes (egyéntől függő) gyakorlás után a gúla már több méter távolságból (!) is könnyedén forgásba hozható csupán az által hogy ellazulva ránézünk. A forgás sokkal hamarabb elindul, mint ahogy az esetleg általunk keltett hő mozgásba hozhatná a köztünk és a detektor közti viszonylag nagy légteret... Ha a szánkkal minimum 4 méter távolságból erősen a fólia felé fújunk, az valószínűleg meg sem moccan.

 

2.       Akkor is forgásba hozható a detektor, ha egy vastag falú papírdobozba helyezzük, és csak egy kis figyelőnyílást vágunk a doboz oldalára és a lyukat vékony átlátszó műanyag fóliával (Folpak) leragasztjuk. Az ilyen papírdoboz igen jó hőszigetelő, és a forgás sokkal hamarabb megindul, mint ahogy a hőáramlás sebessége azt lehetővé tenné.

 

  1. A detektor néha forog, néha nem. Egyik pillanatról a másikra elindul, illetve leáll. Márpedig a kezünk közel állandó hőmérsékletű, illetve ha nem, akkor talán valami bajunk van. A forgásnak is állandónak és egyirányúnak kellene lennie… A kételkedők egyik érve az, hogy a gyakori irányváltoztatás a két kezünk közti hőmérséklet-különbség eredménye (kb. 2 Celsius fokos). Ez könnyen cáfolható. Ha csak egyik kezünket tesszük a kis detektorunk mellé, általában ugyanolyan sebesen forog, mintha mindkettőt. Márpedig ha a kifogás igaz lenne, akkor nem a kezek abszolút hőmérséklete számítana a forgató erőnél, hanem csak a két kéz hőmérséklet-különbsége, ami viszont elenyésző és ráadásul ezért nem is eredményezhetne ugyanolyan intenzív forgást, mint egy kéz esetén.

 

A szkeptikusok „favoritja” az, mikor úgy hozzák forgásba a fóliát, hogy az egyik oldalára meleg vízzel töltött gumikesztyűt tesznek. A próba-kéz a kéz hőhatását hívatott igazolni. De óriásit tévednek szerintem, amikor elhamarkodottan lesöprik az asztalról ezt az egész témát. Szóval egy gumikesztyűt megtöltenek nagyjából testhőmérsékletű vízzel és a detektor mellé helyezik, aminek hatására az, stabilan egy irányba forog. Nos a hőhatást cáfoló magyarázatomban a leglényegesebb érvem az, hogy a gumikesztyűs kísérlet nekem egyszerűen nem működött. Sőt a villanyvasaló sem. A detektor meg sem moccant, pedig a vasaló 2000 Watt energiájától eszeveszett forgásba kellett volna jönnie. De nem zárom ki, hogy másoknak forgásba jött. Ennek okát azonban inkább abban látom, hogy a meleg-vizes kesztyűt az élő kísérletező eléggé sokáig a kezében tartotta, minek hatására az egyfajta tárolóként tárolta el az általunk vizsgált hatást (ami szerintem nem hő). Persze, ha ez a tároló képesség létezik, akkor a kísérletezőknek egy újabb lehetőségük is lenne a fegyvertár bővítésére.

 

A különböző hőleadó felületek (vasaló, meleg-vizes gumikesztyű) a levegőt függőlegesen áramoltatják legerősebben. Ez az energia viszont vízszintes síkban forgatja a fóliát.

 

Ezen iromány nem azt tagadja, hogy gumikesztyűvel, hajszárítóval, kurblival és ki tudja mi minden más durva beavatkozással forgásba hozható a fólia. Bolond lennék, ha ezt cáfolva kockára tenném jó híremet. Én csupán annyit állítok, hogy a fólia egyéb, a hagyományos tudomány által még nem eléggé ismert erőtől is forgásba jöhet. És ez az erő nem varázserő, és nem csalás.

 

Itt jegyzem meg, hogy a fenti három bizonyításomat még egy szkeptikus sem merte elfogulatlanul megvizsgálni. Mindegyikük csak legyintett, és tovább egyik sem volt hajlandó a dologgal foglalkozni! A legtöbb, amire hajlandók voltak, hogy meghallgatták az ellenérveimet. Ennyit az úgynevezett szkeptikusokról és bizonyos cáfolataikról. Vannak emberi mentalitások, amik évezredek óta rendületlenül életben vannak. Ezek a mentalitások táplálták az inkvizíció pökhendiségét is.

 

Eredmények, néhány napos gyakorlás után

 

  • Ez az energia különböző áthatolóképességgel rendelkezik, különböző anyagokon. Például az üveg igen jól „szigetel”, vagy talán igen jó vezető és eltéríti irányából ezt az energiát. Ez a fémekre is igaz. A fa és papír jó áteresztők, illetve nem gátolják a jelenségeket. A vezetés tényét, üveglap mögé állva egy hosszú faléccel igazolhatjuk úgy, hogy a kb. 2 méteres fenyőléc egyik végét a kezünkben tartva annak másik végét a fólia mellé tartjuk. Ekkor is forgás lesz az eredmény. Az üveglap mögött állva csupán a kezünket kitartva (mintha benne lenne a léc), a forgás többnyire nem jelentkezik. Ezért nem mindegy, hogy milyen anyagból készül detektorunk. Nekem egyaránt volt 3…12 cm élhosszúságú alufóliából kivágott négyzetből hajtogatott gúlával eredmény. Ugyanezekkel a méretekkel készült papírgúla gyengébb eredményt adott. Kérdéses volt egy ideig, hogy amit mi árnyékolásnak hiszünk az nem pont nagyon jó vezetőképességet jelent-e (elvezeti az erőhatást a detektortól). Ennek eldöntésére megvizsgáltam, hogy üveglap mögé állva fémrudakkal a kezemben forgásba hozhatom-e a detektort. A forgás eléggé gyenge volt, és lassan érvényesült (mintha előbb a fémrúdnak telítődnie kellene valamivel).

 

  • A detektort a mellé tett élettelen anyagok nem hozták forgásba.

 

  • A detektor forgási sebessége valószínűleg arányos a belőlünk kiáradó energia eredő intenzitásával, ami függ a napszakoktól és fizikai állapotunktól. A vizsgálatok szerint nálam az első maximum reggel kilenckor, a második délután háromkor és a harmadik este fél tízkor kezdődik általában napról napra rendszeresen. Úgy tűnik ez az étkezéssel is szorosan összefügg. Evés után az általunk szolgáltatott energia egy időre drasztikusan lecsökkenhet. Tőlem függetlenül más is hasonló eredményeket kapott [1]!

 

  • A forgási irányt eleinte nem de később, néhány nap múlva, vezérelni tudjuk. Megfigyeltem, hogy ekkor, gyakran már előre „érzem”, hogy a kívánt irányú forgás létre jön-e, vagy sem. Mintha „bio-feddback” jönne létre ( http://en.wikipedia.org/wiki/Bio-feedback ). Esetenként a spontán forgásirány más és más külön a bal kezünk illetve jobb kezünk hatására. A vezérlés módját valójában nem tudom itt leírni. Az agyam a sokhetes gyakorlás hatására valahogy megtanulta irányítani a forgást. A mechanizmust nem kell ismernem ahhoz, hogy a kívánt hatást elérjem. De hiszen ez az életünk más területén is gyakran így van… Nem kell elektromérnöknek lenni ahhoz, hogy az ember használni tudjon mondjuk egy mobiltelefont.

 

 

További kísérletek, következtetések

 

A hatásmechanizmus vizsgálatára érdekes tesztet végezhetünk: Ha két vízszintes egymástól 1 cm-re lévő 5×5cm méretű üveglap közé lassan cigarettafüstöt, vagy gőzt engedünk és azt alulról gyengén, megvilágítjuk, megláthatjuk, hogy az üveglapok közti közeg a detektorhoz hasonlóan forgásba hozható, azaz a gáz örvényleni kezd. Ennek csak az a feltétele, hogy a kezünk és a vizsgált közeg közt ne legyen olyan anyag, ami az energiaközlést gátolja. A füst koncentrációja a levegőben olyan kicsi, hogy csak az áramlások láthatóvá tételére használjuk. Ez azt jelenti, hogy ez az energia közvetlenül a levegővel képes kölcsönhatásba lépni. A kölcsönhatás képességével összefüggő tulajdonság, az energia különböző anyagokon különböző mértékben való áthatolóképessége. Érdekes lenne az áthatolást az elektromosságtanból ismeretes dielektromos állandó függvényében vizsgálni. Ezt még nem tettem meg.

 

A detektor fémfelületének magas feszültségre töltöttsége látszólag semmi hatással nincs a forgásra, de ez önmagában nem zárja ki az energia elektromágneses jellegének lehetőségét, ha az nem statikus, hanem gyorsan rezgő, vagy forgó. A zseblámpánk sem világít fényesebben, ha nagyfeszültségre töltött felületre helyezzük azt. Ez az energia elektromos vezetőben nem tudott áramot létrehozni. Talán azért, mert parányi helyi örvények jöttek létre, azaz a vezetőben ellentétes irányokba áramló töltések összege közel azonos. Vagy nem tudott behatolni az energia a vezető felületébe, hogy kölcsönhatásba lépjen az elektronokkal (skin effektus).

 

Alkalmasan egymás fölé közel elhelyezett detektorok (detektor-erdő) gyakran egymástól függetlenül, akár ellentétes irányba is elkezdhetnek forogni.

 

Vasdobozba helyezve és a doboz tetejét üveglappal lezárva a detektor teljesen érzéketlenné tehető. Egy esetben azonban érdekes dolog történt velem. A vasdobozba tett detektor – szokásosan – nem reagált, de amikor kb. 1 percig a kezemben tartott zseblámpával körülbelül 1 méter távolságból az üveglapon át rávilágítottam (hogy a rosszul megvilágított szobában láthassam, mi történik a dobozban), a detektor hirtelen forgásba jött, és kb. háromnegyed fordulatot tett, majd leállt, és ezután soha többé már nem tudtam a hatást újból előidézni.  E különös jelenségre eddig nem találtam még lehetséges elméleti magyarázatot sem.

 

Nagyon gyakran fékezőleg hat a forgásra mások jelenléte. De nem mindenki hat egyformán.  Kérdéses, hogy más jelenlévő közvetlenül hat a forgásra (hozzánk hasonlóan), vagy a mi tudatunkra hatva (pl. zavarban vagyunk, mert félünk, hogy kinevetnek).

 

A vizsgálatok szerint a forgás intenzitására inkább a forgó test geometriája, semmint a forgatott test tömege van befolyással (persze ésszerű határok közt). Az alufólia gúlánál 50-szer nehezebb és 8-10-szer nagyobb kiterjedésű test is könnyen forgásba jött, ha a forgás síkjából kiemelkedő felületek vannak (ezt a kísérletet a Zwack Unicum + Bonbonikum, valamint a Stollweck Royal Cherry bonbonos dobozából kitermelt arany színű műanyag bonbontartóval végeztem).

 

A légáramlásos magyarázatot cáfolni látszik az a tapasztalatom is, hogy hosszú, vékony cérnára felfüggesztett gömb alakú, sima felületű (tükröző) karácsonyfadísz is könnyedén forgásba hozható volt. Persze akkor is forgásba jött, ha egyik oldalára ráfújtam, de ez utóbbi nem cáfolja az általam vizsgált különös erőhatást.

 

Fenti tapasztalatok alapján néhány alapkérdésre kellene legelőször válasz találnunk.

 

 

Alapkérdések

 

1.       Ez az energia statikus, vagy rezgő illetve forgó természetű?

 

Az energia-megmaradás, azon belül a perdület-megmaradás tétele valószínűleg erre az esetre is érvényes. Lehet, hogy az energia rezeg, de ettől függetlenül perdülettel is rendelkeznie kell szerintem. Mivel a detektor mid a két irányba gyakran forog, és nem kizárólag csak az egyikbe, ezért a forgató energia perdületének két külön típusa valószínűsíthető (jobbra illetve balra forgató). Ezzel kapcsolatos, hogy ami ezt az energiát felfogja annak is képesnek kell lennie az elmozdulásra. Az egymástól elkülönülő domináns „perdületi hatások” eléggé kis helyre lokalizáltak, mivel az egymás mellé tett kis detektorok gyakran egymással szemben forognak… A detektornak gyakran van furcsa imbolygó tétovázó, hol erre-, hol arra forgása. Ez talán azzal magyarázható, hogy a testünk mind a két irányba erős forgató hatást generál egyszerre, és a detektor abba az irányba fordul el, amelyik forgató hatás (talán, mint a testünkből kiáramló hatás) túlsúlyban van.

 

2.       Elektromágneses jellegű, vagy sem?

 

A fentiekben ismertetett detektor akkor is kiválóan működik, ha nem alumínium fóliát, hanem valami szigetelőt, például celofánt használunk. Ez arra eged következtetni, hogy ez a perdületi energia nem csak a szabad elektronokra hat, hanem inkább az atomszerkezetre, vagy atomrácsra illetve elektronburkokra. (A cigarettafüstöt is forgatta!) Ha a forgató hatás atomi méretekre lokalizált, akkor könnyen lehet, hogy az atom és elektronjai azok, amik felveszik a perdületet ettől az energiától. Ezt igazolhatja talán az is, hogy vezető hurokban nem tudtam áramot mérni, mivel a kis elemi örvények a vezeték anyagvastagságánál nagyságrendekkel kisebb helyi örvényeket hozhattak létre és nem jöhetett létre egy nagy –  a műszeremen is áthaladó – köráram…

 

3.       A kölcsönhatás egy, vagy esetleg több egymástól különböző csatornán          érvényesül? (mint pl. nukleáris és elektromos)

 

Erre jelenleg nem tudok válaszolni.

 

4.       Van-e köze ennek a forgásnak a telekinézishez?

 

Valószínű, hogy ez az úgynevezett telekinézis egyik speciális esete, bár az általánosan ismert telekinézis egyenes vonalú mozgást is képes produkálni.

 

Ha ezekre a kérdésekre megnyugtató választ kapunk, talán felhasználhatjuk ezt az energiát különböző készülékekben az orvostudomány, a távközlés, az energetika és egyéb területeken.

 

Zárszó

 

Ez a jelenség gyenge. De mielőtt lebecsülnénk, emlékezzünk rá, hogy az elektromosság hajdani, az ókortól kezdődő vizsgálata során sem voltak nagy erőhatások! Borostyán és tollpihe voltak az egyszerű eszközök kezdetben, és később az elektroszkóp. Ma pedig az elektromosság ereje szinte határtalan és az elméleti és gyakorlati eredményekben megtett út óriási. A különbség talán a hatások előidézésének reprodukálhatóságában van. Az általam ismertetett hatás vizsgálatának nagy korlátja maga az ember. De ha a törvényszerűségek világossá válnak, talán létrehozhatók olyan eszközök, melyek szabályozottan és nagy intenzitással képesek forgatni egy ilyen kis detektort is. Néhány orosz szerkezetet láttam, ami elvileg képes ilyenre (az eladó szerint), de kipróbálni még egyiket sem tudtam.

 

A témát fontosnak és jelentősnek tartom. És nem is értem az emberek általános közönyét ezzel kapcsolatban. A legkomolyabb reakció alig haladja meg a „jé, de érdekes” szintjét. Én viszont keresem az olyan nyitott és szkeptikus kísérletezőket, akikkel együtt ebben a témában tovább lehetne lépni. Jelen írásom és személyes meggyőződésem szerint a hőhatás magyarázata felületes, téves és elhamarkodott. Ezért elhamarkodottnak tartom ezt a jelenséget az asztal alá söpörni. A cáfolók másik „komoly” ellenérvük az, hogy a témával olyan ember is foglalkozik [1], aki tudományos körökben szinte nevetségessé vált. Nos, ez a „cáfolat” is eléggé nevetséges, és egyfajta tudományos sznobizmusról és gyávaságról árulkodik.

 

Az Interneten szerencsére az általam tárgyalt alapjelenségről (forgás) sok amatőr videofelvételt találhatunk (a Youtube-on a telekinetic szóra keresve) . Egy másik ilyen a http://www.chi-spinner.com/ ahol az általam ismertetett filléres eszköz potom 10$-ért meg is rendelhető. Így kell lejáratni egy ügyet, az emberek becsapásával (százszoros ár!). Gyakran összemosódik a szélhámosság a leleményességgel.

 

Szándékosan nem neveztem el ezt az energiát. Nem szándékom azt sugalmazni, hogy bármit is tudok annak különös természetéről. Majd elnevezik azok, akiknek sikerül feltárniuk titkokat.

A másik gondom a névvel az, hogy az, bármire ráhúzható. Ld. Az iménti honlapot. A távol-keleten népszerű Chi név bármire ráerőltethető. Van valami, ami misztikus? Oké, akkor ez is legyen Chi. Van egy ötletes mondás: „akinek kalapácsa van, hajlamos mindent szögnek nézni”

Én nem cáfolom, s nem is igazolom azt, hogy a Chi a magyarázat kérdéseimre. Csupán nyitottan várakozom az áttörésre.

E cikkem első változatát megtalálod Pájer Tibor - Élj a fényben honlapján az olvasók írták szekcióban Furcsa effektusok néven.

Végszóként még csak annyit, ha valaki szeretne a kísérleteimhez csatlakozni, az nyugodtan írjon az alábbi címre:

 

qbit kukac citromail.hu

 

Budapest, 2009. december 20.

 

Irodalomjegyzék:

 

[1] Egely György   : Titokzatos erők tudománya

[2] G. Harry Stine  : A mozgató gondolat.

Adatok

  • qbit

  • nincs

  • 2009. dec. 20. 16:56

  • 2009. dec. 20. 17:35

  • magyar nyelvű

  • saját

  • 6 573 megtekintés

  • 5 darab

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

Eddigi hozzászólások

#5
2010. már. 8. 21:10
Sajnos nem statikus elektromosság. Mint írtam fémdobozban is működött. És mikor feltöltöttem a detektort nagy feszültségre, semmivel nem forgott jobban... (Gaus törvény miatt)
#4
2010. már. 4. 11:40
Nem jutott még senkinek eszébe, hogy ez a rejtélyes erő a statikus elektromosság?
#3
2010. jan. 10. 18:39
A cikkben említett helyen vannak is rajzok, de ide nem tudtam őket betenni...
#2
2010. jan. 3. 20:20
egy par rajz, erdekesebbe (erthetobbe) tehette volna az irast. k-ben ok.
#1
2009. dec. 29. 8:58
Nagyon jó a cikk, nekem is vannak tapasztalataim.

tamita
2009.12.29.
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0