Az első rész témái: bemutatkozás, a spirituális gyógyítás elhatárolása, definíciója, sajátosságai a többi ágazathoz képest, mai spirituális gyógyítók, a képességek szerepe

Ennek a cikksorozatnak frissített változatát itt találod: http://paragyogyitas.hupont.hu

Bevezetés: Magamról

Végzettségemet és foglalkozásomat tekintve hatvanas éveimben járó közgazdász vagyok. Sem gyerekkoromban, sem idősebb koromban nem kötődtem semmilyen valláshoz, gondolkodásomra mindig is nagyfokú nyitottság és tudásvágy volt a jellemző. Már ifjúkoromban is szerettem utánajárni a dolgoknak, de a kilencvenes évekig materialista világnézetemet és világképemet még nem volt, ami megrendíthette volna. Ez a helyzet a kilencvenes évek elején gyökeresen megváltozott: sok olyan jelenségről szereztem tudomást, amelyre a materialista szemléletű tudományok nem tudtak magyarázatot adni. Amikor azután nemcsak tudomásomra jutott jelenségekről volt szó, hanem személyes megtapasztalásról is, amely cáfolhatatlanul ellentmondott a tudományos szemléletnek, materialista világnézetem összeomlott, az egészet, úgy ahogy volt, a materialista filozófiát, világszeméletet és a tudományos fundamentalizmust (csak azt fogadom el igaznak, amit be lehet bizonyítani). Bár nincs túl nagy jelentősége annak, mi is volt az első revelációszerű élményem, amely tudományos, materialista világképemet romba döntötte, mivel sok minden más is lehetett volna, de mégis lényegesnek tartom ennek megemlítését, hogy megmutassam, az én esetemben nem a rendszerváltással összefüggő jellemző irányú világnézetváltásról, és nem is valami váratlan misztikus élményről van szó. Az ezoterika és a metafizika iránti érdeklődésem egészen konkrétan 1990-ben ébredt fel, amikor egy Silva- féle „Agykontroll" tanfolyam elvégzése kapcsán először tapasztaltam meg a tudomány elméleteivel és eszközeivel semmiképpen sem magyarázható jelenségeket. Elkezdtem feltérképezni mindazokat a dolgokat, melyeket tudományos módszerekkel nem lehet vizsgálni és melyekre a tudományos elméletek nem húzhatók rá. A 90-es években már bőséges lehetőségei voltak az ilyen érdeklődés kielégítésének: bőségesen találtam olyan könyveket, melyek ezeket a jelenségeket hitelesen ismertették. A kilencvenes évek elején sorban jelentek meg az un. megmagyarázhatatlan (a tudományos elmétekkel nem megmagyarázható) jelenségekről szóló illusztrált könyvek, így egyre bővült azon tények és ismeretek köre, amelyekre igaz vagy legalábbis elfogadható magyarázatot „kellett" találnom. A feladat megoldását azonban kénytelen voltam lényegében 2001-ig, nyugdíjba vonulásomig elhalasztani, de ettől kezdve időmet az addig a fejemben és a kompjuteremben összegyűjtögetett kérdések kutatásának szentelhettem.
E kutatás első hatéves szakaszának eredményeit az
erről a honlapról letölthető „Ahol megállt a tudomány..." című könyvemben írtam le, egyedülálló módon: a jelenségek közötti összefüggésekre helyezve a hangsúlyt. Az alábbi tanulmány témája, a spirituális gyógyítás ebben a könyyvben, mint a paranormálisnak tartott jelenségek egyike jelenik meg, szintén szélesebb összefüggésekbe ágyazottan. Itt most más megközelítésben tárgyalom a témát: azoknak a kérdéseknek a mentén, melyek a különböző spirituális gyógyítási módszerekkel való megismerkedésem és ezek alkalmazása során felmerültek bennem. (Könyvemmel részletesebben megismerkedhetsz honlapomon, a http://paratudomany.extra.hu -n.) Az engem foglalkoztató rengeteg kérdés közül azokat választottam ki, melyekről feltételezem, hogy másokat is foglakoztatnak. Olyan emberekre gondolok, akik a spirituális gyógyítással valamilyen minőségben (mint gyógyítók, öngyógyítók vagy páciensek) találkoztak és szeretnének tisztán látni olyan kérdésekben, melyekkel kapcsolatban igen sok tévhit és zavaros elmélkedés lát napvilágot. Én magam is ebbe a kataegóriába tartozom: sokféle módszert tanultam, alkalmaztam magamon és másokon, de mivel nem ebből élek, így teljesen semlegesen viszonyulok a spirituális gyógyítással kapcsolatos kérdésekhez. Az igazságot nem a hitben, hanem a tapasztalatok kutatásában, összegzésében , a kísletezésben keresem. Tanulmányomat tehát azoknak ajánlom, akikebben a valóban sok rejtélyt tartalmazó témakörben szeretnének tisztán látni.

Mit értek spirituális gyógyításon?

Ahhoz, hogy egyértelmű és világos legyen, mit is értek spirituális gyógyításon, elhatárolom a gyógyítás más válfajaitól: az orvoslástól és a természetgyógyászattól. Az elhatárolás szükséges a spirituális gyógyítás fogalmának a meghatározásához és ahhoz is, hogy világosan meg tudjuk különböztetni a spirituális gyógyítás körébe tartozó módszereket azoktól, melyek nem oda tartoznak. Természetesen a spirituális gyógyítás (spiritual healing) kifejezést mások más értelemben használhatják (legtöbbször szűkebb, specifikusabb értelemben, mivel a spiritualitás szó is elég sokféle értelmezést kap), éppen ezért is szükséges a félreértések elkerülése végett az elhatárolás és a meghatározás.

Orvos-lás.

Az orvoslás a látható, tapintható un. fizikai testre irányul. Célja a betegséget kiváltó ok felderítése és megszüntetése, ettől várja az orvos betege gyógyulását. A fizikai betegséget kiváltó okok elhárítása kémiai anyagokkal (gyógyszerekkel) vagy sebészeti módszerekkel történik, azaz anyagi-fizikai síkon. Ha helytálló a diagnózis és nem túl komplex a betegség, akkor az esetek egy részében a betegség fizikai okai gyorsan és hatékonyan elháríthatók és ha ez megtörtént, akkor orvosi értelemben a beteg gyógyultnak tekinthető vagy legalábbis a gyógyítás eredményesnek minősül. Nem vonatkozik ez a lelki és elmebetegségekre, mert azok gyógyítása elhúzódó, bizonytalan és az eredmények legtöbbször nem véglegesek. Az orvostudomány lényegében a lelki és elmebetegségeket is a fizikai test betegségének tartja és ezért ezeket is a fenti két módszerrel kezeli. A pszichológia és a pszichoterápia ilyen szempontból más. (A pszichológia és pszichoterápiás módszereknek a spirituális gyógymódoktól való elhatárolásával egy másik tanulmányban fogok foglalkozni.)

A beteg a gyógyítás folyamatában ki van szolgáltatva az orvostudománynak és az orvosnak, mert nem rendelkezik azzal a tudással, mely lehetőséget adna neki, hogy a rá irányuló orvosi intézkedéseket ellenőrzése alatt tartsa és a gyógyításával kapcsolatos döntésekben érdemben résztvehessen. A gyógyításban való részvételére is ez a passzív szerep jellemző: amíg gyógyítását az orvosára bízza, nincs más választása, mint vagy elfogadja annak döntéseit vagy nem, de saját maga nem variálhatja a kapott gyógykezelést. Nem tudja (mert igen sok esetben az orvosa sem tudja) előre, mennyire lesz eredményes az alkalmazott gyógymód, de még ennél is fontosabb, hogy azzal sincs tisztában, mennyi kárt fog az okozni benne. Nincs meg a tudása ahhoz, hogy ezt saját maga megítélje, nincs ideje és lehetősége, hogy egy rajta alkalmazandó gyógymód hatásosságának, veszélyeinek utána nézzen és ennek alapján ő döntse el, hogy vállalja-e azokat, hogy érdemes-e vállalnia. Ez a kiszolgáltatottság nemcsak az egyénre, de az egész társadalomra nézve is igaz: az egészségügy egészében ki van szolgáltatva a gyógyászati biznisznek, a gyógyászati ipar profitéhségének, az orvoslás haszonelvűségének. A gyógyszerek és a gyógyászati technológiai eszközök egyre drágábbak, és a gyógyászati ipar abban érdekelt, hogy minél inkább az legyen. Az orvosi szakmák apró szegmensekre tördelik az orvosi szakmát, és persze -következésképpen- ugyanez történik a beteggel illetve a betegségekkel. A gyógymódok mellékhatásainak ellensúlyozása vagy semlegesítése többletköltségekkel jár és ezek a mellékhatások nagyon gyakran új betegségeket generálnak. Korunkban annak szereplőit egyre inkább ugyanolyan indítékok vezérlik, mint más szolgáltatások vagy árucikkek termelőit, eladóit és vevőit. Az orvosokat ugyanolyan motivációk vezérlik, amikor hivatásukat megválasztják, mint másokat, nem beszélve a gyógyítás tárgyi áruinak előállítóiról: saját érdekeik. Az orvosi hivatás fokozatosan elveszíti szentségét és leveti magáról az orvosi hivatást körüllengő nimbuszt és az orvosoktól (talán joggal) elvárt erkölcsi többletértékeket.

A betegek döntő többsége azért választja a 3 ágazat közül az orvoslást, mert egyrészt bízik az orvostudományban és a tudományban általában, bízik az orvosokban, mivel azok hiteles tanintézményekben tanulják meg a mesterséget, azért, mert saját felelősségvállalásuk a gyógyítás folyamatában minimális, mert ez kényelmes helyzetet biztosít a számukra azzal, hogy nem nekik kell döntéseket hozniuk hiszen szakemberekre bízták magukat és végül azért is, mert gyors és hatásos gyógyulásban remélnek cserébe az általuk kifizetett járulékokért vagy készpénzért. A kockázatokkal előre nincsenek tisztában és ha utólag ki is derül, hogy ezek súlyosak voltak, sőt be is igazolódtak, hajlamosak megbékélni ezekkel, mert elfogadják azt, hogy minden gyógyszernek vannak káros mellékhatásai és minden műtétnek vannak kockázatai. A kockázatok zokszó nélküli elfogadása a kiszolgáltatottság egyik jelzője. A másik az, hogy az egészségügyi biztosítás csak az orvoslás költségeit fedezi, a betegállomány és táppánz pedig csak az orvosi vizsgálat alapján jár. Az egészségügyi rendszer úgy van szabályozva, hogy a társadalombiztosításba nem fér bele a másik két ág: a természetgyógyászat és a spirituális gyógyítás, akkor sem, ha azok eredménye egy adott esetben bizonyított. A természetgyógyászatnak ugyan vannak olyan határterületei, melyek még az orvoslásba is beleférnek, és maga az orvoslás is több olyan gyógymódot elfogad, az egészségügyi biztosítás pedig befogad, amelyek természetüknél fogva inkább a természetgyógyászat körébe tartoznak. Ezek szerepe és helye az egészségügyi rendszerben azonban -legalábbis Magyarországon- eléggé marginális. A fenti szempontok mellett ez a tényező is rendkívül fontos szerepet játszik abban, hogy a gyógyulást kereső emberek első helyen miért választják az orvosi medicinát.

Természetgyógyászat:

Szintén fizikai síkon, azaz a fizikai testre közvetlen hatást gyakoroló anyagokkal és módszerekkel dolgozik, de a test egészének az állapotát tartja szem előtt. Fő célja nem a konkrét betegség tüneteinek és okainak a gyors elhárítása, hanem sokkal inkább a test saját öngyógyító erőinek erősítése és mozgósítása és azoknak a tényezőknek az elhárítása, melyek ezeket gyengítik. A természetgyógyászat sokkal inkább bevonja a beteget saját gyógyításukba és az egész folyamat a beteg számára sokkal megfoghatóbb és érthetőbb, így részvétele is magasabb szintű, jóval tudatosabb és aktívabb. Az emberek egyre nagyobb mértékben vesznek igénybe természetgyógyászati módszereket, amit megkönnyít a számukra, hogy azok az orvosi gyógyítást jól kiegészíthet, tehát a beteg nem kényszerül választára és az ezzel járó felelősségvállalásra. Az orvoslást és a természetgyógyászatot az is összekapcsolja, hogy szemben a spirituális gyógyítással, mindkettő olyan módszereket alkalmaz, amelyek hatásmechanizmusát a laikusok ugyan nem feltételenül ismerik, sőt többnyire nem ismerik, de amelyeket mégse találnak rejtélyesnek, mert elvben elfogadják, elhiszik vagy meg is értik, hogy a gyógyszerektől, műtétektől és a különböző más kezelésektől és természetes anyagoktól pozitív hatásokat remélhetnek, legfeljebb a természetgyógyászati módszerek lassabban hatnak, viszont kevésbé kockázatosak. Mindkét ágazat módszereiről sok tapasztalat van, aki érdeklődik és utánajár, az valamilyen mélységben meg is érti, melyik hogyan és miként hat a betegség elhárítására vagy az egészség helyreállítására. A természetgyógyászati módszerek szorosabb kapcsolatban vannak a test öngyógyító képességének a helyreállításával, mint az orvosi módszerek, amelyek inkább a betegséget kiváltó vagy fenntartó tényezők visszaszorítására irányulnak. A természetgyógyásza filozófiája tulajdonképpen egyszerűen megfogalmazható: ha megadjuk a testünknek, amire szüksége van és nem tesszük ki káros hatásoknak, akkor természetesen öngyógyító képességei sokkal inkább érvényesülnek, mintha mérgekkel bombázzuk. Ugyanakkor ha a betegség már nagyon elhatalmasodott, akkor a betegség közvetlen kiváltó okát megcélzó orvosi segítség nem nélkülözhető és nem célszerű azt különböző megfontolásokból nem igénybe venni. Ami egyes betegek számára a természetgyógyászati módszereknél előnynek számít, azt mások hátrányként ítélik meg. (lassúbb hatás, a beteg nagyobb részvételes és aktívabb közreműködése, nagyobb választási szabadsága, a tb. jellemzően nem támogatja.) Az orvoslás és a természetgyógyászat filozófiájának és módszereionek összevetése nem tartozik e tanulmány témakörébe, itt csak azt kell kihangsúlyozni, hogy a természetgyógyászati és az orvosi módszerek nem zárjaák ki egymást, éppen ellenkezőleg, jól megférnek és kiegészítik egymást.

A természetgyógyásznak is persze tanulnia kell, de a kisebb kockázatok és a gyógymódok jobb átláthatósága miatt jóval kevesebbet, mint az orvosoknak. Továbbá az orvosoknál az alapképzés is nagyon erős, a természetgyógyászok viszont anélkül szakosodhatnak, hogy széleskörű alapképzésben kellene részesülniük. Az a tendencia, hogy egyre több természetgyógyász lép be a gyógyítók körébe, az intézményrendszer hátrányos megkülönböztetése ellenére.

A spirituális gyógyítás egészen más!

A spirituális gyógyítás legfontosabb különbsége az előző kettőhöz képest, hogy -nem anyagi síkon folyik,
-nem a fizikai testre irányul, hanem a fénytestekre vagy mondjuk így: láthatatlan testeinkre,
-az esetek túlnyomó többségében semmiféle technikai eszköz nem szükséges hozzá.
- A spirituális gyógyítás technikái rövid idő alatt megtanulhatóak, így a betegek magukat kezelhetik, ezáltal saját egészségük helyreállításában aktív szerepet és felősséget vállalhatnak.
-A spirituális gyógymódok természetüknél fogva olcsóak (nincs szükség eszközökre vagy ha mégis, ezek technológiája igen egyszerű)
-A spirituális gyógyítás hatása meghökkentően gyors, igen erős, ugyanakkor nagyon sok bizonytalanság övezi.
.

A gyógyító (aki lehet maga a beteg is) láthatatlan erőkkel, energiákkal dolgozik és az sem látható, észlelhető, ami a gyógyítás folyamán történik. (kivéve a tisztánlátókat, akik a láthatatlan energiákat mentális érzékszerveikkel úgy érzékelik, mintha csak szemükkel látnák.). Sőt még az sem látható, amire a gyógyítás irányul: az emberek láthatatlan testei és e láthatatlan testek „szervei". Mivel e testek láthatatlanok, ezért sem az orvostudomány, sem a természetgyógyászat nem tud velük mit kezdeni, sőt az orvostudomány ezek létezését is tagadja. Az energiatesteket vagy fénytesteket csak „energiával" lehet kezelni és gyógyítani, de mivel ennek tudományos definíciója nem létezik, így e szót is igen sokféleképpen értelmezik és már csak emiatt is igen sok körülötte a félreértés és a tévhit. A láthatatlan testeknek ugyanúgy van szubsztanciájuk, mint a látható fizikai testnek, és „anatómiájuk" minden képzeletet felülmúlóan bonyolult. Mivel ezek láthatatlanok, erről az ezotériának is csak annyi tudomása van, amennyi az ősi tudományokból átszivárgott. Közvetetten azonban bőséges bizonyítéka van annak, hogy ezek léteznek. A spirituális gyógymódok eredményessége és csodái is -többek között- a bizonyítékok közé tartoznak. (E tanulmányban nem foglalkozom ezzel, mert arról, ami ebből az „anatómiából" ismert, bőséges irodalom áll rendelkezésre. Egyes technikákhoz ezeket ismerni kell, másokhoz nem. ) A spirituális gyógymódokat a tudomány nem ismeri el, sőt tagadja, a vallások pedig igyekeznek kisajátítani a hozzá kapcsolódó filozófiát és magyarázatokat. E gyógymódok titokzatosak és voltaképpen nincsenek vagy teljesen torz módon vannak beépülve a nyugati emberek gondolkodásába. Így azután ha utána akarunk nézni, hogy egyik-másik módszer voltaképpen hogyan, miért vagy mi által hat, melyik jobb és melyik gyengébb stb., ezekre a kérdésekre csak spekulatív válaszokat találunk. Viszont bőséggel találkozhatunk rendkívül pozitív tapasztalatokkal. A jézusi csodagyógyítások egyikét-másikát nap mint nap akár egy-egy rövid tanfolyamon tanult technikákat alkalmazó kezdő gyógyítók képesek produkálni. A spirituális gyógyítás módszereit alapfokon igazán nem nehéz megtanulni, a technikák egyszerűek, olcsóak és elvileg mindenki számára hozzáférhetőek (akik kifizetik a tanfolyami díjakat.) Szemben az orvoslással, melyet nem szabad tanulás nélkül űzni (jól is néznénk ki!), meg a természetgyógyászattal, melyet szintén magas szinten kell tanulni (ennek fontossága sem szorul magyarázatokra), a spirituális gyógyítás technikáit rendkívül egyszerű megtanulni és a tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyógyítók eredményes működése nem attól függ, hogy mennyit tanulták a módszereket, hanem más dolgoktól. De vajon mitől? Ezt a kérdést fogjuk körjárni mind a gyógyítandó beteg mind a gyógyítást végző oldaláról.

Kik foglalkoznak korunkban spirituális gyógyítással és mi kell az ezen a területen folytatott sikeres működéshez?

Az információ hozzáférhetősége és a mindenre kiterjedő kommercializálódás révén ma már mindenki foglalkozhat spirituális gyógyítással, akinek ehhez van érkezése. Amit a papság és a mágusok hétpecsétes titokként őriztek, ma már mindenki számára hozzáférhető néhány napos tanfolyam keretében. Azt jelenti ez, hogy akik ilyen tanfolyamaokat tartanak vagy egy-egy röpke tanfolyam után praktizálni kezdenek, azok csalók és sarlatánok? A spirituális gyógymódok furcsa paradoxonja, hogy gyakran a teljesen kezdők, akik ráadásul még csak nem is értik, hogy mit csinálnak, hogy mi hogyan működik és miért működik, meglepő eredményeket képesek produkálni, míg az ismert és hosszú gyakorlattal rendelkező gyógyítókkal is megtörténhet, hogy minél több a betegük, annál gyakrabban vallanak kudarcot, sőt hogy magukat nem képesek egészségben és fitten fenntartani. De mitől függ a siker? Kikből lesznek jó spirituális gyógyítók? Vajon különleges képességek meglététől függ az alkalmasság? Ha igen, melyek lehetnek ezek? És vajon befolyásolja-e az eredményt az, hogy a gyógyító miben hisz, hogy tudja-e, mi által megy végbe a gyógyítás? És vajon mi lehet az oka a fenti esetnek, amikor a sikeresség nem áll egyenes arányban a megszerzett gyakorlattal, vagy amikor valamiképpen csökken a hatékonyság? Vajon a sikeresség függ-e valamiféle hittől vagy a gyógyító általános emberszeretetétől? Vagy valami mástól?

A spirituális gyógyítással mind materialista, mind vallásos szemléletű emberek foglalkoznak. Materialista szemléletű embereken azokat értem, akik csak abban hisznek, amit látnak és szeretnék mindenről tudni, hogyan és mi által működik. Közülük szintén sokan megtapasztalják a csodát: amiben egyáltalán nem hisznek, hogy működhet vagy hogy az orvostudomány által gyógyíthatlannak vélt esetekben ripsz ropsz fordulat állhat be, kénytelenek gyakran elismerni, hogy ilyesmi mégiscsak létezik... A dolog zavarba hozza őket: vagy elkezdenek magyarázatokat keresni és ilyenkor általában hajlamosak arra, hogy sutba dobják józan eszüket és a legképtelenebb marhaságokat hordják össze magyarázat gyanánt. Ez alól az orvosok sem kivételek. Mások belenyugszanak, hogy vannak egyelőre még megmagyarázhatatlan dolgok, de idővel majd fény derül a titkokra, a tudomány előtt nincsenek határok. Ami szintén marhaság, mert itt olyan jelenségekről van szó, amelyek a tudomány számára megfoghatatlanok, és ezt szóról szóra kell érteni. Az emberek nagyobb része azonban nem sokat töpreng a hogyan és miért kezdetű kérdéseken, mert erre más esetekben sem veszik a fáradságot, amikor megmagyarázhatatlan dolgokról hallanak vagy ilyenek történnek velük. A harmadik csoport egyszerűen elintézi magában a dolgokat: isten akarta, hogy én ilyen adottsággal rendelkezzek, vagy hogy megyógyuljak, isten ajándéka, angyalok segítenek, meghallgatásra talált az imám stb. vagy elfogadnak bármilyen idétlen és zavaros magyarázatokat. A nem tudásnak és a naív hiszékenységnek hátrányai és előnyei is vannak. Előnye, hogy aki nem akar mindent tudni, az biztosabb és határozottabb az alkalmazásban. Ők azok, akik habozás nélkül alkalmazni kezdik, amit egy-egy tanfolyamon tanultak. Aki Istent vagy más szellemi entitást gyanít a gyógyítás vagy az energiák mögött, az megbízik azok segítségében és magabiztosabban alkalmazza a technikákat vagy hallgat a belső hangra, amely megsúgja, mit tegyen saját vagy mások gyógyítása érdekében. A magabiztos alkalmazás meghozza a gyümölcsét: az első sikerek erőt és motivációt adnak, hogy folytassa és újabb sikereket érjen el, a gyakorlás pedig meghozza a képességeket. Ez a „belső hang" meghallását, a pszí érzék kifejlődését jelenti, ami megsúgja, mikor mit kell tenni és mikor mit nem. Ugyanez a naív bizalom jelenti: a nem tudás és a feltétlen bizalmon alapuló hit veszélyekkel is járhat: téves az a feltételezés, hogy a spirituális gyógyítási praktikáknak nem lehetnek káros következményei, és a legrosszabb, ami történhet, hogy nem történik semmi. Mert bizony lehetnek súlyos és káros következmények. A káros következmények hátterében a tudatlanság és a rosszindulat állhat. Az elsőre példa, amikor nagyerejű spirituális energiákkal nem megfelelően bánnak. Ennek ahhoz hasonló hatása lehet, mint a gyógyszer túladagolásnak. A másodikra példa, amikor nem rendbehozzák a beteg energiatesteit, hanem elszivattyúzzák az energiáit. Erről azonban később lesz szó.

Fontos-e a sikeresség szempontjából, hogy a gyógyító különös képességekkel rendelkezzen?

Az bizony nagy előny, ha a gyógyító valamilyen rendkívüli képességgel rendelkezik: például látja mások auráját, látja az energiák mozgását, színét vagy közvetlenül tud belőlük olvasni, vagy olyan erős energiát képes közvetíteni, ami látványos gyógyító hatásokkal jár vagy intuitíve tudja, hogy mi a baj és mit hogyan kell csinálni anélkül, hogy görcsösen ragaszkodna a megtanult techikákhoz. Például elég, ha csak ráteszi a kezét valakire és az máris jobban lesz. De ezek csak helyzeti előnyök, sok emberben menet közben kialakulnak figyelemre méltó képességek, különösen azok, melyeket gyakorolnak. Az igazság az, hogy ma már néhány napos, órás tanfolyamok elvégzése is csodagyógyítóvá tehet bennünket, sőt írott anyagokból is megtanulhatók ezek a technikák. A tanfolyamoknak általában fokozataik vannak és a magasabb fokozatokban már állatokat, növényeket, esetleg egész tömegeket is tudunk gyógyítani, sőt tárgyakra, helyzetekre is tudunk pozitívan hatni. Ez a dolog sokszor magukat a gyógyítóvá avanzsált embereket lepi meg legjobban. Az első sikerek után mindenáron mindenkin segíteni akarnak, a kapzsibbak a tanfolyamokra kifizetett pénzeket befektetésnek tekintik és rögtön pénzért kezdenek praktizálni. Manapság már egyre inkább ez a jellemző, mivel a tanfolyamok is egyre drágábbak. Aki praktizál, az esetleg egyre jobb eredményeket ér el, de nagyon sok esetben kudarcot vall és közben fogalma sincs, vagy a teljesítménye elkezd romlani, és közben fogalma sincs, hogy ez mitől függ. Az elhatalmasodó pénzéhség és mohóság valamiképpen lerontja a képességeket és a hatékonyságot. Vajon miért? Azért, mert a spirituális gyógyítás eredményét talán legnagyobb mértékben a szándék befolyásolja. Ha a szándékom elsősorban a jövedelemszerzés, a betegen való segítés csak annyiban érdekel, hogy következő alkalommal is eljöjjön hozzám, akkor ezzel kiiktattam a legfontosabb siker-tényezőt. Ez igen jelentős különbség az „anyagi" és a spirituális gyógyítás között: minden spirituális cselekvésnél elsőrendű fontossággal bír a szándék és a szándék ereje.

De vajon milyen egyéb tényezőktől függhet a siker ? Vajon az alkalmazott módszerektől függ-e és ha igen, hogyan és mennyiben?

(folyt.köv.) a következő rész témái: függ-e a siker a módszertől? Saját öngyógyításai tapasztalataim. Gyakran felmerülő kérdések és válaszaim ezekre.

/Sysmus/

• Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-NC-ND 4.0)