Mi van „odaát”? Az anyagin túli megismerés nehézségei

Az alábbi cikk részlet az Clare Voyant: Ahol megállt a tudomány… című könyvből.

A szerző e honlapon Sysmus néven  regisztrált

A paranormális jelenségek iránti érdeklődésem felébredése kezdetén (a kilencvenes évek kezdetén-közepén) még inkább csak bosszantónak és érthetetlennek tartottam a tudományoknak a transzcendens jelenségekkel szembeni elutasító hozzáállását és érdektelenségét, nem értettem, hogyan lehetséges, hogy a megannyi titokzatos és rejtélyes jelenség nem csak hogy nem mozgatja meg a kutatók fantáziáját, hanem az ilyen kérdéseket, jelenségeket az áltudomány, a metafizika vagy a vallások „illetékességébe” utalják, és ezzel kirekesztik saját valóságfelfogásukból és érdeklődési körükből..  Az iskolai oktatás minden szintjén a hagyományos, materialista szemléletű elméleteket oktatják, leszűkítve a vizsgálandó valóságot a fizikai-anyagi világra. A vallásoktatásnak lehetnek metafizikai/spirituális  témái, de  célja nem a metafizikai tudás átadása, hanem a hittételek terjesztése és elfogadtatása. A vallásoktatástól nem is várható el, hogy használható metafizikai tudást nyújtson. Így azután a metafizikai valóságtartományok tudományos igényű kutatása ki van rekesztve mind az egyetemekről, mind a tudományos kutatás intézményeiből.

A hétköznapi történésekre, gondokra és anyagi céljai elérésére  figyelő ember számára talán nem feltűnőek azok a rejtve tartott és szerencsénkre vagy talán éppenséggel szerencsétlenségünkre még továbbra is rejtve maradt jelenségek, amelyek arról árulkodnak, hogy az anyagi világon túl más, láthatatlan világok is léteznek. Rejtőzködő, igen ravasz és rendkívül nagy veszélyeket hordozó eszközöket és módszereket alkalmazó sötét erők munkálkodnak azon, hogy az emberek figyelmét ezekről a valóságtartományokról és ezek reájuk gyakorolt befolyásáról eltereljék. Az isteni gondviselésre hagyatkozásban való hit nagyon vigasztaló lehet és látszólagos biztonságérzettel töltheti el a hívőket, de az ezzel járó passzivitás, az Isten szeret és megvéd engem mentalitás nem elegendő  a láthatatlan negatív erők, energiák, entitások távoltartásához, „munkálkodásuk” következményeinek kivédéséhez. Az emberek többsége a hitet emberi értéknek, az emberi célok elérését megkönnyítő  erőnek gondolja. A hit mindig valamiben való hitet jelent, ami lehet Istenben, egy eszmében, egy ideálban, egy vallásban, egy elméletben vagy filozófiában, a tudományban vagy saját erőnkben és képességeinkben való hit. Az ember immanens tulajdonsága a hit, azaz egy meggyőződés, hogy az, amiben hisz, előre viszi, segíti, számára erőt ad valami jó cél elérésében. A hit valóban erő, de korántsem minden esetben pozitív erő. Amikor az emberek valamiben való hite oly erős, hogy annak nevében készek meghalni és ölni, akkor a hit kimondottan káros mind önmagunkra, mind másokra nézve. Akkor is ez a  helyzet, ha a hit tárgya hamis, azaz olyan eszmékben, entitásban, filozófiában, ideológiában, vallási tanításokban vagy vallási vezetőkben hiszünk, amelyek vagy akik egyetlen célja, hogy a hívőket valamilyen önös cél érdekében manipulálja és tudatukat az általuk megszabott irányba terelje. De még ha igaznak vagy felemelőnek tűnik is a számunkra hitünk tárgya, akkor sem vezet semmi jóra, ha egy változatlan hitet-bármiről szóljon is az, vezérlő életelvvé tesszük, mert a világon minden folyamatosan változik. A hit a dolog természeténél fogva a hívőt a spirituális fejlődés tekintetében leblokkolja, elméjét elzárja az igazságkereséstől, szűk keretek közé szorítja, statikussá teszi és visszatartja attól, hogy elméjében felgyűlt hamis hiedelmeket felülvizsgálja és eltávolítsa onnan.  A mások által belénk szuggerált vakhit, bármi legyen is a tárgya, pedig egyenesen  káros, sőt veszélyes. Fizikai világunkban  körülöttünk, bennünk  nyüzsögnek a számunkra láthatatlan, de nagyon is létező metafizikai (más dimenzióbeli) entitások, lények, energiák, amelyek hatással vannak testünkre, lelkünkre, életünk eseményeire és körülményeire. Csak a folyamatos igazságkereséssel, hiedelmeink állandó felülvizsgálatával, elemzésével megalapozott  spirituális/metafizikai tudással alkalmazott praktikák (meditációs technikák) teszik lehetővé számunkra, hogy e hatások működési mechanizmusát megértsük, jellegük szerint különbséget tudjunk tenni a pozitív, segítő és a negatív, támadó, visszahúzó, manipulatív erők között. E tudás nélkül, ha csupán saját hitünkben hiszünk, védtelenek és kiszolgáltatottak leszünk a bennünket érő negatív, káros hatásokkal szemben, illetve csak korlátozottan, esetlegesen  vagyunk képesek élni saját metafizikai hatalmunkkal, képességeinkkel, vagy ami még rosszabb, helytelenül élünk ezekkel.

Az ősidőktől fogva egészen a huszadik századig a metafizikai tudás az okkult, titkos társaságok papjainak birtokában volt. Az 1930-as évektől kezdve e tudás birtokosainak  köre kibővült a metafizikai tudáson alapuló technológiákat alkalmazó magáncégekkel, valamint az  úgynevezett titkos kormányokkal, azaz a katonai és titkosszolgálati szervezeteken belül működő titkos szervezetekkel, amelyek a nemzetbiztonság érdekeinek örve alatt ezt a tudást hétpecsétes biztonsági őrizet alatt tartják és korántsem a népek javát szem előtt tartó célokra használják. Annak potenciális és tényleges veszélyei, hogy ez a tudás mindig is okkult (rejtett) volt és még ma is az, ma még beláthatatlanok: a tömegek egyrészt nincsenek tisztában azzal, milyen hatalmas elmulasztott lehetőségek rejlenek ebben a tudásban, másrészt azzal, hogy e tudás kisajátítása, monopolizálása, egyéni és szűk kis csoportok hatalmi és pénzügyi érdekeinek megfelelő felhasználása milyen következményekkel jár. A metafizikai tudást nem helyettesítheti a vallás, sőt a vallások éppenséggel akadályozzák a tömegek spirituális magára találását, mert az ősi tudást, amelyből kinőttek, valamennyi vallás már csak töredékeiben, morzsáiban tartalmazza.  Ha mérleget kellene vonni a vallásoknak az emberiség spirituális fejlődésében betöltött szerepét illetően, megalapozottan állítható, hogy a különféle sötét célok érdekében végrehajtott torzítások következtében a vallásokban jóval nagyobb súllyal esnek a latba a káros, lehúzó, szabadságkorlátozó elemek, amelyek az embereket megfosztják belső isteni eredetű hatalmuktól és tudástól, mint azok, amelyek spirituális tudást és igazságokat nyújtanak. Mire egy gondolkodásra hajlandó és arra képes ember hozzálát ahhoz, hogy kibogozza a világ rengeteg rejtélyét, a benne megfogalmazódó sok-sok kérdésre választ találjon, addigra már elméje tele van téves információkkal, hiedelmekkel, amelyekkel már gyermekkorától kezdve erre szakosodott egyének, intézmények és a médiák teletömték az elméjét.  További nehézségek fakadnak abból, hogy az idetartozó témákban rengeteg a megtévesztés, a dezinformáció, az autentikus tudásforrások meglelése rendkívül munka-, időigényes feladat, amely nagy mentális rugalmasságot, nyitottságot és a tudományos kutatástól nagymértékben eltérő módszereket igényel. 

Több oka van annak, hogy annyira nehéz feladat a spirituális igazságkeresés. Az egyik ok az, hogy az embereket gyermekkorukban a szüleik, a tanáraik, felnőttként pedig  a politikusok, a hatóságok, a papok, a tudósok, az orvosok, a médiumok stb. arra kondicionálják, hogy  a tekintélyt, a hatalmat képviselők véleményére hallgassanak, azt fogadják el igazságként, ne keressék a maguk igazságát, ne tegyenek erőfeszítéseket arra, hogy a rejtett igazságokat és persze a rejtett hazugságokat feltárják. Ők, a  tekintélyek mondják meg, mi az, ami valós és normális, mi fér bele a természeti törvényekbe, mi az, ami csak a képzelet műve lehet. Azt is e tekintélyek szabják meg, miben higgyünk.  A tekintélyt, hatalmat képviselő személyeknek azonban nem érdekük és ezért nem is céljuk, hogy az emberek spirituális felvilágosítása érdekében munkálkodjanak. Éppen ellenkezőleg. A spirituális tudás és annak alkalmazása ugyanis olyan szabadságot ad az embereknek, amelynek révén megszűnne a hatalmat és tekintélyt képviselő egyéneknek, intézményeknek, rendszereknek való alávetettségük és kiszolgáltatottságuk. De vajon mi határozza meg azt, hogy az emberek miben hisznek és miben nem, hogy mit fogadnak el igazságként? Vajon miért nem érdeklik, foglalkoztatják az embereket a mélyebb  igazságok, az események, történések mélyebb háttere, miért olyan könnyű félrevezetni a tömegeket, eltitkolni olyan sorsdöntő információkat, amelyekről emberek milliói tudnak, de valamiképpen úgy tesznek, mintha nem tudnának vagy mintha ezeknek nem lenne jelentőségük a számukra?  Hogyan lehetséges, hogy a XXI. Században majdnem ugyanolyan könnyű sötétségben tartani az embereket, mint a középkorban?  Ezekre a kérdésekre is kerestem és találtam is válaszokat, amelyeket meg kívánok osztani. Saját igazságkeresési erőfeszítéseim és az előző kérdésre adott válaszok meggyőztek arról, hogy az igazságkeresés és a spirituális tudás megszerzése nem   egyszerű dolog,  de ennél még  sokkal nehezebb ezt úgy átadni, hogy mások is kedvet kapjanak ehhez. Sőt nem csak hogy kedvet kapjanak, de megértsék, miért életfontosságú a spirituális ébredés. Az igazság megismerése félelmetes tényekkel szembesíti az embert, de ugyanakkor meggyőzi arról, hogy csak a spirituális tudás, az összefüggések, rejtett dolgok megértése és a spirituális védelmi, gyógyítási technikák megismerése és alkalmazása adhatja vissza az ember  fizikai, mentális, lelki erejét, saját élete és valósága feletti uralmat. Ha mindezeket külső erőktől várja, előbb utóbb ráébred a szomorú valóságra, hogy hiába várja. 

Az emberi élet minden területén igaz az, hogy minél szűkebb terjedelmű az ember tudata, és itt most nem műveltségről, tudományos vagy technikai ismeretekről van szó, hanem inkább az élet és a világ dolgaiban való eligazodásról, a dolgok, történések, jelenségek okainak, értelmének és rejtett összefüggéseinek mélyebb megértéséről, annál primitívebb szinten, azaz az állatokéhoz hasonló módon (menekülés vagy harc) fog reagálni a különböző fajta kihívásokra, annál kevésbé lesz képes rossz döntéseit, választásait korrigálni, ennek következtében annál több szenvedésben, betegségben, lelki fájdalomban lesz része. Az alacsony tudatszint azt is jelenti egyúttal, hogy csak az anyagi világ dolgaiba képes kapcsolódni, a metafizikai világok felől jövő hatásokkal tudata nem tud mit kezdeni, így egyrészt nem képes élni a metafizikai vagy spirituális tudás adta előnyökkel, másrészt védtelen és kiszolgáltatott olyan helyzetekben, amikor az anyagi világban alkalmazott primitív reakciók nem segítenek..

Tudomány és metafizika

Miközben a tudományos ismeretek és a technika mérföldes léptekkel fejlődik, a hivatalos tudományos elméletek által nem magyarázható tények elhallgatása és letagadása egyre nyomasztóbb szégyene a tudományos világnak és persze az azt pénzelő kormányoknak. Az, hogy a tudomány valóban fantasztikus teljesítményeket tud felmutatni a technikai-technológiai jellegű területeken, nem érvényteleníti a fenti megállapítást. Az elméletek „gyártása” terén a fizika, pszichológia, antropológia, régészet stb. súlyos problémákkal küzd amiatt, mert a metafizikai (azaz az emberi éber tudat számára nem észlelhető és a logikus illetve a tudományos gondolkodás által lehetetlennek tartott) jelenségeket nem képes materialista szemléletű elméletekkel és paradigmákkal leírni és megmagyarázni. A valóságnak ellentmondó, sőt belső ellentmondásoktól  is hemzsegő vagy a jelenségek magyarázatára teljességgel alkalmatlan elméletek lényegében tartják magukat, dacolva az elméletekből „kilógó”  egyre szaporodó  tényekkel. A tudományos intézmények és az oktatás felszínen tartja őket, mert kellemetlen dolog lenne beismerni, hogy szinte minden alaptétel hibázik. Vonatkozik ez például a földi élet keletkezésére vonatkozó elméletekre (véletlenek kedvező összejátszása), az élet lényegére vonatkozó felfogásra, a fajok kialakulásának elméletére, az emberi lénynek a földi evolúciós folyamat  csúcslényeként való felfogására, az élőlényeknek a fizikai testükkel való azonosítására, ebből eredően a halálnak az adott egyed létezésének megszűnéseként való értelmezésére, az agy és az intelligencia viszonyára vonatkozó felfogásokra, hogy csak néhányat említsünk. A fizika köréből említhetjük a gravitáció, a kvantumelmélet, az einsteini tér-idő és tömeg elmélet ellentmondásait. Ezek az ellentmondások már az elméletek elfogadásának időpontjában is részben ismertek voltak, de jobb híján ezeket fogadták el „tudományként”.

Ha a legkiválóbb elmék a más dimenziókban lakó intelligenciák segítségére nyitottak lennének, megtanulnák a velük való kommunikációt vagy igénybe vennének ehhez segítséget, akkor a tudomány már rég magába integrálta volna a metafizikát, látókörét kitágíthatta volna, a tudományos kutatás új alapokra helyeződhetett volna, és a metafizikai tudás áldásai nem koncentrálódnának sötét szándékú titkos szervezetek kezében, amelyek sötét célok és erők érdekében használják fel a birtokukba jutott képességeket, tudásanyagot és az emberi elme kreatív (teremtő) rejtett képességeire épülő technológiákat.

A tudományok az emberrel foglalkozó tárgykörökben sem fogadják el a metafizikai valóságok objektív létezését. Így aztán nem nagyon tudnak mit kezdeni az emberek láthatatlan részeivel, tartozékaival, mint az elme, a gondolatok, az érzelmek, a gyógyító energiák, a lélek, a csakrák, az energiatestek.  Ezeket vagy nem megfogható dolgoknak gondolják vagy létezésüket is tagadják.

Azon lehet és érdemes is vitatkozni, hogy a metafizikai valóságok megmutatkozása, átfolyása a fizikai világba erősödött-e az utóbbi évtizedben vagy évszázadban a korábbi időszakokhoz képest, az azonban vitathatatlan tény, hogy e jelenségekről szóló tudósítások, pontos leírások, dokumentumok soha korábban nem terjedtek szét a világban olyan sebességgel és olyan pontossággal, mint az utóbbi időben. Az olyan hírek, tudósítások, magánemberek beszámolói, amelyekről korábban esetleg csak a helyi rádióadásban vagy  újságban tudósítottak, ma már világszerte hozzáférhetővé váltak. Akkor hát mi  oka lehet annak, hogy az emberiség egésze még mindig nem ébredt rá arra, hogy mindaz, amit a tudomány és a filozófia a transzcendens vagy a metafizika tartományába helyez, ugyanolyan valóság, mint az emberi érzékszervekkel észlelhető un. fizikai világ? A továbbiakban majd megpróbálok választ kínálni arra a jogosan felvethető kérdésre, hogy mi akadályozza a tudományt az emberi érzékszervek előtt rejtett valóságtartományok kutatásában, az univerzum törvényeinek, mozgatórugóinak feltárásában? Az e téren uralkodó sötétséget más és más módon magyarázhatjuk, ha különböző szinteken keressük a választ. Sötétségen azt értem, hogy az emberiségnek csak egy piciny töredéke jutott el addig a felismerésig, hogy a spirituális vagy metafizikai tudás megszerzése legalább annyira fontos, mint azoknak az ismereteknek és készségeknek az elsajátítása, amelyek a saját környezetükben való élethez, kapcsolatokhoz és a megélhetési vagy hobbi tevékenységekhez szükségesek. A vallásosság és egy külső Istenben való hit nem helyettesítheti a spirituális igazság keresésére és a spirituális/metafizikai tudás megszerzésére irányuló erőfeszítést, nem oszlatja fel a spirituális sötétséget, éppen ellenkezőleg….

Metafizikai tudás és metafizikai megtapasztalások viszonya

Aki saját maga nem képes a telepatikus kommunikációra, rá van utalva olyan emberek által közreadott anyagokra, akik ilyen képességekkel rendelkeznek. A metafizikai tudásszint rendkívül gyorsan növekszik, ezért a metafizika/ezoterika klasszikusai által közreadott anyagok, amelyek nemrég, mondjuk még a kilencvenes évek elején is fontos forrásmunkáknak számítottak az ezoterikus tudásra áhítozók számára, ma már inkább csak elmélettörténeti érdekességek. Észre kellett vennem, hogy  itt valóban felgyorsultak a dolgok:  a tudomány és az ezoterika most is élesen szétválik, csakhogy az ezoterikus kutatással foglakozók egyre többen vannak és egyre több komoly új ismeretet tudnak felmutatni.  Továbbá egyre több az olyan ember, aki pszichikus képességekkel születik vagy  tanulással, gyakorlással, különböző technikákkal ilyen képességekre szert tesz és azokat különböző célokra használja. Azután igen sok az olyan nagytudású, rendkívüli intellektuális képességekkel megáldott ember, akinek valamilyen misztikus élményben volt része, ami felbolygatta és új utakra terelte, vagy egyenesen nem e világi lények gondoskodtak nem e világi oktatásukról.  Azt vettem észre, hogy e tekintetben is nagy mértékben felgyorsultak az események. Egyik részről egyre több a spirituális beállítottságú vagy érdeklődésű ember, sok közöttük a kísérletező, igazságkereső vagy útkereső. Van, aki etikai megközelítésből válik spirituális egyénné, mert tenni akar valamit másokért, hozzá akar járulni kisebb vagy nagyobb környezete problémáinak megoldásához és ehhez keresi az utat. Eközben eljut egy csomó New Age-es mozgalomhoz vagy eszméhez. Meg akarja érteni, ismerni az események, történések mozgató rugóit, nem fogadja el a médiák által bemutatott világképet, de a különböző ezotérikus, vallási tanítások sem elégítik ki. Másokkal misztikus, érthetetlen dolgok történnek, és ma már nem kell élményeiket magukban tartani, az Interneten mindent megbeszélhetnek, eszmét cserélhetnek, ezzel tágítják tudatukat, érdeklődésük kiterjed, az eszmecseréhez hasonszőrű társakra lelnek. Azután tagadhatatlan tény, hogy egyre nagyobb a pszichikus képességekkel rendelkező vagy ilyenekre szert tett ember. Az utóbbi időben pedig különös képességű és beállítottságú gyermekek születnek. Ezeknek a változásoknak vannak rejtettebb okai is, amelyre később még visszatérek, de van egy felszínes magyarázata is: igen sok ember vesz részt mindenféle fajta, pszichikus képességet fejlesztő tanfolyamon, beavatáson és gyógyításon, ahol szinte kivétel nélkül megtapasztal valami szokatlan élményt. Ha ez elég erőteljes, akkor nem tud kibújni többé a hatása alól és az ilyen ember is út-vagy igazságkeresővé válhat. Ami igen figyelemre méltó, hogy a korábban csodaszámba menő gyógyító, tisztánlátó, vagy egyéb más pszi képességek megszerzéséért egyre kevésbé kell keményen megdolgozni. Régen az ilyen képességekkel rendelkező emberek különcöknek számítottak, sokat kellett tanulniuk, mágikus szertartásokon, beavatásokon kellett keresztülmenniük, hogy szert tegyenek bizonyos spirituális tudásra és praktikákra. Ma már nincs szükség jógagyakorlatokra, szent, aszketikus életre, éveken át gyakorolt napi több órás meditációs gyakorlatokra ahhoz, hogy a hétköznapi emberek is képessé váljanak rendkívüli „csodákra”, amelyekről régebben úgy gondolták az emberek, hogy azokra csak a nagy spirituális tanítók, jógik, szentek, mágusok és hasonlók képesek. Egyre több az olyan átlagos ember, aki egy rövid tanfolyamon vagy tréningen elsajátít valamilyen modernizált, lerövidített meditációs vagy más jellegű technikát, az aztán azonnal működik, hozza a megígért eredményt, legalábbis ideig óráig. Egyre többen közülük, különösen a fiatalok kísérletezgetnek egymástól kapott tanácsok alapján, és közben hihetetlen pozitív vagy negatív élményekre tesznek szert. (testelhagyás, tisztánlátás képessége, „sikeres” szellemidézés,  kiemelkedő mentális teljesítmény stb.) Ezeknek az embereknek az élményei nem fikciók, nem hallucinációk, hanem nagyon is valósak és objektívek. Mindezt zavaros és szimbólumokkal teletűzdelt tanítások kísérik, amelyek nem alkalmasak arra, hogy felvilágosítsák vagy megvilágosítsák az ilyen képességekre szert tett embereket. A tudás pedig nélkülözhetetlen lenne ahhoz, hogy az emberek újonnan megszerzett képességeiket a maguk és mások javára felhasználják. Rosszabb esetekben ártalmukra válhatnak az új praktikák vagy sötét célokra használják képességeiket. Ma már a fekete mágia is megszűnt okkult (rejtett) lenni, kézikönyvekből megtanulható.  Rengetegen űzik egyénileg és szervezetek, szekták égisze alatt.  Ezeknek a praktikáknak a gyakorlása azonban úgy terjedt el, hogy nem társult hozzá a megfelelő spirituális tudás. Rengetegen vannak, akik anélkül űznek fekete mágiát, hogy tudomásuk lenne arról, hogy mások szolgálatára teszik ezt, hogy hamis tanítások vagy szimpla megvezetés áldozatai lettek. Az emberek mindenfajta pszichikai támadásnak vannak nap mint nap kitéve. Létfontosságú kérdés a számukra, hogy ezekben mennyire igazodnak el. Tudás híján ugyanis kiszolgáltatottakká válnak és életük könnyen zsákutcába juthat.  A pszichikai támadások okozta fizikai, lelki és más természetű betegségek ellen az orvostudomány tehetetlen.

 Az ember azt gondolná, hogy azokat az embereket,  akiknek spirituális/metafizikai élményei, tapasztalatai vannak, (például előre lát eseményeket, dolgai furcsa módon elünedeznek vagy lehetetlen helyekre áthelyeződnek, képesek kézrátétellel vagy távolságból gyógyítani vagy ők részesülnek távgyógyításban, fura lényeket látnak vagy belső hangokat hallanak, stb., nem hagyja többé nyugodni a dolog, felébred az érdeklődésük, a materialista tudományok téziseiben kételkedni kezdenek, hiszen megtapasztaltak olyan dolgokat, amelyeknek a materialista tudományok még a lehetőségét is tagadják.  De általában nem így van: legtöbb ember ezek felett napirendre tér, nem gondolkozik, tudata, tudatossága rendkívül felszínes, vagy kérdéseit, csodálkozását megtartja magának, majd elfeledkezik róla. Pedig nem lehet nem észrevenni, hogy a metafizikai jelenségeknek a fizikai világba való beszűrődése felgyorsult és óriási méreteket öltött. Egyrészt nőtt a médiumi képességekkel megáldott személyek száma, másrészt  a tisztánlátók és a testükből kilépni képes emberek száma, nőtt a spirituális beleérzés képessége az emberekben, nőtt azon emberek száma, akik képesek az anyagban vagy saját valóságukban anyagi manifesztációkat létrehozni, akiknek egészen rendkívüli mágikus képességeik vannak, stb.

Ha tehát nehéz is számszerűen összevetni, hogy melyik időszakban miként alakult a metafizikus világok hatásainak, információinak közvetlen átszivárgása az emberekhez, az biztosan állítható, hogy az ezoterikus praktikák mind szélesebb körű alkalmazása a nyugati világban  emelkedő tendenciát mutat. Az pedig határozottan állítható, hogy  metafizikai módszerekkel anyagi-fizikai valóságunk egyre gyorsabban, egyre kisebb erőfeszítéssel befolyásolható. Erre van is magyarázat, amelyre az un. foton övezet hatásáról szóló fejezetben még visszatérek. Ez a körülmény azonban nem vonta maga után az emberiség spirituális megvilágosodását, azaz egy új, korszerű világszemlélet elterjedését, de ugyanakkor jobb esély van arra, mint korábban, hogy kevés ember megvilágosodása is elég lesz azon kritikus tömeg létrehozásához, amely e téren változást hozhat. 

Az emberek többsége hisz valamilyen fajta transzcendenciában. Egyszerűbben fogalmazva: legtöbb ember hisz istenben, akit vagy amit a maga módján  vagy vallása tanításai alapján képzel el. Az istenhit egyeseknél kapaszkodó, vigaszt, erőt ad, tehát  lelki szükségletet elégít ki. Egyes emberek inkább csak érzik, feltételezik, „hogy lennie kell egy mindenható, mindentudó lénynek odafenn”, mások meg is éltek bizonyos transzcendentális élményeket vagy megtapasztaltak olyan jelenségeket, amelyek túlmutatnak az érzékszervi tapasztaláson. Ilyen élmény például, ha valaki szellemet lát, vagy hirtelen éber állapotban egy más világban találja magát, mintha időutazást tett volna egy rég letűnt korba. Ha a kedves olvasónak nem volt ilyen élménye és úgy gondolja, hogy az ilyen élmények csupán hallucinációk,  akkor csak idézze fel azokat az élményeket, amelyeket az illuzionisták előadása nyújt: tárgyak, állatok, emberek, a semmiből megjelennek vagy egy jól áttekinthető kis téren belül eltűnnek egy másodperc alatt. Ilyenkor az emberek nem kételkednek abban, hogy valóságos dolgokat láttak, nem hallucináltak és nem álmodtak. A jelenségek magyarázatán nem gondolkodnak el, elintézik magukban az élményt azzal, hogy valóban jó trükköt láttak, amelynek a titkát nem képesek megfejteni. De akik nem a cirkuszban, hanem véletlenszerű körülmények között élnek át transzcendens élményeket, szintén nem szoktak túl sok fejtörést szentelni élményeik megfejtésére. Még ha furcsállják is, akkor sem érzik szükségét annak, hogy a jelenség vagy élmény magyarázatára kutatásokat végezzenek vagy akárcsak szellemi erőfeszítéseket tegyenek. Ha olyan emberről van szó, aki mindig is hitt valamiféle transzcendenciában, akkor nem is érzi szükségét annak, hogy racionális magyarázatokat keressen vagy nagyobb figyelmet fordítson ezekre az élményekre. Azután vannak olyan emberek, akik keresik az ilyen tapasztalatokat, élményeket és ennek érdekében tesznek is valamit: meditálnak, ezoterikus praktikákat sajátítanak el, vagy ezoterikus szolgáltatásokat vesznek igénybe. Az ilyen emberek többsége részesül transzcendens tapasztalatokban, de többnyire szintén nem tanulmányozza ezek működési mechanizmusát. Megint másokat nem a tapasztalat érdekli, hanem a transzcendentális dolgokról szóló tanítások. Olyan emberekre gondolok, akik igyekeznek egy-egy iskolát komplex módon feltérképezni, tanulmányozni. Úgy tekintetnek ezekre a szövegekre, mint az emberi kultúra alkotásaira. Maga a tanítás, az elmélet érdekli őket, igyekeznek az egyes rendszereket megérteni, megismerni. Ahogyan egy képzőművészeti alkotást élvezünk, ugyanúgy élvezhető egy-egy misztikus írás vagy bölcselet, mint mentális alkotás. Mentális kihívást jelent az értelmük megfejtése, megértése. A filozófusokat, valláskutatókat vagy az ilyen érdeklődésű embereket nem nagyon foglalkoztatja, hogy az egyes mítoszoknak, mitológiai alakoknak, misztikus és szent írásoknak van-e közük a valósághoz, csupán megpróbálják ezeket értelmezni és az emberi kultúra tartozékaiként megőrizni, feldolgozni, továbbadni. Ugyanígy vannak ezzel a néprajzkutatók: a sámánkodást, a szellemidéző táncokat és az animisztikus rítusokat az emberi kultúra részeiként megfigyelik, leírják, megörökítik, de valójában nem foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy valójában mi is történik az ilyen rítusok alkalmával. A természeti népek szellemekhez való viszonyát szellemekben való hitként írják le. A két embercsoport, tehát az, amelynek metafizikai tapasztalásai  vannak vagy ezoterikus praktikákkal foglalkozik és az, amelyik ilyen műveket vagy rítusokat tanulmányoz, csak ritka esetekben fedi át egymást:  a metafizikai művek iránt érdeklődőkre nem feltétlenül jellemző, hogy metafizikai élményei lettek volna és az ezoterikus praktikákat űzők vagy az ilyen szolgáltatásokat igénybe vevők pedig nem szoktak túlságosan mélyre ásni a metafizikai és misztikus irodalomban.  Ez a megállapítás a keleti emberekre persze nem vonatkozik, hiszen a keleti vallások, filozófiák, bölcseletek tanítást és „praktikákat” egyaránt tartalmaznak, bizonyos esetekben, például a jógában vagy a védikus tanokban a kettő között lazább vagy szorosabb összefüggés is van.  A nyugati kultúrában azonban a metafizikai ismeretszerzés és a transzcendentális tapasztalat valóban szétválik vagy legalábbis nem képes olyan szépen összekapcsolódni, ahogyan a tudományban a kísérlet és az elmélet egymáshoz illeszkedése szerencsés esetben megtörténik. Így az ezoterikus élményeket átélők nem rendelkeznek a tapasztalataik megértéséhez szükséges tudással, ismeretekkel. Ennek azután az a következménye, hogy a tapasztalatokat szerző, de tudással nem rendelkező embereket nincs aki felvilágosítsa arról, hogy miként magyarázható az, amit megtapasztaltak vagy miként működik az az ezoterikus praktika, amelyet űznek vagy éppenséggel amelyet szolgáltatásként igénybe vesznek. A nyugati metafizikai iskolák, filozófiák létrehozóinak bizonyára voltak metafizikai tapasztalásai, amelyek műveiket, tanításaikat inspirálták. Ők képezik a kevés, de mára már egyre gyarapodó számú kivételt.

Az utóbbi évtizedben egyre több az olyan gyermek, aki már zsenge korában hihetetlen intelligenciával vagy bölcsességgel rendelkezik vagy mindkettővel egyszerre, ti. a kettő nem feltétlenül jár együtt. Sok a különleges pszi képességekkel rendelkező gyermek is, de persze ez sem jár feltétlenül együtt spirituális beállítottsággal. Ezeket a képességeket és azok megnyilvánulásait (szellemek látása vagy hallása, gondolatolvasás, aura látása, mágikus vagy gyógyításai képességek) a szülők és az iskola már csírájukban elfojtják, mert abnormálisnak vagy fantáziálásnak gondolják vagy csak egyszerűen nem tolerálják a „másságot”, így a  gyermekek többsége a metafizikai világok közvetlen megtapasztalásához szükséges adottságokat elveszíti vagy nem tudván mit kezdeni ezekkel az adottságokkal, azokat nem vagy rosszul használja, sőt személyiségi zavarok is felléphetnek. Szerencsés esetekben később  ráébrednek, hogy miért kapták e képességeket, azokat mire használhatják, de addigra elméjük és személyiségük esetleg már olyan mértékben „elszennyeződik”, hogy elveszített képességeiket nem képesek teljesen helyreállítani. Még ha ez sikerül is,  nincs biztosíték arra, hogy a szokatlan mentális vagy pszi képességeket felmutató gyermek az adottságait a későbbiekben mindig jó és nemes célokra fogja használni, hogy nem keríti hatalmába a pénzéhség, az önzés, a mások feletti uralkodás vagy hatalom vágya. A kísértés mindig ott van, az nem kerülhető el. A különös képességekkel rendelkező fiatalok előbb-utóbb –ha akarják, ha nem, végül  megélhetési célokra használják e képességeiket, amiben nincsen semmi kivetnivaló, csakhogy ezek a személyek többnyire nem járulnak hozzá az emberiség metafizikai tudásának gyarapításához. Az „indigó” gyerekekből sem lesz feltétlenül spirituális felnőtt, aki tudása megosztását életcéljának tekinti, bár természetesen ilyenek is akadnak szép számmal. Sokan közülük gyógyító, jövőlátó, mágikus stb. képességeik mellé álomállapotban vagy meditációs állapotban metafizikai lényektől tanításokat is kapnak, ugyanakkor ők másoknál is jobban ki vannak téve a sötét támadásának, ami egészségüket, életüket veszélyezteti, és hivatásuk betöltésében sokáig vagy akár mindvégig is akadályozhatja őket. Ha azonban ezeken átverekszik magukat, akkor az ilyen emberek rengeteget képesek tenni a spirituális igazságkeresők megvilágosodása, tanítása érdekében.

Az igazságkeresés nehézségei

A spirituális megvilágosodáshoz szükséges információk és tudás megszerzését nehezítő egyik legnagyobb dilemma, hogy a metafizikai világokról leginkább metafizikai intelligenciáktól nem lehet autentikus információkat beszerezni. Aki már foglalkozott ezoterikával, az tudja, hogy a metafizikus intelligenciákkal való kommunikáció segítségével történő tájékozódás, ismeretszerzés, a megszerzett információ felhasználása, értékelése egyáltalán nem egyszerű dolog. Ezen a téren másfajta nehézségekkel kell megbirkózni, mint a misztikus szövegek tanulmányozása során. Az első nehézség, hogy legtöbbször a spirituális tanulmányokat folytató, igazságkutató ember saját maga nem képes az ilyen intelligenciákkal való kommunikációra. A második probléma, hogy nem tudja, milyen kritériumok szerint értékelje a mások által közvetített metafizikai forrásból származó közléseket, mit higgyen, mit nem, hogyan vélekedjen az ismeretlen világokról szóló és ismeretlen világokból származó közlések igazságtartalmáról. Ha saját maga rendelkezik telepatikus/médiumi képességekkel, akkor miként kezelje a kapott információkat? Hogyan haladjon a spirituális ismeretszerzésben, milyen utat válasszon?

Az alábbiakban ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk, külön tárgyalva a két esetet, tehát amikor az igazságkereső ember maga is képes lehívni vagy közvetlenül, mint médium hozzáférni metafizikai információhoz, és azt, amikor a kutató mások által közvetített anyagokra van utalva. Előre kell bocsátani, hogy a második eset a gyakoribb: az igazságkeresők többnyire saját maguk nem rendelkeznek médiumi képességekkel. Ez nem véletlen: a médiumitáshoz passzív elme, sőt transzállapot szükséges. Az igazságkereső ember elméje éber és kritikus, ha kapna is valamilyen gondolatot, azonnal bekapcsolná a saját elméjét, megpróbálná azon nyomban elbírálni, értékelni a kapott infó igazságtartalmát. Csakhogy az ilyen kommunikáció idejére a tudatos elmét lehetőleg teljesen ki kell kapcsolni, háttérbe kell szorítani. A saját gondolatok elküldéséhez, az elme üresen, készenléti állapotban tartásához rendkívüli nagy összpontosító képesség szükséges.  

A metafizikai lényekkel, közöttük saját felső lelkünkkel való kapcsolatfelvétel mellett szóba jöhetne az értékes régi misztikus, filozófiai és tudományos írások tanulmányozása. Rendkívül ritka azonban az olyan ember, aki  a metafizikai tárgyú régi és új írásokat nem csupán kedvtelésből, érdeklődésből vagy mentális torna gyanánt, hanem a metafizikai valóságok megismerésének forrásaként próbálja felhasználni. A keleti írások tanulmányozása, megértése tanító, guru nélkül reménytelen vállalkozás.

Aki metafizikai tárgyú forrásokat azzal a céllal tanulmányoz, hogy a metafizikai valóságok megértéséhez kulcsokat találjon, ezeket olvasgatva, tanulmányozva úgy érzi vagy inkább megérzi, hogy a  vallási és a misztikus írásokból és prófétáktól, bölcsektől származó mondások, szimbólumok mögött valamilyen mély titokzatosság és rejtett bölcsesség lehet. A misztikus írásokat az ember először inkább a jobb agyféltekéjével fogja fel, ahhoz hasonlóan, ahogyan az ember például egy nonfiguratív képzőművészeti alkotáshoz viszonyul: valamilyen benyomást tesz rá, talán teszik is neki, de nem tudja szavakban pontosan visszaadni,  hogy pontosan mi tetszik és miért tetszik. Ennek az az oka, hogy a transzcendens valóságokról szóló művek szerzői különböző okok miatt metafórákkal, szimbólumokkal, analógiákkal, megszemélyesített isteni lényekről szóló történetekkel írják körül a mondanivalójukat. Ezért az ilyen műveket tanulmányozó ember nem a bal, hanem inkább a jobb agyféltekéjével fogja fel e művek üzenetét, ha a jobb féltekéje aktív. Ha nem, akkor ezekből a szövegekből nem sokat ért. Az emberi racionális nyelv nehezen birkózik meg az olyan jelenségek leírásával, amelyeket nem az öt érzékszervünkkel érzékelünk

A metafizikai igazságkereső olyan sajátos nehézségekbe ütközik, amelyek a megismerésnek különösen erre a területére jellemzők. Hiába nyitott és intelligens a metafizikai igazságok kutatója, ezeket a nehézségeket nem kerülheti el. Ehelyütt ezek közül hárommal foglalkozunk itt: a metafizikai ismeretek forrásaival kapcsolatos valamint a nyelvi kifejezési formákból adódó problémákkal végül a dezinformációval, azaaz a megtévesztő, félrevezető, manipulatív információk terjesztésével.

 A nyelvezettel kapcsolatos  nehézségek

A műszaki emberek könnyen szót értenek, mivel a műszaki fogalmak tartalma egyértelmű, a műszaki terminológia pontosan definiált. A tudományos nyelv már kevésbé egyértelmű, mivel a paradigmák mögöttes koncepciója időben is változik illetve értelmezése nem annyira egységes, mint a műszaki területeken. Megegyezés van a logikus gondolkodás szabályai tekintetében is: abban, hogy miként kell a tényekből következtetéseket levonni, hogy mi fogadható el egy ténymegállapítás bizonyítékaiként, hogy miként kell egy elméletet vagy magyarázatot érvekkel alátámasztani.  A tudományokban, a technikában a félreértések lehetősége nem jelent túl nagy gondot a szakmabeliek kommunikációjában. A tudomány szimbólumai, definíciói, képletei mind az emberi érzékszervekkel érzékelhető valóságra vonatkoznak és az abból logikai műveletekkel levezethető következtetésekből adódnak, ezek rövidített kifejezési formái egy-egy szakmai csoport megállapodása alapján kerülnek alkalmazásra és elfogadásra. A szavaknak az értelmezése persze idővel változik, amint változik a mögöttes koncepció vagy ismeretanyag, de a kommunikáció során vagy a szövegösszefüggésből általában kiderül, hogy a szavak mely értelmezése  illik bele egy adott gondolatsorba.

A metafizikai tárgyú szövegekkel azonban  más a helyzet. Az ezek tárgyát képező fizikain túli valóságokat az ember nem észleli, legalábbis nem testi érzékszerveivel. Így persze jóval nehezebb megállapodásra jutni, hogy a különbözőképpen érzékelt és értelmezett valóságtartományok tulajdonságait miként írják le, hiszen ezekkel kapcsolatban hiányzik az emberi tapasztalat. Az azonban, hogy valamit az ember nem képes érzékszerveivel észlelni, vagy hogy valamit csak az emberek kicsiny hányada lát, más része nem vagy másként látja, még nem bizonyítja, hogy az a dolog nem létezik, de még azt sem, hogy az valami nem fizikai jellegű dolog. Például az angyaloknak nevezett lényeket vagy a testet elhagyó lelket csak kevés ember képes látni, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem léteznek, de még azt sem, hogy ezek anyagtalanok. Csak azt lehet biztosan tudni róluk, hogy láthatatlanok a számunkra vagy hogy nincs tömegük vagy inkább súlyuk. Azon valóságtartományokat, amelyeket nem vagyunk képesek érzékszerveinkkel észlelni,  nem vagyunk képesek leírni az észlelhető, szilárd fizikai anyagi valóságra kitalált szavakkal, mert azok csak a mi anyagi világunkra vannak kitalálva. A probléma valójában nem a nyelvi kifejezés korlátaiból adódik, hanem abból, hogy ezen valóságtartományok leírására használt szavak mögöttes koncepciójáról való megegyezés és egyetértés hiányzik, így a metafizikai témákról beszélgető emberek eszmecseréje süketek párbeszédévé válik. Nemcsak a szerzők és az olvasók között, de az egyes szerzők között sem létezett ilyen megegyezés a szóhasználatot illetően, ezért az ilyen szövegek tanulmányozói hiábavalóan próbálkoznak azzal, hogy más művekből metafizikai tárgyakra vonatkozóan magyarázatot vagy kiegészítő információt szerezzen. Minden tanítás, szerző, vallás a saját egyéni értelmezésében használ bizonyos neveket, szavakat, szimbólumokat. Például az indiai bölcselet paradigmáit le sem lehet fordítani, ami még nem lenne probléma, ha az eredeti elnevezéseket definiálni lehetne. Azoknak azonban csak saját szövegkörnyezetükben van értelme. Metafizikai fogalmak  definíciójához  a fizikai világra vonatkozó fogalmakat  kellene kölcsönözni, amelyek azonban egy más paradigmarendszerrel leírható valóságtartományra vonatkozik. Például a harmadik szemes látást látásnak nevezzük, ami azt a képzetet kelti, hogy itt láthatatlan dolgok ugyanolyan módon való látásáról van szó, mint a fizikai látás esetében.  Megegyezéses értelmezés híján bizony nem lehet tudni, hogy a fizikai valóságra vonatkozik egy-egy szöveg vagy valamilyen metafizikai valóságra, sőt még az is nehézséget okozhat, hogy egy szót, kifejezést szimbólumként, metafóraként, vagy szó szerint kell-e értelmeznünk. Ezt a nehézséget megtapasztalhatjuk, ha akár vallási, akár mitológiai vagy misztikus szövegeket tanulmányozunk. El lehet képzelni, hogy az értelmezési bizonytalanságok mennyire torzítják e művek fordításait! De még ha valaki az eredeti nyelven képes is ezeket a műveket tanulmányozni, akkor is rendkívül kicsi a valószínűsége annak, hogy az olvasó azt értse a szövegeken, amire  a szerző gondolt. Még csak nem is kell a vallások vagy a misztika területére kalandoznunk ahhoz, hogy példákat találjunk a paradigmák tisztázatlansága miatt felmerülő problémákra. A nyelvi kifejezéssel kapcsolatos nehézségek akkor is jelentkeznek, ha a tudomány tárgya átnyúlik a metafizikai valóságtartományokba. Egy tudományág paradigmái is megtévesztők lesznek, ha bizonyos jelenségekről azt feltételezik, hogy azok anyagi jellegűek vagy anyagi eredetűek vagy természetűek, holott nem azok. Vegyük szemügyre például a pszichológia egyes paradigmáit. A tudat, a gondolat, az álom, a lélek, az elme olyan jelenségek, amelyeknek magyarázata nem vezet sehová, ha ehhez fizikai, biológiai, fiziológiai, kémiai paradigmákat használnak. Ezeket a jelenségeket egy anyagi dologhoz, az agyhoz kötik, pedig ezek a metafizikai valóságtartományhoz tartozó jelenségek, mivel szubsztanciájuk az emberi értékszervekkel nem észlelhetők és nem a fizikai világ törvényei vonatkoznak rájuk. Például a gondolatot a pszichológia tudománya az agyhoz és az idegszinapszisok működéséhez köti, tehát az élő anyaghoz, így azután például a telepátiát nem képes magyarázni, de tulajdonképpen magát a gondolatot vagy mondjuk az emlékezést sem. Akárcsak a testen kívüli érzékelést, sőt testen kívüli gondolkodást sem! A lélek szót mindenféle területen és értelmezésben használjuk, de a tudomány nem-igen tud mit kezdeni vele, mivel mint érzékszerveinkkel nem érzékelhető dolgot, a tudomány nem képes annak értelmezését úgy definiálni, hogy mindenki ugyanazt értse ezen a fogalmon. Így azután a lélek a tudományok által nem is használható paradigma. A lélek fogalmának materialista megközelítésére jellemző, hogy a lélek létezésének egyik meggyőző bizonyítékát abban látják a kutatók, hogy a halál beálltával a test néhány grammot veszít a súlyából. Tehát a testből valóban távozik valami, bizonyára a lélek az, és aminek súlya van, az bizonyára létezik. Lehetséges, hogy ez valóban így  van,  de a lélek objektív létezésének akkor sem a súlya a legjellemzőbb bizonyítéka. Ez még akkor is így van, ha feltételezzük, hogy a lélek energiából és anyagból ( részecskékből) van.

Minden metafizikai témában író szerző, legyen az ember vagy a mondanivalóját médiumon keresztül átadó szellemlény,  meg kell hogy birkózzon a nyelvhasználatból fakadó következő dilemmával:  mondanivalójának kifejezéséhez csak a meglévő nyelvi szókészletből választhat. Ha azonban olyan fogalmakkal operál, amelyekhez már valamilyen vallási, filozófiai, ezoterikai vagy netán fizikai koncepció tapad és ezt a fogalmat teljesen más koncepció, elmélet megvilágítására akarja használni, akkor ezzel  összezavarhatja az olvasót. Ha azzal próbálkozik, hogy mondandója újdonságát, minden hasonló témájú koncepciótól való különbözőségét új, ismeretlen szavak kreálásával vagy más nyelvekből, például a szanszkrit nyelvből és írásokból való átvételével adja olvasói tudtára, hogy saját rendszere mely vallási vagy filozófiai rendszerhez áll közel, ezzel sem könnyíti meg olvasója dolgát, sőt…  Például a teozófia, amely igen magas színvonalú metafizikai iskola, rengeteg hindu szót adaptált, emiatt rendkívül nehézkes, sok esetben igen nehéz megérteni. Elég jó megoldás, ha a szerző részletes glosszáriumot mellékel. Csakhogy akkor a megértési gondok már a glosszárium olvasásakor fellépnek, hiszen abban a  fogalmakat összefüggésükből kiragadva kell röviden megmagyarázni. Jómagam ezt a dilemmát megpróbálom azzal áthidalni, hogy mondanivalómhoz a legegyszerűbb, legismertebb fogalmakat használom, de magában a szövegben próbálom meg körüljárni az adott fogalom értelmezése körüli nehézségeket és félreértéseket, amelyekből téveszmék, zavaros elméletek és hiedelmek születtek. Tisztában vagyok azzal, hogy ezt a dilemmát és az olvasó számára ebből fakadó befogadási nehézségeket bizonyára így sem leszek képes áthidalni.  Mindenképpen zavaró ugyanis, ha valamilyen általunk már értelmezett és bizonyos összefüggésrendszerbe behelyezett szón vagy terminológián  valami egészen más dolgot kell érteni, különösen, ha az a más értelmezés szokatlan és meghökkentő. Az emberek többsége könnyebben megbékél az érthetetlen, misztikus fejtegetéssel, mint az érthető, de korábbi világképéhez nem illeszkedő világmagyarázatokkal. Ez még akkor is így van,  ha az a szokatlan magyarázat sokkal jobb, mint amit korábban magáénak vallott.  A misztikus dolgok iránt vonzódó emberek egy-egy tanító vagy eszme iránti szimpátiától vezérelve szívesen befogadnak elméjükbe vagy elbíbelődnek egy-egy zavaros tanítással, amelynek mélyebb értelmén reménytelen vállalkozás lenne elmélkedni, mint  olyan új paradigmákon, amelyek régi hiedelmeik felülvizsgálatára ösztönöznék őket.

A metafizikai tudás megszerzésének forrásaival kapcsolatos problémák

Tegyük fel, hogy bármi okból történt, de elhatározzuk, hogy utánajárunk a metafizikai rejtélyeknek, válaszokat keresünk kérdéseinkre. De kinek tegyük fel a kérdéseinket?  Ha az igazságkereső útjára lépsz, egy dologban biztos lehetsz:  a válaszokat (ma még) nem várhatod a tudományoktól és nem várhatod a vallási tanításoktól sem (semelyiktől sem.) Mindkettő korlátozza a spirituális megismerést. A tudomány amiatt korlátoz, mert kirekeszti a spirituális/metafizikai megközelítést (forrásokat, módszert) illetve a fizikain túli valóságtartományokat vizsgálódási köréből.  A tudomány kérdésfeltevése már önmagában is materialista, a szónak mindkét értelmében: egyrészt abban az értelemben, hogy a fizikain túli valóságokat és a fizikai test nélküli életet és tudatot nem ismeri el létezőnek, másrészt abban az értelemben is, hogy csak a – végső soron pénzben kifejezhető -haszonnal kecsegtető témákkal foglalkozik. A vallási tanítások tartalmazhatnak spirituális igazságokat, de mégsem alkalmasak arra, hogy folytonosan változó kérdéseinkre statikus forrásokból szűrjük le a válaszokat. A vallási tanítások egyszerűen nem ezt a célt szolgálják.

A metafizikai tárgyú írások tanulmányozása során tehát egyformán zsákutcába kerülünk akkor is,  ha szó szerint próbáljuk értelmezni azokat, de akkor is, ha eleve mesének, mítosznak, hiedelemnek gondoljuk őket, mert az emberi elme spekulációinak tűnnek. Ha egy művet a valóságtól nagyon elrugaszkodottnak érzünk, akkor átsiklunk olyan értékes adalékokon, amelyek fényt vethetnek az ókori bölcsesség rejtett valóságtartalmára. Például az özönvizet ma is ugyanúgy értelmezzük, mint amit a szó jelent: mindent elöntő áradatnak. De az égi járművekre használt különféle kifejezések értelmezésénél már csak kevés embernek jut eszébe, hogy azok is valóságosak lehetnek, mégpedig űrhajók, a mítikus istenségek pedig esetleg más dimenzióból vagy más világokból jött látogatók! Csak az atomrobbantás hatásait ismerő embernek jut eszébe, hogy az ősi indiai írások pusztító égi tüzét valamiféle nukleáris robbantásként értelmezze, pedig erről van szó.  Metafizikai tudás nélkül az ősi írások tanulmányozója nem tudhatja biztosan, mi az, amit szó szerint kell érteni, mi az, amit valami egészen más értelmet takaró szimbólumnak kell értelmezni, amely mögött igen mély tudás húzódhat meg. 

A fentieken kívül más körülmények is akadályozzák, hogy a metafizikai tárgyú írásokból kihámozzuk azok mondanivalóját és igazságmagvait. Fontos figyelembe venni az eredeti írásra vagy tanításokra rárakódott későbbi szándékos torzításokat, változtatásokat. Tekintettel arra, hogy a régi időkben a népesség túlnyomó többsége írástudatlan volt, a szövegek gondozása, másolása, fordítása, értelmezése egy szűk csoport privilégiuma volt. A vallások kérdéseivel külön foglalkozunk majd, most ebből a témakörből csak annyi tartozik ide, hogy a régi, ősi tudást tartalmazó szövegek közül azokat, amelyeket vallási szövegekként használtak fel későbbi korokban, valamennyit folyamatosan és többszörösen alakítgatta a papság aszerint, hogy mikor mire volt szükség az emberek irányításához és ellenőrzéséhez. Nem beszélve arról a későbbiekben bővebb kifejtésre kerülő és nagyon kevéssé ismert körülményről, hogy a különböző civilizációk, korok vallások papsága mögött mindig is ott voltak a különböző nemes és nemtelen céloktól vezérelt láthatatlan erők (un. földön kívüliek vagy a bukott angyalok különböző rendjei és nemzetségei.) A történelmi korokból származó vallási könyvek célja nem az emberek spirituális felvilágosítása volt és ma sem az. A vallási tanítások célja egészen más: az embereket rábírni, hogy az őket ellenőrző és irányítani kívánó entitásokat istennek tekintsék, életük során az istennek  vagy isteneknek kikiáltott entitásoknak tetsző erkölcsi, életmódbeli, politikai magatartásszabályokat kövessék. A vallásalapító szent írásokat tehát csak nagy körültekintéssel érdemes forrásmunkaként használni a spirituális igazságkeresőnek. Nem arról van szó, hogy a vallási tanítások értéktelenek vagy teljességgel hamisak lennének, csupán arról, hogy a vallási írásoknak nem az a rendeltetése, hogy a XXI. Század modern embere számára a világ működésének titkait feltárják. Vallási könyvekből kutatni a metafizikai igazságokat olyan, mintha az ember egy gyógyszer valóságos tulajdonságairól a gyógyszerhez mellékelt, betegek számára készített tájékoztatóból próbálná megismerni a gyógyszer hatásmechanizmusát, vagy egy műszaki cikk működési módjáról a reklámból akarna valós és részletes képet kapni.

A régi egyiptomi, sumér és a keleti írások és a különböző természeti népek ősi mítoszai rengeteg értékes utalást tartalmaznak a metafizikai világokról, az emberiség vagy az adott nép, törzs, nemzet eredetéről, régmúlt történetéről,  ősi, titkos mágikus tudásról, megannyi olyan dologról, amely a mai ezoterikus praktikákban és metafizikai elméleti iskolákban, irányzatokban legalábbis töredékesen valamilyen formában fel-felbukkan. A spirituális igazságok kutatói szinte valamennyien belesétálnak abba a csapdába, hogy a régi, eredeti  vallási és misztikus írások egyikével-másikával, vagy a hozzájuk hasonló származékos művekkel próbálkoznak. Kalandozásokat tesznek a teozófiai szerzőknél, a keleti filozófiáknál, próbálkoznak a tibeti, indiai és egyéb buddhista tanításokkal, a különböző jóga tanításokkal és sok egyébbel. Ezek a tanítások azonban eredeti formájukban teljességgel érthetetlenek és ugyanúgy, mint mondjuk a Biblia esetében, csak morzsányi igazságokat vagyunk képesek kivonni belőlük, amelyek azután elménkben olyan zűrzavart teremtenek, ami egy szétszórt puzzlehoz hasonlatos. Az egyetlen használható ma is létező szellemi iskola a teozófia, amely igen magas színvonalat ért el az indiai bölcselet feldolgozásában, értelmezésében és modern felfogásban és nyelven való adaptálásában. A teozófia valóban nagy teljesítményt nyújtott az atlantiszi tudást valamilyen mértékben megőrzött szanszkrit írásokból hozzáférhető okkult tudás közkinccsé tételében. A teozófusok szenvedélyes igazságkeresők és valóban spirituális tanítók voltak. A teozófiai tanulmányok, írások  tanulmányozása nagyon hasznos, de ezek nem egyszerűen emészthető anyagok, tele vannak a régi misztikus és okkult tanokra való utalásokkal és persze ezek eredeti kifejezéseit, szimbólumait használják. Akár eredeti szövegeket próbál az igazságkereső tanulmányozni, akár ezeket ismertető és értelmező modern kori szerzők műveiből próbálja ezeket megérteni, az eredmény nem lesz arányban az erőfeszítéssel, a befektetett idővel és szellemi munkával. (kivéve, ha célunk egy célirányos, profi kutatás elvégzése). Ha nem az eredeti műveket olvassuk, hanem erre hivatott tudósok, kutatók értelmezése, magyarázata alapján ismerkedünk meg e művekkel, akkor ki vagyunk téve annak is,  hogy ezekben sok a tévedés, félreértés és torzítás, de még mindig ezerszer kevesebb, mint abban, ahogyan mi értelmeznénk ezeket az igen rejtélyes és misztikus, szimbólumokkal teletűzdelt írásokat, és az sem utolsó előny, hogy már előemésztett formában vesszük magunkhoz e nehéz szellemi táplálékot. Jómagam utólag azt mondhatom, hogy ezek a kalandozások ha nem is teljesen hiábavaló, de nélkülözhető forrásoknak bizonyultak a számomra.

Marad három lehetőség: a spirituális beállítottságú emberek könyvei, anyagai,  a magas  szintű szellemformában lévő entitásoktól származó, médiumok által közvetített anyagok, és végül a saját tudatunk felső rétegeiből lehívott információ. Mindhárommal kapcsolatban vannak problémák és nehézségek, a feladat korántsem egyszerű.

A könyvekkel két probléma van: az egyik a hozzáférhetőség. Ha az igazságkereső olvas angolul (főként), akkor az Interneten  óriási választékból rendelhet könyvet,  de a könyvek drágák és csak ha az ember a kezében forgathatja,  akkor derül ki, hogy elolvasásra érdemes könyvet vásárolt -e drága pénzen és igen drága postai költségen. A másik probléma a könyvekkel, hogy egy-egy témába részletesen belemennek a szerzők, de a részletekből nem áll össze olyan kép, amely ellentmondásmentesen lefedne több, feltételezhetően egymással összefüggő jelenséget.  Így aztán könyvek százait rendelheti meg és tanulmányozhatja, mégsem biztos, hogy a kívánt mértékben halad, azaz sikerül kielégíteni spirituális tudásvágyát.

Sokkal jobb megoldás az interneten való keresgélés  és weblap olvasás. Az ember  azonnal utánanézhet egy-egy kérdésnek vagy kételyének, ellenőrizheti az információkat, utánanézhet egy-egy információ történetének, rámehet fórumokra, hogy a tényállítások igazságáról meggyőződjön. Az interneten célirányosan kereshetünk médiumok által közreadott- szellemlényektől, entitásoktól, földön kívüliektől származó - információkat. Természetesen mindenki a saját környezetét, világát ismeri a legjobban, ezért metafizikai témákban legjobb metafizikai entitásoktól tájékozódni. Ennek azonban előnyei mellett- sajátos problémái vannak. A spirituális megvilágosodásért igen keményen meg kell küzdeni.

Megvilágosodáson most nem azt a hirtelen felvillanó misztikus mindentudás élményt értem, amit a keleti filozófiák megvilágosodásnak neveznek, azaz a megváltozott tudatállapotú embernek az isteni tudásfrekvenciáira való ráhangolódását, hanem csupán a szó köznapi értelmében vett fokozatos mentális folyamatot, amelynek során az igazán fontos kérdésekre megtalált válaszok kezdenek illeszkedni és az ember tudata gyorsuló ütemben tágul. A tudás fokozatos megszerzése nem örvendeztet meg a meditációs technikákkal elérhető misztikus élmény boldogságérzésével, viszont az elért szintről nem  kell visszaugrania egy alacsonyabb, anyagiasabb szintre, mint a villanásszerű megvilágosodás esetén, amelyet nirvánának vagy misztikus élménynek is szoktak nevezni. Az innen-onnan megszerzett tudásban, válaszokban vannak persze hézagok, sőt ellentmondások is, de a fontos az, hogy a tudat nem áll egy helyben, hanem tágul és felfelé emelkedik, egyre nagyobb valóságtartományokat képes befogni.  Magának a kirakós játéknak végtelen számú eleme van és nincsenek határai, de nincs is rá szükség, hogy az ember  az univerzum teljes képét kirakja.  Mindenki, aki a világ megismerését  puzzle játéknak fogja fel, csak annyit tűzhet maga elé reális célként, hogy az általa megfogalmazott kérdésekre minél jobb, igazabb válaszokat találjon. A kérdések számát és jellegét az illető mindenkori spirituális tudásszintje és igazságkereső szenvedélyének foka határozza meg. Az, hogy adott pillanatban egy spirituális kutató hány puzzle elemet szeretne összeilleszteni és milyen természetű elemekről van szó, teljesen egyéni dolog.  Én azonban meg vagyok győződve arról, hogy nagyobb az esélye annak, aki a világ megismerését puzzle játéknak tekinti és tervszerűen, kérdéseinek felmerülése mértékében és ezek által meghatározott keretek között halad előre a spirituális tudás megszerzésében, mint annak, aki egész életén át egy-két mestert vagy vallási tanítást követ illetve tanulmányoz, vagy annak, aki a világnak csak egy kis szeletét kutatja, vagy annak, aki pszi képességei vagy meditációi révén szerez vagy kap spirituális információkat, de azokat nem dolgozza fel, nem próbálja „kirakni”, hanem mozaikszerű bölcsességekként raktározza el elméjében, vegyítve azokat a már ott korábban megtelepedett vagy oda beengedett hiedelmekkel, például vallási vagy más egyéb tanításokkal. (Ez alól kivételt képeznek azok a tanítványok, akiknek valóban isteni magasságokból leszállt mesterei vannak. A mesterekre való hagyatkozásnak azonban veszélyei vannak: a tanítvány nem tudhatja biztosan, hogy mestere valóban az-e és olyan-e, amilyennek mutatja vagy mondja magát.

A metafizikai világokról nyilván azok a lények tudnak a leghitelesebb igazságokkal szolgálni, amelyek ott élnek, nevezzük őket egyelőre metafizikai entitásoknak. Az entitás szóval elkerültem a metafizikai információs forrás mibenlétének a pontosabb meghatározását. Az entitás lehet bármilyen szintű és bármilyen formával vagy testtel rendelkező tudat. A metafizikai entitások mondandójához, tudásához, tanításaihoz médiumok vagy közvetítők segítségével férhetünk hozzá, ha saját magunk nem rendelkezünk médiumi képességgel. A továbbiakban ennek a forrásnak az előnyeivel és hátrányaival, azaz problémáival és buktatóval foglalkozom.

Mivel jómagam nem rendelkezem médiumi képességekkel, a médiumitással és médiumi közvetítéssel történő kommunikációval kapcsolatban ugyan nem volt semmiféle előítéletem, de mielőtt eldöntöttem volna, hogy az ilyen kommunikáció mennyiben és milyen feltételek mellett használható a számomra, magát a médiumitás jelenségét is körül kellett járnom. A médiumitás maga is rendkívül érdekes és fontos téma, ezért ennek külön részt szenteltem. Érdekes dolog, hogy a jelenséget maguk a médiumok sem igazán értik, aki rendelkezik ilyen képességgel, az azt ugyanolyan magától értetődő adottságként fogja fel, mint ahogyan a zenei vagy matematikai tehetséget felfogják anélkül, hogy azon spekulálnának, hogy ez miben is áll és honnan és miért kapták meg ezt a tehetséget. A spirituális kommunikáció, modern nevén: channeling, csak úgy megtörténik: az erre képes ember  gyakorlás segítségével vagy csak úgy spontán módon információkat, képeket, érzeteket kap valahonnan, amelyeket vagy szavakba tud önteni, vagy nem.  Tanulmányoztam azt, hogy a kommunikáló szellemek hogyan írják le az élő személyen keresztüli kommunikációt a maguk szemszögéből, hogy a médiumok különböző típusai miként tapasztalják meg a jelenséget,  hogy milyen a közvetített anyag nyelvezete, tartalma milyen célokat hordoz és időben milyen tendenciákat mutat, hogy mitől függ a médiumi képesség, hogy a közlések színvonala és igazságtartalma mennyiben függ a médium személyiségétől, képzettségétől, hitrendszerétől, transzállapotának mélységétől és mennyiben függ a médium tulajdonságaitól vagy adottságaitól az, hogy milyen forrás (milyen entitás) veszi igénybe a médium képességeit. Mindezek a kérdések igen fontosak annak eldöntése szempontjából, hogy mennyiben, milyen feltételekkel használhatjuk a mások által vagy akár a saját magunk által lehívott vagy kapott spirituális információt és a következőkben a médiumitással ebből a szempontból foglalkozom.

A médium az eredeti értelmezés szerint a spiritizmus fő szereplője, olyan személy, akin keresztül halottak szellemei beszéltek.  A spiritizmus lényege, hogy egy-egy médium aki ilyen képességekkel rendelkezett, általában egy-egy csoportban szellemeket idézett meg és azokhoz lehetett kérdéseket intézni. A spiritizmus már a XIX. Században népi foglalatossággá vált, így a szellemekkel való érintkezés kikerült a titkos társaságok monopóliumából. A szellemekkel való kommunikáció természetesen nem a spiritizmussal kezdődött,  hiszen a primitív vallások a természeti népeknél lényegében a szellemekkel való kommunikáció rítusaira épültek, Keleten pedig a különböző meditációs technikák voltak a kommunikáció fő technikái.  Sem az ima, sem a meditáció, sem a sámándob, sem az extatikus táncok nem hasonlítanak a médiumon keresztül történő kommunikációra, amelynek eszköze az emberi nyelv és amely lehetővé teszi a bonyolultabb gondolatok, eszmék közlését, a folyamatos beszéddel vagy írással. Amikor még a médiumi közvetítéssel készült művekből próbáltam a szellemvilágról tájékozódni, akkor úgy gondoltam, hogy nem a médiumon, hanem a kommunikáló entitáson múlik, hogy mennyire anyag jön le. A médiumok által különböző metafizikai lényektől kapott információkhoz, amelyek lehetnek feltett kérdésekre adott válaszok vagy a lény önálló mondanivalója, könyvformában vagy internetes weblapokon juthatunk hozzá. Az igazságkereső nem ússza meg azt, hogy ezeket a közvetített anyagokat tanulmányozza. Joggal feltételezi az ember, hogy a láthatatlan világokról azok képesek a leghitelesebb információt nyújtani, akik ott élik az életüket. Ugyanakkor egy igazságkereső azt sem kerülheti el, hogy megpróbálja megérteni ezt a jelenséget és  meghatározni azokat a kritériumokat, amelyek alapján tesztelheti a közvetített információkat. Ezek a kritériumok végülis hasonlók ahhoz, amelyek alapján az ember-szerzők műveit megítéli az ember,  de nem teljesen: ezeknek a forrásoknak bizonyos sajátosságai vannak.

Amikor egy „odaátról” származó közlést az ember a maga elvárásai szempontjából minősít, több szempontot kell mérlegelnie. Az első, hogy a közlés tartalmában megfelel-e az elvárásaimnak, tehát az adott fázisban érdekes-e a számomra. Egy időben nagyon érdekelt, hogy élik meg az emberi szellemek a túlvilági életet. Ehhez nem volt szükséges, hogy nagyon magas röptű anyagokat keressek. Az is érdekelt, hogy ők hogyan kommunikálnak a médiummal és egymással, hogy miként vannak „berendezve” az ottani világok, hogyan történik a beilleszkedés és miként történik az újabb inkarnációra való felkészülés, stb. Érdekelt, hogy mit tanultak, mit látnak másként, mint földi életük során, hogy mennyire tűnik fizikainak a túlvilági élet, stb. Az ilyen jellegű érdeklődést könnyű kielégíteni, sok ilyen megnyilatkozást, médiumok által írt könyv található az interneten és a piacon egyaránt. Mivel azonban a spirituális értékek és a bölcsesség egészen más, mint a földi erkölcsi szabályok és a földi intelligencia vagy tudás, a földi élet során elnyert tekintély egyáltalán nem garancia arra nézve, hogy az ilyen ember szellemétől származó információ magasabb szintű, mint egy ismeretlen, névtelen szellemtől származó információ vagy közlés. Olyan szellemek is megnyilatkozhatnak, akik odaát folytatják ugyanazt a tevékenységet, amit életükben műveltek, és egyszer csak még élő volt munkatársuknál jelentkeznek és „súgnak” neki. Így például egy kutató, aki azzal foglakozott, hogy rádión, magnón szellemhangokat és közléseket vett fel, halála után jelentkezett a társánál és tanácsokat adott, hogy miként könnyítheti meg a szellemek számára a technikai eszközökön keresztüli kommunikációt. Odaátról érkezhet nagyon értékes technikai ismeret vagy tanács.  A testben élő ember ezt vagy intuícióként éli meg vagy nagyon is tudatában van annak, hogy kitől kapott odaátról üzenetet.

Sok tudós jut nagy ötletekhez vagy kap megoldást egy általa keresett problémára, sok művész kap ihletet „odaátról”, anélkül, hogy tudna erről a lehetőségről. El-vagy befogadja a segítséget, anélkül, hogy felismerné, honnan jött a gondolat. Ez negatív, rossz, félrevívő gondolatokra is ugyanígy igaz. Az embereket segíthetik, de ki is használhatják a különböző rendű és rangú entitások, anélkül, hogy észrevennék. A pszichikus adottságokkal rendelkező egyéneket odaátról megtalálják bizonyos entitások, közlésekkel ostromolhatják őket anélkül, hogy ők ezt kérnék vagy kérdeznének. Különböző behízelgő sugalmazásokkal rá tudják venni a „kiválasztott” médiumokat, hogy tegyék közzé a közléseket vagy gyűjtsenek maguk köré embereket, akik aztán ezt megteszik. Így a fenti egyszerűbb témákon túlmutató médiumi közvetítéssel keletkezett anyagok majdnem mindig valamilyen rejtett célt szolgálnak. Logikai úton is kikövetkeztethető, hogy a más világokban lakóknak ugyanúgy lehetnek vitáik, filozófiai, vallási természetű nézetütközéseik, sőt háborúik is, mint nekünk, földi embereknek. Az egyes csoportoknak saját önös céljaik, érdekeik lehetnek.

Spirituális tudás nélkül azonban a közvetítő könnyen áldozatul eshet annak, hogy hazugságok vagy megtévesztő féligazságok közvetítésére használják őket, a közreadott anyagok  olvasója pedig annak, hogy a „tanítás” vagy „reveláció” minden szavát elhiggyék, vagy azért, mert a médium nagyon „spirituálisnak” tűnik vagy tünteti fel magát, vagy azért, mert a küldő tekintélyes személyiségnek adja ki magát, vagy mert nem veszik a bátorságot, hogy véleményt nyilvánítsanak, nehogy megsértsék a médiumot, aki ilyen szép és nemes üzenetek továbbítására lett a felsőbb szellemlények által kiválasztva. A közlések olvasói vagy hallgatói sokszor maguknak sem akarják bevallani, hogy egy tekintélyesnek gondolt forrásból származó szöveget zavarosnak, semmitmondónak, hamisan ájtatosnak vagy sekélyesnek stb. tartanak. Sokszor azonban egyáltalán nem könnyű eldönteni, hogy miként kezeljünk egy-egy tanítást: akárcsak ideiglenes jelleggel is befogadjuk-e az elménkbe, vagy inkább tartsuk távol magunkat.  A legveszélyesebbek az igazságot a félrevezetéssel ravasz módon ötvöző anyagok. Ha egy anyagban részigazságokat vagy meggyőző bölcsességeket fedezünk fel, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az egész igaz.

A spiritiszta körökben hosszú időn keresztül csak halottak szellemei szólaltak meg.  Kérdésekre válaszoltak, tanításokat adtak le, amelyeket a médium maga vagy másvalaki lejegyzett, és ezeket könyvek formájában adták közre. Az emberi szellemlények szívesen beszéltek arról, miként látják odaátról saját elmúlt életüket,  hibáikat, bűneiket, miként élnek jelenleg, vagy haláluk után milyen utat jártak be.  Egyesek érdekesen írják le, hogy ők, mint szellemlények, miként érzékelik a földi fizikai világot, hogy miként élik meg érzelmeiket, szenvedélyeiket, kikkel hogyan és miről kommunikálnak, hogy kik segítik őket és milyen célok felé haladnak. A földi életükben hírneves emberek szellemként való jelentkezése és mondanivalója éppen azért lehet értékes és érdekes, mert rávilágítanak a földi tudás és a bölcsesség, a földi  és a kozmikus vagy isteni értékek különbségeire. Egy földi életében ismert vagy híres személy szellemként való megnyilatkozása nem biztos, hogy alkalmas, sőt, nagy valószínűséggel nem lesz  alkalmas arra, hogy spirituális információt nyerjünk tőle, mégis igen tanulságos és érdekes lehet. Sok esetben beszámolnak arról, hová, milyen környezetbe került a lelkük, hogyan vélekednek életükről, másokhoz való viszonyukról, hogyan segítik odaát spirituális emelkedésüket, ami tudatszintjük és ezzel együtt tudásuk, kreativitásuk, hatalmuk emelkedését is jelenti. Az életükben ismertségre szert tett szellemek közléseihez ugyanakkor fenntartással kell viszonyulni, mert nem biztos, hogy azok, akiknek mondják magukat. Egyes szellemek, hogy nagyobb figyelmet szerezzenek maguknak és mondandójuknak, gyakran adják ki magukat az emberek által tisztelt és nagyra becsült személyiségnek. Ezekre a csalásokra azonban rá lehet jönni. Ezekből a szellem-közlésekből kiderül, hogy a „túlvilág” valamiképpen szektorokra van felosztva,  és az alsóbb szektorban tartózkodó szellem nem mehet feljebb és nem érti, nem látja, nem tudja megtapasztalni a felettes világokat, de onnan származó szellemek közreműködésével hozzájuthatnak a saját szintjüknek megfelelő magasabb szintű információhoz, ha megvan bennük az érdeklődés és a tanulni vágyás. A szellemvilágokban iskolák és szellemi tanítók működnek. Lefelé ugyanis nem zártak a szektorok:  például a segítő munkát ellátó szellemek, angyalok  lefelé képesek „utazni”, kommunikálni,  ismerik ezeket a világokat. A szellemek között is ki ebben, ki másban tehetséges. Egyesek jó pszichológusok, mások jó tanítók, megint mások a testben élő emberekkel való kommunikáció terén ügyesek.

A médiumitás jelenségével kapcsolatban fontosnak tartottam a médium személyiségének szerepét abból a szempontból, hogy milyen entitások nyilatkoznak meg rajtuk keresztül. Vajon a médium választhat-e partnert, akivel jól megtalálja a közös hangot, akihez saját kérdéseivel vagy problémáival fordulhat, vagy a kommunikálni kívánó szellemek és egyéb lények választanak-e maguknak egy általuk közvetítő eszköznek tekintett  médiumot, akit azután saját mondanivalójuk közlésére és saját céljaiknak megfelelően „használnak”. Sokáig kerestem, kutattam, hogyan is működik ez a kiválasztás. Ez nem volt könnyű feladvány, mivel a kommunikáló „metafizikai” lények idővel annyira sokfélék lettek, céljaik, szempontjaik annyira különbözőek, hogy erre vonatkozóan semmiféle általánosító megállapítás sem állja meg a helyét. Vannak olyan lelkek „odaát”, akik korábbi tevékenységüket folytatni szeretnék és alkotásaikkal kívánják az embereket megajándékozni. Ők olyan médiumokat pécéznek ki, akiket képesek automatikus írásra vagy netán festésre, rajzolásra, esetleg „zeneszerzésre”, azaz automatikus kottaírásra rábírni. Ezek a ritkább esetek. Sokszor az odaátra került emberek csupán arra vágynak, hogy új tapasztalataikat, felismeréseiket megosszák a testben élő társaikkal, mert „odaát” megvilágosodik a számukra,  milyen nagy problémát jelent az emberek számára, hogy a „túlvilágról” olyan keveset vagy semmit sem tudnak.  Szellemközlésekből tudjuk, hogy odaát a különböző szintű tudattal és beállítottsággal rendelkező entitások az emberi társadalmakhoz hasonló hierarchikus szervezettségű csoportokban élnek és az emberekéhez hasonló tevékenységekkel foglalkoznak. Környezetüket a szellemek valóságosnak, teljes mértékben a fizikai világhoz hasonlatosnak észlelik. Ebből következik, hogy az un. szellemi közlések ugyanolyan körmönfont módon lehetnek félrevezetők,  ugyanolyan ravasz módon keveredhet bennük igazság a hazugsággal, mint például a földi politikusok beszédeiben vagy bármilyen ideológiai töltetű tanításban, eszmében, elméletben, koncepcióban.  Ugyanúgy előfordulhat jóindulatú félrevezetés, ami tudatlanságból ered, mint a teljesen célzatos, szándékolt, átgondolt hazugság, dezinformálás.  Nem beszélve arról, hogy mivel a „szellemek” láthatatlanok, csak energia érzékelési szinten érzékelhető a természetük, ezért nyugodt lélekkel hamisíthatják meg személyüket is, hogy egy népszerű, bizalmat élvező, esetleg imádattal övezett személyiség álcáját felvéve tegyék hitelessé a mondandójukat.  Most itt még nem foglalkozunk azzal, hogy miként, milyen kritériumok alapján minősíthetjük vagy definiálhatjuk mi, földi emberek az odaátról kapott információk küldőit, forrásait. Itt kialakul egy róka-fogta-csuka helyzet: az a tudás, amely alapján ezt valamennyire hiteles módon eldönthetnénk, csakis ezektől a metafizikai entitásoktól vagy intelligenciáktól szerezhető meg.  „Szellem”-forrásokból tehát rengeteg érdekes és figyelemre méltó információhoz juthatunk, de sajnos igen nehéz megítélni, mi igaz belőle és mi hamis. Egy biztos:   triviális, kioktató vagy ájtatos stílusú vagy halandzsának tűnő anyagokkal nem érdemes foglalkozni. Sajnos a nagy többség ilyen. Ha már most figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy magára a médiumra nézve milyen veszélyekkel járhat az, ha általa nem ellenőrizhető entitások őt „használják”, akkor azt kell mondanunk, hogy  az ilyen források tanulmányozása az igazságkutató számára nem jelent nagyobb kockázatot, mintha emberi szerzők  téveszmékkel telített tudományos vagy filozófiai  műveitől hagyja félrevezetni magát, mert hisz a nagy tekintélyű szerzőknek.  A médium szempontjából másként áll a dolog: ő mindenképpen kockázatot vállal azzal, hogy „privát szférájába” bebocsátást engedélyez egy más entitásnak. A médiumitás eme vonatkozásával a tudat-kontrollal foglalkozó fejezetben még visszatérek.

A New Age hajnalán, a hatvanas években channelingnek nevezték a metafizikai entitásokkal vagy energiákkal való kommunikációt.  A kommunikáló entitást  forrásnak fogom nevezni, a médiumot pedig közvetítőnek vagy médiumnak. A modern időkben mind a kommunikáció formái, mind a kommunikálni kívánó entitások köre kibővült. A források köre a földön kívüli nem fizikai testben élő humanoidokkal, más bolygók, sőt más univerzumok lakóival bővült. Vannak emberek, akik állatokkal is képesek telepatikusan kommunikálni, ezt a képességüket szolgáltatásként is kamatoztatják. Az állatokkal való kommunikáció teljesen új megvilágításba helyezi az intelligenciáról, a lélekről, az evolúcióról stb. alkotott elképzeléseinket, ismereteinket és mindenképpen elgondolkodtató. Később divatba jött angyalokkal kommunikálni, amelyekről annyit lehetett biztosan tudni, hogy nem inkarnálódnak fizikai testben, egyébként nem különböznek nagy mértékben az emberi szellemektől.

Ha az ember már képes belátni a nyilvánvalót, hogy a láthatatlan világokban miriádnyi láthatatlan, tudattal és lélekkel rendelkező entitás nyüzsög,  és szeretne ezekkel a lényekkel vagy intelligenciákkal kapcsolatba lépni, akkor felvetődik a kérdés, hogy miként találja meg a kommunikálni vágyó ember a hozzá való, a szellemi szintjének megfelelő tudású és habitusú szellempartnert?  Egyáltalán kívül kell-e keresni a spirituális tudás forrását? Ez a kérdés nagyon sokáig izgatott és komoly dilemmát jelentett. Hogyan csinálják ezt mások? Ha mondjuk nekem is menne a channeling, hogyan válasszam meg a „partnert”? Vagy ha segítségül hívok egy bölcs tanítómestert „odaátról”, akkor automatikusan olyan valaki jönne, akire vágyok?  A spiritiszta írásokból úgy tudtam, hogy minden ember mellett van egy szellemi vezető  vagy őrangyal vagy talán több is, aki mindig elérhető, csak figyelni kell rá és fel kell vele venni a kapcsolatot. Nagyon irigyeltem azokat, akik szabadon és bármikor képesek voltak „saját” angyalukkal beszélgetni. Én hiába próbálkoztam az erre a célra megadott meditációkkal, nekem nem jött be se kép, se hang. Tudtam viszont ingázni, de nem tudtam, „ki” adja a választ és hogy vajon megbízhatok-e a válasz helyességében?   Azt sem tudtam, hogy amikor ingázok, meg kell-e neveznem, hogy kitől várok választ. Mivel mentálisan nem ment, próbáltam ingával beszélgetni a mellém rendelt szellemi vezetővel. Ez így nem volt egyértelmű. Ezek a kérdések később mind tisztázódtak. Ez a kérdés is sokkal bonyolultabbnak bizonyult, mint ahogyan azt korábban gondoltam.  

Miután mint médium, saját kérdéseimre nem kaptam „odaátról” válaszokat, kivéve az igen-nem válaszokat, így azután megpróbáltam olyan médiumi anyagokat találni, amelyek kérdésekre adott válaszokat tartalmaztak. Ez azért volt ésszerű próbálkozás, mert feltételezhető volt, hogy más spirituális igazságkeresők hasonló kérdéseket tesznek fel, mint amelyek engem foglalkoztattak.  Az interneten több olyan csoport üléseinek jegyzőkönyveit találtam, amelyek tagjai kérdéseket intézhettek a forrásnak. Ez nagyon érdekes tanulságokkal szolgált. A kérdésekre adott válaszok úgy születnek, hogy egy-egy médium körül kialakul egy csoport, amely a közvetítéshez szükséges energiákat biztosítja, azaz segíti a médiumot energetizálni és a kérdéseket is felteszi. A kérdések színvonalát a kérdezők spirituális tudatszintje határozza meg. A legalacsonyabb szintet az jelenti, ha csak saját személyére, problémájára terjed ki az érdeklődése. Egy alacsony tudatszintű  csoportban például ha az emberek csak saját életük problémáiról kérdezgetnek egy szellemi entitást, akkor lehet hogy ezekre nagyon bölcs és használható válaszokat fognak kapni, de ezek a világ vagy a Föld vagy az ország stb. problémáira választ váró vagy metafizikai igazságokat kutató ember számára nem túl érdekesek. Ha a kérdezőt az emberiség jövője, múltja vagy problémái érdeklik, de kérdésének megfogalmazása arról tanúskodik, hogy gondolkodása zavaros vagy tárgybéli tudása alacsony színvonalú, vagy a kérdés valamilyen prekoncepciót takar, akkor  a válasz is triviális, esetleg zavaros és primitív lesz. A kommunikáló entitások hihetetlenül fogékonyak: a válaszok színvonala tükörképe a kérdések színvonalának. Ha jók és okosak a kérdések, a válaszok is azok. A feltett kérdésből ugyanis nemcsak a kérdező beállítottsága, tudásszintje derül ki, hanem az is, hogy milyen szintű spirituális információt képes be- illetve elfogadni.  Amennyiben a kommunikáció csoportban megy végbe és a csoport tagjai tesznek fel kérdéseket, akkor eléggé változó lehet a színvonal, de egészében véve a válaszok nem a kérdező szintjéhez, hanem a csoport átlagos spirituális szintjéhez igazodnak. Ezekkel csak az a bökkenő, hogy ha a csoport jó színvonalú és jó kérdéseket fogalmaz meg, a válaszok is magas színvonalúak lehetnek, de korántsem biztos, hogy nem félrevezetőek.  Logikusan, tisztán megfogalmazott válaszok, még ha csöpögnek is a jóakarattól, a szeretettől és a segíteni akarástól, akkor sem biztos, nem hízódik meg sanda szándék a lejött kommunikációban. 

Hogyan viszonyuljunk hát a médiumok által terjesztett anyagokhoz? Nekem az a véleményem e tekintetben, hogy minden elolvasható, ami érdekes, az olvasás még akkor sem  ártalmas, ha megtévesztő hazugságokat vagy tendenciózusan félrevezető információt kapunk. Minél többet olvasunk, annál jobban fejlődik ösztönünk, az anyaggal kapcsolatos megérzésünk. Minden ilyen anyagot kezeljünk kétkedéssel, semmit ne vegyünk készpénznek Minden új információnak utána kell nézni más forrásokból, meg kell kísérelni beilleszteni az addigi ismeretek közé. Természetesen sűrűn előfordul, hogy amit egy adott szinten igazságnak érzünk, arról kiderül, hogy nem az. Ez nem probléma, ilyenkor a hamis tant egyszerűen ki kell dobni elménkből és igyekezni kell a keletkezett űrt valami jobbal betölteni. A közvetítő szemszögéből más a helyzet: ha kártékony információt közvetít vagy terjeszt egy médium,  az olyan, mintha rossz ügy szolgálatába állna. Ráadásul kiteszi magát annak, hogy  rosszindulatú entitások energiát lopnak tőle és akkor sem tud tőlük szabadulni, ha szeretne. Ez azonban a médium problémája. Az információ olvasója vagy felhasználója csak akkor van kitéve ilyen veszélynek, ha „hívővé” válik és nem a fentiek szerint jár el.

Meg kell vizsgálnunk azt is, hogy olyan esetekben, amikor a forrásnak az a szándéka, hogy tiszta tanítást vagy megvilágosító hatású,  hasznos, igaz információt küldjön, vajon ilyen esetben maga a médium  akaratán kívül nem torzíthatja-e a közvetítendő gondolatokat? A médium telepatikus képességekkel megáldott személy, akinek az agya nemcsak olvasni képes más entitások gondolatait, de képes azokat szavakká formálni, azaz a rezgések formájában érkezett információt nyelvi eszközök segítségével kifejezni. Ez a számára nem jelent szellemi erőfeszítést, a dolog valamiképpen automatikusan történik, az éber tudat kikapcsolása mellett történik, legalábbis ha transzmédiumról van szó. De ha a médium nincs transzban, akkor is így történik, csak ilyenkor a médium tudatában van a fejében szavakban megfogalmazódó gondolatoknak.  Hogy ez hogyan lehetséges, arra még más helyütt visszatérünk. Itt csak azt a kérdést járjuk körül, hogy miként függ a közvetített szöveg minősége a médiumtól. Pontosabban, hogy a médiumnak mely tulajdonságai befolyásolják a közvetített információ minőségét, a torzítás mértékét és irányultságát. Az a közhiedelem, hogy minél mélyebb transzban van a médium, annál kevésbé képes saját gondolataival keverni a közvetítendő idegen gondolatokat, hiszen transzban saját tudata ki van kapcsolva. Ha tehát a kommunikáló szellemlény vagy energia „tiszta” és „magas” régiókban honol, akkor tiszta és igaz információ „jön le”. Mivel a médium tudatos elméje ki van kapcsolva, ezért nem képes elemezni, megítélni, felülbírálni, korrigálni az idegen gondolatokat, vagy nem képes megítélni, hogy ő maga azokkal egyetért-e. Ez igaz, de az már nem igaz, hogy a tudattalan tudat, ahová a rezgések formájában küldött gondolatok beérkeznek, üres lenne. A tudattalan tudat is tele van információkkal, érzelmekkel, amelyek szintén rezgésmintázatok formájában vannak jelen a médium tudattalanjában. Mivel a bejövő gondolatok is energiarezgések, energia mintázatok, ezek keverednek az ott lévőkkel és ez torzítja a „fordítást”. Ezt a torzítást csak az olyan médium képes kiküszöbölni, aki tudatos elméjével, amelynek hatalma van a tudattalanon, félreparancsolja mindazt, ami az „övé”, a teljes egóját, és olyan utasítást ad tudatalattijának, hogy csakis a bejövő gondolatokra koncentráljon, fókuszáljon. A transz tulajdonképpen ettől a fókuszálástól jön létre: a fókuszálás nem a saját elme felé irányul, hanem a csatornára, amelyen keresztül az információ beáramlik. Ha a médium képes tudatosan, szándékosan félreparancsolni az egóját, akkor a torzítás sokkal kisebb mérvű lesz. A közvetítőnek rendelkeznie kell mind a fókuszálás, mind a  „fordítás” ritka adottságával. Az emberek a tekintetben is nagy mértékben különböznek, hogy saját gondolataikat mennyire pontosan, színesen, frappánsan képesek szavakba önteni. Itt még nehezebb a feladat, hiszen más entitás gondolatait kell lefordítani. A médiumitás kérdéseit  a továbbiakban még részletesebben  fogjuk tárgyalni, ebben az összefüggésben csak azt kívántam kiemelni, hogy a magas szintű, új, esetleg meghökkentő metafizikai információk közvetítésére csak rendkívül kevés ember alkalmas. Ezért annyira ritka a megbízható, magas szintű, nagyobb részben valós információkat közvetítő médiumi közvetítéssel közreadott, magas szintű forrásoktól származó anyag. Ha az ember jegyzőkönyvszerűen rögzített „adást” olvas, időnként találkozik olyan részekkel, amelyekben a forrás kéri, hogy fejezzék be az ülést, hozzák vissza a médiumot vagy gondoskodjanak a jelenlévők az energia pótlásáról, mert „gyenge az energia”. Van, amikor azt is elárulja, hogyan történjen az energia pótlás. Más jellegű  probléma is előfordulhat:  lehet olyan a téma, amellyel kapcsolatban a médium másként gondolkodik, mint ami a forrástól lejön neki, más a véleménye vagy a hite vagy valamilyen szempontból kényes a számára a kommunikáló tudat mondandója. Lehet az is akadály, hogy a téma vagy a kérdésbe foglalt információ annyira halvány és bizonytalan, hogy „nem elég az energia”, vagy a válasz fogadására a hallgatók, résztvevők vagy olvasók  még nem készek. Az egészen „magas helyről” küldött információnak ugyanis át kell törnie az emberiség vagy a csoport kollektív tudatán, amelynek hologramját a médium tudata is tartalmazza és emiatt is torzulhat az információ. Ne felejtsük el, hogy az információ energia, rezgések formájában továbbítódik, amelyek erősíthetik vagy gyengíthetik vagy torzíthatják egymást. Magas szintről származó gondolatok csak olyan személy tudatában képesek manifesztálódni, azaz kifejeződni, akinek szintén nagyon magas az energiaszintje.  Az, hogy ez pontosan mit jelent, a későbbiekben kifejtésre kerül.

 A dezinformáció: akkor hát hogyan találjuk meg az igazságot?

Az igazságkeresők előző részekben tárgyalt nehézségei között külön kell említeni a dezinformációt, amely egyrészt a már tárgyalt körülmények egyenes következménye is lehet, de mindezektől független tényezőként is foglalkoznunk kell ezzel  a nem kis jelentőségű akadállyal. A dezinformálás, a hazugságok, a szándékos félrevezetés a metafizikai entitásoknak ugyanúgy sajátja, mint az embereké.  A helyzetet bonyolítja az igazságkeresők számára, hogy a metafizikai kommunikáló entitások természete, céljai ismeretlenek, ők láthatatlanok, „személyazonosságuk” közvetlenül nem ellenőrizhető.  Ha lehet ezt mondani, még fajuk szerint sem azonosíthatók be, hiszen bármit állíthatnak magukról, bármilyen formában mutatkozhatnak vagy nem mutatkoznak. Ha a befogadó nem rendelkezik az ehhez szükséges tudással, akkor nincs védelem a félrevezetés ravasz formáival szemben.  A metafizikai lények, entitások ráadásul emberi ügynökhálózatot építettek ki. Az ügynökükké tett emberek sokszor jóhiszeműen terjesztik a hamis, félrevezető spirituális és más információt könyvformában és az interneten.   Ezek különféle módon terelik magukra a figyelmet. A célok a legkülönfélébbek lehetnek: ezekre még részletesen visszatérünk, mert a módszerek és célok megértéshez még foglalkoznunk kell előbb a kommunikáló entitások áttekintésével és  a dezinformáció terjesztésének motivációival, amelyek az egyes csoportok valószínűsíthető céljaiból vezethetők le.  Általánosságban azonban elmondható, hogy a fő cél az emberek sötétségben tartása annak érdekében, hogy e célokkal szemben ne tanúsíthassanak ellenállást illetve önvédelmet. A módszerekről pedig szintén az általánosság szintjén az alábbiak a legfigyelemreméltóbbak:  mély metafizikai igazságok keverése hazugságokkal, az emberi terjesztők egójára való építés: ők kiválasztottak, szent feladatuk az adott anyag rögzítése és terjesztése, a terjesztőknek az adott kommunikáló csoport iránti érzelmeinek, hűségének biztosítása  tudatuk manipulálásával, az agymosás legkülönfélébb eszközeivel.

Fentiekből kiderült, hogy a feladat nem egyszerű. Meg kell küzdeni a források megbízhatatlanságával,  sokszor álságosságával, szándékos félrevezetéssel, saját előítéleteinkkel, hiedelmeinkkel, a bizonyítási lehetőség szinte teljes hiányával, továbbá azzal, hogy a logikus gondolkodás legfeljebb a hamis információk kiszűrésében segít, de az igazság megtalálásában nem. Nem hagyatkozhatunk érzéseinkre sem, mert azokat elménk befolyásolja, bár a megérzések, a ráérzés sokat segíthetnek, csak figyelnünk kell rájuk. Akkor hát miként járjunk el, hogyan kerülhetjük el a csapdákat? Egyáltalán mik lehetnek a csapdák?

Beszéljünk először a csapdákról.   A spirituális igazságkeresőnek először  is tisztában kell lennie azzal, hogy a  dolog jellegéből adódóan az igazság keresése során kapcsolatba kerül olyan emberekkel, akiknek hasonló az érdeklődésük. A témák összefonódnak a vallásokkal,  a New Age-s filozófiák hozzáigazodtak az emberek spirituális igazságok iránti éhségéhez, és ahhoz a felismeréshez, hogy a hagyományos vallások nem elégítik ki az emberek spirituális témák és tapasztalatok iránti igényét. Az igazságkereső ki van téve annak a veszélynek, hogy ha csatlakozik egy tanuló- vagy önfejlesztő vagy valamely spirituális témájú reveláció köré szerveződő csoporthoz, az előbb-utóbb elszektásodik. Ez úgy történik, hogy a csoport hangadója magát vezetőnek, az igazság letéteményesének tekinti, elkezdi kioktatni és tanítványoknak tekinteni a csoport tagjait, majd minden módon rájuk telepszik, a szabad véleménycserét elfojtja és megtiltja. Ez nem minden esetben történik így, de eléggé jellemző. Ezt a csapdát úgy lehet kikerülni, ha az ember nem kötődik sem egy csoporthoz, sem egy tanhoz, iskolához, személyhez, akkor sem, ha az illető mesternek mondja magát, hanem folyamatosan keres, kutat és felülvizsgálja hiedelmeit és nem fogad el, nem tesz magáévá olyan eszméket, tanításokat, amelyeket kétes értékűnek tart. Ha egy csoport valamilyen szempontból már nem elégíti ki spirituális igényeit, legokosabb odábbállni. A spirituális érdeklődésű vagy valamilyen spirituális fejlesztő  praktikákat folytató csoportok mindig ki vannak téve akár egyes résztvevő emberektől, akár metafizikai entitásoktól származó pszichikai támadásoknak. Érzékeny személyeket az ilyen támadások alattomos módon meg is betegíthetnek anélkül, hogy gyanítaná az összefüggést…

A spirituális megismerés egy kirakós játékhoz hasonlítható, és nagyon hasznos, ha ekként fogjuk fel. Minden ismeretet meg kell próbálni beilleszteni a meglévők közé. Ha sehová sem illeszkedik, mert kilóg meglévő ismereteink köréből, de látunk benne fantáziát, akkor keressünk szomszédos, illeszkedő elemeket.  Fontos, hogy mindig kérdéseink mentén haladjunk, ne pedig véletlenszerűen. Csak akkor kapjuk meg pontosan azt az információt,  amire szükségünk van, ha  tudjuk, mire van szükségünk és azt magunkban meg is fogalmazzuk. A bennünket figyelő, segítő szellemi vezetők vagy saját felettes tudatrészeink akkor tudnak odavezetni bennünket a megfelelő tanítóhoz, társhoz, csoporthoz, odairányítani figyelmünket vagy kezünket a megfelelő forrásmunkához, ha gondolatban megfogalmazzuk, hogy mit is keresünk. A gondolati káoszban nekik is nehezebb olvasni és nem is érzik szükségét, hogy a felületesen gondolkodó embereknek ilyen segítséget nyújtsanak.  

Sokszor kerülnek a birtokunkba olyan spirituális témájú könyvek vagy közvetített anyagok, amelyekkel kapcsolatban úgy érezzük, hogy bizonyára mély bölcsességet rejtenek, csak mi még nem érjük fel ésszel, hogy mit is akarnak mondani. Más szóval nem tudjuk, mitől érezzük zavarosnak és ha annak érezzük, vajon miért olvassuk mégis el, hogyan lehetséges, hogy  inkább csak érezzük, mint eszünkkel felfogjuk, hogy lehet benne valami mélység, amihez azonban nem tudunk igazán hozzáférkőzni. Így vagyunk a régi misztikus tanításokkal, filozófiákkal vagy akár egyes modern közvetített, szellemektől vagy földön kívüli lényektől vagy intelligenciáktól származó írásokkal. Én bizony sok forrásmunkával kapcsolatban megéltem ezt az érzést. Egyik legkeményebb dió a hatvanas években keletkezett Seth könyvek voltak (Jane Roberts médium és író könyvei). Aki olvasta, tudja, miről beszélek. 

Honnan vegye az ember a kulcsot az ilyen írások megértéséhez? Legtöbbször nem létezik ilyen kulcs, az embernek bele kell törődnie, hogy a misztikus szövegeket nem érti meg, ha pedig egy szakember (kutató)  magyarázatát hívja segítségül, akkor talán ez megkönnyíti a dolgunkat, de feltételeznünk kell, hogy  a magyarázat nagy valószínűség szerint erősen torzítja az eredeti szöveg mögöttes mondanivalóját. Mielőtt elmerülnénk valamely misztikus írás megfejtésében, érdemes kielemezni, hogy mi az oka az értelmezési nehézségeknek.  Az ok sokféle lehet és annak eldöntése szempontjából, hogy foglalkozzunk-e egy adott forrással, tanítással, szerzővel, revelációval stb, nem mindegy, hogy mi az az ok, ami nehezíti egy írás megértését vagy befogadását.  Lehetséges, hogy a szerző túl sok szimbólumot használ és ezeket nem értjük, lehet, hogy hiányoznak a definíciók és bizonyos fogalmakat más értelmezésben használnak, mint amit mi ismerünk. Lehet, hogy a szöveg tudálékos és semmitmondó,  lehet, hogy az eredeti szöveg van eltorzítva vagy rossz a fordítás vagy a fordító félreértett bizonyos kulcsszavakat az eredeti nyelvben. Nagyon fontos, hogy mindent csak az adott rendszerben értelmezzünk. Ha az olvasmányunk régi időkből származik, tudnunk kell, hogy ezek helyes értelmezéséhez nagyon nagy tudás, szakismeret, intuíció és gondolati rugalmasság szükséges. Minden dolognak, amit  fontosnak vagy érdekesnek tartunk, érdemes több forrásból utána nézni.

A fenti rész cikk könyvem  általános filozófiai fejezetének egy része.  Ebből az olvasó fogalmat alkothatott arról, milyen megközelítéssel próbálkoztam a paranormális jelenségek egyes csoportjainak magyarázatával.

Rendelje meg a könyvemet e-mailen  (kelzsu@t-online.hu) vagy töltése le a ttt honlapról.  Megéri!  Nagyon sok eredeti új gondolatot, kérdésfelvetést és választ és nem utolsó sorban a legmegdöbbentőbb paranormális jelenségek leírását találja a könyvemben.

• Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi (CC BY 4.0)