NÁDSZÁLGONDOLATOK

Mielőtt a jó kaporszakállú nádvágó learat minket, töprenghetünk a világról, gondolkodó nádszálak.

A középkor geocentrikus mindensége bensőséges volt: planéták és a zodiákus meghitt közelségből ragyogtak. A teremtés ötezer éve emberi elmével fölfogható. Az új csillagászati fölfedezések, Kopernikusz, Galilei, Kepler tanításai egy ijesztően idegen, végtelen kozmoszba taszították a XVII. Század emberét. Kosztolányi szerint a világirodalom legszebb mondata Pascal Gondolataiban található: A végtelen tér örök csöndje megrémít. (Le silence éternel des ces  l’espaces infinis  m’effraie.)

Nézd a Gondolatok végtelen, mély, örök, csöndes szépségeit. Laza hálójából bárhol kiragadhatsz egy mondatot, tovább építheted magadban, eltöprenghetsz rajta. E mű nyitott struktúra, nem épít önmagába záródó érvrendszert, nem védelmezi igazát más igazságokkal szemben. Eljátszván néhány mondatával belészőheted saját világodat.

Blaise Pascal (1623-1662)

Jogtudós, özvegy atyja házilag nevelte nővérével együtt. A beteges gyermek hivatalos iskolai oktatásban nem részesült.   A matézishez autodidakta, mint kortársa Fermat a nagy matematikus, ki négyszáz éves fejtörőt hagyott kollégáira.

Pascal fizikában, matematikában és filozófiában alkotott halhatatlant. Találmányai Leonardóéhoz foghatóak. 1644-ben összeadó gépet szerkeszt, a számítógép ősét. A XVII. Század csúcstechnológiája: bicikli kilométer számlálóhoz hasonló, fogaskerekes szerkezet, de számol. Első műve 1640-ben jelent meg „Essais pour les coniques” címmel, amelyben a kúpszeletekbe írható hatszögekre vonatkozó Pascal tétel szerepel. Hidrosztatikai felfedezései alapján tervez a modern gépész lengéscsillapítót, hidraulikus emelőt, présgépet. Az SI-ben róla nevezték el a nyomás mértékegységét: 1Pascal=1Newton/1m2

Középiskolai tananyagból ismerhetjük a binomiális együtthatók tételét, a szépséges számpiramist, a Pascal háromszöget: 

Az 50-es években a janzenista eszme, a katolikus egyházon belüli, a megújításra törekvő mozgalom, vonzókörébe kerül. A Les Pensées Provinciales töprengései mélyen vallásosak, de a vallást már az új, tudományos rejtelmek távlatából szemléli. Amilyen egzakt a természettudományban, annyira költői hozzáállása a filozófiához. A megismerés határainak kérdését veti föl, az „ész érveivel” szemben a „szív érveit” állítja szembe. Talányos, titokzatos mondatai költészet és bölcselet közt pendülnek, mint midőn az indián sámán a tűzbe néz, Pascal Gondolatai, mint meditációs tárgyak végtelenül sokféleképpen értelmezhetőek:

„A folyók mozgó utak, amelyek célunkhoz vezetnek.” Gondolatok I. szakasz 17.

Életed eseményeinek sodrásában egy cél felé közelítesz, semmi nem történik veled véletlenül. Csak az tudod igazán akarni, ami a feladatod a világban.

„Aki így látja magát, megrémül önmagától, s ráeszmél, hogy természet adta tömegével a végtelenség és a semmi két feneketlen mélysége között lebeg, remegve tekint majd e csodákra, és én bizonyos vagyok benne, hogy kíváncsisága csodálatra fordul, és hajlandóbb lesz némán szemlélni, mint elbizakodottan látni őket.” Gondolatok II. 72.

Agnoszticizmus: „kíváncsisága csodálatra fordul” Pascal világa már a távcső és mikroszkópé is. Óriások és parányok felé feneketlen mélységek nyílnak. Az ismeretlen, kifürkészhetetlen nagyságrendekkel hatalmasabb a megfejthetőnél. A tudás partjainál kezdődik a hit óceánja. Tagadja a világ ráció általi, teljes megismerhetőségét. A csillagász érti a kozmosz távlatait: e korban már műszeres, trigonometrikus mérésekkel megismerték a bolygók távolságát. Olaf Römer (1644-1710) dán csillagásznak a század derekán még a fény terjedési sebességét (c) is sikerült szellemes módszerrel megmérni. De az Univerzum dimenzióiról a kor hétköznapi emberének fogalma sincsen. A legközelebbi állócsillagig a Proxima Centauri-ig az Apollo űrhajó százezer évig repülne. A csillagtér méretei a mai ember számára is fölfoghatatlanok.

„Ha elgondolkozom rajta, milyen rövid ideig tart az előtte volt és az utána következő öröklétbe vesző értelem, milyen kicsi az a tér, amelyet betöltök, sőt az is, amit látok, az általam nem is ismert és rólam nem is tudó terek végtelenségében elmerülve, megrémülök, és döbbenten kérdezem, miért vagyok éppen itt, mint ott, miért éppen most, és nem máskor. Ki helyezett engem ide?”

Gondolatok III. 250.

Szikrázó, csillagfényes éjszakban egy ablakból gyertyafény szűrődik. Serceg a lúdtoll a merített papíron. Négy század múlva egy könyvből rád villan a kérdés: „Ki helyezett engem ide?” Üres, tétova óráidban, szabad pillanataidban, elmerülve önmagadban hányszor, hányféle alakban megfogalmazódott ugyanez a kérdés: „Miért pont, én vagyok én? Miért pont itt? Miért pont most?” Nem egyszerűbb az egészet úgy elképzelni, hogy mindig voltál, és mindig leszel? A semmit lehetetlen elképzelni. Az elképzelhetetlen hol van? Pascal a matematikus vetette meg a valószínűség számítás alapjait. Elképzelhetetlenül kicsi a valószínűsége annak, hogy a végtelen térnek és időnek ebben a parányi pontjában csillanjon föl benned az öntudat. Néhány évszázad múlva majd megkérdezi egy nagy filozófus: „Miért van a világ, miért nincsen inkább semmi?” De ha valakinek szándéka van az egésszel, miért nem ad magáról jelet? 

„--Lehetetlennek tartja, hogy Isten végtelen, hogy nincsenek részei?

--Igen.

--Akkor, most mutatok magának valamit, ami végtelen, és ugyanakkor oszthatatlan. Egy olyan pont, amely mindenütt végtelen sebességgel mozog: ez a pont ugyanis mindenütt egy, de mindenütt oszthatatlan egészként van jelen.”

Gondolatok III. 231.

„ A végtelen mozgás, a mindent betöltő pont, a nyugalom mozzanata: oszthatatlan és végtelen.”

Gondolatok III. 232.

Pascal Jóistenének nincsen kaporszakálla, de ha volna is, ilyen sebességnél, ki látná meg? Mindenütt jelenlevő, végtelen sebességű pont. Ott van mindenütt, nincsen sehol. A huszadik századi kvantumfizika ismer hasonló jelenséget, Werner Heisenberg határozatlansági összefüggését. Az elektroncsőben repülő elektronnak nem lehet abszolút pontossággal megmérni a helyét és a sebességét egyszerre. Különös paradoxonokhoz vezet, de ez a fizikai valóság: maguk a tények misztikusak. A híres két rés probléma kísérlet mutatja: az elektron (e) képes egyszerre, egy időben két helyen is lenni. A magyarázat a határozatlansági elv, mely kozmikus világtörvény, nem a műszerek pontatlanságából származik. Ilyen világtörvények a matematika szabályai, melyek mintha belénk lennének írva. Az izommozgások vezérléséhez az agy akár egy munkagépet irányító számítógép, magas matematikai műveleteket végez folytonosan. Tán az istenképzet is így íratott belénk, mint a matematika kristálytörvényei? Mi más a magyarázata, hogy ateista kultúrára nem leltek az antropológusok?  A XX. Században megpróbálták megvalósítani, de nem sikerült, mert nem működött. Az embertől elveheted mindenét, házát, földjét, életét, de ha az „örök életbe” vetett bizodalmát ragadod el tőle, elhervad a civilizáció. Miért? Nem tudom, de ez történt a nagy ateista diktatúrákban, és ez történik most a materialista-hedonista önimádó nyugaton.  Mennyi vallás, ceremónia, hagyomány, de két dologban mind megegyezik: a lélek halhatatlansága és egy teremtő Isten létezése. A közös pont, tán a kollektív ősi tapasztalaton nyugszik?  Napjaink természettudományos kutatásai már nem zárkóznak el olyan mereven a transzcendenciától. Ami mérhető az igaz, a konklúzió már nem a szaktudós feladata. Egy kísérlet a kilencvenes évekből: Különféle vallások szerzeteseit, apácáit megkérték, imádkozzanak, közben mágnes rezonancia, vagy pozitron emissziós műszerrel vizsgálták agyukat. Nagyon érdekes eredményt kaptak a kutatók.  Az ima idején az agykéregnek ugyanazon, jól meghatározható területén detektálták a fokozott elektromágneses tevékenységet. Mit jelent ez?  Az orvosok megtalálták Istent az agyban,  Pascal pontját? A lélek halál utáni megmaradásról is lassan, szépen gyűlnek a természettudományos módszerekkel regisztrált adatok. A „halál közeli élményeket” tudósok kutatják. A nyolcvanas években nagy szenzáció volt R. A. Moody „Élet az élet után” című könyve. A kórházi orvos Dr. Moody a klinikai halálból mesterségesen felélesztett emberek tapasztalatait gyűjtötte össze és dolgozta föl tudományos részletességgel. A közös motívum minden visszaemlékezésben: repülés a „fényalagútban”. A visszahozottak valami végtelen, személytelen örömérzés birtokában, beavatottként, sztoikus nyugalommal szemlélik életüket. Indiában a brahmanokat „kétszer születetteknek” is hívják. Vajon miért?

Karakterek a klaviatúrán, elsuhanó kilobájtok…mély lila-fekete tintával rajzol a lúdtoll. Itt, ebben a csörömpölésben, világvégi tülekedésben, dudálásban, mikor hallod meg a „mindenség rémisztő, örök csendjét”?

Pascal nem csak idő, tér, Isten véges-végtelen paradoxonjain töpreng, de ő a különc, a beteges mizantróp-filantróp, az emberi együttélés ellentmondásaira is fölfigyel:

„Lehet-e nevetségesebb dolog annál, hogy valakinek joga legyen engem megölnie csak azért, mert a folyón túl lakik, és mert a fejedelme összeveszett az enyémmel, holott nekem nincsen vele semmi bajom?” Gondolatok V. 294.

Az I. Világháborúban ez nem volt nevetséges. Apollinaire frontversei, szuronyroham, gáztámadás…A királyért, aki messzi van, és nem fázik, Istenért, aki lehet, csak egy végtelen sebességgel mozgó pont, …-izmusért, ami még a pontnál is nehezebben érthető?  Négy évet gondolj el nyirkos lövészárokbűzben, tetvek és patkányok között, nyöszörgésben, jajgatásban. „Ce est la guerre” Ez a háború, az emberiség alapállapota. „Szuronyt szegezz, roham!” vezényszónál, összeszorított fogakkal rettenetes haragra kell gerjedni az ellenségre, mert ha megsajnálod, nem tudod megölni. És nincs idő, a kacskafejű, kutyabagzotta ellenség csak jön, jön villogó szuronnyal. Nem mer téged megsajnálni, retteg tőled, hogy nem tudod őt megsajnálni. Pacifistáknak a folyó mindkét partján golyó jár. De ne hidd, hogy az ember az élővilág legagresszívebb lénye, ez bigott-pacifista, szenteskedő babona. Jobb, hogy a csimpánzok nem rendelkeznek tömegpusztító fegyverekkel. A humánetológusok állítják, az emberi természet altruista. Az egészséges társadalom a kölcsönös segítségre épül. Ilyen volt a régi magyar falu, vagy az úgynevezett primitív, az-az intelligens népek társadalma. A „magányos sétáló” száz év múlva írja vallomásait, de itt mocorognak a Gondolatokban az alapvetések. Pascal azért nevezi a háborút nevetségesnek, mert az ember értelemmel, beszéddel, kultúrával, fogalmi gondolkodással, képes a problémáit az agresszió kikerülésével is megoldani. Az állatok is gondolkodnak de absztrakt fogalmak nélkül. Nem a világbékéért eszik meg egymást, csak puszta létükért küzdenek, állandó dominancia- és territórium-harcban élik le életüket. Az állat képtelen elvont fogalmakért széttépni fajtársát: békéért, szabadságért, demokráciáért, szeretetért. Az állati elme nem alkalmas a modellek modellezésére, a fogalomalkotásra.

Tücskök ciripelnek, messzi nádzúgás, serceg lúdtoll:

„Nádszál az ember, semmi több, a természet leggyengébbike, de gondolkozó nádszál…

Tehát minden méltóságunk a gondolkodásban rejlik. Belőle kell nagyságunk tudatát merítenünk, nem a térből és időből, amelyeket nem tudhatunk betölteni.” Gondolatok V. 347.

Zúg a nádas, a tó színét szél borzolja, hajladoznak a gondolkozó nádszálak. Eláll a szél, kisimul a vízfelszín, az ég tükröződik. Az elnyugodott, egyensúlyba jutott, sima felszín ad igaz tükörképet. Vad szél, indulat-szenvedélyek, ha korbácsolják tudatod tükrét, létélményed deformálódik, képtelen vagy tárgyilagos gondolkodásra, a világ képe zavaros, összefüggéstelen. A gondolkodó nádszál metaforája: törékeny nádszállények, öntudattal a természet roppant, öntudatlan, szándék nélküli, vak erőinek kiszolgáltatva. Az ősi, animista hit szerint, minden eseményt a természetben ártó, vagy segítő szellemek szándéka mozgat. Így látják a természeti népek a világot, de ez a szemlélet ott van a népi vallásosságban és a modern nagyvároslakó ember hétköznapi, profán hiedelmeiben is. A reklámok csiricsáré giccsvilága teli van mágikus fenyegetésekkel: „Ha magadra haragítod a szellemeket, kukázásra jutsz!” Pascal világában a természeti eseményeket matematikailag megfogalmazható törvények rendezik. A törvényekben nincsen szándék, a világtörvényt mágiával, ceremóniával nem lehet megvesztegetni. A gondolkodó nádszál nem tudja elállítani a szélvihart. Az Univerzum nem érti a korrupció belterjes, belvilágát. A szándék nélküli mindenség idegen, hideg, kietlen, de igaz. A gondolkodó nádszálak életét mégis szándék vezérli, törekvés a boldogságra:

„Minden ember boldogságra törekszik, ez alól senki sem kivétel, akármilyen különböző eszközöket használjon, mind erre törekszik.

…Az akarat legcsekélyebb lépésre sem hajlandó más cél érdekében.”

Gondolatok VII. 425.

Egymást keresztező emberi törekvések kibogozhatatlan hálója: időgyorsítás, önimádat, testkultusz. Millió boldogságtörekvés eredője a boldogtalan kor. A szociális és környezeti válságot a megtalálható, földi paradicsom ígérete szabadította a bolygóra. Pascal szerint az emberi boldogságtörekvéseket a hitnek kell integrálnia:

„Képtelenek vagyunk saját erőből eljutni a boldogsághoz…

…Ha láttam volna egy csodát, mondják egyesek, megtérnék.”

Gondolatok VI. 470.

Milyen csodát akarsz látni? Milyen csodát akarsz látni? Vitorlás hajók, postakocsik korában, atommikroszkópok, űrtávcsövek idejében? Hasonlítsuk össze a népi vallásosság bájos képzeteit, Pascal végtelen sebességű pontjával. A naiv realista szemlélet számára a világ úgy természetes, ahogy van, csoda váratlan, különös, megmagyarázhatatlan, ritka esemény. A gondolkodó nád számára a mindenség önmagában is csoda, nincs szüksége vérző szemű szobrokra. Csodálatos, ami fölfoghatatlan. Az látja meg a fölfoghatatlant, aki megpróbálja megérteni. Rovarszemtől a csillagködig minden csoda. 

„Csak kétféle ember van: az igazak, akik bűnösnek, és a többi, akik igaznak hiszik magukat.”

Gondolatok VII. 534.

Két véglet: neurotikusok és pszichopaták. Van, aki állandóan aggódik, bűntudatos, szorongó, magát hibáztatja mindenért, de van benne felelősség.  És van, aki átgázol mindenkin. Domináns, élménykereső, gyorshajtó, gátlástalan.

„Ha látom az ember vakságát és nyomorúságát, és elnézem ezt az egész néma Világmindenséget, s a mindenség e zugában magára hagyott, sötétben tévelygő embert, akinek sejtelme sincsen róla, mivé lesz halálában, és képtelen bármit is tudni, olyan rémület vesz rajtamerőt, mint akit álmában félelmetes, puszta szigetre tettek ki, s aztán, mikor felébred, fogalma sincsen róla, hol van. De nincsen módja többé elmenekülnie. „

Gondolatok XI. 693.

Ezt az érzést ismerheted. Idegenben, szenvtelen szállodaszobában ébredsz, nem tudod hol vagy? Percek kellenek, összerakni a dolgokat, azt sem tudod, ki vagy? Valami gyerekkori emléknél érdemes kezdeni, hogy visszatalálj a téridő metszéspontjába. Mi volt a jelem az óvodában? Kalapács? Falevél? Jelzőlámpa?

Megcsörren a telefon, monoton hang idegen nyelven, csak egy Pascal sor ugrik be, mondd a kagylóba: „Le silence éternel des ces l’espaces infinis m’effraie.”

Irodalom:

Blaise Pascal: Gondolatok

                       Gondolat Bp. 1978Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete

                        Gondolat  Bp. 1981

• Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi (CC BY 4.0)