Okkult műelemzések (1. részlet)


Okkult műelemzések (1. részlet)
(írta: Saiya Locana)

 

Prológus

Mielőtt belevágunk az első mű elemzésébe, meg kell ismernünk néhány alapfogalmat a hermetikából.
Szükségünk lesz a hermetikus fizika egyik alaptételére, miszerint minden erő tartalmazza az ellenpontját, hogy erre támaszkodva kifejthesse hatását (ezt fejezte ki az óegyiptomi beavató paradoxon: "Osiris és Seth ikertestvérek. Osiris sötét isten.")
Szükségünk lesz továbbá a szanszkrit mondásra: "Tat túam así!", vagyis "Te is Az vagy. Te is Isten vagy. Te is Én vagyok."
Szükségünk lesz Hermész Smaragdtáblájának analógiatörvényére: "Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az Egy varázslatának műveletét végrehajtsd."
Emellett lássunk egy modellt az Univerzum keletkezésére. (Minden világ végtelen féle logika szerint leírható, ezért ezt a modellt az analógiás szemléletre bevezethetjük.)
Tegyük fel, hogy kezdetben az Univerzum egyetlen intelligens részecskéből állt. Nevezzük ezt Hermész nyomán Egynek, vagy az indiai okkult fizika szerint Akashának. Ennek a részecskének a fő tulajdonsága a sokszorozódás és a variálódás. Vegyük úgy, hogy ennek a variálódásnak négy rezgéstartománya van, melyek fókuszált forráspontjai a következők: Tűz (forróság, kiterjedés, elektromosság, kolerikus temperamentum), Víz (hideg, összehúzódás, mágnesesség, melankolikus temperamentum), Levegő (szárazság, nedvesség, semlegesség, szangvinikus temperamentum), Föld (merevség, szilárdság, elektromágnesség, flegmatikus temperamentum). Ezeket nevezzük elemeknek, vagy Tattváknak. Ezen elemek mindegyike kétpólusú, s van egy pozitív (aktív) és egy negatív (passzív) állapota. Ez alapján mondjuk ki a Jod-He-Vau-He törvényt: Az Univerzumot négy kétpólusú elem (elv, princípium, tattva) építi fel.
Ezeknek az elemeknek és az analógia törvény segítségével bármi leírható, ami a világban van.
Szükségünk lesz továbbá a Mágus első dogmájára, ami a következő: "Ego sum, quí sum." Azaz létezem, tehát létezem, vagy másként: A lét annyi, mint a lét.

________________________________________________________________________________

Az első mű, amit szeretnék kielemezni a Metropolisz címet viseli, előadója a Mirage hazai alternatív zenekar.
Két részletet szeretnék belőle közölni.

"A percek mama. A percek. Mert olyan súlyosak lesznek.

Na és a fehéren izzó csend, mely bekerít.

És lassan hömpölygő órákat teremt.

Mama! Mondd! Mama!

Miért van ilyen hideg? Ki akarta így, és kinek?

Mama! Hol van az Isten? És hol vagyunk mi?

És hová megyünk? Hová hoztál mama?

Nem szólsz? Te nem figyelsz. Mama! Hiszen te nem vagy itt!

A mama meghalt. Dolga van. Én még meg sem születtem.

Kinek áldozzam halott életem?"

Valamint:
"Aki nem mer, az egyedül marad. A város gyártja a halottakat.

Nincsen szabály, mindent szabad. Te vagy az Isten, teremtsd meg magad!"

A bevezető szöveg eleje egyértelmű. Amint egyre több időt vesztegetünk a semmittevésre, annál inkább belesüllyedünk egy eseménytelen valóságba, ahol a csönd fehéren izzik, feketének nyoma sincs benne, tehát az erőknek nincs ellenpontja, melyre támaszkodva kifejthetnék hatásukat, tehát életünk olyan lesz, mint egy statikus, uneffektív erőtér. A tarotban erre az állapotra utal a Kardok 2-es, a Béke passzív-negatív aspektusa. Ez az állapot, amelyben – hogy Paolo Coelhora hivatkozzak – az ember már megelégszik azzal, hogy megélheti saját kis békés vasárnap délutánjait, melyben már csak ábrándozik a múlt lehetőségeiről, s várja a halált, hogy véget vessen céltalanságának, kilátástalanságának és azoknak az unalmas vasárnap délutánoknak.
A nő kérdésével kezdődik a valódi bonyodalom:

Hol van az Isten? És hol vagyunk mi?És hová megyünk?

Ez kifejezi a tudatosság hiányát, a kilátástalanságot. És a következő kérdés:

Hová hoztál mama?

rámutat, hogy a monológ előadója egy tehetetlen kislányhoz hasonló.

A problémára a monológ utolsó pár mondata mutat rá:

A mama meghalt. Dolga van. Én még meg sem születtem.

Kinek áldozzam halott életem?

Ebből aztán leszűrhető, hogy a monológ előadójának a helyzete olyan, mint egy meg nem született kislánynak, akinek az anyja meghalt.
Hogy lehet valaki élete halott? Hisz a lét annyi, mint a lét, tehát aki él az él. De vajon tudja-e hogyan kell élni? Tudja-e hol van az Isten és hol van Ő? Tudja-e, hogy hová tart?
A szövegből nem ez tűnik ki. De a dal megadja a probléma megoldását is, egyúttal válaszol a kérdésre is, hogy hol van az Isten és hol vagyunk mi.

Nincsen szabály, mindent szabad. Te vagy az Isten, teremtsd meg magad!

A tarot beavatásban a Mágus minden síkon teremtő. Feladata a teremtés aktív részének és passzív részének (pusztításnak) az egyensúlyban tartása a karma (ok-okozat) törvényének figyelembe vételével. A Mágus első feladata önmaga megteremtése, életének tudatos kiteljesítése, melynek során "nincsen szabály, mindent szabad", azaz ez a tudatos teremtés mindig a mágushoz, a teremtőhöz igazodjon és soha ne a társadalmi szabályok, elvárások határozzák meg.
Aleister Crowley szerint a thélema (isteni akarat) úgyis megadja az irányt, ezért mondta azt A Törvény Könyvében, hogy "Nincs törvény a tedd, amit akarszon kívül." A thélema, az isteni akarat úgyis magában hordozza a személyiségünket. Hogy ez a thélema hogyan érhető el?
Ehhez le kell küzdenünk azt, amit önmagunknak hiszünk. Ezt fejezi ki a szanszkrit mondás: "Isten és közöttem állok Én."
Tehát le kell rombolnunk a régi életünket és személyiségünket, amit környezetünk nyomása kényszerített ránk.
Önmagunk megteremtése nem más, mint személyiségünk újjászületése, s a hermetikában köztudott: "Ahhoz, hogy valami újjászülessen, előbb meg kell halnia", így régi személyiségünknek is el kell törlődni, hogy utat engedjen az újnak, hiszen a teremtésnek tér kell.
(Itt senki ne gondoljon drasztikus, erőszakos folyamatokra, a felismerésekkel a régi személyiség fokozatosan enyészik el, s lép helyébe az új, teremtett személyiség.)
(Ha valaki kéri e-mailben, akkor a jövőben szívesen közlöm itt a két gyakorlatot, amely önmagunk megteremtését szolgálja, valamint ismertetek több önismereti módszert is.)

A következő elemzett mű a Cradle of Filth metálzenekar Satanic Mantrája lesz, melyben jobban kiütközik majd az ellenpont fogalma.

(folyt. köv.) 

 

Adatok

  • Saiya Locana

  • mágia

  • 2013. jan. 18. 22:19

  • nem volt módosítva

  • magyar nyelvű

  • saját

  • 1 780 megtekintés

  • 0 darab

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

Eddigi hozzászólások

Legyél az első, aki elmondja a véleményét.

Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0