Részletek a Kozmikus Tudat tanításaiból II. rész


Test, elme és szellem

.

 

Minden, ami velünk született, ami eleve meghatározott, ösztönös, természetes, az a testhez tartozik. Minden, ami tartós, isteni és életet adó, az a szellemhez tartozik A testbe zárt szellem azt jelenti, hogy a szellemnek meg van kötve,  szándékának, akaratának kifejezése előtt korlátok vannak. Ilyen korlát például, hogy a szellemnek mindig figyelembe kell venni a test fennmaradásához fűződő érdekeit, a test teherbíró képességét, a test adottságait. A szellem, mint saját tudattal rendelkező entitás teljes mértékben tudatában van ennek a korlátnak, de az  elmével szemben alulmarad. Ha az elme e korlátokat nem hajlandó figyelembe venni, akkor a szellem nem képes legyőzni az elme által irányított akaratot.

Az ember, mint entitás, három részből áll: szellemből, testből és elméből. A szellem egy energia, egy életerő, amely információt közvetít a fizikai és a fizikain túli világok között. A szellem mindkét világból származó valamennyi információhoz hozzáfér. Az elme az akarat eszköze, amelynek segítségével az ember eltervezi az életét , amely segít abban, hogy az ember életfeladatait saját elképzelése szerint hajtsa végre. Az elme eslőrendű célja az önfejlesztés. Ha az elme helyesen teljesíti a feladatát és az a szellem szánékával összhangban van, akkor az ember szinte csodákra képes. Ha az érzéseken keresztül történő jelzésekre helyesen reagál, hallgat rájuk, akkor fizikai életéből a legtöbbet tudja kihozni. A probléma itt az, hogy az elme önálló akarattal bíró részünkként viselkedik. Ha úgy akarja, telerakja magát szeméttel, lommal.  A tudatos elme önmaga nem képes a korrekcióra a racionalitás alapján, mivel az elmébe nincs beépítve semmilyen önkorrekciós mechanizmus. A fizikai testbe be vannak építve ilyen mechanizmusok,  de ezek nem magasabb rendűek, mint amivel az állatokat ellátta a Teremtő. Amikor maga az élet kerül veszélybe, akkor a test automatikusan menekülj vagy harcolj reakciót léptet be. Az ember a Teremtő szándéka szerint az önvédelmet és önmegőrzést is magasabb szinten kellene hogy megoldja: kooperációval, nem pedig egymás elleni küzdelemben. A lehetőségek, a keretek adva lennének ehhez, a probléma az, hogy az ember az érzéseit gyakran félreértelmezi és ezért nem a magasrendű viselkedésformát választja a korrekcióhoz. Ugyanaz az érzés lehet a test jelzése arról, hogy  szükségletei nem lettek kellőképpen figyelembe véve,  lehet az elméé is, hogy annak az önfejlesztés iránti igénye kielégítetlen, végül lehet a szellem kifejezési formája, amellyel azt jelzi, hogy gazdája letért a helyes útról, a szellem rendeltetése ellenében folytatja földi pályafutását.

 

Az elme abból a célból adatott az embernek, hogy  olyan gondolatokat, eszméket és eseményeket hozzon létre, amelyek a szellemet örömmel töltik el.  Lehetővé teszi az ember számára, hogy fizikai létében a lehető legtöbb tapasztalatot szerezze, a lehető legjobban testére szabhassa saját valóságát, sorsát. Az ember elmével való „ellátása” azonban kockázatokkal is járt:  a racionális elme önállósítja magát, csak azt ismeri el realitásként, amit saját maga megtapasztal vagy közvetít vagy el tud gondolni. A téren időn túli transzcendens bölcsességet, amit a szellem szeretne kommunikálni felé, kizárja a számításból. Ami ebből mégis bejön, azt is külső információként, más emberek „feldolgozásában” hajlandó így-úgy befogadni, de azt is inkább csak hitként , vallásként, torzított tartalommal. Az elme azt hiszi, hogy a valóság az, amiről ő információkkal rendelkezik. Azokat a valóságról kapott tapasztalatokat, amelyek nem illenek be a valóságról alkotott lineáris képbe, nem ismeri el valóságként.  Az elmére az a jellemző, hogy születéskor az még üres és fokozatosan telik meg mindazzal, amivel az egyén azt feltölti. 

Mivel az emberek elszakadtak az isteni forrástól, saját valóságuk megkeményedett, megszűnt könnyű alakíthatósága és  az emberek képessége, hogy  valóságukat maguk alakítsák, ezért hajlamosak arra, hogy minden  eseményben, amely megesik velük, a sors kezét lássák. Abban a hiedelemben élnek, hogy a szenvedéseket Isten mérte rájuk, amiért nem az ő akaratának vagy szabályainak megfelelően éltek.

 

Az átlagember egyáltalán nincs tisztában a mentális és a spirituális, azaz a szellem tartományának különbségeivel. Életét, cselekedeteit igyekszik saját maga, elméje segítségével meghatározni. Az elme nem más, mint a tudat ego által irányított része, az un. tudatos tudat.

 

 

A szellemi (spirituális) és a mentális szférát nem szabad összemosni. Ezek egymástól különböző „helyek”. A spirituális szféra tartalmazza kreatív képességeinket, ezzel tudjuk befolyásolni testünk állapotát, ezzel tudjuk megtervezni és „behozni” életünkbe a kívánt eseményeket, ezzel tudunk telepatikus kapcsolatba lépni más entitásokkal, ezzel tudunk kommunikálni múltbéli, jövőbeli énünkkel, itt tudunk üzeneteket küldeni énünk egyes részei számára vagy szellemünk üzenetét elménkhez küldeni. Ha az ember képes ezt a szférát kontrollja alatt tartani, akkor ez fantasztikus élményekkel ajándékozza meg. De ha erre nem képes, a szellem gyakran így is megtalálja a módját annak, hogy elvégezze a maga feladatát. Az elme elnyomó praktikái miatt erre legtöbbször csak alvás közben kerül sor, amikor az elme pihen, a szellem azonban dolgozhat és kalandozhat is.

 

Mit is jelent az ember személyi valósága?  A valóság sokkal képlékenyebb annál, mint ahogyan a legtöbb ember azt gondolná. Az elme és a szellem a képzelet alkotta képekkel olyan valóságot képes alkotni, amelyet sem az elme, sem a test nem képes megkülönböztetni a külső valóságtól.  A lélek erejével a legtöbb ember nagyjából tisztában van. A lélek önálló szándékával, törekvésével azonban kevésbé. A lélek szándékát az emberek isteni akaratként szokták aposztrofálni, mert nem ismerik fel, hogy az valójában szellemük, isteni valójuk saját hangja lenne, ha engednék megszólalni és figyelnének rá.

 

Kollektív elme vagy kollektív tudat

 

Az egyéni és az univerzális szellemen és az egyéni elmén kívül még meg kell ismerkednünk a kellketív tudat fogalmával is. Ahogyan az emberi gondolatok, eszmék, szabályok intézményi megerősítést nyernek, úgy objektivizálódnak,  egy kemény, a változtatásnak ellenálló valósághálót alakítanak ki. Az emberek generációról generációra beleszületnek ebbe a valóságba, amelyhez mindegyik generáció még hozzátesz valamit, egyre zsugorítva az emberek egyéni szabadságát és lehetőségét arra, hogy saját sorsukat, valóságukat maguk alakítsák. Az emberek esélyt sem kapnak arra, hogy egyénileg szellemükön keresztül az univerzális szellemhez kapcsolódva, annak vezérletével és irányításával alakíthassák életüket. Egyre kevésbé függ saját döntésktől az, hogy mivel töltik meg elméjüket.

 

Mivel minden gondolat energia, az évszázadok, vagy évezredek során felhalmozódott rengeteg tévhiedelem és téves, az emberi szabadságot  és az emberi természetet így vagy úgy korlátozó,  tévesen értelmező eszmék és vallások uralják az emberi elmét, mindez sűrű energiahálót vont a Föld köré, ami a spirituális elzártságot erősíti és növeli az emberekben a téves hiedelmek befogadására való hajlamot. Az elnyomás és az elzártság növeli a szellem frusztráltságát, ami negatív érzéseket vált ki és mindez negatív eseményeket vonz be fizikai világunkba.

 

 

Vannak más fogalmak is, amelyek azonban eltérő jelentéssel bírnak. Például személyiség  azt tükrözi, hogy a szellem hogyan tud érvényre jutni az elmében tárolt hiedelmeken keresztül, a kettő kölcsönhatása révén az egyén milyen tapasztalatokra tesz szert és ezek miként  alakítják ki azt, hogy milyen magatartásokat vagy cselekvéseket választanak adott élethelyzetben.

 

A menekülési stratégia

 

Alapjáratban az érzések csak a túlélést célozzák. Amikor azonban az elme akként reagál az érzésekre, hogy akkor is a túlélés által megkövetelt reakciót indítja be, amikor erre nincs szükség, akkor ezzel sem saját célját, az önfejlesztést, sem a szellem célját, az önkifejezést nem képes megvalósítani. Lehet, hogy a primitív szintű korrekciós cselekvés is rövid távon eloszlatja a rossz érzést, amely a cselekvést kiprovokálta, de a szellem frusztrált állapotba kerül, megfosztódik attól a lehetőségtől, hogy ő súgja meg a helyes választ..  Az is helytelen, ha egyik szükségletünket a másik rovására elégítjük ki, mert  pillanatnyilag elháríthatjuk a kellemetlenséget, de a jövőben más módon vagy formában a rossz érzés egészen biztosan visszatér.  Az elhárító magatartás mögött mindig egy ellenállás húzódik meg, amely lehet indokolt, amennyiben  olyan eszmék vagy helyzetek ellen irányul, amelyek tényleges és indokolt szükségleteink kielégítését korlátozzák.  Az elhárítás dupla élű fegyver. Helytelen alkalmazása bennünket is, és másokat is megsebez és igen súlyos következményeket vonhat maga után.

 

Amikor az embernek még nem állt rendelkezésére a magasabb rendű célokat követő elme, addig az önmegtartás vagy önvédelem fő eszköze a menekülés volt. Testünk ehhez sokféle automatizmussal rendelkezik. Magasabb szintű formái is vannak a menekülésnek: például egy kapcsolatból vagy a házasságból vagy a munkahelyről való kilpés, sőt az életből való kilépés is ide tartozik. Lehet ideiglenes jellegű, például egy átmeneti visszavonultság, amíg az ember összeszedi a gondolatait vagy valamilyen elhatározásra, döntésre jut további életét illetően, vagy állandó jellegű, amikor lakóhelyet, foglalkozást vált, vagy kapcsolatait helyezi más alapokra. Amikor ilyen visszavonulási, menekülési stratégiát választunk, gyakran tévesen tesszük: csak mi gondoljuk, hogy ez a helyes megoldás, amikor  pedig az lenne a helyes, hogy magunkat vagy környezetünket a helyes irányban változtassuk, és ebből a helyzetből tanuljunk. Csak a fájdalmat észleljük, de elmulasztjuk ilyenkor kielemezni, hogy azt mi okozza. A meneküléssel ilyenkor nem oldódik a fájdalom, vagy csak ideiglenesen enyhül, hogy azután újra visszatérjen esetleg más formában.  Ilyen esetekben a menekülés módjának meghatározásához nem ösztöneinket, hanem elménket vesszük igénybe, ez azonban nem képes megsúgni a számunkra, hogy szellemünk, vagy ha úgy tetszik lelkünk szándékai szerint cselekszünk-e.  Elménk, elme-egónk viszont arra nagyszerűen alkalmas, hogy mentségeket találjon a számunkra, hogy bűnbakot találjon, hogy ésszerűnek tüntesse fel saját maga számára a menekülési reakciót. Mindenre hajlandó, csak arra nem, hogy elismerje, a rossz érzés gyökere bennünk leledzik, nem a környezetben.

 

Az ilyen magatartás mögött a minden áron való hárítás, tagadás törekvése áll.  Az erre hajlamos ember mindenre képes, hogy cselekedeteire mentséget találjon, folyamatosan becsapja önmagát is, nehogy saját magának kelljen szemrehányást tennie vagy beismernie a hibáját vagy kudarcát, rossz érzéseinek igazi okát.

 

A rossz érzések elkerülésének azonban nem a menekülés az egyetlen hibás módszere. Van más is.  Ilyen például az álmodozás, a fantáziavilágba való menekülés vagy az örömszerző pótcselekvésekhez való folyamodás. Ezekkel az a baj, hogy az eredeti rossz érzés számára nem hoznak feloldozást, a pótcselekvés ugyanakkor szenvedéllyé, kényszeressé válhat.  Idővel valóságos rögeszmévé válhat, állandóan erre gondol az ember, nem hagy nyugtot neki, végül bizarr, kényszeres, káros, egészségtelen cselekvésekre bírja rá az embert saját egója. Ez mindaddig így folytatódik, amíg a test fel nem mondja a szolgálatot, vagy nem sikerül az elmében lévő sallangot kiiktatni. Az ilyen menekülő stratégia az ember számára önpusztító, pokolszerű és sok esetben rövid időtartamú létezést biztosít.

 

Másféle, de ugyancsak káros és helytelen megoldás a rossz érzés eliminálására a kemikáliákhoz való folyamodás. (drogok, gyógyszerek, alkohol, dohányzás). Ezeknek az a veszélyük, hogy miközben nem oldanak meg semmit, ugyanakkor deszenzibilizálják az illetőt saját érzéseivel szemben, míg a végén már magukat az érzéseket is megtagadják.

 

A harc-válasz

 

A harc válasz az ellenállás másik módszere, anikor sem egy bennünket korlátozó helyzetet nem tudunk elfogadni, sem pedig a probléma együttműködéssel való megoldását, ehelyett a verseny nyers eszközeit vetjük be.  Itt az ember azzal a feltételzéssel él, hogy a helyzet csak egy nyertessel oldható meg és a nyerés szükséges az önvédelemhez, vagy érdekünk érvényesítéséhez. A harc-válasz mindig helyes, amikor arról van szó, hogy szellemünk szükségleteinek kielégítését mások (emberek, politikusok, intézmények) akadályozzák. A modern társadalmakban természetesen a harc nem ölt durva, brutális formát.  A normális elintézési mód az, ha kommunikáljuk elégedetlenségünk okait és  intézményesített formákban harcolunk. Mindazonáltal az elnyomás elleni harc, sőt háború is jogos és nem áll szemben a szellem akaratával. A haladott, felvilágosult társadalmakban megpróbálják mind az egyéni, mind a csoport érdekek érvényesítésének megfelelő lehetőséget biztosítani és ezeket egyensúlyban tartani.

 

A vallások is gyakran olyan magatartásra próbálják rávenni híveiket, amely ellentmond azok természetes szükségleteinek. Igen fontos, hogy a vallásos emberek is megértsék, hogy a helyes magatartás nem a vallási vezetők diktátumának való engedelmesség, hanem saját szellemük hangjára kell hallgatniuk és vallásuk tanításaiból csak azt kellene magukévá tenni, ami ezzel egybeesik, ami szellemük épülését eredményezi. .

 

 

Belső átalakulás és a fény-válasz

 

Rendkívül fontos, hogy különbséget tudjunk tenni az elmében tárolt hiedelmekhez társuló érzések és a szellem elégedettségét vagy frusztrálódását tükröző érzések között. Az örömérzés befogadása előtt tanácsos önvizsgálatot tartani: vajon nem egy fájdalomérzet elfojtását szolgálta az a cselekvés, amely aztán örömérzetet váltott ki vagy nem valamiféle más szükségletet nyomott el? Ha az utóbbi, mindig gondoljunk arra, hogy a rövid távú jó érzést később bűntudat, aggodalom, félelem, frusztráció vagy szomorúság követheti.

 

Ha az érzéseket az elme küldi vagy torzítja, akkor legokosabb mindenek előtt egy elemzést végezni arról, hogy téves hiedelmeink miként járultak hozzá rossz vagy jó érzéseinkhez. Ha megtaláltuk, változtatni kell rajtuk, mert az elme öntörvényű. Azután az egész dologból tanulni kell, akkor tudunk jól kijönni az ilyen helyzetekből. Ha ellenben az érzés küldője a test vagy a szellem és erről bizonyságot szereztünk, akkor arra kell törekedni, hogy ha valamilyen kielégítetlen szükséglet okozta a kellemetlen érzést, akkor gondoskodjunk a szükséglet kielégítéséről, ha viszont jó volt az érzés, akkor nyugodtam kiélhetjük az örömet vagy boldogságot. Az elme szerepe persze nem minden esetben negatív: ha a három én-részünk összhangban cselekszik, az a legjobb alternatíva.

 

Ha már most megvizsgáljuk konkrétabban, hogy miféle céljai lehetnek az elmének vagy a szellemnek, közelebb jutunk a dolgok megértéséhez. Például ha célunk az,, hogy cselekvésünket hatékonyabbá tegyük céljaink elérése érdekében, akkor ez az elme feladata. Ha ebben sikert érünk el, ez olyan dolog, aminek az elme örül. Ha ez önmegvalósítással is párosul, azaz az ember abban akar hatékony lenni, amire rendeltetett, tehát például egy meglévő képességet vagy tehetséget akar kibontakoztatni, az már a szellem törekvését is szolgálja, hiszen ami eleve bennünk van, mint potenciál, az a szellem világába tartozik. Az önszeretet például  a bölcsesség megnyilvánulása, mivel az önszeretet szellem-természetű. Az önszeretet nem irányulhat sem a testre sem az elmére. Testünket elfogadjuk, együttérzést táplálunk iránta, elménk esetében értékeljük, milyen fejlődést ért el, ezek is az önszeretet részei, de az, hogy egyáltalán képesek vagyunk magunkat szeretni, azzal függ össze, hogy szellemmel rendelkező lények vagyunk. Az önszeretet lényege, hogy elismerjük, hogy nagyszerű teremtmények vagyunk  Nagyszerűségünk felülmúl minden emberi képzeletet, mivel a teremtés ilyen tökéletessége az ember isteni természetére utal.

 

Az elme feladata, hogy közvetítsen a külső világ és a szellem illetve annak lakóhelye, a test között.  Az elme-egó, mint az én része, önvédelemre törekszik; védelmezi saját tartalmát. Ezzel szemben a szellem célja az elmével az, hogy utóbbi is állandóan fejlődjön, finomodjon, alkalmazkodjon a környezethez.  Az elmében nem határolódik el egymástól világosan a külső és a belső világ. Ugyanaz az érzés hordozhat üzenetet s testtől és a szellemtől.  A kétfajta forrást mindenképpen képesnek kell lennünk megkülönböztetni. Ebben a vonatkozásban  a szellemet a testtel azonosíthatjuk, amikor belső indítékról beszélünk. Itt csak arról van most szó, hogy  valamilyen genetikailag kódolt szükséglet üzen vagy pedig az, amit kultúránk, a környezetünk, a hiteink oltottak belénk, tehát kívülről belénkplántált  szükségletnek ad-e hangot az érzés. A belső én fogalomkörébe tartoznak a testi funkciók, az ösztönök, a fizikai szükségletek, az intellektuális képességek, a velünk született tehetségek, adottságok, mindenféle biológiai természetű adottság. A külső én-be tartoznak a mentális eszközök, a nyelv, a hiedelmek, a nézetek, az emlékek valamint tapasztalatok révén elsajátított képességek. Az elme drágaköveket és sallangokat egyaránt tartalmaz. Amennyiben akár belső világunkból tör elő valamilyen önkorlátozó sallang, akár a külső világból érkezik egy énünknek nem tetsző impulzus, rossz érzésünk támad tőle. Ettől kétféle módon szabadulhatunk meg: vagy belsőnket, vagy külső körülményeinket változtatjuk meg.  Ha azt választjuk, hogy elménk tartalmát változtatjuk meg, akkor igazán belső világunkat változtattuk, mivel a szellemet nem változtathatjuk: az állandó részünk. Külső körülményeinket kétféle módon változtathatjuk: vagy meneküléssel vagy harccal. De van egy magasabb rendű lehetőség is: az önfejlődés. Az, ha nem harcolunk és nem menekülünk, hanem rossz tapasztalatunkból tanulunk  Ez a helyes, magas rendű korrekciós válasz, ami egy skálán elhelyezve a válaszokat, az önmegőrzési, ösztönszerű reakcióhoz képest az ellenkező póluson helyezkedik el. A tanulság az, hogy minden kis fájdalomérzésre oda kell figyelni, mert az jelez valamit. Nem a fájdalom tagadása, az előle való menekülés, a meglévő tudás minden áron való megvédelmezése a helyes megoldás, hanem a korrekció elvégzése. Mivel az  emberek az első utat választják általában, elméjük beragad, nem korrigál, a szellem szánéka nem tud érvényesülni. Az önmegőrzés törekvésének köszönhető, hogy az ember hajlamos a problémákat felhalmozni, a jelzéseket maguk előtt is eltagadni, így a fájdalom egyre halmozódik. Bizonyos társadalmi nézetek, szokások is erősítik ezt. Például az a nézet, hogy a tévedést nem helyes beismerni, azt inkább rejtegetni kell, az a helyes magatartás, ha a tökéletesség benyomását keltjük magunkról. Ezzel azemben a hibázó embert együttérzéssel kellene segíteni abban, hogy ráleljen a helyes megoldásra vagy magatartásra. Így részelenne a fájdalomban is, amely hibája kijavítására ösztönzi, de az örömben is, amikor a korrekció sikerrel járt. Fájdalom nélkül nincs ugyanis fejlődés.

 

Ez nem jelenti azt, hogy az önmegőrzésnek soha sincsen létjogosultsága. Ezek akkor válnak szükségssé, ha a  test léte kerül veszélybe, hiszen a testünkkel együtt szellemünket is védjük. Igaz ugyan, hogy a szellem nem hal meg a testtel, de test nélkül nem tud eleget tenni rendeltetésének. Az önmegőrzés azonban soha sem megfelelő motiváció az elme számára, amikor saját stratégiáját meghatározza. Egy embernek sem szabadna beletörődnie abba, hogy mások határozzák meg a számára, hogy miről mit szabad vagy helyes gondolnia. Amennyiben az elme önmegőrzése (másokkal szemben) kelt hatalmas indulatokat, akkor a mechanizmus eleve helytelenül működik. Az elme igyekszik megjelölni azokat a határokat, amelyek között hajlandó saját tartalmán változtatni. Ha külső behatások ezeket megközelítik és megpróbálják áttörni az elme indulatosan tiltakozik. Az egyéneknek ügyelniük kell arra, hogy ezek a határok ne legyenek túl szűkek. Ez a veszély fennáll, mivel saját tudatlanságunkat könnyebb védelmezni, mint kialakítani és megvalósítani a helyes korrekciós választ.  Ugyanakkor a szellem maga is kitűzi az emocionális határokat. Ezeket fontosnak kell tekinteni, ezeket nem szabad feszegetni. Ezek valóban az önmegtartást célozzák, úgy ahogyan azt a szellem értelmezi. A szellem hordozza az emberi jóságot. A szellem és a hozzá tapadó érzéskeltő mechanizmus hivatott arra, hogy az embert saját beépített természetének kiélésére rászorítsa. Ezzel szemben az ember a fájdalmat önmegtartó tettekkel és magatartással próbálja lerázni magáról. Ez legtöbbször az emberi gonosznak, rossznak a kulcsa.  A támadás-menekülés azonban alacsonyrendű reakció. A magasabb rendű reakció az, amikor vagy magunkat vagy a rossz érzést kiváltó külső körülményt próbáljuk változtatni. Az un. Helyes reakció az, amikor az elmét bevonjuk a döntésbe, de ez csak akkor vezet pozitív eredményre, azaz fájdalom helyett örömérzéshez, ha a cselekvés, a döntés egybeesik a szellem szándékával.

 

Másik fajta pozitív reakció, amikor kifelé irányul a cselekvés, de olyan módon, hogy a környezetet próbálja pozitív irányban befolyásolni vagy változtatni. Ennek módszere a megfelelő kommunikáció, a segítségnyújtás, a meggyőzés,  vagy bármilyen kreatív megoldás egy problémára vagy helyzetre.  Ezzel a módszerrel egy másik ember szellemének önkifejezéséhez, fejlődéséhez járulunk hozzá. Ezzel egyik saját szükségletünk kielégítését is elősegítjük, nevezetesen a kapcsolat, az együttműködés iránti  szükségletünket. Ilyenkor saját problémánkat olyan módon oldjuk meg, hogy elősegítjük egy vagy több másik ember haladását, megvilágosodását, spirituális fejlődését.  Ezt a módszert akkor is lehet alkalmazni, ha saját rossz érzésünket egy másik ember okozza.  Ha az akció sikeres, mindkét fél, mind a segítségnyújtó, mind a megsegített kielégülést, örömet érez.  Az akció pedig akkor lehet sikeres, ha a segítségnyújtó tiszteletben tartja az emocionális határokat és csak lehetőséget, javaslatot kínál a korlát lebontásához, de nem erőszakolja azt. Kérés nélkül tehát nem tanácsos segíteni, a segítséget mindig csak felajánlani kell, sohasem erőszakolni. Ha egyik ember felajánlja segítőkészségét, a másik azonban az önmegőrzési reakciót választva azt elutasítja, akkor mi részünkről saját szellemünk kedvére tettünk, ugyanakkor a másik embernek is adtunk egy kis lökést a nyitás felé: legközelebb talán már képes lesz elfogadni a segítséget.  Ezt a fajta reakciót fényválasznak fogjuk nevezni. A fényválasz fordított irányban is működtethető, sőt tanácsos is nemcsak segítséget ajánlani, de kérni is.  A segítségnyújtásnál is lehet hibázni: amennyiben segítségünk nem elmozdítja, hanem ellenkezőleg, korlátokat támaszt vagy megerősíti azokat, akkor az kimondottan káros.  A fényválasz akkor működik jól, ha az adás és a befogadás egyensúlyban van. Az olyan ember, aki mindig csak másokat próbál kioktatni és előírni a számukra, mi a helyes magatartás, azok nem cselekszik helyesen. Az igazság tévedhetetlen ismerete egy embernek sem sajátja: ez tanulási-tapasztalási-próbálkozási folyamat eredménye.  Az embernek joga van hibázni, ezt el sem kerülheti, de a megfelelő helyes belső vagy a fényválasz segítségével még a leglehetetlenebb helyzetekből is képes kivergődni és a negatív élethelyzetekből származott kellemetlenségeket, veszteségeket vagy szenvedést végülis saját javára fordítani.  Nem kell ehhez más, mint saját önfejlődésünk és önmegvalósításunk iránti elkötelezettség, egy becsületes önelemzés, és a cselekvési stratégia megfelelő sorrendben történő megválasztása. (nem a legdurvábbal kell kezdeni).

Az általános emberi magatartás a következő sorrendet választja a kellemetlenségek elhárításához:

 

  1. Tagadom a kellemetlen érzést, elfojtom és megpróbálok elmenekülni előle.
  2.  Harcolok, hogy megvédjem emocionális egóm határait.
  3. Megváltoziok, ha feltételenül muszáj és nincs más megoldás
  4. Fényválaszt csak ott alkalmazok, ahol ezt eleve lehetségesnek gondolom.

 

Ezzel szemben a helyes stratégia sorrend a következő:

 

1.      Odafigyelek az érzéseimre, nem hagyom, hogy egóm elnyomja érzéseim által közvetített üzenetet.

2.      Először azzal próbálkozom, hogy magam változzak. (belső válasz.)

3.      Ha ezzel nem sikerül elhárítani a problémát, akkor nyitok és megpróbálok együttműködést elérni  (fényválasz)

4.      Ha továbbra sem hárítható el a probléma, ellenállok, felveszem a kesztyűt, versenybe illetve harcba szállok.

 

Adatok

  • Sysmus

  • ezotéria

  • 2008. okt. 3. 19:37

  • nem volt módosítva

  • magyar nyelvű

  • saját

  • 2 353 megtekintés

  • 0 darab

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

Eddigi hozzászólások

Legyél az első, aki elmondja a véleményét.

Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0