A Kozmikus Tudat tanításainak szerepe spirituális útkeresésemben  

 

Akik már megismerkedtek e honlapon letölthető vagy tőlem megrendelt könyvemmel, (Clare Voyant: Ahol megállt a tudomány) talán emlékeznek rá, hogy egy fejezetrészt  a Kozmikus Tudat által felvázolt világképnek szenteltem. A könyvben röviden kitértem arra is, hogy amikor a könyvön dolgoztam,  a sok-sok spirituális/metafizikai kérdésem puzzle-jának kirakásában legjobb és leghasználhatóbb forrásnak találtam a Kozmikus Tudat médiumon keresztül közrebocsátott közléseit. Én magam ugyan már messze meghaladtam a Kozmikus Tudat általam elolvasott több ezer oldalnyi közléseiből megszerzett tudásanyagot, de ez nem jelenti azt, hogy ezt a tudásanyagot megtagadnám.  Hangsúlyoznom kell, hogy rengeteg mindent összeolvastam, de ez az egyetlen forrás, amelyről ezt elmondhatom. Végülis azt a tudásanyagot is messze túlhaladtam már, melyre saját könyvem megírásakor támaszkodtam, de az abba foglalt gondolatokat most is helyesnek gondolom, a meghaladáson  csupán tudásszintem emelkedését értem.  A minap átnéztem a Kozmikus Tudat tanításairól 2004-ben készült jegyzeteimet és úgy találtam, hogy  azok közlésre érdemesek.  Ezek tehát nem fordítások, hanem jegyzetek. E jegyzetek forrása   a www.cosmicawareness.com  honlapról letölthető Lessons of Enlightement  című  kb. 500 oldalas könyv.  A jegyzeteket tehát 4 évvel ezelőtt készítettem,  de azért mai szintemen sem találom rossznak az akkori válogatást. Mivel a jegyzetek válogatások, tehát nincsenek összeszerkesztve az egyes részek.

 

 Angolul tudó olvasóknak melegen ajánlom ennek a honlapnak a tanulmányozását.  Maga a könyv is könnyen emészthető. 

 

 

Részletek a Kozmikus Tudat tanításaiból

I.rész

 

 

Az emberiség a kelleténél jóval többet kell szenvednie, mint amennyire fejlődéséhez, tanulásához szükséges lenne.  Minél nagyobb mértékű az Önvalótól, a Forrástól való leszakadás, annál  lazább lesz a kapcsolat az egyén és e teremtő forrás között, bár a kapcsolat lehetősége sohasem enyészik el teljesen. A Forrás, a végtelen, mindenben és mindenhol jelenlévő tudat célja nem más, mint saját expanziója, teremtményei általi tapasztalatszerzése. Minden, ami a  Világmindenségben létezik, a galaxisoktól az atomi részecskékig,  a teremtő tudat közvetlen vagy közvetett műve. Az ember, mint teremtmény abból a szempontból van különleges helyzetben más magas intelligenciával rendelkező lényekkel szemben, hogy szabad akarattal rendelkezik. Maga dönti el, mennyire él fejlődési potenciáljával, maga dönti el, hogyan és miként sáfárkodik a teremtés által számára juttatott adottságokkal. Az emberi faj – természetesen itt nemcsak a Földi emberi fajról van szó – teremtésének kezdetén még közvetlen volt a kapcsolat a forrással, ezért  az emberi szellem és az univerzális szellem között még közvetlen kommunikáció folyt. A kommunikáció nyelve az érzés volt: az individualizált szellem saját érzései által kapott  visszajelzést arról, hogy  saját fejlődése, tapasztalatszerzése, önkifejezése megfelelő irányban történik-e. A fizikai realitás a jelenleginél sokkal illékonyabb volt. Az a mondás, hogy az ember képes a saját valóságát létrehozni, nem átvitt értelemben értendő. Az az  állítás, hogy Isten saját képére formálta az embert, természetesen nem az ember istenhez hasonló külsejére vonatkozik, hanem arra, hogy a minden  emberbe beépülő szellem, az emberi lényekben meglévő isteni szikra kicsiben ugyanúgy teremtő erővel rendelkezik, mint maga a mindenben jelenlévő Forrás. Csakhogy az embereknek adott teremtő erőt lefojtják azok az energiák, amelyek az emberek által kialakított hiedelmekből, tévhitekből, vélekedésekből táplálkoznak.  A teremtő erő, a valóság változtatására irányuló energia nem más, mint gondolat, amelynek irányultságát a szándék, az akarat adja meg.  Azzal, hogy az ember nem megfelelően használta a neki juttatott eszközöket és kommunikációs csatornákat,  lényegében saját képességei fogságába esett. A valóság elveszítette fluidikus jellegét, könnyű alakíthatóságát, „megkeményedett”, objektivizálódott. Amennyiben az elme  a külső világot nehezen változtatható, objektív, rajta kívül eső világként éli meg, ezzel  lefojtja saját teremtő energiáit. Az Édenkert azt az állapotot tükrözi, amikor  az emberek még közvetlenül képesek voltak meríteni az univerzális tudatból és ennek elvárásai és  etikai törvényei szerint cselekedtek. A „bűnbeesés” nem volt más, mint ennek a köldökzsinórnak a lazítása és majdnem teljes elvágása.

 

Mit jelent az, hogy valóságunkat mi teremtjük

 

A valóság, amit mi annak gondolunk, nem az igazi valóság. Mi úgy gondoljuk, hogy a valóság olyan, amilyennek mi észleljük az öt érzékszervünk segítségével.  Ennek alapján alakítjuk ki tapasztalatainkat és az egónk azt fogadja el valóságként, amit elménk, tudatunk meg tud magyarázni. Amit nem tud megmagyarázni, azt elutasítjuk. Ha például egy embert látnánk levitálni, azaz lebegni a levegőben, akkor azt gondolnánk, hogy hallucinálunk, pedig a levitáció létező jelenség.

 

Az emberek amit észlelnek, azt átszűrik elméjükön és elméjük tartalma, hiteik, világképük, ismereteik meghatározzák azt, hogy milyen módon látják a valóságot. Véleményünk például egy személyről napról napra változhat, teljesen szubjektív módon ítéljük meg, vagy írjuk le ugyanazt a személyt.

 

Mitől ennyire hibás és szubjektív a valóság látásmódja az embereknél? Először is azért, mert érzékszerveink csak arra alkalmasak, hogy a dolgok felületét észleljük. Másodszor egónkat nem vagyunk képesek kikapcsolni: elménk és érzéseink befolyásolják látásmódunkat.

 

A fizikai világ a Szellem játéka, amelynek célja, hogy formákban fejezze ki és tapasztalja meg önmagát. Onnan nézveA fizikai valóság illuzórikus, illékony, múlandó, a térhez  és az időhöz kötődik,  ez a kozmikus elme birodalma. Ezzel szemben a szellem nem más, mint  maga a kozmikus tudat, amely keresi saját kifejeződésének formáit és expanzióra törekszik, egy korlátok nélküli, határtalan, univerzális és örökkévaló kreatív erő. Ahhoz, hogy a szellem fizikai valóságot teremtsen, elmére van szüksége. Ez kozmikus méretekben és emberi méretekben egyaránt így van. Az ember a szelleme által teremt, az ebbe irányított erő az akarat, amely az elme által létrehozott képek alapján változtatja fizikai környezetét. Az elme választja meg azokat a képzeteket, amelyeket akaratának segítségével, szándékának és ismereteinek megfelelően fog a valóságba átültetni.  A fizikai világban való cselekvés motivációja a szellemtől származik olyan módon, hogy a közelítés – elkerülés érzetei segítségével érezteti szándékát.

 

Amennyiben az emberek átadják magukat a szellem irányításának és szándékaik egybeesnek szellemük szándékával, akkor mindent meg tudnak valósítani a fizikai világban. A tudatos elme szempontjából a szellem szándéka közvetlen gondolatok formájában jut kifejezéshez, és e gondolati kifejeződés értékelését a szellem az öröm és a fájdalom érzésének gerjesztésével adja tudtunkra. Ellentétes irányban is folyik a kommunikáció: a tudatos elméből a szellem felé.  Ennek formái a gondolatok, a képzetek valamint az érzések.  A túlzott aggodalom és óvatosság talán megóv bennünket bizonyos nem kívánt eseményektől, ugyanakkor megfoszt olyan tapasztalatoktól, amelyekre a szellemnek saját fejlődése céljából szüksége lenne. Ha elkerüljük az olyan feltételeket, amelyek negatív érzéseket váltanának ki, akkor ezzel kiküszöböljük az ilyen negatív hatású események magunkhoz vonzását. Ha viszont pozitív érzelmeket kiváltó feltételek létrehozását segítjük elő, azzal pozitív eseményeket vonzunk magunkhoz. Az egyént minden eseményt, ami az életében történik, saját maga hoz létre. A sors előhozhat olyan körülményeket, amelyeket negatívnak ítélünk meg, azonban ha ilyenkor is hallgat az ember a szellem szavára és útmutatására, akkor az ember ilyenkor is meg tudja teremteni a kívánt pozitív eseményeket, amelyek révén a helyzet kimenetele számára végső soron pozitív lesz  és legközelebb már elkerüli, hogy saját tudatlansága újra áldozattá tegye.

 

Összefoglalva: az elme teremti a valóságot, a szellem adja az erőt és az útmutatást.  Minél szabadabb az elme és minél jobban rá tud hangolódni a szellem kívánságaira, annál jobban alakulnak az ember dolgai a fizikai valóságban.

 

 Az emberiség egésze és az egyének egyaránt ördögi körbe kerültek:  a hibás, téves gondolatok, eszmék, hiedelmek rossz realitást keletkeztettek, amely azután egyre „objektívebbé”, szilárdabbá vált és ekként hatott vissza az emberek gondolataira, hiedelmeire, tovább torzítva azokat, tovább blokkolva a valóság megváltoztatásához szükséges tudást és és erőt. Az emberek fokozatosan a maguk alkotta valóság foglyaivá váltak. Az emberek érzelmi energiáikkal hívják le magukhoz azokat az eseményeket, amelyek  ezeket az érzéseket újrateremelik. (félelem, harag, szomorúság).

 

Az emberi elméletek legnagyobb hibája az, hogy jóllehet régóta felismerték azt, hogy az ember három komponensből áll, amelyeknek eltérő funkciói vannak, de éppen ezek meghatározásából származott a legtöbb tévedés. Az egyén szempontjából ezek a tévedések azt jelentik, hogy amit az emberek isteni sugallatnak vélnek vagy amiről azt hiszik, hogy az bennük az isteni szikra, az valójában nem más, mint az emberiség által alkotott kollektív tudatból lehívott információ. Például az erkölcsi érzéket vagy lelkiismeretet azonosították a felső lélekkel, azaz a lélek isteni részével. Valójában nem erről van szó: ezek a kategóriák is a közerkölcsből vagy az emberiség által létrehozott normákhoz való viszonyból erednek és nem azonosíthatók fogalmilag a szellemmel. A három kategória helyes értelmezése amiatt fontos, mert csak ez az ismeret vezethet el a szellem felszabadulásához.

 

A megváltás eszméje az  emberi intézmények találmánya. Az  ember csak saját felvilágosodása által, tudatos akarattal és szándékkal válhat képessé arra, hogy helyreállítsa a kommunikációját saját szellemével és az univerzális szellemmel, vagy az azt közvetítő entitásokkal. Az az eszme is az ember tévhitei közé tartozik, hogy az ember eleve hajlamos a gonoszra, ezért csak külső kontrollal kényszeríthető a helyes, etikus  magatartásra.  Mindig mindenhol felbukkantak olyan bölcsek, akik azt sugallták, hogy az embereknek szükségük van olyan közvetítőkre, akik megmondják a számukra,  mi az isteni akarat, miként kell helyesen élniük, cselekedniük. Elhitették velük, hogy szenvedéseik és mindaz a rossz, ami velük történik, istenük vagy a szellemek haragjából fakad, azaz a szenvedések, a fájdalmak Isten akaratából sújtja őket. Ezeknek a hiteknek az elterjedése megfosztotta az embereket erőiktől, hatalmuktól, amellyel saját sorsuk, életük irányítói lehettek volna és lehetnének most is. Holott a dolog fordítva  igaz: az érzések elfojtása, az a hit, hogy a szenvedés és a fájdalom elkerülhetetlen velejárói az életnek, okozza a szellem frusztrációját és erőinek blokkolását. A potenciálját kiélni nem képes egyéni szellem és teremtményeivel való közvetlen kommunikációs kapcsolattól megfosztott univerzális szellem egyaránt frusztrálttá válik: ez okozza az emberiség mérhetetlen szenvedéseit. Amennyiben egy egyén élete során egyre csak szenved, az azt jelenti, hogy szellemét nem engedi „szóhoz jutni”.

 

 

Az ember isteni magját, a szellemet úgy  lehet felfogni, mint egy saját tudattal és értelemmel rendelkező entitást, amelynek saját céljai vannak:  fizikai formában biztosítani saját fejlődését és önkifejezését. Ehhez az információt és a vezérlést az univerzális szellemtől kapja: a mindenhol és mindenben jelenlévő teremtő Forrásból.  A Forrás akkor elégedett, ha emberi teremtményei tapasztalatain keresztül saját tudása, tapasztalatai is gyarapodnak.  Ha ez a cél nem teljesül, akkor a szellem frusztrált lesz és ez negatív érzéseket kelt. A szellem a kellemetlen érzések keltésével próbálja megakadályozni, hogy az ember őt elnyomja, frusztrált helyzetbe hozza. Ez a mechanizmus be van kódolva a testbe. Az embernek azonban szabad akarata van és cselekvéseiben általában nem a szelleme, hanem az elméje vezérli, amely tele van téves eszmékkel, hiedelmekkel. A szellem véleményét az érzelem juttatja kifejezésre, amelynek energia töltése erősebb lehet, mint amit az elme diktál. A negatív érzelem a szellem énvédelemi törekvésének legprimitívebb eszköze. A szellem csak testben képes létezni és mindenek előtt a test fennmaradásáról kell gondoskodnia ahhoz, hogy magasabb rendű céljait is elérhesse. Az ember azonban nemcsak szellemmel, hanem elmével is rendelkezik, amelynek tartalmáról az ember maga dönt. A szellem intelligenciájának a megnyilvánulását nevezhetjük bölcsességnek  A szellem bölcsessége akkor képes érvényre jutni, ha az elme ebben nem akadályozza.  Az elme hajlamos arra, hogy saját tartalmának megfelelően a szellem által küldött érzés-jelzéseket félreértelmezze és az ember számára amorális cselekvést vagy magatartást sugalljon, elnyomva a szellem szándékát. Az emberi öröm a szellem jelzése arról, hogy gazdája jó irányban halad.

 

Az emberiség egésze azonban nem a Teremtő szándékai szerint alakította életét. A szándék az volt, hogy ne az egyéni énvédelemi ösztönök domináljanak, ne a verseny, a ki kit győz le mentalitás, hanem a kooperációra épülő fejlődés jellemezze az emberek  fizikai testben élt életét.  A verseny, az emberek egymás ellenőrzésére, leigázására, kihasználására épülő társadalmak elzárják magukat az univerzális életenergiától. Mivel az egyének nem függetleníthetik magukat teljes mértékben attól a valóságtól, amelybe beleszületnek, így  ez az elzárás az egyénekre is kiterjed, bár  egyénileg sokkal nagyobb a lehetőség a szellem felszabadítására, mint az egész emberiség tekintetében. Az egyén szempontjából a felszabadulás azt jelenti, hogy a lélek irányítást átveszi a szellem és az elme ezt nem gátolja, hanem segíti a maga eszközeivel. A halál nem más, mint a szellem és a test kapcsolatának megszakadása. A szellem az, ami a test számára az életenergiát is biztosítja. Ezért az, ami a testből halál után távozik, nem más, mint az individualizálódott szellem, megpakolva mindazzal az információval, amelyet a gazdája élete során begyűjtött.

 

A továbbiakban a szellem és a lélek szót tehát az itt és a továbbiakban kifejtett jelentésüknek megfelelően használom. Amikor általánosságban, metafizikai értelemben beszélek róla, akkor a szellem szót fogom továbbra is használni. Amikor az emberről, mint testbe zárt szellemről beszélek, a szellem és a test valamint a szellem és az elme kapcsolatát vizsgálom, akkor is a szellem szót használom.  Amikor azonban például azt vizsgálom, hogy mi az, ami az emberbe születéskor beszáll, halálakor pedig a testből távozva  más dimenziókban folytatja létezését és pályafutását, akkor lélekről beszélek.  Nem mindennek van lelke, de szelleme mindennek van, mint ahogyan tudata is van mindennek, még oly alacsony szintű is. Ahhoz, hogy egy entitásnak lelke legyen, bizonyos fokú intelligenciára van szüksége. Az intelligencia az elme tulajdonsága, a tudat a szellemé. Természetesen ezek a definíciók csak ebben a munkában érvényesek, az általam használt paradigmákhoz tartoznak.  Az alábbiakban ezeket a fogalmakat  részletesebben is definiálom.

 

…………………………………..

 

Tudat

 

A metafizikai fejezetben megismerkedtünk a kozmikus tudat vagy tudatosság fogalmával. (könyvembe lényegében a tanításnak ez a része került be, de innen kihagytam). A teremtést úgy írtuk le, mint a magasabb frekvenciájú intelligens rendszerek által tudatos tervezéssel létrehozott és kialakított alrendszereket, amelyek valamennyien –legyen szó elemi részecskékről, bolygókról, fizikai testben élő vagy testetlen lényekről – bizonyos szintű tudatossággal rendelkeznek. Minden, ami a világmindenségben létezik, képes valamilyen szinten önmagát más objektumoktól megkülönböztetni és amikor más objektumokkal érintkezésbe lépnek, tudati szintjüknek megfelelően teszik a dolgukat: determinált módon vagy intelligens módon reagálnak, viselkednek. Ahhoz, hogy viselkedésüket szabadon, saját akaratukból megválaszthassa egy entitás, értelemmel, intelligenciával kell rendelkeznie. A létezéshez, fennmaradáshoz szükséges képességeket az entitások részben a teremtőjüktől kapják, részben evolúció révén jutnak hozzá. Az, hogy egy entitás milyen fajta evolúcióra képes, részben a teremtője szándékaitól függ, részben véletlenszerű tényezőktől, amelyek a rendszerek (entitások) egymásra hatásából fakadnak.

 

Egy objektum vagy entitás tudati szintjére abból következtethetünk, hogy milyen módon lép kapcsolatba más rendszerekkel: a nálánál magasabb tudati szinttel rendelkező, a vele azonos rendszerekkel illetve a nála alacsonyabb tudati szinten lévő rendszerekkel. A lehetőségek száma végtelen, de azért meg lehet jelölni durva fokozatokat, amire a későbbiekben sor fog kerülni. A világon minden dolognak – a legkisebbtől a legnagyobbikig van egy szellem oldala. Ez nem más, mint az objektum, entitás tudata. Az előzőekben elmondottakból következik, hogy nemcsak az embernek, mint testben élő entitásnak van tudata, hanem az emberi test minden alkotórészének, a sejteket alkotó molekuláktól egészen a test egészéig, sőt azon túllépve, az emberi csoportokig, beleértve a törzsektől a nemzetekig minden elképzelhető fajta csoportot, alkalmi és tartós csoportot egyaránt. Az emberi tudat tehát igen sok részből tevődik össze. Lényegében azonban mi most három aspektusával foglakozunk részletesen, mert ezeknek van a legnagyobb jelentőségük: a test tudatával, az elme tudatával és a lélek tudatával. Ezeket összefüggéseikben fogjuk vizsgálni. Amikor az ember e három  alkotórészének tudatáról beszélünk, akkor azt az aspektust emeljük ki, hogy mi határozza meg e három „részegység” viszonyát egymáshoz és más külső rendszerekhez, amelyek hathatnak reájuk

 

 

A szándékot a szellem indítja meg és az akarat az, amely segít azt átvinni az anyagi világba. Amennyiben a terv valóban a szellemtől származik és az akarat ennek megvalósítását szolgálja, akkor  az ügy a lehető legsímábban és legkedvezőbb formában fog megvalósulni.  Ha a szellem szándéka és az akarat egy húron pendül, akkor a valóság megváltoztatása belülről kifelé fog megtörténni. Ilyenkor a dolgok a legkisebb ellenállás irányába mozognak,  a valóság alakulását az isteni szeretetenergia is támogatja. Ha egy eseményt örömmel várunk, kívánunk, akkor az úgy valósul meg, hogy az elvárást igazolja. Ha félelemmel és szorongással nézünk a bekövetkezhető események elé, akkor az is beigazolódik. A szellem által küldött örömérzés a szándék erkölcsös voltát is biztosítja és bizonyítja. Nem okoz örömez az, ami nem felel meg a szellem által közvetített univerzális  szándéknak.

 

Szellem

Ez a törvény érvényesül mindenben, hiszen az univerzális szellem mindenben jelen van. A világon mindennek van rendeltetése, feladata és mindennek akkora és olyan szintű tudata van, ami ahhoz szükséges, hogy e rendeltetés teljesítését biztosítsa. Ez azt jelenti, hogy minden egyes atom, minden egyes sejt, minden növény, állat, planéta, minden működik, változik, mozog és saját feladatának, rendeltetésének tudatában van. Ezért vannak a fizikai világnak megismerhető, leírható törvényei. Az univerzális szellem mindenben jelen van, csak más és más módon. Az élőlény az öröm-fájdalom jelzi a szellemi szándékkal való összhangot vagy annak hiányát, más tárgyakban pedig pld a taszítás-vonzás . A fejletlenebb elmével rendelkező élőlényekben és az elme nélküli tárgyakban a szellem szándékának megfelelő változás vagy tevékenység sokkal közvetlenebbül és kevesebb zavarral valósul meg, mint az ember esetében. Az állatok esetében, amit az ember ösztönnek gondol, valójában a teremtő szándéka valósul  meg. Arról, hogy egy állategyed vagy állatfaj fejlődését mennyiben határozza meg az evolúció és mennyiben a teremtője szándéka, még a későbbiekben részletesebben lesz még szó. Az emberbe ugyanúgy be van építve a szellem szándékának megfelelő potenciál és a fejlődést, kibontakozást biztosító cselekvések, mint például a társadalmi szervezettséggel működő állatokba. Ha nem lenne ellenállás vagy nem lenne kölcsönhatás a különböző rendszerek között, akkor a világon minden teremtett dolog és faj sikeres lenne és megvalósítaná a bele programozott potenciált.  Az embernél azonban a szellem szándékát az elme keresztezi.

 

Lélek

 

A lélek nagyobb halmaz, mint a szellem.  A lélek magában hordozza a szellemet, az akaratot és az elmét. Az elme a gondolkodási képesség illetve a gondolatok, azaz az elme tartalma.  Az elme az akarat megvalóstásának az eszköze.  A kettő összefüggésével az eveolúciós és teremtés c. fejezet fogalkozikHa az  Ezek  érzelmek, eszmék, hiedelemek, vélekedések, tapasztalatok. A lélek egyedi, egyéni. A lélek az, amely szabad akarattal rendelkezik. A lélek dönti el, hogy magát az elme vagy a magasabb isteni szellem irányítása alá helyezi-e. Utóbbi az egyéniség bizonyos mértékű feladását, az ego háttérbe szorítását jelenti. Amint látni fogjuk, ez a döntésu helyzet azonban nem teljesen önkényes: a lélek útjának bizonyos pályát kell bejárnia, hogy elsusson az ego feladásáig és feloldódjon az őt teremtő szellemben.

 

A lélek energia, az energia egyben információ is, ezért a lélek szintén információ A szellem mindenhol jelen van, úgy viszonyulnak egymáshoz, mint mondjuk az esőcseppek a felhőben. A lélek áll egyrészt egy mágnetikus energiából, másrészt egy gondolatból, egy eszméből, amely a magját képezi: ez pedig az egyediség és a különálló létezés tudata.  A lélek nem más, mint a kozmikus tudatból kiváló tudatklaszter, amely tudatában van a saját különállásának, leválásának és amely  egy ciklus bejárása után újra beleolvad a kozmikus tudatba. A lélek olyan, mint egy minikozmosz a makrokozmoszban.  Mivel a lélek mágnetikus, ahová kerül, ott magába akar gyűjteni más energiákat, azaz információkat, adatokat, tapasztalatokat. Amint egy lélek felismeri saját elkülönült létezését, ez a mozgás beindul: ez hozza létre a negatív erőket, mivel az elkülönült lélek növekedése, energiaszerzése során másokkal konfliktusba kerül. Amennyiben  elkülönülése, leválása során a lélek elfeledkezik saját forrásáról és saját magát az isteni forrás ellenpólusának kezdi tekintetni, sőt saját magát tekinti istennek, akkor  ez a lélek a luciferi bukást reprodukálja.  Olyan ez, mintha a tükörkép azt hinné magáról, hogy ő az igazi vagy az emberi gének azt gondolnák, hogy  ők maguk azonosak az emberrel, holott annak csak a másolatát megtestesítő kódokat hordozzák magukban.

 

A lélek tehát mindenféle információt magába szív, magához vonz dolgokat és saját maga is odacsapódik dolgokhoz. A lelket a vágyak hajtják, hogy mindenféle dolgot megszerezzen magának. A lélek vágyai kielégíthetetlenek: állandóan zsákmányra les és amit megkíván, azt magához vonzza, bekebelezi, ami pedig taszítja, azt eltávolítja, elutasítja, elűzi vagy elmenekül tőle. A lélek vándorol, növekszik, tapasztal, szenved, egyre több és több energiát és ezzel együtt információt gyűjt be magának. Minél tartósabb dolgokhoz kapcsolódik, annál erősebb lesz a lélek. A lélek szilárdságát illetve gyengeségét jelképezi a sziklára illetve homokra épült ház, amelyről Jézus példabeszédében szerepelt. A legszilárdabb, legtartósabb kapcsolata a léleknek saját isteni forrásához,  a kozmikus tudathoz való kapcsolódás, mert ez a kapcsolódás és e kapcsolódás tudatosulása adja a lélek halhatatlanságát. A lélek saját pályafutását szabadon választhatja meg: választhat abban, hogy környezetével harcba száll, elpusztítására tör vagy pedig együttműködő, kapcsolatteremtő. Ha a lélek hisz abban,  hogy az univerzum barátságos és jóindulatú, akkor más lesz a lélek attitűdje az őt ért hatásokra, mint az ellenséges beállítottságú léleké. A léleknek azonban mindig van lehetősége arra, hogy megváltoztassa a magához vonzott dolgokat. A lélek számára azonban szükséges az, hogy teljesen kiélje magát, mint különvált, különálló entitás, akkor is, ha ez szenvedéssel jár a számára.  Ahhoz, hogy elinduljon az emelkedés pályáján, el kell érnie a különválás mélységeit. A  léleknek magának kell eldöntenie, mikor akar megszabadulni a számára negatív, szenvedést okozó rárakódásoktól, kapcsolatoktól, tapasztalatoktól. A kapcsolódás nem más, mint a léleknek valamivel való azonosulása. Amivel a lélek azonosul, az rárakódik, beleivódik, mint energia és mint információ. Ahhoz, hogy a lélek megtalálja önmagát, mindenfélét ki kell próbálnia, hogy lássa, mi mindennel nem tud azonosulni. Ennek egyetlen módja a megtapasztalás.  Nagyon kevés az olyan lélek, amely örök időkre beragad saját magába és ne akarna újra visszatérni az emelkedő pályára, az isteni forrás felé való emelkedéshez. Ha a lélek úgy akarja, mindig van lehetőség a pályamódosításra. A Teremtő úgy tekint ezekre a luciferi lelkekre, amint mi tekintetnénk egy sejtünkre, amely úgy gondolná, hogy teljesen azonos velünk, csak kisebb változatban. A lelkek úgy viszonyulnak az isteni teremtőhöz, a kozmikus tudathoz, mint ahogyan sejtjeink hozzánk.

 

Az energiák szilárd váza nem más, mint az információ. A legegyszerűbb szinten a kommunikáció a vonzás-taszítás, vagy pozitív-negatív, ami szintén vonzást-tazítást eredményez. A léleknek is ez a kettő a legalapvetőbb kapcsolat formája. A vonzás taszításnak fokozatai vannak, ez az energiamező erejében jut kifejezésre. A nyelvek kialakulásának kezdetén a magánhangzók inkább a vonzást, a hívást fejezték ki, a mássalhangzók pedig az elutasítás különböző fajtáit és fokozatait. Az öreg  lelkek sok-sok millió életük során, rengeteg bolygón, csillagon, rengeteg formában, rengeteg jelrendszerrel ismerkedtek meg és szinte végtelen sokféle tapsztalatra tettek szert. Az alaptapasztalat azonban mindig az elutasítás vagy az elfogadás. Illetve a másik lélek felé megnyilvánuló elutatsítása illetve elfogadása. Bármilyen vonzónak látszik is a lélek számára a biztonság, egy idő után elunja magát és új kalandokat keres.

 

A lélek amikor tapasztalatokkal megrakodva tér vissza teremtőjéhez, gazdagítva azt ezekkel a tapasztalatokkal, tulajdonképpen  ajéndékot ad át teremtőjének, amivel meghálálja annak szeretet-teli gondviselését. Ez a gondviselés ugyanis sohasem szünetel, legfeljebb a lélek nem vesz róla tudomást, amíg  az elszakadás  pályáján mozog, távolodva teremtőjétől, forrásától. A magát elkülönítő, ellenséges beállítottságú lélek akkor kezd örömérzéseket átélni, amikor az emelkedés útján rátalál lélektársaira és kezd velük kommunikálni és együttműködni. Az elutasítás dominanciáját felváltja a kapcsolatteremtés, a kommunikáció, az együttműködés. Ezek a kapcsolatok, az információ megosztása, az együttműködés megnöveli a lelkek energiáját, a lelkek a sötétségből a fényre kerülnek. A lelkek nem hagyhatják egymást elveszni: fényükből megpróbálnak átadni valamennyit a sötétségbe merült lelkeknek, amelyek túl messzire mentek a leválásban és csaknem teljesen elveszítették kapcsolatukat a forrással. A lelkek egymást segítése, egymásnak nyújtott szolgálata a kozmikus etikához tartozik. Azonban nemcsak erről van szó: ez a szolgálat is tapasztalatszerzés.  Mint ahogyan a Földön is van, aki bűnözőkkel vagy a társadalom peremére csúszott emberek megsegítésével foglalkozik, mert úgy érzi, ez a feladata és e misszió eredményei örömmel és elégedettséggel tölti el,  úgyanígy vannak ezzel a lelkek: önként és szívesen végzik ezt a szolgálatot, mert például saját emelkedésük szempontjából hasznosnak tartják ezt a fajta segítségnyújtást.

 

Nem elég kapcsolatba lépni más lelkekkel. A kapcsolat, a szándék milyensége dönti el, hogy a másik léleknek segítségére vagyunk vagy még mélyebbre taszítjuk. Fényt csak az e lélek képes továbbítani, amely nem ítélkezik, csupán figyelemmel fordul a másik lélek felé.  Csak a jóindulatú, kedves, szeretetteljes figyelem alkalmas arra, hogy fényt adjon a léleknek. Ugyanez vonatkozik saját lelkünkre. Ha elménk által táplált negatív érzelmekkel fordulunk felé, szemrehányást teszünk neki, megtagadjuk tőle a megbocsátást, akkor  energiát vonunk el tőle, amitől hangulata még mélyebbre süllyed. Ilyenkor a lelken belül a szellem frusztrálódik, Saját magunktól ezt még nehezebb elviselni, mint másoktól. Sok esetben azonban a léleknek éppenséggel arra lehet  szüksége, hogy valaki kívülről mutassa meg a számára, milyen mélyre süllyedt. Ha ez kellőképpen tudatosodik benne, és ennek hatására úgy  érzi, elérte a legmélyebb pontot, amely alá már  nem lenne célszerű lesüllyednie a sötétségbe, ez bizonyos esetekben felgyorsíthatja a magára találását. Ez a kapcsolatfelvétel, segítés mind a testben lévő lélekre, mind a limbó állapotában lévő lélekre egyaránt vonatkozik. Az utóbbiról még más vonatkozásban részletesebben is szó lesz.

 

 

 

Emberi elme

Az elme az ember fizikai világban való létezését segíti. A fizikai világgal való kommunikációt a testi érzékszervek biztosítják: ezek szolgáltatják az elme számára az elsődleges információkat. Az elme az a gyűjtőhely, ahol az ember születésétől haláláig gyűjtögeti, rendezi, feldolgozza az érzékszervei által továbbított információkat, hogy azookat tapasztalatok, eszmék, elméletek, vélekedések formájában használja a szellem önfejlődési és önkifejezési szándékának megvalósítására. Az elme tartalma igen változékony, maga az elme is az. A személyiség stabil magja nem az elme, hanem a lélek.

Az elme nem fizikai része az emberi lénynek, ezért nehéz lenne fizikai jelzőkkel körülírni. Az agy nem azonos az elmével. Az elmét nevezhetjük az agy tudatának. Az emberek agyának felépítése igen nagy hasonlatosságot mutat, elméjük teljesen mégis egyedi és szubjektív. Az elme képes elhagyni a testet és önálló utat tenni. Képes térben és időben utazni és tapasztalatait  memóriaként megőrizni.  Eszerint elmondhajuk, hogy az elmének nincsenek fizikai határai vagy fizikailag meghatározható részei. A tudat vagy elme nem úgy viselkedik, mint egy tükör vagy mint egy a világra nyíló ablak, hanem sokkal inkább úgy, mint  egy festő vászna, amire a festő saját látásmódjának megfelelően festi le a maga által választott témát. Az ember maga dönti el, mivel tölti meg elméjét. Az ember sorsát az elméjében létrehozott világ nagyban orientálja, vezérli. A szellem ugyanis teljes mértékben ismeri és tisztában van az elmében tárolt információk tartalmával, de fordítva nincs így: az elme nincs tisztában azzal, hogy létezik egy külön entitás, a lélek, amelynek saját céljai, szándékai és jellemzői vannak. Míg a szellemet az univerzális állandóság, a mindenben való jelenlét, a biológiai integritás, az elsődlegesség jellemzi, addig az elmét a fantasztikus rugalmasság,  a múlékonyság, a kulturális kötöttségek és a tapasztalatok tekintetében  megnyilvánuló sokféleség, a kreatív képzelet és a korlátlan növekedési potenciál. Mindkettő kölcsönhatást fejt ki, miközben rendeltetésüket, az önfejlesztést és az önkifejezést megvalósítják. Mindkettő magán viseli a személyiség és az ego jegyeit. (folyt. következik)

Sysmus

 

• Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi (CC BY 4.0)