Amit Isten adott...



"A fejem zúgott, s hideg veríték lepte el a hátamat, mert a halálra gondoltam. Rettenetesen egyedül voltam"
                                                                         /Wass Albert/

Tegnap este a temetőben ücsörögtem. A zizzenő falevelek játszottak a hűvös szellővel, majd egyszer csak egy férfi állt meg mellettem.
Jámbor arcú, vékony testalkatú, hétköznapi fiatalembernek látszott. De megszólított. Sötét magányomba merülve hangot hallottam. Féltem. Vajon mit akarhat? ˝Mit keres itt egy ilyen fiatal leányzó, ezen a késői órán?˝- kérdezte. Nem válaszoltam. Leült mellém, s az ég felé nyújtotta vézna ujját. Szemem követte a megadott irány, de nem láttam semmit az égen. Úgy nézett rám, mint ha születésem óta ismert volna.˝ Gondolkozz! Az emberek élnek, majd meghalnak. De melyiknek kell meghatároznia ideológiádat? A vég vagy az élet tudata? Lásd azt, amit Isten neked adott! A szeretetet, barátokat… a világot.˝- mondta.
Ezzel felállt a sírkőről, amin eddig együtt ültünk. Én moccanni sem mertem. Elment, majd nem sokkal utána én is hazamentem.
Másnap a madarak csicsergése ébresztett. Amikor az ablakon kinéztem, a hajnali szellőtől táncoló fák ágai között előbukkant a nap. Lassan méltóságteljesen kúszott az égbolton egyre fentebb. Sokáig csodáltam, amikor is a telefonom csörgése törte meg az idilli helyzetet.
Egy munkatársam volt, aki olyan jól ismert, hogy tudta, mindig szükségem van a reggeli ébresztésre. Ekkor jöttem csak rá, hogy nem is biztos, hogy csak a munkatársam, az az ember, akire kelek, akire elalszom, aki vígasztal, aki őrzi titkaimat. Sokkal inkább a barátom. Ez a felismerés nyugodtsággal töltötte el lelkemet.
Majd elindultam dolgozni. Zöld fák, színes virágok, kisgyerekek és egyéb más csodák vártak rám utam során. Örültem, hogy süt a nap, és ez csodálatos érzés volt.
Ezen az estén megint a temetőben ültem. Nagyapám sírján, ahol már tegnap is. Felnéztem az égre. Nagyapám nézett vissza rám. Derűs arccal indultam el hazafelé, könnybe borult szemmel, de mégis láttam könnycseppjeimen át az egész világot.

Adatok

  • magyar nyelvű

  • saját

  • 2 197 megtekintés

  • 1 darab

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

Eddigi hozzászólások

#1
2008. szep. 3. 18:44
Nagyon szép írás!
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0