Buddhának igaza volt.

Buddha túllépett mindenen.

Nem volt tükör ő,

szivében sosem érzett haragot.

Tudott eme veszélyekről,

és nem ezt kereste.

Szive nem lelt örömet

a végtelen uralomban sem.

Lemondással kisérte

minden útját és tettét,

hogy végleg megölje

saját erejét és lelkét.

Nem kellett neki

semmilyen vágy, se erő

mert hasztalan de méginkább

igen veszélyes az.

Igazi nyugalmat keresett,

legbölcsebb volt,

erre született,

de én nem.

Hirdettem hát sokat,

azt hittem ez a megváltás,

de elbuktam, viszont rájöttem

ez tényleg nem vezet

az örök nyugalomhoz.

Nem tudtam és haragra gerjedtem

de átkomat visszavonom,

bocsánatért esedezem,

mert nem jó az, ami

másnak nem jó,

hisz nincs világ.

Ezt Buddha tudta, de én nem.

Én is látom, de nem érhetem el

mert életembe vesztettem.

Vesztesként kell élnem

az életemet,

mások is megmondták;

nem most érem el a

tökéletes világosságot, ahol

nincs érzés és lélek sem,

nekem eggyel kevesebb maradt,

csak eddig értem el.

Nem győztesnek születtem,

sorsom különböző, pedig

minden Buddha egy.

Megesküszöm, nem fogom

szeretni soha, haragot nem

viszonzok, szeretetet nem

táplálok, hanem semmi

leszek, csak ennyit tudhatok.

Többet nem tanitok, mert

vesztesként az nem

tökéletes. Csendben maradok.

Ti ne aggódjatok, gondolat útján

már könnyen lehet tanulni,

de nekem ez nem elérhető.

Kivánom Buddha nyugalmát,

mindenen, én-en túli belátást,

szerelemre, örömre, haragra,

hatalomra, gazdagságra,

győzelemre, beteljesedésre,

vagy lélekre és érzésekre

mindezekre nem-kivánást.

Csak Buddhát szeressem,

csak Ő érte éljek,

mert igaza volt,

balga vagyok én,

csupán fia lehetek,

számtalan másokkal együtt.

Vesztettem, a tömegnek

mindig igaza van,

egy emberként is,

csapdába estem, és ártottam.

Ebben az életben el nem érhetem

a teljes, végtelen Buddhaságot.

Ahol még Lélek sincs,

ezt tudták mások, megjósolták

vágyaimtól most nem szabadulhatok,

életem különböző mint az övé,

és igaza volt, és megláttam.

Nem kell hatalom, sem dicsőség,

nem kell emberek szerelme,

nem kell kivánni,

hatalmasokat ez ejt el.

Szánom-bánom a tettemet,

kigyótól is bocsánatot kérek,

mert nem ártás a lényeg.

Vágyaim tüzében,

hevesen, de lopakodva

jött rám csapda,

ennek igy kellett lennie,

mert tűzzel játszottam.

Az uralom, a pompa tüzes,

csepp nyugalom nincs benne,

veszély van végtelen benne,

harc, küzdelem, ártás, győzelem

mindezek nem kellenek.

Elnyerhetném ezeket, de nem kell

egy szinttel lejjebb se,

igy elérhetetlen lévén,

nem tudom mit tegyek,

hogy lesz ez, ami nem lehet igazi.

Mert igaza volt, én tévedtem.

Nem győztesként születtem,

nem megjósolva, hanem rejtetten,

nem szüztöl, sohasem böjtölve,

szegénységben, hibákkal teli,

igy sorsot tökéletlen lévén,

sosem el nem érhetem.

Nagyon sajnálom de tévedtem,

mindennel kapcsolatban,

és az ellenkezője sem igaz.

Buddha léte sehol sincs,

eddig utána senki nem érte el,

most én sem fogom.

Mit tegyek hát? különböző élettel

éljek szivemnek, vágyaimnak?

uralkodjak? tanitsak?

Hisz minden mind1.

De ez igaz, a tömegek

jósolnak, ők mindent látnak,

még ha nem is tudnak.

Megjósolták volna,

ha most érném el a Buddhaságot.

Ezért nem tanitok többé,

meditáljatok, de legyen ez

örök iránymutató, mert

egyedül ez lehet igaz.

• Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0)