Egy hányatott sorsú írás a „búvópatakban”

   Örültem Weiner Sennyey Tibor „látleletének” (http://www.drot.eu/article/miert-szar-konyvhet-drot-86uk10), egyből jeleztem is neki, küldöm a sajátomat a közlés reményében. Válaszát ide másolom:

„Körbeküldtem a szerkesztőségben az írásodat és végül úgy döntöttünk, hogy nem kívánjuk közölni, még ha bizonyos pontjaival egyet is értünk. Remélem nem haragszol meg. Idézek a szerkesztők indoklásaiból:

"Nekem zavaros.

Az még oké, h az állami támogatások rendszere rossz, bár ez sincs semennyire se indokolva.Ha nem kell indokolni, mert ez teljesen köztudott, akkor meg felesleges leírni.

Az viszont nekem fura, h a piac en bloc kuka. Miért? Ez sincs indokolva. Ha megszületnek a remekművek, és meg is jelennek, ahogy az írás mondja, akkor legalábbis a kiadók megtették a dolgukat. Meg ha a piac úgy ahogy van rossz, akkor mi legyen helyett?"

"Szerintem sem jó, bár a csavarjuk ki a pálcát a manipulátorok kezéből a végén vagy vmi hasonló nagyon tetszett. Szépen alátámasztja a cikkedet, csak a rossz irányból."

"Ó, nem! Az első két bekezdést ha lehagyom (ami teljes sületlenség), majdnem jó cikk, de hiányzik belőle az, ami általában mindenhonnan, ahol ma változást akarnak. Ilyesmi: Oké, és holnap reggel felkelünk és ezt és ezt tesszük. Itt sem ír ilyesmit a szerző, csak azt, hogy bojkottáljunk, hozzunk létre... - ilyet teljesen fölösleges írni. Ha azt írná, hogy "...én pedig mindezek miatt bojkottálom a kortárs irodalmat agyonnyomó kiadókat, és elétek tárom a saját alternatív változatomat, van egy ötletem, így kellene csinálni, tartsatok velem", az már valami lenne. 

Az pedig már a személyes véleményem, hogy egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy olyan zseniális dolgok születnének ma az irodalomban, én sokkal inkább érzek egy űrt, ami szerintem egyébként teljesen normális. 

Vannak ilyen kavarodó-forrongó-útkereső időszakok a kultúrában, amik után mindig jön valami remek dolog - szerintem most ennek előtte állunk. Különben éppen ezért lenne érdemes most valóban valami alternatív dolgot kitalálni, valamit, ami nem az önjelölt kutúrpápák kánonját támogatja. Olyan dolgokra gondolok, mint például a közösségi könyvfinanszírozás, több lépcsős könyvkiadás (pl. egy ilyen alternatív kiadó különféle formátumokat határozhat meg a megjelenő művekre(részben mint ma: keménykötés, puhafedél, csak online stb., ezer dolog, ami eszébe juthat annak, aki ezt tényleg megcsinálja). Tehát abban egyetértek a szerzővel, hogy ami most van, az nem jó. Bedőlt kiadók, ostoba terjesztési rendszer, kényszerű színvonalcsökkentés (érdekes módon ezzel párhuzamosan enyhe hányingerig hájpolt középszerű "magasirodalommal") - szóval... nem akarok nagyon belemenni, se belezavarodni, óriási téma, érdemes vele foglalkozni, de nem így, ahogy ez a cikk tenné."

Hozzáfűzni nem óhajtok semmit, a vélemény korlátlanul szabad. Másoké is, de az enyém is. Ezért itt az ominózus írás…

A könyvhét legatyásodásáról

   Félre a ködös illúziókkal, a következő könyvhét az ideinél is szarabb lesz! S hol van még a gödör legmélye, ahová oly régóta zuhanunk?

   Két „aprósággal” kezdeném mondandómat. Sokan csak úgy lazán „elsétálnak mellettük, alig észrevehető hullafoltok…

   A program szerint így kezdődött az Ünnepi Könyvét 2015-ben Magyarhonban (ide másolom): „A Katasztrófavédelem Központi Zenekara díszegyenruhába öltözve az Erzsébet híd pesti hídfőjétől végigmasírozik a Váci utcán és a Vörösmarty téren, az Oroszlános kút előtti színpadnál rövid, kb. 10 perces koncertet ad. Karnagy: Dóra László tűzoltó alezredes.” Jarry Übü királyába illő, nem? Jövőre vélhetően a NAV „főfinánc-zenekara” jön, utána meg a Végrehajtói Kamara Dixieland Band… Amúgy nem kívánok otrombán ironizálni, de amikor a katasztrófavédelem már csak trottyos-zenekar formájában van jelen valahol, már késő minden védelem, elhárítás, csak muzsikálni lehet az üszkös romok között…

   A másik „apróság”, hogy tavaly, vagy tavalyelőtt Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója úgy reklámozta a „könyvhetét” (nem elírás!): „a kortárs szépirodalom olvasása javít a munkavállalók munkaerőpiaci helyzetén”. Értendő, aki Kertész Imrét, Esterházyt, Parti Nagy Lajost olvas, eredményesebben tud parlagfüvet kaszálni az árokparton közmunkásként, mint aki nem. S az említett „bölcs” most is ott ül a posztján döntéshozóként. Hogy is mondta szegény Nagy Imre? „Csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van”… Hátborzongató…

   Nem először, s valószínű, nem utoljára írom le, az irodalomban két (fő)szereplő létezik. Aki ír, meg aki elolvassa. A többiek (szerkesztők, kiadók, nyomdák, a terjesztők) legfeljebb epizodisták, ha úgy tetszik,  irodalmunk segédmunkásai. Súlyos szereptévesztés, torzulás, ha mégis ők válnak meghatározó tényezővé, a ”piac törvényszerűségeire” hivatkozva. Mert ez a „piac” valójában egy végletesen manipulált, korrupt és züllött képződmény, ahol „piactorzító hatású” minden, ami nem illeszkedik a néhány tucat kijelölt, vagy éppen önjelölt senkiházi érdekszférájába, profitorientált szemléletébe. Lélektani rejtély, hogyan képesek ennyi időn át az orránál fogva vezetni egy egész civilizációt… A kortárs irodalom a saját törvényei szerint alakul, formálódik, aki szánalmasan a földhöz ragadt, nem irányíthatja a szárnyaló madarak röptét.

   Meggyőződésem, soha ennyi remekmű nem született Magyarországon, mint napjainkban! Ám 99 százalékuk mégsem jut el értő olvasóihoz, az 1 százaléknyi „irodalmi celebet” próbálják kizárólagos értékteremtőként felmutatni a „szakma” álgurui. Komisszárjaik ülnek mindenütt, a Nemzeti Kulturális Alap támogatás-, ösztöndíjosztó döntéshozói között is, azaz, amennyiben a „fatökű állam bácsi” a mostani többszörösét vetné oda nekünk koncként, attól még az égvilágon semmi sem változna.

   Az elmúlt néhány évben sok-sok pályatársunk a szó tényleges értelmében éhen halt. Alighanem József Attilának is ilyen sors jutna osztályrészül. Nincs mese, ő a mostaninál „jobb Magyarországon” született… (S ezt nem nyegleségből mondom, szavamra…)

   Nem kívánok társadalombölcseleti eszmefuttatásokba bocsátkozni, így csak annyit jegyeznék meg, az aczéli kultúrpolitika és napjaink neoliberális könyvpiaca között kontinuitás van, utóbbi alattomos farizeussága folytán alighanem veszélyesebb.    

   A struktúra, az intézményrendszer rossz, s valójában semmi szükség rá. Minek mankó annak, aki épkézláb? Egyik-másik „könyvpiac-meghatározó ágens” épp most készül saját hányásába fulladni, ám sorra születnek az alternatív, „fapados” könyvműhelyek (Underground Kiadó, és társai), igényes irodalmi folyóiratok sokasága alakul a Net-en, s az sem igaz, hogy drámai módon csökkent volna az olvasók száma.

   Csavarjuk már ki a karmesteri pálcát a profitéhség manipulátorainak kezéből! Teremtsük meg a spontán kapcsolatot olvasóinkkal, hozzunk létre minél több független, alternatív alkotóműhelyt, saját orgánumot, legyen saját könyvhetünk! Távozzunk a süllyedő hajóról, amíg magával nem ránt bennünket a mélybe, következetesen bojkottáljuk a „hivatalos” könyvhetet, a „hivatalos” kiadókat, folyóiratokat!

   Ugyanis hiába borogatjuk, amit amputálni kell… 

• Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi (CC BY 4.0)