Kosztolányi Dezső: Esti Kornél - elbeszélői módok és nézőpontok -„Kosztolányi szépprózája”- szól a magyar tanár. „Esti Kornél”- vágod rá te a teljesen egyértelmű választ. Bizony, ez a rendkívül érzékeny, lélekelemző, „homo moralis” ritka kinccsel ajándékozott meg minket az 1925-től 1936-ig terjedő időszakban. A külön-külön is teljes értékű, együtt pedig egy egészet alkotó novella remekek spontán ugrottak ki.Kosztolányi fejéből. In medias res csap a lovak közé a negyvenéves polgári kényelmet élvező költő: „Mind a ketten egy évben és egy napon születtünk, sőt egy órában és egy percben is: 1885. március 29-én, virágvasárnap, nappali pont hat órakor. Ez a titokzatos véletlen mélyen hatott ránk.” Többen tagadják, hogy a valószínűleg „pesti polgár” szóból átalakított „Esti Kornél” Kosztolányi alteregója lenne. Hiába minden ellenvetés, a Boldog szomorú dalban elveszett kincset (a fiatalság vadságát, lázadását, rajongását) féltve őrző Kornél nem lehet más, mint a költő hasonmása. Elfojtott vágyait, szeszélyeit a hétköznapi életbe börtönzött Kosztolányi csak papírra vetve tudott eleget tenni. Kérdés azonban, hogy az álarc mögé bújt költő modortalan, gátlástalan-e, vagy a világgal történt valami? Hogy is mondta Madách az ember tragédiájában? „… bűne a koré, mely szülte őt…” Az utcán lótó-futó polgárokat újra meg újra felbőszítő energikus, a pillanatnak élő filozófus és nyelvész Kornél a kor mártírja. Néhány társát leszámítva kevesen értenek egyet vele szemléletében.A novellák semmilyen értelemben sem egységesek. Vannak köztük olyan típusúak, amelyeknek Esti Kornél nem is szereplője, csupán mesélője az eseményeknek, vannak, melyek célja az ámulat felkeltése (pl.: a hatodik fejezet, mely merő gúny). Életrajz jellegű vonásokat a második fejezet tükröz leghitelesebben. Egy hatéves gyermek kerül szembe az emberi társadalommal. Viszolyog ettől a közegtől, érezhető a felnőtt férfi csalódottsága az emberekben. Mégsem bizalmatlanul zárja a fejezetet: hisz abban, hogy tehetségével, kitartásával az egyén kiléphet az embertelen közönyből, s megtalálhatja helyét a világban.A hetedik fejezet kedves idill egy török lánnyal, az anyanyelv iránti rajongását fejezi ki benne. „Én sohasem haragudtam a te népedre, mert tőle kaptuk legszebb szavainkat, azokat a szavakat, melyek nélkül boldogtalan volnék. Költő vagyok, a szavak szerelmese, bolondja. Ti adtátok nekünk ezt a szót: gyöngy, és ezt a szót: tükör, és ezt a szót: koporsó. Te gyöngy, mely lelkem tükrében tündökölsz, koporsóm zártáig.”
Tréfának indul az a történet, melyben egy bolgár kalauzzal beszélget bolgárul úgy, hogy csupán három szót tud ezen a nyelven. Kifejeződik azonban benne az emberi sorsokkal való felelőtlen játszadozás kritikája is.
Legjelentősebb, legtöbb mondanivalót hordozó kalandja a különös villamosutazás (tizennyolcadik fejezet):| közönséges villamosút | emberi életút |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Adatok
-
noribodai
-
irodalom
-
2008. már. 9. 12:22
-
nem volt módosítva
-
magyar nyelvű
-
saját
-
4 079 megtekintés
-
0 darab
Számít a véleményed!
Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.
Eddigi hozzászólások
Legyél az első, aki elmondja a véleményét.