Istencsomagolta magvak


E varázslatos szépségű földgolyón egymásra utaltan él az ember, az állat és a növény, amit mindnyájunk érdekében, minél fiatalabb korban tanítsunk meg gyermekeinknek. A természet látványa, megismerése, Isten létét feltételezi, értő szemnek bizonyítja. A gyermek lelke fogékony, ezért fontos élete korai szakaszában felhívni a figyelmét az őt körülvevő világ csodáira, s ezzel Isten létére.

E feladatot segítik a természetben mindenütt előforduló példák sokasága, amik között is különleges a növényi magvak „születése”, önálló életkezdése. Láthatunk a szelek szárnyán „ejtőernyő” vagy „légcsavar” segítségével tovarepülő utódokat távolabbi helyekre, de nagyszámú magot oltalmaz puha vagy kemény burkolat kikelésükig. Védelmüket – földbejutásukat – elősegítő remek változatok sokasága létezik Földünkön. E pazarlásnak tűnő mennyiségből új növények kelnek életre, de táplálékul is szolgálnak embernek, állatnak egyaránt, sőt, korhadékaik révén javítják a föld minőségét, azaz a saját és növénytársaik életfeltételét.

Az emberek ősidők óta fogyasztanak növények-biztosította ízletes táplálékot anélkül, hogy figyelmet fordítanának annak szépségére, jellegzetességeire. Fontosnak tartják ugyan, de legtöbben csak az ehetőség szempontjait vizsgálgatják.

Megfigyeléseinket elmélyítvén, a magvak „csomagolásán” keresztül is felfedezhetjük Isten létét. Érésük folyamata sokkal összetettebb, csodálatosabb az itt leírtaknál, de ennyi tudás is fényesen igazolja Isten alkotó erejét. Vele szemben az ember, csakis az Isten által teremtettből hoz létre „újat”, vagyis összerakja, vagy szétszedi a meglévőt. Szépérzékünk növelése és tudásunk gyarapítása céljából is megéri táplálékaink pontosabb megfigyelése. Ehhez nyújtanak segítséget az alább leírtak.

A dió

A diófa gyönyörű, árnyékot adó, ráadásként minden része hasznos az ember számára. Végleges nagyságát hosszú évek alatt éri el, ezzel szemben a 100-130 évet is megéli. Ebből következően igaz a mondás; ezt a csodálatos növényt az unokáinknak ültetjük. Tisztelettel emlékezzünk őseinkre, lehetőleg újabb fa ültetésével.

E kellemes illatú, nagytermetű fa, emberöltőkön átívelően ontja termését. Mi – a legtöbb esetben –, csak annyit teszünk, hogy felszedegetjük a fáról lepottyantakat, összetörjük kemény burkát, és máris fogyasztjuk a dióbelet, azaz a diófa magvát.

A félig érett gyümölcs zöld száron függeszkedik a fán; rajta keresztül áramlik a mag tápanyaga. A gömbölyded formájú, kemény magházat körülvevő burok külsejének színe fehérrel pontozott zöld, felülete fényes, sima. E burok és a kemény magház között tápanyagszállító és elosztó csőhálózat biztosítja a szárból érkező nedvek továbbjutását. Az erek a szár felé vastagabbak, aminek egyre vékonyodó részei behálózzák a kemény magházat, a számukra kialakult mélyedésben. E miatt rovátkolt a magház külseje.

Ha a dió belsejét is figyelemre méltatjuk, meglepő dolgot észlelhetünk! A szár belül folytatódik, a dióbelet négy gerezdre osztó, lemezszerű táplálékszállító és azt elosztó rendszerként. A lemez középső része vastagabb, lefelé vékonyodó, ugyanis így biztosított legjobban a dióbél tápanyagellátása. Az összhatásában gömbölyded formájú mag, a rátapadó vékony hártyán keresztül érintkezik az őt táplálóval. Ha megérik, pazarul formázottan pompázik a barna minden árnyalatával, akár a kemény burok selyemfényű belső fele. Mindez egységet alkot a szárral, ami a dió felső „csúcsán” keresztül nő a magházba, a számára kialakult lyukacskán keresztül. A tápanyag áramlása a mag megéréséig tart, ami egyidejű az őt védelmező burok megkeményedésével. Fejlődésének ebben a szakaszában szűnik meg a nedves tápanyagforrás. Az addig fényes, zöld burkolat száradni kezd, majd megreped, és a kemény magház lepottyan: a fa útjára engedi magvát. A földbe hulló mag kikel, míg a felszínen maradt emberek táplálékaként hasznosul, de az is lehet, hogy a föld minőségét javító humusz lesz belőle.

Természetesen itt is előfordul, hogy a dió továbbra is a fán függeszkedik; nem követi a természet szavát. Az ilyen termés beteg, ezért tavaszra elpusztul. Rosszul jár az ember gyermeke is, ha érett korában sem éli önálló életét. Anyjába kapaszkodván senyved a lelke, s végül utód nélkül távozik a földről.

A mandula

A fa termete közepesnek mondható, de magasabb és alacsonyabb fajtája is előfordul. Hosszúkás, lándzsaformájú leveleit virágzás után bontja ki kora tavasszal, ilyenkor a rózsaszínű vagy fehér virágaival pompázó fa, gyönyörű dísze kertjeinknek. Magja, fontos tápláléka az embernek.

A magház külseje szürkés színű, tapintása bársonyos, ami alatt zöld színű burok fedi jellegzetesen mandulaformájú – lapított tojásdad– alakját. A külső burokból eredő csövecskék sokasága szövi át a magházat, tápanyagot szállítván a magnak; az azt körülvevő, vékony burok segítségével. E csövecskék útvonala teszi, hogy a magház felszíne bordázott, lyukakkal telített, míg belső fele sima, színe barna, gyönyörű selyemfényű. A házat kettétörve szembetűnők a kiszáradt csövecskék zeg-zugos járatai.

Ha a fa által megszüntetett nedvek hiányában a kiszáradt külső burok kinyílik; a mag a földre hullik. Ilyen vastag héjjal védetten, biztonsággal áttelel, hogy tavasszal életre kelhessen a kis mandulafa, vagy tápláléka lehessen embernek, állatnak, esetleg korhadékával gazdagítsa a földet.

A tölgyfa makkja

A tölgyfa gyönyörű látványt nyújtó, hatalmas lombozatú, kiemelten értékes fa. Hasznos embernek, állatnak, és mint minden növény, korhadékai révén, talajjavító hatású.

Termése igen érdekes látvány: tojásdad alakját formás „sapka” fedi, e miatt sok gyermek szedegeti össze nagy gonddal játszadozásaihoz.

Mint minden fa magja, a tölgyfa makkja is száron függeszkedve születik, és növekedik megéréséig. Táplálékát e száron keresztül kapja, akár a többi fán vagy cserjén született utód. A sapka kinézetű kupacs, valójában kalapszerűen egymáshoz nőtt fellevelek sokasága. Figyelmet felhívó világos és sötétbarna színei pompásan alkalmazkodnak az alatta kifejlődött mag színéhez. Formáját még szebbé és érdekesebbé teszi a keményebb rész alján lefelé irányuló csúcsocska, ám ez csak a külső szépsége! Nézzük csak meg a belsejét!

A kupacs belső, szár alatt lévő része továbbítja a tápanyagot a fejlődő magocskának csövecskék segítségével. A magház két részből áll: a mérsékelten kemény külső részből, és az ebben található, puha, vattaszerű táplálékszállítóból. Ebben a finom, puha környezetben érik a mag, s pottyan le szárastul, önálló életre kényszerülvén.

A narancs

Narancsligetek nincsenek országunkban, ez a növény melegebb éghajlaton érleli magvait, az általunk ismert burkolatban.

A narancs közelítőleg gömbölyű formájú, külseje fényes, élénk narancsszínű, kissé rücskös felületű. A külső egyenetlenség okozója az illóolajjal telített mélyedések sokasága, ahonnan kicsi nyílásokon keresztül árad a gyümölcsre jellemző illat a külvilág felé. Ha a héjat megnyomjuk, a növény kellemes, átható illatot permetez.

Mint a legtöbb gyümölcs, a narancs is zöld száron függ a fán, ahonnan a táplálékát kapja. A szár, fehér csövecskék formájában hálózza be a héj belső felét, míg a vastagabb része a gyümölcs közepén húzódik, belülről táplálván a növekvő magot. Az utódok, gerezd formájú, lédús környezetben növekednek érett korukig.

A cikkelyeket hártyaszerű burok választja el egymástól, amiket behálóz a folyadékot szállító csövek sokasága. Bámulatra méltó az a csoda, ahogyan e gyümölcs tárolja a kellemes ízű és illatú táplálékot a magocska számára. A számtalan, hosszúkás alakú, kicsiny zacskók összessége a magokkal együtt alkotja a gerezdeket, a gerezdek összessége adja a gömbölyű formáját a gyümölcsnek, amit a külső héj tart egybe.

Ez a csodás felépítés nagyon fontos minden bő folyadékot tároló gyümölcsnél, ha puha a külső burka. A gyümölcs ugyanis nagy ütést kaphat, amikor éretten a földre pottyan. Ám e különleges megoldással kevés sérül ütéskor a kicsiny zacskók közül, így a sok-sok kis tároló teljesítheti fontos feladatát; a magot életben tartja annak kikeléséig. 

Ember alkothat ilyen csodát?

   

Adatok

  • magyar nyelvű

  • saját

  • 2 738 megtekintés

  • 0 darab

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

Eddigi hozzászólások

Legyél az első, aki elmondja a véleményét.

Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0