Szürke és fekete sziklák tornyosulnak,

              Késpenge hegyükkel fel, az ég felé,

         Rémisztő hegyvidék, itt a föld morajlik,

              Gőzt és gázt pöfögtet, nyugtát nem lelé.

         Ez a Békás-szoros, Pokloknak kapuja,

              Veszélyes környezet, ördögök helye,

         Erre jönnek, mennek, dolgukat végezvén,

              Eme erdő neve Sátán Erdeje.

         Hanem ott, az úton, valaki barangol,

              Ismerjük őkelmét: - Karmos Mióka,

         Fütyörészve sétál, oldalán a kardja,

              Csíkos bundát visel, macska fióka.

 

         Mit nem lát az égen? Nagy sárkány közeleg,

              Karma között mit visz? Né, egy királylány!

         Rossz, fene sárkánya, megint leányt rabolt,

              Ez egy mániákus lányrabló sárkány.

         Na, megállj, te sárkány, ezt még visszakapod,

              Fejed lányrablásra ne add te soha,

         Egy nagy gazfickó vagy, nem tudsz megjavulni,

              Lesz most a te sorsod nagyon mostoha.

         Karmos Mió dühöng, már nem fütyörészik,

              Dolgát sietősre veszi, de hamar,

         Amúgy is az este lassan közeledik,

              S fekete leplével mindent betakar.

 

         Egy faluhoz ére, s megkérdez egy gazdát,

              Mi hír errefelé, mondja, gazduram?

         Szegény királylánykát ellopta egy sárkány,

              Fekete és bíbor, éles karmú kan.

         Királyunk hőst keres, ki lányszabadító,

                                               Sárkányölő vitéz, s kemény a karja,

         S ha a királylánykát megszabadította,

              Viheti is persze, csak, ha akarja.

         Arra van egy hegyen király urunk vára,

              Menj oda, s jelentkezz szabadítónak,

         Zörgess a várkapun, várj szépen sorodra,

              S menj be a kastélyba, majd, ha kiszólnak.

 

         Este van, gazduram, nem megyek már tovább,

              Elpihennék csendben, kinn a pajtában,

         Meleg az éjszaka, az ég csillagfényes,

              Leheverednék a sárga szalmában.

         Pihenjen, csak vitéz, kellemes a szalma,

              Én is ezen alszom, lágy és jó szagú,

         Ám, ha meg nem sértem, egy kis vacsorával,

              Sajt és friss kenyérke várja, s jó ragu.

         Így aztán Mióka jól bevacsorázott,

              Egy pohár finom bor folyt a torkába,

         Majd aludni tértek, csendes volt az éjjel,

              Reggel kelvén, Mió alig volt kába.

 

         Elbúcsúzott rendjén, folytatta az útját,

              Naphosszat gyalogolt, ment és mendegélt,

         Kereste a hegyet, rajta a kastéllyal,

              Kitartóan sétált, ment és nem henyélt.

         Egyszer csak egy dombon három legényt látott,

              Csendben heverésztek, kardjuk oldalán,

         Kezükben kiskésük, kenyeret szeldeltek,

              Talán levest ettek, s kezükben kalán.

         Miért heverésztek Isten ege alatt?

              Gyertek velem, ifjak, ha nincs dolgotok,

         Egyétek az ételt, végezzetek vele,

              Indulhatunk, ha már telve gyomrotok.

 

         Bableves csülökkel, fehér kenyér hozzá,

              Ülj ide, miközénk, fogyaszd ebédünk,

         Az éhező hasad nem jó tanácsadó,

              Eme fényes délben fogyaszd el étkünk.

         Kacor Király volnék, jó szolgálatodra,

              Híres bajnok macska, nagy bajkeverő,

         Szegények támola, nők támogatója,

              Tolvajok rémsége, rablót elverő.

         Karmos Mió vagyok, te szolgálatodra,

              Köszönöm az étket, megebédelek,

         Három híres bajnok került az utamba,

              Három hősi macska, ha nem tévedek?

 

         Így van, így van – mondják. Íme, Csizmás Kandúr,

              Jó szolgálatodra! S egyikük feláll,

         Meghajol szerényen, köpenyét lebbenti,

              Míves csizmájától szavunk is eláll.

         Hét mérföldet lépő varázslatos csizma,

              Bűbájos lábbéli, az van a lábán,

         Karmos Mió nézi, a szeme csak pillog,

              Nagy, híres vitéz kend, s bámul félkábán.

         Nevem Szilszál Bajszos, a Cirmogi Cindri,

              Hírem nem előz meg, mostan nevelem,

         Te szolgálatodra itt a hegyes kardom,

              Rabló, dúvad, démon nem játszhat velem!

 

         Karmos Mió evett, finom volt a leves,

              Megtöltötte hasát babbal, csülökkel,

         Jól érezte magát e hős társaságban,

              Hanem egy nagy hősnek ennél is több kell.

         Elmondotta tervét, a lányszabadítást,

              Aztán mind a négyen felkerekedtek,

         Tüzet eloltották, majd felcihelődtek,

              S gyorsuló léptekkel útnak eredtek.

         Találtak egy hegyet, rajta várkastéllyal,

              Kapuján zörgetve kinn várakoztak,

         Kérdezé a kapus, mi járatban vannak,

              Balszerencsét, avagy szerencsét hoztak?

 

         Karmos Mió vagyok, leányszabadító,

              Nyisd a kaput rögtön, vagy fejed veszem,

         Király úrhoz jöttünk, beszédünk van véle,

              Meg ne várakoztass, gyors az én kezem!

         Megnyílott a kapu, besétáltak négyen,

              Benn trónolt a király a trónteremben,

         Eléje járultak, harcosokhoz illőn,

              A kamarás szeme félve megrebben.

         Észrevette Mió, de most más dolga volt,

              Hódolt a királynak, mondá, mért jöttek,

         Megörült a király, invitálta őket,

              Asztalánál néhány órát töltöttek.

 

         Éppen vacsora lesz, jertek asztalomhoz,

              Megbeszéljük dolgunk, minden részletet,

         Elköltjük az étkünk, aztán tárgyalhatunk,

              Asztalomnak népe, ha már jót evett.

         Több hatalmas asztal gazdagon terítve,

              Szerte a teremben fáklyák, mécsesek,

         Világosságot szórt a sok arany eszköz,

              A csillogó tükrök lángtól fényesek.

         Fácánleves után sült libát tálaltak,

              Azután süteményt evett, ki akart,

         Csendben táplálkoztak asztalnál a népek,

              A kenyereskosár kendővel takart.

 

         Amikor végeztek, leszedték az asztalt,

              Mi lesz a jutalom, erről beszéltek,

         Egy zsák arany, gyémánt! – Karmos Mió intett,

              Faluban a népek másról regéltek.

         Fele királyságom! – mondotta a király,

              Annak üti markát, aki sárkányt öl,

         Mió nemet intett, ennyiért nem mennek,

              Bolond, ki ennyiért sárkányt öldököl!

         Legyen lányom keze a jutalma annak,

              Aki visszahozza szeretett kincsem,

         Rendben van, király úr, már meg is egyeztünk,

              Leányod kezénél semmi jobb nincsen!

 

         Másnap elindultak, kora hajnal táján,

              Léptük szaporázták, csizmák kopogtak,

         Országúton menvén egy városhoz értek,

              Kapuban az őrök róluk dohogtak.

         Sárvárban piactér, rajta ezer ember,

              Árura alkudtak, pénzzel fizettek,

         Zsongott a levegő az alkudozástól,

              Asszonyok, s férfiak adtak és vettek.

         Volt egy mágus sátor, benne egy mágussal,

              -Sárkány tüze ellen kell a védelem,

         Ha rám fúj a sárkány, peregjen le rólam,

              Ne égessen tüze, ne bírjon velem!

 

         Ezt rendeli Karmos, a mágus bólintgat,

              Ez keramit páncél, tűz ellen való,

         Ez meg azbeszt ruha, kibírja a tüzet,

              Ha tüzet okád rád az emberfaló.

         Nem jó! Mágus uram, valami még jobb kell,

              Készíts sárkány ellen egy varázslatot,

         Lohadjon le tüze a gaz bestiának,

              Csinálj egy pirulát, vagy egy oldatot!

         Addig mi sétálunk, eszünk egy sültkolbászt,

              Mustárral, kenyérrel, így szeretem én,

         Hamar visszajövünk, addig készen legyél,

              Szeredtől a sárkány nem lesz nagylegény!

 

         Vettek finom kolbászt, mustárral, kenyérrel,

              Megtelt a bendőjük, jót falatoztak.

         Na, most mit csináljunk? Másszunk a tetőre!

              Fel is másztak sorban, s ott várakoztak.

         Hasukat süttetik az aranyló nappal,

              Figyelik a piac sok áramlatát,

         Színes forgatagát, a rengeteg árut,

              Árusok boltjait, vásárlók hadát.

         Egyszer csak Mióka hangot hall közelről,

              Pszt! – suttogja, s ujját szájára teszi.

         Fülel a négy macska, éles a hallásuk,

              Szabad hallgatózni? Egy se kérdezi!

 

         Sömör kamarás úr, jöttem, ahogy tudtam,

              Bíborfekete úr kéri a kincset,

         Itt küld tanúságul, nála van a leány,

              Királylány hajából egy szép hajtincset.

         Turcsi tolvaj, rendben. Királyom kincstárát

              Egy-két nap multával majd kirabolom,

         Elvégre én vagyok a kincs kamarása,

              Kamra ajtaját meg lelakatolom.

         Átadom a kincset a bíbor sárkánynak,

              Ő meg nekem adja a szép királylányt,

         Mint hős szabadító, feleségül veszem,

              S nem szenvedek többé semmilyen hátrányt!

 

         Eredj, Turcsi tolvaj, vidd az üzenetem,

              Mához húsz nap múlva viszem a kincset,

         Ám, te enyves kezű, gondom lesz terólad,

              Az értékes kincset meg ne érintsed!

         Így beszélget Sömör, király kamarása,

              Meg egy Turcsi tolvaj, két piti alak,

         A macskák figyelnek, bajszuk dühtől remeg,

              Hangokat vezetők a vékony falak.

         Na!, Cirmogi Cindri, Szil-Szál Bajszos macska,

              Tudod, mit kell tenned, indulj és csináld,

         Akkor gyere vissza, ha a Turcsi tolvaj

              Félelemtől reszket, és már becsinált!

 

         Ezt mondja nagy Kacor, a Csizmás bólogat,

              Bajszos Szil-Szál Cindri gyorsan elsurran,

         Sikátorba jutva követi a tolvajt,

              Kinek bátorsága rögtön elcsurran.

         Hová, hová, Turcsi? Mész a bestiához,

              Sömör kamarásnak vagy a követe?

         Megmondom őszintén, a beste sárkánynak

              Ronda életéből van egy bő hete.

         Mit akarsz, te macska! Móresre tanítlak!

              Azzal kardot rántott, támad hevesen,

         Cirmogó, a Bajszos, jól forgatja kardját,

              Olyan ügyes, amint nagyon kevesen.

 

         Balról felfelé vág, Turcsi karja vérzik,

              Jön egy lábra szúrás, átdöfi combját,

         Levágja két fülét, vállába sebet vág,

              S szépen levagdossa kabátja gombját.

         Megadod-e magad, vagy végezzek veled?

              Kardja sebesen jár, alig látható,

         Turcsi jobb kezéből kiveri a kardot,

              A beste tolvaja most levágható!

         Elkíséri gyorsan a vár fogdájába:

              Fogtam ezt a tolvajt, kérem bezárni,

         Itt van három arany, vigyázzanak rája,

              S a király küldöttét kérem megvárni.

 

         Sárvár varázslója varázskrémet készít,

              Be kell kenni testük, s a láng nem éget,

         A hatalmas sárkány fújhatja a lángot,

              Majd más fegyver iránt érez szükséget.

         Aztán egy fiola varázsfolyadékot

              Készít a varázsló, rá kell hinteni,

         A tomboló sárkány tüze ki fog hunyni,

              S lehet könnyen akkor leteríteni.

         Karmos Mió fizet, öt arany az ára,

              Köszönjük, varázsló, segítségedet,

         Amint küldetésünk sikerrel végződik,

              Felkeresünk akkor ismét tégedet.

 

         Négy bajnokunk útja nagy hegyekbe vezet,

              Ott lakik a sárkány, rejtett barlangban,

         Avagy egy nagy várban, ezt senki se tudja,

              De a hegyek között sok jó kaland van.

         Amint bandukolnak, mit látnak az úton?

              Előttük szekerek, rajtuk színészek,

         Utolérik őket, hisz az a hír járja,

              A bátor színészek mindenre készek!

         Makacs Garfield vagyok, aki színész király,

              Megyünk Aranyvárba, velünk jöhettek.

         Mivel elfogadták a szíves ajánlást,

              Szekérre felmászva, este jót ettek.

 

         Tábortüzet raktak, izzott a sok farönk,

              Hatalmas kondérban főtt a bableves,

         Harminc füstölt csülök vándorolt a lében,

              Bugyborékolt a lé, e leves heves.

         Tányérokba merve a lét, fújni kellett,

              A forró bableves szájuk égette,

         Volt, aki habzsolta, másik folyton fújta,

              Egyik már megette, másik még ette.

         Fehér csipetkével igazi a leves,

              Nagy, finom csülköket késsel metélték,

         Nem telt egy óra sem, üres lett a kondér,

              Mind az összes ételt szépen felélték.

 

         Makacs Garfield kérdi, hová megy a négy hős?

              Lányszabadítóban vagyon a dolgunk,

         Egy Bíborfekete elrabolt egy szép lányt,

              Ennek okán nékünk sárkányt kell fognunk.

         Hanem Makacs Garfield, szerződést köthetnénk,

              Amikor végeztünk, gyertek mivelünk,

         A királyi várba, egy előadásra,

              Gonosz kamarásra majd ott rálelünk.

         El kell játszanotok ezt a történetet,

              Pontosan, ugyanúgy, ahogy megtörtént,

         Ott aztán elkapjuk a csalók bandáját,

              Mivel nem mondják el ők maguk önként.

 

         Morgós Cicúr, s társa, Miska Kot nagyerős,

              Okosan hümmögnek, kezdik érteni,

         Félis Nemis hamis, ő a tréfamester,

              Némelyik részletet meg is kérdezi.

         Cicori testvérpár, Mehály és a Cicor,

              Nagyon is figyelnek, olyan érdekes,

         Mancsos Macsek éhes, ő a súlyemelő,

              Szimatol az orra, van-e még leves?

         Egyél még szalonnát, mondja Makacs Garfield,

              Ne zavarj bennünket, mi most figyelünk,

         Drombi Doromb szólal, okos a mondása,

              A szerencse velünk, ki van ellenünk?

 

         Így megismerkedtek a tábortűz mellett,

              Szolgálatotokra, Kendúr Cirmogó,

         Kackiás Kacika, a szakács én lennék,

              Füles Cicókatta, nagy egérfogó.

         Morgós Cicmarek úr, a fővadász lenne,

              Tarka Macska volnék, vagyis az vagyok,

         Nevem Mocsok Macsek, tehetséges színész,

              Sicc Kattog, én meg Ket, s a képük ragyog.

         Vannak ám még lányok, bemutatták őket,

              Ő Cicuka Nyafka, ő Macska Cica,

         Miluka Ciluka, Cicmacsek Cilike,

              Ő ott Nafnaf Nyaú, s ő Cica-Mica.

 

         Itt jön Nyaú Nyaú, s ő selymes Cirmike,

              Cicegő Cicike nagy bolondozó,

         Milli Cilli macska illegeti magát,

              Nyaf Nyávogi asszony nagy tréfálkozó.

         Ciló Cila szoprán, tud ám énekelni,

              Magas szent egekre, csak most hallgasson,

         Makacs Garfield tudja, ismeri macskáit,

              A többi macskára hogyan is hasson.

         Megegyeztek rögtön, örömmel vállalták,

              Eljátsszák a várban a színdarabot,

         Ekkor Cirmos Cicó futva megérkezik,

              Kezdhették elölről, mert kinn maradott.

 

         Egy-két szép nap múltán elbúcsúzkodának,

              A négy vitéz macska másfelé halad,

         A színész társulat maradott az úton,

              Ló húzta sok szekér másfelé szalad.

         Mentek a hegyekben, köves, erdős tájon,

              A négy macska barát lassan kullogott,

         Aranymálinkó szólt, széncinke nevetett,

              Vadméhek dönögtek, s medve brummogott.

         Langyos szellő kószált, illatot szállított,

              Fenn a Nap szikrázott, csendben ballagott,

         Virágos mezőkön vitt keresztül útjuk,

              Ez őstermészetben ember nem lakott.

 

         Amint bandukolnak, elő lép egy farkas,

              Szürke a bundája, nagy hetvenkedő:

         Ez az én országom, vámot szedni jöttem,

              Erszényük tartalmát adják csak elő!

         Vigyázz, ordas koma, mert még fülön váglak,

              Mondá Bajszos Cindri, ki vitéz leend,

         Inkább arról szóljál, hol lakik egy sárkány,

              Egy Bíborfekete, s megúszhatja kend.

         Töpreng ordas koma, a szeme sem áll jól,

              Aztán azt morogja: - Kössünk üzletet,

         Megmondom az irányt, merre haladjatok,

              Ha minden kincsetek majd enyém lehet!

 

         Karmos Mió unja a farkas beszédét,

              Meglát egy pillangót, mely libegve száll,

         Elszalad utána, kapkodja a lábát,

              Míg utol nem éri, addig meg se áll.

         Csodálja a lepkét, színpompás lényecskét,

              Nem hallja, társai miről tárgyaltak,

         Az üzleti viták, ezt tartja a néphit,

              Csalafinta viták, s nagyon árnyaltak.

         Megtudják az irányt az összes kincsekért,

              Gazdag lesz a farkas, mint egy földesúr,

         Éli majd világát, lordként vagy nagyúrként,

              Nagykutyának nézik, ki király eb úr.

 

         Sötét hegyi ösvény szalad léptük alatt,

              Sűrű erdő alján bogyó lakoma,

         Elköltik ebédjük, mely szeder s áfonya,

              Mikor elő ballag egy medve koma.

         Ez itt az én erdőm, mit kerestek erre,

              Táguljatok innét, vagy fizessetek,

         Látom kardotokat, egyezkedjünk immár,

              Nehogy még a végén nekem essetek!

         Bajszos Cindri tárgyal: - Egy sárkányt keresünk,

              Bíborfekete kan, várát hol leljük?

         De, ha medve bátya, megpróbál becsapni,

              A kend kemény fejét bizony beverjük!

 

         Mi lesz a fizetség? Fél országot kérek,

              Király leszek benne, henye mézevő,

         Megmondom a tájat, fele királyságért,

              S lehetsz Bajszos Cindri te a kérdező!

         Karmos Mió unja a medve beszédét,

              Meglát egy poszméhet, amely döngve száll,

         Szép kövér a poszméh, ki vígan dalolgat,

              Addig fut utána, amíg rátalál.

         Ámuldozva nézi a szorgos poszméhet,

              Nem hallja, társai miről beszélnek,

         Akik a medvével, bölcselő hangnemben,

              Fele királyságról eszmét cserélnek.

 

         Tudják már az irányt, tudják már a tájat,

              Poroszkálva mennek hegyen-völgyön át,

         Csendben beszélgetnek világ dolgairól,

              Mi akadály lenne, nincsen olyan gát!

         Erdőben alusznak, puha levélágyon,

              Madárlátta kenyér a víg vacsora,

         Hozzá málna, eper, apró édes alma,

              S hőseinknek csermely vize a bora.

         Neszez az éjszaka, egy kuvik kuvikol,

              Bagoly huhog messzebb, róka has korog,

         Nyuszt surran az ágon, pelék hancúroznak,

              Egy borz kotorászik, s egér mocorog.

 

         Így telt az éjszaka, reggel frissen kelnek,

              S tovább állnak rögvest, vár a feladat,

         Királylányt menteni hív a kötelesség,

              Le lesz verve hamar egy-két várlakat.

         Nagy síkságra érnek, túlnan hegy oromlik,

              Alatta pirosló város falai,

         Magas falak veszik körbe a házakat,

              Tornyoktól rakottak főbb oldalai.

         Messze még a város, ahol megpihennek,

              Közelben egy kék tó, csillámló vizű,

         Mennek megkóstolni, kortyolgatni egyet,

              Vajon ez a szép tó milyen jó ízű?

 

         Elő lép egy sárga, sörényes oroszlán,

              Eddig egy bokorban, a földön lapult,

         Jó hangosat bömböl, mutatván haragját,

              Amely a kardoktól, hopp, lecsillapult.

         Ez itt az én tavam, fizessetek érte,

              Vizet inni ingyen nem épp szép dolog,

         De, ha nem fizettek, haragom égre tör,

              Húsotokba végül bele kóstolok!

         Hátrább az agarral, agarakkal hátrább,

              Mert néhány agyarad végül kiütöm,

         Forrongó véredet, mondja Bajszos Cindur,

              Egy orrba csapással menten kihűtöm!

 

         Meghökken a nagy vad, sörényes oroszlán,

              Egyezkedjünk akkor, mit is fizettek?

         Királylánykát kapnék, ki finom csemege?

              Nem értem pontosan, kik és kit ettek?

         Te buta oroszlán, - mondja Bajszos Cindri,

              A kis királyleány nem ennivaló,

         Feleségül veszed, lesz egy királyságod,

              Királyi palotád, benne hintaló!

         Lógatva a lábad, éjjel – nappal falhatsz,

              Csak a sárkány várát kell megmutatnod,

         Szükséges részedről, királylány fejében,

              Pontos és részletes tanácsot adnod.

 

         Karmos Mió mit lát? Egy aranyfátyolkát,

              Nem tud ellenállni, futva követi,

         Útonálló tolvajt, sörényes oroszlánt,

              Majd, csak a városúr agyon löveti.

         Lesi a fátyolkát a zöld lombozatban,

              Miként szárnyal, lebeg, vajon mit csinál,

         Ligetes, tág mezőn mily békés az élet,

              Rigó zeng a fákon, s tücsök hangicsál.

         Emígy nézdelődik, mikor Kacor mondja,

              Gyere, Karmos Mió, üzlet köttetett,

         Közben az oroszlán, széles örömében,

              Parádés ugrással bukfencet vetett.

 

         Elérik a várost, Kacivár a neve,

              Kaci a vár ura, Kacor rokona,

         Átmennek a kapun, ez a szép nagy város

              Emberek és macskák, sőt, kutyák hona.

         Forgalmas utcákon bandukolnak lassan,

              Kaci várkastélyát, mondják, keresik,

         A négy deli legényt, a város lakói,

              Deli termetükért, csodálva lesik.

         Végül megmutatják, merre Kaci háza,

              Ajtónál Ló jelent: - Vendég érkezett!

         Kaci Király hallván, futván fut eléjük,

              S boldogan rázogat hősi négy kezet.

 

         Nagybátyám! – mond Kaci, - Kacor vérrokonom,

              Érezzétek házam otthonotoknak,

         Legyek főszakácsa, engedjétek nékem,

              Ma esti, bőséges, lakomátoknak!

         Megpihen a négy hős, Kaci szorgoskodik,

              Királyi házának nagy a konyhája,

         Gazdag ez a konyha, bőséges az étke,

              Ezért vastagodik sokaknak hája.

         Bableves csülökkel, tépelődik Kaci,

              -Jó lesz, Nagybácsikám? – meg is kérdezi,

         Ha lehetne, öcsém, más is asztalodnál,

              Ökörcomb, megsütve, olyan kétkezi?

 

         Terített asztalnál Kaci háza népe,

              Díszhelyen a négy hős, lakomázgatnak,

         Kacor Király előtt hatalmas ökörcomb,

              Esznek, és derűsen adomázgatnak.

         Elmeséli Karmos jövetelük okát,

              Keresnek egy sárkányt, jó nagy böhömet,

         Egy Bíborfeketét, lányrabló bűnözőt,

              Aki olyan dagadt, mint egy Mahomet.

         Itt lakik a hegyen, valami barlangban,

              Holnap oda megyünk, s beverjük fejét,

         Móresre tanítjuk a beste sárkányát,

              S kijelöljük néki háza új helyét.

 

         Kaci bólogatott, tudta, kiről van szó:

              Ismerek több sárkányt fenn a hegyekben,

         Néha ide jönnek, Kacivár terére,

              Egész vihar támad, szárnyuk, ha lebben.

         De ti csak egyetek, tömjétek bendőtök,

              Előétel legyen vastag rákolló,

         Sajtok és szalonnák, osztriga saláta,

              Malacköröm leves, pikáns és forró.

         Magyarosan töltött borda, sok tarjával,

              Finom lecsós liba, s ökörcomb, sütve,

         Nagy faepertorta, rumos málna parfé,

              Meg kell mind ennetek, akár feküdve!

 

         Így telik az este, békén lakomáznak,

              Amíg a ház népe mégyen aludni,

         Akkor egy hordócskát, benne barna serrel,

              Torkukkal akarnak hamar letudni.

         Mulatozgatának, csendben beszélgetnek,

              Sárkányról, lányokról, hősi tettekről,

         Királyságról, kincsről, jó uralkodásról,

              De nem feledkeznek meg a reggelről.

         Vetett ágyba térnek, pehely vánkosokra,

              Hajtják jó fejüket, mélyen álmodnak,

         Puha pihe dunna rejtegeti álmuk,

              Reggel megfürödnek, s gyorsan távoznak.

 

         Sárkánybércek-hegység oromlik előttük,

              Nagy, toronyló hegyek égre merednek,

         Csúcsukon ezüstlő hóréteg, jégpáncél,

              Jól teszik, ha gyorsan útnak erednek.

         Sok a barlangkastély, erőd a hegy ormán,

              Sziklaszirt, meredély, és sziklaperem,

         Meredek szakadék, sűrű bozót, erdő,

              Veszélyes sziklafal, alján hűs verem.

         Van itt több lakott hely, sárkányfészek, odú,

              Bennük sárkányokkal, híres urakkal,

         Máshol banditával, tolvajjal, rablóval,

              Útonálló néppel, fenevadakkal.

 

         Ritmusban lépkednek, Csizmás Kandúr elől,

              Kacor Király halad szorosan léptén,

         Szil-Szál Bajszos Cindúr igyekszik mögöttük,

              Karmos Mió vonul nyomuk legvégtén.

         Egy nagy odú sejlik sűrű erdő mögött,

              Ott lapul a sárkány, rossz és fekete,

         Csizmás Kandúr megáll, az odúra mutat:

              Feladásra vár a végső kenete!

         A Bíborfekete kidugja a fejét,

              Hatalmasat bömböl, hörög és morog,

         Azt hiszi a sárkány, hangja elrettentő,

              Félelmet árasztó a sárkánytorok.

 

         Karmos Mió mondja: - Finom varázskrémmel

              Dörzsöljük be magunk, sárkányláng ellen,

         Fújhatja a sárkány varázslatos tüzét,

              Minket védelmez a varázskrém kellem!

         Bekenik magukat sárkányvarázskrémmel,

              Előront a sárkány: - Mi ez az illat?

         Hú, de kellemetes! – Nagyokat szipákol,

              Hatalmas szájából kis tüzet villant.

         Meglátja jó Miót, bömböl, forog, ugrál,

              Tüzet szór, lángot fú, de semmi haszna,

         Kardos macskák jönnek, le fogják őt szúrni,

              Lángjára jég hullik, mintha havazna.

 

         Varázsfolyadékot, egy-két fiolával,

              Mióka kezével előre legyint,

         A sárkány torkába repül a folyadék,

              Előbb egy hullámban, aztán még megint.

         Köhög, krákog, hörög a fene sárkánya,

              Torkában a tűzláng megfagy, megreked,

         Mit tettetek velem? A torkom lebénult,

              Nem tudom megsütni ványadt testetek!

         Bíborfekete úr kibújik lukából,

              Hátsó lábán ugrál, ordít, üvöltöz,

         Azt mondja trágárul, hevesen sárkányul:

              Itt nem lehet élni, máshová költöz!

 

         Karmos Mió kardja előre szökkenő!

              Ide a királylányt, vagy véred ontom!

         Te fekete sárkány, alamuszi állat,

              Még egyszer kérésem neked nem mondom!

         Vad Bíborfekete lángja nem működik,

              Torka tüzét varázs fojtja igazán,

         Nem képes szólani, mondatot mondani,

              Varázzsal rekesztve torka, a kazán.

         Varázskrém a testen a tüzet kioltja,

              Kacor Király kiált: - A sárkány beteg!

         Hős négy macskánk ugrik, kardját is kivonja,

              Támadnak, mint zúgó, sötét fergeteg!

 

         Jajj! Segítség! – s szalad a böhöm sárkánya,

              Utána a macskák, kardot szegezve,

         Elől fut a sárkány, kapkodja a lábát,

              Csapkod a szárnyával, gyorsan evezve.

         Kergetik a macskák, de a sárkány gyorsabb,

              Ekkor Csizmás Kandúr előtte terem,

         Állj meg sárkány, rögtön, vagy nevemre mondom,

              Rusnya ábrázatod mindjárt beverem!

         Fékez a nagy sárkány, feltúrja a földet,

              Orra hegye majdnem Csizmást érinti,

         Orrba vágja Kandúr, hátra hőköl a gyík,

              Csizmás nyugalomra, s békére inti.

 

         Sárkánybércek-hegység sok sárkány lakója

              Báván csodálkozik, mi e harci zaj,

         Amely tolvaj társuk háza felől hangzik,

              Amely üvöltözés rettentőn szilaj.

         Láthatni, a sárkány ide-oda futkos,

              Nyomában négy macska, folyton döfködi,

         A nagy hancúrozást, kevés idő múltán,

              Gomolygó, setétlő porfelleg födi.

         Csak a rikoltozás, az hallatszik tisztán,

              Hallani javából az üvöltözést,

         Futkosó hangokat, macska fenyegetést,

              Sárkány fenekébe ható karddöfést.

 

         Kergeti négy macskánk a böhöm lányrablót,

              Igen alaposan ellátja baját,

         Könyörög a sárkány, ne püföljék tovább,

              Inkább átad mindent, kincset és kaját.

         Karmos Mió kéri: - Elő a leánnyal,

              Vagy addig képellek, mígnem összerogysz,

         Addig ütöm fejed, amíg a nyakadon

              Buta sárkány arccal körbe nem forogsz!

         Jajj! Jajj! Liheg, jajgat a fekete sárkány,

              Átadom zsákmányom, vigyétek a lányt,

         Megmondom őszintén, nekem is teher volt,

              Vigyetek minden lányt, mindet, valahányt!

 

         Karmos Mió szökken, az ajtót kinyitja,

              Sárkányvár szüzei elő omolnak,

         Meghökken Mióka, négy királylányt számol,

              Kik megdöbbent Mió után bomolnak.

         Gyertek, négy királylány, a sárkány leverve,

              Szabadon mehettek négy égtáj felé,

         Ám a királylányok, édes, lágy sóhajjal,

              Csókolnák a fejét, kit ő nem lelé.

         Jól van, jól van! – dohog hős Karmos Mióka,

              Mehettek atyátok birodalmába,

         De a négy királylány nem akar elmenni,

              Inkább esne vágyva macskák karmába!

 

         Fenn az ágon Mió, lenn a négy királylány,

              Mióka villámként fenn, a fán terem,

         A négy királyleány bomolva sóhajtoz,

              Szól egy lány:- Gyere le, s rendelkezz velem!

         Dehogy megyek lejjebb, eszem ágában sincs,

              Elvesztettem fejem, meg kell keresnem,

         S a behemót sárkány még javában harcol,

              Tilos szerelembe veletek esnem.

         Az ám, a fekete nem adta meg magát,

              Csizmás Kandúr űzi, karddal szurkálja,

         Kacor Király veri, Bajszos Cindri hajtja,

              Hanem a nagy sárkány vitézül állja.

 

         Éles karmaimmal szerteszét szaggatlak,

              Mind a hármatokat, meg a fán ülőt,

         Én vagyok a sárkány, felfallak bennetek,

              Aztán utánatok a fán üdülőt!

         Emeli a lábát hosszú karmaival,

              Kacor felé csapkod, suhint hevesen,

         Kacor Király cselez, majd támadást indít,

              Levágja karmait, nagyon cselesen.

         Csizmás Kandúr mondja: - Fogadat kiverem,

              Bajszos Cindúr rikolt: - Add meg magadat!

         Vagy, ha tovább harcolsz, bele is rokkanhatsz,

              Sárkányok szégyene, kövér daganat!

 

         Talpába szúr Kacor, a nagy sárkány visong,

              Csizmás fejbe veri: - Ezt most szereted?

         Bajszos Cindri néhány pikkelyét leveri,

-Mondd meg, mekkora a verés kereted?

         Engedd el a lánykát, saját önszántadból,

              Akkor nem kapsz verést, sárkány szégyene,

         Élheted életed sötét barlangodban,

              Csücsülhetsz kincseden, te sárkány fene!

         Amíg a leányok Karmos Miót űzik,

              Addig a három hős a sárkányt veri,

         Nagy Bíborfekete oda van, meg vissza,

              A három hős macska meg is neveli!

 

         Megadom magamat, látom, nincs esélyem,

              Ti varázsló macskák, tüzem vettétek,

         Perzselő tüzemet elvettétek tőlem,

              Legfőbb fegyveremet, amihez értek.

         Jól van, busa sárkány – mondotta nagy Kacor,

              Életed megmarad, meghagyjuk élted,

         Sőt, még arany, gyémánt kincseket is kaphatsz,

              Bővül kincseskamrád, amint remélted.

         De őszinte legyél, mindent elmeséljél,

              Mért loptál királylányt, ki vett rá erre?

         Vagy bevallasz mindent, vagy még titkolózol,

              De akkor rab leszel, nem mész semerre!

 

         Nehezet sóhajtott a böhöm sárkánya:

              Elmesélek mindent, lelkem is rajta,

         Barlangom szájánál üljünk le a gyepre,

              S a Bíborfekete nagyot sóhajta.

         Hősi növendékünk borral tére vissza,

              Hallgatjuk, Fekete, történetedet,

         Megmondjuk őszintén, ettől függ az élted,

              Távoli jövőben mi lesz majd veled?

         Köszönöm, hős macskák, éltem kíméltétek,

              Elárulom nektek az igazságot,

         Kamarás mondotta, lopjam el a lánykát!

              Most a négy hős macska jó képet vágott.

 

         Karmos Mió lejött a magas vészfáról,

              Négy a királylányka, mit kezdjünk velük?

         Szétosztom köztetek, hősi barátaim,

              Domborodjon rátok elülső felük.

         Karmos Mió kéri a király leányát:

              Kedvesem, királylány, kövess engemet,

         Jó apádhoz viszlek, szabad vagy, királylány,

              Hanem gőgösséged mostan elveted!

         Apádhoz vezetlek, hol csinos kezedet,

              Szabadon, kényedre osztogathatod,

         De azt ne képzeljed, bármely harcosunknak

              Tudatát, erényét fosztogathatod!

 

         Tábortüzet raktak, a négy királyleány

              Táplálta a tüzet, serényen rakták,

         Te leszel a szakács, te Fekete sárkány,

              Majd a megfőzendőt kezébe adták.

         Bableves, csülökkel – mondotta a sárkány,

              Ez lesz a főfogás, nagyon kedvelem!

         Ribillió tört ki, nagy Kandúr dühöngött:

              Csülkös bablevesben kedvem nem lelem!

         Elárulom, macskák, gyémántot ígértek,

              Lopjak egy királylányt, majd visszaadjam,

         Kapok egy kis kincset, de ne érdeklődjem,

              Királylány foglyomat reájuk hagyjam!

 

         Így telt a vacsora: sárkány főzte étkük!

              Finom volt az étek, csodás ízekkel,

         Kacor Király mondá: - Te Fekete sárkány,

              Finom a te főztöd, vodka vizekkel.

         Gyere palotámba, hol főszakács lehetsz,

              Bármit főzhetsz nékem, ott kiteljesülsz,

         Palotám jó népe áldja majd a neved,

              Sírnak, ha tepsidbe te is bele sülsz.

         Na, mit mondasz erre? Maradsz barlangodban,

              Ülsz a kincseiden, ezt elfogadom,

         Mondják, a sárkányok kincseiken ülnek,

              Itt egy arany tallér, ezt neked adom.

 

         Előbb likőrt ittak, keserű fajtájút,

              Ettek szalonnába gyöngyölt májacskát,

         Rákollót, vastagot, pompásan átsütve,

              Töpörtyűt kenyérrel, sütött hájacskát.

         Levesnek halászlét, harcsa hússal rakva,

              Aztán ragulevest, disznó húsával,

         Majd sült ökörcombot tálalt fel a sárkány,

              Sok zöldségkörettel, meg sült busával.

         Végén csokiöntet járt a lakomához,

              Fagyi, torta, kávé, olyan fekete,

         Azt mondja jó Cindri, hős macska növendék:

              Sosem lesz belőlem vézna remete!

 

         Na fiúk, harcosok! – üvöltötte Mió,

              Menjünk a királyhoz, vigyük a lányát,

         Vigyük sárkányunkat, ezt a behemótot,

              Ha nem is egészét, néhány foszlányát!

         Ülj le, Karmos Mió! – mondotta nagy Kacor,

              Ne üvöltözz itten, tán sokat ittál?

         Egyél még, barátom, felszívja a vodkát,

              Láthatod szemeddel, tele itt a tál!

         Megyünk, amint tudunk, de te, sárkány pajtás,

              Jössz négy szolgálattal, gondolom, tudod,

         Itt ez az ezüstsíp, ha beléje fúvok,

              Közöttünk a távot rögtön átfutod.

 

         Négy macska, négy leány, meg a böhöm sárkány

              Igaz barátságba ottantól esett,

         Felfalták az étket, nagyot vigadoztak,

              Felettük a szép Hold két szemmel lesett.

         Éjfélig mulattak, aztán lepihentek,

              Hosszú és göröngyös út várt reájuk,

         Király úrhoz menni, ez volt adott szavuk,

              De nem várt az úton senki se rájuk.

         Hacsak, az oroszlán, medve meg a farkas

              Nem várta a részét, úton leskelve,

         Arra kell gondolni, a három fenevad

              Elő fog bukkanni, vágytól eltelve.

 

         Indultak az útra; reggel mosakodtak,

              Aztán Kacivár lett célja utuknak,

         Annyira siettek, szaporázták léptük,

              Várfal kapujánál majd’ orra buktak.

         Sárkánybércek-hegység elmaradt mögöttük,

              Kaci elébük ment, örült jöttüknek,

         Ünnepségek lesznek, lakomák, fesztivál,

              Kaci igen nagyon örül körüknek.

         Ezt a szeretetet nem lehet lerázni,

              Ezért három napig ottan maradnak,

         Majd az ünneplésből, Kaci áldásával,

              Nagy macska hőseink tovább haladnak.

 

         Oroszlán országán halad sebes lábuk,

              Kérem jutalmamat! – szól az oroszlán.

         Sípszó hangzik, s repül egy fekete sárkány,

              Fuss oroszlán, száguldj, ott egy boroszlán,

         Rejtőzz el előlem, vagy felfallak téged,

              Jogtalanul kértél, igazság nélkül!

         Dühödt az oroszlán, hörög, morog, bömböl,

              Fekete dühébe majd’ bele kékül.

         Visszaéltem, sárkány, adott helyzetemmel,

              Elismerem, sárkány, nagyot hibáztam,

         Nem voltam önzetlen, mindenről lemondok,

              Elismerem, mostan majdnem ráfáztam.

 

         Mentek Medveföldre. Elő jött a medve:

              Hörgött, morgott, bömbölt: - Hol a jutalmam?

         Mind megígértétek, négy hatalmas macska,

              Lesz díjam, országom, úri hatalmam!

         Sípszó hangzott, éles; szállt a sötét sárkány,

              Mi a baj, Medve úr? Képen vágjalak?

         Visszaéltél, Medve, ismereteiddel,

              Bőrödről, kérdezlek, most lehántsalak?

         Azt mondja a medve: - Igazad van, Sárkány,

              Visszaéltem többször a törvényekkel,

         Büntess meg, szaggass szét, megbuktam, egyél meg,

              Hirdesd ki végzetem, igaz tényekkel.

 

         Aki buta, ökör – mondja a nagy sárkány,

              Az is marad mindig, ez a végzete,

         De te medve volnál, bozótok nagyura,

              Nem eszelős lények árnyékképzete.

         Mindig úgy viselkedj, mintha medve lennél,

              Ne csalj, ne lopj, maci, brummogj, málnázzál,

         Egyél sok mézecskét, hisz mézevő volnál,

              Vigyázz a fogaddal, nehogy ráfázzál.

         Így beszél a sárkány, a medve meg dörmög,

              Jól van jól, málnázom, mindjárt megyek én,

         Nem gondoltam volna, ennyire becsaptok,

              Megyek búsongani erdőm szegletén.

 

         Farkastáj vidékén elő jött a farkas:

              Ide a béremmel, mit ígértetek,

         Megmondtam az irányt, rengeteg sok kincsért,

              Teljesítém, amit tőlem kértetek!

         Megszólal a sípszó, az ezüstsíp harsan,

              Előront a sárkány, mi a baj megint?

         Karmos mancsa lendül, orrából gőz pöfög,

              Az ordas farkasra karja rálegyint.

         Állj meg, jó barátom, te bíboros sárkány!

              Karmos Mió mondja: - Meg ne öld szegényt,

         Hibázott, az igaz, de majd jóvá teszi,

              Nehogy megsebesítsd e farkas legényt!

 

         Kérlek, sárkány koma, hozd el az oroszlánt,

              Azután a medvét, nagy karmaiddal,

         Beszédem van vélük, rendbe tenném dolguk,

              Ne üvöltsön éjjel bosszús harci dal!

         Elhozta a sárkány oroszlánt, s a medvét,

              Gyere, farkas koma, te is hallgassad,

         Kérdem én, Mióka, én is egyezkedtem,

              Arról egyezkedtünk, teljen a hasad?

         Én arra emlékszem, pillangót kergettem,

              Aztán egy poszméhet, s aranyfátyolkát,

         Nem adtam kezemet kerge egyezségre,

              Ezt a hírt, három úr, kérlek, pátyolnád!

 

         Így igaz, így igaz! – dörmögték a macskák.

              Mondta az oroszlán: - Ezt elismerem,

         Kelletlenül ugyan, mert nem lesz már jogom,

              Minden nap magamat, hogy tele egyem.

         Bólintott a medve: - Karmos Mió nem volt

              Ott az egyezségnél, sajnos, így igaz,

         De szomorú lettem! – morogta a farkas,

              Számomra ez ügyben nincs semmi vigasz!

         Figyeljetek reám! – követelte Mió,

              Legyetek kapusok palotám előtt,

         Munkátok heverés, no, meg nézdelődés,

              Ellenőrizhettek sok járókelőt.

 

         Mi lesz a fizetség e nehéz munkáért?

              Kérdezte a farkas, aki lusta volt,

         Ő főzni nem szokott, hanem csak zabálni,

              Holdra üvöltözni, s máskor csak loholt.

         Minden nap egy arany, ez lenne a zsebpénz,

              És annyit ehettek, amennyit tudtok,

         Folyton csak ehettek, dagadtra hízhattok,

              Oly kövérek lesztek, alig szuszogtok.

         Ez mán döfi! – mondja, kissé helytelenül,

              Az oroszlán maga, szeme is ragyog.

         Elfogadom, Mió! – brummogja a medve,

              Felüvölt a farkas: - Veletek vagyok!

 

         Akkor menjünk tovább, Sárvárba haladjunk!

              Így tettek okosan, vitték bőrüket,

         Amíg az arany nap fejük fölött sütött,

              Madárdalt hallgattak, egy se volt süket.

         Lankás hegyoldalon kanyargott az útjuk,

              Méregzöld fenyvesek alatt bükkösök,

         Még lejjebb tölgyesek, juhar, hárs és kőris,

              Fenn, a hegymagasban, fenyves törpösök.

         Kékellő Küküllő csörgedezett csendben,

              Smaragdzöld mezőkön türkiz tavacskák,

         Lilásbarnás ormok fekete felhők közt,

              Előttük az élen hősi négy macskák.   

 

         Elől a négy macska, utánuk a sárkány,

              Hátán négy királylány csendben vigadoz,

         Menetüket zárja három kapuslegény,

              Sárvár kapudánja láttukon haboz:

         Kik, s mifélék vagytok? Macskák, lányok, sárkány,

              Hátul fenevadak, megszelídülten,                    Szólok egy főnöknek, furcsa ez a menet,

              Két szeme jojózik, kicsit idülten.

         Királyka jön elő, aki főnök volna,

              Felesége Mirci, jár az oldalán,

         Kacor Király, bátyám, vendégem legyetek,

              Jertek asztalomhoz, s esztek is talán?!

 

         Kacor és Királyka egymásra találtak,

              Örült a két testvér, fenemód örült,

         Mentek Királykához, nagy palotájába,

              Hol a három kapus elő pöndörült.

         Legyetek vendégim, egyetek, igyatok,

              Látom, az utóvéd igen éhezik,

         Megsütünk tíz ökröt, száz birkát, húsz disznót,

              Újdonsült kapusok mindet élvezik.

         Királyi lakoma vár a kis csapatra,

              Mirci, a főnöknő, trónon tündökölt,

         Be kellett mutatni mind a négy királylányt,

              Amíg a kapusok faltak pár ökört.

 

         Íme, Bori leány, véle Teri leány,

              Most jő Mari leány, utána Piri,

         Mind a négy hercegnő, kiváló és bájos,

              Mondotta Mióka, s csettint, csiribí!

         Közben Bajszos Cindri, a Cirmogi Cindúr,

              Mágus sátorához ellopakodott:

         Üdvözlet, Mágus úr, köszönjük szereid,

              A célállatunkon mind és jól fogott.

         Karmos Mió üzen, hercegi rangot kapsz,

              Hálásan köszöni nagy segédletét,

         Egyben most meghívom a nagy esküvőre,

              Tegye kend kedvünkre, jó tiszteletét!

 

         Azt mondja a mágus: - Rendelkezzél velem,

              Híveteket látod, segítek nektek,

         Tudok oly híreket, amit nem is sejdítsz,

              De egy hír segíthet ti kelmeteknek.

         Vár egy sereg rátok, meg akarnak ölni,

              Tagja e seregnek rabló, s bandita,

         Liget közt lapulnak, lombos hegyoldalban,

              Árkokban sok őrük rátok sandíta.

         Köszönöm, Mágus úr, társaim nevében,

              Amit mondtam néked, az, gondolom, áll,

         Elvárunk a lagzi legfőbb csúcspontjára,

              A négy hősi macska tégedet komál!

 

         Királyka házában zajlott a lakoma:

              Mirci, a királyné, volt a vezénylő:

         Előétel legyen szalonnás sajtfalat,

              Velővel pirítós, mondá a fénynő.

         Szűzpecsenye sütve, gyömbéres mártással,

              Majd lacipecsenye, szepezdi formán,

         Utána kis szárnyas, subás csirke étel,

              Majd gyimilcses torta, szeder az ormán.

         Zajlott a lakoma, királyi rend szerint,

              Tarka sültpaprika, makói módra,

         Szilva mazsolával, majd egy kis cibere,

              Tanulj jobban főzni, tanulj okodra.

 

         Szent magúri konyhánk maga a művészet,

              Tálak az abroszon, amely habfehér,

         Lakomára főztek Királyka házában,

              Ahol parázson sült sok finom kenyér.

         Falatozás végén italok sorjáztak,

              Nemes bor, finom ser járt az asztalon,

         A meghívott népek voltak tán több százan,

              Bort, sert ittak, s ettek, nagy szájjal falón.

         Királyka és Cirmi híres lakomája

              Idők végeztéig neves lesz talán,

         Ha a hősi macskák úgy gondolják, akkor

              Megismétlik hamar, Mió asztalán.

 

         Királyka házából tovább állt a csoport,

              Sárvár városából kivándorlanak,

         Megyen a menetük északi irányba,

              Hol hegyek szürkéllnek és komorlanak.

         Csizmás Kandúr eltűnt, csizmája elvitte,

              Makacs Garfield után futott, kutatott,

         Színész kompániát, mint a szél, kereste,

              Óperencián is lobbal átjutott.

         Aztán Bulgárföldön megtalálta őket,

              Hív Karmos Mióka, gyertek utánam,

         El kell játszanotok, amit megbeszéltünk,

              Amíg oda érünk, lassú lesz lábam.

 

         Elől méne Mió, utána csapatja,

              Majd hátul, lapulva, toborzott sereg,

         Kacivár és Sárvár ifjú harcosai,

              Még a nagy sárkány is halkan sistereg.

         Mió szeme kutat: Kacor Király, s Bajszos

              Előre siettek, felderítőként,

         Oroszlán és medve, meg az ordas farkas

              Vélük kutakodnak, mégpedig önként.

         Leltek hamarosan egy rejtett sereget,

              Az út mentén lapult rablók serege,

         Talán e csatáról szól majd egy-két dalnok,

              Győztesekről dalol majd egy-két rege.

 

         Rablók seregében Gallóca a vezér,

              Puffancs és a Csámpás két alvezére,

         Sömör, a kamarás, izgatottan várja,

              A macskák csapata oda, mint ére?

         Van boszorkánymester és harminc boszorka,

              Összetoborozott csapata táján,

         Öt ördögfióka segíti seregét,

              Teng-leng a szerencse ingó hintáján.

         Sok pénze van benne, főleg királyi pénz,

              Amit a kincstárból titkon ellopott,

         Ha a csata végén nem ő lesz a győztes,

              Eloson, az éjhez már hozzászokott.

 

         Jön Karmos Mióka, fütyörészve sétál,

              Gallóca megretten: - Sömör csillapulj!

         Veszedelmes macskák jönnek fenn az úton,

              Én azt tanácsolom, feküdj és lapulj!

         Egész seregünket szétverik a macskák,

              Legyőznek, megölnek, nagyon rettegek!

         Gallóca úr, befogd, ne rettegj, te kutya,

              Minket támogatnak a pokol egek!

         Mégis, uram, kérlek, óvatosan támadj,

              Jő Karmos Mióka, győztes mindenhol,

         Nem lehet meglepni, nagy, hatalmas macska,

              Mögötte, úgy látszik, egy sereg lahol.

 

         Karmos Mió intett: - Mögém, harcállásba,

              Völgy felől Gallóca serege lapul!

         Előtör Gallóca, ordít, üvölt, zajong,

              Gyalázkodva támad, káromol, s szapul.

         Jönnek a fekete páncélos zsoldosok,

              Mögöttük boszorkák és öt ördögök,

         Rohamoz az elbújt söpredék serege,

              Az igaz erkölcsöt lerántó körök.

         Gaz boszorkánymester seprűnyélen repül,

              Harminc boszorkánnyal felülről támad,

         Visít, visong, vijjog a boszorkány sereg,

              Nagy, szürke keselyűk, csahos madárhad.

 

         Karmos Mió kiált, kardja fénytől villan:

              Előre hűséges, bátor harcosok,

         Leverjük a rablót, árokban lapulót,

              Előre, jó macskák, hősi bajszosok!

         Rohamoz a gonosz, fekete ellenség,

              Jött az ellencsapás, ifjak hadsora,

         Csapatok sorjáztak rohanva egymásra,

              S megjelent egy sárkány, mint hegy, akkora!

         Kacor Király döf, szúr, Karmos Mió táncol,

              Aprítja az ellent, ugrál szökellve,

         Bajszos Cindúr Cindri kiváló bajvívó,

              Az árok lassacskán ellentől telve.

 

         Farkas és a medve, meg a bősz oroszlán,

              Ördöggel csatázik, marnak konokul,

         Öt ördög megtudja, mi az, hogy tépőfog,

              Ebből a csatából tanulva okul.

         El is futnak gyorsan, szedik az irhájuk,

              Amely a testükről szétszaggatva lóg,

         Közben dúl a csata, üvölt száz sebesült,

              Sikoltoz a csonkult, nyögnek a halók.

         Sárkány száll az égen, szájából lángot ont,

              Boszorkákra zúdít perzselő tüzet,

         Csak úgy, mellékesen, dolga közepette,

              Védi a királylányt, s a többi szüzet.

 

         Boszorkák pörögnek fenn a levegőben,

              Seprűnyelük lángol, földbe csapódnak,

         Lángoló meteor, olyan a boszorka,

              Nagyokat nyekkennek, s többet nem szólnak.

         Gaz boszorkánymester lovagol seprűjén,

              Látja Karmos Mió, ez a kamarás,

         Nyomorult áruló, aljas, gonosz ember,

              Királya kebelén kész kígyómarás.

         Nincs már több boszorka, csak mesterük száguld,

              Utána a sárkány sebesen suhan,

         Lángot szór utána, s a boszorkánymester

              Alákalimpálva erdőbe zuhan.

 

         Karmos, Kacor, s Bajszos kemény küzdelemben

              Elkapja Gallócát, s két alvezérét,

         Puffancsot és Csámpást, s lukasztva bőrüket,

              Kissé megcsapolják a rablók vérét.

         Kacivár és Sárvár ifjú harcosai

              Legyőzték a rabló zsoldos sereget,

         Teljes a győzelem, s odafenn az égen

              Egy hatalmas sárkány járja az eget.

         Árokcsata legyen e csatának neve,

              Mondotta Mióka, s egyetértettek,

         Majd tábort ütöttek, s ettek jó bablevest,

              Melynek főzéséhez igen értettek.

 

         Gyors menetben hamar magas hegyhez értek,

              Rajta a várkastély, kapuja tárva,

         Király úr a kapus, édes lányát várja,

              Megy karjába Bori, sebesen járva.

         Könny gördül a király szeme szögletéből,

              Lám, megmenekültél sárkány karmából,

         Hanem a kezedet elígértem immár,

              Vőlegényt választék a négy macskából.

         Így szólt ekkor Mió: - Királylány, szabad vagy,

              Azt csinálsz, mit akarsz, bár kezed kértem,

         Ám, ha nem jössz hozzám, mivel, hogy nem tetszem,

              Más terveid vannak, azt is megértem.

 

         Bori gondolkodott, három lány unszolta:

              Ne hagyd az alkalmat báván elveszni,

         Hős a szabadítód, jóképű és bátor,

              Most már más vőlegényt nem kell keresni.

         Azt mondja kis Bori: - Hozd ide a szűröd,

              Ha reggel kiteszem, mehetsz, merre látsz,

         Kapsz majd fél országot, ha szűröd kiteszem,

              Azt meg nem szeretem, ha itt szájat tátsz!

         Nincsen nekem szűröm – mondotta Mióka,

              Nem baj, adok egyet, ezt keresd reggel,

         Válaszom megadom, tudni fogod, vitéz,

              Majd minden kiderül, ha a nap felkel.

 

         Elrendeztek mindent a kapu dolgában,

              Kapus lett a farkas, medve, s oroszlán,

         Kimerítő munka kapuban feküdni,

              Majd’ beleroskadtak, sokat dolgozván.

         A Bíborfekete szép lakosztályt kapott,

              Benne plüss és bársony, hentereghetett,

         Ha már nem hentergett, szundítani vágyott,

              Kedvére akárhol lepihenhetett.

         Esti szürkületkor kocsik csikorogtak,

              Megjött Makacs Garfield színész csapata,

         Csizmás Kandúr vélük, mentek az udvarba,

              Csattogott a kövön a sok lópata.

 

         Reggel Karmos Mió kereste a szűrét,

              Mivel nem találta, bekopogtatott:

         Fogadta a király, magához ölelte,

              A mi családunkba az Isten hozott!

         Kitűzték az eskü, s lagzi időpontját,

              Meghívták vendégnek összes barátjuk,

         Kacivár és Sárvár ifjú hadseregét,

Minden barátunkat szívesen látjuk!

         Mondotta Mióka, és még hozzátette:

              Négyes esküvő lesz, nagy meglepetés,

         Kacor s Teri, Csizmás s Mari, Bajszos s Piri,

              Szintén házasodnak, lesz ünnepelés!

 

         Pökhendi kamarás, megégett képével,

              Jelent a királynak: - Igaz szavamra,

         Kincseskamrád üres, sok volt a kiadás,

              Alig van pár arany, üres a kamra.

         Szegény lett a király. Hallja ezt a sárkány:

              Ne félj, jó királyom, hozok keveset.

         Azzal sok tonnányi aranyat, gyémántot

              Vitt be a kamrába, szemük csak lesett.

         Hanem a kamraőr én leszek ezután!

              Közölte a sárkány, a király bólint:

         Sárkány a kamarás, tele lesz a kamrám,

              Minden gonosz tolvajt majd fejen kólint.

 

         Királyka és Mirci díszes csapattal jő,

              Hozza Turcsi tolvajt, vasra vert rabot,

         Mikor szóltak hozzá, vagy kérdeztek tőle,

              Turcsi össze-vissza, bambán dadogott.

         Megjött a mágus úr, herceg lett belőle,

              Falusi gazduram jött a nejével.

         Karmos Mió mondja: - Kend lesz a főbíró,

              Sok okosat tegyen majd a fejével!

         Kaci is odaért, meg a sok száz ifjú,

              Sőt, a nép is várta, legyen esküvő,

         Mindenkit meghívtak szerte hét határon,

              Esküvőjük várta több ezernyi fő.

 

         Templomba vonultak, letették az esküt,

              Püspök úr vezette szertartásukat,

         A hitvesi csókra csodás csuda történt,

              Többé nem találták macska társukat.

         Zajongott a jó nép! A négy macska helyén

              Négy deli legény állt, négy ifjú király,

         Meg kellett beszélni, mily nagy csoda történt,

              Zúgott a vendégség, be nem állt a száj!

         Mentek a lagzira, terítve sok asztal,

              Állítottak szemben széles színpadot,

         Makacs Garfield kiáll, ki társulatával

              Egy jó színdarabot ott előadott.

 

         Figyelj, jó közönség, írtam egy darabot,

              Képzelet játéka, vagy a valóság,

         Amit előadunk, eldöntheted magad,

              Összecsap most benne a rossz, s a jóság!

         Kezdődött a darab, maga Makacs Garfield

              Volt a főszereplő, csodásan játszott,

         Bemutatták rendjén Mió történetét,

              A lányszabadítást, s minden jól látszott.

         Morgós Cicúr Csizmást, Miska Kot meg Kacort

              Ügyesen mintázva alakította,

         Félis Nemis lett a Bajszos Cindri Cindúr,

              Aki Tarka Macskát, Turcsit elfogta.

 

         Mancsos Macsek volt a nagy Bíborfekete,

              Mocsok Macsek bájol, ő a varázsló,

         Mehály volt a medve, Cicor meg a farkas,

              Ket lett az oroszlán, szeme parázsló.

         Kackiás Kacikó játszotta jó Kacit,

              Füles Cicókatta meg a Királykát,

         Drombi Doromb, s véle jó Cirmogó Kendúr,

              Puffancsot és Csámpást, rablók hitványát.

         Morgós Cicmarek volt Gallóca, a vezér,

              Sicc Kattog lett Sömör, ki a főgonosz,

         Egészen jól játszott, mindenki elhitte,

              Az egész országban ő a legfőbb rossz.

 

         Cicó Cirmos késett, rendőr lett belőle,

              Borit jól mintázta szép Macska Cica,

         Terit Milli Cilli, Marit Nafnaf Nyaú,

              Pirit, a Piroskát, meg Cica Mica.

         Miluka Ciluka lett Mirci királynő,

              Boszorkát formázott Selymes Cirmike,

         Nyaf Nyávogi ördög, mint a Nyaú Nyaú,

              S boszorka lett szintén Macsek Cilike.

         Cicuka Nyafka lám, ügyes felszolgáló,

              Ciló Cila illeg, csinos szobalány,

         Cicegő Cicike főszakácsnőt játszott,

              A boszorkánymester volt már csak talány.

 

         Sömör izgett, mozgott, épp meg akart szökni,

              Mikor Mió kardja nyakának mered,

         Sicc Kattog, a Sömör, boszorkánymester lett,

              Elloptam, királyom, minden ékszered,

         Elraboltam lányod, s e sárkánynak adtam,

              Tégedet megöllek, ezt terveztem én…!

         Hazudik! – kiáltá az igazi Sömör.

              Nagymester vagy te az aljasság terén!

         Vigyétek börtönbe – rendelkezett Mió,

              Turcsi tolvajt pedig mellé tegyétek,

         Most jó vendégsereg, hölgyek s barátaim,

              A sok finom ételt kedvvel egyétek!

 

         Nagy tapsvihar után, amely Garfieldnek járt,

              S a többi színésznek, a násznép zsongott,

         Lakomázni kezdtek, csendben beszélgetve,

              Néhány komor vitéz bortól borongott.

         Habban sütött körtét, s olivás kaviárt,

              Gombás és tejfölös katonát ettek,

         Vörösboros ragut, marhahúsból készült,

              Sokan a kezdetnél már tele lettek.

         Forró árpaleves, finom szarvashússal,

              Fokhagymás nyúlcombok sorban sorjáztak,

         Agyagban sült pisztráng és mandulás sügér…!

              Tálakkal a szolgák szinte tornáztak.

 

         Mazsolával töltött sült bélszín párolgott,

              Füstölt sonkakrokett illata illant,

         Egészben sült ökrök, saját zsírban sütve,

              Piros parázs fénye tányéron csillant.

         Zajlott a lakoma, a rengeteg ember

              Jól érezte magát, vígan mulattak,

         Amint befejeztek egy ízletes fogást,

              Ügyes felszolgálók új ételt adtak.

         Csuka szeletkéket cékla salátával,

              Szőke sörben párolt káposzta batyut,

         Májat puliszkával, gombás sültpecsenyét,

              S rengeteg palackból húztak dugattyút.

 

         Végül édességek sora következett,

              Málnás rácsos pite, mandula torta,

         Finom diós béles, meggyes, s mákos rétes,

              Népünk a tálakat jól kikotorta.

         Tokaji aszúval koccintottak végül,

              Sokat szónokoltak, s áldomást ittak,

         Dicsérték a királyt, lányokat s férjüket,

              Dicséret özönnel szópárbajt víttak.

         Egybensült vaddisznók zárták a lakomát,

              Omlós hús illata szállott szerteszét,

         Söröztek, boroztak, másnap újra kezdték,

              Bizonygatni, jó volt? Nem kell sok beszéd!

 

         Karmos kihirdette: nevem Kardos Mihó,

              Jó macska nevemet szintén megtartom,

         Elvarázsolt herceg voltam a múlt korban,

              Most titeket szolgál éles vaskardom.

         Bori, a királynő, a nőnép támola,

              Én leszek az ország biztos alapja,

         Igazság, becsület, hűség és jó szándék,

              Legyen országunknak kő talpazatja.

         Véget ért a lagzi, szürke hétköznapok

              Helyett csodás napok következtenek,

         Amíg Mihó s Bori volt az uralkodó,

              Örömben élhettek mind az emberek!

• Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-NC-ND 4.0)