Ő az igazi

    Kinek egy éjszakán szó nélkül

     adom szívemet,

Az birtokolja az örökkévalóságig

gyermeki lelkemet.

 

S ha nem élne

e lehetőséggel lelkem parancsolója,

hadd legyek legalább hű szolgálója.

 

  Mikor Lancelot elrabolta Ginevrát férjétől, Arthurtól, a hű férj pedig neje után ment Franciaországba, másvalaki lett Anglia uralkodója. Egy gonosz lovag, aki nem volt tekintettel senkire és semmire, legfőképpen nem az ország érdekeire. De Arthurnak volt egy hű szolgálója, aki kitartott ura mellett még a legnehezebb időkben is, s szörnyű szomorúság gyötörte, mikor királya trónját elorozták.

  Malagent szomorúan járta Anglia erdős tájait. Addig barangolt, míg át nem ért a szomszédos Skóciába, s ott folytatta szomorú, magányos útját.

  Skócia egyik városában élt egy fiatal lány, ki olyan szép volt, hogy azt még az istennők is megirigyelhették volna. Az összes úr az ő kegyeiért versengett, de ő hajthatatlan volt. Mindenki azt mondta neki, hogy „majd megszeretsz, lesz elég időd”, de ő úgy gondolta, hogy ha nem első látásra szeret bele valakibe, semmi értelme tovább próbálkozni.

A lány nem is tudta, hogy van egy ifjú, aki csak utána epekedik. Percival már nagyon régóta szerette őt, de sose mondta meg neki, mert tudta, hogy nincs esélye a lánynál. Ugyanakkor azonban Percivalé volt a legnagyobb kegy, amit ember valaha is kaphat, hiszen ő volt a lány legjobb barátja. Mert bizony az ifjú hölgy lelke elég férfias volt, bár külsején ebből semmi nem látszott.

  A lány haját mindig fura kontyba kötötte, nyakában pedig egy hosszú gyöngy nyaklánc lógott, melyen egy kereszt függött. A pikt nőknek mindig volt a nyakukban gyöngy, mert ez jelképezte az életüket. Ha a lánc bármilyen okból elszakadt, tudták, nemsokára meg fognak halni. A lány nyakában a kereszt Istent jelképezte, mert mélyen vallásos volt.

  A lovag épp a várossal szembeni erdőben járt, amikor a lány meglátta. A férfias lélek keménységét felváltotta a női lélek finomsága és gyengédsége. Testén melegség futott végig, lába hirtelen megremegett, egy fába kapaszkodott, így tudott csak lábon maradni. Ahogy a lovag egyre közelebb ért, Mizra szíve annál jobban vert. A férfinak olyan átható pillantása volt, hogy az ember hirtelen lovagnak érezte magát, mert elhitte, hogy az.

  Hirtelen egy látomás jelent meg Mizra előtt, amint az örökkévalóságban jár a lovag nyomdokaiban ebben a ködös, szürke, hideg időben, Skócia erdeiben. De a látomásban a lovag soha nem vette észre őt, mert mindig csak a messzeséget bámulta, valami furcsa, távoli dolgot. A jelenésben Mizra örök bujdokolásra volt ítélve. De nem érdekelte amit az előbb látott, csak a lovaggal foglalkozott. Azt akarta, hogy a harcos boldog legyen, és soha többé ne legyen szomorú. Letérdelt hát az erdőben, és így fohászkodott:

-         Ó drága szentek, kik éltetek és éltek ezen a Földön, kérlek titeket, adjátok meg ennek a lovagnak a boldogságot, mert megérdemli. Mert látszik a szeméből, hogy jó ember. Vegyétek el az életemet, de ő legyen boldog!

  Ebben a pillanatban elszakadt a gyöngy Mizra nyakában, s a parányi gyöngyszemek milliófelé gurultak. Tudta, nemsokára meghal, beletörődött hát sorsába. Felállt, és ahogy tovább akart menni, rálépett egy ágra. A lovag hirtelen megfordult.

-         Ki van ott?

-         Ra tu claa – válaszolta a lány, majd elszaladt.

A lovag csak egy zöld ruhát látott, melyen hosszú göndör haj suhant végig. Ahogy az árny eltűnt, a lovagnak újra eszébe jutott szomorú sorsra jutott hazája. Továbbment hát a szívében mérhetetlen fájdalommal. De a lány még mindig ott volt a nyomában, de most már úgy követte, hogy a lovag ne vehesse észre.

   Ahogy besötétedett, Malagent tábortüzet rakott. Folyton csak Arthurra gondolt, Ginevra árulására, és a zöld árnyra. Hirtelen úrrá lett rajta az álom. Lefeküdt, s aludni próbált. Mizra nem tudta mitévő legyen. Úgy érezte, mintha kötélen húznák a lovag felé. Próbált hadakozni, de az ősi törvény ellen az ember tehetetlen. Közelebb ment hát a lovaghoz, és ahogy közelebb ért, szívét melegség öntötte el, s megsimogatta a férfi arcát.

   Szeretni akarta az édesdeden szunnyadó harcost, de nem tudta, hogyan. Meg akarta csókolni, magához szorítani, de bátorsága csak ahhoz volt, hogy egy aprócska puszit nyomjon a megfáradt arcra. Hirtelen a lovag felébredt, megragadta Mizra karját, aki rémületében csak bámult a lovagra nagy kék szemeivel.

-         Ki vagy te? – kérdezte a lovag zaklatottan.

-         Ra tu claa – hangzott a válasz.

-         Mi az, hogy ra tu claa? Milyen nyelven mondtad?

-         Azt jelenti piktül, hogy a tiéd vagyok.

-         Honnan tudsz piktül?

-         Pikt vagyok.

-         És mi a neved?

-         Mizra ti Graal, azt jelenti: a szív temploma.

-         Nézd kislány, nem tudom, honnan jöttél, miért követsz, de hagyj békén.

A lovag hátat fordított a lánynak, és úgy mesélte tovább történetét.

-         Nagyon messziről jövök. Onnan, hol a tenger mellett fekszik egy varázslatos sziget, Avalon. Hazám rab lett, de ezt te nem…

  Hirtelen megfordult, de a követője már nem volt sehol. Malagent a földön egy fehér rongydarabra lett figyelmes. A lány monogramja volt belehímezve: M.T.G. A lovag megszagolta a picinyke kendőt, s annak olyan tiszta, finom illata volt, hogy a lovag kicsit megszédült tőle. Jobban megfigyelte a kendőt, s egy furcsa mondatra lett figyelmes: „Kinek egy éjszakán szó nélkül adom szívemet, az birtokolja az örökkévalóságig gyermeki lelkemet.”  A lovag eltette a parányi keszkenőt, hátha találkozik még a lánnyal, s akkor majd visszaadja neki. De a sors máshogy akarta…

  Malagent másnap felkerekedett, és továbbment. Az erdőből kiérve egy temetőt látott meg. A fájdalom ebben a pillanatban emésztette el a lelkét. Leszerszámozta a lovát, majd elhajtotta. A szelíd állat Mizra mellett is elvágtatott. A lány rohant a temetőbe, ahogy a lába bírta, de már későn ért oda.

  A lovag holtan feküdt az egyik sír mellett. Mizra megállt, felnézett az égre, és összerogyott. Sírt, csak sírt, közben Malagent arcát simogatta, csókolta, de a lovag csak feküdt, nem mozdult. Ahogy a lovag meghallotta Mizra sírását, kiszállt a testéből, és ő ia könnyeket hullajtott a lány miatt.

-         Ra tu claa! Tied vagyok kislány!

Egyszer csak eső kezdett el esni. De a cseppek aranyból voltak, s az aranyzáporból egy angyal szállt alá.

-         Látod, csalódtál. De te választottad a sorsod. Neki nemsokára megszakad a szíve a bánatban. Amíg él, figyeld, gyönyörködj a szemében, a hajában, benne, mert miután meghalt, soha többé nem láthatod újra. Csak akkor találkozhattok megint, ha Arthur visszatér Angliába uralkodni.

Azzal az angyal felszállt az égbe, az aranyzápor elállt. Csak a köd maradt, mely hangtalanul járkált az ódon sírok között, így vigyázva a holtak nyugalmára.

-         Látod kicsi virágszál, te ébresztettél fel, te adtad vissza az erőm. Bár megölelhetnélek. Ha előbb találkozunk, most boldogok lehetnénk.

De Mizra nem halhatta a férfi szavait.

-         Miért hagytál itt? Miért nem hittél nekem? Pedig szeretlek, az örökkévalóságig. – A nővé lett gyermek ezeket mondta a ködbe. Nem bírta abbahagyni a sírást. Három napon és három éjszakán át záporoztak a könnyei, végül belehalt bánatába.

  Mikor Mizra szellem is kiszabadult, ott találta Malagentet, amint őt siratja. Mizra nem habozott, megcsókolta a lovagot, mert tudta, ez az egyetlen alkalom. Hirtelen feltámadt a szél, minden erő közt a leghatalmasabb. De még annyi idejük volt, hogy kimondják szerelmük pecsétjét? „Ra tu claa” . Ez volt az utolsó szavuk, majd mindketten indultak örökké tartó útjukra.

  Percival egy nap az erdőben sétált, amikor meglátta a két holttestet. Őt is elérte a szomorúság, de még aznap éjjel Mizrával álmodott.

-         Figyelj Perc! Boldog vagyok, mert annak a férfinak adtam az életem, akit szeretek. Ne légy szomorú! Meséld el mindenkinek a történetünket. Légy boldog drága barátom!

Azóta él a lovag és a pikt lány szerelme a legendákban.

   Hát így történt. Mizra  örökké Malagent nyomában jár. De csak ő láthatja a lovagot. Ez a büntetése a büszke harcosnak, amiért nem vette észre Isten ajándékát a lányban. De Malagent, a hős, tisztaszívű lovag örökké reménykedik abban, hogy Arthur visszatér Angliába uralkodni, és újra a párjával lehet. Addig viszont a kis kendőt nézegeti, és annak mondja, hátha Mizra meghallja, hogy ra tu claa, azaz a tied vagyok!

 

• Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi (CC BY-NC-SA 4.0)