1. fejezet.

 Zajzon, az admiralitás ügynöke már rég szerepelt a hírekben. Egykor nevét visszahangozta az egész flotta, amikor a negyedik expedíció során az utolsó pillanatban tette ártalmatlanná Dukász harcosait és hiusította meg a fenyegető inváziót.

 Azóta sok év telt el. Zajzon visszavonultan élt a Togosz második holdján. Házának falát fotók díszítették. A flotta kiképzőközpontjának épülete, a kollégium kertje, a focicsapat és néhány barát, valamint szülei és a nagyszülőkről maradt családi fotók, avatásának képei és az első osztag, melynek vezetője volt.

 Felesége és fia képe emlékeztette az utolsó tárgyalásra. Néhány héttel korábban már megfenyegették, de a flotta minden segítséget megígért, csak legyen jelen. Ma is emlékezetében él a kép, ahogy a központból távolodó sikló apró darabokra robban szét. A hangot nem is hallotta. A fájdalom és tehetetlenség könnyei voltak az utolsó képek, amiket róla közvetítettek. A flotta főbolygóján azóta sem járt. A két drága halottól maradt kapszulát házának mélyén rejtette el.

 A Togosz messze esett mindentől. Zajzon azért szerette, mert hasonlított a Földre. Klímája, erdői, állatai, völgyei és tavai mind a régi képeket idézték. Nagyszülei még látták teljes csodájában, neki csak rövid gyermekkori utazások benyomásai maradtak meg, az akkor már haldokló bolygóról.

 Amikor visszavonult, a második hold lett az otthona. Negyvenes évei közepén járó, magas férfi volt. A mindennapi edzés, a terepfutás és a harci gyakorlatok karbantartották izmait. Gondolat gépe segítségével felvette a versenyt az admiralitás legújabb kiképzettjeivel.

A három hyperküldetés 30 évnyi hibernálásai rajta nem hagytak nyomot. Csak a bal vállában levő pótlás emlékeztette a második küldetés harcaira, melyben sok barátja veszett oda. A Togosz holdjának esős évszakai időnként fájdalmassá tették vállmozgásait, így mindig visszatértek emlékei.

 Arvid, a kicsiny, de mindentudó robot volt mellette. A Zajzon műhelyében kifejlesztett újszerű chipek segítségével Arvid mimikája megtévesztésig hasonlított az emberekéhez. Beszéde nagyapja akcentusát idézte. Teleportja csak a helyi adókat vette, a központi bolygóról sugárzott hírekre Zajzon nem volt kíváncsi.

 Siklójával kéthetente meglátogatta a Togosz helyőrségét vezető barátját, Folkust, akivel néhány órán át szűkszavúan, de mindent megbeszéltek. A Togosz műholdjai voltak a legtávolabbi működő holdak az Arion rendszerben, melyek a legkülső védelmi vonal területeit védték. Folkus ismerte Zajzon múltját, és gyakran együtt szerkesztettek új térképeket, együtt építettek védelmi rendszereket, javították a meglevő régi és új műszereket, gépeket.

Folkus helyőrsége csupán ötven emberből állt, s néhány szállító robot és a csapatsiklók képezték a felszerelést.

 Folkus egyidős lehetett Zajzonnal. Érdeklődő, szúrós kék szemei mindent észrevettek, ami nem illett a megszokott rendbe. Bal lábára bicegett. Egy rosszul sikerült ugrás nyomát viselte, de nem engedte korrigálni. Így is teljesített minden küldetést. A bicegés alakját messziről felismerhetővé tette.

 -A külső aszteroid övezetben megint zajonganak a kilgők Zajzon.- fogadta barátját Folkus.

-Az utóbbi hetekben erős mozgást észlelünk körülöttük. Jó volna a körmükre nézni, de nem kapok engedélyt rá- dörmögte.

Az admiralitás zubbonya megfeszült mellkasán és jobbjával a levegőbe ütött – pedig a nyakamat rá, hogy készülnek valamire. Teleportjaink mindenféle zajokat érzékelnek csak, nyilván kódolják a híreiket. Ha lesz időd, valamikor megmutatnám a felvételeinket. Arvid talán megbirkózna ezekkel is - szólt miközben barátját a hűvös házba vezette és hellyel kínálta.

Zajzon leült és belekóstolt a hűsítőbe. A kilgőket nem szerette. Furcsa, kiismerhetetlen társaság volt, az univerzum minden szemete megfordult már köztük. Egy korábbi börtönbolygó robbantás során kiszabadult semmirekellők vezetésével sok borsot törtek az admiralitás orra alá, de már hosszú évek óta csönd volt körülöttük.

-Majd benézek- válaszolt halkan. Kinézett az ablakon, ahol a helyőrség legömbölyített falai felett a fák lombja békésen ringott a hűsítő szélben.

 - Parancsnok, a mai szállítmány megérkezett- villant fel a faliplazma képernyője. Az ügyeletes tisztelegve fejezte be az adást.

 Folkus biccentett Zajzon felé. –Barátom, eljött a búcsúzás ideje, jövő héten meglátogatlak, de előtte még beszélünk.

 Zajzon letette a poharát és elindult a sikló felé. A siklót furcsa por borította be. Valamit csiszoltak? – fordult meg Zajzon fejében, ilyen port még nem láttam errefelé.

 Beszállás előtt még felnézett a Togosz egére. Lentről mindig megcsodálta ezt a türkiz égboltot, mely annyira nem hasonlított semmi másra. Az erdősáv felett furcsa szürkeséget látott, ami megállította egy pillanatra, de már felsivítottak a hajtóművek és az ajtó bezáródott. Mielőtt hazatért volna, visszanézett a Togoszra. A mögé nyugvó nap élénk sarlója bevilágította sikló falát.

 Zella, a házvezetőnő szelíd mosollyal várta. A kertre nyíló tágas terasz megterített asztala jóleső illatokat árasztott. Arvid megállt Zajzon előtt.

- Poros a cípőd- mondta és kis porszívójának csövét lábfejére irányítva azonnal letisztította azt. - Túl precíz vagy öregem- nevetett fel Zajzon.

- Tervezőm,- hát ki írta a programomat, dünnyögött akcentusával Arvid, míg kihúzta a széket. Vacsora közben kis projektorán lejátszotta Zajzon számára a napi híreket és amit érdekesnek gondolt.

 Zella elpakolt az asztalról és kikészítette Zajzon számára az illatos dohányt és az esti pipát. A könyvtár képernyőjén megkereste a korábban megkezdett könyv oldalait és beállította.

Elkényeztetsz Zella- szólt Zajzon, míg pipára gyújtott és elhelyezkedett a széken. Zella csendben becsukta az ajtót és távozott.

 Zajzon szerette az estéket. A pipafüst illata betöltötte a könyvtár levegőjét és csíkokra vágta a képernyő által bevilágított teret. Halk zene szólalt meg, amit Arvid indított el. Adatbázisa szinte mindig a legmegfelelőbb zenét választotta az olvasás mellé.

Arvid még egyszer lefuttatta az ellenőrző programot, aztán lekapcsolta főprocesszorát és élesítette a ház érzékelőit. Ezzel egyidejűleg az éjszakai világítást is bekapcsolta.

 Zajzont elálmosította a zene és az olvasás. Pipája is kialudt már, így átment a hálószobába és a fürdőkabinból egyenesen az ágyba ment, ahol minden helyezkedés nélkül elaludt.

 Álmában furcsa szagokat érzett, embereket látott furcsa kiütésekkel, amint levegő után kapkodva, pillanatok alatt esnek össze s halnak meg mielőtt védekezni tudnának. Furcsa hangot halott, mely semmihez sem volt hasonlítható és mindenünnen hallatszott, akárhova is ment. És menekült, amit álmában már nagyon régen nem tett, de mindig ugyanoda ért vissza és tehetetlennek érezte magát.

 Verítékben úszva ébredt és hirtelen nem is tudta, hol is van tulajdonképpen. A Togosz ablakon bebámuló sarlója kékes fénnyel vonta be szobájának bal felét. Kronométere hajnali 3 órát mutatott. Felült és körülnézett. Arvid érzékelői a szokatlan éjszakai mozgásra felkapcsolták a halványzöld szobai világítást.

- Rosszat álmodtál?-kérdezte Zajzont.

- Valami van a levegőben, nyugtalanít-válaszolt Zajzon és az ablakhoz lépett.

 A Togosz napjának koszorúja a hajnali ébredés világos sárgáját nyújtotta feléje, a keleti oldalon pedig valami szürke folt mozgott nagyon lassan a bolygó közepe irányába.

- Arvid látod, kérdezte Zajzon?

- Már észrevetettem és a labor számítógépén kielemezheted- felelte megnyugtató akcentusával Arvid. Készítek egy fürdőt, aztán nekiállhatunk.

 Miután Zajzon átöltözött és felfrissítette magát Arvid elkísérte a központi géphez, melynek képernyőjén a szürke folt mozgásának koordinátái látszottak.

 - Folkus tud erről Arvid? - kérdezte Zajzon. Azt hiszem jobban körül kell nézünk odakinn. Lássuk, milyen az összetétele ennek a felhőnek- mondta, míg az érzékelők a színspektrumot elemeire bontották.

Szinte fel sem fogta, amit látott. A képernyőn megjelenő adatok minden képzeletet felülmúltak. A porfelhő elemzése cián és nagymennyiségű sósav jelenlétét jelezte, olyan koncentrációban, amely a felületre kerülve mindent szétmar, belélegezve pedig elpusztíthat minden élőlényt. A többi pedig mindenféle maradék szerves anyag.

- Csúnya egy eredmény - kuncogott Arvid. Még szerencse, hogy messze van tőlünk.

- Mikor került ez ide? Lássuk a korábbi felvételeket Arvid – szólt Zajzon, aki nem szerette az ilyen meglepetéseket.

 A megelőző néhány nap felvételeit átnézve kiderült, hogy mindössze 3 napja jelent meg a folt a Togosz légkörében és eddigre a százszorosára nőtt.
- Ezzel a sebességgel két hét alatt beborítja az egész bolygót- számolt Arvid. A felhő a helyőrségtől legtávolabbi ponton keletkezett és körkörösen haladva növekszik. A felszíni felvételek szerint alatta minden elpusztult, mindent vastag szürke por borít be.
Zajzon kimeredt szemmel nézte a képernyőt. Agyában mindenféle gondolat cikázott, a harcokban edzett ösztöne veszélyt sejtett.

 Készítsd fel a harc-siklót Arvid-szólalt meg Zajzon.

- És tegyél meg minden szükséges óvintézkedést a ház körül, amíg elkészülök. Folkusnak jelezni kell a történteket azonnal.

A teleport szokatlan hangja Folkus számára rosszat sejtetett. Álmosan szólt bele, de rögtön felébredt Zajzon információitól.

 Az ügyeletes tiszt riasztására két sikló személyzete indult felderítésre a Togosz túlfelére, még a reggeli napfelkelte előtt.

 - Honnan e fenéből került ez ide?- gondolkodott Folkus. Régen érzett borzongás futott végig a hátán.

- Köszönöm öreg barátom- jelzett vissza Zajzonnak. Tartsuk a kapcsolatot.

 A központi irányítás termében a beosztott tisztek riadt tekintettel néztek Folkusra.

- Mi ez főnök? - kérdezték.

Nagy részük még soha semmilyen veszélyhelyzetben nem volt. Ez a helyőrség a világ végének számított. Ide csak azokat helyezték, akiknek mindenképpen le kellett tölteniük a kötelező gyakorlóidőt a flottánál. A teherhajókon szolgálóknak ennyi mindenképpen elég lesz- ez volt a kötelező vélemény.

 A helyőrség területe a minimális feltételek alapján készült. Biztonsági övezet csak a főépület körül lett kialakítva, az is csak tessék-lássék.

 Zajzon és Folkus munkájának eredményeként évek alatt a semmiből azonban legalább ennek a résznek a védelmi rendszerét sikerült megvalósitaniuk, ezt azonban az admiralitás felé nem jelezhették. A Togosz nem háborús övezet, e felesleges biztonsági berendezéseket leszereltették volna.

Kipróbálásukra is csak egyszer került sor, abból is botrány lett, mert az érzékelők az energiafelhasználás jelentős emelkedését mutatva különbizottság kiszállását kellett átvészelniük. A generátorok meghibásodásának minősítették az esetet és elrendelték a félévenkénti felülvizsgálatot, amit mindig egy nagyfejes folytatott le, nem mulasztva el egyetlen pillanatot sem annak bizonyítására, hogy a helyben levők milyen minősítésre tarthatnak számot magasabb körökben.

- Rohadna le a hajtóműved-morgott Folkusz minden ellenőrzés alkalmával, de kénytelen voltak ügyesebben elrejteni a technikai újításaikat.

 A központi irányítás kupolatermében széthúzták a védőborítást, így teljes körben láthatták a helyőrség környezetét. A Zajzon által észlelt szürke sáv tisztán kivehető volt a keleti égbolt alján. A műszerek ontották az adatokat, megerősítve Arvid számításait.

 - A két sikló felderítést végez, középmagasságban-adta ki az utasítást Folkus. Az egyes megközelíti a felhőt, a kettes védőpozícióból biztosít. Egyes fokozat! Ismétlem egyes fokozat!

Uraim, ez nem gyakorlat-nézett körbe Folkus.

 Mindeközben a helyőrség teljes területén mindenki elfoglalta a helyét. A generátorok kijelzői teljes készenlétet mutattak. Az oxigéngenerátorok teljes kapacitással működtek, a védőpajzs energiamezője kifogástalan állapotban volt. A harcállások teljes készenlétben álltak. Az impulzusvetőket alapállapotba hozták.

 Folkus elégedetten nézett körbe. Egyetlen riasztásra mindenki tudta a helyét és tette a dolgát. Ahhoz képest, hogy szárazföldi patkányokként kezelték őket, egészen jól csinálják - mosolyodott el.

 Az egyes sikló személyzete nyugtalanul haladt célja felé. Egyetlen hang sem törte meg a csendet. Minden fiatal osztagos izzadó tenyérrel szorongatta impulzusvetőjét, talán ezzel próbálva nyugtatni magát.

 Folkus hangja ércesen zengett a hangszórókból.

- Érzékelőket bekapcsolni. Mindenről tájékoztatást kérek

 A központi irányítás termében levő plazmaképenyőn az egyes által közvetített képet nézték. Szomorú kép tárult eléjük. A gyönyörű erdők helyén puszta szürkeség, letarolt hegyoldalak látszottak. Életnek nyoma sem volt ezen a területen. A képernyő szemcséssé vált a por miatt.

- Optikai kontaktus zéró- jelentkezett a kettes sikló kapitánya.
- Értettük kettes, tartsa a pozícióját- jelzett az ügyeletes tiszt.

 Az egyes sikló végigjárta a porfelhő teljes területét. A por elemzése egyéb összetevőt nem jelzett. Érdemi külső beavatkozás nyomát nem látták, idegen objektumot nem találtak.

 - A porfelhő spirálisan forog észak-déli irányban, sebessége 0.002 csillagászati egység. Ilyen mozgással nagyon hamar végigsöpör a felszínen. Mintha füstben haladnánk parancsnok- jelezte az egyes sikló kapitánya.

Folkus elgondolkodva nézte a kivetítőt. Többet akart volna tudni, de a felhőt mielőbb meg kellett állítani, hogy ne pusztítson el mindent a felszínen. Így is évekbe kerül, mire a növényzet magához térhet, nem beszélve az állatvilágról. Hogy a Togosz légkörében milyen hosszantartó változásokat okoz majd, azt még nem is próbálták modellezni. Pedig ez életfontosságú a helyőrség szempontjából is

 - Mozgásérzékelők zérón- hallatszott ismét az egyes kapitányának hangja.
- Látjuk egyes - nyugtázta az ügyeletes tiszt.
- Parancsnok? - nézett Folkusra
- Térjenek vissza a bázisra - felelte Folkus és kiment a teremből.

A két sikló befejezte a manőverezést és gond nélkül jutott vissza a bázisra. A fertőtlenítés után léphettek ki a szabadba. Az ellenőrzés után a siklók felületén tisztán látszott a sav marásának nyoma.

- Esőztetni nem tudunk Zajzon,- szólt Folkus miután megbeszélte barátjával a látottakat, - de talán a hőcsapda segíthet nekünk.
– Csak nem az indiánregényekre gondolsz- nevette el magát Zajzon. Az esős évszak még messze van. Nagyon nagy terület kellene hozzá.
– A pusztítás így is elég nagy, de legalább megszabadulunk tőle. Szép tüzijátékot rendezünk neked Zajzon. Karosszékből nézheted végig az egészet - mondta  Folkus.

Folkus visszatért a központi irányítóba. A bázis összes ballisztikus vetőjét hőtöltetekkel árasztották el.
- A siklók adatai alapján körkörösen több vonalban vetjük be ezeket- rendelkezett az ügyeletes tiszt. Folkus helybenhagyólag bólintott.

- Kezdjék uraim! - hangzott a végső parancs.

A kivetítőn a felső műholdak képein tisztán látszott a hőtöltetek robbanása, melyek narancsvörös lángnyelvekként csaptak a magasba és borították el tűzzel a felhővel borított terület széleit három koncentrikus körben. Az érzékelők a hőmérséklet hirtelen jelentős emelkedését jelezték, majd a szélmozgás hirtelen felerősödését regisztrálták.

- Előre hozzuk a monszunt-sóhajtott Folkus és az ügyeletes tisztre nézett, aki elhűlve nézte a hatalmas képernyőt beborító tüzet. Még életében nem látott hasonlót. Nem is igazán értette miért kellett tűzzel elárasztai az amúgy is elpusztult területet. Tekintetét nem tudta levenni a látottakról.

A műholdak képein kiterjedt, tömött hasú, tarajos felhők jelentek meg, villámok borították be a szegélyeiket, majd rövidesen hihetelen mennyiségű eső zúdult a lepusztított hegyoldalakra eltüntetve a porfelhő maradványait és a tüzeket.

- Uraim, friss lesz a levegőnk- dőlt hátra elégedetten Folkus.
Az ügyeletes tiszt ámulva nézett parancsnokára.

-          Uram, ezt előre tudta?- kérdezte hitetlenkedve.

-          Egyszerű fizika uraim! –válaszolt mosolyogva.

-          Holnap átfésüljük a teljes területet. Minden osztag készüljön fel az indulásra. Köszönöm- zárta le az akciót Folkus.

Zajzon mindezt a harc-sikló fedélzeti képernyőjén nézte és gondolatai minduntalan visszatértek az álmára. A jelenség magyarázatára még nem derült fény, az eredete eléggé bizonytalanul nevezhető véletlennek, mert a Togosz nem rendelkezett ilyen nyersanyag készlettel.

- Nicsak-nicsak - szólalt meg Arvid Zajzon fülhallgatóján. A kis huncut- sziporkázott a kis robot, mókásan ráncolva homlokát.

- Mit találtál barátom? - kérdezte Zajzon, aki tudta, hogy Arvid nem véletlenül tette szóvá gondolatait.

- Mutatom! Tervezőm, ezt sosem találtuk volna meg, abban a felhőben! - szólt Arvid.

-A felülete teljesen egyforma a környezetével. Akár egy fekete lyuk. - és kinagyította a képernyőt, amelynek közepén egy a locsogó eső által vert réges-régi csőrobot dobozát lehetett látni. Ütött-kopott oldalán félig lekopott felirat látszott, de azt nem lehetett elolvasni.

- Lesz egy utunk Arvid- szólt Zajzon.- Folkusnak küldj egy üzenetet a képpel együtt. Elhozzuk a kedvest- nyomta le az indítókart Zajzon és visszaült a testére alakított vezérlőszékbe.

– Zellának szólj, hogy kicsit késünk a vacsorával és a mai olvasás is elmarad. -

Nem sokkal ezt követően végigsiklottak a Togosz felszínén és a pusztítás középpontjában megállva a sikló rakterébe emelte a rozoga gépezetet, aztán simán felemelkedve indultak az otthonuk felé.

 

2. fejezet

A sikló hangtalanul ereszkedett le a hangár padozatára, a hajtóművek tompa zaja még hallatszott, amikor Arvid a laboratórium zárt részébe szállította a csőrobot maradványait és előkészítette a gépeket a vizsgálathoz.

Zajzon eközben belépett a házba, kezébe vette a Zella által elkészített forró teát, átöltözött és felvette a kapcsolatot Folkusszal.

- Barátom, azt hiszem hosszú éjszakánk lesz-szólt Folkushoz, miközben a laboratórium központi gépéhez ült és sorra felkapcsolta a monitorokat.

A kör alakú helység közepén úgy nézett ki a halványkék alapszínű derengésben, mint a középkori polihisztorok. Nem véletlenül volt kitéve a laboratórium falára Leonardo rajzai közül több is.

A kis robot közben elvégzett a kinti munkákkal, lezárta a siló ajtaját és csatlakozott Zajzonhoz.

A zárt vizsgálóhelységben levő kamerák először kívülről vették szemügyre a jövevényt. Zajzon az adatbázisból kikereste a műszaki dokumentációt. Régen látott ilyen szerkezetet. Jobbnak látta, ha felfrissíti ismereteit, és pontról-pontra átvizsgálják szerzeményüket.

-          Az első expedíciós küldetés szállítóhajóinak csapatkísérői voltak. Meglepően magas szintű IQ-chippel rendelkeztek  Tolmácsolásra és kapcsolatfelvételre képezték ki őket. - darálta monoton hangon Arvid, míg a két férfi a képernyőn kísérte a képeket.

Folkus hangját halották, amint dörmögve szólalt meg:

-          Most már csak az a kérdés, hogy került ez ide, hiszen az első expedició idején a Togosz még kívül esett mindenen.

-          Igen, ezen gondolkoztam én is- szólalt meg Zajzon, és nekilátott az ütött-kopott, mélyen megégett burkolat bontásának.

-          Próbáljuk meg feléleszteni a kicsikét - kuncogott Arvid, a fenékrész alatt talán használható maradt a csatolója.

-          Érdekel a rokon, mi? - nevetett rá Zajzon.

-          Mi is szeretnénk megkérdezni tőle néhány dolgot, talán segítségünkre lehet.

-          Emlékszem, rohamosztagos koromban találkoztam ilyenekkel. Az admiralitás halványkékre festette őket. Jó szolgálatot tettek a külső naprendszerek népeinél, akiket mi akkor még alig értettünk - jegyezte meg Folkus.

-          A második expedicióban aztán már egy külön szakasz csak belőlük állt. Nagyon jó harcosok voltak - Folkus hangjában kis szomorúság bujkált.

-          Megértelek barátom - válaszolt Zajzon. Az én kezem alatt is sokan megfordultak Uriel népéből. Mennyien vesztek el közülük a második küldetés során - nyúlt önkéntelenül a vállához Zajzon és egy felhő futott át az arcán.

Közben a manipulátorok segítségével végzett a burkolat lebontásával. A robot lecsupaszított váza meglepően épnek tűnt. Középtájon volt egy oda nem illő tartály, melynek a fala hajszálvékony volt.

-          Onnan veszünk mintát először- szólt Zajzon. A mintavevő tartályába került oldat összetétele nem lepett meg senkit. Csaknem tömény cián és klór.

-          Ki a fene küldte nekünk ezt az ajándékot – fortyogott Folkus és kényelmetlenül feszengett székében. - Kezd nem tetszeni a dolog Zajzon!

-          Én is így vagyok ezzel, de nézzük csak tovább.

A vizsgálópadon megfordította a kis robotot és átnézte, milyen kapcsolódási pontot találhatna, de láthatóan durván szétroncsolódott a valamikori foglalat.

-          Ez sem a véletlen műve! - háborgott Arvid - tervezőm, kinek van ilyen lehetetlen lelke, miért kell velünk így bánni?

Zajzon a másik monitoron, a kis robot rajzán a központi processzor helyét kereste.

-          Hol találhatunk egy kapcsolódási pontot? Hm… Ezek szerint szét kell szednünk darabokra a jövevényt - mondta kicsit később Folkusnak.

-          A váz középső részén dugták el egy külön gyűrűbe. Ha sikerül kiszednünk, talán életet lehelhetünk bele. A tolmács-egység külön van tőle, látod? - kérdezte Folkus.

-          Ott van a felső tartógyűrű alatt. Viszont ezt a ronda tartályt leszedem róla- és ügyes mozdulattal tette félre.

Aztán eltel egy fél óra, mire Zajzon megtalálta a központi processzort rejtő gyűrűt. Ez sértetlennek tűnt, de csatoló nem volt rajta. Hogy kommunikált ez akkor- nézett értetlenül. Nem hiszem, hogy rádiókapcsolatot használtak volna egy ilyen szerkezetnél. Bármi megzavarhatta így.

-          Azt hiszem megvan a megoldás. Nézd csak, a gyűrű rögzítése a felső lemezhez történt. Ha azt levesszük, talán felszabadul maga a processzor- mutatta Arvid, aki alig várta, hogy egy hozzá hasonlóval felvehesse a kapcsolatot.

-          Kíváncsi vagy mit fog mondani, ugye? - kérdezte Zajzon - hát én is.

Némi kínlódás után sikerült megoldani a felső rögzítést és óvatosan leemelték a gyűrűt.

Folkus ámulattal nézte Zajzon ténykedését a monitoron át. –Ez mindenre fel van készülve- gondolta magában.

-          Nézzük csak milyen tápra van szükségünk, hogy felélesszük őkelmét. - Zajzon ismét a rajzhoz fordult és sokáig lapozgatott, mire megtalálta.

-          Azt hiszem megoldható lesz, - mondta egy idő múlva. - Valahol kell lennie egy ilyen régiségnek. - Egy másik számítógéphez ült és a lenti raktár egy eldugott zugában rá is talált a megfelelő tápegységre. - Remélem még működik.

A tervrajz segítségével a helyére illesztette a tápot, majd feszült figyelemmel nyúlt a kapcsolóhoz.

És közel három órai munka után a kis zöld fény azonnal megjelent, majd rövid idő múlva az új jövevény szenzorai láthatóan működésbe léptek

Arvid már nem bírt magával - mi lesz már, hogy lehet ilyen tetű! - szólalt meg.

-          Nem  bántjuk a kollégát Arvid- szól hátra Zajzon.

A háttérben Folkus nevetése hangzott: - Féltékeny vagy Arvid? Ne félj nem fog kitúrni az állásodból.

A kis robot érzékelői fokozatosan bemelegedtek, optikai egysége vörös fényben ragyogott.

-          Most már csak kapcsolódni kellene hozzá, hogy az adatait megnézhessük, és kiderüljön, tudunk-e vele beszélgetni.

További két órájukba került, mire összehozták a kapcsolatot a robot és Zajzon rendszere körzött. Zajzon kronométere hajnali 4 órát mutatott ekkor.

-          Azt hiszem, mostanra ennyi elég is lenne. Mit gondolsz barátom? Azt javaslom, pihenjünk egyet, aztán ebédre átjöhetnél hozzánk Folkus.
Zella kitűnő főztje mindannyiunknak ízleni fog, és utána hozzákezdhetünk új barátunk faggatásához - szólt Zajzon, bár tisztában volt vele, hogy mindenkiben ég a vágy a folytatásra.

Arvid röviden, de velősen megmondta a véleményét, de aztán rögtön elnézést is kért és elindult éjszakai helyére. Folkus köszönettel elfogadta a meghívást és ő is aludni tért.

Zajzon még sokáig forgolódott ágyában. Fejében sok-sok régi kép bukkant elő.
Uriel népe. Micsoda harcosok, micsoda barátok voltak. Soha nem hagyták egymást cserben. Nehéz volt elvesztésüket feldolgoznia. A külső naprendszer megtisztítása sokak életébe került. Sebesülése után sokáig nem térhetett vissza a csapatához. Az expedíció után évekig kereste volt barátait, míg végre sikerült mindenki sorsáról értesülnie. Rég volt …

Álma ismét nehéz volt és nyugtalan. Arvid nem látta még ilyennek gazdáját. Minden érzékelőt élesre állított.

Ezen a hajnalon szokatlanul sok aszteroida húzott el a Togosz közelében. A légkörbe érve felizzottak és sárgás derengéssel oszlottak szét.

A nap éles sarlója világoskék glóriával övezte fel a bolygót.

Arvid kikapcsolta processzorát.

Délelőtt 11 óra tájban Zella nekifogott az ebéd előkészítéséhez. Pazarul berendezett konyhájában minden megvolt ahhoz, hogy rövid idő alatt, kifogástalan minőségben kész legyen minden.

Zella 30 éves múlt. Fiatalsága még ott bujkált vonásaiban. 17 éves volt, amikor Zajzon magához vette, azóta ő volt, aki a ház vezetését végezte. Fiatal kora ellenére fájdalmasan mozgalmas életet tudhatott maga mögött. Szüleit és testvéreit mind elvesztette egy a kilgőkkel vívott összecsapást követően. A háborús övezetből próbálták menteni őket, amikor hajójuk találatot kapott. Zajzon az utolsó pillanatban tudta csak kimenteni a pusztuló csillaghajó romjai közül a lányt, aki súlyosan megsebesült.

Hónapokig ápolásra szorult. Arvid minden tőle telhetőt megtett és ez elég volt ahhoz, hogy Zella visszatérhessen az életbe. Azóta nem is akart máshol élni.

Amióta a Togosz második holdján Zajzon megépítette maguknak a házukat, egyre jobban magára talált, megnyugodott és annyira belejött a háztartásba, hogy Zajzon már nem is kellett törődjön ezekkel a dolgokkal. Kiválóan főzött, és a kis robotok segítségével rendet tartott a házban és a ház körül is. Sokat volt egyedül, így szinte minden idejét a kertnek szentelte. A kedvező éghajlaton buja növényzet volt a környezetükben, könnyű volt széppé varázsolni a ház környékét. A hegyoldal enyhe lejtése és szürkés-fehér kövei tökéletes hátteret adtak a háznak. A kertbe kilépve az első, amit meghallott, a közeli vízesés hangja volt, ami a hangon és a látványon kívül megenyhítette párájával a forró nyári napokat és a téli hideget.

Most még egyedül volt ébren. Arvid érzékelői még nem ébresztették fel a kis robotot, a helyén kialakított kontroll paneljén minden egysége teljesen stabilan működött. Halk zümmögés volt csak, amit körülötte hallani lehetett, az elektronika hangja. Így nevezte ezt Zella magában.

A konyhában bekapcsolta a képernyőt és a hírekre figyelt, miközben keze szakadatlan ügyességgel végezte dolgát.

Zajzon üzenetet hagyott neki, hogy barátját meghívta ebédre és Folkus nem először járt itt. Zella örült Folkus érkezésének. Mindig melegen tekintett rá, és ilyenkor a lányt soha nem gondolt érzések kerítették hatalmába. Közeledni nem mert Folkushoz.
- Egy helyőrség vezetőjének rengeteg megbeszélni valója van, nem érhet rá ilyen dolgokra- gondolta magában, ezért érzéseit azzal próbálta kifejezni, hogy különleges figyelmet szentelt a vendégnek.

Zella tudta, hogy valami történt, hiszen Zajzon távolléte, a harci sikló útrakelése és Arvid izgatott intézkedései mind azt jelezték, hogy rendkívüli dolgok történhettek.

Valószínűleg ezzel függ össze Folkus érkezése is. Talán ma tovább marad - fűzte tovább gondolatait Zella. - Jó is lenne, ha a kár az estét is itt töltené. - Szívesen terítene meg nekik a kert sarkában, ahol nyugodt körülmények közt beszélhetné meg a két férfi a történteket, ő pedig hűsítővel és aprósüteménnyel látná el őket. Őt…

Zella keze megállt egy pillanatra, aztán gyorsan elhessegette magától a folytatást.

-          Buta lány, mi jut eszedbe! De talán mégis …- és elmosolyodott. A tálaló üvegébe tekintve látta, hogy arca pirosabb a szokottnál, szeme is jobban csillogott, mint ahogy szokott. Kreol bőréhez jól állt a meleg, barna, kissé mandulavágású szem.

-          Majd ha végeztem, kicsinosítom magam, elvégre vendéget várunk- zárta le magában a gondolatait.

Micsoda finom illatok- szólalt meg mögötte Arvid, aki összeszedte magát és miután ellenőrzött mindent bekapcsolódott a házimunkába. Zajzon még mindig alszik, igaz már szinte reggel volt, mire igazán pihenni tudott.

Arvid  furcsa izgatottságot érzett, intelligenciája sokat fejlődött a Zajzonnal töltött idő alatt. Tudta, hogy rendkívüli dolgok vannak készülőben és nem akart kimaradni semmiből. Igaz tolakodni sem. Az éjszakai kitörése saját magát is meglepte.

-          Nem kellett volna ennyire beleélnem magam - mondta Zellának, amikor befejezte a ház és a környék ellenőrzését.

-          Csodálatos napunk lesz, ugye! - szólt Arvid, mire a lány élénk bólogatásba kezdett.

-          Folkus is jön - évődött tovább a kis robot, mire Zella a hátára vert a kezében levő törlővel.

-          Csúnya dolog –nevette el magát a lány és folytatta az étkező előkészítését.

Arvid segített neki a terítékek elhelyezésében, aztán kiszaladt a kertbe és egy csokor friss illatú nárcisszal tért vissza. Ez a kedvenced nem? –mondta Zellának, - ezzel várjuk a vendéget.

A lány másodszor is elmosolyodott és cinkosan kacsintott Arvid huncut szemébe.

-          Csak el ne mond senkinek, jó! – szólt végül a lány és elharapta a mondatot, mert Zajzon állt meg az ajtóban és kedvtelve nézte a családját. Mert úgy érezte, a tragédia óta ők jelentik neki a társakat.

-          Mennyi idő van, - kérdezte álmosan - és mikorra jön Folkus? - fordult Zellához.

-          Még nem jelentkezett- válaszolt a lány.

Arvid felvillantotta a kivetítőt és a Togosz bejelentkezett.

-          A parancsnok siklója 5 perce indult el- közölte az ügyeletes tiszt. Arvid felvette a kapcsolatot a parancsnoki siklóval.

-          Jó napot mindenkinek, – jelent meg Folkus arca - remélem várjátok már a vendéget? Kíváncsian várok a folytatásra Zajzon - zárta le a beszélgetést – Hamarosan személyesen is folytathatjuk.

Negyven perc múlva Folkus hangja vidáman szólalt meg az ebédlő előterében. Zajzon örömmel fogadta vendégét, Zella és Arvid a háttérben toporgott.

Folkus megsimogatta s kis robot fejét, és kedvtelve nézte Zella csillogó arcát.

-          A ház úrnője megint csodaszép. Vajon mi finomat állított össze nekünk – üdvözölte a férfi és kétoldalt megpuszilta a lányt.

-          Remélem ízleni fog, de fogjunk hozzá, mert kihűl az étel – invitálta Zella a háziakat a terített asztalhoz.

A következő egy órában csak az evés zajai és dicsérő szavak hallatszottak. És egyre nőtt a konyhában a használt edények halma.

-          Emlékszel, amikor a központi hangár alatti bunkert alapoztuk, és pont akkor kaptunk ellenőrzést. Mi munkánkba került elterelnie a nagyfejes figyelmét – nevetett Folkus.

-          Barátom, mennyi fricskát törtünk az admiralitás orra alá! Ha tudnák …- szólt Zajzon.

-          Napokig folytathatnánk a sort. De azt hiszem itt az ideje, hogy a dolgunkhoz lássunk. Zella, öt óra körül hozz be nekünk frissítőt az irányító terembe.

-          Remélem vacsorára is a vendégünk maradsz Folkus – nézett kérdően Zajzon.

-          Meglátjuk, mennyire jutunk. De azt hiszem, ennél fontosabb dolgunk ma nincs. A Togoszon pedig csak had cincogjanak az egerek- szólt a válasz, és Zella szíve nagyot dobbant örömében.

Még utánuk nézett, ahogy elhagyták az étkezőt és elindultak a központi irányító felé. Zella puha mozdulattal fogta kezébe Folkus poharát, és lágyan csókot lehet a szélére.

 

3. fejezet.

 Zajzon és Folkus feszült arccal ült a székekbe. A két férfi érezte, hogy döntő fontosságú adatok birtokába kerülhetnek.

Arvid szorosan a nyomunkban volt, mert szerette a különleges dolgokat.

 -          Hát akkor kezdjünk neki – szólt Zajzon és bekapcsolta a monitorokat. A kis robot minden érzékelője működött, telepei feltöltődtek. Semmi sem akadályozhatta a folytatást.

-          Lássuk ki vagy? - tette fel az első kérdést Zajzon.

-          Az admiralitás RG60-as tolmácsegysége – szólt a válasz. Rendeltetési helyem az Agaton rendszer főbolygója.

 A két férfi furcsa izgatottsággal hallgatta a szavakat. A kis robotnak kissé fémes, éles hangja volt, a régi siklók központi gépeinek hangszóróit idézték. Az Agaton rendszer neve megütötte mindkettőjük fülét és gyomruk szinte egyidőben húzódott össze. A legnagyobb összecsapások ezen a területen zajlottak a negyedik küldetés során. Dukász flottája súlyos csapásokat mért az admiralitás egységeire.

 -          Azóta hol szolgáltál - kérdezte Folkus

-          Utolsó rendeltetési helyem a Gracián holdján volt – szólt a válasz.

-          Miért kerültél oda –kérdezte tovább Folkus az RG60-t.

-          Tolmácsegységemre volt szüksége az ottani vezetésnek. Az odatelepített bányászok nehezen tudtak kapcsolatot tartani a flotta embereivel. Sok volt a félreértés és emiatt zavargások törtek ki.

-          Mit bányásztak ott? – kérdezte Folkus.

-          Urániumot és radont, ami a flotta számára nélkülözhetetlen volt. Számos rajtaütés ért bennünket emiatt. Több alkalommal támadták a bányákat. Sok bányász életébe kerültek a harcok, nehéz volt utánpótlást szerezni, ezért mindenféle népség gyűlt össze, akiknek a nyelvüket kellett összeboronálni. Magam is több alkalommal kerültem szervizbe a harcok során. Kétszer volt szükség a memóriacellám cseréjére, a többi egységről nem is beszélve.

-          Mióta zajlottak a harcok a Gracián körül? – szólt közbe Folkus.

-          Érkezésem előtt 6 hónappal kezdődött az első támadási hullám, jómagam 3 évet húztam le, ehhez adódik a szervizben töltött idő, úgyhogy körülbelül 5 éve.

-          Erről nem is tudtam – fordult Zajzon Folkushoz, aki ugyancsak rázta a fejét.

-          A híradásokban nem szerepelt – súgta barátja fülébe.

-          Az admiralitás részéről ki irányította a védekezést? - kérdezte Folkus.

-          Erre vonatkozóan nincsenek ismereteim. Nekem a bányászok között kellett dolgoznom és közvetítenem a napi munkával kapcsolatos rutinfeladatok egyeztetését- jött a felelet.

-          Micsoda népség volt! – tört ki a kis robotból

-          Most már csak az a kérdés, barátom, hogyan kerültél a Togoszra,  –kérdezte Folkus – mert az meglehetősen messze esik a szolgálati helyedtől.

-          Az utolsó napon reggel szokatlanul erős támadás érte a bányaövezetet. Az admiralitás úgy döntött visszavonnak bennünket addig, amíg kicsit normalizálódik a helyzet. Minket, kísérő robotokat külön hajóval szállítottak volna vissza a főbolygóra, de az indulás után találatot kaptunk és a siklónk felrobbant. Magam sokáig zuhantam a roncsok között, míg a védelmi rendszerem kikapcsolta a telepeimet. Amikor újratöltődtem egy ismeretlen helyen találtam magam – meglehetősen rozzant állapotban – számos hasonló kollégával együtt.

-          Nem derült ki, hogy hova vittek – szólalt meg Folkus – sokat segítenél vele.

-          Csak annyit sikerült megtudnunk, –miután meglehetősen szedett–vedett népség volt körülöttünk és sehova sem mehettünk – hogy valahol a Miron rendszerben vagyunk.

-          Kezd érdekes lenni – fordult Folkus Zajzon felé- az a legtávolabbi terület, amit az érzékelőink befognak!

-          Folytasd! – bíztatta Zajzon az RG 60- t- mi történt ezt követően?

-          A rendszer negyedik bolygóján voltunk összezárva. Mindenhonnan kerültek ide robotok, nem tudtuk miért zsúfoltak bennünket össze egy helyre és mit akarnak velünk. Sok robotot vittek el sorozatban, ezek sosem kerültek már elő. Az a hír járta, hogy a használható egységeket kiszerelték belőlük, azokat átprogramozták, a maradékot pedig beolvasztották. Volt néhány újszerű felderítő és kémrobot, akiknek jó álcázó rendszerük volt, ezeknek sikerült egy-egy üzenetet elfogniuk és megfejteniük.

-          Van ezekből valami? – ugrott fel Folkus.

-          Kevés –szólt halkan a kis robot – az én memóriámat is átkódolták, alig valami maradt meg. A helymeghatározónkat kiiktatták így azt sem tudom, most hol vagyunk. Talán a videó memóriában valahol még megtalálhatók részletek, de én nem tudom felidézni. Az utolsó részlet az, hogy a szerelőcsarnokba vittek bennünket, aztán benneteket láttalak legközelebb.

 Zajzon hozzáfogott a videó memória tanulmányozásához. Azonban órák alatt is csak néhány nagyon zajos, elmosódott szürke képet sikerült nyerni, amivel semmire sem jutottak.

-          Hát barátom, ebből kell kiindulnunk - fordult Zajzon Folkushoz. A maradék adatok és a regisztráció a processzorban lehettek, azért maradtak meg, a többit sikeresen tették tönkre és iktatták ki.

-          Muszáj lesz körülnéznünk a házunk táján – folytatta a gondolkodást Folkus. - Valami nem stimmel a Miron rendszerben.

-          Holnap áthozom a mi adatainkat, amikről már beszéltem. A két robot segítségével talán előrébb juthatunk - nézett a kronométerére Folkus.

-          Arvid, szedd rendbe a kollégát, legyen valami emberi kinézete – állt fel a székéből Zajzon – és nézzétek át, mit kell még helyrehozni rajta. Mi visszamegyünk Zellához. Ha végeztél, gyere utánunk.

 A két férfi elhagyta az irányító termet és elgondolkodva haladtak a házba vezető úton.

Zella már észrevette őket, ahogy kiléptek a kertbe, így mire megérkeztek, várta őket a frissítő a teraszon.

A délutáni nap vöröslő fénye beszínezte a ház ablakait, visszaverődött a kis tó tükréről. A langyos szél enyhén borzolta a fákat és a víz tükrét.

Jó darabig nem szóltak egymáshoz.

-          Folkus, itt maradsz vacsorára? – kérdezte aztán Zajzon.

-          Azon gondolkodom, hogy inkább holnap jönnék vissza az adatainkkal, meg aztán nyugtalanít egy kisé ez az egész. Kiküldenék egy járőrt a Miron rendszer felé. Egy dekóderrel talán sikerülhet adatokat nyernünk. Valami nagy disznóság készülhet itt. Miért szednék össze ezeket a robotokat minden felől, és főleg milyen úton szállítják ide őket, hogy mi nem tudunk róla?. – Folkus összeráncolta szemöldökét – Vessük össze az adatainkat Zajzon! Neked is több minden van a tarsolyodban. Azt hiszem, meg kell vizsgálnunk minden töredéket, hogy elindulhassunk valamerre.

 Zella megrendülten hallgatta két férfi beszélgetését. Rossz érzései kezdtek valóra válni. Nem félt, csak nyugtalan lett inkább.

 Egy kicsit fájt a lelkének, hogy Folkus nem tölti velük az estét, de vigasztalta, hogy másnap ismét velük lesz.

 -          Útravaló nélkül nem engedhetjük el a vendégünket! - mondta Zajzonnak.

Folkus mosolyogva nézett a lány után, ahogy bement a házba, hogy készítsen nekik valamit.

-          Nagyon tetszel neki, – nevetett Zajzon - alig várja, hogy találkozzatok!

-          Ne hozz zavarba barátom – kérte Folkus és egy kissé elpirult- nem is gondoltam, hogy Te is észreveszed.

-          Régóta ismerem Zellát, még sosem láttam ilyennek, mint veled – nézett a ház felé
Zajzon – de én ebbe nem szólhatok bele - azt viszont akarom, hogy tudd barátom, nem tartozik hozzám, és nem vagyok a tulajdonosa – folytatta – viszont úgy szeretem, mint saját gyermekemet. A fiam hasonló korú lenne, mint Ő. Gyakran elgondolkodom, hogy nem azért volt-e rá szükségem. Bár pótolni nem tudja! – Zajzon szeme bepárásodott.

-          Sok mindent veszítettünk már, lehet, hogy ez a sorsunk- vette át a szót Folkus – lásd magam is egyedül vagyok. Nem a magunkfajtáknak való a társ. Bármikor kifoghatunk egy rossz napot, aztán csak a bánat marad utánunk. De Zella valóban figyelemre méltó jelenség.

A két barát szótlanul koccintott az érett, zamatos whiskey-ből, aztán ismét csend lett közöttük. Sok ütközetből kerültek már ki, a veszteség mindig szótlanná teszi az embert. Folkus múltjában volt olyan, amit még Zajzon sem ismert. A ráncok kettejük arcán azonban árulkodók voltak. A természet nem véletlen barázdálja a harcosok arcát. Minden darabért  külön meg kell szenvedniük.

A nap vöröse lassan bukott a horizont alá. A Togosz sziluettje most kezdett kibontakozni a keleti égbolt alján. Néhány szelíd felhő takarta egy-egy részletét.

Arvid jelent meg kissé lógó orral.

–        Egyszerű szerkezet, szinte alig maradt a memóriájából valami, csak a főprocesszorban levő tolmácsegysége sértetlen – dörmögte menet közben, rá sem nézett a férfiakra – körül kell néznem, mit lehetne vele érdemben kezdeni. Csak nehogy túl jól sikerüljön.

–        Nem akarok beleszólni, de csak nem leszel féltékeny? - szólalt meg halkan Zajzon - ilyenre még nem volt példa.

–        Ó, tervezőm, csak nem hangosan beszéltem –nézett fel Arvid és kíváncsi szeme kikerekedett - bevallom számomra is furcsa ez a helyzet. A többi robottal eddig nem sikerült így kapcsolatba kerülnöm. De majd igyekszem megszokni – szólt és továbbment a ház felé.

–        Remélem nem veszi nagyon a lelkére – nevette el magát Zajzon –szükségünk lesz a memóriájára. Nem véletlenül dolgoztam rajta annyit. 

Zella gyorsan és ügyesen állította össze a könnyű vacsorát. Tálalókocsijára hideg sültek és megannyi gyümölcs került és egy jófajta, testes vörösbor, ami a hegy déli lejtőjén termett.

A férfiak csak ámultak a látványon. Leültették Zellát is, és nagy étvággyal láttak neki az ételnek. A vörösbor már ráadásnak számított.

Folkus kronométere fél nyolcat mutatott, amikor útnak indult. Megígérte Zellának, hogy ebédre mindenképpen ideér, és néhány napig szeretne maradni.

Zajzon felállt és a siklóhoz kísérte a vendéget.

-          Jó utat barátom, a mielőbbi viszontlátásra – búcsúzott el.

A sikló elsuhant, Zella még futó pillantást küldött az ablakon kitekintő Folkusnak, aztán visszaindultak a házba.

Folkus hajója enyhe ívben ereszkedett a főépület elé. A parancsnok utasításai váratlanul érték beosztottjait. Az ügyeletes tiszt értetlenül nézett rá, amikor a felderítést elrendelte.

-          Megértette a parancsot katona? – nézett rá Folkus.

-          Igen uram! A felderítő siklók egy órán belül készenlétben állnak – felelt azonnal.

-          Teljes riadó az egész bázisnak! – adta ki az utasítást Folkus – Minden tisztnek negyed óra múlva eligazítást tartok.

Átment a dolgozószobába és kezét háta mögött összekulcsolva nézett a Togosz északi oldala felé. - Mi várhat ott ránk? - ez járt a fejében, míg összeszedte gondolatait.

Nem akart felesleges ijedelmet kelteni. Tejfelesszájú kamaszok még, akik a keze alatt vannak. Komoly megmérettetésre nincsenek felkészülve. Igaz a múltkori riadót jól vették, de tartós terhelésnél ki tudja, meddig bírják majd – gondolta, és homlokán a ráncok egyre mélyebbek lettek.

Főnök, egy frissítőt? – szólalt meg a háta mögött az RG85-ös robot és kérdőn nézett rá.

-          Igen, jólesne egy forró kávé. És készíts a többieknek is – indult a mosdó felé.  

Egy frissítő zuhany után felvette a rohamosztagosok zubbonyát, fejére illesztette a parancsnoki sapkát és utoljára még visszanézett a tükörbe.

-          Mibe keveredtünk megint? – aztán elindult a tárgyalóba.

-          Uraim! – kezdte – adataink szerint a Miron rendszerben készülőben van valami, amiről mindenképpen bővebb információt kell szereznünk – kezdte mondanivalóját Folkus, aztán sorban elmondta beosztottainak az eseményeket. Az összegzés után rátért az elkövetkező napok feladataira.

-           Rabán őrmester az egységével felderítést végez a Togosz rendszerének határán. A harci sikló teljes felszereléssel, lopakodó pozícióban, ellipszis alakú pályán 4 napig gyűjt adatokat. Teljes hírzárlat és rádiócsend. A személyzet egymással sem kommunikálhat rádión. Minden este egy RG201-es híradó robot indul vissza a főbolygóra, az összes addig rögzített adattal. Semmiféle harci cselekménybe nem bocsátkozhatnak. Veszély esetén riadóstarttal térnek vissza a bázisra. A kettes és hármas sikló a Togosz kisbolygója mögül biztosít. A bázis impulzusvetőinek hatótávolsága éppen a megfigyelési pontoknál van, így ez lesz a záró fedezet. Start reggel 6-kor. A parancsnokok készítsék fel a személyzetüket!
Uraim, indulás előtt szemle a siklóknál! – fejezte be az eligazítást Folkus.

Folkus kronométere éjfélt mutatott, mire pihenőre tért. A régi harcosok ösztönével dőlt le ágyára és rögtön mély álomba merült. Egy pillanattal később az RG85-ös puha mozdulattal ért a vállához – Uram! A reggeli eligazítás ideje eljött. A forró tea a társalgóban várja-.

Elmosolyodott az RG85-ös mondatain. - Jó kis szerkezetek ezek – gondolta tovább, hova jutottunk fiatalkoromtól fogva. Ma már el sem tudnánk nélkülük képzelni a napokat – aztán nyújtózkodva felállt, felfrissítette arcát és elindult a hangár felé.

A három sikló személyzete falfehér arccal várta az indulási parancsot. Folkus látta a szemükben a félelmet. Félelmet ettől az egész valamitől, aminek se elejét sem a végét nem látták. Sok fiatal katonának a szemében látta már ezt a félelmet, nem szerette az ismeretlenbe küldeni beosztottjait.

-          Minden küldetés kihívás! Minden küldetés veszélyes! De azért vagyunk itt, hogy a feladatainkat teljesítsük! A felkészítésen átestek. A parancsnokok tudják a dolgukat. Csak a megtanultakat kell alkalmazni fiúk!

-          Most először kerülnek harci helyzetbe. Ebben a négy napban csak magukra számíthatnak. A lopakodó személyzete nehéz feladat előtt áll. Adatokat kell gyűjtsenek mindenről, ami a  célterületen történik. A kódolásuk majd a bázison folytatódik.

-          Uraim számítok a munkájukra! Indulhatnak. Start mínusz 5 perc! Végeztem! – és elhaladt a siklók személyzete előtt.

A fiatal katonák elszánt arccal, sugárvetőket markoló kézzel rohantak a siklók belsejébe. A hajtóművek finom suhogással emelték terhüket a magasba.

A harci alakzat még egy kört írt le a bázis felett, aztán eltűnt az északi égbolt felhőiben.

Folkus a vezérlőben még egyszer átnézett minden repülési adatot, aztán leült a főképernyő elé. A siklók utolsó bejelentkezéséig még fél óra volt hátra. Ezalatt összegyűjtötték ez elmúlt két hét felderítési adatait, és az asztalára tették.

-          Firmin, rád hagyom a bázist – szólalt meg Folkus. Én Zajzonnal összevetem az adatainkat. A bázison teljes készenlétet rendelek el. Négy órás váltásokban mindenki a helyén marad. Ha a felderítők elérték a pozíciójukat én is indulok – fejezte be mondanivalóját.

Firmin régi bútordarab volt Folkus közelében. Az egyetemen a lányok kedvencének számító, jóképű és kisportolt Firmin frissen végzett kadétként került Folkus irányítása alá. Szorgalma és rátermettsége azonnal feltűnt neki. Különösen a szervezés terén voltak kimagasló erényei. És szerette a rendet. Másodparancsnokként kísérte végig az utolsó 2 évben. Bár még csak 28 éves volt, de tapasztaltsága és nyugodtsága elismertté tette a Togosz személyzete körében. Folkus nehezen bírta rá az admiralitást, hogy a fiatalember a másodparancsnoki tisztséget megkapja – ez nem szokás a flottánál ebben az életkorban -, de aztán végül beadták a derekukat. - Oda jó lesz az is – ez lett az általános vélemény.

-          Na most aztán jó megkaptuk- nézett Firmin arcába Folkus. Az érdeklődő, nyílt tekintet nem hagyott kétséget afelől, hogy nyugodtan kelhet útra.

-          Uram! A Lopakodó pozícióban, a kísérők pozícióban – értesítette az ügyeletes tiszt Folkust.

-          Ha összekészültem, indulás előtt még találkozunk- távozott az irányítóból Folkus és biccentett Firmin felé.

-          De nagyon nem szeretek várni – húzta el szája szélét Folkus, miközben végigjárta védelmi rendszer összes épületét és személyesen ellenőrzött mindent.

Beosztottai ezért szerették. Soha nem hagyott ki egyetlen lépést sem, mindenről tudott és mindent fejben tartott. Ő volt a biztosíték.

Az ellenőrzés után megírta a szükséges bejegyzéseket a fedélzeti naplóba, aztán a jelentésekbe merült. Néhány képet felnagyított és félretett. - Ezeket majd még átnézetem Arviddal – jegyezte meg magában. Aztán hátradőlt a székében és behunyt szemmel végiggondolt újra mindent.

Tíz óra körül Firminnel együtt újra végigjárták a bázist, mindenhol volt egy jó szavuk, egy bíztató mosolyuk. A helyőrség területén mindent rendben találtak, az energiapajzs lágy íve kékes fénnyel vonta be arcukat. A készültség foka szinte kitapintható volt. Firmin élvezte a szokatlan bizsergést és derűs elszántsággal nézett a jövőbe.

-          Ha bármi történne, azonnal jelentkezünk parancsnok! – búcsúzott Firmin és Folkus siklója negyed óra múlva elindult a Togosz második holdja felé.   

 

 4. fejezet

 A lopakodó fedélzetén dermedt csend uralkodott. A suhanó sikló előtt 6 órányi út állt. Ahogy múlt az idő, a rohamosztagosokban lassan engedett a feszültség. Rabán többször végigjárta embereit, semmitmondó dolgokról beszélgettek. Éles bevetésben még egyikük sem vett részt.

A sikló 9 főnyi személyzete parányi pont volt a végtelen űrben, mégis úgy érezték hihetetlen teher van rajtuk.

A fegyverzet, a védelmi rendszer, a hajtóművek kifogástalanul működtek. A kivetítőn elsuhanó bolygók sziluettje törte csak meg az egyhangúságot.

 A külső zóna bolygói azonban már messziről kékes fényben tündököltek a Togosz napjának fényében.

 Az érzékelők adatai vastag felhőréteget mutattak és valami átláthatatlan porréteget a bolygó felszíne felett.

-          A számítógép adatai alapján ezek hasonló holdak, mint a Togoszéi, nagy erdők borítják a felszínüket – jegyezte meg Rabánra nézve az irányító. Ez a felhővastagság mindenesetre nagyon meglepőnek tűnik.

-          Menet közben készítsünk felvételeket, hogy el tudjuk küldeni a számításokkal együtt. A spectrum milyen összetételt mutat? - kérdezte Rabán.

-          Meglepő, de ugyanazt, mint a Togosz északi félgömbjén történt pusztítás esetében – válaszolt az irányító.

-          Életnek van nyoma a felszínen- tudakolta Rabán.

-          Negatív – szólt a rövid, de velős válasz.

 A külső bolygók mindegyikénél hasonló eredményt találtak. Az érzékelők nagy nagyításnál a Miron külső holdjairól is hasonló képeket adtak.

-          Mi a fene folyik itt – fordult meg Rabán fejében a gondolat, de közeledtek a stratégiai ponthoz és figyelmét lefoglalta a lopakodó pozíciójának beállítása.

-          Gyerünk srácok, itt a helyünk – állította be a végleges koordinátákat az irányító konzolon – és most hadd jöjjenek azok az adatok.

 A háttérben a másik két sikló a kisbolygó déli oldalának árnyékában táborozott le. Más oldalról semmilyen eszközzel sem lehetett felfedezni őket. Bekapcsolták a biztonsági berendezéseket és feszült figyelemmel vártak. A fedélzeti kamerák egy része a lopakodó útját követte. A két sikló személyzete a kisbolygó felszínén ugyanazt a pusztítást látta, mint a lopakodó a külső övezetben. Lehangoló látvány volt a puszta, lecsupaszított bolygófelszín. Víznek, életnek semmi nyoma, csak a kietlen, szürke táj.

 Mindeközben Folkus és Zajzon az irányítóteremben töltötte az időt. Elképesztő mennyiségű adatot elemeztek az elmúlt egy hónap rögzítéseiből. Átnéztek minden áthaladó pályát, minden meteorológiai és felszíni jelentést. És átnézték a Togosz bázisának és Zajzon állomásának össze felvételét. Arvid és az RG60-as - akit elég szépen helyrehozott a házigazda kis robot, kitakarította és helyrehozta a chipkészletét, bővítette a memóriarekeszt és feltöltött minden programot és minden adatbázist, amit maga is tudott – a két férfi által kiválasztott képek minden részletét pixelről-pixelre kinagyította és átszámolta.

Késő délután lett, mire a nyersanyag előkészítésével végeztek. Zella többször próbálta invitálni őket, de látva a feszült figyelmet mindkettőjük arcán, csak némi frissítőt tett az asztalra és magukra hagyta őket.

 Az irányítóterem képernyőjén a Togosz kupolaterme jelent meg.

-          Az első RG201-es úton van parancsnok – tájékoztatta Folkust az ügyeletes tiszt.

-          Rendben, minden adatot küldjenek át nekünk is – szólt a válasz.

-          Értettem uram! – a képernyő elsötétedett.

 Még vagy két órát töltött el e két férfi szótlanul az adathalom szortírozásával, aztán egymásra néztek.

-          Most már jól esne egy kis harapnivaló. Az RG201-es információinak megérkezéséig tartsunk egy kis szünetet barátom – szólalt meg Zajzon és kinyújtotta elgémberedett tagjait.

-          Kicsit zsong a fejem az adatoktól, bár semmi érdemlegeset nem találtam még – egészítette ki Folkus -, de az ötletet támogatom.

 Elhagyták az irányítót és a Zella által megterített asztalhoz ültek.

 - Azon gondolkozom – kezdte falatozás közben Folkus -, hogy miért volt szüksége bárkinek arra, hogy a Togosz felszínét letarolja. Ez a szürke por mire jó?

 -          A képeket átnézve olyan nagy durranás nem látható – töprengett tovább fűzve Folkus gondolatait Zajzon –viszont az RG60-as valahogyan ide került. Hogy tudott minden jel nélkül a Togosz felszínére kerülni, Ez engem sokkal jobban aggaszt –dörmögte - Ennyire lyukas lenne a védelmi rendszerünk?

-          Vagy ennyire figyelmetlenek voltunk – folytatta Folkus és újabb szelet sült húst tett a tányérra.

 -          Mit kap a megtaláló? – hallatszott kintről Arvid csacsogása – velünk ugye nem számoltatok gazemberek! – tódította az RG60 felé nézve diadalmasan

 -          Minden chip tervezőjére mondom, ez tényleg érdekes felvétel – hallatszott az RG60-as kissé fémes hangja, és szinte egyszerre jelentek meg az ebédlőben.

 A kis robot által lobogtatott, kinagyított képen egy kissé elmosódott, de tisztán kivehető sikló körvonalai látszottak.

- A külső ív kamerája rögzítette. Valószínűleg pont a fordulópont idején érkezett, ezért a felvétel zajos végén volt, de azért megvan – nézett körül diadalmasan Arvid – bár be kell valljam halkan, hogy nem én vettem észre, hanem új barátunk. De a programjait én állítottam be!

A két férfi együtt nézte az elmosódott képet. –Régebbi típusú cirkálónak tűnik, de az irányító  valahogy máshol van, úgy emlékszem, de majd utána nézünk – mondta ki gondolatait először Zajzon.

-          Ügyesek voltatok, extra töltést érdemelnétek - csatlakozott Folkus.

-          De az még mind semmi – folytatta az RG60-as – a számítógépen modelleztünk nektek valamit. - Az lesz ám a csoda! - tette hozzá gyorsan Arvid és izgatottan topogott Zajzon mellett.

 -          Nyugalom kis segítőim – mondta Zajzon - rögtön sorra kerül az is, csak előbb befejezzük a vacsorát, mert Zella is kitett magáért – nézett Folkus felé. – Ugye, barátom?

 És Folkus mosolyogva bólintott a hát úrnője felé.

 A vacsora végeztével közösen mentek az irányítóba, ahol a központi gép monitorán a két kis robot által összeállított felvétel elején ugyanaz a kép fogadta őket, mint a kezükben tartott fényképen.

-          A külső övezet határán rögzítettük ezt a felvételt, és nézzétek, egy a szokottnál nagyobb méretű mentőkabin indul el, majdnem lemaradva a képről – csak néhány pixelen múlt, hogy észrevegyük – és halad egyenesen a Togosz északi oldala felé – mutatta a számítógépes szimulációt összevetve az eredeti felvétellel Arvid. – A Togosz irányítója nem láthatta, mert ez a felvétel nálunk készült, csak mi még nem néztük át a mi anyagunkat. A meglepetés azonban még hátravan – folytatta - nézzétek csak!

-          Ez 14 órával későbbi felvétel – bár csaknem azonos az előzővel. Egy ugyanolyan sikló, de ennek láthatóan más a felépítése, viszont ugyanúgy a kamera forgási idejének végén érkezett és egy másik, idétlen alakú valami indul el róla a Togosz felé. Erről viszont van egy közelebbi képünk is. A Togosz második napja éppen akkor bukkant fel, amikor a mi holdunk közelében húzott el. Nézzétek! – és kinagyította a felvételt.

 Folkus elhűlve szólalt meg – mint valami őslény!

 A képen egy a régi dinoszauroszokra emlékeztető monstrum volt látható, melyből egy hosszú nyúlvány indult ki és ez visszahajlott a törzs fölé. Az eleje pedig vakítóan csillant meg a kelő nap fényében

-          Mint egy fúrópajzs tárcsája – nézte tovább a képet Zajzon. – És hova lett ezután? –fordult kis robotjaihoz.

-          Azt is mutatjuk rögtön – pörgette tovább a felvételt Arvid. Az RG60-as eközben a másik monitoron elindított, a számítás alapján elkészített animációval jelezte, hova kellett érkeznie a Togosz felszínén. Ezzel párhuzamosan a kissé szemcsés képek ugyanezt az utat mutatták. A felvétel végén egy vakító, apró villanás után a Togosz felszínén semmi más nem látszott, mint az RG60-as kissé ütött-kopott alakja és egy körülötte feltúrt, göröngyös terület.

-          Ez pedig 3 órával későbbi felvétel – ezt már a Togosz műholdja készítette. - A szokásos nagyításnál fel sem tűnik az a néhány kilométer átmérőjű kör, aminek a két átlóján ezt találtuk –szólta Arvid – és kinagyított a jobb oldali képernyőn egy felvételt, amin két teljesen egyforma, meglehetősen nagy átmérőjű ventilátor lapát látszott, amint eszeveszett forgással kavarják azt a szürke port, amit már mindenki jól ismert.

-          És itt a Togosz meteorológiai műholdjának képe erről az időről, az érintett terület felett megjelent az a felhő, amit később innen észrevettünk És ugyanakkor a hőmérséklet grafikon jelentős lehűlést jelzett ugyanebben a térségben.

-          A végén pedig még két meglepetés – szólt titokzatosan Arvid – azt hiszem jól megtréfáltak bennünket a pimaszok! – tette hozzá és elindította a következő felvételt.

 A monitoron Zajzon harci siklója látszott, amint elemelkedik a Togosz felszínéről, miután az RG60-as maradványait összeszedte. A felvétel további részén tisztán kivehető volt, ahogy a felszín alól kiemelkedik az előző képsoron látott „őslény” és Zajzon siklóját követve a Togosz műholdjának közelében válik el és indul a Miron rendszer irányába.

-          Ami nagyon érdekes, hogy indulás előtt összetakarítottak – szólt a háttérben álló RG60-as.

-          A felszín ugyanis teljesen csupasz lett. Az eső által levert por eltűnt, mindenütt a csupasz sziklák maradtak csak – mutatta az utolsó képsort - aztán csönd lett az irányítóban.

 Mielőtt felocsúdhattak volna, a Togosz központja jelentkezett be.

-          Az RG201-es adatai a rendszerükön parancsnok. A feldolgozást mi is elindítottuk – hallatszott Firmin hangja – a második memória rekeszben levő képeket ajánlom a figyelmébe Uram!

 A két férfi a képernyőre nézett. Arvid elindította a jelölt szakaszt, amin azt látták, amint a saját felvételükön is látott monstrumok mintegy porszívózzák a Miron rendszer külső holdjának felszínét és hatalmas tartályokban indítják a tároló hajók felé.

A kisbolygó között mindenféle cirkálók, siklók, hatalmas szállító kompok hihetetlen összevisszaságban és nyüzsgésben. Az övezet szélén pedig irgalmatlan csatahajók álltak a Togosz irányába.

 -          Ugye mondtam, hogy átvernek bennünket – törte meg Arvid hangja a csendet – de ez azért túlzás, nem?

-          Valami nagy disznóság van itt készülőben Zajzon – nézett feszült arccal Folkus – ezt már magunk nem tudjuk uralni. Azt hiszem így is elkéstünk egy kicsit. Még szerencse, hogy ezt az RG60-ast összeszedtétek. Egyébként semmilyen nyom nem maradt volna utánuk – bökött a felvételre.

-          Holnap még megvárom az újabb RG201-es adatait, aztán továbbítom őket az admiralitás felé – folytatta Folkus.

-          Arvid azt hiszem a barátodat egy kicsit át kellene alakítani, nehogy eszükbe jusson „corpus delicti” -ként magukkal vinni őkelmét, mert utána nem látod többet – mutatott az RG60-as felé.

-          Arvid – fordult kis robotjához Zajzon – teljes készültség az egész hold területén. A védelmi rendszer automatikáját állítsd a legnagyobb fokozatra és élesítsd be a pajzsunkat is. Az RG60-al osszátok meg a feladatokat. Egyikőtök folyamatosan figyeli a műholdak adatait.

-          Már csak azt nem értem – nézett Folkusra -, hogyan tudták ezt teljes csöndben megcsinálni?

-          Erre is tudunk válaszolni – szólt közbe Arvid. –Az RG201-es felvételei között látszik, hogy a felénk eső részen zavaró holdakat telepítettek, így a Togosz érzékelői csak mindenféle zavarjeleket észleltek, ahogy ezt Folkus jelezte is tegnapelőtt.

 Arvid és az RG60-as elindult, hogy feladatát teljesítse. Zajzon és Folkus egymásra nézve egy darabig csak álltak, majd a döbbenet csendje megtört és a két harcedzett férfi egymás szavába vágva ismételte el az összes megismert adatot, osztották meg egymással megérzéseiket és állapodtak meg a további sorrendben.

 Zella leengedett karokkal állt mellettük és nézte a fényt a szemükben, mozdulataik erejét és csodálta azt a határozottságot, amit Zajzon közelségében azóta érzett, amióta kiszabadította a sikló romjai közül.

-          Ez az a két férfi, akiért mindenre képes lennék – gondolta – Istenem, mi lesz velünk-. És lehunyta a szemét. Családjának képei tolultak lezárt szemhéja elé. Az utolsó pillanatok füstje, robbanásai, apja haldokló tekintete és az a massza, ami az előző pillanatban még anyja és testvérei teste volt.

 Összerázkódott és önkéntelenül Folkus keze után nyúlt, aki döbbenten vette észre a nagy izgalom közben, hogy Zella megállt mellette.

 - Ne félj, nem lehet bántódásod – nézet a szemébe Folkus – és a szájához emelte a lány kezét.

 

• Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi (CC BY 4.0)