A MAGYAR TUDÁS HATALOM! Tudod-e?


"Híd a Világ, menjetek át rajta, de rá ne telepedjetek." Vissza!

EGY az Isten, és három a magyar igazság, és sehol sem annyira három, és ez a három sehol sem annyira EGY, mint a magyarban.Nap, Hold és hajnalcsillagAtya-Anya-Fiú

A MAGYAR TUDÁS HATALOM! Tudod-e?

A honfoglalás fogalmát a koronahamisítás idején
(Mária Terézia - II.József) találták ki.

"Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a Földön:
emberek és MAGyarok." (Isaac Asimov)

(A MAGyarok, Isten küldöttei és a MAG őrzői!)

A ma magyarnak nevezett nyelv nem egyike a kőkor nyelve által "megérintett" nyelveknek, hanem éppen hogy egyenes ági leszármazottja az ősi világnyelvnek, mi több, Európában - legalábbis itt - az utolsó még élő kőkori nyelv. Ezalatt első lépésben természetesen csak ennyit kell érteni: kőkori emberek gondolkodása nagy tisztasággal megőrződött a magyar nyelvben. Nem különös e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák:nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll. (Varga Csaba)
A Kárpát medence területén találták:
40 000 éves nyelvbedugós furulya, amit csak a magyarok használnak.
18 000 éves a "Gravetti" nyílhegy,
őseink találmánya, ami végigkísérte ekkori történelmünket (sírleletek).
Őshazánk a Kárpát-medence
A bajóti Jankovich-barlangban talált székely-magyar rovásírásos pálcavég, kora i.e. 18000-22000 év.
A tatárlakai amulett (agyagkorong) és agyagtáblák kora i.e. 5200 év, és székely-magyar rovásírás jelentése: Oltalmazónk, minden titok dicső NagyAsszonya, vigyázó két szemed óvjon NapAtyánk fényében! (A föníciai abc csak 1500-2000 évvel később jelent meg, és segítette a görög kultúra kialakulását). Oltalmazónk! Minden titok dicső Nagyasszonya! Vigyázó két szemed óvjon Nap atyánk fényében! Badiny Jós Ferenc


Nekünk magyaroknak ez azért fontos, mert gestáinkban felbukkan Nimród, (Nimrud, Ménrót), mint Hunor és Magor apja, és így ő a magyarok ősapja. Ő építtette a Bibliában is szereplő Bábel tornyát.
Áll mindez a Bibliában!


Az obi-ugorok Bolse Anyikovó-i szent ligetéből előkerült szaszanida kori ezüsttál hun karcolatának részlete az ősapa rajzával és alatta a Nimród tamgával.
A Nimród-tamgát a hun-magyar dinasztia is nemzetségjelként használta. A Nimród tamga az Orion csillagképet ábrázoló lineáris jelek csoportjának összefoglaló neve. Nemzetségjelként használták a hunok, valamint a hun származású magyarok és bolgárok is.

A térképen látható "Subar", más néven Subartu, az itt élt nép volt a sabir, szabir, akiket többen azonosítanak a magyarság őseivel, mivel nevük azonos a bizánci császári udvarból ismert "sabartoi asfaloi" névvel! Összefoglalóként annyit kell tudnunk Nimródról, a magyarok ősapjáról, hogy sumerban volt király, a kusok királyi törzséhez tartozott, emlékét megőrizték azok, kiket a szemita hordák évezredeken keresztül üldöztek, s ha nem tanulunk Nimród népének több, mint 4000 éves történetéből, mi is úgy járunk, minket is elpusztítanak!
A világban sokan ismerik a magyar nép eredetét, de nem hirdetik, a cél a sumer kultúra utolsó képviselőinek teljes elpusztítása.
Ezt igazolja az Árpád-házi királyok kihalása, Mátyás király megmérgezése, hogy a török, tatár mindig megállt az ország nyugati határánál, ezt igazolja Trianon és az, ami most történik velünk. Sajnos az elbutított két táborra osztott nép nem veszi észre, hogy mikor védi az ellenséges, pusztító érdekeket. Magunk alatt vágjuk a fát, fel kéne ébredni és fel kéne kelni!

"Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére."


A Hon-visszafoglalást, a hazajövetelt után a 24 Hun Törzsszövetség a Megyer Törzsre bízta a határvédelem megszervezését. Megőrizték az Arvisura törvények szerinti gyepű-elvet. Tudod-e, hogy a 907 -es pozsonyi csata hivatalos tananyag az Egyesült Államok összhaderőnemi katonai akadémiáján, ismertebb nevén a West Point -on.
Attila hun király apja volt Bendegúz, aki Uldin király fiaként, Oktár és Ruga testvérével triumvirátusban kormányozta a Kárpát-medencébe visszatért hunokat.


Árpád Nagyfejedelem fiai: Jutas, Levente, Tarhos, Üllő és Zsolt




Tudjuk-e, hogy milyen az Árpád-sávos zászló?



Nagy a valószínűsége annak, hogy e zászló Álmos nagyfejedelem által szervezett és létrehozott nemzetszövetségnek a központi zászlaja volt, amelyet a Vérszövetséggel szentesítettek. A négy piros és négy fehér sáv pedig arról tanúskodik, hogy e szövetséget nyolc nemzet (törzs) kötötte.
Erre lehet következtetni a fejedelmek számából is: Álmos, Árpád, Előd, Huba, Kund, Ond, Tas, Töhötöm.

A piros szín a Napot, az ezüst a Holdat jelképezi.

Az égig érő fa (életfa vagy világfa) népművészetünk leggyakoribb jelképe.
E fa ágai között ott van a Nap (a férfi), a Hold (a nő szimbóluma).
A Hold őseinknél az anyaméhet, az örök emberi megújulást szimbolizálta; a Holdon elhelyezett életfa is ennek a jelképe.




Tudjuk-e, hogy a jelenlegi nemzeti színű zászló 150 éves múltra tekint vissza. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején, közmegegyezéssel a francia trikolor mintájára az árpád-sávos zászló két alapszínét zölddel kiegészítették.

A magyar zászló színeinek jelentése:
a piros az erő
a lélek, a tűz, a Nap színe

a fehér a hűség
szellem, a víz, a Hold színe
a zöld pedig a remény
a zöld a növény, a föld, a Föld színe
.


Ez a három szín és jelentés egy egységet alkot.
Piros-fehér-zöld eszerint annyit tesz:
lélek-szellem-növény, tűz-víz-föld, Nap-Hold-Föld!

EGY az Isten, és három a magyar igazság, és sehol sem annyira három, és ez a három sehol sem annyira EGY,
mint a MAGyarban.



Tudjuk-e, hogy melyik országnak van még
ÁRPÁD-SÁVOS zászlója?

West-Point

Hát igen: Amerikai Egyesült Államok zászlója ez.
Az amerikai emberek nem szégyellik, kitűzik bárhol, és büszkén hirdetik is ezt!
Mi MAGyarok miért szégyelljük a MAGyarságunkat!?




Tudjuk-e, hogy miért ilyen az EU zászló?

Alapszíne: Szűz Mária köpenyének kék színe.

A 12 sárga ötágú csillaga: Szűz Mária koronájának tizenkét csillaga.





Tudjuk-e, hogy,
"E megyer nyelvben e jelentest, ertelmet e messelhengzek herdezzek."?



A magánhangzók lélekkel töltik meg a mássalhangzó vázat, a szavakat.

Olykor ugyan azt a minőséget járják körbe:

aRaNY, aRáNY, eRéNY, iRáNY;     NaP, NéP;     FaLKa, FoLK;

Olykor egy minőségnek a két oldalát jelenítik meg:   SáTáN; iSTeN

Olykor kapcsolódó fogalmak rendszerét adják:   aTiLa, eTeLe, eTiL, íTéLő, éTeL, iTaL,


Jézus K R SZ T S
1, KRiSZTuS
2, KeReSZTeS
3, KöRoSZTóS

Mondd el mind a három fokozatot angolul vagy akármilyen más nyelven ugyanazokkal a mássalhangzókkal!
Jezus_tanai-Sumer_intelmek

Mellkeresztek ősmagyar sírokból.
(Tömeges leletek a második bejövetel előtti időkből - kit kellett keresztény hitre téríteni?)


Jézus Krisztus eljövetelét Médiából származó (Hun-Pártus birodalom) káldeus mágusok jósolták meg, és ők tanították a gyermek Jézust.

Rakd össze bármelyik más nyelven a következőt:
test (kenyér), vér (bor), aki issza, és eszi, az a hitben testvér lesz (Jézusnak).
Őseink Jézus vallása - Attilatól-Koppányig


A Magyar Szent Korona az ország, és a magyar államhatalom alany, birtokosa lett, a hatalmat Isten akaratából nem közvetetten, hanem közvetlen gyakorolta. A Szent Korona tehát szent fejedelmeink jogutódja. Ezen isteni hatalmat Szent István tovább mélyítette, erősítette, mikor halála előtt Magyarországot a Szent Korona jelképében a Magyarok Nagyasszonya oltalmába ajánlotta.

Európa egyik legrégebben használt és mai napig épségben megmaradt koronája, és az egyetlen beavató korona.
Pap Gábor:
" Aki a Korona ügyében tisztán lát, az a Kárpát-medence összes többi kérdésében is tisztán lát. Aki a Kárpát-medence kérdéseiben tisztán lát, az Európa összes további kérdésében is tisztán lát. Aki Európa összes kérdésében tisztán lát, annak nem sok nyitott kérdése lehet a világról."

Légy büszke magyar!

- Tudjuk-e, hogy a Hon-visszafoglalás idején Európában csak a görögöknek és a rómaiaknak volt írásbeliségük, és amikor mi megérkezünk a Kárpát-medence területére, már kiforrott, kész, mintegy 1700 éves írásbeliséget hoztunk magunkkal?
- Tudjuk-e, hogy a Magyar Zenetudományi Intézet regisztrálta a 200 000-dik magyar népdalt, amelyből 100 000 már megjelent nyomtatásban is. A 80 milliós Németországban összesen 6000 népdalt tudtak összegyűjteni.
- Tudjuk-e, hogy a magyar mesevilág páratlan az egész világon? Európában nem ismerik a tündért, hetedhét országot, fanyüvőt, hétfejű sárkányt még nyelvtani szinten sem. Nincs szavuk rá.
- Tudjuk-e, hogy Európa nem ismerte a magyarok bejövetele előtt a villát és a kanalat. Kézzel és késsel ették a sütött húst. Behoztuk a sajátos fűszerezési technikánkat, a darabolást, a fűszerekkel való összefőzést. Az édes, sós, savanyú, keserű ízek mellé mi hoztuk az erős ízt ételeinkben.
- Tudjuk-e, hogy azért nem járnak tógában ma Európában az emberek, mert mi behoztuk magunkkal a nadrágot, a zakót (kazak), a hosszú kabátot (kaftán), alsó fehérnemű is.
- Tudjuk-e, hogy a hollandok 400 éve termesztik a tulipánt, mi 3000 éve?
- Tudjuk-e, hogy a világ második alkotmánya a miénk? Az első az izlandi 720-ból, a második pedig Szent István király intelmei Imre herceghez.
- Tudjuk-e, hogy a reneszánszt mint művészeti stílust Ausztria és Németország tőlünk vette át?
- Tudjuk-e, hogy az öntözéses gazdálkodást és a vetésforgót is mi honosítottuk meg a világnak ezen a részén?

Mára már Európa elfelejtette ezt a tudást, és jórészt ennek köszönhető, hogy termőföldjeik tönkrementek, elhasználódtak. Ez az igazi indok arra, hogy miért is kellettünk az EU-ba! És akkor még egy szó sem esett a magyarok ősi hitéről. Ezek persze csak kiragadott példák, a teljesség igénye nélkül. Talán nem hiába íródtak le.

Jó lenne, ha legalább addig eljutnánk gondolatban, hogy magyarnak lenni nem szégyen! S akkor talán nem támolyognánk össze-vissza, abban a jogi, gazdasági és kulturális csapdában, amit nekünk állítottak Brüsszelben.
S hogy nehogy azt higgyék, hogy az üldözési mániám mondatja velem ezeket a szavakat, tekintsék meg a következő weblapot (kattintson ide)!!!


A címeren hármas-halom,
felette három ágú korona,
minden ága három ágú,
felette a "gy", ami az egy, és három vonalból áll.

Emlékeztet ez valamiféle hármasságra? Kattints ide!








Az etnográfiai, antropológiai és genetikai kutatások, főleg ez utóbbiak valóban a kézzelfogható, fizikai síkon is bizonyítékokat szolgáltatnak a népek széles spektrumának tipizálásához a meglévő különbözőségek alapján. Ezen belül különös jelentőséggel bírnak a markergén-kutatások, melyeknek népünket érintő tanulságai igen fontosak, ugyanis a sok ránktelepített idegen népességgel történt elkeveredésünk sem lazította föl lényegesen eredeti alapjellegünket a testi leszármazás terén. Az ún. EU 19-es markergén, mely már legkevesebb 35.000-40.000 éve folyamatosan jelen van a Kárpát-medencében, a világon a legnagyobb gyakorisággal, 60 %-os arányban kimutatható a mai magyar népesség körében, tehát legmarkánsabban nálunk van jelen!! (Science tud. folyóirat, USA, 2000. novemberi szám; Az európai népek származása és betelepedése) Ez megingathatatlan bizonyítéka európai ősnép mivoltunknak, és bizonyítja egyben azt is, hogy nemzetünk őseredeti bölcsője a Kárpát-medence, ahol népünk elei a proto-szkíta ősök képében már a legkorábbi időkben jelen volt.
Tekintse meg ezt az írást is! Kattintson ide!



KATTINTSON IDE A FOLYTATÁSÉRT! >>>>>


Az alábbi anyag a Pálos Trend munkája is. Történelemoktatásunk- ebből következik, hogy történelemszemléletünk is a mindenkori győztesek felfogását és érdekeit szolgálják. Azoknak az érdekeit, akik már több száz éve írják történelmünket, és tűzzel-vassal irtották ki népünk lelkéből hagyományainkat, ősi vallásunkat, Istenünket.

Kérem, kattintson a megadott címre, amely egy Windows Power Point alkalmazást fog elindítani (pár másodperc múlva), diavetítéssel, így letöltheti: http://domonyi.aries.hu/Tudod-e.pps


Babits Mihály a magyarságnak ezt a más népekről nehezen kijelenthető jellembeli jellegzetességét, hogy nem törekszik más népek területeinek háború útján való bekebelezésére, így jellemzi "Mi a magyar?" című tanulmányában:
"A magyar nem cselekvő, hanem szemlélődő, aki nyugodtan néz körül, és mindig jól tudja, mikor nem szabad és mikor nem érdemes cselekedni. A magyar éppenséggel nem cselekvő hajlamú nép. Ami annyit is jelent, hogy nem támadó. Megelégszik a magáéval, de ezt aztán szereti bekeríteni, ehhez ragaszkodik."
Frappáns megfogalmazása ez a magyar gyepü-szellemnek.



A MAGYAROK TITKOS TÖRTÉNETE





GRANDPIERRE K. ENDRE A MAGYAROK ISTENÉNEK ELRABLÁSA

AVAGY

A MAGYAR FAJ NAGY ELÁRULTATÁSA HITELES TUDÓSÍTÁSÁT BETŰHÍVEN KÖZÖLJÜK:

1. (A magyarok) "Ősrégi népek (antiquiores gens),

2. Valaha igen bölcsek voltak.

3. Jószerivel semmilyen bűn nem fordult elő köztük.

4. Arany, ezüst, (igaz)gyöngy annyi volt nekik, mint a földjük folyamaiban található kavics.

5. Nem kívánták a másét, mindnyájan jólétben éltek.

6. Nem paráználkodtak, egynejűségben éltek."

7.

Szkítia népét -
"dentumogeroknak nevezik a mai napig és soha semmiféle hatalomnak az igáját nem viselték".



"A szkíta nemzetet bizony semmiféle uralkodó nem hajtotta igája alá."

"Dáriust, Cirust és Sándort nem számítva, a világon egyetlen nemzet sem merte lábát az ő földjükre tenni."

Ez a három támadó is megsemmisítő vereséget szenvedett a szkíták földjén.

"Tudniillik Dáriust, a perzsák királyát csúfosan megkergeték, úgyhogy Dárius ott nyolcvanezer embert veszített s nagy rettegve szaladt Perzsiába.

Ugyanazok a szkítiaiak Cirust, szintén a perzsák királyát háromszor harmincezer emberével együtt megölték.

Nagy Sándort Fülöp királynak és Olimpiádisz királynénak a fiát, aki sok országot harcban leigázott, szintén szégyenletesen megfutamították."


8. Az igazságos szkíták - magyarok - ókori édeni állapota és vele szelíd jámborsága is levedlett a rájuk törő ádáz ellenség háborúi során.

9. Ugyanis a szkíták keményen bírtak minden fáradalmat meg testileg is nagyok, a harcban pedig vitézek voltak.

10. Semmijük sem lehetett a világon, amit ne tettek volna kockára, ha sérelem esett rajtuk.

11. S amikor a győzelem az övék lett, éppenséggel nem törték magukat a zsákmány után, mint utódaik közül a mostaniak, hanem csak dicsőséget kerestek maguknak ezen az úton.

12. A fenntnevezett szkíta nemzet pedig kemény volt a harcban és gyors a lovon: a fején sisakot hordott, az íjjal, nyíllal különbül bánt, mint a világ összes nemzetei közül bármelyik, s hogy csakugyan ilyen volt, azt az utódaikról is megismerhetitek."

MAGYAROK ISTENE óvja nemzetünket!


Egy az Isten!


"Kezdetben létezett a Szellem, a Lélek és az Erő. A nagy "EGY"-ben élt a Minden felett. Leírhatatlan, kifejezhetetlen és elérhetetlen hatalmasságnak hittük. Neve: ÍZ.

ÍZ "volt" a Kezdetben és "van" örökké a Minden felett.

ÍZ alatt nyugodott a Csend. Mozdulatlanságban hordta az ősanyagot. Az ősanyagban - az ősvizet. Az ősvízben - az Élet ígéretét. E három egységét is hittük. Neve: TEN.

Így lett nekünk a "kezdet": ÍZ-TEN."

(részlet a Magyar Bibliából - a "Magyar Ószövetségből")

  3867Hozzáad         

Become FREE - MAG tudás - Pártok nélkül - Vélemények - Rovásírás - Rabok-Szabadok - Szkíta-Hun - MAG ész - Nap és Hold - Petőfi - MAG Ősvallás - MAGyarságod - Hun-Avar - Kárpát-medence - Hiszekegy - Pozsonyi csata - Mit kér a Nép! - Tudsz jobbat? - Táltosok - MAG Őshaza - Jézus-Sumer - SZK Alkotmány - Magyar sorsot-Magyar kézbe - Istenes Honfoglalók - MAGYARNAK lenni - EU-Nyet - Indulók - Paradoxon - Island példa - Aranykor - Attilától-Koppányig - Árpád Apánk - Prof. Badiny - EGYsÉG - HAARP - Betelepítés - Igazságot - Rovás-jelkép - MAG Egység - 8 boldogság - SZERetet - MAG-hit - Kamat - Makói-gáz - Mérgeznek - Nibiru-Planet - Idősek - Kiárusítás - Anahita - Rovás-ABC - Magamról - Választás2011 - Igazságos Mátyás - Csonka Magyarország - tri-A-non! - Gyógynövények - KeReCSeNY - Halhatatlanság - BlogPost - Domonyi Blogja - Szkíta-Hun-Magyar - Aries-YouTube - ARIEStart - Aries Hungary - ARIES Üzleti Hálózat - ARIES.hu - AriesTrade.com - Aries Galéria - Domonyi Károly FB oldala - Rovásírás lap - Turul lap - Magyar lap - Magyarország lap - Pilis lap - Térkép

Adatok

  • arieshu

  • nincs

  • 2012. máj. 14. 9:06

  • nem volt módosítva

  • magyar nyelvű

  • saját

  • 8 736 megtekintés

  • 0 darab

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

Eddigi hozzászólások

Legyél az első, aki elmondja a véleményét.

Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0