MAGyar ÖSvallás. Az igazság előbb-utóbb kiderül!


Esendők vagyunk, néha gyengék.
A gyengeség jele az agresszió, ami a félelem gyümölcse, a félelem pedig a tudatlanságból ered.

Régen könnyebb volt, mikor a tudás generációról generációra szállt. Őseink mutatták a helyes utat.



Az élet egy feladat volt, küldetés, melyben a mérce az volt, hogyan adjuk a legjobbat önmagunkból a legjobb tudásunk szerint.

"Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?
Századok ültenek el, s te alattok mélyen enyésző
Fénnyel jársz egyedül. Rajtad sűrű fellegek, és a
Bús feledékenység koszorútlan alakja lebegnek.
Hol vagyon, aki merész ajakát hadi dalnak eresztvén,
A riadó vak mélységet fölverje szavával,
S késő századok után méltán láttassa vezérlő
Párducos Árpádot s hadrontó népe hatalmát?"
(Vörösmarty Mihály)


A mai "sikeres nyugati" életvitel ismérvei:

  • Csak az élet élvezete itt és most számít bármi áron.

  • Saját kultúrát ápolni tabu a mai világban, csak annyi engedélyezett, ami árusítható, idegenek szórakoztatását szolgálja, akik pénzükön utazgatni tudnak a privilégiumot élvező hatalmi helyzetük miatt.

  • Sokan csak azért utazgatnak, mert az szokás, hogy aztán otthon megmutathassák a készült fotókat, szuverénokat.

  • A magas kultúrák kincsei tömegcikké válnak. Előállítási módjuk is megváltozik, lélektelenné válik. Csak a régi ismételt, leegyszerűsített változatai marad fenn, új nem születik, a folytonosság megszakad.

  • A globalizációs tantervek elbutító módszerei következtében az ősi kézműves mesterségek apáról fiúra szálló tudása elsorvad. A magyar nyelv keveredik más idegen nyelvekkel, amely ősi nyelvünk megszentségtelenítése!

  • A könyvtárak megszabadulnak a régi könyvektől. Kiselejtezik őket, vagy eladják magán gyűjtőknek mondván, hogy olyan anyagot tartalmaznak, ami kisebbségek számára hátrányos, kellemetlen. Ezért szinte óvodás szintű könyvekkel árasztják el a polcokat, melyek multikultúrálisak ugyan, de az ember a saját kultúráját alig ismeri fel bennük abban a néhány sorban, amit rászentelnek.

  • Az idegen archeológusok ásatásait sok helyen sír-rablásnak hívják. Királyok szent szertartással végső nyugalomra helyezett testének maradványait közszemlére teszik ereklyéikkel, pénzért mutogatják őket, hatalmas hasznot kaszírozva ebből. Hamis történelmet kreálnak egyrészt messziről jött idegenek, másrészt sok esetben a jelenleg ott élő népek, akik tulajdonuknak tekintik az ott talált kincseket, örökségüknek, pedig sokszor éppen ők okozták az igazi alkotó nép vesztét. Őket megölték vagy kényszerrel beolvasztották. Kultúrájukat átvették, és sajátjukként lobogtatják. Néhány esetben csak bevonultak területekre, ahol az eredeti lakosság elvérzett, kihalt, szétszéledt, legyengült. Királyi palotákat, falvakat, vallás központokat, szent helyeket Disney Land-é alakítanak. Idegenek vásárolják fel őket, pénzért mutogatják őket vagy kisajátítják őket, rendelkeznek velük. A túrizmus megbontja településeink, életterünk auráját, megzavarja energia rendszerüket.

Régen dicsőség volt meghalni csatában az igazságért, szabadságért, a népért, Istenért.


"Nagy hősök, bölcsek, gondolkodók-emberszeretetben, állatszeretetben, a természet szeretetében kiválók, az Isten szellemének tolmácsolói dalban, írásban, rovásban-kedvesek az Ég-nek, segítő Isteneinknek, a nagy Szellemeknek. Ennek okáért holtuk után az ő Szellemeik fölvétetnek azok társaságába, és mint Segítő Szellemek hatnak természetük szerint. Ily módon támadnak Istenei népeknek-nemzeteknek.
MÁ-TÜN nagy hős volt, bátor, népéről gondolkodó és gondoskodó-lelkében Istensége felé igyekvő és Istenségére lelő, asszony öle-harmatát felszívó napsugár. Zsarnokokat vetett le népe és nemzete nyakáról. Ellenségei sok rosszat költöttek róla, mondván: vérszomjas, kegyetlen. Mindezt azért költötték róla, hogy elriasszák a népeket-nemzeteket MÁ-TÜN mögé sorakozni.
Holta után-mely csatában érte-számot adott Szelleme Önmagának és a szellemvilág nagyságai megmérték az Ő értékét. Megmérték, és magukhoz méltónak találták. MÁ-TÜN pedig a világ ügyeinek igazgatásából népeinek istápolását vállalá.



 
Emiatt szóla Ő,
Szellemét idéző táltosaihoz:
"Vállaljatok el MA-GUR Istenének!"
- Elvállalunk! - felelték azok.
"Ha vállaltok, én is vállallak titeket,
de csak ha Istenségemhez
legalább ugyanannyit adtok nekem,
mint amennyi a saját Istenségem,
hogy hatalmam leendjen.
Ég és Föld határai közt,
Titeket oltalmazandó!"
- Összeadjuk magunk Istenségéből!
- felelék azok és kérdezék, mit cselekedjenek
ennek véghezviteléért.

MÁ-TÜN pedig-
Aki életében csak MÁ volt,
TÜN azaz Szellem, később leende -
nagy titkot árula el nekik:
"Minden Isten olyan erős,
mint amennyire hisznek benne,
mint amennyire szítanak hozzá népei!
Ti az által szítanátok hozzám,
ha nem fogadnátok bé szívetekbe
más idegen Isteneket,
és követnétek a Törvény szavát,
mely azt mondja:

"Tartsatok össze,
legyetek egymásért is,
ne csak önmagatokért!
Ne rugaszkodjatok el a természettől,
a fajta természetétől se!
Mert egyik nemzet ilyen, a másik olyan,
ennek ilyen erkölcs való, másiknak amolyan!
Ami ruha az egyiken bő, a másikon szűk lehet,
a harmadikra illő.
Továbbá ne feledjétek,
ami tegnap jó volt,
máma esetleg csak elviselhető,
holnap meg elviselhetetlen talán.
Ez az örök fejlődés törvénye.
Mindenről saját idejében,
saját környezetében bizonyosodik be:
hasznos-é, káros-é!

Ennek megítélésében
az oktalan kövesse az okosat,
az okos a még okosabbat,
csak egység leendjen,
mert minden széthúzás
az én erőmet gyengíti,
ki oltalmazó ISTENETEK vagyok"
Így beszélt MÁ-TÜN -
a Magyar Nép Istene -
táltosaihoz, és Istenségek
mibenlétéről is megvilágosítá őket:

"Az Egy Örök Isten,
ki orcáján Nappal ékes GÖNÜZ
Ég-Isten atyánkban,
ki homlokán Holddal ékes
UKKÓ Föld-Isten anyánkban
szellemtestet ölte,
mindent ÖNNÖN szellemanyagából teremtett.
És teremt tovább, és mégsem fogy,
mert ami általa - belőle - az benne.

Az ISTENI EREDET
minden porcikája ISTENSÉG, tehát teremthet.
És teremthet bármit, amire ereje futja.
És emberek -
ha ÖSSZEFOGNAK, és szükségük van rá -
teremthetnek SZELLEMÜK közös erejével
akár ISTENEKET is.

Hiszen Ők is Isten-ből vannak,
s ha szellemanyagukból
sokat eggyé olvasztanak,
abból Istenség támadhat.
Ez az ESZMÉK jó vagy rossz,
de nagy erejének magyarázata.
A VAKHITEK rontó erejének titka is ez."

ŐSI INTELEM

Egyszer egy öreg táltos így szólt egy hitehagyott, megkeseredett magyar emberhez:

Azért születtél, hogy adj és nem azért, hogy megadd magad! Egymást emelve mindenki tegye Östen adta dolgát, s nem lesz baj.
Östen törvénye őseink szellemében Eleve Él.
Térj vissza őseid szelleméhez, s lehull az ármány, mint elsárgult, összeszáradt falevél az őszi szellő fúvásában.
Ha egyetlen erényed van csak és ez az emberség, minden erényt hordozol.

Adj hálát minden reggel, s este a Teremtőnek, hogy visszasegítse szellemed, eredeted felé.

S áldd őt minden nap folyamatosan ahányszor csak tudod, mert csak így kapcsolódhatsz össze ősi erőddel.

A NAP-ból születő ember jele.
Az ember jel a Nap jeléből született,
ami a tökéletes Isteni rendet testesíti meg,
rátéve a két erő irányát, ezzel jelezve,
hogy szabad akaratunk a széthúzás
- avagy a rend, az EGY választása.


Ébredj MAGyar!
A szebb jövő magától nem jön el!
Fordíts a NAP felé az arcod!
EGY Mindenkiért - Mind a Nemzetért!


Pálóczi Horváth Ádám gyűjtése által
magyar népdal 300 éves


"Menj el, menj szegény magyar, a kétség partjára,
Tekints az ingadozó reménység pólcára,
S te, aki tűztűl, vastúl nem tudsz megborzadni,
Borzadj, mikor a vég-sors hideg jelt fog adni.

Vezettessed magadat szem-bekötve, vakon,
Elfajult testvéridtől csinált áll-útakon,
Kik őseink hamvait rútúl megtapodták,
Arany szabadságunkat aranyon eladták.

Menj, add egy olyan kézbe, szabadságod fékit,
Mely egyszer úgy betöltse a balsors mértékit,
Hogy megérezd, amit még sokan nem éreznek:
A szabadság s a rabság, miben különböznek!"


A táltosok akkor hófehér lovat nyergelének és azt körmenetben vezeték, az öt égtáj felé kiáltván: MÁ-TÜN a MAGYAROK ISTENE!
Velünk van, velünk él, velünk hadakozik! Ha ma minden magyar bizalommal, egyetértésben HOZZÁ fordulna, megint naggyá virágzana Nemzetünk!"
Máté Imre: Yotengrit II
A BÁCSÁK TANÍTÁSA-IGÉK RÉGI MESTEREK SZÁJÁBÓL - Negyedik rovat (Kapható a Gyepű Könyvesboltban)

"Vallási türelem és tolerancia."

Főbenjáró bűncselekménnyé vált az évezredes hagyományok szentesítette magyar ősvallás gyakorlása.

Szent István király nagy legendája szerint; - "Géza. . . "akiket rajta kaptak azon, hogy más utat követnek (nem a zsidókereszténységet), fenyegetéssel és rémítgetéssel törte igába." (Árpádkori legendák és intelmek. 27.old.) Rajtakapott, tetten ért bűnözővé vált tehát, aki Magyarországon, magyar felségterületen az ősidőkbe visszanyúló magyar ősvallást - az emberiség egyetemes, szent ősvallását - követte. A megtorló büntetés, fizikailag végbevitt megtorlás mind közönségesen: halál; akit rajta kaptak, hogy ősei hitét követi és őseinek áldoz, s rajtakapás és válogatás nélkül mindenki, aki vonakodott kereszténnyé lenni - mert a puszta húzódozás is bőségesen elég volt a megtorlásra - könyörtelenül kardélre hányták, nem csupán egyénileg, de tömegesen is . . .

Nem lehet örökké hazugságban élni. . . Nem lehet úgy élni, hogy ne tudjuk, mi történik velünk, hogy ne tudjuk, mi történt a múltban velünk, milyen kataklizmákat éltünk át, s ne tudjuk, milyen bűnöket követtek el ellenünk . . . Ősi hagyományaink bizonysága szerint régi eleink a fény, a világosság, s szabadság fiai és szerelmesei voltak, a Nap Fiai, a Napisten Gyermekei.
Árpád-kori legendáink szerzői és korai keresztény papságunk azt hirdeti:
Őseink homályban tévelyegtek s a kárhozat fiai voltak. . .
De vajon világosságban élünk-e az óta? . . .
Élhet-e világosságban az , aki nem ismeri a maga múltját, s nem tudja, ki volt, mi volt, mit követett el, és mit követtek el ellene, . . . . és honnan származott, kik voltak az elei . . . mindezt nem tudja, mégpedig azért nem, mert minden őseire vonatkozó anyagot konok eltökéltséggel és szívóssággal kiirtottak azok, akik a világosság hozóiként állnak elébe?
Miként hozhatják a világosságot azok, akik kioltották a fényeket? . . .
Aki világosságot akar, miért támaszt sötétséget? . . .
Akinek igaza van, miért némítja el ellenfelét? . . .

Régi igazság: ha elvész az igazság, elvész a világ.

A világ futóhomok, délibáb. A fa gyökér nélkül kiszárad, nem hoz gyümölcsöt.




Gondoljunk csak az Erőst falucska mellet kiásott 7500 éves városi civilizációra!
Hallgatnunk kell, mert a mindent letaroló indogermán álláspont szerint a világ első írásos emléke
Kr. e. 3500 körül, Mezopotámiából való.

Nehéz az igazság útja, de ha a fényt követed szembe állsz vele, akkor a sötét árnyék mögötted van.
De bizony ha hátad fordítod a fénynek, csak a sötét vesz körül, amelyben a legnagyobb teher
a saját árnyékod.


Nemzeti őshagyományainkat, ősműveltségünket és ősmagyar vallásunkat az ezredik év óta pusztítják ellenünk folytatott idegen hadjáratokkal, korábban tűzzel-vassal, most pedig szellemileg, a tömeg(félre)tájékoztatással. A magyarság jelenlegi állapotában kínosan érződik a nemzeti öntudat és az erkölcs lerombolásának hatása, és egy erős, egységes nemzeti vallás hiánya.

JÁNOS PAP ORSZÁGA (Arany János)

"Büszke, harcos, kalandor nép
Volt a magyar nemzet,
Kétélű kard, mely ha moccant,
Jobbra-balra sebzett;
S jobbra-balra, merre fordult,
A fegyvernek éle,
Puszta lett a népes ország
És üvöltött rajta végig
Farkasok zenéje.

Kin a német, minthogy őrá
Járt a rud legjobban,
Megfélemlék, megbusúla,
Cselt szövött titokban:
Nem birván az oroszlánnal,
Annak vermet ása,
Takarónak a veremre,
Mint egyéb gazságra, jó lesz
Krisztus szent vallása."


MAGYAR PÁLOS REND

"...Egykor az úttalan pusztáknak útjait járva
Nagy hegyek alján kis kunyhókban laktak atyáink,
S barlangok rejtették őket el a világtól.
Boldog Özséb, ez a szent ember, remete, pap emelte
Itt a Keresztnek tiszteletére ezt a monostort,
Jöttek is ide hozzá a testvérek seregestől,
S elhagyva a magányt kezdtek közös életet élni.
Innen terjedt szét a világra Remete Szent Pál Rendje,
amelynek hófehér a ruhája s a lelke.
Nagy folyamok is ilyen kicsi forrásból fakadoznak."
Warsányi István pálos szerzetes kőbe vésett verse

"A középkorban volt pilisi királyi központ. Pilisi ispánság. Pilisi egyház. Egy magyar egyház. Főpapokkal, szerzetesekkel. És e pilisi rendszer közepe Dobogókő, a Föld szív- és koronacsakra középpontja; ezért koronázták itt a magyar királyokat."

A pálos rendet az esztergomi kanonok Boldog Özséb alapította 1250-ben, amikor a Pilis hegységben élő remetéket egy közösségbe gyűjtötte össze; a barlangok közelében a pilisi rengetegben kis templomot és monostort emeltek a Szent Kereszt tiszteletére.

"Mikor kihalt az Árpád-ház, a Pilis belsejéből fehér ruhában izzó, teljesen felvértezett szerzetesek léptek színre. Ezeket a szerzeteseket Pálosoknak hívták. A magyar alapítású Pálos rend a Pilis belsejéből indult. Abból a pilisi tartományból, amit a pilisi mészkőzuhataggal azonosíthatunk."

Ez az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, működését a Szentszék 1308-ban hagyta jóvá. A világ minden pálos szerzetese, függetlenül attól, hogy hol lakott, a rendbe való belépéssel magyarnak számított. A Rend a remeteség szellemét, a hazáért való engesztelés gondolatát és a Szűzanya tiszteletét mindvégig megőrizte.

"A Pálos rendnek három központja volt a pilisi rendszeren belül. Egyik a pilisszentkereszti medencében, másik a pilisszentlászlói medencében, a harmadik a pilisszentléleki medencében. Ez egy szentháromságot jelent. Három olyan völgyet, amely szolgálja a szellemiséget, ugyanakkor egy ostrom idején itt minden élelmiszert meg lehetett termelni, tehát önellátó volt."

A pálos rendet különösen Károly Róbert, Nagy Lajos és Mátyás király támogatta - Mátyás király idején már százhetven kolostoruk volt az ország területén.

"A Pálosok fo vallásos szertartását egy romlatlan, egy semmiféle bomlást nem ismerő holttest képezte, akinek neve életében: Pilis. Pilis (Pálosz) Nimród (Szkutész) egyik fia volt - a másik Naposz. A szkíta királyok nemzetsége e két fiútól származik. Az egyik Szkíta haza Európában van, a másik valahol a Tarim-medencében, Ázsiában. Naposz kapta meg a Tarim-medencét, ami a Teremtés központja, Pálosz pedig a Kárpát-medencét."

A magyar pálosok történetében érdekes színfolt dél-amerikai szereplésük. A magyar pálos-szerzetesek ugyanis elfogadhatók voltak a középkorban mind a spanyol, mind a portugál királynak, ezért magyar pálosokat hívtak Dél-Amerika belső részeinek felfedezéséhez és az indiánok megtérítéséhez. Itt az inkákkal kegyetlenkedő katonákkal kerültek szembe, s eme üldöztetésük idején egymás közti levelezésükben az otthonról hozott rovásírást használták, melynek az a jellegzetessége, hogy balról jobbra haladt.

"Az első magyar királyt Krisztus születése után ezer évvel, Krisztus születése napján koronázták meg. Az utolsó teljes értékű magyar királyt 1474 nagypéntekén koronázták meg, azaz a kereszthalál napján. Vagyis a magyarság pontosan tudta, jön olyan félévezred, mikor a nemzet a halálon fog átmenni. És az tud feltámadni, aki a halálon át tud menni!"

- A pálosok számára a török hódítás végzetes volt. Így bázisukat, a független és eros magyar államot veszítették el, kolostoraikból csak tizenkettő maradt.
- 1551-ben meggyilkolták a rend legismertebb tagját, Martinuzzi Fráter Györgyöt, egyidejűleg a bécsi udvar bizalma is megrendült a pálosokban.
- Magyarországon a II. József által 1781-ben feloszlatott Pálos rend 1934-ben újból letelepült.
- Átmeneti virágzás után 1950-ben Rákosiék a Pálos rendet ismét feloszlatták. - 1988 óta engedélyezve ismét népünket szolgálja; a hittel, magyarsággal, optimizmussal felvértezett atyák manapság a vadócba próbálnak rózsát oltani, "hogy szebb legyen a Föld".

"Ez a királyi út egy úton járható be: "Szerelem, szerelem, áthozott szerelem." Ha áthoztuk a szerelmet a túlsó partról, itt ki kell bontakoztatni, oda kell adni az utódoknak, azoknak, akik jönnek, és ugyanezt a szerelmet a fogaink közt tartva, át kell vinni, át kell menteni a túlsó partra. Ez egy oda-vissza utat jelent, ez a magyar rév. A magyar rév útját, ahhoz hogy bárki bejöjjön, csak szívből lehet felszabadítani."


Több mint 1000 éve próbálnak mindent elfelejtetni, ami ŐSI MAGYAR és ŐSKERESZTYÉN azonosságunkat erősítette. Kisebbrendűségi érzést tápláltak belénk, azt sulykolták, hogy utolsó csatlósok vagyunk, nacionalisták és soviniszták. Ehhez újabban a kirekesztő és a rasszista jelzőt is hozzáteszik. Mindezeket a szeretettel ellenkező magatartásokat határozottan elutasítjuk. Szükséges és jogos, hogy helyes öntudatra ébredjünk, keressük, újra tudatosítsuk igazi értékeinket, magyar örökségünket kulturális, történelmi és tudományos területen egyaránt.

Ennek része az is, hogy megerősödjünk ŐSKERESZTYÉN öntudatunkban, hiszen a rokon PÁRTUS JÉZUS KRISZTUSI (KÖROSZTÁSÚ JELZÉSÜ =KERECSENI) kinyilatkoztatás magyar kultúránk nimródi világteremtő pilléreinek további tartóoszlopai. Eddigi ismereteink szerint is TÖBB TÍZEZER ÉVES!
Magyar kultúránk az ŐSKERESZTYÉN: ANYA-ATYA-FIÚ SZENTHÁROMSÁGA, amit a SZENTLÉLEK hat át!!! ismerete nélkül nem érthető. Ennek az ELEMENTÁLIS ŐSI MAG MÁGIÁJÁNAK életre keltése nagyon fontos őskeresztyéni és magyar feladat.

Ősi hun-magyar mondavilágunknak kell ismét nemzeti vallásunknak középpontjában állni, és nem az idegen vonatkozású bibliai meséknek. Ez rendkívül fontos, mivel mondáink (a Csodaszarvas, Isten Kardja, a Hadak Útja, Emese Álma) csodás változatban elmesélik nemzetünk eredetét és őstörténetét. A független tudományos kutatás kimutatta, hogy mondáink valóságos történelmi tényekre vannak megalapozva, és e valóságos történelmi tényekből alakította mondáinkat az ősi hitvilágunk.

Ezzel a nemzeti vallásunk valóban a magyar érdekeket szolgálná, mivel ápolná az őseredetig visszanyúló történeti tudatunkat és nemzeti küldetéstudatunkat, és így megerősítené hitünket a szumír-szittya-hun-avar származásunkban, kárpát-medencei őshonosságunkban, és a Magyarok Istene által ránk bízott feladatunkban amelyet az Atilla kezében adott Isten Kardjával és az Isten Ostorának szerepével nekünk kiosztott, ezzel igazolva történelmi jogunkat ősi nagy birodalmunkhoz és az ellenségeinkre mért büntető csapásainkat. Nemzetünk fennmaradása érdekében létfontosságú, hogy a magyarság megszabaduljon mindenféle tévhittől, mindenféle idegen vallástól, felekezettől, valamint egyháztól, és hogy visszatérjen saját ősi hitéhez és tudásához, az ősi mágusi valláshoz és tudományhoz.

A magyarság körében, úgy mint általában a többi turáni népeknél is, ismeretlen volt a faji gyűlölet vagy a vallási türelmetlenség, de a mai helyzetben, az idegen vallások elterjedése ártalmas a nemzeti egységünknek, veszélyezteti társadalmunk békéjét és rendjét, és az idegen felekezetek és egyházak sértik országunk törvényeit és államunk felségjogát.

Amikor egy nép idegen egyházak és vallások befolyása alá kerül, akkor az a nép szellemi leigázottságban és rabszolgaságban tengődik. A magyar nemzetnek egy minden idegen egyháztól és vallástól független egységes nemzeti egyházra és saját egységes nemzeti vallására van szüksége. A nemzeti vallás a nemzeti függetlenség és önrendelkezés egyik alapfeltétele.

Ady Endre: A PAPOK ISTENE



Én véreim, búsak, szegények,
Tudom én azt, hogy kell az ének,
Kell a zsoltár, kell a fohász,
Kell a hit, de ne higyjetek
Soha a papok istenének.

Tőle jött minden kénes átkunk,
Sok meg nem hallott imádságunk,
Földi poklunk, ős kárhozás,
Szolga-voltunk, szegény sorunk
És hogy mi még mindég csak -- várunk.

Ne dőljünk a szent Kába-kőre,
Várjon égi csodát a dőre.
Nekünk az élet a malaszt,
A mi üdvünk a változás,
A mi imánk: mindig előre.

Én véreim, búsak, szegények,
Tudom én azt, hogy kell az ének,
Kell a zsoltár, kell a fohász,
Kell a hit, de ne higyjetek
Soha a papok istenének.
Arany János: ÉL-E MÉG AZ ISTEN?

Él-e még az Isten... magyarok Istene?
Vagy haragra gerjedt népének ellene,
És elhagyta végkép,
Hogy rabló, zsivány had, bérbeszedett csorda
Égesse, pusztítsa, öldökölje sorba
Régi kedves népét?

Él-e még az Isten - az az Isten él-e,
Ki e dús Kanaán országba vezérle
Mint Izráelt hajdan,
Hozván őseinket füstnek fellegében,
Égre felpirosló tűz-oszlop képében,
Véres viadalban?

Él-e még az Isten, - az erős, hatalmas,
Aki elleninken adott diadalmat
Száz-meg-száz csatákon?
Aki ujjainkat kardhoz egyengette,
Nevünket dicsővé, félelmessé tette
Széles e világon?

Él-e még az Isten, ki erős karjával
Megtartott, megőrzött ezer éven által
Egész mostanáig?
Ki annyi veszély közt nem hagyá elveszni,
Töröknek, tatárnak martalékul esni
Árpád unokáit?

Él még, él az Isten... magyarok Istene!
Elfordítva sincsen még e népről szeme,
S az még, aki régen:
Harcra hát, magyar nép! Isten a vezéred:
Diadalmat szerez a te hulló véred
Minden ellenségen.

(1848)


AVATARA - Ami a Bibliából kimaradt
Ebben a filmben a kereszténység eltitkolt változásait tárjuk fel.
Az elrejtett szövegek alapján teljesen máshogy nézhetjük a kereszténység, múltját, jelenét, és jövőjét. A kereszténység összeolvasztása a Judaizmussal nem volt valami profi munka. Láthatjuk az összefüggéseket, paradoxonokat, amiket a Bibliahamisítók nem tudtak teljesen elsimítani a történetben.
Kiderül többek között az is, hogy a judaizmus, és a kereszténység miért teljesen más vallás.
Szegény sok megetetett keresztény, azt sem tudja miben hisz :).

De sebaj vakon hinni jó, de tudni még jobb!
Tudjuk meg hát mi is az igazság a kereszténységgel, ami nem kétezer éves ugye, ahogy azt be akarják állítani. Ha kicsit is gondolkodjunk, akkor ráébredhetünk, az eredeti kereszténységet teljesen áthamisították...

Kinek állt ez érdekébe?
Milyen hatalmak rafinált módszere az hogy minden ember alapból bűnös rabszolgának érezze magát?



Isten bennünk van, a Világban, az élőlényekben, a tárgyakban, az emberben, és nem fölöttünk áll, mint uralkodó! Az ember, testbe zárt Isteni fény!
Az embernek hibái vannak nem bűnei, amelyek tudatlanságból erednek!
Az őseink kereszténységében a Szentháromság = Apa, Anya és Fiú!
"Ne építsetek az én Atyámnak templomokat! Az én Atyám temploma a Világ!"-mondta Jézus...
És ne térdelj le! Ne térdelj le Atyád előtt! Ő olyan, mint az Égi Apád!
És ne kulcsold össze a kezed! Ég felé nyújtott, nyitott tenyérrel imádkozz!

"Az én Atyámnak és az én Anyámnak sok neve van"...
A szkíták Arany Napnak nevezték...
Arany Apácska...Ezüst Anyácska...
Pokol, ördög nincs!
Karma van!... és reinkarnáció...
MAGYAROK ISTENE óvja nemzetünket!


Become FREE - MAG tudás - Pártok nélkül - Vélemények - Rovásírás - Rabok-Szabadok - Szkíta-Hun - MAG ész - Nap és Hold - Petőfi - MAG Ősvallás - MAGyarságod - Hun-Avar - Kárpát-medence - Hiszekegy - Pozsonyi csata - Mit kér a Nép! - Tudsz jobbat? - Táltosok - MAG Őshaza - Jézus-Sumer - SZK Alkotmány - Magyar sorsot-Magyar kézbe - Istenes Honfoglalók - MAGYARNAK lenni - EU-Nyet - Indulók - Paradoxon - Island példa - Aranykor - Attilától-Koppányig - Árpád Apánk - Prof. Badiny - EGYsÉG - HAARP - Betelepítés - Igazságot - Rovás-jelkép - MAG Egység - 8 boldogság - SZERetet - MAG-hit - Kamat - Makói-gáz - Mérgeznek - Nibiru-Planet - Idősek - Kiárusítás - Anahita - Rovás-ABC - Magamról - Választás2011 - Igazságos Mátyás - Csonka Magyarország - tri-A-non! - Gyógynövények - KeReCSeNY - Halhatatlanság - BlogPost - Domonyi Blogja - Szkíta-Hun-Magyar - Aries-YouTube - ARIEStart - Aries Hungary - ARIES Üzleti Hálózat - ARIES.hu - AriesTrade.com - Aries Galéria - Domonyi Károly FB oldala - Rovásírás lap - Turul lap - Magyar lap - Magyarország lap - Pilis lap - Térkép

Adatok

  • arieshu

  • magyarság

  • 2012. aug. 14. 18:50

  • nem volt módosítva

  • magyar nyelvű

  • saját

  • 2 663 megtekintés

  • 0 darab

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

Eddigi hozzászólások

Legyél az első, aki elmondja a véleményét.

Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0