Mi az, hogy vándornép?


Én, speciel, minden teketória nélkül, kidobnám ezt a nevet, vagy kifejezést a történelem könyvből! Nagyon haragszom erre !
Még a cigányokat sem illetném ezzel a jelzővel, de mégis van ilyen szó, És ez vérlázító!
Igenis vérlázító, mert hogyan is van ez? Figyeljünk  egy pillanatra erre a kifejezésre, és mindjárt ráérezünk, ha van saját elgondolásunk , már ami az emberiség multját illeti, hogy ez - gúnynév, méghozzá, mintha úgy tünne,  éppen azoktól, akik kapásból írták mások történelmét és nem a sajátjukat.
 Mert az, ugye, a saját történelem, az  szent dolog. Ott mindenki "őshonos" Még a római is az, még a britteknél is, pedig holvan Angliától, Róma?
 Ezzel szemben mi, akik a  mai Ukrajna területéről is jöttünk egy néhányan át, de azért maradtak még ott is jócskán, s nem száz, hanem több ezer család, ezzel szemben, mi mégis "vándoroltunk" Miért? Mert nekünk kutyakötelességünk volt akkoriban vándorolni," nomádkodtunk", meg ilyenek, miközben mások rabszolgákat hízlaltak, s vigyáztak rájuk nehogy elunják  a semmittevést az árnyékban, ugye?
Na,  de, mert történelmi fogalomról van szó, előrebocsájtom semmi kedvem megsérteni valakit, valakiket, csupáncsak tiltakozom, és eljött az idő, hogy leírjam: ilyen nincs, hogy vándornép!
Ez csúsztatás! Ez a szó igazi értelme szerint, hazugság, mert, ha azt jelentené, hogy vándor törzs, vagy vándor sereg, amiben aztán belefér mindenféle jöttmentség, akkor nem lenne kifogásom, de vándornép? ez már sértés. Méghozzá óriási sértés. Mert jöttek a mongolok, a tatárok; s  honnan?  és mit hoztak magukkal? Kardot, nyilat, meg egyéb pusztító eszközt, de nem hoztak el mindenkit. A többiek otthon maradtak,tehát, nem jött mindenki, nem az egész nép, nem hozták a csecsemőket, (még valaki ellopta volna, miközben ők kőkeményen házakat gyújtogatnak ). Nem  hozták, csak az embervadászatra kiképzett, vérszomjas sereget. S abban már nem csak   a mongol, hanem a szövetségesek is beletartoztak, de ennek ellenére jöttek! Tehát vonultak, szószerint vándoroltak is, mert nem volt kocsi, se vonat, se repülő.És még ők sem voltak vándornép, mert több népnek a tagjai lehettek, ez több, mint valószínű....  Folytassam?
 De befejezésképpen lássuk a mi őseinket, Ők hogyan jöttek? Van konkrét leírás erről?
Persze, hogy nincs! Három sor az egész, amit erről megtudhatunk egy átlagos történelem könyvben, miszerint ide vánddoroltak, de hogyan ? Hát könyörgöm, azt azért mégsem olyan egyszerűen követték el, hogy felültek a Riska farára és csá, menjünk!
Szóval nagyon lejárató szó ez, és méghozzá nem is igaz, de tanítják az iskolában s ez valami nagyon nagy baj, mert nincs igazságtartalma, punktum.
Még mesének is rossz, egyetlen sor írás nem maradt fenn arról, hogy ki honnan, mikor, kivel jött volna? Ez bízony csalás, nem egyéb, ha valaki nem így gondolja , cáfoljon meg, de érvekkel, ne holmi üres fecsegéssel, mert én is szeretnék egy konkrétumot kapni, de nincs ilyen, ébredjünk már fel, nincs ilyen, ha mondom.

Adatok

  • jagamiki

  • magyarság

  • 2009. már. 12. 21:20

  • 2009. ápr. 9. 11:22

  • magyar nyelvű

  • saját

  • 1 818 megtekintés

  • 4 darab

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

Eddigi hozzászólások

#4
2009. ápr. 1. 17:44
Talán mégis igaza van, el kellene jobban magyarázni neki, hogy a "vándornépek", mégis milyenek? (hol szelídek, mint a juhok, hol meg vadabbak a tatároknál is,)? Ez olyan , mint amikor a sáskahad elindul, a első sorokban vonuló. Kb,100 ezer fős csapat után, a második 100 000-nek nem jut már semmi sem, előtte mindent felfaltak, folyókat kiitták, kutakat kiszárították, füveket lelegelték, bennszülötteket elevenen fölfalták, milyen képzelet kell még ide, hogy valóságnak higgye az ember? Szóval még elképzelni is lehetettlen. EZT CSAK AZ HISZI EL, AKI SOHA NEM VÁNDOROLT. Aki már túrázott, csoportosan láthatta, hogy ahol két-három ezer ember vonul valahova, ott még a vécézés is egy fárasztó próbléma. De ahol tizezrek, ott aztán egy egész trágyatenger maradna az elvonulók hátamögött. Egyáltalán, ha lehet ilyen nagy tömegben szükségletet végezni...
#3
2009. már. 31. 21:33
Kedves jagamiki
Értékelem az írásod, de tudod, ahhoz, hogy Mikka is értékelje, ahhoz le kéne ereszkedned hozzá, mert ő igényesnek azt érti, szerintem, hogy kezd el nagyon egyszerűen, nagyon elementárisan magyarázgatni, hogy mi az a vándornép, mi az amit a jó öreg iskola padjaiban hallottál, és mi az amit megértettél, és akkor utána írd le, olyan primitív szavakkal, mint amilyeneket használnak egyesek, mondjuk így: bazd meg, voltak azok a kibaszott zsernyákok, akik érted mentek erre, meg arra, és húzták maguk után a cuccokat és aztán amikor találtak egy házat oda beköltöztek és a tulajt rabszolgának eladták, hogy legyen mivel kenyeret vásárolni, a maradék lóvéból meg biztosították aguknak a cigit, kávét, rágót (cukormenteset) és néha a füvet, amit a rabszolgák termesztettek nagyon keserves munkával, mert hiába kívánták, mégsem füvezhettek, mert a katonák szigorúan őrizték őket, stb, stb,
#2
2009. már. 23. 17:19
Ponygyola a te hozzászólásod, kedves barátom, kötözködő hangnem, titokzatosság, mine? CSUPÁNCSAK AZÉRT, MERT ENNYIRE FUTOTTA , STB. dE, amúgysincs rá szükségem, báj, báj! Tudom , hogy valahonnan olvastad ezt a szót, na, most kaporajött, hogy még használjad is, ez is valami, nem?
#1
2009. már. 15. 21:30
Ha nem lenne ilyen pongyola, igénytelen az írás, értékelném...
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0