Vigyázz, hajmeresztő!

Mekkora Ötlet egy dolog eltitkolására az, hogy az ember orra elé teszik az igazságot, csak úgy állítják be, mint v.mi égből pottyant mesét. Amint az ember meglátja, rutinszerűen legyint egyet, és széles mosollyal így kiált: „Á dehogy!” Aki meg mégis csak, v.mi módon megtud, megsejt v.mit, mindenki h****nek nézi.

Így van ez velem is. De nem is akarom, hogy tömegek higgyenek nekem, annak nem lennének túl jó következményei. Az elméletem bizonyos értelemben, szöges ellentétben áll bármilyen vallással. Ha nagy hírben állna az elméletem, az olyan lenne, mintha jó nagyot bemostunk volna a világ összes mélyen vallásos emberének, méghozzá ott, ahol az nekik a legjobban fáj. Ezért ők aztán dühösek lennének. Másodjára pedig, ha az elméletem igaz, és erről meg vagyok győződve, akkor az országoknak megin’ van min összekapni. És ez az atombomba korszakában semmiképpen nem jó.

A történet tizennégy éves koromban kezdődött, úgy október elején. Egy érdekes könyv akadt a kezembe (és most lehet, kedves olvasó, hogy röhögni fogsz): Erick von Däniken: Az istenek űrhajósok voltak! Először azt hittem, v.mi sci-fi. Aztán a hátoldalát elolvasva rájöttem, nem az. Érdekesnek találtam, úgyhogy elkezdtem olvasni.

Micsoda őrület! Az ember bogyót gyűjt, meg gazellára vadászik békességben, és akkor arra jön a repülő csészealj. És a tetejébe a csávó még komolyan is gondolja! Na de ennyit erről, megyek inkább tévézni.

Szirénák harsognak a szürke folyosón, fehér köpenyes tudósok és zöld egyenruhás katonák futkosnak fel-alá, egy kopasz pasas pedig így szól a mikrofonba: „Azonosítatlan aktiválás!” Aztán kék fény borítja be azt a hatalmas termet, amiben az a nagy kerek izé áll, amit a szereplők csillagkapunak neveznek. Kérdően nézek Anyára, aki mellettem ül, és ő biztosít arról, hogy ez egy tök jó sorozat, és egyébként is esik az eső, így nem tudok kimenni a srácokkal focizni. Mindegy. Maradok.

Két nap múlva az iskolapadot koptatom, Molnárné tanárnő arra kér, olvassuk el a 26. oldalt, amíg ő feleltet. Már majdnem a lap aljára érek, amikor kb. ezt írja: A Kr. e. XVIII. Századra a legfontosabb központtá Bab ili (=isten kapuja = Babilon) vált, az Eufrátesz partján. Az előttem ülő Ádám hátrafordult, és v.mi poénosra várva kérdezte: „Min röhögsz?” „Semmin.” – válaszoltam, és próbáltam komolyságot erőltetni magamra. Nem akartam feltétlenül azzal fárasztani, hogy csak egy kicsit kell Däniken szemével szemlélni a törikönyvet, hogy az égig érő toronyból, kapásból csillagkapu legyen.

Irodalom órán az Ótestamentumot vesszük, őszintén szólva, sz*rom le a Paradicsomot meg a kígyót ott, ahol van, haza akarok már menni. Csak aztán oda lesznek állítva a Paradicsom bejáratához a kerubok a lángoló pallosukkal. Hát azok meg mik? A botos csákók a csillagkapuból? Ádám megin’ hátra fordul: „Te aztán vesztedet érzed mi?” Nem válaszoltam, röhögtem tovább.

Itt elkezdődött v.mi.

Kezdjük talán a már említett „bab ili”-vel. A Bibliában egy toronyról van szó, amit azért építenek az emberek, hogy az istenekhez hasonlatossá váljanak. Csak Isten megharagszik, és jól összekavarja az emberek nyelvét, hogy ne értsék egymást. Nos, v.hol olvastam (és most úgy szégyellem magam, hogy nem tudom, hol), hogy ez a Bibliai sztori két történetből tevődik össze. Az egyik tulajdonképpen egy arab mese arról, hogy miért nem csak egy nyelv van a világon. Lényegében nem tartom ezt többre, mint a Piroska és a Farkast. A másik történet pedig arról szól, hogy az emberek hasonlatossá próbálnak válni Istenhez, v.mi dolog az égről, hogyha oda eljutnak, már minden ok. Däniken is (meg még sokan mások) megemlíti, hogy a „bab ili” szó szerint „isten kapuja”-t jelent. Az öreg Erick megpróbálja bemagyarázni, hogy ennek ellenére a kapu mégiscsak torony volt, sőt, már rakéta, amivel megpróbáltak űrutazni az emberek, csak „Istennek” ez nem tetszett, és csinált némi vérfürdőt.

Ugyan már! A bemesélés kedvéért ne csináljunk újból tornyot a kapuból, csakhogy hasonlítson v.mire. Mennyivel egyszerűbb az én variációm! A suméroknak volt egy csillagkapujuk, meg egy goa’uldjuk, akiből nagyon elegük volt. Gondolták, ha rájönnek, hogy kell használni a csillagkaput, új életet kezdhetnek, és nem kell állandóan úgy ugrálniuk, ahogy kígyóman fütyül. Csak ő megneszelt v.mit, és hogy ez nehogy v.kinek még egyszer eszébe jusson, lövöldözött egy sort elrettentés képen.

Tudom, mit gondolsz. „Á dehogy!” És közben jól hülyének nézel, és azon gondolkozol, hogy rákattints-e arra a kis piros x-re a jobb felső sarokban. Mondom, hogy nagy ötlet v.mit így titokban tartani.

Mondjuk, azt sem mellékesen említem meg, hogy a sumér isteneket, az annunakikat, sokszor fénylő szeműekként emlegetik. Olvassatok agyagtábláról fordított sumér mesét!

És hogy akkor miért nem csillagkapuról ír a Biblia, meg miért nem úgy írja le a dolgot, ahogy történt? Nos, nem tudom, hogy az Ótestamentum hány éves, de biztos jóval több, mint az Újtestamentum. Vagyis több, mint 2000. Ha akkor, az ókorban le is írták pontosan, az eredeti szöveg biztos nincs már meg. Az idő alatt rengetegszer lefordították, vagyis nesze neked fordítási hiba. Másodszor meg annak idején, az a kevés írástudó úgy fogalmazta át a mondatokat, ahogy akarta. A középkorban is volt pár száz év, amikor csak a szerzetesek tudtak írni, így aztán csűrhették, csavarhatták a dolgot. Ugye nem gondolod, hogy ezek után is megmarad a sztori teljes valójában?

Nos, ez a cikk egynek megteszi a sok gondolatom közül. Kösz, hogy elolvastad a cikkem. Mostanra gondolom, már jól kiröhögted magad, és továbbra is azt hajtogatod, hogy „Á, dehogy!”

            Sbaptr

• Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0)