Azt hiszem, most meglehetősen ingoványos területre érünk. Nyilván lesznek, akik letűnt idők „ordas eszméinek” kései követőjének kiáltanak ki. Kétségtelen, hogy mondandóm felületes olvasatából körvonalazódhat olyasmi, hogy valamiféle bizarr és eszelős „fajelmélet” megfogalmazására törekszem. Ám aki megpróbálja félretenni gondolkodásának, morális beidegződéseinek judeo-keresztény kliséit, felismeri azok tudatosan szemfényvesztő mivoltát, hasonló eredményre jut. Próbálj figyelni! Legyél éber! Csak belső sugallataidra hallgass! Meggyőződésem, hogy kései utódainknak a Vízöntő kor végére, tehát nagyjából kétezer esztendő múlva már nem lesz fizikai értelemben vett szilárd testük, hanem a Rudolf Steiner által leírt, valahol az idő meghatározatlan mélységeiben élt lemuriai embert idézik: „az ember abban az időben nem annyira a Földön, hanem inkább a Föld környezetében élt, valóságos levegőalak volt, szinte a formáját folyamatosan változtató mai felhőhöz hasonlíthatjuk”. Tehát az ember látszólag lassan, szinte észrevétlenül, mégis törések nélkül, a saját egyenletes ritmusában fejlődik, s végül megtisztul a hús-vér állapot minden tisztátalanságától, hitványságától. Bár - amióta lejött a fáról -, látszólag nem sokat változott. Egy jávai előemberre ha Armani öltönyt húznának, igazából nem különbözne mondjuk a parlamentben pöffeszkedő egyik-másik „honatyától”. De ne csak napjaink magyar közéletének szánalmas perc-emberkéivel példálózzunk, nézzünk alaposabban körül lokális környezetünkben! A rokonok, kollégák, ismerősök több mint kilencven százaléka félállati, illetőleg állati nívón vonszolja magát végig ezen a létformán a bölcsőtől a koporsóig. Kizárólag az ösztönök, indulatok, rövid távú érdekek irányítják őket. Emberhez méltó érzéseknek nyoma sincs „felebarátaink” nyomasztó többségében… Szerelemnek merészelik nevezni mindenféle párzási gerjedelmüket. Még istenhitük is aljas, mert reménytelenül önző. Szélmalomharc, hamvába holt kísérlet szembeszállni a végletes elfajulás mindent elöntő mocskával? Nem feledve Friedrich Nietzsche intelmét: „Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belőle is szörny váljék. S ha hosszan tekintsz egy örvénybe, az örvény visszatekint rád”, úgy vélem, a judeo-keresztény-bolsevik-neoliberális hókuszpókuszok kategorikus elutasítása valamiféle csendes, filozófiai dzsihád az Ősi Egyensúly nevében. H. P. Blavatsky A Titkos Tanításban az emberi faj fejlődésének hét, a ciklikus evolúció törvényszerűségei szerint alakuló szintjét különbözteti meg. A könyv az Új Kor egyik megkerülhetetlen előfutárának kinyilatkoztatása, Nietzsche Zarathustrájához, Crowley Liber Al vel Legiséhez hasonlóan minden kifinomult lelkületű ember felkavaró, borzongató olvasmányélménye napjainkban is. Nem hallgatom el, hogy Adolf Hitler is buzgón lapozgatta a landsbergi börtönben, ahová az elbaszott müncheni „sörpuccs” után került. S nem meglepő, hogy ez a szánalmas lúzer, ahogy nagyapám szokta aposztrofálni, a „kefebajszú, tiroli piktorlegény” a teozófia igazságát a saját törekvéseibe illő színezettel interpretálta. Csak egyetlen kiragadott példát említenék a fajfejlődés megvilágítására. Elődeink, az atlantisziak nálunk jóval nagyobb testűek lehettek, s nem tűntek el egyik pillanatról a másikra, alkonyuk, hanyatló jelenlétük kísért minden nép mondavilágában. Az „óriás” alakjában őrzi őket a kollektív emlékezet, a görög mitológia a titán, a küklopsz, a laisztrügon figuráit mintázta róluk, természetesen a mássággal szembeni averziókat tükröző, nem túl rokonszenves vonásokkal felruházva (rosszindulatúak, ostobák, emberhúst esznek stb.).A teozófia későbbi, H. P. Blavatskynál ellentmondásosabb személyiségű tanítói közül talán Annie Besant és C. W. Leadbeater vázolta legköltőibben a fajfejlődés misztériumát Az emberiség múltja, jelene és jövője című munkában: „Ez után következnek azok a korszakok, amikor ennek a fajnak hét alfaja fejlődik ki, uralkodik és lehanyatlik, a hetedikből választja majd ki ennek eljövendő Manuja a hetedik gyökérfajt, amely örökli a Földet. Ennek is meglesz a hét alfaja, hogy fejlődjön, uralkodjon és letűnjön, eltűnjön, amint a Föld is elalszik, és belép negyedik elsötétülésébe”. Egy biztos, az antropológiai sajátosságoktól, jellegzetességektől függetlenül mindenki magában hordozza a misztikus evolúció lehetőségét. Tehát bőrszín, a lokális tradíciók, a kulturális-szociális beágyazottság egyáltalán nem értékmérő. Sőt, Sri Aurobindo még ennél is tovább meg, újrafogalmazva az ősi tudás egyik alapprincípiumát: „Az állat is ember, irhába álcázva és négy lábon járva, a féreg is ember, tekereg és emberré fejlődése felé kúszik. Még az anyag osztatlan formái is az ember kezdődő testei. Minden dolog ember, purusa”. Csakhogy a békés tüntetőkre uszított, bestiális REBISZes falka egyedei bizony nem purusák. Ahogy a mindenkori Hatalom más elvtelen kiszolgálói sem azok. A „parancsra tettem” eléggé suta védekezés volt már a nürnbergi perben is, nemegyszer a végrehajtó együtt lógott az ukáz megfogalmazójával. Törvények, szabályok, konvenciók, „házirendek” mögé bújni mindig az emberi hitványság jele. A „pecér”, az (ellen)őr, a láthatóan szexuálisan frusztrált, orgazmusképtelen nőstény közhivatalainkban (aki a halhatatlan Gogolák elvtársnőt idézi Bacsó Tanújából), a nyomorult beteget szántszándékkal gyötrő orvos és ápoló, a „szabadlelkű diákot” a társadalom „hasznos tagjává” idomító pedagógus – ezek mind-mind archetípusai a közösséget alkotó emberek parazitáinak. Nincs arcuk, nincs nevük, nem individuumok, mindössze azonosítószámmal megjelölt részei valamely „csinálmány-jellegű” struktúrának. Azt gátolják permanens módon, aki dolgozni, alkotni, teremteni hivatott. Engem a rohamrendőrök falanxa amúgy a csatarendbe állított orkok falkájára emlékeztet A Gyűrűk Urából. Attól, hogy valaki emberi alakot ölt, még egyáltalán nem biztos, hogy ember. A hermetikus hagyományok, majd ezek nyomán a keresztény ezoterika is említi „Isten Majmát”, amelyet a Gonosz kreált Isten teremtményének mintegy ocsmány karikatúrájaként, annak arcátlan kigúnyolására. A Plagizátor csinálmányai gyakran meglepően sikerültnek tűnnek. Megkülönböztetésük nem könnyű, erre az ember csak ihletett, pontosabban ihletvelátó pillanataiban válik képessé. Összességében azt mondhatjuk, ezek az utánzatok a mindenütt jelenlévő ahrimáni erők működésének manifesztációi. Szándékuk és céljuk a tiszta szellemiség irányába fejlődő lét valamennyi formájának visszahúzása a kővé dermedt, holt anyagi minőségbe (vö. a Medúzafő óvatlan megpillantásának „konzerváló hatása”). Az állandóságot jelenítik meg a változásban,a gömb-forma felé törekvő élettel szemben az ő birodalmukban minden végérvényesen kocka, téglalap alakú, minden tárgyi találkozás hegyes-, ill. derékszöget zár be. Az utóbbi sajátosságot azért említem, mert ha körülnézünk „e létező világok legjobbikában”, meggyőződhetünk arról, nyomasztó többségben vannak; azt hiszem, már a civilizáció hajnalán is teljesen meddő, hiábavaló harcot vívott ellenük a Kiválasztottak maroknyi kasztja. A többségi akarat uralomra jutása az ő diadaluk! Ne legyenek illúzióink, a demokrácia ugyanolyan Zsarnokság, mint az egyéb hatalmi formációké! Az átlag, a szürke, a középszerű, a kanálisból előmerészkedő Hasonmás-hordák vicsorító rémuralma. A vérségi kötelékek sem nyújtanak menedéket ellenük. A szülő, a testvér, a gyermek is lehet ahrimáni. Nincs valóságos létük, nem születnek újjá, így a karmikus determináltság sem érvényes rájuk, így tragikus tévedésbe esik, aki az élet valamennyi megnyilvánulási formájának tiszteletét kiterjeszti rájuk. Mindössze fantomok, életkelt árnyak, zombik, tulpák, a spirituális fejlődés akadályai, gátjai. Azmon
Adatok
-
azmon
-
összeesküvések, politika
-
2007. nov. 23. 16:45
-
nem volt módosítva
-
magyar nyelvű
-
saját
-
3 802 megtekintés
-
0 darab
Számít a véleményed!
Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.
Eddigi hozzászólások
Legyél az első, aki elmondja a véleményét.