A paratudomány terepe


 

Ahol megállt a tudomány…..

 

Egy könyv mindazokról a jelenségekrõl és kérdésekrõl, melyek kívülesnek valláson, tudományon, filozófián és ezotérián. A könyv bemutatását lásd a http://paratudomanyterepe.freewb.hu  honlapomon.

 

A paratudomány terepe

 

A tudományos gondolkodás jellegénél fogva materialista. Hogy miért? Azért, mert a tudomány a valóságra vonatkozó megállapításokat, állításokat, magyarázatokat, elméleteket a saját magával szemben felállított követelményeknek megfelelõen csak akkor fogad el és be,  ha a bizonyíték érzékszerveink számára közvetlenül vagy közvetve megragadható. Érzékszerveink közül elsõsorban a látás az, ami itt döntõ szerepet játszik.  Fiatalkoromban  világképem és világnézetem egyértelmûen materialista volt, ami nemcsak a tudományos gondolkodásmódommal, de a szocialista társadalmi  rendszer hivatalos, úgy is mondhatnám, hogy kötelezõ világnézetével is egybeesett.  A vallások tartalma és eredete nem-igen érdekelt, lényegében elfogadtam azt a marxista vallásmagyarázatot, miszerint a vallások részben az emberi tudás korlátaiból fakadnak, részben a tudatos népbutítás eszközei.   Meg voltam gyõzõdve arról,  hogy mivel a hitre alapozó vallás és  a  természeténél fogva materialista tudomány összeférhetetlen,  ebbõl az következik, hogy egy tudós vagy tudományos munkát végzõ ember nem lehet vallásos, mivel nem lehet egyszerre materialistának és vallásosnak lenni.  Hit és tudomány nem férhet össze egy elmén belül. Hogy ez valóban így van-e, azt persze nem tudhattam biztosan,  hiszen a szocializmusban nem lett volna bölcs dolog tudományokkal foglalkozó emberek részérõl, ha vallásosságukat vagy istenhitüket a nyilvánosság elé tárták volna.  A rendszerváltás után azonban igen gyorsan kiderült, hogy ez a feltételezésem nem állja meg a helyét: tudósok egész sora vallott arról, hogy hívõ és/vagy vallásos, sõt mindig is az volt.  Ezen aztán elgondolkodtam:  mégis hogyan férhet ez össze?  Aztán rájöttem az egyszerû válaszra:  a tudományosság csak akkor férhet össze a vallásos hittel egyazon ember fejében, ha –hogy úgy mondjam- térben és idõben szétválnak, azaz nincsenek „összeeresztve”. Az emberi elme ugyanis mûködtethetõ úgy is, sõt jellemzõ módon így is mûködik, hogy az összetartozó gondolatok klasztereket képeznek és az elme különbözõ rekeszeibe vannak bezárva. Amikor egy tudós szakmája követelményeinek megfelelõen a munkáját végzi, akkor kikapcsolja a vallásos hitét, majd amikor éppen be- és elfogadja vallásának tanításait és hittételeit, akkor kikapcsolja a tudományának mûveléséhez szükséges racionális gondolkodását és mindazon ismereteit, melyek hitének ellentmondanának. Egyszerûen bezárja az egyik szobát és megnyitja a másikat. A szobák között nincs átjárás. Lehetne, de az nagyon zavaró lenne. Így azonban minden zavarodottság  nélkül hihet egy tudományosan gondolkodó ember  olyan vallási  tanításokban, melyeknek semmiféle józan ésszel belátható valóságalapjuk sincs.    Ez a magyarázat reálisnak tûnt és azóta sem találtam erre ennél jobbat, mégis talány maradt a számomra hosszú ideig, hogy magasan képzett emberek hogyan képesek a józan eszüket ennyire leszigetelni, amikor vallásukat vagy a hitüket „gyakorolják” vagy hogy  egy tudományosan képzett és tudományosan  gondolkodó ember vajon hogyan veheti komolyan akár a Bibliát vagy bármelyik más vallás szent írását? A részproblémákkal pepecselõ tudósok vallásossága nem okoz fejtörést a számomra, hiszen valamilyen marginális részletproblémával anélkül is lehet foglalkozni,  hogy  a világ nagy titkain és kérdésein kellene gondolkodni. Ha a tudományos gondolkodást kizárólag valamilyen konkrét kérdésre,  valamilyen apró részprobléma kutatására vagy megoldására korlátozom,  akkor persze elképzelhetõ, hogy a legképtelenebb vallási tanításokban való hit sem fogja az elmém nagyobbik részét elfoglaló állóvizét megkavarni.. Úgy néz ki a dolog, hogy még a magas szintû szellemi igénybevétellel járó foglalkozást ûzõ emberek számára sem fontos az,   hogy amiben hisznek, az igaz legyen, vagy legalábbis saját tudásszintjükön azt az eszükkel is igaznak fogadhassák el.  Az egyházak papjai  híveiknek azt sulykolják,  hogy nem szükséges gondolkodni olyan dolgokon vagy kételkedni abban, amiben csak egyszerûen hinni kell. Magyarán: a hit lényege a vallási dogmák feltétel nélküli elfogadása.  A vallásos hitnek az a lényege, hogy vakon megbízunk saját vallásunk istenében/isteneiben és elfogadjuk Isten igazságát képviselõ és terjesztõ egyház papjaitól, amit „átadnak” nekünk, bárminemû képtelenségekkel vagy badarságokkal traktáljanak is bennünket.  De mégis hogyan lehetséges az, hogy egyes emberek kiváló teljesítményt nyújtanak a maguk szakterületén és  kiváló, kreatív intellektuális képességekrõl tesznek tanúbizonyságot és ugyanakkor  azokban a kérdésekben, melyeket a tudomány a vallásoknak és a filozófiának engedett át,  semmiben sem különböznek a nép egyszerû gyermekeitõl abban, hogy hitük ugyanolyan vak?

A tudomány és a vallás már a XVIII.században sem  fért össze.  Akkor vajon hogyan lehetséges, hogy a XXI. században a valláskritika szinte tabu téma lett? Tudomány és vallás megpróbálnak békében élni egymás mellett és úgy tenni, mintha nem lenne köztük ellentét, mert különbözõ igényeket elégítenek ki.  A tudomány nem foglalkozik a vallásokkal (kivéve, ha ez a tárgya),  kerüli a valláskritikát, és a vallás  sem támadja a tudományt, hanem amennyire lehetséges, megpróbálja magába integrálni. Persze ez nem lehetséges.  A materialista tudományok nem békíthetõk össze a hitre alapozó vallásokkal. Vajon mivel magyarázható ez a békekötés?  Ez már nem annyira egyszerû kérdés, mint az, hogy egy emberen belül hogyan fér meg békében egymás mellett a vallásos hit és a tudományos gondolkodásmód. Ebben valami cinkosság gyanítható: ne zavarjuk egymás köreit, mindenki foglalkozzon a maga dolgával. Minden ember szabadságában áll, hogy megválassza, miben hisz: abban, hogy Isten akarata vagy útjai kifürkészhetetlenek vagy a tudományok által kínált elméletekben. Egy a lényeg, hogy higgyenek valakiknek vagy valamiben.  Mert  így jóval könnyebben manipulálhatóak, mintha gondolkodnának és mindent megkérdõjeleznének és mindennek tudni akarnák a mélyebb okait vagy magyarázatát. Mind a tudomány, mind a vallás kerüli a forró kását:  azokat a kérdéseket, melyeket sem a tudomány, sem a vallások nem tesznek fel.

Már a nyolcvanas évek végén kezdtek bejönni Magyarországra információk olyan jelenségekrõl, melyek megismerése illetve megtapasztalása saját szilárdnak hitt materialista világnézetem igencsak gyors összeomlásához vezetett. A kilencvenes évek elején már ömlöttek be a könyvek a megmagyarázhatatlan parajelenségek mindenfajta kategóriájáról. Kiderült a számomra, hogy a valóságnak van egy óriási szelete, mely mind a tudomány, mind a vallás –hogy úgy mondjam –érdeklõdési körébõl kiesik. A természetet mikro-, mezzo és makroszinten egyaránt áthatja egy letagadhatatlan tudatosság, intelligencia, amely nem kötõdik az emberi agyhoz, sõt testhez sem. Ez a tudatosság és intelligencia rengeteg olyan jelenségben nyilvánul meg, melyekben a tudomány eszközeivel a tudatosság forrása egyszerûen nem észlelhetõ és nem ragadható meg. Gyanítani kezdtem, hogy a vallások kialakulásának és tartalmának valahogyan köze lehet eme természetfelettinek látszó jelenségekhez, a legváratlanabb formákban és helyeken tetten érhetõ tudatosságnak.  E tudatosság lényegét, magyarázatát, mibenlétét azonban egyik vallás sem képes még megközelítõen sem megragadni.  A tudományok sem képesek kezelni semmiféle olyan jelenséget, mely a materialista világképbõl kilóg vagy ami az elfogadott és tudományos bizonyítékokkal alátámasztott elméleteknek nem felel meg. A tudomány paradigmái  még e jelenségek leírására sem alkalmasak.  A tudományok mûvelõi egy-egy dologról egyre részletesebb és pontosabb ismeretekkel rendelkeznek, melyek azután csodásnál csodásabb technikai eszközökben testesülnek meg, ugyanakkor a mikro-, mezzo és makrovilágok rejtélyeinek megoldásában úgyszólván semmi elõrelépés sem látható. Egy tudományosan gondolkodó ember vagy tagad minden olyan dolgot, amit „természetfelettinek” tart, beleértve Isten létezését, vagy hisz benne és valamely vallás hittételeit teszi magáévá, de az nem valószínû, hogy egy tudományokkal foglalkozó ember a világ rejtélyeit mondjuk a Biblia segítségével akarná megfejteni, még akkor sem, ha komolyan veszi a vallását. De vajon a tudósok harmadik kategóriája, a világ vagy a természet nagy kérdésein és rejtélyein töprengõ tudósok hogyan viszonyulnak a tudományokat zavarba hozó jelenségekhez?   Õk kénytelenek elfogadni, hogy a materialista elvek szerint mûködõ tudomány paradigmái nem alkalmasak az egyes tudományágak elméleteit nagy kihívások elé állító ellentmondások  feloldására. Ezeken a pontokon mindenféle metafizikai paradigmák és fura elméletek láttak napvilágot tudományos körökben is, melyek szenvedélyes vitákat provokáltak. A radikálisan új szemléletet megtestesítõ elméletek valóban  lefedték a zavarba ejtõ jelenségek egyik részét, nagyobbik részére azonban nem voltak képesek elfogadható magyarázattal szolgálni. Ezeket a köznyelv paranormális jelenségeknek nevezi, pedig ez értelmetlenség, mert ha egy jelenség valós, akkor az „normális”.  Csupán arról van szó, hogy ezek a jelenségek ritkábbak, mint azok, melyeket a tudomány magyarázni képes, ráadásul meglehetõsen kiszámíthatatlanok, így a tudomány fegyelmezett módszereivel nem-igen vizsgálhatók, sõt még tetten érésük sem egyszerû. Én a magam részérõl nem a jelenségek eme típusára,  hanem a  hozzá való viszonyhoz tennék jelzõt. Nem a jelenségek a paranormálisak, hanem a  hivatalos tudomány konzervatív és szemellenzõs, mivel tagadja azt a nyilvánvaló tényt, hogy a valóság nagyobbik része láthatatlan és észlelhetetlen, de attól még létezik.   Ha tehát sem a tudomány, sem a vallások nem foglakoznak a valóságnak eme zavarba ejtõ jelenségeivel, akkor  kinek kéne foglalkozni vele?  

Talán a filozófia lenne az az összebékítõ tudományág, mely mind a tudomány, mind a vallások által nyitva hagyott kérdeseket felvállalja? A filozófia persze nem képes összebékíteni a tudományt a vallásokkal, mivel arra sem képes, hogy mindkettõ hézagait betöltse. De mibõl adódnak mindkét oldalon azok a hézagok, melyek miatt egyik sem alkalmas arra, hogy a világ nagy kérdéseit napirendjükre tûzzék? Ezek a hézagok abból adódnak,  hogy a tudomány a valóságnak csak a látható tartományaival foglalkozik, mert a láthatatlan világok létezését csak sejti, de tudással nem bír ezekrõl. A láthatatlan  világokról egykoron meglévõ tudását  az emberiség régesrég elveszítette és abból csak halvány utalások maradtak meg régesrégi írásokban.  (azok a civilizációk, melyek még birtokában voltak e tudásnak, nyom nélkül megsemmisültek.) A vallások és a különbözõ ezotérikus filozófiák az idõk folyamán a megmaradt töredékeket is egyre jobban eltorzították. Az csak természetes, hogy a modern tudományok ezektõl a töredékektõl és egészükben meglehetõsen zagyvának tûnõ forrásoktól elhatárolódnak, hiszen ezeknek a látható és a tudomány módszereivel és eszközeivel észlelhetõ és megfigyelhetõ valósághoz aztán tényleg nem sok közük van.

A közvélekedés szerint az ezoterika az, amely ezekre a területekre szakosodott.  Ez így is van, csakhogy az ezotérika, akárcsak a tudomány,  sok-sok részterületre, ágazatra bomlott. Az ezotérikus tanok ma már áttekinthetetlenek és  ember legyen a talpán, aki az ezotérikus irodalomban szét tudja választani  az igazságokat a szándékos vagy nem szándékos megtévesztéstõl. Ráadásul az ezotérika terminológiája nagyon egyéni, ugyanazon a fogalmon mindenki mást ért.  A ma hozzáférhetõ ezotérikus irodalom még sokkal alkalmatlanabb forrás egy igazságkeresõ számára, mint az, ami  a kilencvenes években  hozzáférhetõ volt.

Voltaképpen a láthatatlan világokról való tudás hiánya az, ami miatt a tudományos igazságok is rendkívül hiányosak, ellentmondásosak és meglehetõsen manipulatívak: a kényes és zavarba ejtõ tényeket egyszerûen leplezik és tagadják vagy rendkívül idétlen magyarázatokat adnak rájuk.  Akik csakis és kizárólag a tudományok világmagyarázatában és a fizikai, biológiai, antropológiai, orvostudományi stb.  elméletekben hisznek,  és elméjükbõl minden olyan tapasztalatot kizárnak, melyek ezekbõl kilógnak, ugyanúgy elfogultak a tudomány iránt, ugyanolyan szûk látókörûek tudnak lenni, mint amilyenek a vallásos emberek, amikor saját hitüket másokéihoz viszonyítva igazabbnak vagy felsõbb rendûnek tartják.. Amennyiben az ember a hivatalos tudomány által elfogadott elméleteket fogadja el fenntartások nélkül igazságokként, ugyanúgy nem gondolkodnak el rajtuk, mint ahogyan a hívõk sem gondolkodnak el hitük tárgyán.  Mert ha ezt megtennék, ezernyi megválaszolatlan kérdésük támadna. És a gondolkodó nagy tudósoknak támadt is és gyötrõdtek is eleget ezekkel.

 

A láthatatlanhoz való viszony

Ha sem a vallások, sem a tudomány, sem a filozófia, de még az ezotéria sem alkamas arra, hogy a logikus gondolkodás szabályai szerint foglalkozzanak a  tudományok által lefktetett természeti törvényeknek ellentmondó jelenségekkel, akkor  hogyan nevezzük azt a tárgyat, mely ezt a hézagot igyekszik betölteni? Nevezzük  paratudománynak azt a racionális gondolkodásra épülõ szellemi tevékenységet, mely e jelenségek magyarázatát veszi célba ahelyett, hogy letagadná a létezésüket.

 Mind a vallásos meberek, mind a tudományokon nevelkedett szakemberek többsége sajnálkozva vagy némi megvetéssel viszonyulnak azokhoz az emberekhez, akik „hisznek” abban, hogy az általunk belakott térben láthatatlan energiák és entitások is helyet foglalnak, melyek különbözõ jelenségeket és hatásokat idéznek elõ. Ezeknek a világoknak a fizikai törvényeit a tudomány nem ismeri. Entitásai idõnként láthatóvá és észlehetõvé válnak, a különbözõ vallások és filozófiai rendszerek más és más neveket adnak nekik, más és más módon jellemzik, értelmezik õket. Ezek az entitások azonban a valósághoz tartoznak és nemcsak õk maguk, hanem hatásaik is többnyire láthatatlan és észlelhetetlen. Olyan gondolatokat, érzéseket, észleléseket, információkat képesek nemcsak egyes emberek, hanem nagy embercsoportok tudatába ültetni, melyek igazi forrásáról az embereknek fogalmuk sincs. Ezek egy részére az illetékes tudományágak és a pszichológia csak rendkívül nyakatekert és irracionális magyarázatokat képes adni vagy ilyeneket sem.

E jelenségek természetének és hátterének eléggé mély megismerése alapján az a mély meggyõzõdésem, hogy  az istenhit úgy, ahogyan azt a vallási vezetõk tanítják, sugallják, egyáltalán a bárkiben vagy bárkinek való vak hit  nemhogy nem pozitív érték, de egyenesen káros és veszélyes akár az egyén, akár a társadalom szempontjából, szemben azzal, amit errõl az egyes közvélemény formáló politikusok és más tekintélynek örvendõ emberek állítanak..  Akik valamely külsõ istenségben való hitre és az akaratának való alávetésre biztatják és befolyásolják az embereket (papság és egyes politikusok is),  voltaképpen azt próbálják elhitetni a közvéleménnyel,  hogy a hívõ ember nemesebb, értékesebb, jobb, mint a nem hívõ és a hit  valamilyen magasrendû dolog, amit mindenkinek tisztelni kell a másik emberben. Ezért nem illendõ bírálni vagy támadni vagy egyáltalán kételyeket ébreszteni a vallási tanításokkal szemben. Én az emberek ilyen-olyan hitét a magam részérõl ugyanolyan magánügynek tekintem, mint mondjuk azt, hogy milyen zenét szeretnek. Nem látok rá semmi okot, hogy bárkit amiatt kellene tisztelni, mert valamilyen  vallásban, tanításban vagy eszmében hisz. Sõt: a vallásos hit olykor ugyan hasznos is lehet, de káros is.  Káros akkor vagy amiatt, ha és mert  beszorítja az elmét valamilyen dogmarendszerbe, amitõl azután az nem tud megszabadulni, mert a hit az rendkívül erõsen köteléket képez. Káros, mert a hívõ emberek igen könnyen és egyszerû „hívószavakkal”  befolyásolhatók és úgy használhatók fel idegen érdekek szolgálatára, hogy eközben azt hiszik, jó ügyet szolgálnak. Az erõs hit azzal jár, hogy más kezébe adjuk irányításunkat, sorsunkat. Nem értjük, mi miért van, mi miért történik és nem is akarjuk tudni. Kiszolgáltatjuk magukat olyan erõknek, melyekrõl semmit sem tudnak,   létezésükrõl és mûködési módjukról fogalmuk sincs.. A hit, bármi legyen is a tárgya,  igen erõsen korlátozza a gondolkodást és az igazságkeresést. A tudományban való hit sem sokkal jobb, mint a vallásos: a tudományban rengeteg a tévedés és a megtévesztés,  a tudományok saját dogmáikat ugyanolyan arrogánsan védelmezik és hárítják el a velük szembeni kritikát, mint azt az egyházak is teszik a maguk területén.  . A tudást nem lehet hittel helyettesíteni. Azzal sem, hogy megtetszik valamilyen irányzat, vallás vagy ezoterikus iskola, mert szimpatikusnak tûnik, amit tanítanak, csatlakozom és attól kezdve elfogadom és magamévá teszem tanításait. A tudás megszerzéséért nemcsak tanulni kell, hanem kételkedni, gondolkodni, a dolgok mélyebb okait és mozgató rugóit keresni.  A tudás megszerzése rengeteg tévelygéssel, kerülõutakon való bolyongásokkal jár. Képesnek kell lenni mindenkor arra, hogy téves, ellentmondásos, homályos vagy zavaros eszméinktõl, gondolatainktól, következtetéseinktõl megváljunk, kidobjuk, kilomozzuk õket, ha  nem állnak meg az ész ítélõszéke elõtt. De ez nem megy másként, csak ha eszünket folyamatosan használjuk.

 

Az igazságkeresés nem könnyû elfoglaltság. Sok idõ, kitartás,  nyitott, rugalmas elme kell hozzá. Az igazságkeresõ útja nem egyszerû, rengeteg mentális akadállyal kell megküzdenie. Az Ahol megállt a tudomány c. könyvem megírásával az volt a célom, hogy a hozzám hasonló igazságkeresõknek, akik ezernyi megválaszolatlan kérdésükre szeretnének elfogadható választ vagy legalább a válaszkereséshez szempontokat és útmutatókat kapni,  hathatós segítséget nyújtsak. Ha TE, kedves Olvasó, az igazságkeresõk közé tartozol, könyvem elolvasásával rengeteg kanyarulatot levághatsz és elrendezheted  az  elmédben felhalmozott rengeteg sokszor zavaros és ellentmondásos  információt és magyarázatot.  

Ismerkedj meg könyvemmel a http://paratudomany.extra.hu  honlapomon, és ha felkeltette az érdeklődésedet,  rendeld meg a szerzőtől!

Könyvemben az igazságkeresés során felmerült  számos  nehézséggel külön fejezetben foglalkozom. A további fejezetekben nagyon sok izgalmas kérdést témát érintek: az egymástól nagyon eltérõ típusú olyan jelenségekkel, melyek vizsgálatát a tudomány úgy kerüli, mintha semmi köze nem lenne hozzájuk. Közöttük persze azért vannak olyanok is, melyekkel a tudományos kutatók és elméleti tudósok is szembesültek és melyektõl nem tudtak teljesen kitérni.  De vajon beépült-e valamiképpen az elméletekbe  azoknak a jelenségeknek a magyarázata,  melyekkel kísérletek vagy megfigyelések során szembesülnek a fizikusok, biológusok, csillagászok vagy elméleti tudósok?  Az internetes kutatásom feltárta, hogy erre sok kísérlet történt. Éppen az ilyen esetek ihlették a fizikából kiûzött titokzatos éter újbóli megjelenését az újabb fizikai elméletekben. Az új elméletek megalkotói merészen kritizálják az újabbkori fizika szinte valamennyi elfogadott elméletét, de ezek is  egyszerûen megkerülik az olyan jelenségek által felvetett kérdéseket, mint például az elme erejével való manifesztálás (azaz anyagi dolgok teremtése),  a médiumitás,  az idõutazás, az asztrálutazás,  földön kívüli lények, a telepátia, a mágia vagy  a  poltergeist jelenségek. A tudományos elméletek mûfajában egyetlen új elmélet sincs, amely figyelembe venné e jelenségek realitását és elismerné (vagy felismerné?), hogy az un. paranormális jelenségek a láthatatlan világok létezésével, az onnan átjövõ - tudattal bíró -energiák és entitások hatásával függenek össze. De vajon miért zárkózott el a tudomány mindez ideig e világok létezésének elismerésétõl? Ennek a fõ oka talán az, hogy ezek a világok  a tudományos, materialista módszerekkel és szemlélettel való vizsgálódás számára nem hozzáférhetõk és a tudomány fizikai világra kitalált paradigmái nem alkalmazhatók rájuk.  (pld. nem lehetséges a gondolati energia  szubsztanciáját az agy vizsgálata alapján azonosítani.)  Meggyõzõdtem róla, hogy a tudományos gondolkodással (a világról alkotott materialista felfogással) itt nem jutottak messzire: a tudományos magyarázatok és elméletek sokszor ugyanannyira képtelenek, mint a vallási vagy ezotérikus magyarázatok.

Könyvemben több kategóriát képeznek azok a megfigyelések, történetek, jelenségek, melyek az embereknek az  idõrõl, a térrõl, az anyagról, az emberi elme mûködésérõl, az energiák viselkedésérõl, a lehetségesrõl és lehetetlenrõl alkotott elképzeléseit, mindennapi tapasztalatait és ismereteit teszik ki komoly kihívásoknak, mivel gyakran kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik vagy aminek gondoljuk.  A lehetséges magyarázatok közül a legplauzibilisebbeket választottam ki vagy saját okfejtéssel próbáltam a dolgok rejtett összefüggéseit feltárni vagy csak egyszerûen kispekulálni.  Ez természetesen csak részlegesen sikerült, hiszen a rejtett világok és jelenségek titkait nem lehet logikai úton feltárni.  De így is sokkal messzebbre jutottam, mint bármelyik a rengeteg forrásmunka közül, melyeket áttanulmányoztam, egyrészt mert eretnekségnek számító kérdéseket és gondolatokat vetettem be, másrészt mert az általam áttanulmányozott  hatalmas tudásanyag egyes  rejtett összefüggéseit sikerült talán megtalálnom és feltárnom.   Természetesen  az általam kirakott puzzle  igencsak messze van még a hézagmentességtõl és külsõ határai is szûkek még. Az is természetes, hogy a. rendezés után is sokkal több kérdés maradt megválaszolatlan, mint amennyire sikerült elfogadható választ találni. De legalább kitisztult a kép, az elakadási pontokat sikerült lokalizálni. 

Sysmus

Adatok

  • magyar nyelvű

  • saját

  • 2 744 megtekintés

  • 0 darab

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

Eddigi hozzászólások

Legyél az első, aki elmondja a véleményét.

Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0