Wictor Charon bemutatása

Extenzió

 

 

 

- Vajon, mit is lehetne mondani Szepes Mária bátyjáról, aki Wictor Charon néven alkotott, s hagyott hátra hatalmas szellemi hagyatékot…

- Egy dolgot tudok, ha olvasom Viktor sorait, illetve ha nyitottan állok bármihez, az hat rám, s a felfogóképességemtől, esetleg a szinapszisaim kapcsolási sebességétől függően vagyok képes fel is dolgozni, az információt.

Szerencsés esetben nem csak felületesen, s ezután soha nem tehetek úgy, mintha nem hallottam volna róla, - és én is csak arról írhatok, hogy hogyan hat rám…

 

Hogyan hatnak ránk azok a pillanatok, melyekkel találkozunk is, az időtlenségben.

- A nagy lótás-futásban ez alig-alig történik meg,

Hiszen iszonyatosan sokszor dugjuk homokba a fejünket.

S ezt sokszor és nagyon sokáig megtehetjük, – mígnem teljesen a fejünkre nőnek a dolgok.

Wictor Charon titkokat mutat meg, titkokról beszél nekünk…

A tudomány, a tudás, a valóságos törvények, mind leképezhetőek, és a legnagyobb titok valóban az, hogy nincs titok.

A szellemiség és a pszichikum megismerhető törvényekre támaszkodik.

- Ezt elsősorban és legkönnyebben magamon figyelgetem, s jobb, ha mindenre felkészülünk, ha azt hisszük, képesek vagyunk a valósággal szembe nézni.

Kijelentek dolgokat… tagadok dolgokat… - biztos.

Itt vagyok én is a létezésben, a válaszaimat keresem…

- Arra már rájöttem, hogy a vagy-vagy kérdések nem képesek kielégítő válaszokat produkálni…

- A miért kérdések is a kétségbeesett hallgatásba kényszerítenek…

 

Amennyiben a valóságunkat csak fizikai, pszichikai síkon valljuk-vállaljuk fel, nagy esélye van annak, hogy a lelkiismeret “átok” üzemmódban fog működni.

Ilyenkor könnyebbnek tűnik, ha csak a körülményeket próbáljuk megváltoztatni, de ez is csak azt jelenti, hogy van még akarati energia készletem, ki tudok tartani amellett, hogy a világ úgy működjön, ahogy szeretném.

Aztán rájövünk, hogy az akarat sérülékeny és azt választjuk, hogy elkezdjük távolságtartásra építeni a tekintélyünket.

Egyre több kompromisszumot kötünk, egyre több titokzatos, ismeretlennek tűnő dolgot űzünk a “rossz” tartományába.

Ezzel pedig utat adunk ahhoz, hogy valahol ezek az energetikai rendszerek befolyásolhassák a felszíni tudatunkat is.

- A fizikai szervezetünk is az elhasználódás jeleit mutatja, ahogy “haladunk” itt és most az életünk során.

- Ha egy kicsit kiemelkedem az időből, jobban lehet látni az élet áramlatait, a természet zaklatottságát…

 

Nem vagyunk képesek csendben maradni…

- Így hát megnyilvánulunk…

Betöltünk ilyen-olyan szerepeket a létezésben és azonosulunk a szerepeinkkel, s jó alaposan bele is feledkezünk.

S addig is, míg ki nem találjuk mit is kéne tenni mindenesetre, berendezkedünk kényelemre…

Aztán már csak a kényelmes dolgokra kezdünk el vágyni…

- rádöbbenünk, hogy megöregedtünk és semmi sem maradt a gyermekkori álmainkból.

Reszketve várjuk az elkerülhetetlent, rájövünk, hogy amire büszkék lehetnénk, vagy át szeretnénk menteni, az itt nem fog érni semmit, vagy semmivé válik.

- Nagy felébredés ez.

Előbb vagy utóbb átesünk ezen, s ahogyan a fáma mondja; "A megvilágosodás nem más, mint az, hogy a halálunk előtt tudjuk azt, amit a halálunk után egyébként is tudunk."

A fizikai síkon egyszerre vagyunk “teremtettek és teremtők”… - ha tudunk róla, ha nem.

Aztán meg, amikor kiborul a bili, riadtan tárjuk szét megszeppenve a kezünket;

- Bocsi, nem tudtam, hogy ez lesz belőle.

 

Szóval oda is lehet figyelni, hogy mi az, amit teremtünk, hogy esetleg maradjon még mit és hova teremteni, az utánunk jövőknek, utódainknak.
Sokféle szerveződés figyelhető meg nemzetközi szinten is, s ezeknek elsősorban a tematikája, mindig az “embert” mint tiszta ideát tükrözik.

Mindig ez történik, ha korszakváltás van.

- A fizikai síkon mindig grimbuszok történnek.

- Vagyis, nem a fizikai sík a súrlódásmentes övezet.

Illuzórikus az a kedves törekvés, hogy elhitessük az emberekkel, hogy jobb lesz…

- Másabb lesz.

- Nagyon más…

A tömegmegváltás kútba esett.

A szellemi félhomályban a “révész” lámpája is világít…

S szűkebb társadalmunk nem mindig jeleskedett abban, hogy felismerje szellemi értékeit, lehetőségeit…

- Akár még a látásmód módosításának is.

Úgy látom, a kiskapuk is csak a szellemi régiók felé maradtak nyitva.

Ma még ez alapkutatásnak számít, de az alkalmazásnak az ideje van itt.

Talán még feltételezhetnénk is, hogy ezeken, a területeken van keresnivalónk, és talán segíthetjük, hogy ezekre, az alapokra építmény kerüljön.

Még, hogyha úgy érzem, "fáradt is vagyok már ehhez", még akkor is segíthetem, hogy a gyerekeink olyan iskolába járjanak, ahol a képzeletet nem elnyomják, hanem segítik kibontakozni.

“Középpont-keresőkre” minden korszakban szükség van.

Az 1930-as években Wiktor Charon 216 névből húzta ki a Charon nevet, s ezen a néven alkotott. 

Nomen est omen…

- A révész átjár a túlsó partra, s hozhat is információkat.

- Gondoljuk el…

Több mint hatvan évvel ezelőtt írta-e sorokat és teljesen tisztában volt vele, hogy megelőzte a korát.

- Így hát nem is volt más lehetősége, minthogy kiemelkedjen az időből…

- Szó szerint.

Ma már… - így, hogy az idők érnek, egyre több egyéniség képes a valóságot egyre inkább, nyitottan, - de nem hülyén - megérteni.

- Hogy tágabb világképhez tágabb gondolkodás kell…

- S hogy a kauzalitás prioritása szép lassan kimegy a divatból.

A határtalanságra szükségük van a változást akaróknak és a változást elutasítóknak is.

- A változás egyébként meg csak van, akárhogy is igyekszünk fenntartani a régit, illetve a múltra építeni a jövőt, - s ez persze nem zárja ki az emlékezést.

- A jövőt, csak a jelenre lehet építeni.

 

Úgy érzem, egy kiegyensúlyozott személyiség egyformán látja rövid és hosszú távú céljait is. S azért, hogy az életet valóban lássuk, lássuk be, sok fixa ideánk fog romokban heverni, míg gondolkodunk.

S vajon, mikor engedjük meg magunknak, hogy személyiségünk feloldódhasson a nyugalomban, ha folyamatosan azt zakatolja nekünk robogó társadalmunk, hogy csak semmi nyugalom, őrizzük meg a pánikot!

Meg félhetünk is a múlandóságtól, cipelhetjük a terheinket… büszkén, kősziklaként…

- Aztán meg, ha leszakad a karunk, tehetetlenül állunk, mert nem maradt senki, aki megveregetné a vállunkat.

Az egyensúlyt keresem én is, néha megbillenve, s csak, ha kitartok, - tudom-, akkor mehetek el békében.

A valódi okokat meglátni, az igazi alapjainkat megvilágítani, az okozatok világában…

- Józan paraszti ésszel is ésszerűnek látszik.

Szóval, ha tágabb világképet szeretnénk, nyitottabban kell látnunk.

S készen lennünk, az élet újszerű impulzusaira, változásaira…

- Minél többet értek a világegyetemből, annál inkább támad fel bennem a kíváncsiság és törpülök el én.

A mai korszakban akkor élünk túl dolgokat, ha merjük azokat meg is élni.

Ilyenkor a pszichikum hálóját használja, még a jóisten is.

- A tiszta szellemi megértés szűrőjét.

A működési mechanizmusok ismerete nagyban módosít szokás-kombinációinkon.

Kézzelfogható világunkban egyre fontosabbá vált, mint befolyásoló tényező az érzelmi, /pszichikai/ gondolati, /logikai/ intelligencia.

Meghatározza, hogy mennyire vagyunk terhelhetőek.

- Hol húzódnak meg személyiségünk határai.

Hogyan reagálunk azokra a meglepetésekre, amelyeket, akár Charon sorai is jelentenek

Fájdalom, boldogság, harmónia…

- Hogyan működnek?

- Mennyire lehet fenntartani a vágyainkat?

- Miket hívunk annak?

- A gondolkodás tárgya helyett, a mód az, ami konzekvencia-képes.

- A mód, és “ahogyan” hozzáállunk az ittlétünkhöz.

 

 

Most egy pár sor következzen, egyik kiadásban is megjelent könyvének hátuljáról;

 

“Minden zseni, aki korszakalkotó felfedezésekkel, újszerű szemléletmóddal gazdagította az emberi kultúrát, bölcsek és vallásalapítók, szóval minden kimagasló egyéniség, aki hatalmas lökést adott a földi lét lassú kibontakozásának, elhagyta a szokványos gondolkodás útját, és a részletek figyelembevétele nélkül, kreatív analógiákkal világította meg az összefüggéseket.”

 

A fentebb idézett szavaival - a kötet szerzője, - a saját útját is “rejtjelezte”.

Ez a modern hermetikus látomás, több mint (ötven) esztendővel ezelőtt született.

Kevés embernek volt tudomása róla, s alig néhányan olvashatták. De nemcsak a kézirat létezését fedte homály: születését is titkok övezik. Hiszen ki tudna válaszolni arra, hogy vajon miféle “sugallat” hatására született ez az egyedülálló és zseniális mű, ki adott Charonnak tudást a földi és égi létezés múltjáról és jövőjéről?

Ez a kötet valóban a “jövő század regénye”, s meglehet nem is értelmünkkel, kellene követnünk a benne foglaltakat: a megértésnek is lehetnek új ösvényei. Talán csukott szemmel, valahol álom és ébrenlét határán kellene “látni” a szavakat, átadva magunkat egy titokzatos, lassú lebegésnek, s hagyni, hogy szavak, gondolatok és víziók betöltsenek, s visszhangot keltsenek. Ki tudja, talán ez az út, amelyen Charon közelébe juthatunk..

 

Következőkben pedig pár gondolat, magából a könyvből:

- Lássuk milyen elgondolkodásra serkentő információk, vannak a sorok között.

 

…Vannak olyanok is – talán többen, mint ahogy a felületes szemlélő gondolná –, akiket túlszervezett létformánk nyugtalan sürgés-forgása nem elégít ki, a testi kimerültség nem képes a nyugtalanul kutató szellemet meggátolni abban, hogy keressen, kutasson, értelmezni próbálja azokat a jelenségeket, melyek látszólag céltalanok.

Ezek a kevesek belső feszültséget éreznek, elégedetlenséget, azzal, amit az élet nyújt nekik, és kitartóan keresik a kiutat abból a labirintusból, mely látszólag sehova sem vezet, csupán az anyag elhasználódásának és pusztulásának szomorú színjátékát mutatja. Azok, akik a tiszta szellem távlatait és régióit keresik, magányosan és vakon botorkálnak. Nem találják meg azt a szemléletmódot, mely a modern tudományos gondolkodás és az ősi szent mítosz intuíció jellegű szintézise.

 

Tudomány és vallás útjai egyformán elégtelennek bizonyultak a nagy szellemi forradalmat jelző Uránusz korszakban, mivel az a szemszög, melyből a világ és az ember, a Biosz és a Kozmosz szinte végeláthatatlan jelenségsorozatát szemlélik, szűk, és ezért tökéletlen minden régimódi értelmezési kísérlet.

Az Új Eónban újjá kell teremteni a gondolkodás módját, mivel ez az egyetlen lehetőség, hogy a teljességeket nem érzékelhető Kozmoszt, mely se nem három, se nem négy, hanem sokdimenziós, megismerhessük.

Ha az Új Ember öntudati tevékenységét megkíséreljük leírni, a leírás módjának más természetűnek kell lennie, mint a múltban volt. Mivel a jelenségek több dimenzióban és különféle koordinátarendszerekben történnek, ezeket a nagytávlatú összefüggéseket csupán úgy közelíthetjük meg, ha a vizsgálat módszere és a logikai rendszer ennek megfelelően változtatható, és rugalmasan alkalmazkodik a több dimenzióban létező megnyilvánulási formatendenciák közé.

 

 

 

 

 

 

 

A DIMENZIÓKORSZAK LOGIKAI RENDSZERE

 

Az első a hieroszinkronion, mely a psziché, a felsőbbrendű én szemléletmódja. Ebben a gondolat nem halad pontról pontra, hanem átvágja a normál logika spiráljáratait. Gondolatkomplexuma megvilágosodásszerű kibontakozáshoz vezet. A hiero-szinchronion mentális tevékenységével járó logikai tevékenység különleges metafizikai érzetek kíséretében jelzi a helyes utat.

 

A pszichoszinkronion intuíciószerű értékelés, mely azt a transzcendentális bizonyosságot adja, hogy helyes-e a meglátás vagy sem. Az intuíció helytállóságát mindig az igazolja, hogy a normál logika által megismert tények, illetve életjelenségek már ismert menetét jobban megvilágítja, mélyebbre hatol a lényegbe, magasabb szempontokból tárva fel a valóságot. Minden grandiózus természettudományos felismerés, így Einstein elméletének legabsztraktabb részei is hasonló természetű meglátásból születtek. Ily módon több, eddig megmagyarázhatatlan probléma nyer ellentmondásmentes magyarázatot.

 

Az ideonszinkronion nem halad pontról pontra, nem vág át spirálszektorokat, nem támaszkodik intuitív megérzésre, hanem vertikálisan kiemelkedik a részletmeglátásból, és az egészet áttekintve alakítja ki ítéletét. A részletekből való kiemelkedés az alsó koordináták elhagyását is jelenti.

 

A látószög, melyből a jelenségeket szemléli, alapjában megváltozik: ugyanaz a jelenség többet árul el valóságos lényegéből, ha távolabbról és tágabb szemszögből nézik. Az ideoszinkronion speciális, összetett perspektívája adja meg az univerzális értékelés lehetőségét. Eszköze a kreatív analógia. Az analógia helyességét mindig a tökéletesebb eredmény igazolja. (A helytelen analógiák zsákutcába vezetnek! )

 

A HÁROM DIMENZIÓRENDSZER

A modern ember számára idegenszerű szattwikus tudat érthetőbbé tétele céljából röviden vázoljuk a hermetikus tanítások dimenziórendszereit.

 

l. A fizikai dimenziórendszerek tér és idő mértéke szerint hatványozódnak, tartalmuk azonban mindig tér- és időbeli marad. A szavak, melyek rendelkezésünkre állnak, gyakran megtévesztők. Nyelvünk ugyanis az érzékelhető világ jelenségeire van beállítva, és ha a magasabb dimenziórendszerekben végbemenő történéseket próbáljuk ismertetni, a régi fogalmak félrevezetnek, mert ideatartalmuk mindig határolt idő- és térbeli koncepcióra utal.

Ezt a nehézséget mindenkinek egyénenként kell leküzdenie, és a rendelkezésre álló terminológiát transzponálnia kell magasabb rendszerek jelenségeinek leírására, új tartalmat adva a régi szavaknak, kibővítve a szűk definíciókat a határok elasztikussá tétele által. Másik lehetőség: új szavak kreálása a tágult rendszer igényeinek megfelelően.

 

 

2. A pszichikai dimenziórendszerekben a psziché érzelmi regiszterei szólalnak meg. Hatásuk a mélységbe terjed, áttörve a felszín felületi szemléletét, mely a fizikai rendszer sajátja. A vonzás-taszítás impulzusai és az esztétikai szempontok formaadása közt hullámzik ennek a rendszernek az aktivitása.

 

 

3. A mentális dimenziórendszerek az absztrakt gondolkodás határtalan lehetőségű területén mozognak. Legfőbb jellegzetességük a részletek negligálása, illetve a belőlük való kiemelkedés, a személytelen szemlélet és a szintetikus látás. Nem elhatároló definíciókat, hanem alkalmazkodó formulákat, analógiákat használnak, szimbolikus tendenciák szerint mérlegelnek. A gondolatkonstrukciót absztrakt erővonalak kombinált és rugalmas alkalmazásával építik fel.

AZ ÉRTÉKELÉS MÉLYSÉGI FOKOZATAI

Az újkori hermetika egyik járatlan ösvénye az intenzitástan. Ez a ma még teljesen ismeretlen tudomány valamikor a nem nagyon messzi jövőben, minden emberi értékelés alapja lesz. Ki fog derülni ugyanis, hogy a Tér és Idő koordinátái elégtelen meghatározói a Biosz finomabb tartalmainak.

Számtalan élőlény él egymás mellett ugyanabban a térrendszerben, de már az időt tekintve gyakran évszázados, egyéb kvalitásokon mérve pedig évezredes divergenciák vannak individuumok között. Ha viszont a kvalitás klauzúrát vesszük alkalmazásba életjelenségek vizsgálatánál, a Biosz kiterjedése évmilliós mélységeket mutat differenciák formájában.

Látunk egymás mellett öt embert és öt állatot. Felületes szemléletre nincs közöttük nagy eltérés. Mindegyik hasonló életfunkciókat végez. Az élet legismertebb karaktervonásait sorban feltaláljuk rajtuk. Lélegzenek, táplálkoznak, növekednek, szaporodnak, születnek és meghalnak. Szerveiket létsíkjuknak megfelelően használják. Belülről nézve azonban a tíz élőlény tíz világsziget, melyek fölépítésében és funkciológiájában hatalmas intenzitáskülönbségek vannak.

Mindannyian jelen vannak ugyanabban a térben, és a hely csillagászati idő tartalmai szerint is egyidejűleg tevékenyek. Mégis az egyik szangvinikus, magas vérnyomású, optimisztikus karakterű; a másik melankolikus temperamentum, alacsony vérnyomású, pesszimisztikus alkat, akinek számára nem tiszta öröm a létezés. A harmadik flegmatikus, alacsony érzékenységű, kritikus szellem, sok humorérzékkel. A negyedik ember kivételes lángelme, aki gyorsabban gondolkodik, mint a többi, évezredes konzekvenciákat képes pillanatok alatt levonni, tervei, elképzelései messze a jövőbe mutatnak. Egyszerű fizikai jelenségek láttára frappáns ideái támadnak. A másik három ember által észre sem vett folyamatokból korszakalkotó törvényszerűségeket tud kivonni. Ha örül, érzései erőteljesebbek, fájdalmába kozmikus filozófia szövődik. A zseni napok alatt éveket, hónapok alatt évszázadokat, évek alatt eónokat élhet át.

Vagyis ugyanaz az idő a funkciók intenzitása szerint más és más tartalmat ad.

Nem igaz, hogy a létezés definíciója öt esetben egyformán a puszta térbeli jelenlét által van determinálva. Valójában az előbb említett példáknál az eltérés a funkció intenzitásában rejlik.

Egyik ember ugyanabban az időben csak negyed annyira él, mint a másik. Van, aki az élet ezerszeres intenzitását kapja őseitől örökségbe. Más karakterek viszont nem is érik el az intenzitás azon küszöbét, ami a Homo Sapiens rendes nívója.

Mitől függ az életintenzitás? Vajon ez is kizárólag energia kérdése?

     Ez nem egészen a helyileg ható energiakoncentráció folyománya. Ha valahol, úgy itt csakugyan szellemi kvalitásokon fordul meg a dolog. A fizikai konstitúció kevéssé befolyásolja tevékenységünk intenzitását.

 

Szellemi szempontból véve a matériát magas frekvenciájú intellektuális energiák szervezik és irányítják. Az anyag vagy a fizikai síkon megkötött erő önmagában tehetetlen, mennyiségi faktor.

Az ember biológiai alkatában intellektuális képességek magjai szunnyadnak.

Ezeket ismételt összevonás útján ki kell emelni lappangó állapotukból, ami után lényegüket a nekik megfelelő organikus kapun keresztül napvilágra lehet hozni.

Az intenzitástan jövendőbeli speciális feladata az lesz, hogy megkísérli fokozatokban kifejezni érzések mélységét, erejét, energiatöltését. Ez persze nem jelölhető majd szimpla skála-nomenklatúrában, mert az intenzitások többirányú, polidimenzionális alakulatok.

Mindenesetre az érzetkvalitások mérésével kezdődik a kutatás, később pedig kialakul a kutatás biológiai rendszere, melyben meg lehet kísérelni intenzitások fokozását és csökkentését, ellenőrzés mellet.                                                                                                   Wictor Charon

 

- Ízelítőnek talán ennyit…

 

mrb.

                                                                         

 

                                                                                                       

• Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0)