Nyőgér (Történt: 1944. 09. 11-1945. 03. 1o-ig)


"Utazás Liptai Józseffel folytatása:

Nyőgér

(Történt: 1944. 09. 11-1945. 03. 1o-ig)

Az első éjszakára alig-alig emlékszem, mert azonnal elaludtam ott, ahol lehetett. Amikor felébredtem, Fazekas Janika egy hosszú épület harmadik lakásába vezetett, amit Kató néni előző este szerzett.

Kató nénit egy csodálatos tyúkanyóhoz hasonlíthatnám, teljes tisztelettel, és szeretettel. Szabadon éltünk mellette, de veszély esetén pillanatok alatt a "szárnyai " alá menekített, ha tehette. Vele észre sem vettük a körülöttünk zajló tengernyi szörnyűséget. Közelében biztonságot és meleg anyai szeretetet éreztünk mind a heten, pedig soha nem volt sem gyermeke, sem férje: Apu családjának szentelte az életét. Anyjától örökölt fizikai erejével, erkölcsi érzékével, kitűnő pénzbeosztásával és nagy-nagy ”anyai" szívével boldog életet biztosított számunkra a világégés kellős közepén. Erre csak olyan ember képes, akiben nagy szeretet, erő és remek jó kedély lakozik. Kató néni ilyen volt.

Ott tartottam, hogy Fazekas Janika abba a lakásba vezetett, ahol Kató néni már várt. Csodálkoztam, amikor megláttam a szokatlanul vastag, vertfalu lakhelyet. Az előtér a konyha szerepét is betöltötte, ennek megfelelően a berendezése is egyszerű volt. Tűzhely, konyhaszekrény, asztal két székkel; nagy lábas fedővel, két fakanál, nyolc tányér, hozzá kanál és villa. Az előtérből nyílt az éléskamra polcokkal felszerelten, falon lógó mosóteknővel. A fürdőszobát alumínium mosdótál helyettesítette, a WC-t éjjeliedény, aminek tartalmát oda ürítette a major lakossága, ahova jónak látta. Lábam alatt simára döngölt föld volt, fejem fölött mélybarna gerenda és deszka, ellentétben a fehérre meszelt falakkal. A szobában állt két magas támlájú ágy – zizegő szalmával töltött szalmazsákkal –, végül fiókos ruhatároló (sublót) és két ruhásszekrény egészítette ki a berendezést. A lakás úgy, ahogyan volt tetszett, s máris otthon éreztem magamat, egyedül az ablakokat tartottam kicsinek, de ez se nagyon zavart.

Amikorra minden részletet megvizsgáltunk, Kató néni elkészítette a bablevest, amit egy ültő helyünkben megettünk a kövér, rezgő palacsintákkal egyetemben: Kató néni kitűnően főzött.

Ebéd után kipakoltuk a hátizsákokat, elrendeztük a szobát és elosztottuk a ruhásszekrény polcait. Mindkét ágyban négyen-négyen kellett aludnunk, míg lepedőt és párnát a szomszédasszony kölcsönzött.

     Amikor minden rendben volt, Kató néni melegvizet öntött a fateknőbe, s megfürdetett a fejünktől a talpunkig. A három nagyobb lány ugyanezt tette a mosdótálban, s végre tisztán, jókedvűen bújtunk ágyba a kijelölt helyünkre.

    Reggel pihenten ébredtünk, és mosakodás után fenséges reggelit készítettünk. A lábasban tejeskávé forrt, ezért kisúroltuk az alumínium mosdótálat, és rövid idő elteltével tejszínhab tornyosult a habverőüstnek használt edényben.

   Minden reggel degeszre ettük magunkat habos kávéval, vagy a pompás zamatú krumplis kenyérrel. Soha ilyen jól nem éltünk. Kató néni hivatala végkielégítést adott[1], pénz tehát volt, Nyőgérben viszont élelmiszerbőség,  így mindenki jól járt.

Második nap délelőtt felfedezőútra indultunk. A major végén megláttam egy fából készített WC-t, ajtó nélkül. Az ülőkén lévő kerek lyukból magasan tornyosult a keményre fagyott ürülék, ahova belépni csak erős fagyban lehetett, de ebben nem volt hiány. A padozaton is "tornyok" éktelenkedtek, s napok múltán egyre növekedtek. Az ajtókerethez szögelt spárgán lógott egy kukoricacsutka, ami helyettesítette a vécépapírt. Többen használhatták, amit a fagy tett lehetővé. Sokszor jártam arra, mert nem ment a fejembe, hogyan lehet csutkát használni erre a célra, ráadásul közösen.

Nem messze onnan – a major hosszú épülete végén –, állt az udvar egyetlen dísze, a szép, búbos kemence. Papp néni ebben sütött kenyeret hetente egyszer, Kató néni megbízásából. Érdeklődve szemléltem a kemencét; nyitott száján keresztül láttatta a belsejét. Papp néni pontosan felépített máglyát rakott, a száraz farakást meggyújtotta, és a gyorsan terjedő lángnak egyre több fa esett áldozatul. Nemsokára elbűvölten nézhettem a fa szerkezetét megtartó parazsat, és a körülötte remegő levegőt. Csodálatomat a kemence vas ajtaja szakította meg, Papp néni bezárta a vöröslő szépséget. Munkálatai közben magyarázta el a tűzgyújtás célját, ekkor tudtam meg, hogy ebben a forró kemencében sülnek a finom krumplis kenyerek.

Amikor Papp néni úgy ítélte meg, hogy a kemence kellő hőmérsékletű, kinyitotta az ajtót, s kihúzta a hamu alatt is izzót,[2] egy hosszúnyelű szerszámmal. A parázs utoljára mutatta meg csodás színeit, apró tűzijátékok kíséretében. De mint minden, ő is változott; Papp néni leöntötte vízzel. Utolsó tiltakozásként sisteregve gőzzé alakította a vizet, majd legyőzetve legnagyobb ellensége által, elcsendesedve feketéllett a földön.

Ekkor Papp néni a kosárban megkelt, sütésre várakozó tésztákra kereszteket vagdosott, s egyenként tolta a forró kemencébe a hét kenyeret, lisztezett sütőlapát segítségével. Az utolsó, legkisebb kenyérről azt állította, hogy az a vakarcs, és annak mindig lennie kell. Érdeklődve néztem a kemencébe rakott formás kupacokat, és azt az ügyes mozdulatot, ahogyan Papp néni kirántotta a lapátot a tészta alól.

Látjátok miből lesz a kenyér? – kérdezte, és bezárta a kemenceajtót. Gereblyével egyenletesen eligazította a hamut, hogy a fagyott talaj ne csússzon, és a tavaszi olvadáskor csökkentse a sarat. Mindent meg kell becsülni – okított –, s a kemence falának támasztotta a szerszámait. Mielőtt hazament meghagyta, hogy nem nyúlhatunk semmihez.

Amikor Papp néni végre kinyitotta a kemence ajtaját, megláttuk az ínycsiklandozó illatú, szépen sült kenyereket, amiket segítettünk hazavinni egy ruháskosárban. Kató néni késsel keresztet rajzolt a hatalmas kenyér lapos felére, majd megszegte. Nagy étvággyal tüntettük el a két kezünkkel alátámasztott, megzsírozott, sóval és pirospaprikával ízesített, hosszú karéjokat. Azóta sem ettem olyan finom kenyeret. Az íze, a színe, a formája, az állaga, mind-mind kifogástalan volt, ráadásul friss maradt a hetedik napon is, amikorra újabb hét csoda sorolt az asztalon.

Minden tiszteletem Papp nénié, és azoké az embereké, akik akkoriban is ellátták kenyérrel az országot.

Megrázó élményem volt a disznóölés. Karácsonyt megelőzően arra ébredtem, hogy valamilyen állat sír, halálos félelmében. Kató néni elmondta, hogy ma disznót ölnek, s az ő hangját halljuk. Amíg ezt magyarázta, a hörgésbe torkollott segélykiáltás elhalt, majd csend lett. Amikorra megláttam szegényt, élettelenül feküdt a hátán, égnek álló, merev lábakkal. A férfiak szalmát raktak köré, meggyújtották, majd késsel vakarták fehérre égetett testét. A böllér feldarabolta az élettelen állatot, és eladta a húst, a szalonnát, a hurkát, a töpörtyűt, a zsírt és mindent, amit hasznosítani lehetett.

Ennyi az élet? Megrendülten figyeltem. Kató néni is vásárolt húst, hurkát, szalonnát, s mi elfogyasztottuk. Akkor láttam először, milyen áron esszük ezeket az ételeket.

Egyik reggel örömmel észleltük, hogy nagy pelyhekben hull a hó, s olyan gyönyörű minden, akár a meseországban. Reggeli után azonnal útra keltünk, és Gigával boldogan tapostuk a havat. Barangolásaink közepette jutottunk el a Grünwald család kriptájához, ami szép domboldalon épült, hatalmas fák között. Áhítattal olvastuk a feliratot, s tisztelettel gondoltunk az ott nyugvókra. Felfedeztünk egy patakot is (Görnöc-Herpenyó), miközben nézegettük a fák törzsét és koronáját; gyönyörködtünk a lélegzetelállítóan szépséges tájban, majd megilletődve álltunk a lélekújító csendben.

Erről a csodálatos helyről csak az éhség hajtott haza. Kipirult arccal ültünk asztalhoz, s jóízűen megebédeltünk. Kató néni szilvás gombócot is készített, amiből száz-százhúsz fogyott el egy-egy ebédkor. Éva és Évi egyszer azon versenyeztek, ki tud több gombócot megenni, de rosszul lettek huszonnégy gombóc után, s másnap koplalniuk kellett.

Teltek, múltak a napok, a hetek, és mi nagyszerűen éreztük magunkat. Szabadon éltünk, remek ételeket ettünk, s biztonságban voltunk. Közben menekülők tömege érkezett, s mi megfigyeltük az embereket is; amint órákon át vonultak az utakon. Kézikocsikon húzták a csomagok tetején ülő vagy fekvő kicsinyeiket, öregeiket vagy betegeiket.

Mindezt színes forgatagnak láttuk; nem éreztük végzetesnek a látottakat. A lélek épségét megőrző tudatlanságban éltünk.

A repülők zúgására felnéztünk az égre, s számoltuk a vasmadarakat[3]. Mindenben a játékot kerestük, és találtuk. Remek kirándulóhelynek véltük Nyőgért –tele érdekességgel –, és boldogok voltunk.

Védelmet keresvén jött Kató nénihez a Budapestről menekült Kameniczki Ilonka néni is, két éves kislányával. Ilonka néni barátságtalan ember volt, Katinkája pedig túl kicsi, ezért csak akkor foglalkoztunk vele, ha ráértünk.

Egyik reggel sok német katona érkezett. Azonnal rohantunk megnézni a tankokat, a gépkocsikat, oldalkocsis kerékpárokat. Ott ismerkedtünk meg négy kedves katonával, s igyekeztünk megérteni, mit mondanak. A mondottakra inkább ráéreztünk, bár Giga tudott egy keveset németül. A katonák legtöbbje megjárta a frontot. Giga és a két nagyobb lány elvezette az új ismerősöket Kató nénihez, akik ezen túl minden este nálunk tanyáztak: Ottó, Georg, Franz és Henrich. Összebarátkoztunk, és esténként vidáman beszélgettünk vagy énekeltünk. Új dalokat is tanítottak, sőt, Giga, és a hat éves Bubu elsajátították a jódlizás nehéz tudományát: Franz zenetanár volt. Elmondták, hogy minden vágyuk leszerelni, és otthon élni a családjukkal, de elválasztja őket ez a borzalmas háború. Tőlük hallottuk azt a fenyegető hírt; hogy az oroszok folyamatosan közelebb nyomulnak. Végül közölték a legszörnyűbbet: Budapestet ostromolják az oroszok (1944. karácsonyán). Egyre nagyobb aggodalommal vártuk Aput, s már naponta néztük a menekültek tömegét, de nem volt közöttük.

Egyik nap meghallottuk, hogy az oroszok körülzárták a fővárost (1945. 02. 13.-án fejeződött be Budapest ostroma). Ez megrendítő hír volt, ennek ellenére reménykedve figyeltük az újonnan érkezőket. Egy hét múlva megértettük, hogy Apu bent rekedt Budapesten, és a sorsa bizonytalan. Ezt a tényt fájdalmasan vettük tudomásul. Titokban azért vártuk, de hiába.

A menekültek szünet nélkül érkeztek az ország belseje felől, állandósult a nehézbombázók zúgása, de Nyőgér még biztonságban volt.

Eközben megérkezett a tavasz; a természet rendjét nem zavarta meg a háború.

Rendszeres kirándulásainkkor Judit és Bubu is velünk jöttek, hogy láthassák a nyiladozó természet csodáit. Tetszett a zöld fű, a rügyező fák látványa, a hóvirág, a meleg napsugár csalogatta új élet; a házából előbújó csiga, a béka, a bogarak és a madarak csodálatos füttyhangversenye. A kis patak is boldogan csörgedezett, s mi eljátszadoztunk a vízével. Egy-egy falevél vagy gallyacska útját figyeltük a csobogó víz partján futtunkban, s lelkünk tele volt a természet szépségével. Ha kedvünk kerekedett, több szólamban énekeltünk, vagy Giga és Bubu jódlizott, amire sejtelmesen válaszolt az erdő visszhangja.

Ezzel egy időben, az ágyúdörgés is egyre közelebbről hallatszott, de a németek is figyelmeztették Kató nénit a veszélyre. Mint mondták, el kell menekülnünk, mert az oroszok szörnyű dolgokat művelnek. Most sem értettem, miért kell a nőknek és a kislányoknak félniük, de eszembe jutottak a félbevágott házak, és a fán csüngő emberi kar. Henrichék felajánlották, hogy szívesen elvisznek egy ponyvás teherautón, ugyanis a katonai alakulat egy hét múlva elhagyja Nyőgért.

Alattomos félelem lappangott bennem, de elnyomtam, hiszen Budapest messze van. Jöjjenek – gondoltam –, úgy sem leszünk itt, mert Henrichék elvisznek. Úgy fogtam fel az egészet, akár egy fogócskát. Nem érnek utol, amellett autón utazni nagyszerű. Giga és Ria is örültek, s újabb élménnyel teli kirándulásról ábrándoztunk.

A kicsik ennyit sem értettek, míg Szuszu és Évi nagylányosdit játszottak, szóba sem álltak velünk; fönnhordták az orrukat. Állandósult csavargásainkban sem vettek részt; Kató néni vigyázta a két, tizenhárom éves nagylányt.

A tavaszi olvadás sok bajt okozott; sártengerré változtatta a majort. Elakadtak a lovak vagy ökrök húzta szekerek, míg a gépkocsik a közelbe sem merészkedtek. A vécé leírhatatlan látványt nyújtott, kukacok és legyek hadával. A csutka átvészelte a telet, az ajtó helyén himbálta a szél. Egy-egy tégla helyettesítette a járdát, ami folyamatosan süllyedt, függően az olvadás mértékétől. Mi a sarat is játékként értékeltük, bár tudtuk, hogy ez az állapot nehezíti a felnőttek életét. Itt láttam a legmélyebb sarat életemben, szinte megbénította az életet.

Ilonka néni és Katinka egyre többször jártak nálunk, s mi esős időben eljátszadoztunk a kislánnyal, "Kasza”-nak becézve Katinkát. Mindenkinek becenevet osztogattunk, miért éppen ő maradt volna ki?

A front fenyegetően közeledett; erre figyelmeztetett az egyre erősebben hallható ágyúdörgés, a németek készülődése, a menekülők áradata, akik egyre rémisztőbb híreket hoztak.

Amikor letelt az egy hét, a németek indulásra készen álltak katonás sorrendben a főútvonalon. Henrichék eljöttek értünk, felrakták a csomagjainkat egy ponyvás teherautóra, s végre felszállhattunk. Boldog izgalommal vackoltuk be magunkat egy kényelmes helyre, a csomagok tetején.

Kató néni kérésére menekítették Ilonka nénit is Katinkájával, és a bőröndök sokaságával. E művelet alatt láttuk, hogyan ostromolta a tömeg a katonák járműveit. A tankok tetején is emberek ültek, amikor indulást vezényelt egy tiszt.

Izgalmunk tetőfokra hágott, amikor elindult a teherautó az út mentén heverő, elhagyott csomagok sorfala között. Egyre gyorsabban haladtunk, végül eltűnt Nyőgér is, ahol életem egyik legszebb idejét éltem az ott töltött öt-hat hónap alatt.

Egyedül az fájt, hogy Apu nem volt velünk, és semmit nem tudtunk Róla.

  

(A folytatás: Graz)

 

 



[1]Budapestről egyes munkahelyek intézményesítetten menekítették dolgozóikat, tizenkét hónapra előre fizetett bérükkel együtt. 

[2] Régi nyelven: nagyon magas hőfokra hevített valamilyen test pl.,: fa.

[3] Abban az időben így „becézték” a repülőgépeket

Adatok

  • szabadits34

  • történelem

  • 2009. jan. 6. 21:56

  • 2011. júl. 4. 22:31

  • magyar nyelvű

  • saját

  • 1 416 megtekintés

  • 0 darab

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

Eddigi hozzászólások

Legyél az első, aki elmondja a véleményét.

Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0