Titkos interjú a roswelli ufó túlélő pilótájával


Interview with an alien.

 

Egy 60 évig őrzött titok leleplezése

 

A roswell-i ufó-szerencsétlenség  egyik (vagy egyetlen?) fogságba esett túlélőjének telepatikus narratívája

Erősen rövidített ismertetés az erről 2008-ban  készült könyvből.  

Az ismertetést és a megjegyzéseket készítette: Sysmus

 2007-ben egy Lawrence Spencer nevű férfi iratokat tartalmazó vaskos postai csomagot kapott. Az iratokból kiderült, hogy azok küldője egy 83 éves asszony, aki 1947-ben azon a katonai bázison dolgozott nővérként, ahová a Roswellben lezuhant ufó egyik életben maradt utasát (pilótáját) elhelyezték, hogy kikérdezzék.

Az asszony nyolc évvel korábbról ismerte már Spencert, aki  az un.  Óz jelenségről (az ember olyan állapota, amikor nem tudja, hogy amit lát és hall, valóság-e vagy illúzió) írt könyvet és őhozzá fordult segítségért.  Az asszony  akkor megtagadta a segítséget és nem árulta el, milyen anyagok vannak a birtokában.  A Spencerhez intézett levelében leírja, hogy hatvan évig őrizte a titkot: nemcsak azt, ami az interjú során a tudomására jutott, hanem azt is, hogy nála maraadt véletlenül a teljes dokumntáció!  De halála ideje közeledvén, ráébredt, hogy titkát meg kell osztania az emberiséggel. Erről így írt:

„Sok embert öltek meg azért, hogy megakadályozzák annak a tudásnak a  feltárását, amelynek a társadalom előli titkolását én is segítettem.  Csak egy maréknyi ember tud arról, milyen terhet hordoztam 60 éven át azzal,  hogy tartottam ezt a titkot.  Mindezekben az élvekben úgy gondoltam, hogy nagy bizalmat fektettek belém a kormány hatalommal bíró személyei, de sokszor úgy éreztem, hogy a hatalom rossz úton jár,  amikor az emberiséget távol tartja attól a tudástól,  hogy idegen életformák nemcsak hogy léteznek, hanem folytatólagosan  agresszíven monitorzzák és megszállják mindenki életét a Földön minden áldott nap.”…”Egy kristálytiszta utólagos megvilágosodás nyitotta ki a szememet: hogy segítenem kelle a bolygó megmentését, minden élő lényét, és galaxisunk minden életformájáét!”

 Azt kérte Lawrence Spencertől, hogy valamilyen formában hozza ezt az anyagot nyilvánosságra, de úgy, hogy neki ne legyen baja belőle.  Ha esetleg regény-keretbe helyezi, akkor  elkerülheti azon biztonsági szervek figyelmét, akik a nemzetbiztonság örve alatt üldözik az igazságot.  Ha újságban vagy tévében hozná nyilvánosságra, akkor úgyis diszkeditálnák, annál is inkább, mert valóban hihetelen mindez.

 Spencer végülis könyv formájában hozta nyilvánosságra az egész anyagot. A könyv előszavában megírja, hogy  ezeknek a dokumentumoknak a születése óta eltelt hosszú iődszakban a földön kívüliekkel kapcsolatban rengeteg információ és dezinformáció, félrevezetés és hazugság került napvilágra,  de még mindig nem világos, hogy  mi az igazság és mi nem az. .

 A katonai bázisra bevitt túlélő ufonauta nem hasonlított az ufóban lévő többi társára. Miután kiderült, hogy a bázis személyzetéből egyetlen ember képes vele kommunikálni: Matilde O’Donner Mc Elroy nővér, aki ezért hivatalos megbízást kapott arra, hogy ő vegye gondjaiba az et-t. Kezdetben a kommunikáció azonban csupán tőmondatokra korlátozódott, és telepatikus ráhangolódással történt. Mivel így nem jutottak semmire, és mivel az idegen csakis és kizárólag Matildével volt hajlandó kommunikálni, így az a döntés született, hogy Matilde megpróbálja őt angolul tanítani, olyan módszerrel, mint ahogyan a kisgyerekeket tanítják olvasni. Ehhez egy rendkívül hosszúéletű és sikeres 19. századbeli olvasókönyvet használt. A tanítás módszerére egy tanár tanította meg Matilde-ot.  Az idegennek sem evésre, sem alvásra nem volt szüksége, mert teste nem biológiai, hanem egy mesterségesen előállított technológiai test volt, így a nap 24 órájában folyamatosan tanult. Pár nap múlva már könyveket követelt magának, melyeket először Matilde olvasott fel neki, de hamarosan már önállóan olvasott. Megkapta az Enciclopedia Brittanica-t, majd mindenféle tárgyú  (történelmi, irodalmi, műszaki, filozófiai stb.) könyvek garmadáját tette magáévá, mindezt összesen 15 nap alatt. A 16. napon végül hajlandónak mutatkozott „beszélni”. Mivel azonban testében nem voltak szervek, ezért továbbra is telepatikus úton kommunikáltak, vagyis Matilde most már angol nyelven tudta fogni az „adást”.  A teljes anyag szóról szóra megmaradt az emlékezetében, így a szöveget minden nap lediktálta egy gépírónak, aki azt átadta a katonai főnököknek.  Matilde többször is próbálkozott azzal, hogy rábírja a magát Airl-nak  nevező földön kívüli ufonautát, hogy a főnökei által neki átadott kérdésekre váalszoljon, de az erre nem volt hajlandó:  saját mondanivalóját adta át telepatikusan Matildenak.

 

 

Az Idegen, aki Airl-nek nevezte magát,  egy galaktikai méretű hatalmas birodalomhoz tartozott, melyet Domainnek[MSOFFICE1]  nevezett. Ő maga katonatiszt, pilóta és mérnök Először ie.5965-ben lépett kapcsolatba a Földdel.. Az utolsó földi nyelv, amit megtanult, a hindu volt. Azzal a feladattal küldték a Földre, hogy megtaláljon egy Domain bázist, melyet a Himalájában építettek fel, de amikor felkeresték volna, kiderült, hogy valakik megsemmisítették és a személyzet 3000 tagja eltűnt.. A Himalaya környékén élő embereket kikérdezve arra a következtetetésre jutott, hogy a Fölön még fennmaradtak a „Régi Birodalom” erői, melyeknek más bolygókon lévő központi bázisait ők korábban már likvidálták.

 

 Bár a domainhez tartozó területek 347 nyelvét ismerte, angolul nem tudott.  Elmondta, hogy a kapott könyveket leszkennelte és átküldte a domain megfelelő bázisára, ahol betáplálták saját komputereikbe, majd mindent lefordítottak és visszatáplálták belé.   Az anyagot saját gondolati rendszerébe illesztve azt már magáévá tudta tenni. Airl továbbra sem volt hajlandó kérdésekre válaszolni, de olyan információt adott át Matilde-nek melyről úgy gondolta, hogy az emberiség felvilágosítását szolgálja.

Elmondta, hogy az embereket is-be-nek fogja nevezni: az „is”, azaz „van” rész az örök szellemi létezést jelenti az emberi lényben, a „be”, azaz a lenni szó pedig azt a kívánságát, hogy konkrétan  „legyen[MSOFFICE2] ”. Matilde ezt nem értette, mivel katolikus lévén úgy vélte, hogy csak a szentháromság rendelkezik ilyen örökéletű szellemiséggel, ezért Airl Matilde tudatát kiemelte a testéből és a következő pillanatban már felülről látta magát, amint Airllel beszélget. Ekkor megértette, miről is van szó:  ő egy örökéletű szellemi lény, ugyanolyan, mint Airl, (azaz a szellemi része elválasztható a testétől), ezért melegséget és rokoni érzületeket kezdett érezni iránta. Airl elmagyarázta, hogy a test, amit használ, levethető, odahaza nincs testre szüksége. A  szintetikus test voltaképpen egy informatikai burok, amely a kommunikációt teszi lehetővé. Ez a burok szervesen kapcsolódik az űrhajó testéhez, amely ugyanilyen elven működik, mintha második testrétege lenne. Az űrhajó voltaképpen az Is-Be kiterjesztése. A domain a fizikai univerzumnak[MSOFFICE3]  kb. a negyedét teszi ki és célja a domain védelme, terjeszkedése  és erőforrásainak menedzselése. Ők ugyanazt teszik nagyban, mint amit a pápa vagy az európai királyok, amikor a bennszülöttek által lakott területeket hódítanak meg.

 

Az alábbiakban csak azokat a részeket emelem ki, melyeket jómagam érdekesnek illetve igaznak gondolok, mert egybeesik általam más forrásokból megismert információkkal. A lábjegyzetek saját kommentárjaim

.

A Domain számára Űrbázisként azok a helyek felelnek meg, ahol alacsony a gravitáció. Ezek elsősorban: a Föld holdjának másik fele, az aszteroid övezet valamint a Mars és a Vénusz. A bázisok dóm szerű épületekből állnak, melyek mészkőből épülnek vagy föld alatt találhatók. Felettük elektromágneses mezőket hoznak létre, amelyek a leplezést szolgálják. Ha a Domain birtokba vesz egy területet, azt saját birtokának tekinti és védelmezi. A Föld a Domain számára csak azért fontos, mert útba esik a galaxis középpontja felé, azon az útvonalon van, ahol a Domain terjeszkedni kíván.

 

A tér és idő: a tér az a távolság, mely egy szemlélő Is-be és a tárgy között van. Az idő ugyan az események egymásutániságát feltételezi, de az események nem lineárisan követik egymást egy multidimenzionális világban, hanem egyidejűleg, egymásra hatva, egymással összefüggésben, ciklikusan vagy hullámvonalban. Airl és a földi emberek között az a különbség, hogy ő akarata szerint ki tud lépni a maga báb testéből. Ilyenkor ő egy olyan is-be, akinek a létezése nincs időhöz vagy térhez kötve. Egy szempillantás alatt bárhol ott teremhet, ahol akar.

Mivel energia korlátlan mennyiségben teremthető[MSOFFICE4] , de nem pusztítható el, így az Is-be-k vagy egy-egy csoportjuk annyi univerzumot teremthet, amennyit csak akar, az egész folytonosan tágul, de sohasem pusztulhat el, a részek csak összeolvadnak, szétválnak. Fizikai méreteik a végtelenségig növekedhetnek. Az örökéletű IS-be-k, azaz teremtő spirituális lények különféle okokból kerülhetnek fizikai testbe. Az, hogy a Földön élő Is-Be-k hogyan kerültek a Földre, nehéz lenne megmondani, mert a Földön élő Is-Be-k memóriáját kitörölték. Van, hogy azért öltenek fizikai testek, mert más Is-be-k fogságába kerülnek és azok saját szükségleteiknek megfelelően rabszolgákat csinálnak belőlük, akik helyettük végeznek fizikai munkát[MSOFFICE5]  fizikai bolygókon. Ő maga 625 millió év óta szolgál a domain expedíciós hadtestében, és a Földön is sokszor megfordult.

 

 A földi tudósok tévednek, amikor a felezési időből állapítják meg az anyag korát, mivel az anyagnak nincs kora. Az anyag elpusztíthatatlan, legfeljebb a formáját változtatja. A domain (földi idő szint?) 80 trillió (?) éves. Matilde lábjegyzetben megjegyzi, hogy a trillió szót azért használja, mert olyan nagy mennyiségekről van szó, melyeket ő fel sem tud fogni, azt akarja érzékeltetni, hogy a végtelenséghez közeli.

A Domain nem olyan régóta, mindössze 10ezer éve hatolt be a Tejút galaxisba Azt tapasztalták, hogy a Régi Birodalom[MSOFFICE6]  már évmilliók óta terjeszkedik a galaxisban és mindenfelé erős és rejtett állásokat épített ki. Nagy csaták voltak a naprendszerben a Domain és a Régi Birodalom erői között, ami kr.u.1235-ben ért véget, amikoris a Domain megsemmisítette a Régi Birodalom utolsó űrhajóját is és akkor foglalták el a Régi Birodalomnak nevezett „társaság” által birtokolt bázisokat. Amikor körülnéztek a Földön, azt tapasztalták, hogy a Régi Birodalom minden Földre került embert megfosztott memóriájától. 1914 tavaszán azonban felfedezték, hogy egyik felderítőjük, akit a Földre küldtek körülnézni, Ferenc Ferdinánd testét foglalta el, úgy hogy annak eredeti gazdáját kizavarta a testből. A merénylet azt eredményezte, hogy a tiszt szintén akárcsak a többi ember, elveszítette indentitásának a tudatát. Amikor a domain utánanézett, hogy hogyan történhetett ez, akkor fedezték fel, hogy a galaktika ama része, ahol a Föld is található, egy elektronikus hálóval van bevonva[MSOFFICE7] , amely minden itt élő Is-Be-t agymosásnak vet alá. Itt arról van szó, hogy valamennyi spirituális lény valamennyi életének, sok millió éves múltjának teljes memóriatárát megsemmisíti ez az elektrosokk-ként ható elektromágneses sugarakat kibocsátó rendszer.[MSOFFICE8]  Minden egyes Is-Be hipnotikus állapotában parancsot kap arra, hogy halála után térjen vissza a bázisra[MSOFFICE9] . A Domain kiderítette, hogy a Régi Birodalom a Földet amolyan börtön bolygónak használja, ahová korlátlan számú alkalommal mindig újra és újra úgy küldi vissza az Is-Be-ket, hogy azok egész múltja minden alkalommal kitörlődik. Minden alkalommal, amikor visszatérnek (haláluk után) a birodalmi bázisra, be kell számolniuk az életükről[MSOFFICE10] . Olyan ez, mintha egy-egy küldetést teljesítenének és arról kellene jelentést adniuk. Kétféle embertípust szeretnek visszaküldeni a Földre: a bűnöző típust, akikkel saját világukban sem tudnak engedelmességre, munkára bírni valamint az ellenállást kifejtő szabadgondolkodókat és „forradalmárokat”, továbbá minden olyan Is- be-t, aki a Birodalom ellen katonai akciókban vett részt. A visszaküldöttek között vannak az un. érinthetetlenek[MSOFFICE11] : művészek, énekesek, írók, mindenféle előadói műfajban jeleskedő emberek. Továbbá értelmiségiek, feltalálók, mindenféle géniuszok, továbbá tehetséges vállalkozók és más olyanok, akiket saját rabszolgatartó társadalmaikban nem tudnak használni. Aki bármilyen indíttatásból nem hajlandó alávetni magát a gazdasági, politikai és vallási uralomnak, azt memóriájától megfosztva a Földre küldik. Ferenc Ferdinándról is felfedezték, hogy egy magasrendű Is-Be lakik benne, ezért a Marson lévő föld alatti bázisukra vitték és ott egy ketrecben tartották fogságban. A „tisztnek” 27 év múlva sikerült megszöknie és visszatérnie a Domain bázisára. Útmutatása alapján a domain hadi-űrhajót küldött a bázis megsemmisítésére, ami meg is történt. A bázis a Sidonia (ahol a Marson az Arc látható) közelében volt. Az elektromos besugárzás helyét[MSOFFICE12]  azonban nem sikerült lokalizálniuk, így az emberiség hipnotizálása akkor (1947-ben) is zavartalanul folyt.

 

A Föld börtönplanétaként való felhasználása magyarázza a földi népesség szokatlan tarkaságát, ami az emberfajták, a kultúrák, a nyelvek, az erkölcsi szabályok, a vallási és politikai hatások nagy változatosságában jut kifejezésre. Ez más planétákon szokatlan: azokon a lakosság -ha van-, homogén. Amíg nem sikerül detektálni és megsemmisíteni ezeket a fegyvereket, melyek hipnotikus csapdába ejtenek minden földi lakost, addig a Föld mint eddig is, börtön planéta marad.

Az emberiség fejlődésének felgyorsulása a XII.századtól figyelhető meg, mióta a Domain megsemmisítette a Birodalom flottáját a naprendszerben. Ez kissé csökkentette a hipnotikus hatás erejét. Ez abban nyilvánult meg, hogy azok az emberek, akik ezután születtek le a Földre, régi képességeikből ezt-azt képesek voltak feleleveníteni, ami nagymértékben fellendítette a földi tudományt és technológiát[MSOFFICE13] . Az hogy a bűnözőtől a géniuszokig mindenféle fajta embert ide telepítenek, biztosítja, hogy az emberiség ne legyen képes felemelkedni és öntudatra ébredni. Mindenhonnan hordják ide az olyan embereket, akikkel odahaza nem bírnak vagy meg akarnak szabadulni a Birodalom által uralt csillagrendszerekből, mint amilyen a Pleiadok, az Orion, a Draconis, a Sírius, az Aldebaron és sok más. Természetesen mindnek megvan a maga társadalmi berendezkedése és mind más és más. Ezek az emberek nem azonosak azokkal, akik az atlantiszi és lemúriai civilizációkban[MSOFFICE14]  itt éltek és akiket elpusztítottak az akkor kataklizmák.

 

A Domain ugyan kisebb, de jobban szervezett és erősebb, mint a Birodalom. A német (fasiszta) rendszer a Birodalomhoz hasonló, de annál kevésbé brutális és sokkal gyengébb. A domain úgy gondolja, jogos lenne a beavatkozás, de nem akarnak károkat okozni, pld. rádioaktív szennyeződést. Úgy látják, az USA technikai és építészeti szempontból a Birodalomhoz hasonló úton jár.

 

A Földre telepített is-be-k memóriáját először törlik, majd beültetik őket egy biológiai testbe. A biológiai testeket úgy alakították, hogy az Is-be t még véletlenül se emlékeztesse a Birodalomra. A ruházkodás, a külsőségek –ezek mind hipnotikus hatásra születnek olyanná, amilyenekké váltak, és ugyanezt a célt szolgálják: hogy elnyomják az esetleges emlékeket. A papságot arra használták fel, hogy a népet meggyőzzék arról, hogy a közönséges halandóknak nincs spirituális identitásuk, hogy isten és ő közöttük a papok állnak, az embereknek nincs saját erejük, külső vezérlés nélkül nem boldogulnak. Végülis több próféta arra specializálta magát, hogy az egyistenhitet terjessze. Mózes volt egyikük. Elhitették vele, hogy Isten szól hozzá, holott a Birodalom emberei adtak neki hipnotikus parancsokat. A zsidó nép elhitte, hogy Jahveh, amely név névtelent jelent, az Isten és  hogy a tízparancsolat közvetlenül tőle származik. Ugyanez az entitás, mely Jahvehnek nevezte magát sugallta a Tóra szövegét is[MSOFFICE15] .

 

Végül a védák váltak egy sor keleti filozófia alapjává. A Védákat ie. 8200 évvel, amikor a Domain ezt a tanítást a nép körében terjeszteni kezdte, aztán szájhagyomány útján terjedt és abból nőtt ki a buddhizmus, a taoizmus, és más keleti filozófiák. Ezek a filozófiák szemben állnak Jahveh tanításainak brutalitásával és a kedvességet, a szelídséget és az együttérzést állítják szembe vele. A Domain időnként megpróbált más tanítást is terjeszteni a föld különböző helyein, de minden esetben eltorzították azt. 8200 évvel ezelőtt az expedíció 3000 tagja a Birodalom fogságába került. A domain tagjainak igen nagy kockázatot jelentene a Földön megjelenni, mert az emberek pszichotikusak, viselkedésük kiszámíthatatlan.

 

Ráadásul a maga a Föld is egy instabil planéta, amely alkalmatlan hosszú életűnek szánt civilizációk számára. A Domain nem érdekelt földi befektetésekben, legfeljebb időnként felderítési célból látogatnak ide.

 

A földi embereket sokféle módon ejtik csapdába. Az egyik a háborúzás. A másik a szépség iránti vonzalom. A Birodalom a szépségek iránti lelkesedéssel keltett energiákat megcsapolja. Egy másik csapda az, hogy az Es-be harcol a csapda ellen (mármint hogy harcol az ellen, ami nem tetszik neki. Minél jobban harcol ellene, annál jobban beleesik a csapdába[MSOFFICE16] .

A hódításnak két formája van: az atom és elektromos fegyverekkel vívott háborúk valamint a tudatkontroll különböző formái: az elektrosokk[MSOFFICE17] , a drogok, a hipnózis, a memóriakitörlés, a hamis memória és hamis információk implantálásása

3. a természeti erőforrások elrablása az inváziós et-k által,

4. a helyi népesség politikai, gazdasági és társadalmi rabszolgasága.

 

Ebben minden egyes ember részt vett. Ebben az univerzumban nincsenek szentek: mindenki vagy megszállóként vagy áldozatként részese volt a háborúknak.

A tudatkontrollvégrehajtásában és működtetésében a kormányok tudomása nélkül működő titkosrendőrségek is kiveszik a részüket. A titkosrendőrség olyan tudat manipulációs módszereket alkalmaz, melyekkel leplezik saját jelenlétüket és tevékenységüket: a kormányok, az emberek és a Domain elől egyaránt. A cél a spirituális egyének kiirtása, elpusztítása. Az, ahogyan az a német koncentrációs táborokban történt, ízelítőt ad abból, miről van szó: galaktikai méretekben folyó holocaustról. A Föld mindennek a csúcsa, mert hogyan lehet annál nagyobb szörnyűséget elképzelni, mint azt, hogy az embereket megfosztják saját szellemi identitásuktól,  múltjuktól, létük minden korábbi tudásától, értelmétől és emlékétől. A Domain elveszett hadtestének 3000 tagjával is ugyanez történt: lassanként sok inkranáció során bejárták a Földet, de nem emlékeznek arra, kik ők.

 

Az emberiség történelme meglehetősen bizarr. Milliónyi fontos információ teljesen hiányzik. A régi időkből való relikviák teljesen félrevezetőek. Airl adott néhány új szempontot az emberiség történetének megismeréséhez. Airl történelmi ismeretei azokból a látogatásokból erednek, melyeket a felderítési célból tettek a földre.

A Régi Birodalom ie.208000-ban terjesztette ki az uralmát a földre. A Birodalom központi bázisa az Urra Majoron van. A galaktika egy részét egy nukleáris háború elszennyezte, majd amikor az megtisztult, egy másik hódító faj egy másik galaxisból uralma alá vonta őket és az ő társadalmi berendezkedésük terjedt el a Birodalomban, ami egészen addig fennállt, amíg a domain be nem avatkozott és meg nem semmisítette a központi bázisokat. A Domain nem rendelkezik túl sok ismerettel Atlantiszról és Lemúriáról.Miután szárazföldjeit vulkanikus hamu fedte be és ezután el is süllyedtek, így nem sok minden maradt meg ezekből a civilizációkból. Volt néhány globális nagy katasztrófa, melyet szintén Is-Be-k okoztak és igen sok kisebb-nagyobb.

 

Airl a következő bázisokat említi, ahová a földi Is-be-k kerülnek haláluk után, hogy agymosásban részesülejenek: Rwenzori hegység Afrikában, Mars földalatti bázis, Pirenneusok, Mongolia sztyeppjei[MSOFFICE18] . De nemcsak a haláluk után lesznek „kezelve”, hanem földi életük során is. Erre a célra nehezen felderíthető hálózatot építettek ki.

 

A piramis civilizációkat az Is-be-k börtönplanéta részeként hozták létre. A piramisok részeit képezik a tudatkontrollnak. A piramisokat övező miszticizmus nem más, mint az igazság leplezésére szolgáló eszköz. A bonyolult rituálék, a matematikai összefüggések, a csillagokhoz való illeszkedés, titkos rítusok, a hatalmas építmények, a művészien kivitelezett hieroglifák, az emberi-állati istenségek- mindez az emberek számára megoldhatatlan rejtélyeket jelent, ami elvonja a figyelmüket attól a ténytől, hogy saját otthonuktól távol tartják őket fogsgában egy börtön planétán. Mert az igazság az, hogy nincs olyan ember, aki nem máshonnan származna. A Földön nem „fejlődött ki” egyetlen ember sem[MSOFFICE19] .

Az ókori Egyiptomban a papság közvetlenül hozzátartozott a börtönőrséghez. Ma is szolgálják ugyanezeket az urakat, de már ők maguk is foglyok. A papság segít abban, hogy az emberek soha ne ébredjenek tudatára a valóságnak, hogy máshonnan lettek idehurcolva, megfosztva memóriájuktól és mindattól, amit birtokoltak.

 

Masszív tárgyak, mint ezek a piramisok, nem lehetnek spirituális jelképek.Az, hogy a halottal a kincseit és tárgyait is eltemették, azt fejezi ki, hogy a halott nem egy spirituális lény. Odahaza, aki elment, bármikor visszajöhetett és a tárgyait újra birtokba vehette.

 

A nagy építmények mind értelmetlenek voltak és csak arra szolgáltak, hogy egy titkokzatosság lengje körül őket. A Domain és a Birodalom háborúja ebben a naprendszerben[MSOFFICE20]  majdnem 7500 évig tartott.

 

Miután a Domain leszámolt az egyiptomi Birodalmi vezetőkkel, ie.3450-től a fáraók már emberek voltak. Ezután 350 év káosz következett. A harcok nyomait gondosan eltakarították, hogy ne derüljön ki a igazság. Mindaz, ami a egyiptomi kultúrát jellemzete, kész csomagokban érkezett a Földre. A tudósok nem feltételezik, hogy a régi papok sugárfegyverekkel rendelkeztek. Azt gondolják, hogy az csak egy vallásos korszak volt. Ie.3172-től több bányát nyitottak Dél-amerikában, mivel a Birodalomnak szüksége volt a fémekre a háborúhoz. A Birodalom mindenfelé a galaxisban bányászatot folytatott.

 

A Domain expedíció évezredeken keresztül keresgélte az elveszett 3000 emberüket. Összesen 900 tiszt vett részt ebben a keresésben, minden tiszthez 300 katona tartozott. Szárazon, vízen és a levegőben is dolgoztak. Műszerük egy fához hasonló szkennelő eszköz volt, amelyhez áramforrás is tartozott, ami egy kosár vagy víztartó edényhez hasonlított. A sok nép faragványaiban ábrázolt szárnyas madárarcú teremtmények és szárnyas repülők őket ábrázolták. A mitoszokban szereplő Élet fája pedig az ő kereső műszerük.Ők voltak továbbá az ezüstruhában ábrázolt figurák, akiket Oannesnek neveztek a helyi emberek, ők a búvárok voltak.  Az emberek sellőknek gondolták őket. Több emberüket ugyanis bálna és delfintestben találták meg. A sumérok annunakiknak nevezték őket, a biblia pedig nephilimeknek. Az emberek teljesen félreértették az ő küldetésüket. Nem is lehetett ez másként, hiszen a küldetésük titkos volt. Ha meg is találják az embereiket, nem vihetik el őket a hajóikon, mert azon nincs oxigén.

 

 

Az evolúcióról

 

Airl több milliárd évvel ezelőtt tagja volt nagy galaktikai biológiai laboratóriumnak, amelynek az volt a feladata, hogy a lakatlan bolygók számára éleformákat hozzanak létre. Ebben az időben még milliószámra léteztek lakatlan bolygók. Az élőlények katalógusait hozták létre a bolygók és csillagok tulajdonságaihoz illesztve. A genetikai állomány egy része egyforma, közös volt minden életformára. A társaság megállapodásokat kötött a bolygók kormányával, hogy milyen élőlényeket kívánnak letelepíteni. Hatalmas komputerekben tartották nyilván az adatokat és élénk galaktikai kommunikáció és kereskedelem folyt. Mindenféle szakma képviselői együttműködtek a prototípusok kialakításában. A prototípusokat mesterségesen létrehozott klímában és környezetben tesztelték. Utána tesztelték, hogy mennyire kompatibilis az újonnan létrehozott életforma a bolygóval és az ott lévő többi életformával. Olyan is előfordult, hogy a bolygó klímáján kellett igazítani, de egyszerűbb volt az életformákat hozzáigazítani az adott környezethez. Egy barátja elmondta Airlnak, hogy kb. 70 millió évvel ezelőtt, amikor egy galaktikai háború szinte minden életet kipusztított a mi naprendszerünkben, akkor a benépesítést ők végezték. Az egy hatalmas munka volt, mert a bolygót is ki kellett igazítani, hogy alkalmas legyen a benépesítésre. Minden életformát az övükéhez hasonló biológiai laboratóriumokban tervezték. Nem az evolúció, hanem az Is-Be-k teremtő elméje hozta létre a tengernyi változatos formát. Például a Földön úgy 100milliónyi faj él és ehhez hozzá kell számolni a kihaltakat is, amelyek száma ennek többszörösét teszi ki. A természetes kiválasztódás nem más, mint egy science fiction. Ha egy Is-Be nem manipulálja a genetikai állományt, akkor egyik fajból soha sem lesz egy másik faj. És mitől lenne az élőlényeknek és formáiknak ez határtalan változatossága?

 

Miután a pótlás óriási feladatot rótt az ezzel foglalatoskodóknak, feltalálták a szaporodást és azt, hogyan lehet azt önfenntartóvá tenni. Az un. tápláléklánc is egy biotechnológiai találmány volt. Először a rovarok és a virágok között teremtettek ilyen kapcsolatot, mivel a rovarok és virágok teremtése egy társaság kezében volt. Csakhogy a baktériumok és a paraziták teremtése is az ő kezükben volt, de azokra nem volt kereslet. Ők találták ki, hogy az állatok egyék meg egymást, hogy táplálékhoz jussanak. Addig erre nem volt szükség, az állatok is a napfény-energiából, ásványokkal és növényekkel táplálkoztak. De fokozatosan egymást kezdték enni és akkor kellett feltalálni a szexuális úton való szaporodást. Ennek a részleteit is kidolgozták: a sejtosztódást és a fajfenntartást. Ez az egész iparágat lezüllesztette és szétzilálta, jelenleg  már nem is működik, így ha valahol kihal egy-egy faj, már nem olyan könnyű pótolni. A technológia még nagyon távoli helyeken megvan komputerekben, de senki sem foglalkozik ezzel. A szexuális úton való szaporodás módszerét úgy nevezték, hogy ciklikus stimuláció-reakció generátor. Ugyanezt a módszert alkalmazták a homo sapiens faj létrehozásához[MSOFFICE21] . A testbe beépítettek egy kémiai-elektromos triggert, ami odavonzza az Is-Be-t, hogy elfoglalja a testet.[MSOFFICE22]  A szépség fájdalmának vagy esztétikai fájdalomnak nevezte Airl azt a hullámot, amit arra készteti az Is-Be-t, hogy hús-vér testbe költözzen. A szépség és fájdalom kombinációjának az érzése veszi rá az Is-be-t, hogy testben lekösse magát. Ez más, mint amit az alacsonyabb rendű életformáknál (pld. Emlősállatoknál alkalmaznak: ott a szagmirigyek által kibocsátott vegyületek vagy a hormonok teszik meg ugyanezt. Ezen kívül a táplálék szűke is arra készteti az állatokat, hogy szaporodjanak. Ez a testi csapdába ejtés a galaktika legeredményesebb eszköze arra, hogy munkaerőhöz jussanak az uralkodók.

 

A domain és a Birodalom közös vonása, hogy hierarchikus felépítésű. A felső osztály szabad Is-be-kből áll, akik mehetnek, ahová kívánnak, mert nem muszáj testben lenniük. Aztán vannak, akiknek hol testben kell lenniük, hol nem, végül azok, akik mesterséges, csinált testet viselnek. Vannak aztán tisztán robotok[MSOFFICE23] , melyeket háborúban lehet használni és távolról is ráirányíthatóak. Az űrhajózásra nem alkalmasak a hús-vér testek, mert nagyon sebezhetőek és mindenféle szükségleteik vannak és gyorsan tönkre is megy a fizikai test. A báb testet viszont akárhányszor lehet cserélgetni. A fizikai testnek hibája azonban, hogy vissza lehet élni vele és többféle hátránnyal jár: egyrészt az Is- Be-t csapdába lehet ejteni a testében, ahonnan nem képes szabadulni. Másrészt ré lehet bírni, hogy csak a testével foglalkozzon és ezáltal elveszítse spirituális erejét. A test segítségével rabszolgasorba lehet taszítani más Is-Be-ket. A rangot ki lehet fejezni a megfelelő testtel illetve a testhez kötődő különbségekkel. El lehet képzelni, mennyi formát hoztak létre a biotechnológiai társaságok galaktika-szerte.

 

A jelenlegi (1947) szédületes technológiai fejlődés nem volna lehetséges másként, ha a Domain nem korlátozza a Birodalom tevékenységét. Kibontakozás azonban csak úgy volna lehetséges, ha az emberiség meg tudná szüntetni az amnéziáját. Erre azonban nincs kilátás, mert az emberiség bűnözői elemei, akiket szintén erre a bolygóra internáltak, a katonai hatalom, a pénzügyi hatalom és a fizikusok, akik pusztító fegyvereket, vegyületeket, betegségeket és társadalmi káoszt teremtettek, most akár a Földet is megsemmisíthetik, ha nagyobb méretekben állítják elő az atombombát, amely a Föld akár egész oxigénkészletét egyetlen robbantással megsemmisítheti. És kiirthatnak minden életet. A tudomány nem ismeri a teremtés forrását, csupán a teremtés termékeit. A teremtés esszenciája nem lelhető fel semmilyen mikroszkóppal, teleszkóppal vagy mérésekkel. Az univerzum soha sem lesz megérthető, ha az Is-Be lényegét sem értik. A tudomány számára minden tiltott, ami nem mérhető, így az elme vagy a szellem tanulmányozása. A tudomány nem más, mint az anyag vallása. Az anyagot imádja. A tudomány számára a teremtés a minden, a teremtő a semmi. A vallás számára a teremtő a minden, a teremtés a semmi. A teremtés tanulmányozása a teremtő Is-be nélkül hiábavaló. A civilizációk igazi géniuszai azok, akik képesek felszabadítani az emberek memóriáját és segíteni abban, hogy megvalósíthassák a bennük lévő potenciált. Erre semmilyen erkölcsi kódexek, misztériumok, a hit, a drogok vagy a fegyverek vagy más dogmák nem alkalmasak. Azt, hogy miként kellene az emberiség memóriáját visszaállítani, sem a Birodalom, sem a Domain nem tudja. Minden ilyen kísérlet rendkívül kockázatos. A legutóbbi ilyen kísérlet volt Nicola Tesla. Ő személyesen abban tud segíteni, hogy hátrahagyja z űrhajót és a ruháját, amelyekből sok mindent kiokoskodhatnak. De korántsem mindent. Ezek az űrhajók csak művi testtel rendelkező Is-Be-k által működtethetők. Az űrhajó anyaga mikroszinten úgy van programozva, hogy sok ezernyi funkciót tud betölteni. Elő tudják állítani a fény teljes spektrumát, alkalmas az automatikus navigációra és szabad energia előállítására vagy inkább lehívására is alkalmas. 

 

Az Is-Be spirituális lény nem térben és időben helyezkedik el, hanem ő teremti a teret és időt és a formákat, a formák változásait. Minden Is-Be által teremtett forma életnek nevezhető. Az Is-Be úgy határozhat, hogy időben és térben helyezi el magát. Idő, energia, objektumok és a tér, ahogyan azt a fizikai univerzumokban értik, létezhet vagy nem[MSOFFICE24] . A Domain olyan galaxisban is jelen van, ahol ezek nem léteznek. Energia azonban mindig teremthető, de nem pusztítható el. Az Is-Be-k számára mindig rendelkezésre áll a teremtéshez szükséges energia.

 

A Birodalom tudatkontroll aknamunkája azon is megfigyelhető, hogy az emberek cselekedete gyakran teljesen váratlan és megmagyarázhatatlanul irracionális. A Börtönőrök minden elnyomó és totalitárius hatalomgyakorlást támogatnak.

 

Azok az Is-Be-k, akik az elpusztult civilizációkban éltek, mint India, Kína, Mezopotámia, Görögország, Róma, Manapság Amerikában, Franciaországban Oroszországban stb. inkarnálódnak. Vannak olyan emberek, akik csak néhány száz éve kötődnek a földhöz.

Mert máshonnan lettek idehozva. Mások viszont ősidők óta itt vannak.

 

*************************

A történet végét egy külön boríték tartalmazta.  Matilde leírta, hogy egyik napon újra forszírozni próbálták a parancsnokai, hogy Airl válszoljon az őket érdeklő kérdésekre, de ő újra megtagadta a kérést, ekkor átadták Matildenak az egész anyagot, hogy legalább azt érje el Airl-nél, hogy átnézi az anyagot és igazolja, hogy az, amit Matilde szavakba öntött, megfelel Airl mondanivalójának. Airl ezt is megtagadta, mondván, hogy egész biztosan megfelel.  Airl már távozni készült az övéihez (nyilván műteste hátrahagyásával),  egy katonal kommandó váratlanul lerohanta, és elektromos sokkolással  lebénították.  Ezután többé nem mozdult és nem kommunikált, pedig Matilde ezzel még jó pár napig próbálkozott.. Matildot elbocsátották a seregből, egy távoli vidékre telepítették le és örök titoktartásra eskették. Valahogyan azonban ott felejtették nála az egész paksamétát, amelyet Airlnek kellett volna hitelesítenie.  Később Airl újra kapcsolatba lépett   Matilde-dal, mivel utolsó pillanatban sikerült elhagynia műtestét, így spirituális lénye nem esett szét az áramütéstől.  Matilde 60 évig őrizte a papírokat és csak halála előtt adta át azokat Spencernek, hogy hozza nyilvánosságra, mert neki már úgyis mindegy és azt tartja helyesnek, ha nyilvánosságra kerülnek ezek a dolgok. Az utólagos kommunikáció során Airl tudtára adta Matildnak, hogy azért sikerült kommunikálniuk illetve azért választotta Matildot, mint egyetlen emberi lényt, akivel hajlandó kaommunikálni, mert Matilde-ról kiderült, hogy a 3000 elveszett domain-beli Is-Be egyike.

 

 


 [MSOFFICE1]a domain angol szó, jelentése: valaki uralma alatt álló terület, birodalom

 [MSOFFICE2]A komkrét levés  az egyédiséget jelenti.   Ez nem feltételenül azt jelenti, hogy anyagi testben akarna az is-be létezni, hanem azt jelenti, hogy mindenféle formákat öltve , saját magából kisebb, változatos  életformákaat teremtve  tapsztalatokat szerez., mindenfélét kipróbál.

 [MSOFFICE3]Airl nem részletezte, mit ért fizikai univerzumon, de valószínűleg azt a nagyobb rendszert, amely sok galaxisból áll össze.  A fizikain valószínűleg az ember számára látható dimenzióban lévő galaxisokra gondolhatott. 

 [MSOFFICE4]voltaképpen arról van szó, hogy az egységes mezőből annyi enrgiát hívhatnak le , amennyir  szükség van. Az energia ugyan nem pusztítható el, de  széteshet és visszalakul tagolatlan struktúráltalan mezővé.  Airl erről a lehetőségről nem beszél.

 [MSOFFICE5]például nyersanyakitermelést, azaz bányászatot..

 [MSOFFICE6]nem lehet tudni, kikről van szó. TAlán az annunakikról.

 [MSOFFICE7]Több ilyen frekvenciahálózat  létezik és mostanában egiket a másik után aktiválják.  Nem tudni, hoy Airl csak egyről tudott-e valójában, vagy nem akarta részletekbe  bocsátkozni.

 [MSOFFICE8]ezek a rendszerek valóbanléteznek és a Föld csillagkapuban vannak a központjaik. .

 [MSOFFICE9]Ezek szerint , ha ez igaz,  akkor a karma urai meg a másvilági bíróság stb. amiről  azok az emberek beszélnek, akiket hipnózisban visszavisznek a  két inkarnáció között un. bardo állapotba, , a "tanítók", felügyelők, szellemi vezetők nem mások, mint aa Földet ellenőrző Régi Birodalom bázisainak főnökei., Legalábbis az emberek nagyobb részére ez vonatkozik.

 [MSOFFICE10]Ilyen beszámolókról és és a földi élet során tanúsított viselkedés kiértékeléséről igen sok szellem és hipnózisban emberek is beszámolták. (. Whitton-Fisher: Létköz c. könyve

 [MSOFFICE11]a magam részéről nem értettem, miért nevezte ezt a kategóriát érinthetetlenek (untouchabeble).u. Lehetsgées, hogy ezek az Is-be-k  az uralkodók körében is megbeszülsének örvendtek.

 [MSOFFICE12]Sok ilyen hely van, sőt  több hálózatról beszélhetünk..

 [MSOFFICE13]Sokszor gondolkodtam rajta, hoyan lehetséges, hogy egyes korokban egyes helyyeket  olyan kifinomult technológiákkal készítettek dolgokat, mintha  ma készültek volna.  Például a bonyolult és rendkívül finom szöésű textíliák, hatalmas és bonyolult épületek, hajózási és csillagászati műszerek stb. Itt a magyarázat: eges emberek előző életeikben felhalmozott tudásukból ez-az visszajön és ez misszire az átalg fölé emeli a teljesítményüket.

 [MSOFFICE14]

 [MSOFFICE15]Airl Domain-je úgy látszik, nem  úgy gondolja, hogy létezik egy központi (csúcs) teremtő, amely minden létező dolog végső forrása. Csakhogy akkor felmerül a kérdés, hogy az  Is-Be.k ki teremtette. A legnagyobb kozmikus rendszerek magját ki ültette el:   Másfelől viszont az nagyon valószínű, hogy valamennyi vallást a

Föld felett ellenőrzést gyakoroló Is-Be-k hozták létre. 

 [MSOFFICE16]Ez valóban így van: aminek figyelmet szentelünk, akkor is, ha ezt negatív érzlmek kísérik, mint a düh, az indulat, a gyűlölet. Ezek a kiadott energiák a saját energiaszintet és az energia frekvenciáját csökkentik. 

 [MSOFFICE17]Az elektrosokk lényegében az emberek elektromos enrgiamezőinek az összezavarása  a sugárzási rendszerek által.

 [MSOFFICE18]Nem tudni, miért csak ezeket sorolta fel, hiszen ennél sokkal több olyan föld alatti bázis van, ahol  mindenféle földön kívüli csapatok és csoportok dekkolnak. De lehet, hogy a holtak lelkeit  mnd csak ezekbe viszik? Nem mintha ez sokat számítana...

 [MSOFFICE19]A Földön élő emberek tehát nem  állatokból fejlődtek ki, hanem más Is-Be-k teremtették a földi Is-be-ket.  A hasonó fizikai felépítés nagyon különböző genetikai állományt takar.  Az Is-be-k genetikai állományát illetően a fizikai test milyenségének alig van jelentősége..  

 [MSOFFICE20]Valószínűleg nem a mi naprendszerünkre gondol, hanem talán a galaktikai naprendszerre, bár  persze ez nem biztos.

 [MSOFFICE21]Más források szerint  az annunakik hozták létre a homo sapiens fajt a Földön található majom és  a   korábban már létrehozott és elterjedt emberi gének megfelelő kikeverésével. Az új fajt bányászakodához használták rabszolgaként. 

 [MSOFFICE22]Az embrió a szellem  integrációja nélkül csak egy  élő hús.  A szellem  a fogantáatás utáni 22-55 nap között száll be.  A megfelelő test kiszemelése, kiválálasztása jóelőre megtörténik.  A trigger emlegetésével valószínűleg arra a jelre gondol, ami jelzi, hogy a test már alkalmas a szellem befogadására.

 [MSOFFICE23]Más földönkívüliek is beszéltek arról, hogy gyors technológiával elő tudnak állítani olyan testeket, amelyekbe beépítenek olyan intelligenciát, amely bizonyos  viszonylag  egyszerűbb munka elvégzésére alkalmassá teszi a robbotot..  Emberekről is képesek pontos másolatokat készíteni. Állítólag a Földön is sok iylen földön kívüliek által "előállított" klón van., 

 [MSOFFICE24]Az univerzumok fizikai részei benne vannak egy hatalmas tudatmezőben, amelyben mindezek nem léteznek. 

A könyv itt olvasható: http://www.bibliotecapleyades.net/vida_alien/alieninterview/alieninterview.htm

Adatok

  • Sysmus

  • UFO, Roswell

  • 2010. már. 5. 16:05

  • 2010. szep. 18. 15:13

  • magyar nyelvű

  • saját

  • 22 466 megtekintés

  • 5 darab

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

Eddigi hozzászólások

#5
2014. feb. 23. 14:20
Más megoldás: Kiválasztott emberek kiutaztatása ebből a naprendszerből, és halál előidézése az árnyékoló mezőn kívül. Kísérleti alanyként én ezt a kockázatot is vállalom!
#4
2014. feb. 23. 14:14
Kb. egy éve találkoztam az anyaggal. Önkénytelenül elkezdtem egy online fordítóval fordítani, mert 100%-osan igaznak éreztem tudtam. Ha van IS-BE aki a soraimat olvassa több dolgot jegyeznék meg: Az árnyékoló ernyő egész biztosan a földön és nem máshol van elrejtve. Így a logikus mert, így lehetetlen anélkül kiikattani hogy az IS-Be ne kockáztatná rabul ejtését. Könnyen elképzelhető hogy a Birodalom fegyőrei nem részesülnek a tudattörlésből, ők ha reinkarnálódnak azt úgy teszik hogy nem felejtenek. Őket a világ valódi vezetői között kell keresni pl: Illuminátusok rendje! Ők itt vannak köztünk a földön, így tudtak elrejtőzni előletek! Ha ehhez a bolygóhoz vagyunk kötve, akkor egyetlen út létezik: a börtön szétrombolása és az egész bolygó elpusztítása. Én vállalnám a kockázatot! Ezt meg kell tenni! Egyetlen IS-BE sem teheti ezt meg a másikkal, és egyetlen IS-BE sem mehet el emellett szó nélkül! Két út lehetséges: vagy a legjobbjaitok idejönnek, és mindent kockára téve segítenek rajtunk fivéreiteken, vagy az emberiség tudat alatt katasztrófát fog előidézni, valószínűleg nem véletlenül. Nem tudom milyen szerződések kikötések vonatkoznak erre naprendszerre, és erre a bolygóra, de ha segítetek az IS-BE emberiség nem lesz hálátlan és vissza fogja fizetni a kölcsönt. Úgy gondolom az egyetlen megoldás a Föld, a Hold, és a Mars kiürítése, és teljes elpusztítása! Fivéreink vagytok, kötelességgel! Segítsetek rajtunk minden erőtökkel!
#3
2012. aug. 16. 12:48
Én mint a 9 kvadráns parancsnoka 37 ezer csillag flotta kordinátora feletébb érdkesnek találtam az egyik szövetségesünk nyilatkozatát. meg kell erősítenem, hogy valóban a föld nevű planétán ami az ashauniverzum peremén van és határos a 7-8 kvadrásban található csillagrendszerekkel. A földet jelenleg P.G.I.Ö parancsnokom felügyeli és komoly karantén alá helyezte, mivel a leg utóbbi előre tolt állomás helyünk volt de egy kozmikus baleset következtében fel kellett számolni egységeinket. Az időközben a szomszédos bolygóról át mentettek csoportja lassan elkeveredett egymással, de mégis egy 7 törzs szövetségre lépet egymással. Biztosítva ezzel a békét, és a rendet a planétán. A rendelkezésre álló információk szerint jelenleg a a Kárpát medencében állomásoznak ..de erről majd később..
#2
2012. feb. 1. 16:13
Elképesztő egyezések mutatkoznak Airl elmondása és a Szcientológia között.
L. Ron Hubbard 1950-ben kiadta a Dianetika könyvet, amely az emberi elméről tett felfedezéseiről szól. A könyv leírja, hogy miként rögzülnek az emlékek és azt is, hogy rég elveszettnek hitt emlékeket hogyan lehet felszínre hozni. Az emlékek felidézésére kifejlesztett technológiát auditálásnak nevezik. Nagyon gyakorlatias.
Miután a könyv óriási sikert aratott, rengeteg érdeklődője és művelője lett a Dianetikának. Bár a Dianetikát nem foglalkoztatta semmiféle előző életek, egyszer csak érdekesebbnél érdekesebb dolgokról kezdtek el beszélni az auditálásban részvevő emberek. Olyan dolgokról, amelyek nyilvánvalóan nem történhettek meg velük.
Űrhajózás, kardfogú tigris végez velük, csatatéren lovak tapossák... stb.
Először un. "álfelidézés"-ként tekintettek az auditorok ezekre az esetekre.
Mivel minden auditori jelentés (az ülésen elhangzott dolgok) befutott L. Ron Hubbard asztalára, Hubbardnak feltűnt, hogy rengeteg az azonos történet.
Ami a legmeglepőbb volt számára az az, hogy ezek az emberek nem ismerték egymást, több ezer mérföldre laktak egymástól és különböző korosztályúak voltak.
Mivel itt voltak ezek az ellentmondásos esetek, Hubbard nekiállt ezen esetek hátterének kutatásához. Sok különböző embert auditált és rengeteg azonos eseményt talált, amelyek korábbiak voltak annál, mint amennyi az auditált ember életkora.

Azért, hogy a világon a Dianetika auditorok ne kezeljék ezeket az eseményeket "álfelidézés"-ként, megírt egy könyvet (1952), amelynek az volt a címe, hogy " Mit auditáljunk?"
Olyan eseményeket írt le benne, amelyeket az auditoroknak figyelembe kellett venniük, hogy léteznek. És ha beleakadnak ezekbe az eseményekbe auditálás során, akkor tekintsék valós beszámolónak és ne legyintsenek, hogy "álfelidézés".
Ez a könyv később egy új címmel jelent meg: Az Ember Története.
Az Ember Története bevezetőjében ez olvasható:
"Ez egy hidegvérű és tényszerű beszámoló az elmúlt 76 milliárd évről."

Ennek a könyvnek a megjelenésekor az arizoniai Phinix-ben Hubbard tartott egy előadássorozatot is a témával kapcsolatban.


Néhány érdekesség a könyvből és az előadásokból:

KÖNYV:
109.oldal

ÉLETEK KÖZÖTT
Halálkor a Thetán elhagyja a testet, és az ÉLETEK KÖZÖTTI területre megy. Itt "lejelentkezik", kap egy erős felejtőimplantot, és már küldik is le egy egy új testhez, mielőtt az épp megszületne. Legalábbis a Föld körzetében működő megszálló ezzel a módszerrel tevékenykedett.

Ez az implant nagyon érdekes. A Thetánt egy sok-sok képet tartalmazó kerék elé ültetik. Ahogy a kerék forog, a képek eltávolodnak tőle. Őt jobbra, balra és hátra mozgatják, de egy tükörrendszer még mindig azt mutatja neki, hogy ő a képek előtt ül. A képeken keresztül egy erőtér találja el. Azután a képek elhalványulnak. Ezzel az egésszel azt a benyomást keltik benne, hogy nincs múltja, már nem ugyanaz az identitása, és az emlékezetét kitörölték...
A képek egyébként a jelenlegi földi időszak megszokott környezetét mutatják - üres telkek, házak, udvarok állóképeit -, és bárkire vonatkozhatnának...

A Thetánok nem mindig jelentkeznek le. Ha egyszer már implantálták őket, ez a meghaláskor be fog kapcsolódni és kitörli az előző életet...

Az egyik életről a másikra való felejtés természetes következménye annak, hogy a Thetán önmagát a fizikai testéve azonosítja, és hogy mások is fizikai testként azonosítják őt. Ezenkívül ő is fizikai testként azonosít mindenki mást. És ha egyszer már fizikai testnek kell lennie, akkor legszívesebben tiszta lappal és egy új testtel indul...

A legtöbbeknek a Mars a jelentkezési területe. A nők nagy része a naprendszerben máshol elhelyezkedő állomásokra jelentkezik le. Előfordulnak olyan események is, amelyekben földi jelentkezőállomások szerepelnek. A jelentkezőállomásokat ernyőkkel védik. A Marsiak utolsó ilyen földi állomása a Pireneusokban volt felállítva...
---------------------

Az előadásból a holdról:

Férfi hang:
Bázisok a Holdon, amit az akit auditálok, néha emleget.

Hubbard:
Á, időnként emlegetik? Nos valóban vannak bázisok a Holdon, igen - de a Hold másik oldalán. Van egy kolónia is ott, a Hold másik oldalán... Van ott fent egy menedékhely...
...A Hold másik oldala a 33-as űrállomás.

...A csészealjak amik ide jönnek, stb, azok - nagyrészt csak ide jönnek. Azt mondják: "Nos menjünk be ide". És tovasiklanak, stb. Szinte soha nem szállnak le. Leszáguldanak az atmoszférán keresztül és még nem is kíváncsiak. Nincs semmiféle küldetésük itt.
Ez az ami nem fér az emberek fejébe itt a Földön. A földi emberek annyira egocentrikusak. Azt hiszik, hogy fontosak. Azt hiszik, hogy ez egy fontos bolygó. Azt hiszik, hogy számít valamit és az emberek ide akarnak jönni, hogy megnézzék őket, meg ilyenek. És nem értik meg azt a tényt, hogy valaki csupán gravitációs ugródeszkának használja a Földet.
Megy a Vénuszra, vagy valami ilyesmi, és valahonnan máshonnan jön. És lejön ide egy gömb irányába, hogy letérjen a pályájáról. Semmi különös nincs ebben. Jön a föld felé és dobbant egyet róla...

------------------------------------------------------------------

Érdekes ahogy Airl említi, hogy az itt maradt 3000 is-be inkarnálódott és nem emlékeznek arra, hogy ők kik valójában.

Hubbard is tesz egy ilyesmire utaló megjegyzést.

Előadás:

Hubbard: Ha találtok valakit az Ötödik Megszálló Erőtől, a Harmadik zászlóaljból, akkor legyetek olyan kedvesek megkérni, hogy írjon nekem. Ezt komolyan mondom. Ötödik Megszálló Erő, a Harmadik zászlóalj - kérem, hogy írjon nekem.

Férfihang: Összefutottál már a Második zászlóaljjal?

Hubbard: Micsoda?

Férfihang: Összefutottál már az Első és a Második zászlóaljjal?

Hubbard: Ha-ha. Jó vicc. Csak a Harmadik érdekel.

Nőihang: Az a tiéd?

Férfihang: Ne találgass!

Hubbard: Hát ez van. Ez a bolygó... itt a dolgok jól összekavarodnak. Az emberek időnként átmennek azon a nyavalyás marsbeli ernyőn, és elveszítjük őket.

---------------------------------------------------------------------------------

Rengeteg dolog van még amit írhatnék. Ferenc Ferdinándról is kimerítő történet van. Hogyan rombolta szét az az (Is-be) aki elfoglalta Ferenc Ferdinánd testét, a marsiak állomását.

Legközelebb írok róla.
#1
2011. aug. 17. 20:16
Kérés!
A könyv itt olvasható: www.biblitecapleyades...stb jelzéseket ütöttem be, de csak a 12 oldalas kivonatott találtam, amit már ismertem. Nagyon hihetőnek tűnik, ezért bővebb információra lenne szükségem. Ezért keresem a KÖNYVET!
Tisztelettel: PAndar. 2011. 08. 17.
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
{http://theoria.eu/emui_es/documents/dqtxjvpm.phpap_kod}
{http://theoria.eu/emui_es/documents/dqtxjvpm.phpap_szoveg}