A láncravert


A családi ház bejárati kapuján fehér, zománcozott tábla hirdette: "Vigyázz, a kutya harapós!" Ez a tábla volt hivatva Bundás nevű kutyáról állítani, miszerint Ő harapós. A Bundás nevet fekete, sűrű szőrzete miatt adta a gazda házőrző ebének, s csak ráadásnak számítottak erős, fehér fogai, izmos termete, ez ugyanis szopós korában nem volt bizonyos, hiszen picike testén mindez nem látszott.Bundás teli reményekkel indult az életnek, s égett a vágytól, hogy gazdája minden parancsát teljesítse, ám mindezért dicséretet is alig-alig kapott. Sőt! Ahogyan múlt az idő, egyre kevesebbet foglalkoztak vele az emberek. A gazda sem ért rá szeretgetni, tanítgatni szinte soha. Mindez nagy szívfájdalmat okozott Bundásnak, pedig kutyaösztönére hagyatkozván folyamatosan ellenőrizte a rábízott ház kertjét, szemmel tartott minden mozgást, kereste az idegen szagokat, illatokat, egyszóval pontosan felmérte az őrzésére bízott területet. E feladat teljesítéséhez naphosszat kellett járnia-kelnie, amiért ritkán kapott elismerést, azt is csak vacsorakor. Ennek ellenére, híven teljesítette dolgát, pedig nyugalmát többször zavarták meg az utcán jövő-menő emberek vagy macskák, akiktől őriznie kellett a házat és tájékát. Iyenkor lóhalálában futott a kerítés közelébe, ahol az őt ingerlő gyerekek is haragították! Szívesen megharapott volna egy – kettőt közülük, de ezt megakadályozta a sűrű sodronykerítés, Bundás szerencséjére. Kellemes illatú gyerekek is jártak arra, akik megsimogatták, vagy szóltak hozzá egy-egy kedves szót. Őket türelmetlenül várta nap, mint nap a megszokott irányból. Amikor végre szagukat vette, vagy hangjukat hallotta, boldog farkcsóválással kísért csaholással fejezte ki örömét. Ilyenkor az egész lelkét betöltő gyönyör lepte meg annyira, hogy szégyenszemre az is megesett, hogy bepisilt. Igaz, ez kisebb korában fordult elő, de előfordult.A macskákat viszont sehogyan sem tűrte Bundás! Ha szagot kapott, vagy meglátta e szemtelen fajtát, árkon-bokron keresztülszaladt, s kiüldözte a betolakodót. Sajnos, még akkor sem nyugodhatott meg, mert egy-egy pimasz macska, mancstávolságban mosakodott a sodronyháló másik oldalán, Bundás bosszantására. Ezek után nem világcsoda, ha a házat őrző eb le s föl szaladgált a kerítésen innen, tehetetlen dühében! Morgott, vicsorított, ugatott, ám mindez nem zavarta a szomszédék gyűlöletes állatát. Sőt! Másnap is átmerészkedett! Ebben a helyzetben nem róható fel Bundásnak a palántatarolás, ugyanis nem sorolta kutyakötelességei közé a zöldségek kíméletét. Ebbéli tudatlansága okozta, hogy kegyetlenül elverte a gazda. Bundás vonyított testi-lelki fájdalmában, ráadásul azt sem értette, miért ütik, amikor híven teljesíti kötelességét. Fogalma sem volt mi rosszat tett éppen Ő, aki a rábízott területet védte az idegen betolakodó ellen, ugyanis, Bundás szerint a macska is ebbe a fogalomba tartozott.

Amikor e pofátlan ragadozót többször kényszerült kiűzni, újra és újra botütést kapott, sőt, azt a borzalmat is el kellett szenvedje, hogy láncra verték! E szörnyű, szabadságától megfosztott állapotában naphosszat vonyított, szűkölt, sírt, de mindhiába! Rá sem nézett senki: nem vették kutyaszámba! Amikor este végre szabadon engedte a gazda, boldogan szaladgálta körbe-keresztbe az őrzésére bízott területet, azt hitte, vége a büntetésnek! Igaz, nem tudta, miért verték láncra, de ezen nem is törte a fejét, élvezte visszanyert szabadságát. Csoda-e hát, hogy eközben sem figyelt az ültetvényre? Ezért aztán újabb botütést szenvedett el, aminek okáról most sem volt fogalma. Amiről viszont fogalmat alkotott, az a félelem volt. A verést napokon keresztül szenvedte Bundás, amikorra végre felfogta, hol van az a hely, ahova lépnie sem szabad. Akkor sem értette, miért követeli így a gazda, de ezt nem is firtatta. Minden igyekezetével azon volt, hogy pontosan kövesse gazdája parancsait, miközben arra is rá kellett ébrednie, hogy a lánctól, már soha nem szabadulhat.

Sok ember tartja rabságban hűséges ebét, ha útjában van, s elengedi, ha szolgálatát várja: kutya ilyet soha nem tesz.Azért jó is volt Bundás életében. Vasárnap finom falatokat és nagy csontokat kapott, ám ilyenkor a közelébe sem mehetett senki: féltette a csontjait. Bundás egyedül a gazdának fogadott szót, tőle ugyanis félt! Pedig Bundás okos volt, ütlegelés és béklyó nélkül is megtanulta volna hová lehet, és hová nem lehet lépnie, ha szeretettel neveli.  Így múlt el szeretet nélkül több év magányos kutyalelke fölött. Társtalanul, megkötve kellett eltűrje a tél zordon hidegét, a jeges esőt, a rekkenő hőséget, a villámlásokat, amit ijesztő dörgések követtek. A gazda még ilyenkor sem jött megvigasztalni remegő szolgáját, ezért volt kénytelen reszketve, magányosan megbújni kicsiny házában, ahol félelmében összegömbölyödött, s várta, hogy mindez elmúljék. Bajait fokozta, hogy ivóvizet sem kapott rendszeresen, hiszen télen, ha volt is befagyott, nyáron pedig nem volt elég, vagy kiborította a lánc, s csak nagy sokára hozott valaki friss vizet. Az is fájdalmas volt kutyalelkének, hogy a faluban minden eb boldogan szaladgálhatott naphosszat, amit Bundás csak szemlélhetett. A rövid póráz is akadályozta házőrző tevékenységében, ezért volt kénytelen erős ugatással, fenyegető magatartással teljesíteni kötelességét, miközben rángatta, horzsolta a nyakát a durva lánc, sőt tépdeste a szőrét, indulatos mozgása következményeként. Ennek ellenére tette a dolgát, pedig tudta, hogy baj esetén tehetetlen. A gazda, ezt sem vette figyelembe, sőt, észre sem vett Bundás gyötrelmeit: lelkéből hiányzott a szeretet.

Bundást nem kárpótolhatta az éjszakai szabadság, mérhetetlen szenvedéséért! Szeretet nélkül olyan magányos volt a lelke, mint sok-sok emberé itt, e Földön. E kutyalelket tönkretevő állapotban öregedett meg, s minden valószínűség szerint haragudott az egész világra. Igaz, ezt soha nem fogalmazta meg, ahhoz nem értett. Fenyegetőn, morogván vicsorított lelki fájdalmában a nyugalmát zavaróra. Nem csoda hát, ha dühében két embert is megharapott Bundás. Harapott elkeseredett dühében, tönkretett élete magányában, ám ettől számítottan megbízhatatlan kutya lett.Évek multán megharapta a gazda unokáját is Bundás. Történt ugyanis, hogy a kislány a kerten keresztül ment haza a szüleihez egy nyári estén, játéktól megfáradtan, álmosan, s nem vette észre az úton fekvő, gerincfájós, nagyothalló Bundást: az udvari világítást lekapcsolták a Nagyszülők. A sűrű sötétségben, teljes súlyával szegény állatra lépett, akit éppen a járdán nyomott el az álom. Bundás fájdalommal vegyes ijedségében, gondolkodás nélkül harapott. A gyermek is iszonyatos fájdalmat érzett a bokájában: Bundás elkapta a lábát. Azt is keserű fájdalmában tette, úgy gondolhatta megtámadta valaki, ezért a gyermek minél jobban igyekezett kiszabadítani a lábfejét, Bundás annál inkább „fogta”. Kétségbeesett kiabálására szaladt ki a Nagyapa, aki kivette a kis lábacskát Bundás fogai közül, és kegyetlenül elverte az öreg, általa tönkretett idegrendszerű, hűségben kiszolgált kutyáját.A kislány sebeit ellátták az orvosok, a kis boka meggyógyult. Ami nem gyógyult meg, az Bundás kutyalelke volt: láncraverten még egy kutyának sem élet, az élet! 

Adatok

  • magyar nyelvű

  • saját

  • 1 946 megtekintés

  • 0 darab

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

Eddigi hozzászólások

Legyél az első, aki elmondja a véleményét.

Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0