DKV helyzetjelentés: Változott valami is?


Néhány hónapja lesz annak, hogy két éve cikket írtam a debreceni tömegközlekedés minőségéről "DKV terror Debrecenben" címmel. Nemrég kezdtem el újra rendszeresen igénybe venni a cég szolgáltatásait. Most is akad bőven miről írnom, így bele is fogok ezek taglalásába.

Elsőnek a legégetőbb problémát említeném meg. Szerintem nem sokan csodálkoznak azon, hogy a toplista legtetején (sajnos) megint a buszvezetők szerepelnek. Persze újból kiemelem, hogy tisztelet a kivételnek, mert sokszor találkoztam rendes sofőrökkel is, így rájuk nem vonatkoznak az alábbi sorok.

De az igazság az, hogy még mindig számos olyan vezető van munkaállományban, akik az én felfogásom szerint jelentős szellemi környezetszennyezést hajtanak végre. Az ilyen személyeket én emberek közé sem ereszteném, nemhogy olyan munkakörbe alkalmaznám, ahol nap mint nap emberekkel kell érintkezni.

Az ilyen vezetők királynak érzik magukat a volán mögött és azt hiszik, hogy bármilyen módon megszívathatják az ártatlan utasokat, mert megtehetik. A legtöbb (félénk, idős vagy birka) utas nem mer kiállni magáért, mert mindenkinek van elég gondja így is. Talán engem azért szokott kellemetlenség érni, mert határozottan és világosan tudtára szoktam adni a sofőröknek, hogy vegyenek vissza az egójukból és a vezetésre koncentráljanak. Ilyenkor persze fel vannak háborodva, hogy merek én beleszólni a dolgukba. Pedig az "utas-szívatás" tudtommal nem része a munkaköri leírásnak. Csak egyszerűen nem szeretik, ha valaki megkérdőjelezi a "hatalmukat". De az is valószínű, hogy az ártatlan utasokon vezetik le személyiségük negatív megnyilvánulásait. Ezért nem értem, hogy lehet ilyen sofőröket alkalmazni…

Én közel 10 éve veszem becsülettel a bérletet a tömegközlekedésre. Amikor pedig jeggyel utaztam, akkor mindig az volt az első, hogy lyukasztottam. Így joggal elvárom, hogy embernek és a DKV megbecsült ügyfelének tekintsenek a sofőrök (és az ellenőrök is). Szerintem más is ugyanígy van ezzel. Erre kellene felhívni a vezetők figyelmét is.

Térjünk át a többi kisebb jelentőségű problémára. Amikor a DKV átvette a buszközlekedést, agyba-főbe hangsúlyozták, hogy Európában példátlan minőségű buszokat fognak üzembe állítani! Két és fél év után mit is vonhatunk le, tényleg igazuk volt? E kis idő alatt többször lerobbantak a szuper-modern buszok, némelyiknek az LCD kijelzője sem működik rendesen, az aktuális útvonalat számos alkalommal helytelenül mutatja (a külföldieknek és nem helyi lakosoknak pedig életmentő lenne), nem mindig működik a légkondicionáló, stb.

Ezt nevezi a DKV minőségi tömegközlekedésnek? A jegyárak szinte azonosak a Budapestivel, de itt nincs metró és sokkal kevesebb járat is üzemel. Mindezeket egybevetve nagyon sokat kellene a cégnek és bizonyos alkalmazottainak fejlődnie ahhoz, hogy utas-központúvá váljon. Szívből remélem, hogy 2 év múlva már más hangvételű cikket tudok majd írni a DKV-ról. De azért a fejemet nem tenném rá...

Adatok

  • Szabó Gergő

  • DKV, Debrecen

  • 2012. már. 4. 13:27

  • nem volt módosítva

  • magyar nyelvű

  • saját

  • 1 642 megtekintés

  • 0 darab

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

Eddigi hozzászólások

Legyél az első, aki elmondja a véleményét.

Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0