Hogyan lehet a Felsőbb Ént intenzív részévé tenni az életünknek?


Az itt és most-ban most egy integrációs folyamat zajlik mindazok számára akik úgy döntöttek, hogy visszatérnek az Egységbe.
Az Egy darabokra szedte magát számtalan formában, és számtalan módon.
Minden egyes darabka {aspektus} rendelkezik a tudat egy darabkájával.
Ami elkülönítette egymástól a tudat ezen darabkáit az pedig a fátyol, vagyis az elkülönültség tudatosság.
Ahogy vékonyodik a fátyol, ahogy az egymástól elkülönült aspektusok integrálódnak egymásba, egyszer csak azt veszed észre hogy a felsőbb éned benned van, itt van az itt és most-ban.
És döbbenetes az a felfedezés, hogy a felsőbb én mindig is jelen volt az itt és most-ban, pontosan az emberi aspektus az aki nincs jelen a pillanatban.
Vagyis nem lehet behívni a felsőbb ént az itt és most-ba, mert eleve ott van.
Csak az emberi aspektust az emberi tudatosságot lehet a pillanatba helyezni.
Amikor az  ember a pillanatban van akkor képes felismerni felsőbb énjét, és csak akkor képes magába fogadni, átölelni eggyé válni vele.
Akkor minden megváltozik, a tudat kiterjed {kvantumugrás}.
A tudat ezen kiterjedt állapotában ahol egy vagy felsőbb éneddel és emberi aspektusoddal, automatikusan és furcsa mód az emberi aspektus az akit intenzívebb és tevékenyebb részévé tehetsz a jelenednek.
A felsőbb énem jelenlétét hogyan élem  meg?
Valójában  nem igazán lehet elmondani a szavak amivel leírhatnám nem tudják tükrözni azt.
A legjobb módja annak hogy tudd hogy én hogyan élem meg, az-az, hogy éld át te is.
Akkor tudni fogod hogy milyen így élni.
A trükk az, hogy emberként kell a pillanatban lenned, és akkor minden eljön hozzád mert minden itt van az itt és most-ban.
Szeretettel:Évi
Még sok hasonló dolgot megtudhattok a tudatosságról, tudatról felsőb énről, önmegvalósításról,stb a
http://vagyokakivagyok.atw.hu/    oldalamon.

Adatok

  • magyar nyelvű

  • saját

  • 1 717 megtekintés

  • 2 darab

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

Eddigi hozzászólások

#2
2008. dec. 9. 11:13
Azt tudom mondani ha benézel a vagyok aki vagyok fórumomba ott kielégítő válaszokat találsz, mert ott van igazán csak minden. vagyokakivagyok.atw.hu/
#1
2008. dec. 8. 20:12
Húú... kicsit tömény... van kedved folytatni??? 
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0