Négus


Négus

 

 

Négus, a kiskutya, 2010. május 13.-án született, fehér puli anyától, törpe-schnauzer apától.

Négus fekete szőrzetű, fehér papucsokkal és fehér bojttal díszített farokkal. Mellénye is gyönyörű fehér, hosszan nyúló „V” alakot mintáz a hasán. Más jellegzetessége nincsen, kivéve, amiről eddig még nem volt szó; Négus neme kan, azaz fiú.

Most hallgassuk csak Négust, miként meséli ő, élete első élményeit:

„Öten ficánkoltunk a Mama hasában, de az első testvérem sajnos nem maradt életben, ezért a testét a házunk elé helyezte a Mama. Mi csak ez után születtünk négyen. Amikor egy szűk helyen végig kellett csúsznom, nagyon rossz érzésem volt, ám ez rövid ideig tartott, szerencsére.  Amikor kipottyantam a Mamából, kemény helyen találtam magamat, bár ez a hely is jobb volt, mint a kifelé vezető út, azon a szűk helyen. Nem láthattam hova jutottam, mert a szemem még nem nyílt ki, de a Mama tisztogató nyalogatását éreztem, ami nagyon megnyugtatott. Hallottam a testvéreimet is, amint a Mamát szólították nyüszítve, sírdogálva; ugyanis én születtem utoljára.

Egyszer csak felhangzott a Gazdi hangja is, és a Mama eltűnt! Igaz, ami igaz, nagy sírásba kezdtünk a testvéreimmel: a Mama nélkül féltünk.

Ekkor visszajött a Gazdi, és mind a négyünket valamilyen puha helyre tett. A hangját már ismertem, mert a Mama hasából is hallottam. Tudtuk, hogy a Mama szereti, de nekünk a Mama kellett volna, ezért egyre hangosabban követeltük őt. A Gazdi össze-vissza fogdosott, majd visszavitt a Mamához. Hogy ez mire volt jó, nem derült ki számunkra.

Miután semmit nem láttam, mindent megszagoltam, de engem, csak a Mama szaga nyugtatott meg. Nagyon gyenge voltam, a Gazdi mégsem hagyott békén. Megfogott, a számba tett valami puha dolgot, és mondogatta: itt a Mama finom tejecskére! Azt sem tudtam, mit akar a Gazdi, de ő ezzel nem törődött. Erőszakosan kinyitotta a számat, és belegyömöszölte azt, amiből valami folydogált! Amikor megéreztem, hogy az a folyadék finom, rájöttem, hogy szopnom kellene. Hát, nem ment könnyen! Sajnos, jóllakni sem tudtam, annyira fárasztott a szopás.

 Ekkor tudtam meg, hogy az élet nehezebb kint, mint a Mamában volt odabent.

Ott nem kellett magamról gondoskodnom, most viszont egyedül kellene megtalálnom a tejecske forrását. Azt sem tudtam, hol keresnem, de a Gazdi naponta többször segített, amikorra végre megtaláltam a Mama emlőit. Erősen kellett a számba tartanom, mert a többiek, mindent elkövettek, hogy elvegyék tőlem. A Gazdi ebben is segített, folyamatosan vigyázott, hogy mindig jóllakjak. Az élelmesebb, erőszakosabb testvéreim egymástól is elvették az emlőt, nekik ez nem volt akkora baj, mert szereztek másikat, vagy visszavették az előzőt: erősebbek voltak, mint én. Volt olyan is, hogy mindenki meg volt elégedve, és nem tusakodtak[1], szokásuk szerint. Ilyenkor megelégedett hangokat hallattak, és nagyokat cummogtak, velem együtt. A Gazdiról elmondhatom, mindent elkövetett, hogy tele legyen a pocakom, és tette ezt, legalább két hetes koromig!

A testvéreimet hamarosan megismertem a szagukról! Minden testvéremnek finom az illata, de legfinomabb a Mamáé! Azt is tudtam, melyikük a legerőszakosabb: ő sokszor kitúrt a helyemről!

Napok múltán megerősödtem, és egyre többször védtem meg egyedül a kiválasztott emlőt! Persze, ha kiürült, én is keresgéltem másikat: a Mamának sok emlője van.

Eleinte a Mama is ellökött a tejecske mellől tisztogatás közben, mert a nyelve is nagyon erős, de az is igaz, hogy én voltam a legkisebb és a leggyengébb. A székletünkkel és a vizeletünkkel nem kellett törődnünk, mert azt a Mama megette, és mind a négyünket szép tisztára nyalt, folyamatosan.

Két hetes voltam, amikor egy reggel arra ébredtem, hogy kinyílt a szemem! Végre megláttam a Mamát, és a testvéreimet. Ez az élmény, maga volt a csoda! Azt is észrevettem, hogy az ő szemük, már régebben nyitva lehetett, mert csukott szeműt, egyet sem láttam. Megállapítottam, hogy a Mama szőre fehér, hosszú, de mi, mind a négyen feketék vagyunk, különböző fehér foltokkal a mellünkön.

Talán három hetesek lehettünk, amikor nagy baj történt! Az egyik testvérem kibukfencezett a házból, és nem tudott visszamászni, mert még tartani sem tudta a testét! Addig kúszott, ameddig a házunk mögött találta magát, ahonnan már sehova nem tudott eljutni. Annyira kimerült, hogy csak jajveszékelni tudott! Ráadásul esni kezdett az eső, és a Mama nem fért a ház háta mögé, a testvérem pedig nem volt képes onnan előjönni! Tetézte a bajt, hogy a Gazdi nem volt itthon, ezért a Mama, hiába kért segítséget! Kétségbeesésében, aláfúrta magát a ház alá az esőben, és a saras földet maga mögé kaparta. Azt remélte, hogy onnan eléri az egyre hangosabban vonyító csavargót, de ez nem sikerült a Mamának, mert útját állta a ház gerenda alapja! Kint nagy hangon vonyított a testvérem, mi pedig a házban sírtunk éhesen, félve, mert a Mama már nem is ugatott!

Hosszabb idő után megérkezett a Gazdi, és kereste a Mamát, de nem találta! Helyette észrevette a ház mögött nyüszítő agyonázott, éhes, fázó testvéremet, akinek már vonyítani sem volt ereje. A Gazdi kivette őt onnan, és betette közénk! Csupa víz volt, reszketett, félt fázott, és teljesen kimerült.

Ez után, szólítgatta a Gazdi a Mamát. Loncsi! Loncsikám! de nem találta! Végre észrevette az ól alól kilógó farkát, és megpróbálta kihúzni, de a Mama teljesen betemette magát sárral, és meg sem mozdult! A gazdi megijedt, hozott egy ásót és kiásta a hátsó lábait, majd annál fogva kihúzta a Mamát!

A Mama, csak hosszabb idő után szólalt meg: ugyanis a ház alatt, alig volt levegője! Se előre, se hátra nem tudott ásni, és közel volt a megfulladáshoz! A Gazdi szeretettel beszélgetett a hozzá, amikor a Mama hirtelen felugrott, egy–két kört tett a kennelben, majd berohant hozzánk! Azonnal szopni kezdtünk, és végre csend lett a házban, mindenki megnyugodva elaludt!

Ettől számítottan a Mama őrizte a kijáratot, és senkit nem engedett kifelé kúszni. Csakhogy a Mamának, enni és inni is kellett, hogy legyen elég tejecskénk! Ezért a Gazdi, ideiglenes lépcsőt épített a bejárat elé, hogy a házból véletlenül kihemperedett vissza is tudhasson mászni. Naponta többször tanított mind a négyünket le-felmászni a „lépcsőn”, mire végre sikerült mindenkinek. Addigra a ház mögé már nem lehetett menni, mert azt a nyílást, mindkét oldalon eltorlaszolta a Gazdi.

Az idő tovább haladt, és egyszer csak egymás után megtanultunk menni, majd szaladni, sőt, ugatni és morogni is a Mamától. Azt is pontosan tudtuk, hogy a Mama mikor ugat valakire vagy valamire mérgesen; olyankor mozdulatlanul álltunk a baj elmúltáig, vagy berohantunk a házba. Erre nem a Mama tanított: ezzel a tudással születtünk!

Morogni, az egyik testvérem nagyon szeret és tud, ezért őt a Gazdi, Morgónak nevezi. Ez a név azért is találó, mert ő barátkozik a legnehezebben, bár a Gazdit nagyon szereti. Morgó kan, a szőre rövid, de hosszabb szőrei is növögetnek. A hátsó lábainak papucsa és a jobb első papucsa részben fehér, a bal első fekete.   A mellénye is cifra, több fehér folttal, ami felnyúlik az álla alá. A hasa bőrén is van egy fehér folt. Újabban a pofája is fehéres, és a farka végén, kicsi fehér bojt van, de az én bojtom, sokkal szebb a farkamon!

Bátor lett a neve annak a lánytestvéremnek (ő szuka), aki a házunk mögé kúszott, és nem volt ereje onnan visszajönni, bár az útirányt sem ismerte. Igaz, ami igaz, lehetett volna Butus –nak is nevezni, de ilyen nevet egyetlen kutya sem kaphat!

Bátor rövidebb szőrű, a bal első papucsa fekete, a többi lábán fehér szőrök fedik a körmeit.

Engem Négus – nak nevez a Gazdi, mert azt állítja, hogy én vagyok a legfeketébb!

Maci nevet adta a Gazdi annak a testvéremnek, aki szintén nagyon fekete, kivéve a pofáját, mert az szürkés-fehér. Egyedül az ő szőre puli-szerű, de ellentétben a Mamával, Maci fekete! Ő szuka – azaz kislány –, ennek ellenére, ő a legnagyobb közöttünk! Nagyon élelmes, mindenkit eltúr a legjobb emlőkről, amíg ő, jó nem lakik. A Mamától is sok mindent megtanult. A bal első lábán és a hátsó lábain fehér szőrök fedik a körmeit, míg a jobb első papucsa fekete. A mellényén, „V” alakú fehér folt van olyan, mint nekem, csak az enyém szebb, mert szép hosszan nyúlik a hasam felé. Macinak az álla alatt is fehér a szőre, míg az enyém, gyönyörű fekete.

Azt is tudjuk, hogy Mama szereti a Gazdit, mert, soha nem morog rá, ha velünk játszik.

Ahogyan növögetünk, egyre több tejecskét iszunk, ezért az is előfordul, hogy a Mamának kevés a teje. Ilyenkor az egyik emlőt a másik után próbálgatjuk, de hiába, mind üresek. Szerencsére, ilyenkor a Gazdi markából esszük ki a nekünk szánt ennivalót, de azért az, nem olyan jó ízű, ráadásul nagyon kemény. Eleinte még azt sem tudtuk, hogy kellene azt lenyelni, mert eddig csak szoptunk! Később megfigyeltük a Mamát, ő hangosan ropogtatta az elé tett ételt, amit megpróbáltunk utánozni. Ez csak akkor sikerült, amikor rájöttünk, hogy a szánkban, már van erre alkalmas fogunk hátul, de akkorra már hathetesek voltunk! .

Azt még nem is mondtam, hogy a Mama nagyon szeret ásni! Ezért, kimélyítette a házunk alján a gödröt, ahova mi bekúszhattunk napközben hűsölni. Ezt a Gazdi tiltotta, mert attól félt, hogy egy nagyobb eső elönti a ház alját, és mi nem tudunk időben kimenekülni! Ezért, eltorlaszolta az odavezető nyílásokat az ólunk elején és mindkét oldalán!

Csakhogy Bátor nem az a fajta, aki szót fogad! Egyik nap, amikor szép csendes este volt, mondhatnám éjszaka, hiszen a Gazdi szobájában már nem égett a villany, újabb nagy baj történt! Ugyanis Bátor elhatározta, hogy a ház alatt fog hűsölni. A gondolatot tett követte. Az ól mögé ment, majd ott egy szűk nyíláson bepréselte magát a lakhelyünk alá. Rövid ideig csendesen hűsölt, de hamarosan egyedül érezte magát, és a Mama tejecskéje is hiányozhatott! Ekkor úgy döntött, hogy inkább előjön onnan, csakhogy kifelé jövet beszorult a feje! Nem ott próbált kijönni, ahol bement. Mást nem tudott tenni, teljes hangerővel vonyítani kezdett!

Felriadtunk, mert addigra már a Mama is elaludt! El sem tudtuk képzelni mi lehet a baja! A Mama kétségbeesetten ugatott, most sem tudott a ház mögé menni, ezért hívta a Gazdit, aki hamarosan meg is jelent. Kereste a vonyítót, majd észrevette Bátort, és látta, hogy beszorult a feje az ól mögött! Fokozta a bajt, hogy esni kezdett az eső! A Gazdi, pizsamában kellett lehasaljon a sárba. Egyik kezével a ház alatt próbálta kitolni Bátort, a másik kezével húzta a fejét, de nem sikerült kiszabadítani, mert Bátor nagyon beszorult. A Gazdi hozott egy kislapátot, azzal ásta nagyobbra a nyílást, így szabadította ki a bajban lévőt. Bátor sírva rohant a Mamához vigasztalódni, de még szopás közben is fennhangon panaszkodott, annyira megijedt a történtek miatt! A Mama nyalogatta, tisztogatta, mire végre csend lett, és a Gazdi, nyakig sarasan mehetett a lakásába. Ilyen bajokat okozott Bátor!

Remélem, mindezekből tanult, és ezen túl, semmi rossz nem történik vele.

 

Sok jó is adódik az életünkben. Egyik nap a Gazdi kinyitotta a kennel ajtaját, és mi is kimehettünk a Mamával! Nagy örömünk volt ott a Mama védelme alatt, amit eddig, csak sóvárogva nézhettünk! Össze-vissza szaladgáltunk, mindent megszaglásztunk, megnéztünk, miközben nagyot hancúroztunk. El sem tudtam képzelni ekkora szabadságot! Kimerülésig játszottunk, aminek a Gazdi vetett véget azzal, hogy a Mamát a kennelbe parancsolta, és mi szaladtunk a Mama után.

Amikor a Mama eszik, megtiltja, hogy az étel közelébe mehessünk! Úgy véli, nekünk csak szopni szabad, hiszen, még csak hat-hetesek vagyunk, és az anyatej, nyolc hétig szükséges.

Egyszer a Gazdi, hozott a Mamának egy szárított disznóorrot. A Mama lehasalt, és nagy élvezettel rágcsálta, amit kapott. A baj ott kezdődött, hogy ez az új ennivaló mind a négyünket nagyon érdekelte, ezért odamentünk megszaglászni, de a Mama felhúzta a pofája bőrét, kimutatta az összes fogát, és úgy morgott ránk, hogy elszaladtunk. Csakhogy a rágcsálnivalónak terjedt az illata, ezért újra próbálkoztunk, de a Mama mindannyiszor erélyesen ránk parancsolva mutogatta az összes fogát!

Morgót, ez nem túlzottan érdekelte! Hason kúszott a Mama felé, majd amikor egészen megközelítette, türelemmel várt ameddig a Mama kimorogja magát. Addig a hátsó lábait kényelmesen hátranyújtotta, az első mancsit pedig előre helyezte: így várta hűsölve, hogy a Mama lecsillapodjon!

Morgó ravasz és nem hátrál meg egykönnyen.

A Mama azt hihette, hogy Morgó feladta, ezért, nem figyelt a ravaszkodó kisfiára! Ezt vette észre a finom falatra vágyakozó! Lassan előrekúszott, egy óvatlan pillanatban elkapta a disznóorrot, és meg sem állt a ház aljáig, ahova a Mama nem fér be. Az is az igasághoz tartozik, hogy a Mama meg sem moccant, tudomásul vette a tényt, és tovább hűsölt! Amikor Morgó megunta az ellopott rágcsálnivalót, ártatlan pofával előbújt, szájában a szerzeménnyel, amit ez után, eldobott valahol. Bátor felkapta, és nagy kergetőzés következett, kifáradásig.

Amikor a csemegét újra a Mama rágcsálta, Bátor kikezdett vele! El akarta venni a disznóorrot, csakhogy nyíltan harcolt érte. Úgy érezte, elég ereje van az anyjával szemben! A Mama rezegtető pofabőr felhúzása sem érdekelte, sem a fogmutogatás, sem a hatalmas morgással kevert ugatás: Bátor, szembeszállt a Mamával, még a  pofája felé is kapkodott, harapás céljából. A Mama ezt kivédte, majd harcolni tanította Bátort! Megmutatta a megfelelő mozdulatokat, fogásokat harc közben, de azt is tudatta, hogyan lesz vesztes, aki nem tud eleget, és erősebbel kezd ki: egy hirtelen fejmozdulattal a hasa alá lökte Bátort és ráfeküdt a kiskutyájára. A harcképtelen Bátor nem tehetett mást, feladta. Ez után a Mama, átadta a disznóorrot Bátornak! Vagyis: nem is kellett annyira az a csemege a Mamának, de a harcmodor tanításához megfelelő kellék volt!

Értékei védését, Maci is megtanulta: morogva, dühösen védi a megszerzett kincseit (rongyot, fadarabot, csontocskát stb.…).

Így tanít a Mama!

Az idő gyorsan halad! Már hét hetesek voltunk, amikor olyan melegen sütött a nap, hogy egész nap a ház alatt kuksoltunk. A Gazdi a diófa alá tett egy kisebb kádat, amit félig töltött vízzel, miközben mondogatta: most fürödni fogtok! Nagy a meleg, vizes szőrrel, sokkal jobb lesz!

Azt sem tudtuk mit jelent, amit a Gazdi mondott, de azonnal rájöttünk, amikor futás közben elkapott, és beletett a vízbe! Én megijedtem, de amikor éreztem, hogy simogatva vizezi a szőrömet, a hasamat és minden testrészemet, akkor rájöttem, hogy a fürdés, nagyon finom dolog. Amikor újra a diófa alatt találtam magamat, nagyot ráztam a bundámon, és éreztem, hogy sokkal jobb a közérzetem! A gazdi megfogta a többi kíváncsiskodót is, és őket is megfürdette. Maci félt a legjobban, míg Morgó volt az, aki élvezettel bele is hemperedett a vízbe. Ki hitte volna ezt éppen róluk?

A Gazdi, rendszeresen kiengedett mind a négyünket a Mamával, és azon a héten napjában kétszer is fürödtünk: így elviselhetőbb lett az életünk abban a nagy melegben. A Gazdi 35 C hőfokot emlegetett épületárnyékban, miközben a fürdetés okát magyarázgatta. Mi, mind a négyen, vizesen is ráugráltunk a Gazdira, bár a tappancsunk, vastagon saras lett a diófa alatt! Ezt minden fürdetéskor figyelmen kívül hagytuk, így a Gazdinak, biztosan át kellett öltöznie napjában kétszer!

Nem sokára, újabb tapasztalatokkal gazdagodtunk! Éppen kint hancúroztunk, amikor a Mama morogva ugatott valamit! Odarohantunk, de a Mama figyelmeztetése után meg kellett állnunk, így nem láthattuk, mitől kell félnünk! A cirkuszra odajött a Gazdi, és rászólt a Mamára: Loncsi! Hagyd azt a sünit! A Mama szót fogadott, de mi nagyon kíváncsiak lettünk, és közel mentünk az ismeretlenhez. Megérinteni nem mertük, mert a Mama és a Gazdi folyamatosan figyelmeztettek, hogy a süni szúr, és az fájni fog! Mégis fontos volt az ottlétünk, mert szagmintát vehettünk: tudnunk kell, kik járnak-kelnek az általunk őrzött területen! Végül, a sünit ott kellett hagynunk, mert a Gazdi beparancsolta a Mamát a kennelbe, és mi futottunk utána.

Nagy baj nekünk, hogy a Mamának alig van tejecskéje egész nap, ezért leginkább éjjel lakhatunk jól szopás közben: akkor viszont cumizva alszunk el a Mama ölében. Napközben már nem szophatunk: hasra fekszik, és mi hiába kérjük, nem enged szopni. Természetesen, mindig nem hasalhat! Például akkor sem, amikor eszik. Ilyenkor, ha tehetjük, akár a hátunkra fekve is szopunk. Az a kevés tejecske is valami, ezért, mindig próbálkozunk!

Azt sem mondtam még, hogy a Gazdi háromszor is belénk kényszerített valamilyen vacak ízű folyadékot, amit féregirtónak nevezett! Mondhatom, nagyon nehezen nyeltük le! Látta ezt a Mama is, és amikor a Gazdi belém akarta kényszeríteni azt a levet, a lábát a Gazdi kezére tette, és kiverte a kezéből az egészet. Ezzel tudatta, hogy akár mit senki nem etethet az ő kiskutyáival! A Gazdi magyarázkodni kényszerült, megszagoltatta a Mamával, mit szeretne belénk kényszeríteni, aminek az lett a vége, hogy le kellett nyeljem azt a vacakot! Ezt mind a négyen háromszor szenvedtük végig!

A nagy kertben nagyszerűen érezzük magunkat! Folyamatosan rohanunk fel és alá, az útban lévő növényeken mindig rágunk egyet, a diófa lelógó levelei már csipkeszerűek a fogainktól. Amikor a Mama van útban, harapdossuk a fülét, húzgáljuk a szőrét, de az is előfordul, hogy eközben az egyikünk még a farkát is ráncigálja. Ha a Mama pihen, miközben arra szaladunk, dobbantunk a hátán, és tovább rohanunk! Amikor mi is kapunk kisebb szárított csontokat, azzal futkározunk az üldözőink elől! Ha az egyikünk szalad valamivel, akkor hárman üldözzük! Óriási hancúrozás van naponta többször! Mindebből tudható, hogy nem unatkozunk! Szerencsénkre, a Mama mindent eltűr.

Történt más dolog is, de ez már nem játék! Megjelent egy idegen házaspár a teraszon, ugyanakkor a Gazdi kinyitotta a kennel kapuját! Az idegenek nagyon megnéztek mind a négyünket, majd a Gazdi elkapta Macit, akit az idegenek szeretgettek. Nagyon tetszett nekik a testvérem!

Engem ez nem töltött el jó érzéssel, de a Mamát sem! Észrevette, hogy idegenek ölelgetik az ő kiskutyáját, és azonnal visszakövetelte Macit!

Amikor Maci újra közöttünk szaladgált, a Mama megnyugodott. Én, továbbra is a teraszon lődörögtem, ezért hallhattam, hogy az idegenek el szeretnék vinni Macit, mert a szüleik kutyája öreg volt már, ezért elpusztult, és most nagyon szeretnének egy kiskutyát! Szerencse, hogy ezt csak én hallottam, senki más!

A nagy meleg alatt sokszor fürödtünk, és a Gazdi is sokat játszott velünk. Sajnos, ennek a jó időszaknak is vége szakadt, mert jött a hidegebb idő, miközben betöltöttük a nyolcadig hetünket szültésünktől számítottan. Ezen túl, már a Mama nélkül is életképesek vagyunk, ha szeretnek minket. – mondogatja a Gazdi.

Az idő, gyorsan megy, és mi, már el is felejtettük az idegen házaspárt, amikor újra megjelentek Komáromból (2010. 07. 24.-én). A Gazdi kinyitotta a kennelt, mi pedig össze-vissza rohantunk. Amikor a Mamát behívta a kennelbe a Gazdi, a házaspár már elment, csakhogy Macit az óta nem találjuk!

Négy nap múlva újabb házaspár jelent meg egy fiúval – Érdről jöttek –, és a jelenet megismétlődött, csak most Morgó tűnt el (2010.07. 28.-án).

Ez után csak két nap telt el, és Bátor is eltűnt (2010. 07. 30)

A Mama csendesen viselte a kiskutyái elvesztését, de amikor a Gazdi hívta, hátat fordított, és bement az ólba! Nagyon bánatos volt, és ez rám is hatott! A Mamától tudom, hogy a Gazdi adta oda Macit, Morgót és Bátort. Ezért éreztettük a Gazdival mekkora baj okozója, bár láttuk, hogy ő is bánatos!

Ki meri állítani, hogy az állatoknak nincsen lelkük?

Másnap a Mama szomorúan feküdt le a Gazdi elé, nagy bánatában. Hallgatta a Gazdit, aki simogatta, és elmagyarázta a Mamának, hogy oda kellett adja Macit, Morgót és Bátort, de ahova vitték őket, ott nagyon szeretik a kiskutyáit. Ne legyen bánatos, mert ez a világ rendje. Maci, Morgó és Bátor elérték azt a kort, amikor már nem kell szopniuk, és lassan engem is oda kell, adjon olyan helyre, ahol nagyon szeretnek majd. Remélem! Én Fótra megyek (2010. 07. 31.-én)

A Mama nem tudom, mennyit értett meg, de én felfogtam, hogy ez lesz az én sorsom is, és a testvéreim is el kellett, hagyják a Mamát. Elmagyarázta a Gazdi azt is, hogy ez az embereknél is így történik.

Azóta ezen gondolkodunk és a Gazdinak is megbocsátottunk, mert igazát véljük.

 

Megértettük, a világ rendje az, hogy emberek, állatok, sőt a növények is: önálló életet kell éljenek! „

 

2010-07-27

 

 

 

 



[1] Küzd, viaskodik, verekedik, harcol, hadakozik, csatázik.

Adatok

  • magyar nyelvű

  • saját

  • 1 873 megtekintés

  • 1 darab

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

Eddigi hozzászólások

#1
2011. nov. 20. 12:58
Jó cikk, minden elismerésem
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0