A gyermek harmonikus fejlődése

 

  A szülőnek testileg, mentálisan fel kell készülnie a gyermek fogadására. Nem egészséges, ha valójában külső nyomásoknak vagy befolyásoknak engedelmeskedve vállalnak gyermeket. A szellem (az inkarnálódásra várakozó   tudat-entitás, amely a gyermek testét fokozatosan birtokba veszi) maga is munkálkodhat azon, hogy fogadtatása megfelelő legyen és kedvező feltételeket biztosítson magának a testben töltött földi élete során az önkifejezéshez és önfejlődéshez. Az, hogy az ilyen akciók  eredményesek lesznek-e, a szülő felvilágosultságától, beállítottságától függ.  Ez dönti el, hogy együttműködő partnerek lesznek-e- a szülő és gyermeke, vagy a gazda - élősködő viszony  alakul-e ki, amelyben mindkettő a maga érdekei érvényesítéséért harcol, verseng a másikkal.

 

A gyermek szellemének fejlődése és kiteljesedése szempontjából tulajdonképpen közömbös az, hogy saját vér szerinti szülei nevelik-e vagy mások.  Az viszont fontos, hogy a nevelő szülők kooperáljanak és két nemet képviseljenek. Ez a Teremtő szándéka.  Az viszont rendkívül fontos, hogy a biológiai szülő biztosítsa a születendő gyermek számára a legmegfelelőebb testi körülményeket. Ha ez nem biztosítható, akkor sokkal helyesebb az abortusz, mint a gyermek szellemének megnyomorítása. Ehhez valójában nem szükséges túl sok dolog: lényegében a mérgektől, drogoktól való tartózkodás.  Ha kívülről nem kerülnek mérgező anyagok az anya szervezetésbe, akkor a test csodálatos adottságai révén gondoskodik arról, hogy a többi feltételt biztosítsa. Ezen túlmenően a szellem számára fontos, hogy már a méhben megkapja a megfelelő testi fejlődés másféle segítését is: a szeretet megnyilvánulásain túlmenően például a zene, a felolvasás vagy a mentális üzenetek a magzat agyának jobb fejlődését, kapacitását segítik elő.  A szeretet-energia például a későbbi szeretetteljes családi élet vizualizálásával küldhető a szellem számára.  Arról nem is beszélve, hogy e képek küldése elősegíti azok megvalósulását.  A  szülők vagy nevelők kötelessége, hogy a gyermek számára egészséges táplálékot, biztonságot és kreatív mozgási lehetőségeket biztosítsanak. Ami a mentális fejlesztést illeti, fontos tudni, hogy az agy kapacitása és a mentális fejlesztés között igen szoros összefüggés van. Az elme ugyanis nem azonos az agyszövetekkel, az elmére hat a szellem hangja is, amellyel megpróbálja az elmét saját szándékai irányába terelgetni. Az agy szövetei ilyenkor az elme igényeinek megfelelően alakul. Ha mondjuk egy pici gyermek már igen korán bonyolult műszaki feladatok elé van állítva, akkor agya ennek megfelelően kialakítja azokat a képességeket, amelyek az ilyen tevékenységhez szükségesek. Ha ellenben a gyermekre egyszerű élet vár, akkor az ilyen környezet által megkövetelt képességek fognak kifejlődni. Az elme és szerve  is rendkívül flexibilis: bármilyen életmódhoz, tevékenységhez, kultúrához képes alkalmazkodni és bármit befogadni, amivel kínálják.  Az agy hatalmas mennyiségű információt képes befogadni már a legkorábbi életkorban és kapacitása attól függ, hogy ebben a korai életkorban mivel táplálták az elmét. Az elme  ablaka azonban csak rövid ideig marad ennyire nyitott: amikor megtörtént kezdeti berendezkedése, az ablak részben becsukódik.  Nem szükséges a kisgyermeket megóvni a túl bonyolultnak tűnő feladatoktól vagy információktól. Minél több idegszál van bevetés alatt, annál több marad működőképes. A többi utána bezáródik. Éppen ezért már az újszülötthöz is lehet rendes emberi nyelven beszélni, a gügyögés nemcsak felesleges, de káros is. Minden, amit a gyermekkel gyakoroltatunk, azt fantasztikus módon kamatoztatja. Vonatkozik ez például a telepatikus gyakorlatokra, az álom magyarázatra, az energia megérzését és manipulálását szolgáló gyakorlatokra.  A módosult tudatállapotban végzett gyakorlatok az elme rejtett képességeit tárhatják fel. Ha odafigyelünk gyermekeinkre, nem kell túlterheléstől tartani, mert ő hibátlanul jelzi, mi jó neki és miből van elege.

 

A szülőknek a tekintetben is igen nagy a felelősségük, hogy a meglévő kultúrából, hagyományokból, eszmékből, az életüket jellemző tevékenységekből, ügyességi képességekből mit ad át, mit és hogyan fejleszt a gyermekben.  A felelősség azért óriási, mert a gyermek mindent befogad amit kínálunk neki: a mentális drágaköveket és a sallangot egyaránt.  A gyermek szelleme ki van téve mindazoknak a korlátoknak, amelyeket elméje befogadott. Az már a szellem feladata, hogy miként tudja támogatni az elmét abban, hogy e korlátoktól megszabadítsa önmagát. A modern technika hatalmas tömegű információt tesz hozzáférhetővé még a Föld legeldugottabb zugaiban is.  Minden embernek rengeted zavaros eszmével, egymásnak ellentmondó normákkal, gondolatokkal, információkkal, az ezek által kiváltott stresszel és zavaros érzésekkel kell birkóznia. A kollektív tudat egyre inkább elnyomja az egyéni tudatot. A hatalmas mennyiségű információ azonban nem tágítja, növeli a tudatosságot, hanem éppen egyoldalúvá teszi, beszűkíti  azáltal, hogy rendkívüli mértékben megnehezíti az eligazodást. Az egyoldalú, beszűkült szemlélet megnehezíti a szellem önkifejezését, azt, hogy a szellem hallassa a hangját a választási helyzetekben.  Ez a gyermekekre különösen káros: ha már korai életkorban elveszítik a szellemükkel való kommunikációt és kapcsolatot és átadják magukat a kollektív tudat termékeinek, az igen rossz hatással lesz rájuk a későbbiekben. A kollektív tudatból lehívott és elfogadott normák, értékek, nézetek, feltételezések,  divatok, tevékenységek beszűkítik a tudatot másfajta értékek, magatartások, attitűdök előtt, amelyek pedig a szellem számára sokkal kívánatosabbak lennének.  Ezek sokszor ellentmondanak a természeti törvényeknek: például a testcsonkítások vagy az uniformizálás. Ha magatartásunk, életmódunk, külsőnk kialakításánál idegen normákat követünk, az végső soron emocionális fájdalomhoz, elégedetlenséghez vezet. Ugyanaz az eredmény, mint amikor elménket hulladékkal töltjük meg és szellemünk érezteti elégedetlenségét. Ilyen körülmények között a szülők akkor járnak el helyesen gyermekükkel szemben, ha megadják számukra a választás lehetőségét, minél több lehetőséggel megismertetve őket. Ez azonban nem elegendő: arra is meg kell tanítani őket, miként dönthetik el, mi a jó a számukra, szellemük számára. Ehhez el kell magyarázniuk az érzések fontosságát, azt, hogy az  érzés a bíró.  Arra kell rábírni a gyermeket, hogy minden információt befogadásánál, minden döntés meghozatalánál vizsgálják meg, milyen érzést vált az ki belőlük.  Nyitottságra és kritikai szellemre kell nevelni őket.  Meg kell tanítani, hogy összevessék érzéseiket hiedelmeikkel. A szellem ugyanis minden olyan információt, amelynek igazsága tartós jellegű, ami természetes, ami spirituális, továbbá ami szükségletet elégít ki és ami pillanatnyilag nem ütközik más hitekkel, azt helyesli  és ezt érzés formájában jelzi is, csak oda kell rá figyelni.

 

Egy egészséges légkörű családban a gondolatok, az érzések, az álmok, a célok, a tapasztalatok megbeszélésre, megvitatásra kerülnek.  A gyermek ilyen módon megtapasztalja, hogy egy-egy történetben mások miként választják meg viselkedésüket és megtanulja, miként válasszon megfelelő stratégiát, amikor kevésbé felvilágosult egyénekkel kerül kapcsolatba. A szülő megtanítja, hogy napi ügyeiben tartózkodjon az ellenállástól, a bosszútól, a harag nyilvánítástól. Ha dühítő eseményekre is humorral, együttérzéssel, toleranciával és megbocsátó szellemben reagál, ezzel egy életre szóló jó útmutatást és példát ad gyermekeinek. A gyermek megszokja, hogy minden esetben elvégezze a helyzet és a benne keltett érzés gyors analízisét és  hogy reakciója olyan legyen amit szelleme diktál vagy helyesel. Az ilyen spirituális természetű gyermekeknek azután jó és termékeny kapcsolatai, életében a szellem vezérlése megvalósulhat, ami minden területen legjobban biztosítja számára a fejlődést és az önmegvalósítást. Az ilyen gyermek fényt bocsát a világba és onnan ugyanazt kapja.

 

A gyermek sokoldalú és egészséges fejlődéséhet tehát szükséges, hogy elméje sokszínű táplálékhoz jusson, hogy szelleme sok tapasztalatot szerezzen, de a fizikai élmények és kihívások is ugyanilyen fontosak. A gyermek számára biztosítani kell, hogy lehetőleg minél több fajta környezetet, kultúrát, tájat, helyszínt stb. ismerjen meg. Nem kell a rossz élményektől sem elzárni, ezek megtapasztalására is szükség van.  Nem ártalmas, ha össze tudja vetni azt, ami a családban, otthon történik más hangulatokkal, más helyzetekkel. Az üvegházi védelem nem helyes: a gyermeket megfelelően felvértezi, ha már korán megtapasztalja, mennyi féle választási lehetőség és lehetséges élethelyzet van. Megtapasztalja, hogy miként történik ember általi manipuláció, érzelmi kihasználás, tapasztalatai révén kevesebb félelem és több bátorság lesz osztályrésze.  A szülőknek tehát a feladata nem más, mint a lehető legtöbb, legváltozatosabb élmény biztosítása és ezek megélésében , értékelésében történő segítségnyújtás, útmutatás.

 

A szülők számára a gyermek megfelelő spirituális fejlődésének segítése szokta a legnagyobb problémát jelenteni. Ez azonban nem a vallásról, a szent könyvekről vagy a vallás által előírt szabályokról szól. Ehhez azonban az szükséges, hogy a gyermek megélhesse érzéseit. Ennek azonban feltételei vannak, ezt a gyermeknek meg kell tanulnia, meg kell tapasztalnia. Ez kis ciklusokon keresztül történik: a gyermeknek jelentkezik egy szükséglete, az érzést kelt benne, amit jelez. A jelzésre a világból, a közvetlen környezetéből visszajelzéseket kap. Például a baba éhes, de nem kap azonnal enni, ezért sírással jelzi kellemetlen érzését.  A sírás hatására  a szülő vagy gondozó intézkedik, a gyermek rossz érzése elmúlik.  Amikor már a gyermek beszéddel is képes kommunikálni, érdemes a szülőnek az egyes szükségleteket minősíteni aszerint, hogy testi, szellemi vagy lelki szükségletről van-e szó. Így a gyermek megtanulja, hogy mely szükséglet milyen jellegű és melyik milyen érzést kelt benne. Ezzel érzelmi intelligenciára tesz szert.  Az érzelmi intelligencia annak megértését is magában foglalja, hogy mely érzelem jön egyenesen a szellemből és melyik a tanult érzelem, az elme produktuma. Ezek már kora gyermekkorban keverednek. Ne felejtsük el: a négy alapérzés az öröm, a félelem, a düh és a szomorúság.: az összes többi tanult, nem beépített érzelem.  A helyes érzelmi nevelés elmaradása vezethet az emberi gonoszság legrémisztőbb megnyilvánulásaihoz. Egyes szakemberek úgy vélik, hogy szélsőséges esetekben a gyermek vagy a felnőtt pszichéje már helyrehozhatatlanul torzult. Valójában azonban a szellem mindig képes arra, hogy a negatív folyamatokat megfordítsa. Az is előfordul, hogy egy gyermek igen kedvezőtlen körülmények között nevelkedik, mégis szelleme olyan erős, hogy áttör mindazon, amit környezete rárak a gyermek lelkére: együttérző, toleráns, önmagát szeretni képes ember válik belóle az elhagyatottság, a bántalmazás ellenére. Amíg a szellem képes a tudattal kommunikálni, addig biztosított a normális személyiségfejlődés. Amint azonban megszakad ez a kapcsolat, már csak egy hosszú, teljes mentális átstrukturálással járó gyógyítási folyamat képes megváltoztatni a torz személyiségfejlődést.  Normális körülmények között, amikor a szükséglet kielégítésnek normális lehetőségei adottak a gyermek számára, a tanult érzelmeket minden akadály nélkül megéli, megismeri. Ez azonban nem mindig biztosított.  Például ha egy mesterségesen felkeltett szégyenérzet vagy bűntudat gyűlöletet indukál, vagy ahol félelemkeltéssel, hamis büszkeséggel, irigység keltésével vagy düh felkorbácsolásával, uszítással, becsapással, manipulálással gyűlöletet keltenek egymás ellen. Ilyenkor a gyermek számáéra szükséges ciklus nem jön létre: szükségleteit a világ figyelmen kívül hagyja. Az alapvető hiányosság, hogy ha a gyermek bizalmával a felnőtt világ visszaél. Bizalom nélkül nem képzelhető el egészséges érzelmi nevelés.  Ha egy kisgyermek nem kap emberi támaszt, nem kap törődést, szeretet, akkor a szellem elhagyja a testet, a gyermek meghal. Az, akinek állandóan versengeni kell életszükségletei kielégítéséért, alulmarad.  A gyermek magatartásában meghatározó szerepe van a bizalomnak. Ha a felnőttek ezzel visszaélnek, például következetlen, kiszámíthatatlan reakciókkal, akkor a ciklus nem tud megfelelően lezáródni, eltorzul. Ha a gyermek a tanulási folyamatban elkövetett hibáiért büntetést kap, elmarad a korrekciós visszacsatolás, a gyermek nem tanulja meg a helyes magatartást. Az erőszakos büntetés aláássa a gyermek bizalmát és arra ösztönzi, hogy minden helyzetben az önmegtartási stratégiát alkalmazza. (harc vagy menekülés). Ha a gyermek elveszíti a bizalmát, azt igen nehéz visszaállítani. A test nem felejt és nem engedi meg az elmének, hogy az felejtsen. A bizalom ilyen korai elveszítése arra predesztinálja a gyermeket, hogy nehezen tudjon kapcsolatokat létesíteni, a bizalmatlanság aláássa a kommunikációra, a kooperációra, az intimitásra való képességet.   A legnagyobb veszély azonban az, hogy nem fejlődik ki az érzelmi élet, a szellemmel való kapcsolat ellehetetlenül. A bizalom időszaka egybeesik azzal az időszakkal, amikor az agy ablaka nyitva áll a kulturális környezet beépüléséhez. Ebben az időszakban kell kialakítani a kommunikációra, az együttműködésre és az intimitásra való képességet. Ebben az időszakban alakul ki az a tapasztalat a kisgyermekben, hogy képes  a világot befolyásolni, azaz az a felismerés, hogy a környezet reagál a jelzésre és ennek azután pozitív hatása van, a gondozó kielégíti a gyermek minden szükségletét. Ezeken a tapasztalatokon keresztül  fixálódik a szülő és gyermeke közötti mély, szeretetteljes, tartós intim kapcsolat. Az éves során ilyen interakciók során alakul ki a gyermek körül azon személyek köre, akikben bízhat, akiket szerethet és ezekből általánosítja azután viszonyát, magatartását  a szélesebb környezethez. Ennek során alakul ki az, amit lelkiismeretnek nevezünk.  Ez egy természetes fájdalom, bűntudat érzés, amikor mással szemben erőszakot követünk el vagy ártunk embertársunknak.  A lelkiismeret az emberbe beépített természetes erkölcsiség, amelynek normális érzelmi nevelés esetén mindenképpen kialakul.  Ha azonban a gyermek egy kaotikus,  őt elhanyagoló vagy bántalmazó környezetben nő fel, akkor azt az üzenetet kapja, hogy  együttműködést nem várhat el és tőle sem ezt várja el a környezet. Azt szűri le a tapasztalataiból, hogy szükségleteit nem elégítik ki, hogy a környezet nem reagál az ő jelzéseire. A szellem nem tudja akaratát érvényesíteni, ezért a düh érzetével adja a világ tudtára elégedetlenségét és frusztráltságát. Az ilyen gyermek stratégiáját a teste fogja meghatározni: a harc és menekülés lesz a jellemző módozat.  Mindenért versenybe kell szállnia:  testi szükségleteiért, a szeretetért. Tetteit az énvédelem ösztöne fogja motiválni. Lelkiimerete nem fejlődik ki, csakis saját magát fogja szolgálni. Az ilyen gyermek illetve felnőtt alapérzése a düh, amely vagy saját maga ellen fordul vagy kifelé , a világ ellen. Amennyiben maga ellen fordul, ez abban nyilvánul meg, hogy beletörődik: szükségleteit nem elégítik ki, lemond ezekről, önértékelése mélyre süllyed, nem képes magán segíteni, tehetetlenné válik, később mártíromság, öngyűlölet jellemezheti. Kialakulhat egy depresszió, sőt személyiség disszociáció és a lelki fájdalom előli menekülés:  kényszeres cselekvések, önpusztító magatartás, addikció,  öngyilkosság, mint a düh levezetésének végső kísérlete. Ha a düh kifelé irányul, a gyermek magatartása erőszakossá válik, ami antiszociális magatartással jár együtt, és patológiás mértéket ölthet.   Az ilyen gyermeknél hiányzik a lelkiismeret, a lelkiismeret furdalást nem ismeri, nem érzi az emberi kapcsolatok szükségességét, senkiben sem bízik. Mivel a családon kívül nem talált szeretetet támogatást,   egy ilyen gyermek képes lesz olyan tettekre, amelyeket kulturált emberek elfogadhatatlan gonoszságnak minősítenek. Ezek a tettek tulajdonképpen a verseny teljesen félrevitt megnyilvánulásai lehetnek valami megszerzése érdekében vagy a düh kifejezésre jutása. A kifelé irányuló düh végső szélsőséges megnyilvánulása a gyilkosság is lehet. Egy-egy ilyen egyén tette igen káros a közvéleményre nézve: megerősíti azt a nézetet, hogy az  emberek feletti ellenőrzés erősíteni kell, különben az ilyen esetek elszaporodnak. Ezzel szemben a társadalomnak arra kellene erőfeszítéseit összpontosítani, hogy a gyermekek számára biztosított legyen az egészséges érzelmi fejlődés. Az olyan gyermekből, akiknek érzelmi élete, így a szelleme meg van nyomorítva, bűnözők, antiszociális vagy a társadalom számkivetettjei, akikre elidenedés, elszigeteltség, akikre büntetés és fájdalom vár.

 

Ez a kimenetel könnyen elkerülhető lenne, ugyanakkor  a gyermekek ellen elkövetett mulasztások és bűnök odavezetnek, hogy embertelen tetteket végrehajtó emberekké válnak belőlük. Szerencsére nem minden elhanyagolt, bántalmazott gyermekből válik bűnöző vagy  lelkiismeretlen, gonosz ember. Egyes gyermeknek olyan erős a szellemük, hogy a kedvezőtlen körülmények ellenére is kivívja a maga akaratának érvényesülését. Amíg a szellem képes az elmével kommunikálni, addig a gyermek spirituális fejlődése biztosított. Ha azonban a kapcsolat megszakad, csak nagyon hosszú és gyötrelmes erőfeszítéssel lehet a kapcsolatot helyrehozni.

 

Az elhanyagolás és a bántalmazás ellentétes pólusa a túlkényeztetés, amikor a szülő a gyermek minden kívánságára azonnal ugrik, hogy teljesítse azt.  A szükségletek és a kívánságok között különbséget kell tenni. Ha a gyermek környezete nem intéz kihívásokat vele szemben, nem követel tőle semminemű erőfeszítést, akkor ezzel a gyermek meg van fosztva a fejlődés lehetőségétől. Érzései ekkor az unalmat és egy művi sértettséget fognak jelezni. Megszokja, hogy mindenhez könnyen hozzájut és amikor valamit mégsem kap meg, a világ felé kisugárzott dühvel fog reagálni. Amikor azután valódi kihívásokkal találja magát szemben, erre nem lesz felkészülve és nem lesz képes helytállni. Ha viszont túl sok a szabadsága vagy a vele szemben támasztott követelmény, akkor bizonytalanságot és szorongást fog érezni. Alulról és fölülről is megfelelően széles és biztonságos korlátokat kell felállítani.  A szülőnek az a dolga, hogy a gyermek szükségleteit kielégítse és fokozatosan felkészítse arra, hogy saját magáért felelősséget vállaljon és szükségletei kielégítéséről saját maga gondoskodjon. Amint ebben eredményeket ér el, fejlődik önértékelése és jogos büszkesége.

 

A szülő számára kihívás, hogy sikerül-e a gyermekben a szellem hangját felébreszteni. A másik kihívás, hogy y gyermeket lehetőség szerint megóvja a környezetéből reázúduló azon hiedelmektől, amelyek a szellem hangja ellenében hatnak. Itt van egy kiemelt jelentőségű érzés, amellyel való visszaélés különösen nagy felelősséget ró a szülőkre.  Minden társadalomban vannak erkölcsi követelmények és magatartási szabályok, amelyek megszegése bűntudatot ébreszthet. Csakhogy a bűntudat nem azonos a lelkiismeret furdalással és az, ha valaki képes bűntudatot érezni, nem bizonyítja, hogy a lelkiismerete működik.  A bűntudat ébresztése egyes társadalmi intézmények eredményes eszköze ahhoz,, hogy az embereket olyan cselekvésekre bírják rá, amelyek elnyomják természetes ösztöneiket, a szellem hangját. A bűntudat ébresztés a vallásoknak legerősebb hatalmi eszköze, amellyel elérik az emberek ellenőrzését. Egy felvilágosult ember soha nem fogad el olyan külső diktátumokat, amelyek szembeállnak testi vagy szellemi szükségleteikkel. A bűntudat gyakran együtt jár a szégyennel. Például a szexualitást szégyen érzet veszi körül egyes korokban és egyes társadalmakban,   holott a szexualitást a gyermeknek is úgy kellene felfogni,  hogy azt lássa benne, amire való. A gyermeket óvni kell attól, hogy a testtel és a fizikai dolgokkal kapcsolatban szégyenérzete legyen. Tudomására kell hozni, hogy a test és annak szükségletei az isteni teremtés részei , és minden olyan kulturális hagyomány, amely valamely testi dolgot, működést tisztátalannak vagy szégyellnivalónak állít be, el kell vetni. Továbbá a szülőknek ellent kell állniuk a csábításnak, hogy a bűntudat ébresztést a gyermek ellenőrzésére alkalmazza.  Meg kell engedni, hogy a gyermek hibázzon, hiszen abból tanul. Csak ha a szülő maga is toleráns, megbocsátó és támogató magatartást tanúsít gyermekei tévedései, botlásai iránt, akkor válhat a gyermek saját maga iránt is együttérzővé, megbocsátóvá, akkor fog hinni saját magában, csak így lesz ereje és tartása a kaotikus világban való helytállásra.

 

A felnőttkor eljövetele nincs egy meghatározott pillanathoz kötve. Akkor következik be, amikor a gyermek képes teljes egészében felvállalni a felelősséget saját tettei iránt, képes teljes egészében saját maga eldönteni, mit fogad be elméjébe, mennyire és milyen irányban fejleszti azt.  Ha egy ember elzárkózik elméje aktív használatától, kapacitásának bővítésétől, az azt eredményezi, hogy amint élete kilendül a megszokott rutinból, amely nem igényel gondolkodást, döntést, elbizonytalanodik, stresszt él meg. Úgy érzi, nem ura a helyzetének, ki van szolgáltatva a külső körülményeknek. Reakciói nélkülözni fogják a tudatosságot, helyzete és problémái mindenféle bizonytalan, de kellemetlen érzést fognak ébreszteni benne. Ha ezeket a jelzéseket figyelmen kívül hagyja, fájdalma, szomorúsága egyre fokozódni fog, amíg a végén megszűnik az emberekkel való normális érintkezés és kapcsolat képessége: emberkerülővé válik, magába zárkózik, elutasít minden segítséget, közeledést.  A belőle áradó keserűség másokra elriasztó hatással van.  Az elme saját tartalmának megfelelően alakítja valóságunkat, az eseményeket, amelyek megtörténnek velünk és körülményeinket.

 

Ha az elzárkózást és a menekülést valaki életstratégiának választja, akkor sem kerülheti el, hogy szelleme lázadozzon és újra és újra kísérletet tegyen arra, hogy saját önkifejezésének lehetőséget harcoljon ki. És amikor az ember a fájdalomtól való menekülése során mégis csak engedményt tesz a szellemének és hallgat annak jelzéseire, akkor jutalma sokkal nagyobb, mint amit elérhetett volna a további meneküléssel.

 

Kétségtelen tény, hogy minél mélyebbről kell egy elnyomott szellemnek előküzdenie magát, annál nehezebb számára ez a feladat, de a fordulat soha sem teljesen reménytelen. Az, hogy bekövetkezik-e, nem attól függ, hogy mennyit ideig volt elnyomva, azaz mennyi időt töltött el egy ember züllött, bűnöző életmódban. Nagyon sok olyan meglepő eset ismert, amikor valamilyen hatásra egy ember hirtelen gyökeresen megváltozott, mintha egy más, pozitív személyiség foglalta volna el a testét.  Előfordul, hogy az elme maga teremti meg a lehetőségét annak, hogy találkozzon a szellemmel. Teremthet magának egy súlyos betegséget vagy halálközeli állapotot, amikoris halálközeli élmény keretében történik meg a szellem megtapasztalása. Erre azonban nincs szükség: mindössze annak felismerése szükséges, hogy az érzésekre oda kell figyelni és időben korrigálni kell, mindig mindenből tanulni kell.  Az a saját elhatározásunkon múlik, hogy akarjuk-e eszünket használni annak érdekében, hogy az élet miden egyes momentumát tudatosan, a tapasztalatszerzés és a tanulás szándékával éljük meg azzal a céllal, hogy a szellemünk örömét lelje létünkben. Ha az elme rááll a szellem hullámhosszára, a szellem szándéka szerint cselekszik és gondolkodik akkor óriási erőre tesz szert. Az agy alvó funkciói életre kelnek.  Az agy alkalmassá válik arra, hogy kapcsolatot létesítsen a kozmikus elmével, onnan hatalmas tudást, bölcsességet, a valóság megváltoztatásának hihetetlen lehetőségei nyílnak meg előtte. Az egyéni elmének azonban egyre nehezebb kapcsolódni az univerzális elméhez, mivel a Földet körülveszi a kollektív tudat által termelt alacsony frekvenciájú energia háló, amelyen az egyéni elmének igen nehéz keresztül hatolnia. Egyes letűnt régi civilizációkban ez még másként volt. Ha azonban egyszer az egyén megértette, miként működik a szellem és az elme, akkor szinte már kötelessége, hogy haladéktalanul hozzálásson elméje megtisztításához, a sallangok eltávolításához.  Ha ez megtörtént, akkor egyre inkább képesek leszünk terjeszteni a fényt, azaz másokat is felvilágosítani.

 

Hiedelmeinek addig szolgálják a szellemünket, amíg segítenek kielégíteni és felismerni valós szükségleteinket. Mihelyt egy hiedelem már nem szolgálja szükséglet kielégítésünket, az fájdalmat fog okozni, amit fel lehet és kell ismerni., és ekkor az adott hiedelmet, eszmét, gondolatot egyszerűen el kell felejteni, ki kell selejtezni.

 

Vajon a selejtezéshez szükségünk van-e szakember segítségére? Például, ha a sallangokat gyermekkorunkban szuggerálták belénk? A szakemberek segítségül hívása nagy kockázattal jár, hiszen a pszichoterapeutának is lehetnek sallangai, amelyeket azután pénzért szeretne reánk tukmálni. Más a helyzet, ha a szakember olyan tanácsokkal lát el bennünket, amelyek felvilágosító, felszabadító hatásúak.  Kimondottan káros hatású a tudatalatti elme sötét, eltemetett tartományaiban turkálni vagy pláne gyógyszerekkel elnyomni az emocionális fájdalmat. Valójában nem kell mást tenni, mint a jelenben jelentkező érzések nyomába eredni és pillatokon belül ki fog derülni mi húzódik meg mögöttük. Ha ezen keresztül eljutunk szellemünk hangjához, nincs az  az orvos, aki hatékonyabb gyógyulást tudna számunkra biztosítani. Az érzelem vizsgálat le fogja leplezni, mely szükségleteink nem lettek kielégítve és milyen hiedelmeket érint az adott érzés.  Az elme egyre gyorsabban fog megoldásokat kínálni, ahogyan megszabadul a béklyózó sallangoktól.  Az új stratégia megtalálását elősegíti, ha az örömökre is figyelünk: mi az az életünkben, ami valóságos, mély örömet, kielégülést okoz a számunkra. Ennek forrása ugyanis, mint most már tudjuk, a szellem.

Fontos, hogy szükségleteink, között egyensúlyt teremtsünk: súlyozni kell őket és időben is  meghatározni kielégítésük megfelelő sorrendjét.

 

Ha egy kisgyereknek elhanyagolásban, bántalmazásban van része, akkor a kapcsolati szükséglet az, amit nem lesz képes megfelelően kezelni.  Még ha nem is válik mindenkiből bűnöző, benne maradnak a sallangok: a kapcsolat iránti éhsége abnormális méreteket ölthet, rögeszméssé válhat.  Például rögeszmés félelme maradhat benne attól, hogy újra elhagyják vagy magára marad., és mindent  el fog követni, hogy ezt elkerülje. Hajlamos lesz arra, hogy  környezetét félrevezesse, vagy hízelgéssel próbáljon embereket magához édesgetni vagy éppen ellenkezőleg, távol tartani magától, hogy elkerülje a csalódást. Minden esetre éppen a viselkedésével hoz létre olyan szituációkat amelyek pontosan azt fogják eredményezni, amit el akart kerülni. Ennek az az oka, hogy mivel a kapcsolati szükség kielégítetlen, a tudatalatti elme hoz létre olyan szituációkat az egyén számára, amelyek felhívják a figyelmet erre és változtatásra késztetik az egyént. Ilyen figyelmeztető jelekként kell értelmezni, ha valaki sorozatosan válik vagy kapcsolatai mind megszakadnak, vagy sorozatos veszteségek érik. Akárhogy is eltemette az illető gyermekkori emlékeit, lelke mélyen ott lapul a félelem, hogy nem szabad senkiben megbízni, mert vissza fognak élni a bizalmával és azt a távolságtartást mások megérzik, ezért időnként ok nélkül válik támadóvá vagy dühödtté, mert belelovalja magát abba a hibás hiedelembe, hogy önzetlen,    feltétel nélküli szereteten alapuló kapcsolat nem létezik, előbb-utóbb megint csak kiszolgáltatott helyzetbe kerülne, ezt pedig ő nem engedi  megtörténni. 

 

Egy másik gyakori sallang a társadalmak kollektív tudatában, hogy maga a szabadság eredményez destruktív, féktelen, egymás ellen irányuló magatartást az embereknél, és ha szabadságot kapnak, nem képesek együttműködő, nem támadó jellegű magatartásra vagy önszabályozásra.  Az erő és hatalom birtoklásával kapcsolatos sallang az, amikor valaki saját magát vagy másokat próbál túlságosan kontrollálni, vagy túlzott mértékben ellenáll a vélt külső kontroll ellen. .A szülői önkény, vagy egy korlátozó világnézet vagy hitrendszer, vagy az igazságos és egyenlő esélyek hiánya vezetheti az egyént arra a meggyőződésre, hogy az életben csak versengéssel, rivalizálással érvényesülhet, máskülönben mások fognak hatalmaskodni felettük és megszabni, hogy mikor mit tegyenek. Ezzel az illető megfosztja magát az igazi kapcsolatoktól, az együttműködés által elérhető eredményektől és kielégüléstől, és életcélját az énvédelemra szűkíti, alacsonyítja le.

 

Ezzel szemben az élet első 20 évében kell kialakulnia az egészséges öntudatnak, önérzetnek, öntiszteletnek és önazonosság-tudatnak, aminek másokkal való kapcsolatban kell tudni érvényt szerezni.  Ez az egyéniség-tudat biztosítja a fizikai és mentális szabadságot. Másodszer ki hogy alakuljon a saját tettekért viselt felelősség tudata, azaz annak felismerése, hogy a történéseket mi magunk segítjük elő választásainkkal és ami azután megtörténik azért mi magunk is felelősséggel tartozunk. Továbbá ekkor kell megalapozni azt a törekvést, hogy a bennünk szunnyadó képességek és lehetőségek kibontakoztatásával, az ennek megfelelően kialakított életcélok kitűzésével és megvalósításával szellemünk szándékát, a belénk plántált isteni akaratot valósítjuk meg. Ekkor kell hogy kialakuljon az a tudat, hogy az életnek értelmet kell adni, ez hozza létre a munkához való egészséges viszont ( a munkaerkölcsöt és felelősségtudatot), ekkor alakul ki az arra való képesség, hogy ha életünk szellemünk szándéka szerint alakul, akkor belső örömöt, elégedettséget érzünk, ellenkező esetben pedig frusztráltságot, levertséget, kiüresedést, céltalanságot, kisebbrendűségi érzést.

 

Az első húsz év során alakul ki az elme segítségével az életstratégia. Természeti népeknél vagy bizonyos szűkebb lehetőséget kínáló kultúrákban már előbb, korábban kialakul ez az életstratégia, azt a gyermekek inkább készen kapják, mint a modern társadalmakban, ahol a rendkívül változatos kulturális hatások befolyásolják az ezzel kapcsolatos attitűdöket és döntéseket, és sokkal szélesebb a „sallangok” felszedésének a lehetősége és valószínűsége.

 

Felnőttkor

 

A húszas évek során megtörténnek az egész élet szempontjából jelentős választások: partnerválasztás, hivatásválasztás,  családalapítás.  Megfogalmazódnak az álmos és tervek. Felszínre kerülhetnek a korábban felszedett sallangok és a saját gyermekek nevelése jó alkalmat nyújt ahhoz, hogy ezektől a szülővé vált korábbi gyermekek megszabaduljanak. Ilyenkor eljön annak is az ideje, hogy a szülőkkel átélt korábbi konfliktusokat feloldják, hogy kölcsönösen megbocsássák a korábbi vétkeket és előhívják , meghallgassák szellemük hangját. A felnőttkorban előkerül, megerősödik az a törekvés, hogy valami értelmes dolgot alkossunk, teremtsünk, hogy megvalósítsuk terveinket. Ha ilyen késztetéseket érzünk, ez valóságos szükség meglétére utal.  Ha a kreativitás iránti igény nem nyer kielégítést, akkor ez kényszeres pótcselekvéseket indukálhat. Ebben az időszakban rendkívül fontos a szükségletek és a kielégítésükre fordított idő egyensúlyának megteremtése és fenntartása. Fontos a rendszeres hatékonyság vizsgálat, annak mérlegelése, hogy a ráfordított idő és erőfeszítést igazolja-e az a hozzájárulás, amelyet szükségleteink kielégítésében az adott tevékenységgel elértünk.

 

A 40-es, 50-es és még a hatvanas években is előtérbe kerül az élet értelme, azaz hogy értelmes dolgokkal foglalkozunk-e.  Ha ilyenkor szomorúságot vagy elégedetlenséget érzünk életünkkel, azt szellemünk jelzéseként kell felfognunk, hogy változtatni kell.  Ebben az életszakaszban már nehezebben toleráljuk a boldogtalanságot, ami mind fizikailag, mind mentálisan erőteljesebben manifesztálódik.  A test betegségekkel jelzi, hogy valamely szükséglet el lett hanyagolva. Az emocionális frusztráltság az immunrendszer gyengülésében vagy túlzott reaktivitásában, daganatok képződésében vagy más hasonló testi tünetek formájában  jelentkezik. Ebben a korban különösen fontos az elemzés: annak kiderítése, milyem jellegű szükségleteket hanyagoltunk el vagy milyen tévhiedelmeinktől kellen megszabadulnunk.

 

Öregkorban is van lehetőség a fejlődésre, az önmegvalósításra, de a szellem már némi belenyugvást tanúsít.: belenyugszik, hogy most már kevés kilátás van arra, hogy legyőzze az elme által támasztott korlátokat.  Ha idős korban felszínre jut a szellemi irányítás, akkor békés,  értelmes élet vár ránk. Ha ilyen életkorban még dolgozik az idős ember, akkor inkább az útmutatás, mint a dinamikus hajtóerő funkcióját látja el.. Ha viszont nem sikerült megszabadulnunk önpusztító szokásainktól,  akkor fájdalom, kétségbeesés lesz a sorsunk. Elszigetelődünk embertársainktól, bogaras öregemberré, öregasszonnyá válunk. Érzelmeit környezetére sugározza át. Most a fiatal generáción a sor, hogy megpróbálkozzon az idős ember felvilágosításával és egy értelmes életvitel irányába befolyásolja a szüleit.

 

Elmúlás, halál

 

Egy felvilágosult ember képes befolyásolni halála időpontját és arra megfelelően felkészülni olyanképpen, hogy valamennyi életprojektjét lezárja, befejezi.  A halál előtti időszak az, amikor legfontosabbá válik a szellemmel való kapcsolat helyreállítása vagy megteremtése. A halál önmagában nem tragikus dolog vagy olyasvalami, amitől félni kellene, csupán kultúránk tette ilyenné egyrészt a halállal kapcsolatos téves hiedelmek folytán, másrészt a halált megelőző orvosi ténykedések következtében, amelyek az emberek szenvedéseit az élet meghosszabbítására tett felesleges erőfeszítések által, megsokszorozzák szenvedéseiket.  Ehelyett a halált megelőző rituálékkal meg lehetne teremteni a szeretteinkkel való örök kapcsolat alapjait. (erről másik fejezet szól). A halál előtti állapotban az emberek mentális állapota újra illékonnyá, álomszerűvé válhat. Az aki foglalkozott álomkontrollal, megszokta a tudatállapotok váltakozását és éber tudatát az agy illetve az elme váltakozó vibrációs szintjén is képes megőrizni, annak számára ez az állapot ismerős és annak számára az átmenet könnyebb. Szelleme a test halála után gyorsabban magára talál, tudja, hol van, mi történt vele és mi a dolga.  Ahelyett, hogy a halála előtt lévő embert a gyógyulás illúziójában ringatnák, inkább a szellemmel való kapcsolat felvételéhet kellene hozzásegíteni. Biztosítani kellene számára a megbocsátást és a lehetőséget, hogy ő is megbocsásson mindenkinek és lelki békét nyerjen. Ezekben az utolsó órákban még be lehet gyógyítani a sebeket, sőt még a halál beállta után is fogni képes a szelleme a szeretetenergiába csomagolt gondolatküldeményt. Ezáltal, ha ezt meg tudják tenni, képesek oldani fájdalmukat, bánatukat, ami amiatt keletkezik.  Az összekapcsoló szálak elszakadása okozta fájdalmat, veszt4eségérzetet csökkenteni fogja  a szellem halhatatlanságába vetett hit, a megbocsátás és az együttérzés minden fájdalmas emléket kiolt és  a megboldogulttal való spirituális kapcsolat felismerésével és megértésével egy sokkal kívánatosabb mederbe tereli a veszteséggel kapcsolatos érzéseket.

 

Élet a túlvilágon

Mi történik az emberrel a halál után?

 

A halál utáni percekben és órákban a többdimenziós ember teste különválnak és ez történik a tudattal is. A fizikai test élettelenné válik,  és csak a nem fizikai testei élnek vagy léteznek tovább. A legnagyobb tudatossággal rendelkező testek a nekik megfelelő szférákba igyekeznek. Az asztrál test, amely az érzelmek teste, a halál utáni pillanatokban ismeretlen közegben és helyzetben találja magát és össze van zavarodva. A mentális test esetleg átjut a dimenziókapun, amelyet alagútként érzékel és azon túl egy más dimenzióban találja magát. Eközben az asztráltest esetleg a holttá vált test közelében lebzsel és figyeli az eseményeket. Az sem biztos, hogy felismeri a korábban hozzá tartozó testet, ilyenkor nem tudja, hogy a test már halott. Ha az illetőnek igen erős szenvedélyei vagy érzelmei voltak, amelyek a Földi élethez vagy bizonyos személyekhez erősen kötötték, akkor az éteri és az asztráltest igen hosszú ideig földhözragadt szellemként létezhet tovább Hozzátapadhat egy személyhez vagy helyhez, vagy  saját testéhez (temető). Az ilyen asztráltesteket fantomnak, hüvelynek, egyszerűbben kísérteteknek vagy szellemeknek nevezik. A lélek magasabb rendű tartalmait a  többi test hordozza: ezek feljebb emelkednek  A tudat nagy részét hordozó mentális test  az őt körülvevő világot teljesen valóságos, fizikai világnak érzékeli.  Eljön azután egy pillanat, amikor megtörténik a találkozás: a mentális test és a szellemtest (lélek) találkozik a felső lélekkel és összeolvad vele: Ez egy magas rezgésszámú dimenzióba röpíti fel a testeket, amit a tudat mindentudásként él meg. Ez a fehér fény birodalma. Itt csak nagyon rövid ideig időzhet az egyszerű halandó, mert e szféra rezgésszáma túl magas a számára. Egyébként is karmája, elintézni való dolgai visszahúzzák. Ritkán az is előfordul, hogy egyenesen a testébe húzzák vissza, ha elintéznivalóit még abban az életben nem fejezte be.  Az is lehetséges, hogy az asztráltest vonzása olyan erős, hogy magába húzza mentális testet, ez esetben  annak tudata kitágul. Az asztráltest élősködővé válhat, amennyiben más élő személyből vonja el a fennmaradásához szükséges energiákat. Az is megtörténhet, hogy további szegmensekre esik szét és elementálként, érzelmi energiákként egzisztál tovább. Ezek akármihez hozzátapadhatnak, például növényhez. Ha az ember, akitől leváltak, reinkarnálódik,  ezek az asztráltestek megtalálhatják és újra csatlakoznak hozzá, amivel  a régebbi élet vagy életek memória töredékeit sőt karmáit is becsempészik az új/régi gazdába. Persze ez utóbbiak fő hordozói a mentáltest és a  szellemtest. (folyt.köv.)

 Sysmus

 

 

• Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi (CC BY 4.0)