Tradiciokkal szembe


TradiciokA bibliai tradíció által meghatározott tapasztalás felől megfogalmazott vallásfilozófia azonban éppen e tradícióhoz történő szigorú illeszkedése miatt nem lehet teljes .Ez a koncepció nemcsak, hogy ismeri az „elohim aherim”, az „idegen istenek” fogalmát, hanem ez a fogalom ennek a koncepciónak egyik alapköve . Bár a biblia Istene képes meghallani és meghallgatni a pogány kultuszok követőinek imáit is, ez azonban semmit sem változtat. A biblia Istene csak a kinyilatkoztatott vallásokban lakozik, melyeket nem alapítottak, hanem amelyek úgyszólván megtörténtek a világgal. Az „elohim aherim” értelmezésében markánsan eltérő utat követ a világ.A genezis első öt könyvében is megjelenő אלהים alakváltozat plurálisa (elvégre ez a keresztyén felekezetek three in one koncepciójához hasonlóan az isteni többesszemélyiségre is lazán utalhatna, tuti van is ilyen olvasat), bár éppen ez is, akár, de h a júdaizmusban van egy nagyon nem monoteista vonás. és ott érzem ezt, h folyton megy a hacacáré, ismétlődően előjön, h "ne legyenek néked idegen isteneid". persze-persze, a bálványimádást tiltó parancsolat gondolatkörébe illesztve tényleg az, hogy "én legyek a te egyedüli istened, add át magad teljesen nekem és felejtsd el minden más tisztelését és követését, amit nem én írtam elő és adtam neked". durva és barátságtalan szöveg, kétségkívül. de ontológiailag ez annyira tételezi, h debizonyhogy vannak idegen istenek, amiket mások követnek, nem a választott nép, és tőlük nincs elvárva, h az önmaga kiválasztására istent kreáló nép isteninek kőbevésett mindenféle egzecíroztató baromságát kövessék.  ez nem univerzalzmus, ez még kevés, mert közben az is, befele maximálisan az, csak éppen nem tagadja idegen istenek létét, csupán hatókörüket csökkenti nullára (igyekszik konvergálni hozzá) A kinyilatkoztatás történetisége hozta magával, hogy az ószövetségi monoteizmus fokozatosan bontakozott ki, és hódította meg a lelkeket. Úgy tűnik, hogy a pátriárkák korában Ábrahám törzse egyetlen Istenben hitt ugyan, de nem tagadta, hogy más népnek vagy más néptörzsnek más istene van (Ter 31,53). Ez a ,,monolatria'' azonban egészen más természetű volt, mint a környező törzsek istenhite. Mert Ábrahámék Istene nem helyhezkötött Isten, hiszen Ábrahám ugyanazt imádta Hárán-ban és Hebron-ban, akitől Úr-ban parancsot kapott. Továbbá egyre inkább mélyült a meggyőződés, hogy Izrael Istene mérhetetlenül nagyobb és hatalmasabb, mint a többi istenek (Kiv 15,11-12; 20,3; 22,19; 23,13; MTörv 4,19; 29,25; 1Sám 26,19-20 stb.). Isten neve Él vagy Elohim nemcsak Izraelben, hanem a környező népeknél is. Izrael azonban az Ábrahámmal kötött szövetség óta különösen a magáénak érezte Él-t (Kiv 6,3; 3,13; Ter 26,28; 30,27; 33,20). A nevéhez tett jelzők (pl. Él-Ólam = öröktől való Él; Él-Roi = aki lát engem; Él-Béthel = aki Béthelben megjelent) Mózes idejétől kezdve Istent Jahve néven tisztelik, és hangoztatják, hogy azonos Ábrahám Istenével (Kiv 3,13-15), A mózesi időkből származó tízparancsolat első parancsa így hangzik: ,,Én vagyok az Úr, a te Istened... senki mást ne tekints Istennek, csak engem!'' (Kiv 20,2-3). ,,Rajtam kívül nincs más Isten, és Szabadító nincsen rajtam kívül (45,24; vö. 41,28; 43,10). Ez is hangsúlyozza, hogy a világnak és a világban találhatóknak Jahve a teremtője; a bűnbeesés történetében pedig minden valószínűség szerint azért szerepelteti a kígyót, hogy kimutassa: amelyik állatot egyes népek az élet és termékenység isteneként imádnak, attól származik minden fáradság és szenvedés a világon.Figyelemre méltó még, hogy amikor Jahve egyetlenségét nem említik tételes formában, akkor is szóhoz jut az szerepének, viselkedésének, jelentőségének bemutatása által: Ura az egész világnak, hatalmának senki sem tud ellenállni, szentsége, dicsősége, jutalmazó és büntető igazságossága felülmúlhatatlan stb.A Krisztus előtti közvetlen századokban már általános meggyőződéssé vált az ,,elméleti monoteizmus'' (vö. 2Makk 1,2; Jub 12,22 skk; Ps Sal 9,19; Jos Flav: Ant V. 1,27) Józs 24,14-29 Nos tehát féljétek az Urat, s szolgáljatok neki egész és igaz szívvel: távolítsátok el azokat az isteneket, akiknek Mezopotámiában s Egyiptomban atyáitok szolgáltak és az Úrnak szolgáljatok. Ha azonban rossznak látjátok, hogy az Úrnak szolgáljatok: választhattok. Válasszátok ma, ami tetszik, kinek akartok inkább szolgálni: azoknak az isteneknek-e, akiknek atyáitok szolgáltak Mezopotámiában, vagy az amoriták isteneinek, akiknek földjén laktok: én és házam azonban az Úrnak fogunk szolgálni.'' ,,Tanúi vagytok annak, hogy ti választottátok magatoknak az Urat, hogy neki szolgáljatok.'' Azt felelték: ,,Tanúi vagyunk.'' Ő erre azt mondta: ,,Nos, akkor távolítsátok el magatok közül az idegen isteneket, s hajtsátok szíveteket az Úrhoz, Izrael Istenéhez.''Hit által vitetett fel Énók, hogy ne lásson halált [...] mert felvitetése előtt bizonyságot nyert afelől, hogy kedves volt Istennek" (Zsid 11:5). A gonoszság miatt pusztulásra ítélt világ közepette Énók olyan szoros közösségben élt Istennel, hogy Isten kivonta őt a halál hatalma alól. Ennek az istenfélő prófétának a jelleme ábrázolja azt a szentséget. Jelentõs változás a keresztény istenfogalom tartalmának megfogalmazásakor az Úr és a választott nép között kötött szövetség exkluzivitásának egyetemes emberi meghívássá való kitágítása. Valójában ebben az esetben a korai keresztény szemlélet a zsidó hit egy sajátos ellentmondását oldja fel, amely egy egyetemes isten és egy lokális népközösség közötti kapcsolat asszimetriájából adódott. A születõ kereszténység istene - legalább potenciálisan - minden ember szeretõ és gondviselõ Ura, azoké is, akik nem tartoznak az õ kultuszközösségéhez. Egy ilyen istenképbõl egyenesen következik a kereszténység - majd nyomában az iszlám - egyetemes missziós lendülete, önmaga egyedüli, egyedül lehetséges, egyedül igaz vallásként való elfogadtatásra irányuló törekvése. Egyebekben a zsidó vallási hagyomány és a hellenisztikus bölcselet istenképe sajátos egységben alkotja meg Isten keresztény fogalmát, amely egyszerre mutatja ezt az Urat a világ megalkotójának, mûködtetõjének és urának, örök, mindenható, gondviselõ, jó és személyes, transzcendens valóságnak. Az elsõ évtizedek egyházában persze ez a kép még kiforratlan: talán a mindenkit meghívó, a régi szövetséget egy új, minden emberre kiterjedõ új szövetséggel helyettesítõ Atya gondolata áll az elõtérben, kiegészülve a megváltó, üdvözítõ, az emberhez aláereszkedõ, a végidõben felette ítélõ Isten eszméjével.. Mindenesetre kétségtelen, hogy nem a keresztény teológia és önértelmezés, hanem az összehasonlító vallástudomány oldaláról szemlélve, nem a kinyilatkoztatás misztériuma, hanem az istenfogalom tipológiája oldaláról közelítve a teremtõ, megváltó és megtartó Isten keresztény fogalma az isteneszme történetileg regisztrált tipusainak és funkcióinak egyetlen személyes létezõbe sürített összefoglalása. Így az Atya a kozmikus, teremtõ és törvényadó isten, a Fiú a meghaló, megváltó és feltámadó isten, a Szentlélek pedig a világot segítõ és megtartó isten alakját jeleníti meg, egy olyan egységes és egyetlen keresztény Isten alakjában, akinek képzete minden kétséget kizáróan az istenfogalom fejlõdésének kiteljesedését, teljes kibontakozását jelenti. Ha alaposan végiggondoljuk, mindez azt jelenti, hogy ebben az istenfogalomban a más vallási valóságokban személytelen világelvek alakját öltõ funkciók éppen úgy meglelhetõk, mint egy klasszikus pantheon istencsoportjainak és isteni szerepeinek szintézise, mégpedig egy olyan fogalmi valóságban, amely az elvont fogalmiság és az eleven személyesség kívánalmainak is megfelel. . Nem véletlen, hogy az egyház évszázadokon keresztül elbátortalanította a híveket, sőt a rabszolgák millióit el is tiltotta a Biblia olvasásától, vagyis a meghirdetett "igazság" mérlegelésétől, az önálló értelmezés lehetőségétől.  Ennek megfelelően a Jézus halálát követő időkben, majd további évszázadokon keresztül konspirációs hallgatásba burkolta az örökké kérdező, az ezoterikus tanítások mélységeit kutatókat. Fokozódó elismerése ellenére soha, semmilyen korban nem került vissza Lukácsnak a Máriáról és Mártáról (10:38-42) szóló fejezetében ábrázolt és az apokrif írások szerinti kiemelt pozícióba.  Még a mai emancipált világban sem akar úgy gondolni rá a hívő világ, mint bizalmas meghittségben Jézus lábához kuporodó, teljes énjével azonosuló asszonyra. A Vatikán álláspontja a mai napig is az , hogy a nők azért nem lehetnek papok, mert Jézus kizárólag férfi tanítványokat gyűjtött maga köré Isten szolgálatára rendelve. Mária Magdolna személye ennek a legnyilvánvalóbb cáfolata.  Rá hivatkozva az egyházi életben aktivizálódni akaró katolikus nők régen megostromolhatták volna a Vatikán falait. A személye hatásos szimbólumává válhatna egy XXI. századi egyházi reformmozgalomnak. A keresztény vallás tiltja más vallások megismerését, ezért a  Bibliát és a vallástörténeti vagy valláselemző munkákat olvasó híveknek fogalmuk sincs róla, hogy mikor szent szajhákról vagy rituális prostituáltakról olvasnak, mit is értsenek ezeken a fogalmakon.  Mivel nyilvánvaló, hogy a szókapcsolatok oximoronok - mint az egy Istenben három személy, vagy a szűzen szülés - a hitük megkísértése miatt állandóan aggódók szeme sietve-menekülve átugorja őket, egyetlen pillanatot se vesztegetve a megfejtésükre.  A hit áthatolhatatlan védelmi páncélja a tudásvágy elfojtása, az elszánt tudni nem akarás. Hogy is vehetett  Ozeás próféta feleségül egy szajhát? Hogy akarhatott ráadásul gyerekeket tőle? És mit kezdjen a hívő lélek ezekkel a sorokkal? „ . . . ha lányaitok paráználkodnak, és jegyeseitek házasságot törnek, nem büntetem meg leányaitokat, amiért paráználkodnak, sem jegyeseiteket azért, hogy hűtlenek, hisz (a férfiak) maguk is a cédákat keresik és pogány papnőkkel mutatnak be áldozatot.” (Ozeás 4:13-14) A héberek, bár formálisan ellenezték a kánaáni vallást, valójában átörökítették jellemző vonásait” állítja Fred Gladstone Skinner Az ősi Közel-Kelet mítoszai és legendái című könyvében. "A  héber mitikus tradíciók mintegy folytatását jelentik az ugariti-kánaáni vallási előzményeknek." Pál apostol az Ízisz és Artemisz istennők imádatát  tartotta a legnagyobb veszélynek a zsenge kereszténységre nézve. „Pál tudta, hogy (Artemisz-Ízisz személyében) ott volt egy veszélyes rivális.”  Ha másban nem is, ebben teljesen egyetértett a zsidó főpapokkal. Az ószövetségi írások azonban még sorozatos cenzúrázás ellenére is megőriztek egyes „kellemetlen” emlékeket az Istennő hajdani népszerűségéből: „Nem látod, mit művelnek Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin? A gyerekek fát gyűjtögetnek, az apák tüzet raknak, az asszonyok meg tésztát dagasztanak, hogy kalácsot süssenek az Ég Királynőjének; az idegen isteneknek italáldozatot mutatnak be, s ezt  mind az én bosszantásomra.” Annyiszor van szó az Ótestamentumban „idegen” istenekről és „hamis” istenekről, hogy azt kell hinni: a monoteizmus, ahogy a zsidóság megalkotta, nem egyistenhitet jelent, hanem egy olyan Isten imádatát, aki megszüntette az istenek munkamegosztását, és ezzel a többi isten hatáskörét is. A „hamis” istenek azért hamisak, mert nincs már kompetenciájuk, pontosabban: valamennyiük hatásköre és kompetenciája Jahvéra szállt át. A monoteista vallások „a gyűlölet új formáját honosították meg a világon: a pogányok, az eretnekek, a bálványimádók, továbbá templomaik, szertartásaik és isteneik gyűlöletét”. Ez a gyűlölet nem választható el attól a szellemi haladástól, amelyet a láthatatlan, vagyis tisztán szellemi Isten absztrakciójának köszönhetünk. A különféle hitű népek szerződéseket köthettek egymással, amelyek érvényességét a felek istenük nevével pecsételték meg. Ez azáltal vált lehetségessé, hogy üzlettársaik isteneinek nevét lefordíthatták a saját isteneik nevére. A vallási türelmetlenség kifejeződése, az emberi és művészi szabadság gyógyíthatatlan sérelme egyrészt, másrészt az emberi szellem előrehaladásának fontos állomása. Ha e tényállásnak egyik felét hangsúlyozzuk, akkor antiszemitának nevezhetnek bennünket, ha a másik felét, akkor filoszemitának, vagyis mindenképp elmarasztalhatnak bennünket rasszizmusunk miatt. Okosan tesszük tehát, ha nem ezekkel a címkékkel törődünk, hanem az igazsággal, amennyire erre képesek vagyunk. Jób harsogja az Igét, a definitív, kétségbevonhatatlan igazságot: „Mi az oka, hogy a gonoszok élnek, vénséget érnek, sőt még meg is gyarapodnak? (…) Házuk békességes a félelemtől, és az Isten vesszeje nincsen ő rajtuk? (…) Jólétben töltik el napjaikat, és egy pillanat alatt szállnak alá a sírba.” Ezzel szemben a szegényekről azt mondja, hogy „[a] mezőn a más vetését aratják, és a gonosznak szőlőjét szedik. Mezítelenül hálnak, testi ruha nélkül, még a hidegben sincs takarójuk. A hegyi zápor csurog le róluk, s hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik. Elszakítják az emlőtől az árvát, és a szegényen levőt zálogba viszik. Mezítelenül járnak, ruha nélkül, és éhesen vonszolják a kévét.” Mit felelhetett erre Jahve a forgószélből? Jób igéire, melyek morális természetű vádat tartalmaztak, nem mondhatta, hogy ez így van rendjén, mert akkor lesüllyedt volna Jób barátainak, vigasztalóinak nyomorúságos színvonalára, így hát csak a transzcendencia hatalmát vonultathatta fel ellene, fenséges metaforákat vághatott Jób fejéhez: „Összekötheted-e a Fiastyúk szálait; a kaszáscsillag köteleit megoldhatod-é? A Hajnalcsillagot előhozhatod-é az ő idejében, avagy a Gönczölszekeret forgathatod-é fiával együtt?” Ilyen kérdések sokaságával akarta meggyőzni Jóbot, és ebben rejlik némi komikum. Ha valakit azzal vádolok, hogy megerőszakolta édesanyját, akkor nekem ne válaszolja azt, hogy ő viszont, velem ellentétben, ötszáz tonnát is kinyom. Jahve válasza csak úgy értelmezhető, hogy Jób törvényértékű igéire a világ nagyságának, szépségének, bűvöletének költői – vagy szinte mondhatnám – festői metaforáival válaszolt. Az emberi világ nyomorúságát a teremtett világ gyönyörűségével akarta kiegyenlíteni. Ézs 5,12 – A jólét eltakarja előlük a lényeget, Istent.
A mai világot is ez a bálvány vezeti. Sok  ember szíve is megnehezedett már ettől. Elfelejtve küldetését, célját.
Önátadásra van szükség. Nincs szánalmasabb annál az embernél, aki életet akar élni. Sem az áldásait nem tapasztalja, sem a világ – ideig óráig tartó gyönyörűségeit sem élvezi. A két szék között a padlóra esik. Miközben két lovat szeretne egyszerre meglovagolni.Isten kizárólagosságot vár el tőled.  atya

Adatok

  • magyar nyelvű

  • saját

  • 2 279 megtekintés

  • 0 darab

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

Eddigi hozzászólások

Legyél az első, aki elmondja a véleményét.

Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0