A járvány
Azon a tanyán, ahol több évet éltem, éjjeliőr vigyázta nyugalmunkat.
Gyönyörű, nyári estéken, éjszakába nyúlóan sétálgattam a csodálatos, öreg fák között, harsogó tücsökciripeléstől kísérten. A holdfényben zajló élet zsongó hangja megnyugvást hozott magányos lelkemnek.
Ilyen alkalomkor többször találkoztam az öreg éjjeliőrrel, aki a rábízott értékeket vigyázta, hűséges pulijával. Tudásra szomjasan hallgattam minden szavát, amit sokszor merített élete eseményeiből.
E történetet sok évtizede hallottam, de az óta is megrendítőnek érzem.
„Réges, régen – kezdte a beszédet az Öreg –, vagy hatvan esztendeje, éppen vacsoráltunk, amikor az egyik gyerek nem nyúlt az ételhez. Másnapra piros pöttyös lett a teste, és az orvos megállapította, hogy kanyarós. Egy hét telhetett el, és a gyerek meghalt: nem volt gyógyszer erre a betegségre.
Pénzünk nem volt, ezért én készítettem koporsót szegénykének. Szépen legyalultam a deszkát, méretre fűrészeltem és ráírtam a fiú nevét, majd alája azt, hogy élt 8 esztendőt. Ennyit adott néki a Jóisten!
A nagy bánatra alig maradt időnk, mert az asszony szólt, hogy újabb négy gyermekünk beteg! Féltettük őket, de mindhiába: újabb koporsót gyalultam a következő héten.
Éppen rakosgattam össze a deszkákat, amikor újra szólt az anyjuk, hogy készíthetem a harmadikat is, mert az orvos megállapította, ő sem éli túl a kanyarót. Ráadásul újabb három gyermek betegedett meg.
Az asszony már szemhunyást sem aludt, amikor a második gyerek is meghalt.
Bánatosan gyalulgattam a harmadik koporsót, de addigra már nyolc gyermek feküdt betegen.
A harmadiknak még jutott külön koporsó a szépen gyalultból. A következőt négy kicsinek készítettem, hisz alig volt deszkám és időm. Még el sem temettük őket, hármas koporsónak valót keresgettem. Hetüket egy napon hantoltuk el; szegénykék egymás mellett alusszák örök álmukat.
Így történt, hogy a Jóisten magához szólított tíz gyermekemet: Ő tudja miért!
A megmaradt kettőt neveltük fel becsülettel e cudar járvány után! „ – fejezte be az elbeszélést az Öreg.
Hosszú csend következett. Mindketten hallgattunk, csak a tücskök ciripeltek, és a fák susogtak titokzatosan a fejünk felett.
Budaörs, 2002. junius 18-án
Adatok
-
szabadits34
-
nincs
-
2017. feb. 11. 20:05
-
nem volt módosítva
-
magyar nyelvű
-
saját
-
873 megtekintés
-
0 darab
Számít a véleményed!
Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.
Eddigi hozzászólások
Legyél az első, aki elmondja a véleményét.