Fény és sötétség, elmélkedés az igazságról

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

#14
2012. dec. 24. 0:26
Kérdés az, hogy ezt honnan vizsgálva nézzük meg. Mert egy sokkal magasabb igazságtartalomból letekintve, minden nép cselekedete ugyan úgy jó vagy rossz, attól függetlenül is, hogy az a nép miként tartja számon saját cselekedeteinek jóságát vagy éppen romlottságát. Ez az Isteni eredő, és efelé tendál minden létező a földön, mindenki a maga tempójában, a maga feladatát ellátva. Még akkor is mikor viszonylagosan valaki jelen életében nagyon mélyre merül és úgy mond rossz emberré válik. Mert minden rossz a jóság hiányára mutat rá, az emberi lélek hiányosságaira, arra a pontra, amiből megláthatja az ember, hogy hozzá mérten az Isteni mércéhez képest hol foglalja el helyét szellemiekben a létezésben. Mert ha minden csupa jóság lenne, semmilyen viszonyítási alap nem állna rendelkezésére senkinek sem ahhoz, hogy felismerhesse, hol áll a teljes szellemi tisztultság állapotához képest, az Isteni önvalóba való visszatérés folyamatában. Ez ugyan nem rövid folyamat, de hosszú életeken át kiváló mankót ad az önmegvalósuláshoz :)
#13
2012. dec. 21. 3:53
Sziasztok :D

Ha ugy ertelmezzuk a fenyt es a sotetseget,mint a jo es rossz dolgokat es cselekedeteket,akkor az en velemenyem szerint jo vagy rossz nem letezik.

Azzal indokolom ezt meg,hogy kulonbozo kultura kulonbozo keppen tartja szamon a rossz es jo cselekedeteket.Mint peldaul,regen a boszorkanyok megegeteset tartottak jonak,most pedig mar elitelendo cselekedet,igy tehat a jo es rossz fogalma az idok soran minden eggyes kulturaban valtozott.

Azert tortennek velunk rossz es jo dolgok (velemenyem szerint,mivel en hiszek a reinkarnacioban es a karamabn,na de Istenben is),mert a karma a cselekedetunkre megfelelo valaszt ad,szoval nem buntet,csak valaszt ad minden cselekdetunkre,igy ha hazudunk,nekunk fognak hazudni,ha lopunk,minket fognak meglopni,ha olunk,mi fogunk eroszakos halalt hallni,most,vagy a kovetkezo eletunkben.

En igy gondolom ezt
#12
2012. aug. 4. 0:44
Minden relatív :)
#11
2010. jún. 26. 17:13
törölt tag
Na igen:)
Minden jóban van valami rossz és fordítva:)
#10
2010. jún. 26. 17:08
"Teljesen kristálytiszta fényként nem lehet létezni a földön (ha csak nem valami spéci búrában), mindenképp szükséges legalább egy nagyon is minimális dark rész ahhoz hogy túlélje bárki is a földet. Ha ez nem lenne a lét fájdalmától meghalna az az ember. Természetesen ez a darkban nem így van:) mivel földünk jelenleg inkább dark mint fény így darkként faszául el lehet flashelgetni gond nélkül.
A fény és a sötétség sok mindenre felhasználják egymást mert így tud az egyik a másik világában dolgozni, pl darkban úgy ha van 1 pici dark részed, akkor már bele tudsz nyúlni dolgokba, csak nem elég erős akkor gond van, ez a fényben is igaz, csak ott ugye nincsen erőszak.
Fényként nagyon nehéz megélni mindent, a fény a szenvedő a történetben, ez úgymond a fénységgel jár, az áldozatvállalás.
Darknak lenni meg annyit takar hogy karrierista célokat tűzöl ki amiről nagy részt nem tudod hogy az másnak az érdeke nem a tiéd, csak úgy lett elhintve a dolog mintha érted lenne az egész.
Egyébként tiszta darknak sem könnyű lenni, elérni azt hogy a rendszerben felnézzenek rád, és hogy ne legyenek indulataid, hidegvérűség, tiszta magas minőségű dark energiákkal dolgozni, ez kibaszott nehéz, egy fél élet munkája jókor jó helyre jó tagok közé kerülni... szóval a dark sem egyszerű.
De az Úr útja a leghosszabb és a legkeskenyebb de ezáltal a legtisztább és a legfényesebb:)" – Tükröd


:D Meg a legzavarosabb is :)
#9
2010. jún. 26. 10:02
törölt tag
Teljesen kristálytiszta fényként nem lehet létezni a földön (ha csak nem valami spéci búrában), mindenképp szükséges legalább egy nagyon is minimális dark rész ahhoz hogy túlélje bárki is a földet. Ha ez nem lenne a lét fájdalmától meghalna az az ember. Természetesen ez a darkban nem így van:) mivel földünk jelenleg inkább dark mint fény így darkként faszául el lehet flashelgetni gond nélkül.
A fény és a sötétség sok mindenre felhasználják egymást mert így tud az egyik a másik világában dolgozni, pl darkban úgy ha van 1 pici dark részed, akkor már bele tudsz nyúlni dolgokba, csak nem elég erős akkor gond van, ez a fényben is igaz, csak ott ugye nincsen erőszak.
Fényként nagyon nehéz megélni mindent, a fény a szenvedő a történetben, ez úgymond a fénységgel jár, az áldozatvállalás.
Darknak lenni meg annyit takar hogy karrierista célokat tűzöl ki amiről nagy részt nem tudod hogy az másnak az érdeke nem a tiéd, csak úgy lett elhintve a dolog mintha érted lenne az egész.
Egyébként tiszta darknak sem könnyű lenni, elérni azt hogy a rendszerben felnézzenek rád, és hogy ne legyenek indulataid, hidegvérűség, tiszta magas minőségű dark energiákkal dolgozni, ez kibaszott nehéz, egy fél élet munkája jókor jó helyre jó tagok közé kerülni... szóval a dark sem egyszerű.
De az Úr útja a leghosszabb és a legkeskenyebb de ezáltal a legtisztább és a legfényesebb:)
#8
2010. jún. 26. 9:27
"Pedig hidd el hogy van ilyen, sajnos találkoztam is ilyennel...
Minden csak attól függ hogy kinek mi a dolga.
De tény hogy emberben nagyon ritka a szélsőség, hogy csak ez vagy csak az, de van." – Tükröd


"Kellemes" találkozás lehetett :( Én csak hasonlót "láttam" azt is csak mostanában, de nála úgy van, hogy kb 99% dark, és 1 % fény, de az csodálatos :) Nehéz volt a pici fényt megtalálni, mert nagyon eldugta, de sikerült ráakadni, és hogy őszinte legyek olyan szépet még sosem láttam:)

Egyébként aki olyan hogy csak ez vagy csak az, az hogy bírja ezt elviselni? Akármelyik is mindenképpen fura lehet ezt úgy megélni, hogy közben ember.
#7
2010. jún. 26. 0:53
törölt tag
Pedig hidd el hogy van ilyen, sajnos találkoztam is ilyennel...
Minden csak attól függ hogy kinek mi a dolga.
De tény hogy emberben nagyon ritka a szélsőség, hogy csak ez vagy csak az, de van.
#6
2010. jún. 25. 10:29
Szerintem ember nem lehet egyik sem tisztán, legalábbis amíg él addig nem.
#5
2010. jún. 24. 23:04
Sötétség-fény, boldogság-szomorúság, szegénység-gazdagság.... stbstb.
Mindennek kell,h legyen ellentéte hiszen csak úgy tudjuk értékelni és érzékelni mit is jelentenek ezek a dolgok.
Tudjuk értékelni a jót.
Azt mondta egyszer vki , h a fény gyermekei lehetünk és vagyunk csak a sötétség minden bugyrát meg kell ismerni és ellenállni neki. Ha felülemelkedsz a sötétségen tiszta fénnyé válsz.

A tudat,érzés? Ez nagyon érdekes szerintem. Az elme a tudat vagy hamis egó(ezt hallottam azt hiszem ez a jó megfogalmazás) alapjában sötét. Én úgy vettem észre magamon és másokon is,h az elme a tudat egy gát.
Megszokott mindennapi sémákhoz ragaszkodva alapvetően gátja a fejlődésnek. Ezt kell elcsitítani, elnyomni, elpusztítani.
Ebből fakad a sötétség. Az ember magában hordozza, nem tud róla, de ha felismeri látja, h mennyire gonosz. sötét is valójában.
#4
2010. jún. 23. 8:56
"És mi van a tudattal, vagy az érzéssel? az nem fény vagy nem sötétség?:)
Fény tudat, ami magától a jó cselekvés lehetőségeit veszi észre.
Vagy a sötétség ami automatikusan az önös érdekeket képviseli minden bűntudat nélkül.
De érdekes ez mert én azon gondolkodtam hogy a kettő egy csak másabb, pontosan azért is mert valahol a magasban összefonódik a két érték sorsa s egyik sem létezhet a másik nélkül. Akkor valahogy mégsem ellentétek, de egyben meg mégis.
Érdekes..." – Tükröd


Szerintem nem. Az emberi tudatban van mindkettő, és kell is, mert különben nem hiszem hogy tudnánk itt élni. Az arányok már lehetnek eltérőek egyénenként :)
Ezen én is agyaltam már, hogy hogyan lehet. Elvileg ellentétesek, és mégsem.

Napok óta ezen gondolkozom, mert vannak olyan mítoszok, amik ezt a témát feszegetik, pl a Sas és a farkas, vagy a Nap fia Hold lánya, ellentétes oldalon álló erők egyesüléséről szólnak. Az összes ilyen "mese" megegyezik azon a ponton, hogy a két erő egyesülésekor létrejön valami szupererő, ami egyszerre mindkettő, és mégis EGY. Sajnos abban is megegyeznek a mítoszok, hogy ez csak rendkívüli körülmények között történik meg, pl ezer évente egyszer és hasonlók :D , mert a két fél normál körülmények között eleve nem nagyon találkozik.

Meg az is eszembe jutott hogy mintha gerjesztenék egymást.Ha egyik nő, nő a másik is, és fordítva. Szóval fura az tény:)
#3
2010. jún. 22. 21:44
törölt tag
És mi van a tudattal, vagy az érzéssel? az nem fény vagy nem sötétség?:)
Fény tudat, ami magától a jó cselekvés lehetőségeit veszi észre.
Vagy a sötétség ami automatikusan az önös érdekeket képviseli minden bűntudat nélkül.
De érdekes ez mert én azon gondolkodtam hogy a kettő egy csak másabb, pontosan azért is mert valahol a magasban összefonódik a két érték sorsa s egyik sem létezhet a másik nélkül. Akkor valahogy mégsem ellentétek, de egyben meg mégis.
Érdekes...
#2
2010. jún. 22. 12:48
Szió:)

Ezek energiák elsősorban, egymás ellentétei, kioltják egymást, de ebben nem vagyok biztos. Az is lehet hogy összeadódnak, és akkor lesz valami harmadik energia... two in ONE :) Vagy ilyesmi :D
#1
2010. jún. 22. 11:33
törölt tag
[shadow=red,left]Ezt a témát azért nyitottam mert nem igazán láttam még olyan témát itt ami konkrétan a fénnyel és a sötétséggel foglalkozott volna és ezeknek az összehasonlításával, esetleg szembeállításával.
Ezért kíváncsi vagyok hogy mások hogyan állnak hozzá, vélekednek róla, mik a meglátásaik.
Kinek mit mond a fény és a sötétség, ti hogyan értelmezitek, mit tudtok róla, lássuk közösen mit takar a fedettnek hitt valóság:) [/shadow]
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0