Érzés/álom/különös képesség

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

#355
2010. szep. 24. 20:29
nekem volt nem 1 olyan álmom ami megvalósult :) ( az álom végén szokott lenni) ritkán van.
1-szer pl.: 1 iskolai tesi óra pár másodpercét álmodtam meg de nem volt lényeges.
1-szer volt olyan amikor láttam az ismerős képeket egyből beugrott az álom :)
#354
2010. szep. 12. 21:01
Nekem is egy nagyon különös álmom volt, amit szeretnék megosztani veletek.
[left][right]
[left]Édesapám súlyos beteg volt már nem bírta a szenvedést és már több mint 3 évvel ezelőtt önkezével vetett véget életének, nagyon drasztikus módon. Az egész családot teljesen lesújtotta a hír, édesanyám aki megtalálta szívinfarktust kapott, amit az orvosoknak sikerül műtéttel meggyógyítani, de az óta is gyógyszereken él. Ez volt életem eddigi legrosszabb napja amit akkor átéltünk. Édesanyám nem tudott megbocsátani édesapámnak, amiért ilyen csúnyán ment el és őt magára hagyta. Az összes hivatalos intézkedést nekem kellett intézni és édesanyámat is vigasztalni, erősnek kellett lenni és az is tudtam lenni, még sírni sem tudtam pedig nagyon jó lett volna. Az idő azóta egy kicsit begyógyította a sebeket, de sokat aggódtam, mindkét szülőmért. Édesanyámat folyamatoson orvoshoz hordom, bevásárolok részére, még szerencse, hogy ellátja magát. Édesapámról pedig nem múlt el nap, hogy ne gondoltam volna rá, én nem tudtam haragudni rá azért amit tett. Talán egy kicsit meg is értettem, mert azt a fájdalmat amit átélt sajnos nemtudta elviselni eutanázia nincs, a kórházba pedig semmiképp nem akart visszamenni, mert már nem tudtak volna segíteni rajta, sajnos így nem adatott meg neki a méltósággal történő halál.
Ezért is aggódtam, ha van túlvilág akkor az ÚR megbocsátja-e tettét? Sírni még mindig nem tudtam.

Elérkezett a születésnapom napom, és azt álmodtam, hogy édesapám nagyon boldogan jön felém, mint betegsége elött agyon puszilgatott mint régen, boldog születésnapot kívánt és azt mondta azért jött ilyen korán reggel, mert ő akart az első lenni a felköszöntésemben, jó erőt és egészséget kívánt. Megköszönte, hogy így vigyázok édesanyámra és eltűnt. Válaszolni sem tudtam, semmit nem tudtam kérdezni tőle mert mire megszólaltam volna már nem volt ott.
Én pedig felébredtem és elkezdtem sírni és szinte egész nap sírtam amit évek óta nem tudtam. Munka után kimentem hozzá a temetőbe és gyújtottam gyertyát.
Egy biztos amíg élek ezt az álmot nem fogom elfelejteni! Most pedig megosztottam veletek is.
#353
2010. júl. 13. 12:28
törölt tag
Szerintem igazság szerint, nem nagyon van olyas valami ami fontos és itt lehet elsajátítani, ugyanis ezek az információk magasról érkeznek, és evidens hogy ezekhez az emberekhez nem jut el ha csak nem azért hogy pont őrajta segítsen.
Olyasmiket lehet ott tanulni ami 1 rész vagy nem igaz vagy csak kicsiny részben az, vagy pedig olyasmit amit nagynak mutatnak be miközben olyan aprócska hogy az igazi tudás mellett elbújhat sőt, alapnak tekintenék.
Mindig abba gondoljatok bele!!!!:
Az Atya az ő híreit nem pénzért közvetíti...
A gyógyulást, a segítséget, a szeretetet és a békét nem lehet pénzért eladni, azt csak önzetlenül lehet adni ingyen feltétel nélkül (mi felénk feltétel nélkül).
Meg a másik hogy ne má! Nem azért jöttem ide hogy Hirdetéseket olvassak, arra ott a google... szerintem:D
#352
2010. júl. 13. 11:29
Igen, sőt a tagsági díjjat, meg belépőt átkeresztelik adománynak... reméllem egyszer majd pár ilyen okos tóbiás emberére akad, olyan ráérő nézőre aki sokkal többet tud, és prezentálja... nagyon nehéz ez, mert teljesen elveszik a hitelét a valódi kutatónak, munkásnak... és mivel a komolyab ember nem azzal van elfoglalva hogy a médiában nyomja magát, oda már csak pár ,,mentalista" jut be...
A fanatikusságot jól mutatta, hogy a reklám cucc csak be lett tolva, mindenfajta kapcsolat nélkül a témához...

Nem mellesleg, a tudó emberek ingyé de legalábis nem a fizetés reményében osztják meg ismereteiket.......... gyakran sokkal fontosabb infókat, mint amiket egy fizetős helyen el lehet sajátítani...
#351
2010. júl. 13. 11:12
törölt tag
Én szívből remélem hogy ilyen hirdetésekből ez volt az első és az utolsó is.
Személy szerint én roppant kellemetlennek tartom ezeket a Gyere Jó lesz! hirdetéseket, főleg egy olyan fórumon ahol ezeken úgy átlagosan már túl vagyunk. (aki nem annak meg segítünk:) ).
Sajnos azt tudom mondani ezekről a klubokról szervezetekről hogy sugárzik belőle a fanatikusság és nem feltétlenül a tanítás a céljuk hanem az, hogy az ők elvei szerint élj, klubtag legyél és fizesd a havi 1000-5000 ft tagsági díjat.
Ilyen pl Kövesi bácsi is, aki igaz mellnagyobbítást vállal de pszichiátriai betegeket nem. Ők dögöljenek meg...
Ez a modern ezoteria burkoltan... gusztustalan, mindazt meggyalázzák ami szent, s elveszik az értelmét annak amit elvileg csinálnának.
Viccesek ezek az emberek...
Pl: Manapság bárki lehet Reiki Mester 3 as is, és mindenki elérhet mindenféle tisztes rangokat.
Én ebbe is belekötnék... Ember embert szentel? Hogy van ez? Vicc az egész... komolytalan.
Egyértelműen negatívnak találom ezeket a megnyilvánulásokat.
Bort isznak és vizet prédikálnak.
De nyugalom, nekem is van mit ledolgoznom, pl ezzel kapcsolatban azt, hogy annyira nem tudom elviselni ezt amit tesznek, ezt az össznépi butítást és igazságtalanságot hogy néha legszívesebben felpofoznám mindet hogy térjenek már észhez, mert érzem a hamisságukat, és azt hogy hová törtetnek. Nagy kést tesz az igazságérzetembe... nekem ezzel az érzéssel lesz kemény megküzdeni... (tessék, 1 salak ami leköt... az elfogadás hiánya (de csak ebben az esetben))
#350
2010. júl. 12. 19:34
Nem lett volna elég csak egy helyre vagy külön topicba benyomnod a reklámot???? >:(
#349
2010. jún. 23. 15:06
Hát a témák egy része átfedi egymást, valóban... valszeg az első oldalon, a nyitó téma volt olyan, ami eltért... van a forumon belüli keresés lehetősége, esetleg az segít, ha keresni akarnál valami spécit... de bátran lehet új témát is nyitni, ha olyan kérdésed van, ami nagyon eltér a futó témáktól... (van sok elhalt is, visszanézheted....)
itt talán nem csak sima álomfejtés indult...
#348
2010. jún. 23. 2:02
Ez a téma miben más mint a Prekognició topikban megbeszéltek?
#347
2010. jún. 20. 14:27
én kb 3-4 olyat álmodtam amit meg lett. (persze csak pár másodpercesek ) csak azt a nagy kérdés mindig hogy álmokból melyik lesz meg.( nagyon jókat szoktam álmodtam a rémálom nagyon ritka.)
:D
#346
2009. okt. 26. 12:34
köszönöm utánaolvasok
#345
2009. okt. 25. 9:10
Ambrus! Nem kell megijjedni, a cikkázás, a mozgás, esetleg más furcsaságok, annak a jele, hogy fizikain túli részeket is érzékelsz... egy pontra koncentrálás, auralátás gyakorlása is kiválthatja... érdemes utánnaolvasni, hogyan lehet úgy fejlszteni, hogy tudatosan tudjad ki-be kapcsolni... akkor nem fog zavarni.. pl. régebben irtam be Rudolf Steiner munkái jók, vagy Robert Bruce stb...
#344
2009. okt. 24. 13:21
Nekem is valóra szokott párszor válni amit, megálmodok, vagy csak ugy napközben beugrik valami kép..., viszont mostanában tapasztalomkb1 hónapja, hogy elég sokszor jelennek meg előttem, körülöttem fehér cikázófények..nagyon aprók néha kevés néha sok, nemtudom milehet az oka, az álmatlanság biztos nem mert kipihenten is tapasztaltam, ha valakinek van hasonló tapasztalata, örülnék ha megirná nekem. Ambrus
#343
2009. okt. 21. 20:53
Szekibácsi

Érdekes, ez velem is előfordul. Például hosszú ideig nem halgattam semmit, belehalgattam pár Linkin Park számba, előtte 2 éve hallottam hogy valaki más hallgatja. erreföl másnap valahogy elkezdik hallgatni az emberek, tesóm is.. Igen furcsa. Volt még párszor ilyen eset, de most nem jutnak eszembe konkrétan. . Nem vagy egyedül ezzel :)
#342
2009. júl. 13. 23:07
Üdv!

Szekibácsi!
Joey226!!!!

Ettől még lehet reális, amit átélsz, van egy olyan felfogás, hogy ha a valódi jövőt látjuk, akkor azt nem tudjuk befolyásolni, azért az a jövő... lehet hogy valami mást láttál.. pl. mikből választhat egy ember lehetőségekből... vagy nem jövő, hanem valahol múlt.. nem tudom... illetve ha ember saját egyániségén át leszürve jut információkhoz, ott fennáll, hogy torzul minden...

Van sok jó leirás, én is tanulom ezeket, ahol az idő nem lineáris jellegéről írnak, valószínüleg ez a dolog kulcsa... és ezt az élményt sok különféle módon meg lehet kapni... álom, meditáció, stb.
#341
2009. júl. 12. 14:06
Én uj vagyok nekem van egy képeségem ,de nem tudom hogy képeség-e egyáltalán ,de:
néha ugyérzem hogy tudom a jővőt ,de nem válik be helyete más lesz pedig érzem hogy az nem tudom ez miért van? :((
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0