Gondolatok

A fórumot elérheted a forum.tttweb.hu vagy a tttweb.hu/forum címek használatával is.

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

#365
2014. júl. 8. 23:21
A kiscica...

Egy átlagos nap, átlagos cselekményekkel, átlagos emberekkel, átlagos szokásokkal, átlagos problémákkal. Változó a monoton világ. Hazaérve csöng a telefon, ismerősöm keres hogy igyunk egy energiaitalt és szívjunk egy cigit. Beülök a kocsiba, a sor 6-os motor hangja lágyan muzsikál még is sejtetvén hogy képes még a ménes elszabadulni. Suhanunk megállunk veszünk iszunk. Elindulunk visszafelé újra s a sor 6 hangja nyomja el saját gondolataimat és benső hangom. Egyszer csak ni! Mi az? Egy kiscica az úton... összekucorodva ott ücsörög az úton a gyors és megszabadító halál ígéretével. Emlékek villannak belém egy másik ilyen történetről. Lassítunk. Egy biciklis pesztrálja hogy menjen le az útról. Mi elhajtunk, gurulunk. Nagyra nyílt pupillám jelezte magasztos szelét a jóság cselekvésének. Haza értünk, átültem az autómba, visszamegyek megnézni mi lehet a halálra vágyó cicával. Oda értem és ott is volt. De a fűben, a biciklis valószínűleg sikerrel járt. Nem érdekelte a világ. Nem nyávogott, nem mozdult, csak gubbasztott egymaga várva ki tudja mire. Ahogy leparkoltam a buszmegállóban és odaléptem hozzá láttam azonnal miért a tétlenség. Bal szeme teljesen csukva a jobb pedig 10% ban nyitva. Ez volt a maximum látástere. Megcirógattam fejét, szóltam neki Cicaaa. Nyávogni akart de nem tudott, nem volt rá ereje, csak a szája nyílt meg és lehelete hallott. Így nem vihetem haza, nem tudom mi baja, lehet veszettségtől macska náthán át bármi. Se baj, ez a macska nem mozdul innen, ha akarna már elszaladt volna. Elmegyek segítségért, megkeresem az illetékes szervezet telefonszámát és beviszem nekik hogy segítsenek rajta. Haza is mentem, megnézni a számot, találtam kettőt is. Mind a kettő süket. Akkor irány az állat klinika, majd ők. Odaértem de sehol senki, be volt zárva. Ekkor ötlött eszembe hogy veszek neki tejet és szalámit, ha eszik egy kicsit biztosan erőre kap, fiatal szervezet alig ha 1 éves. El is mentem megvettem amit kellett még egy kis tálkát is kértem legyen mibe önteni a tejet. Visszafele úton végig azon járt az agyam hogy csak ne legyen semmi baja. De ahogy ráfordultam az útra ahol a kis jószág kellett volna várjon, megpillantottam egy kis szürkés foltot az aszfalton. Ne. Ez nem lehet... ugye nem? Belül már tudtam de kívül még tiltakoztam. Oda értem, leparkoltam, kiszálltam megnézni mi történt vele. Öngyilkos lett. Utolsó erejét összeszedve kiszaladt a megfelelő elé a megfelelő időben. Még lélegzett, de a levegőt zihálva kapkodta, teste görcsben, lábai kimerevedve, feje hátracsapva. Csak álltam és néztem, csak néztem rá és fogalmam sem volt mit tegyek. Felvillant bennem hogy véget vetek szenvedéseinek, csak egy pillanat és és véget ér, csak egy pillanat...de nem. minden másodperc melyet az életben tölthetünk el, még ha az a kínok házát is jelenti, ajándék. Így hát óvatosan megfogtam, alányúltam és gyengéden elvittem és letettem az árok partjára. Fájdalmai voltak amikor megemeltem, de nem hagyhattam ott az úton... csak néztem rá és jöttek a kérdések, hogy miért? Miért nem vártál még 1 kicsit, csak pár percet, lehet hogy pár másodpercet. Én jöttem, jönni akartam, segítettem volna, még is magad ellen fordultál. Hát ilyen kegyetlen és fájdalommal teli életet adtak rád az emberek? Ahogy néztem csak álltam és tudtam hogy vége. Itt már sem orvos sem senki sem segít, csupán idő kérdése. Nem bírtam megvárni utolsó lélegzetét, beszálltam a kocsiba és ücsörögtem ott pár percet. Kitolattam és hazajöttem. Nem értettem semmit. Miért kellett ezt nekem megélnem? Miért nem segíthettem? Csak én voltam egyedül aki ezt meg akarta tenni! Én egyedül, mindenki más csak azt mondta: Te foglalkozol ilyenekkel? Hozzá se érj, biztos betegséget hordoz....
Mindenki negatív volt, rossz indulatú, nem tisztelvén az életet, mondván, egy macska élete nem ér annyit mint egy ember élete. Pedig sok macska emberségesebb mint a legtöbb ember, s amúgy sem hiszem és hittem sohasem hogy az életet az alapján kellene megítélni, kinek vagy minek születtünk. Minden élet ugyan olyan fontos a világ nagy körforgásában és minden élet ugyan olyan szent legyen az számunkra eltörpülni látszó akár jelentéktelennek tűnő parányi kis élet, az sohasem lehet kevesebb a sajátunknál. Még mindig ezen gondolkodom... még mindig bánt. Sohasem fordult még elő velem az, hogy ne tudtam volna megmenteni valakinek vagy valaminek az életét ha arról volt szó hogy tenni kell valamit de ez... ez patt helyzetre alakult ki. És azt az érzés amikor valakit / valamit nem tud az ember megmenteni és odavész a mindenségbe... az valami nagyon megrázó, szomorú, önbíráló, szívbe szúró érzés. Amikor visszamentem hozzá és elindultam a kocsihoz akkor felém nézett ahogyan elmegyek, én meg rá hogy miért néz vajon. Akkor volt a pillanat, akkor hitte azt hogy mindenki elhagyja, akkor gondolta azt hogy mindennek vége. Pedig ha tudná hogy csak azért mentem el hogy megetethessem... Akkor döntötte el hogy itt hagy mindent, tovább áll. Ha akkor nem megyek el hanem elviszem, még élne, ha akkor megkérek valakit hogy maradjon itt vele még élne, ha akkor okosabban cselekszem akkor élne, ha befogadtam volna és hazaviszem most még mindig élne. Ha emberséges lettem volna... most még élne. Mert megmutatta nekem most az ég, hogy nincsen bennem szeretet, mert ha lett volna, meg sem fordul a fejemben hogy ott hagyom, hanem magammal viszem. Szörnyű és szomorú ez, mert én nem akartam hogy rajtam múljon egy élet. Én nem akartam hogy az én döntésem határozza meg ki él és ki távozik, hogy ki marad velem és ki megy el végleg. Olyan döntést tettek rám, amelyre nem voltam felkészülve, amiről álmodni sem mertem hogy megtörténhet, soha nem is gondolkodtam rajta hogy ennyi lehet egy élet... ennyi csak... 2 x 4 km 140 el és az sem elég... Versenyt futottam a halállal és ő legyőzött engem. Nem szidhatom bármennyire is kedvem volna hozzá, mert tisztességes versenyben győzött le, minden lehetőségem megvolt hogy megmentsem s még is egyszerű hétköznapi ostoba gondolatok képesek voltak annyira elterelni a figyelmem, hogy figyelmen kívül hagyjam azt hogy egy életről beszélünk hogy egy életről van szó hogy ha kint ült az úton ki fog menni újra mert nem poénból ült ki oda. Amilyen egyszerűnek, hétköznapinak is látszódik most ez a történet, fogalmam sincsen hogyan számoljak el Önmagamnak Önmagammal. Ez az egész úgy történt meg mintha, mintha egyszerűen nem is itt lettem volna. Most először életemben elismerem hogy veszítettem... egyszerűen csak... veszítettem. Legyőzött engem. Úgy győzött le hogy most sem tudom hova tenni. A veszteség, a vereség és a tudat hogy most először sikerült neki. Ez túl sok jóval alig ha kecsegtet...
Nyugodj békében cica! :/
#364
2014. ápr. 7. 14:48
Hát igen. A Szeretet az feloldozáshoz segíthet,legalább is úgy hírlik.Ez nem egy könnyű feladat,mert jónak lenni olykor nem egyszerű dolog.Viszont nem lehetetlen. Jó magam sem vagyok a jóság példaképe,de akiket szeretek azokat nagyon tudom szeretni. A rokonok és a barátok, ők azok akik segítenek mindig megtalálni a helyes utat ha eltévelyegnék.Egyszerűen mindig jól meg kell válogatni a barátokat,mert a rossz társaság könnyebben visz a rossz útra. Sajnos ilyen világot élünk.Hogy miért lettünk megteremtve? Na ez jó kérdés.Szerinted?Írtad,hogy a szeretet nem teszi jóvá a rosszat,legalább is nem láttál még ilyet. Én igen láttam már,sőt volt,hogy rosszat tettem és a szeretet segített helyrehozni a dolgokat.Viszont most hogy így elgondolkoztam rajta,nem is olyan rossz ám ez a világ mint gondoljuk.Még most is rengeteg szeretet vesz minket kőrbe,csak jobban oda kell rá figyelni és észrevenni.Az erőszak nem megoldás,legalább is hosszas távon nem.Az erőszak erőszakot szül,sajnos ebben is volt már zajos életemben részem. Ha valaki ártott nekem én bosszút álltam,Ő úgyszintén és ez mint egy végestnemérő körfutás ment, sok- sok időn keresztül.A végén az lett a nta vége,hogy már nem csak mi hanem az ismerőseink is belekeveredtek. Hogy ,hogyan is lett vége? Úgy,hogy a végén rájöttem,ha nem reagálom le A TETTEIT. Ez sokkal idegesítőbb volt számára mint az gondolhatnánk.
#363
2014. ápr. 6. 1:26
Igen, de ha ilyen gyengék vagyunk akkor miért hárul ránk ekkora felelősség? A legtöbben úgy is a könnyebb megoldást választják és elpusztítják azt ami még jó ebben a világban. Persze rengeteg ember képes ellenállni, de úgy is lesznek olyanok (nem is kevesen) akik nem akarnak vagy nem tudnak ellenállni a rossznak. És nem csak magukat pusztítják el szépen lassan, de a környezetüket is. Én úgy érzem tehetetlen vagyok a rossz ellen, hallottam már, hogy a rossz embereket szeretni kell és az majd megold mindent. Én nem hiszek ebben, sőt már nem tudok úgy hinni Istenben sem ahogy régen. Ha valaki túl jó akkor a sötétség ellen nem tud harcolni, mert a szabad akaratban hisz és a szeretet erejében. Egyszer sem láttam, hogy a szeretet jóvá tette volna a rosszt.
Van aki szerint a rosszt el kell pusztítani és akkor mások már félelemből sem fognak merni rosszat tenni. Erőszak lenne a megoldás mindenre? Mi az emberiség létezésének az oka? Azt hiszem talán tudom mi volt egykor, de manapság mi lenne arról fogalmam sincs.
#362
2014. ápr. 4. 23:16
Szia újra Atys!

Nagyon jó megvilágításba hoztad a dolgokat. Valóban sok kisgyermekben már ott lapul az agresszivitás és az idegeskedés is. Szerintem ez annak köszönhető,hogy az anyuka amikor még a hasában hordozta a babát, átsugározta neki az akkori érzelmét. Olyan vele született érzelem dolog. Remélem érted mit is szeretnék kifejteni. Lehet,hogy fiatalkorban még nem,de idősebb korban már választási dolog. Én döntöm el milyen is akarok lenni és azt is,hogy engedek e, a negatív érzelmeimnek. Mindig a rossz út a könnyebb választás,mert az szinte magával sodor.Legalább is szerintem A vadon világa is egy érdekes dolog,de Ők mindig csak állatok és nem emberek.Őket az ösztöneik hajtják jobbára. De igazad van,mert ennek az éremnek is két fele van,mint minden másnak is ezen a földön.Végül is a jó és a rossz is egy energia. Negatív és pozitív energia. Nem tudom hívő e vagy,mert ha igen akkor Isten és a Sátán harcának is betudhatod ezt az egész dolgot. Írtad,hogy talán eleve máshonnan jön ez az egész.Lehet,hogy igazad is van. A mai világ csupa rohanás és valóban nincs ideje az embernek nemhogy másra,hanem még saját magára sem. Ha fáradékony és kimerültek vagyunk eleve idegesebbek is, mert az idegrendszerünk nem bírja a strapát.Ez bizonyított tény. Mintha csak belénk lenne kódolva ez az egész és a rossz dolgokra hajlékonynak lettünk volna teremtve.
#361
2014. ápr. 3. 19:01
"Szia Atis.Jó kérdés.Szerintem belőlünk. Mi választunk a cselekedeteink feleltt és mi döntjük el azt,jól e vagy rosszul cselekszünk.Na ha rosszat válasszuk akkor már ered is a gonoszság belőlünk.A hítes ember az ördögnek tudja be a gonoszt,mások a tudás utáni vágynak.Ezt ragozhatnánk a végtelenségig,ha segítesz akk meg is tehetjük.Szerinted honnan ered?
Üdv." – szilgyi


Szia szilgyi!
Ezen gondolkodom már egy ideje és ha a természetet nézzük akkor ott is van agresszivitás csak ott az életben maradás érdekében. Vannak ragadozók amik megszületnek és mások életét elvéve élnek. Ezt sokan természetesnek tartják, mivel maga a természet hozta létre ezeket az élőlényeket és úgy tartják, hogy addig nem is érdemes beleszólni amíg fel nem borul az egyensúly vagy emberre nem támad egy egyed. Igazából nem csak itt jelenik meg, hanem az élelemért minden élőlény vetekszik, sokszor láttam olyat, hogy már jól volt lakva egy élőlény és mégsem engedte oda a fajtársát enni.
Olyat is láttam viszont, hogy kutya vonszolta ki egy másik kutyát az autópályáról vagy oroszlán védelmezett egy kis majmot vagy ott vannak a delfinek amik sokszor megvédik az embereket a cápák ellen.
Ha az embereket nézem akkor az agresszivitás ott alakul ki és kap könnyen lángra ahol sok fáradt, stresszes ember van össze zárva. Mintha egymást fertőznénk meg, persze van aki képes immunissá válni, de a legtöbben egy idő átveszik és általában azon töltik ki akit szeretnek. Nem hiszem, hogy sokszor választás kérdése, inkább nehezebb kimászni belőle és van aki nem is képes. Pl. a gyerekeknél sokszor láttam és manapság egyre gyakrabban látom, hogy agresszívek és a játékot ütik a földhöz vagy eldobják megütik a saját anyjukat. Egy gyereknek nem hiszem, hogy van választása ezen téren, inkább átveszi azokat a dolgokat amit lát. Talán felnőttként képesek lennénk gátat szabni a rossznak, de amikor már eleve túl sok gonoszság van akkor az sokakat elsodor magával.
Talán onnan ered, hogy túl sokan vagyunk és nem érünk rá foglalkozni magunkkal vagy azzal, hogy mi a jó vagy mi a rossz. Amit a másik tesz azt teszem én is, mert nem akarnak kilógni a sorból. Talán eleve valahonnan máshonnan jön, nem tudom.
#360
2014. ápr. 3. 12:41
Szia Atis.Jó kérdés.Szerintem belőlünk. Mi választunk a cselekedeteink feleltt és mi döntjük el azt,jól e vagy rosszul cselekszünk.Na ha rosszat válasszuk akkor már ered is a gonoszság belőlünk.A hítes ember az ördögnek tudja be a gonoszt,mások a tudás utáni vágynak.Ezt ragozhatnánk a végtelenségig,ha segítesz akk meg is tehetjük.Szerinted honnan ered?
Üdv.
#359
2014. már. 31. 21:44
Szerintetek a gonoszság a világban honnan ered?
#358
2013. dec. 20. 20:21
Nina, szimplán csak lépj tovább.
#357
2013. dec. 20. 19:41
"Ez de komoly :O

www.youtube.com/watch?v=SemcwxSg1Kk#t=40" – A


Hát az..
#356
2013. dec. 20. 18:51
#355
2013. nov. 23. 14:46
"Már jól vagyok :D Csak megborultam 1 kicsit :D" – A

Hála legyen :)
#354
2013. nov. 22. 13:13
Már jól vagyok :D Csak megborultam 1 kicsit :D
#353
2013. nov. 20. 23:53
Az aranykor, s az aranykorona, mit az utolsó fő legyőzetésében kaptam s melyről nevem választottam lassan tovatűnik. Emlékké s gondolattá lesz csupán. Emlékké, mely csak haloványan idézi már bennem a dicső és győztes napok érzését. Mikor a halál felett lovagoltam halálként s fényként tündököltem az Ő fényében, mert ő a halál felett áll a nagy mindenségben. Sosem értettem meg igazán a megannyi ellen életét és világát, érzéseiket mikor rajtabuktak saját sötétségeiken s saját hiányosságaik által vetették oda életük és létüket s szegődtek a fénybe bele, a mind örökbe. Sosem gondoltam hogy olyan élet várhat rám mi őket tükrözi. Érzem őket minden egyes napban, minden egyes pillanatban. Akárhány levegőt veszek minden sóhaj valahol a szívembe mar. Minden karcolás, mi majd egy halállal egyenlő, emlékeztet az aranykorra s a sötét időkre, mikor mindent eldobva beleáldoztam az életem a győzelembe és a fény oltárán áldozva az egészet úgy gondoltam magam mögött hagyhatom az egészet... de nem. Lassan legyőzetek, mert ugyan megcselekedtem mit megkövetelt az Isten, de kard által hal ki kardot ragad! Fájnak a mindennapok az eltemetett múltak sokaságában, s csak emlékeimben élek már. Csak szemem elé idézem milyen is voltam akkor, hogy milyen érzés volt, felemelkedni, életet és halált látni. Majdhogynem büntetésként élem szemem vakságát, gondolataim kopárságát, lelkem fényének hiányát. Gondoltam majd emberi dac s akarat megtöri ezen világ csalfaságait, ámbár tévedtem. Mert látom magamat a mindennapokban, hogy hogyan élek s miket gondolkodok bele a nagy sokaságba és sajnálattal, szánalommal tekintek magamra. Elhagyott az erő, minek a mai még megmaradt életszerűségemet köszönhetem. Kétségtelenül képtelen vagyok határozni mi is lett volna rosszabb... hagyni hogy elragadjon a halál s talán könnyűség vett volna szárnyai alá, vagy meghagyni magam ebben az értelmetlen és számomra kiüresedett életet. Már nincs vissza út, már késő visszafordulni, de eltöprengni mindig tanulságos... vajon mi lett volna a jobb?
Felém borult a világ, mert saját világom ez, mindaz mit eddig tettem éreztem s gondoltam. Végül saját világom pusztít el engem, vagy jő valaki fentről pont úgy majd ahogyan én jöttem s ha legyőzetésemmel is de megszabadít önmagam láncaitól? Vagy így korhadok el majd a végtelenségben? Jöttem éltem s elmentem, pont ahogy a nyári zápor veri el az úton a port. Gyorsan jön gyorsan végzi el a dolgát s gyorsan távozik. Olyan hirtelen ez a sok elmúlt év, szinte csak egy gondolat, szinte csak elröppent. Megtörtént ez valójában vagy csak az őrület kerülget s hiteget engem vagy hitegetem magamat általa s igaz mi volt minden. Kérdések kérdések kérdések. S hogy milyen volt az Isten? Pont olyan mint a legfenségesebb drágakő, a legcsodálatosabb. Pontosan olyan, mit amikor egyszer meglátsz s megérintesz, tökéletessége s ezerfélesége olyan magasra teszi a mércét, mit soha többé semmi más nem képes űberelni. Nincs dolog a világon más, mi azt adhatja meg mint amit a vele való találkozás. Egyszerre intim, titokzatos, magasztos, megértő, felemelő de bánatos, egyszerre minden. Mert ő a minden s bennem lévő sokféleségem mind megleltem benne, azonnal, tudattalanul is. Nem édes már azóta a méz, és nem bódít az alkohol, nem laktat már a kenyér, s a víz sem oltja szomjamat, mert mindezekből eltűnt ő, a mindeneket éltető. Hogy élhet egy ember olyan világban, melyben megtalálta a tökéletességet és el is veszítette azt anélkül hogy el akarta volna. Mert ő lát. Csupán én nem látom őt. S ő vár, én pedig képtelen vagyok haladni. Mint a szalmaszál aki egyes egyedül áll a mezőn, s retteg minden széltől és minden kevéstől mi megérintheti őt. Hogyan veszhet el egy csepp a tengerben? Egy levegővétel a levegőben... egy parányi szikra a tűzben mi ellobban s tovatűnik hirtelen, hamvakat hagyva csupán maga után hogy azzal tudassa a világgal hogy ha rövid ideig is, de létezett. Ennyi okafogyott élet... s még is miért van még mindig értelme? Talán a család miatt, s a szerettek, kikre nem aggathatok ilyesfajta keresztet. Az én sorsommá lett a kín és a szenvedés. Mert megkért rá. Talán csak felajánlottam neki, nem emlékszem pontosan, hogy segítek vinni a keresztjét. Ám miféle súly ez mit cipel ez az ismeretlen, ez a letűnt korban tündöklő, melynek ezredét viszem csak s még ez is összeroppant? Megbántam e? Nem, ám nem tudok beletörődni világlátásom okán és a kreatív gondolkodásom nyomán életem folyamába és sorsába. Egyszerű embernek születtem, még is oly bonyolultnak érzem az életem mintha 100 at és 1000 et élnék egyszerre. Képtelennek érzem magam rá, hogy szembe álljak ily pusztító erővel, ily rengeteg sokasággal, mit nem halálnak és nem is a gonosznak hívnak, hanem az életnek.
#352
2013. szep. 11. 19:00
Keresem a szót,de nem találom a megfelelőt.
Bánat és könny ez a két szó, ami megfelelő.
Keserves kínok és érzelmek hullámai.
Merre visz az út, merre vezet tovább?
El-e vészek a sötét sivatagban? Meg találom- e az Oázist?
Szomjas vagyok,s szám cserepes.
Messze vidék,mesze már a gondolat.
Száll, s rád talál,hisz hív a gondolat!
#351
2013. szep. 10. 20:27
Mert káosz uralkodik belül. Ha letisztulnak az érzelmeid akkor tiszta lesz minden.
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0