Gruftik, demonok, ilyenek

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

#157
2011. jan. 1. 15:55
"Szia! Köszönöm amit leírtál Beelzebubról, nagyon érdekes volt.Ahhoz képest, hogy a hébereknél elég nagy utálatnak örvend, ezek szerint nem ez az igaz róla. Luciferről tudsz esetleg valamit? (Azért feszegetem ennyire a témát, mert már teljes a zűrzavar a fejemben a démonokkal és a Pokol felépítésével kapcsolatban. Nincsenek rendezve a dolgok sem a hatalmi viszonyokkal, sem a fődémonokkal, sem a Sátánnal kapcsolatban. Luciferről meg már jobb ha nem is beszélünk. :'()" – Amon-Ré

Nincs mit. Most már nagy utálatnak örvend, de ez nem volt mindíg így. Az egyistenhit kialakulása elött a héberek is több istennek hódoltak, igaz abban az időszakban még nemigazán lehetett héberekről beszélni. Az egész káosz alapja az, hogy a mostani nézetek szerint démonokkénmt emlegetett lények (legalábbis nagy részük), eredetileg ősi istenség volt. A hébereknek különösen fontos volt politikai szempontok miatt, hogy elhatárolják magukat a térség többi nemzetétől, ez eredményezte azt a fura dolgot, hogy a saját ősi isteneiket kiáltották ki gonosznak. Ezt a gyakorlatot a kereszténység is továbbvitte, ezért van az a pl számomra nevetséges és megdöbbentő vélekedés is, miszerint az ókori vallások követői egyenesen sátánisták voltak, és tették mindezt azért, mert annyira hülyének születtek, hogy fel sem fogták mit műveltek. Ennek az istentelen hülyeségnek több bizonyítéka is van, pl sumer civilizáció, egyiptomi kultúra stb. :D
A lényeg az, hogy ez egy hosszú folyamat volt, volt egy régi vallás, ami folyamatosan fejlődött, jöttek népvándorlások, stb, elszigetelődött közösségek, és a vége az lett, hogy a vallás eredeti formája elfelejtődött, így ha a késői héberek találkoztak vele, nekik az már furcsa volt. Kb olyan mintha az utcán sétálva azt látnád, hogy férfiak kis csoportja egy edénybe csorgatja a vérét, és belekortyol. Simán azt hinnéd hogy elment az eszük, vagy hogy valami bizarr, és főleg tutira nagyon gonosz dolgot fognak művelni, de ha ugyanezt a jelenetet a honfoglalás korába helyezed, mindjárt leesik, hogy itten nem elmebeteg őrültek készülnek valami tömegmészárlásra, hanem vérszerződés köttetett:D Nah, hát így voltak vele valahogy a héberek is. Elmentek kirándulni Egyiptomba, majd pediglen visszatérve azt látták, hogy az ő földjükön mindenki megbolondult, fura dolgokat művelnek, és bizonyára nem normálisak, márpedig ezt más nem okozhatja csak valami gonosz dolog.

A sátán elég bonyolult szintén, mert ez egy papi poszt volt a hébereknél, gyakorlatilag a vádat képviselte a peres ügyekben. De a kifejezést használták gyakorlatilag mindenre, ellenséget jelent, tehát a héberek politikai ellenfeleitől kezdve a vallásos értelemben vett megszemélyesített Sátánig a név bárhol előfordult. Vallásos értelemben Isten és az ember ellenségét értették alatta, ezt ők kb úgy értelmezték, hogy pl a szomszéd pista nekem keresztbe tett...tehát a szomszéd pista nekem, és az én Istenemnek is az ellensége, mert aki nekem árt, az Istennek is árt, ebből kifolyólag a szomszéd pista maga az ördög, de semmi gáz, mert az én Istenem majd jól fenékbebillenti. Máshogy viszonyultak Istenhez mint mi, szerződéseket kötöttek vele pl ami mindkét felet kötelezi, és véresen komolyan vették ezt a dolgot.Tehát az ember ellensége automatikusan Isten ellensége is lett kapásból. A leghíresebb, és legismertebb Sátán az Jézus :D Mert őt is ezzel a névvel illeték a rabbik, miután elfogták. Szóval eredetileg ez egy gyűjtőszócska, később a kereszténységben fordul elő megszemélyesítve, mint főgonosz.

Hogy őszinte legyek a pokol felépítéséről nem tudok mit mondani, Luciferről is csak annyit hogy latin elnevezés, a fény hordozóját jelenti.

A hébereknek is voltak démonaik, de azokról sem sokat tudok.
#156
2010. dec. 31. 13:13
"Azért nincs odaírva mert az egész pontatlan. Egy nagyjából-hozzáértő emberke írta gondolom xD
Na,ezért mondtam,hogy a jó-rosszat hanyagoljuk... :-\" – lewi1234


Akkor maradjak tudatlan? XD

Még egyszer kérdem: Nyissak ennek egy új topicot? Mert ez már nem teljesen ez a téma.
#155
2010. dec. 31. 13:12
Hát lewi, akkor inkább hozzád fordulok az előbbi problémáimmal. 8)
#154
2010. dec. 31. 12:06
Azért nincs odaírva mert az egész pontatlan. Egy nagyjából-hozzáértő emberke írta gondolom xD
Na,ezért mondtam,hogy a jó-rosszat hanyagoljuk... :-\
#153
2010. dec. 30. 19:44
Szia! Köszönöm amit leírtál Beelzebubról, nagyon érdekes volt.Ahhoz képest, hogy a hébereknél elég nagy utálatnak örvend, ezek szerint nem ez az igaz róla. Luciferről tudsz esetleg valamit? (Azért feszegetem ennyire a témát, mert már teljes a zűrzavar a fejemben a démonokkal és a Pokol felépítésével kapcsolatban. Nincsenek rendezve a dolgok sem a hatalmi viszonyokkal, sem a fődémonokkal, sem a Sátánnal kapcsolatban. Luciferről meg már jobb ha nem is beszélünk. :'()
#152
2010. dec. 30. 12:23
"lewi: Belzebubról a lexikonban ez áll:

3.BEELZEBU B (Baalzebub, Enlil, Bel, Pir Bub, Baal Zebul, Beelzebuth, Bael) – Goetia/1.

0-4 fok Kos

Március 21-25./21-30.

Bot 2

Fekete

Páfrány

Nap

Vas, arany

Tűz

Király

Szám: 50


Nappali Démon, 66 légió ura. Enki féltestvére. Városa Ekron volt. Az időjárás és a meteorológia istene. A Távol- Kelet védelmezője, a harcművészetek és az ázsiai kultúra patrónusa. Másik városa Nippur volt. Az ellenségeivel könyörtelenül elbánik.

Ebben hol van az, hogy Belzebub egyenlő Luciferrel?

mforward: Az eddigi "jelöltemről" (Lucifer) próbálom itt éppen kideríteni, hogy kicsoda-micsoda. Ebben ez is benne van. :)(Bármint, hogy jó-e.) Derítsük ki együtt.XDXDXD

" – Amon-Ré


Szió :)

Én nem vagyok szakértő, de sokat olvastam ókori vallástörténetet, és Belzebub eredetileg egy védőszellem volt, ilyen háziszellem. Az elnevezés a Baál kultuszhoz köthető, ez Főníciában követték legtöbben. Mindennek volt Baálja (ura), a zebub házat jelent, így Bel (a baál héber alakja)-Zebub lefordítva háziszellemet, házi védelmezőt jelent. Rengeteg kis agyagszobrocskát találtak amiket különféle védőszellemeknek szenteltek fel, ezek közül az egyik volt a mára démonizált Belzebub, akinek a nevéből eredően a családtagok, és a családi vagyon védelme volt a fő feladata. Később a monoteista vallás előtérbe kerülésével, a héberek megpróbálták kizárni ezeket a korábban tisztelt szellemeket a vallásból (nem volt egyszerű, mert a monoteizmus hivatalossá tétele utáni időszakból is tömegesen kerültek elő a kis szobrocskák az ásatásokról).

Az időjárás, és a viharok (főleg) az viszont egy Főníciában főistenként tisztelt Baál néven ismert istenség reszortja volt. Ő felelt azért hogy jó legyen a termés, mert ha eső nincs, nincs kaja sem, így egyszemélyben lett ő vihar, és termékenységisten is. Az ő nevét emlegeti a biblia is többször, de a kettő elnevezést nem szerencsés összekeverni, mert az egyik az egy házi szellem, míg a másik a Főníciai pantheon élén álló istenség.

Enki szintén Istenség az ókori Babilonban, és tutira biztos hogy nem volt Belzebub féltestvére, ez abból is jól látható, hogy az Enki az egy sumer név, míg a Belzebub egy főníciai név héber alakja, és a sumerek, és a héberek nagyon nem rendelkeztek közös pantheonnal :)
#151
2010. dec. 29. 19:49
Nyissak ennek a témának egy topicot? Ott legalább egy helyen lehetnének a dolgok.
#150
2010. dec. 29. 19:47
lewi: Belzebubról a lexikonban ez áll:

3.BEELZEBU B (Baalzebub, Enlil, Bel, Pir Bub, Baal Zebul, Beelzebuth, Bael) – Goetia/1.

0-4 fok Kos

Március 21-25./21-30.

Bot 2

Fekete

Páfrány

Nap

Vas, arany

Tűz

Király

Szám: 50


Nappali Démon, 66 légió ura. Enki féltestvére. Városa Ekron volt. Az időjárás és a meteorológia istene. A Távol- Kelet védelmezője, a harcművészetek és az ázsiai kultúra patrónusa. Másik városa Nippur volt. Az ellenségeivel könyörtelenül elbánik.

Ebben hol van az, hogy Belzebub egyenlő Luciferrel?

mforward: Az eddigi "jelöltemről" (Lucifer) próbálom itt éppen kideríteni, hogy kicsoda-micsoda. Ebben ez is benne van. :)(Bármint, hogy jó-e.) Derítsük ki együtt.XDXDXD
#149
2010. dec. 29. 19:11
Lenne 1 kérdésem : Létezik jó démon ?
#148
2010. dec. 29. 18:03
Belzebub=Lucifer (lexikon)
#147
2010. dec. 29. 13:14
Akkor már csak Luciferrel van gond. Le tudnád úgy írni, mint ahogy a lexikonban vannak a dolgok? Vagy az a Sátán egyenlő Luciferrel?
#146
2010. dec. 29. 12:25
3: Ok.
4:Ezek sajnos nincsenek leírva,akár most is átszállhatott másba az egyik :-\
7:Nem vagy hülye,rá gondolok.
8: Ok,megyek is xD
15:Nem,mert az a 4.-nek a Sátánt veszi
+1: Hívják még Belzebubnak is.
#145
2010. dec. 29. 11:32
Köszönöm.

1, Emósokat enyhén szólva nem bírom.
3, Majd térjünk rá vissza.
4, Én úgy értem, hogy kiket szálltak meg. Ez nincs valahol leírva? Mint pl. egyik témában írtad hogy Lucifuge hordozója az a Manson nevű idióta.
5, Egyetértek, én is. :)
6, Jóság csak néha van.XD
7, Na, vagy én vagyok hülye, vagy tényleg bonyolult. A "Bestiára" gondolsz?
8, Inkább látogasd meg mindegyiket.:)
14, Csoda történt: Ezt is értem. ;D
15, A démonlex. szerint már akkor Lucifuge már kiesett közülük? Mert a 8. helyen van. Kössz, hogy leírtad.

+1 Akkor most 2 Sátán van? Lucifer meg Lucifuge? És a lexikonbeli az melyik? Mellesleg Lucifert nem találom a lexikonban. :-\

Fődémonnal már találkoztatok?
#144
2010. dec. 29. 10:44
1:Ők nem gruftik,ők emók :(
2:Fogalmam sincs,de szerintem nem. Végül is nem tudják megszállni.
3:Ja,mondtam németül.(de ezzel a jó-rosszal óvatosan,nem minden ilyen egyszerű!)
4:www.scribd.com/doc/32509913/Demonlexikon]www.scribd.com/doc/32509913/Demonlexikon
Itt az első 7 a fődémonok. Nagyjából: Elkezdtek "gondolkodni" a Mennyben,és leszálltak a földre. Gondolták,csinálnak egy másik Mennyországot,de Istennek ez nem teccett,és hát...Ami neki nem teccik xD. Na,így lett a Pokol a 7 fődémonnal,ezeknek lettek fattyaik,aztán azoknak is stb. így alakultak kasztok :D.
5:Úúúúútálom a sátánistákat!
6:Jóság :D
7:Mindenki Luciék alatt van kivéve...írtam.
8:A sátánistát vagy a démonokat?
14:Egy fejtetőre fordított pentagramma csak fordítva xD. Tudod,az az ötágú csillag,amiben benn az ötszög.
17:Na jó.
-7fődémon-ezeket jobb,ha nem ismered fel az utcán.
-felsőkaszt-vezérek meg ilyenek,ezek olyan embernagyságúak és kibaxott erősek
-középkaszt-legnagyobb kaszt,vannak benn brutálisak de kis izék is xD. Lsd.:sargatanas,asmo,ezek pl.
-alsó kaszt-gondolj egy ilyen kis hernyóra. Ezek nem sok vizet zavarnak,leginkább állatokat szállnak meg,vagy a berendezést rágják xD.
#143
2010. dec. 28. 20:11
Tárgyaljuk újra a kérdéseket.:) Ismét az előbbi sorszám legyen a mérvadó.

1, Eddig értem, de némelyik felvagdossa az ereit pl.. Ez mire jó?
2, Ha a lélek tovább él, nem fogják szivatni amíg testet nem ölt? Az nem hiszem.
3, Amit írtál a másik topicba, azzal kapcsolatban: akkor most van egy jó meg egy rossz Sátán?
4, Igen, rémlik.:) Egyik hsz.-edben írtad, hogy a fő démonok nyomon követhetőek a történelemben. Erről tudnál írni bővebben? ez nagyon érdekelne.
5, Ez a belinkelt oldalról jött, kíváncsi voltam, mit mondtok.(spiritual666.freeblog.hu/archives/2010/11/16/Jezus_a_Borg/]spiritual666.freeblog.hu/archives/2010/11/16/Jezus_a_Borg/) Amúgy a témáikról el lehetne beszélgetni, mindenesetre szerintem nyitni kéne egy új topicot ennek a témának. Mert mit ne mondjak, ennyi összeesküvés-elméletet még sehol nem találtam.
6, Ezt értem kivételesen. ;D
7, Én úgy tudtam, vannak külön Lucifer alatt is páran.
8, Lásd a linket.
14, És az hogy néz ki? XD
17, Azért okulásnak leírhatnád őket.
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0