Telepátia

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

#286
2009. nov. 4. 0:04
A telepátia sok képpen mutatkozik meg! Pl. Nekem van egy tündéri macskám, aki egyben jó barátom és társam, ezt szért mondom, mert az állatok telepatikusan kommunikálnak és bizony ha hajlanak rá, lehetséges, képek, érzések, hangok, alapján kommunikálni velük. Nekem bensőséges kapcsolatom van a cicával, ez kombinált dolog, de vele jól működik!
Mikor, nincs otthon, mert udvarban csavarog, becsukom szemem és rá gondolok, felidézem a lényét, azt az érzést amit kivált belőlem és megjelenik lelki szemem elött álltalában mindíg a fejét látom, "közelről" és hogy a szeme reagál a hívásra. Ilyenkor rövid időn belül mindig hazajön, persze küldöm felé azt az információt hogy várom haza. Vagy mikor hazafelé tratok, ugyanígy szólok neki, hogy jövök és ő mindig a kapuban vár. :)

Nostra!

Ezt úgy gyakaorolhatjátok, hogy TE vagy a fogadó, azaz a kitaláló, a partnered, a küldö, tehát az ő dolga, hogy feléd küldi a krtyalap színéd, pl. piros, akkor őneki azt kell sugalja neked hogy piros!
Mivel az agy és azon belül a 3.szem ami ezt segíti ami egy antennának felel meg. Atlantisz korában a bolygok közt is tudtak így kommunikálni, pl. a Sirius csillagbeliekkel...
Egyfajta adó-vevő állapotot kell előidézni.

A telepátiát úgy is tesztelheted, vagy bárki, hogy otthon, családtagal mikor otthon vanak, arra gondol, hogy egy kv-t szeretnék inni, vagy egy pohár valamit. Kis idő mulva, a másik fél fel fogja hozni a kv-t vagy a választott valamit. Úgy mintha az ő gondolata lenne, de közbe tőled származik. Ezek arra bizonyítékok hogy az emberi lények mind mindennel összeköttetésbe vannak és ezek a köttetések, használhatók... És ennek a használatának az ideje egyre közeleg, azaz hogy ráébredjünk igazi valónkra és "képességünkre"
#285
2009. nov. 2. 18:55
Én egyik haverommal egyszer kipróbáltam poénból hogy meködik-e, fogott egy pakli UNO-t és az volt a lényeg hogy van 4 szín:zöld,piros,sárga,kék, szemben ültünk esmással csöndben ls ő erősen koncenrtált a színre én meg megpróübáltak elképzelni és kitalálni, az a volt a lényeg hogy ne tippelgessek hanem próbáljam megérezni, az elején 50-50% körül volt, aztán elkezdett nőni olyan 40-60% egyre többet találtam el jól, aztán a végén sorban 16!!! nem hármat, 16ot eltaláltam, és a módszer működött, elképzeltem egy bolygót, az elkezdtett szívárványszínekben lüktetni, aztána mikor beállt egy színra azt kimondtam, de volt hogy fát képzeltem el vagy prókerkártyát, és nem szándékosan, csak úgy jött az agyamba a kép, Na amikor eltaláltam 16ot, már eléggé fáztunk, úgyhog ymondtam hogy próbáljuk meg még1x, ha sikerül akkor feltétel mnélkül elhiszem h van telepátia(akkor még nem voltam nagyon benne ezekben) noés láss csodát, kitaláltam az utolsót is ksi gondolkodás után ;D No akkor nagyon örültünk, hiszen az hogy kb 60 kísérletből kb 17et egyhuzamban eltaláltam az bizonyíthatóan nem véletlen. a többit meg tegyük fel h fele fele raányban ami nem igaz, de akkor is vagy 70%os a siker. TÉNY müxik ;)
#284
2009. okt. 31. 13:38
Hajrá! Ez érdekes, a gyertyát nem próbáltam, de mondják, hogy erősíti a gondolat erejét.... más erősítő eszközök is használatosak, vagy ismertek...
#283
2009. okt. 29. 22:31
A legjobb barátommal próbálgattuk a telepátia dolgot, úgy, hogy egy gyertyalángnál 1-10 gondolj egy számot kitalálom, miután közvetíted az agyamba. Kis siker ugyan, de megjelent. Az 1esre gondoltam, és el is képzeltem, úgy hogy lángolva megjelenik. Ő pedig szintén egy lángoló egyest látott. Így kitalálta. Már nem egészen emlékszem, hogy volt pontosan, de valami ilyesmi, az biztos ;D
#282
2009. aug. 14. 21:35
Szia! Djpour! Hát elaludtál, de közben valahogy sikerült mégis egy másik tudatállapotban erőseben otlenned, ami jó, biztos a körülmények, kondició most optimálisabb volt...

Lehetséges ,amit gondolsz, hogy másik ember gondolatai voltak, ha érdekel ez a dolog, érdemes lenne céltudatosan erre gyakorolni... és megnyugtatásul, az ember ha nem egy dobozba bezárva éli életét, nem tudja elkerülni, hogy másokról, másoktól szerez, megtud információkat.... lényegében nem az ismeretük a nagy probléma,hanem hogy ki mit csinál ezekkel, esetleg nem él-e vissza velük???

Ehhez kapcsolódik, hogy előre is lehet megérezni, valaki mit válaszolna erre-arra, mit fog mondani... persze nem többoldalas beszédeket elején , de 1-2 szót, mondatot egy szituban....
#281
2009. aug. 14. 11:57
Üdv mindenki!

Amint régebben írtam, megéreztem mások gondolatát...
Tegnap volt egy furcsa élményem..

Ágyban feküdtem este, már majdnem elaludtam, felső szinten meg muterom TV-t nézett és egyszer csak az ő hangját hallottam, de abban biztos vagyok hogy nem beszélt(mármint hangosan), és abban is biztos vagyok hogy nem csak én gondoltam, de sajnos azt sem értettem hogy mit mondott/mire gondolt, mert mint írtam már majdnem elaludtam, talán álmodtam volna???... más valakinek valami ilyesmi élmény?
#280
2009. aug. 6. 18:46
"Kösz Kesneme!

Angolul elérhető a témában több jó mü interneten, most találtam pl. dr. Dean Radin müveire, ő kutatja ezeket a területeket, laborban is, integrálja a para meg hagyományos vizsgálati módokat.... a földönkívüliekkel kapcs meg nézzd meg Ingo Swann honlapját, biomind superpower kb. a címe,(erre+név kidobja,vagy official site-re) sok anyaga fenntvan ott.... " – baldag


Érdekes dolgok ezek, bár azt sem kell elfelejteni, hogy Atlantisz korában a 3. szem-ünkel tudtunk más civilizácikkal is kapcsolatot létesíteni. Azóta persze nagyon sok minden történt és a 3.szemünk vissza a fizikai meg kifejlődött és ezzel el is vesztünk az anyagban és ezeket el is felejtettük. Én az idegen témához nem ugy állok hogy idegen, inkább csak mi szigetelődtünk el. :)
Baldag, te hogy vagy ezzel a telepátia dologgal?
#279
2009. aug. 6. 7:33
Kösz Kesneme!

Angolul elérhető a témában több jó mü interneten, most találtam pl. dr. Dean Radin müveire, ő kutatja ezeket a területeket, laborban is, integrálja a para meg hagyományos vizsgálati módokat.... a földönkívüliekkel kapcs meg nézzd meg Ingo Swann honlapját, biomind superpower kb. a címe,(erre+név kidobja,vagy official site-re) sok anyaga fenntvan ott....
#278
2009. júl. 25. 22:57
Igazából az első probléma az emberek közti telepátiában az, hogy az elmének a zakatolása, a folytonos gondolkodás, egy olyan zajt generál, amitől nem hallunk meg sok mindent. Ezért másabb egy állat, mert a felesleges gondolatoktól mentesek. Az ember hajlamos mindent túlgondolkodni.

Földönkívüli lény azért érdekes témakör, mert ameddig az emberek a 3Dimenziós világban élnek, és nincs tudomásuk a többi magasabb dimenzióról, addig egy olyan lény aki teszem zt alapból más dimenziókban mozog, vagy többet lát be, az simán láthatatlan a mi szemünknek és a gondolkodási módja is valószínü másabb. Valószínüleg sokkal nyugodtabb és céltudatosabbak. Ha az érzékeink eléggé érzékenyek, akkor meg lehet érezni entitásokat, szellemeket. Lehet érezni a rezgésüket. Ezt pl. tudat alatt átlagjózsinál ugy jön elő hogy vannak helyek ahova nem szivesen megy, nem érzi jól magát, vagy nyomasztó a szoba. vagy ha van egy épület és erősen negatív a kisugárzása, akkor egyáltalán nem szivesen megy be oda, sőt inkább be se megy, elbizonytalanodik. Ezek a jelzések bentről jönnek a lelkükből és az agyunkra hat ezáltal mindenre ami történik velünk.
Az hogy egy másik bolygóról érkező lény mennyire fejlett ilyen téren, azt nem tudom megmondani, de én úgy gondolom valamivel kifinomultabbak lehetnek.
Továbbá az biztos, hogy ha vannak is itt földönkívüliek, azok nagyon óvatosak, mert az ember nem nyugodna addig meddig fel nem vágnák és technológiájából fegyvert ne csinálna.
Könnyen elképzelhető hogy azért nem mutatják csak ugy magukat, mert az emberiség nincs felkészülve arra hogy megtudja hogy igenis van élet és fejett életform más bolygókon, galaxisokban.
Ezzel a kérdéssel azért elég instabil talajra tévedtem, és elég sok a puszta gondolat futtatás, koránt sem biztos hogy amit irtam az helyénvaló, de bizonyos dolgok igen.

De ha mondjuk állatokra gondolunk, minden állat rendelkezik a telepatikus képességel és egymásközt ezt használják is. Az emberek felé is nyitottak és van hogy próbálkoznak, csak az ember hajlamos lenézni állat társát és beskatujázni, olyan dolgokba hogy buta, lusta, alsóbrendű. És ez a tévedés, mert hogy állat társaink, sokkal bölcsebbek és kedvesebbek. Bármelyik álatal lehet telepatikusan beszélgetni. És tudnak az állatok is olyan dolgokat mondani hogy el se hinné senki, tudnak jó beszélgető partnerek lenni. Minden a szeretetben fonódik össze. Az állatoknak is van lelkük, amiben érzelmek rejlenek. Csak más a fizikai megnyilvánulásuk, a testük. Minden szól hozzánk, csak oda kell figyelni, ez a rohanó életvitel teljesen elfordíttja az embereket, a természettől és már nem is értjük meg. :)
#277
2009. júl. 25. 8:21
Köszi, ez nagyon jó volt, tartalmas.... már csak egy jut hirtelen eszembe: földönkívüli, vagy egyéb nem emberi lányt le lehet buktatni, felismerni hogy telepátinál máshogy jönnek dolgok?? Kicsit homályos ez így, a lényeg, hogy másfajta gondolatai vannak, más az erősségük, a célok, stb????
#276
2009. júl. 24. 19:25
Hát érdekes a felvetésed.
Ismert embereknek, színészeknek, zenészeknek, íróknak, azért álltalában van egy felvett nevük. Ami mögé kialakítanak egy személyiséget. És igazából ezt az "alkotott" karaktert szeretik az emberek.
Tehát végülis nem maga az ember z aki az imádat tárgya hanem amit látunk a szinpadon, tv-be itt-ott. igy felé ami eljutrajongás és vágyak azt azért kifejezik, levelekkel, ajándéktárgyakkal, és hát sok szeretettel, ami azért abban visszaköszön hogy meddig is van fennt. Megszerintem aki nem elsősorban a pénzért hanem a zenélésért és szinészkedésért csinálja az meg szabadidejében valószínü jár vagy pszihológushoz, vagy magánélete teljesen egy csőd, vagy valamennyire informált és védi magát. De alapjáraton azért ezek nem annyira erős gondolatok és maguk a rajongók is tudják hogy szeretem meg jól néz ki, de ugysefogom sohasem látni, vagy ugyse fog semmisem történni. Tehát mégmielött eljuthatott volna agondolat,már akkor magában elgátolja annak az áramlását. Biztosan lehet erősíteni a saját gondolatot, de ez azért más mert nem igazából önmagát szeretik az előadókban hanem azt amik.

Politikusoknál ez elég furcsahelyzet, mert a politikusok bábok, koránt sem annyira okosak mint aminek látszani szeretnének és őket alapból irányítják. Vannakemberek akik bizony képesek elégdurván hatni az elmére. Ráadásul apolitika is csak egy nagy színjáték. Ebbe nem is mennék bele, mert ennek hátterében érdekek és pénz álnak. Ígymindegy hogy mit várnak elapolitikustol, annak sosincsen szabad döntése. Persze vannak kivételek, akik kiálnak magukért, na azokat be is próbálják mindenféle módon mocskolni. Bizony vannak olyan emberek akik bár embernek tünnek de a lelkük valahol mélyen elszakadva van tőlük. Meg a politikusban az is szerepet játszik hogy ők kitanulják a verbális én nem verbális hazudozási jeleket, igy még csak a mozdulatukkal is hazudnak. De egy jó megfigyelé és épeszü ember ez kiszűri.

Így hát átlagjózsi, sokkal erősebb, főleg ha tudatában van sok dolognak, erősebb személyiség lehet mint egy politikus, csakhogy átlagjózsinak nem fognak hinni mert ő nem a tv-be pózol. De átlagjózsi mindig megmarad embernek, nem pedig egy bábnak akit a pénz, és a hatalomvágy hajt. Ezek nem jó tnácsadók.
"Vannak szavak melyekkel világbirodalmakat építenek, de vannak szavak melyekkel világbirodalmakat döntenek össze"

Oroszországban már több mint 30éve foglalkoznak ilyen képességekkel, világszerte meg kitudja. És bizony vannak igen jól kiképzett "katonák" a háttérbe akiket nem kell lárni, de vannak. Ugyanugy megvédhetnek valakit, mint ahogy ellehetetleníthetik is.

Erre egy nagyon jó kis példa az amit egy könyvben olvastam erről; Tegyük fel egy illúzionista vagy, és van egy mutatványod amit te tudsz hogy hogyan működik és te tudod hogy a köznségnek csak azt kell mutass és elhitess velük amit kell. Tudod hogy hogyan kell, mert jártas vagy az emberek telepatikus hipnotizálásába. Tehát vegyük a nézőket, legenek 500-an. És vagy te aki a illúzionista.
A te szellemed egy erős szellem, biztos vagy magadban és tudod amit tudsz. A közönség szkeptikusan és teljesen szellemileg ugymond analfabétán ülnek be az előadásodra.
Matematikailag: Az illúzionista az 1, mert ö tudja a dolgok mibenlétét. Aki nem az meg 0, mert nem tudja. 1x1=1 500x0=0 Tehát az az egy szellem a többi szellemet, tudja irányítani és hipnotizálni. És ebben rejlik a dolog lényege, az erősebb a gyengébb felett győzedelmeskedik.

Persze ezzel nem arra célzok hogy most aki erősebb teepátiában az mindenki felett áll, csupán csak eg példa arra ami az életet behlozza. Mert mindig van valaki aki magaköré gyüjti az embereket és minél több "híve" van annál erősebb. Legalábbis annak tűnik. Vannak emberek akik egész életükben nem ébrednek fel...
Aki megérti a saját lelkét az megfogja másét is. :)

És még a politikusokhoz hogy álltalába nem szeretettel :) gondolnak egy egy képviselőre, igy legyen bármi is a szándékunk, az negatív töltés lesz ezáltl csak inkább az ellenkezőjét, vagy még nagyobb utálat fog létrejönni a személy iránt. Vannak jó politikusok, de kevesen és ők tudják is mit akarnak őket nem szervezet hajtja hanem a hazaszeretet és az emberekért tenni akarás...

Szóval kb. ennyit tudodk igy erről, lehet nem konkrétan válaszoltam, de nem is olyan egyszerű a kérdésed sem, remélem azrt sikerült némi támpontot adnom.
Most igy gondolom, lehet holnap már másként, vagy tennék hozzá, vagy elvennék, jelenleg igy vélekedek.
#275
2009. júl. 24. 18:01
Köszi ezt is Kesneme!

És arról mit gondolsz, hogy mi van a híres ember (popsztár, politikus,stb.) és átlagjózsi közt??? Ez csak hipotézis, de feltehetően egy nagyon ismert ember felé sokkal több impulzus indul el, hat rá, ezek közt lehet-e erősíteni?? vagy gyengíteni a sajátot?? Gondolok arra, név nélkül, hogy sokan várnak el egyik másik politikustól bizonyos lépéseket, amiket azok nem igazán akarnak megtenni.... erre volt megérzésed, hogy milyen lehet ha kollektíven, csoportosan várnak, akarnak valakitől valamit???
#274
2009. júl. 24. 17:18
Ismeretlenekkel, nem nagyon próbálkoztam bevallom őszintén, de ha mondjuk egy képet látok a személyről és tudom a nevét, akkor el lehet érni, vagy inkább úgy mondom, hogy meg lehet érezni a személyt.
Ismeretlenekkel azért nehezebb mert érzelmileg semmilyen kapcsolatban nem álunk és nehezebb a kapcsolat kialakitása és a tiszta információ küldés, fogadás. No meg fennálhat az amit előzőleg irtam hogy lehet csak ugy eszébejut valami. Pl. Valaki felé egy konkrét dolgot sugallok, küldök, pl. labda és elkezd a fociról beszélni, vagy hogy de jó lenne egyet focizni. És ezt ő nem tudatosan, hanem a küldött gondolatból fejtette ki. Ez olyan mint mikor sétál az ember az utcán, megnéz valakit, és szinte biztos, hogy visszapillantanak rá.
Hozzánk közelálló emberrel, egyszerübb a dolog, mert ismerjük, tudjuk kiről van szó, és valószínüleg valami féleérzelmünk is van a másik iránt, ami sokat segít a kapcsolat megteremtésében. Könnyebb ráhangolódni a másikra. Családtagokkal a legjobb gyakorolni, mert ők álnak érzelmileg a leg közelebb hozzánk. A szeretet megléte nagyon fontos, egy szerelmes párnál,vagy házastársaknál elő fordul hogy egymás szavait kiegészítva, vagy fél szavakbólmegértik egymást, az is a teleptia, csak nem tudják és nem irányított.
Én úgy gondolom hogy legyen szó bármilyen képességről, szeretet és megértés ami a táptalaja ezeknek adolgoknak.

Tehát a válasz igen, működik ismeretlennél is és ismerősnél is, csak tudnunk kell kiről van szó, kb. ugy mint a telefon-nál is kell tudjuk az illető számát hogy felhívhassuk. Itt is kell tudjuk az illető személyről 1-2 alapvető dolgot hogy a "kiszemelt" emberrel lépjünk kapcsolatba.
#273
2009. júl. 24. 16:42
Köszi nagyon! Ez olyan volt, mint egy kis cikk, de minden fontosat jól megvilágítva összefoglalt... tanulságos! lehet hogy sokan nem tudják így megfogalmazni, és emiatt bugdácsolnak, mint én is, mert ebből a komplex technikából kihagytak ezt-azt..

érdemes lenne ezt még bővebben megfogalmazni, leírni, kiegészítve, cikknek :D

jelenlévő és távollevő esetén, vagy ismeretlen távollevő esetén is müküdik??? :)
#272
2009. júl. 24. 13:26
Érdekes dolog, mert nem mindíg ugyan azt tapasztalom. De leginkább ugy jellemezném szavakkal, hogy egyfajta megérzésként érzem a gondolatokat. Sokban függ attól, hogy mennyire figyelek oda,de ilyenkor mindig teljesen elcsöndesülök, minden gondolatomat kikapcsolom és figyelem azt aki beszél hozzám. Van amikor egyszerüen csak tudom, van hogy valami érzés és van hogy valami kép formában jön át az információ. Szerintem ez függ attól hogy valaki éppen egy tárgyra, vagy egy eseményre/cselekedetre gondol. Legelsőnek az érzéseit érzem, pl. ha a beszélgető partneremnek a vérnyomása feljebb megyésaszive is hevesebben ver, vagy érzelmi túlfűtöttsége van, akkor azt magamon is érzem, a saját szívem is felveszi azt a ritmust amit érez a másik. Volt olyan is hogy valakinek a fájdalmát éreztem, ugyan ott ahol ő magában. Meg a távolság se befolyásoló, a Telepátia,egyben távolba érzés is. Ezt a távolbaérzés dolgot, a cicám-al nagyonjól tudom működtetni, pl. ha nincs itthon haza tudom hívni. Ilyenkor legyenbárhol is, van mikor rá gondolok és látom őt magátis. És ilyenkor rövididőn belül haza isjön. :) Ez embereknél másabb mert aki kimondottan nem tud a telepátiáról és maga nem is ismeri, az csak amikor én rá gondolok és esetleg valami dolog kapcsán, akkor én eszébe jutok. Tehát ő észre se veszi, mert betudja a saját gondolatra, holott az egy sugallat miatt keletkezett gondolat.

Az irányításról meg annyit mondanék, hogy ezeket én úgy alkalmazom, hogy először is az illetőre figyelek és a lelkét szólítom meg és kérem meg pl. arra hogy foglaljon helyet. Az élőlények lelkéhez szólás az amivel irányíthatóak, mert ha olyan dolgok kér az ember amit ő maga is helyesnektart, akkor a lélek meg fogja tenni. Sok embernél ez tudat alatti "beszélgetés" mert ő észre se veszi. Mindezt a egnagyobb szerettettel és testvériséggel. Mikor ilyen "kéréseket" intézekvalakihez, akkor nem a fizikai testét tartom szem elött, hanemazt ami legbelül van. Ami az ember maga.
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0