Magyar-Angol nyelvrokonság

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

#19
2013. dec. 24. 15:00
Az angol nyelv szókincsét akkor tudjuk a magyar nyelvből megérteni, ha előbb megértjük a magyar nyelv szókincsét. A magyar nyelvnek nagy családja van, olyan nagy, hogy meg sem kísérlem bemutatni. A Biblia is megírja, hogy egy nyelv volt eredetileg, de azt már nem, hogy az a mai magyar nyelv ősi változata volt.
Az angol nyelvben, amint a magyarban is, léteznek a szócsaládok. A Dear Kedves, valójában Csillagot jelent. A Deer a Szarvas. Mivel a Szar-Vas magyar szót Szár-Vas formában sikerült az éji égbolttal azonosítanom, amiből következett a Sárga-Fehér jelentés, vagy az Arany-Ezüst fogalma, így már tudtam, hogy a Szarvas az Éji Égbolttal azonos, ahonnan lejött a fogalom a földi szarvasokra. A Deer szót ezért azonnal Dír, Dér formában Csillagnak értelmeztem, amit a szumer Tir is megtámogat, Csillag értelemmel. Az angol Szarvas=Deer tehát nem más, mint az éjszakai égbolt. Nagyon örülök, hogy perdöntő azonosságokat találok az angolok gondolkodása és a magyarok gondolkodása között, 3-4 ezer éves rálátásban.
Magor és Hunor a Csuda-Szarvast űzi, ami egy csillagkép, és keletről nyugatra mozog. Ma kivették a Szarvas csillagképet az égboltról, de pár száz éve még megvolt, tehát tudjuk, hogy hol volt. Meg azt is, hogy az egész égbolt a Csuda, meg a Szarvas.
A latin Cervus jelzi a Szárvas romlását, majd a sok Horn, meg Korn születését. Corn-Wall pl. egyértelműen magyar eredetű. A Szarvas rövidül Szarv, a Cervus Corn alakra. De a Vas és Vasz Fehér, mert a Vas Fehér. Egyiptom Vasz (Vaszet) fővárosa tehát Fehér, Felső-Egyiptom koronája Fehér, Alsó-Egyiptom koronája Vörös. Na és mi a Fehér angolul, németül, más nyelveken? A magyar Vác város a Vasz változata, a Ta-Vasz magyar szó meg azt mondja, hogy az Ország, Táj Fehéredik, bizonyára a növekvő fény miatt, mert a Tél a Teljesség ideje, akkor sötét van a nap legtöbb órájában. Persze, lehet még sok száz bizonyítékot hozni ide.
Az angol Stag is Szarvas, ami szóban a Tag a Tág, ez a Tágul ige alapja, meg Hegy, de az Is-Tag volt, lehetett az eredeti forma. A Fény-Tágassága, ami megint csak az Égboltra utal.
A Hundred angol szó (Száz) meglehetősen nehéz. Vagy Hund-Red, vagyis Vörös-Kutya, vagy Hun-Dred az eredeti jelentése. Ehhez mit szólnak az angolok? Mi az a Dred? Jöhet Országh László szótára. A Dredd bíró miféle bíró?
#18
2013. dec. 13. 16:14
Az angol Boy Fiú. A magyar Boj-Tár Tároló Fiú, bár a Tár nem csak ige, hanem Csillag is, mint Is-Tár nevében. Isz-Tár rövidülve Sztár. Különben az orosz Sztárüj, Sztaraja Öreg, ami azt jelenti, hogy Csillag, mert meg fog halni, és csillaggá lesz. Szerintem ezt sem értik az oroszok, amint semmit sem értenek. Tőlünk lettek, innen az orosz nyelv elképesztően magas magyar szókincse. Csak meg kellene érteni a magyart, meg az oroszt is, és nem nagyképűsködni. A Girl Lány, Gir-Lu lehetett eredetileg, a Lu Ember, vagy Fény. A Gir a Ger - Gyerek rokona, de Kör is, vagyis Nap. Így is mondják, Görl, a Gör-Lu lehet Nap-Fény is. E nevek megfelelői a finntől kezdve a spanyolig mind megvannak.
A King - Király a Kin-Gu - Király-Fő fogalomból ered. Van Kingu isten is. A Kin a magyar Kin, Ken, Kun, Kün változata, Napot is jelent, mint a Ken-De, Kün-Dü, stb. A Regina Ré Napistenhez tartozik. A Rá/Ré nevet gyakran egy torokhanggal, vagy más hanggal zárjuk le, lásd Rég, Rég-En, Magyar-Régen város, vagy Réc és Réc-E Nap-Háza és Rec-E hártya szintén Nap-Háza, elvégre oda megy be a fény. Az Earl talán a Jarl-ból ered, ami viszont Karl - Király eredetileg. A magyar Király a Ki - Föld és Rály - Nap nevek összevonása, a Rá becézve, kicsinyítve Ráj - Rály. Ez a Rádzsa eredetije, a Rani meg az uralkodónő, Rá-Ni, de sajnos, a szumer meg egyiptomi magyar nyelvek is tartalmazzák e neveket, így nehezen lehet ráfogni az indoeurópai eredetet. A Lordot már mondtam? Lo-Úr-Du, vagyis Emberek-Ura-Nap. Mint Lourdes városban.
Talán írni kellene egy magyar-angol leszármazási könyvet?
#17
2013. dec. 12. 22:03
Az angol nyelv sok más nyelvből épül fel, de a sok más nyelv alapja mindig a magyar nyelv. Tessék kedves angol kollégáknak kutatni a magyar nyelvet, mert csak ilyen félnótás kutatókra lelnek, mint én, aki szemben áll az indoeurópai elméletekkel, meg olyan kutatókra kell lelniük, akik egy kicsit is értik az evolúciót, a sok tízezer évet, és abban el is tudnak igazodni.
Az angol nyelv, ami a magyar nyelvből keletkezett, nagyon sok rétegből áll. Az angol nyelvészeknek ezeket a rétegeket kellene kutazni, minthogy sok marhaságot követni.
A Love szó amolyan Szerelmet jelent. Nézzük meg a Lu alapszó jelentéseit. A Lu Isten, Fény, Ember, Ló, Nagy. Azt tudjuk, hogy a Lu,Ló,Laó,Loa, Lú, mind egy csoportba tartoznak. Ha ez nem így lenne, akkor magyar nyelv sem lenne. Nem lenne értelme az alapszavak felől kifejlődő szavak vizsgálatának. Mert az indoeurópai és afroázsiai nyelvek szavai a magyar alapszavakból fejlődtek ki.
A Lu tehát Fény, Tűz, Ember, mivel az Ember önmaga s Fényszülötte lény. De a Lu szóból a Ló megértése igen nehéz mutatvány. A Lu Tűz, a szerelem meg Tűz, ami égeti testünket. Értitek, szerelmetes magyarok? A Ló viszont Allah megtestesülése, a tökéletesség megjelenése, ezt az értelmezést egy filmben láttam. De lehet, hogy ez a film rossz volt, nem tudom. De engem nem érdekel semmilyen más nyelv, csak a magyar, az istenek nyelve. A Lu tehát a Lov, Love angol szavak őse, a tüzes szerelem érzése miatt.
#16
2013. nov. 15. 16:32
Nagyon jó régészeti filmeket is lehet nézni Angliáról. Az egyikben azt mondja a tudós, hogy a Castle építményeket a főurak építették, ekkor alakult ki ez a név. Van Itáliában is Castle. A spanyoloknál Kasztília. Hoppá! A spanyolokhoz Kr.e 4.000 körül nagy tömegben mentek magyarok a Kárpát-medencéből. Vagy kicsit később. Ők voltak a bronz feltalálói. Még ma is a kaszi törzs van Kasztíliában? Mario Alinei mondja, hogy Koszider tanya Százhalombattánál a Kaszi nép tanyája. Itt találták fel a bronzot a magyarok. Mellesleg minden fémet mi találtunk fel, ráadásul 30.000 évnél régebben volt vas, ez meteorvas. A Kaszi törzs nevéből vezeti le Alinei a Kassziterit nevű rezet. Ha a kőzetek neveként szereplő It, pl. Meteor-It is, nem szerepel, akkor Kassziter nevet kapunk, ami Koszider nevével felettébb rokonnak látszik. Ha a Kosz szót vizsgáljuk, az bizony Fekete. De milyen Fekete? Csillogó fekete, mert az égboltról van szó. Kosz-Mosz, természetesen két magyar szó, a Kosz az Éji Égbolt, a Mosz Ifjú, Ifjú Hős, Fiatal. Szerepel Ra-Mosz-E nevében, a Napisten, Rá Ifjú Hőseinek Házából, ez a jelentése, a Ramszesz már görög rontás. Van még Ka-Mosz-E, és Mosz-E is, ő Mózes, itt a bizonyíték, hogy egyiptomi herceg volt. Különben a Mosz-Es is magyar (szumer is), mert az E és As/Es mind Ház (Város, Törzs, Nép). A Kasszitákat most hagyom, de a Kasz-Pi a kasz magyar törzs vize. Tehát sok gyarmatos ment Hispániába, délen Tartesszosz birodalmát építettük fel.
Tehát Kasz-Til nem más, mint a Kas-Tély. A Til Csillag (szumer is), a Tillárom Til-Lár-Om Csillag-Sugárzás-Om, bár az Om a románban is benne van, Ember jelentéssel. Vagy Atilla A-Til-La, az A lehet Isteni, Víz, Nagy, Magas és névelő. A Csillagok alatt általában az égi csillagokat, meg magunkat értettük. Maga a Csil is a Til-Szil-Sil-Csil sorozat tagja, a Lag meg Lak, gondoljuk tovább. Ennyit a Castle - Kas-Tély szóról.
Van New-Castle Angliábanm a Szarkák a csapat beceneve, mert fekete-fehérben játszanak. A Newcastle piros sör (ser!), és kiváló. Van Ausztráliában is Newcastle. A New állítólagos Neue indoeurópai Új szóból ered. De szerintem magyar eredetű, mégpedig a Nap szóból. A Nap önmagában is összetétel, Na-Pa (Napa) az eredeti, Nagy-Fő, de a Na Kő és Ember (nő) is, meg Igen és Ház. Mindig a házastárs anyja a Napa. Szebb, mint az Anyós - Anya-Ős. De ki tudja?
A Napisten este alászáll. Másnap reggel keljen fel, ezért véres áldozatokat mutattak be, pl. az aztékok. A dogonok már csak kakast vágtak le, a vér a piros színe miatt kellett, mert a Nap esténként vörös színű. De a magyarok megmagyarázták népüknek, nem kell félni, a Napisten fel fog kelni, tiltottuk az áldozást, pláne az emberáldozást. Tehát az Új fogalma a Naphoz köthető. Egyiptomban Nob a Kutya, vagyis Úr, Nub-ia Aranyország, Nab-Ob Indiában Nap-Apa, stb. A Nob Úr, Nap, a Nov, latin Nova, New mind a magyar Nap, nevéből, aki mindig megújul, ás győz a setét felett. Persze, még lehet száz bizonyítékot hozni.
#15
2013. okt. 29. 15:36
A mitológia veszedelmes dolog, mert a legrégebbi gyökerekhez vezeti a kérdéseket feltevőt. Az élet a jég és tűz találkozásából fakad. Tacitus szerint a germánok az istenektől származtatják magukat. Ezt úgy kell érteni, hogy tőlünk származnak, a csillagok népétől, mert a csillagok sokáig isteneknek számítottak. Roppant fontos bizonyíték a germánok magyar eredetére.
A germán hit szerint a világ egy Fa, a Világfa. Yggdrasilnak nevezték. Lehet értelmezni a nevet, de most hagyom.
Középen van Midgard, az emberek lakhelye, felül Asgard, alul Hel, a Pokol. Midgard körül van Utgard, a külső világ. Van még Alfar, a jó elfek, és Altar, a gonosz elfek lakhelye.
A Gard a szláv Grad rokona, mindkettő a magyar Garád, Karád fejleménye. A germán Gard az óangolban Geard, ófelnémetben Gart, óészakiban Gardr, gótban Gards. A magyar Garád és Karád pontos ismerete dönti el, melyik szóalak honnan származik. A Garád így értelmezendő, a Karáddal együtt. Ga és Ka Ház (Város, Vár, Nép, Nemzetség), a Rád a Rá Napisten és a D Helyképző, kicsinyítés, Földanya értelmű. Ezért a Rá-D egy olyan hely, ahol Napkirály, herceg, gróf, napnép lakik. A Rád összevonva a Ga és Ka szóval, Ga-Rá-D, Ka-Rá-D alakot ad ki. A Garád hátul rövidülve Gard, elöl rövidülve Grad, de jelentésben nem változik.
Az Asgard As neve Ász, vagy Áz ejtésű. A magyar Ászok olyan régiek, hogy nem is voltak akkoriban indoeurópaiak. A Gig-Ászok legalább Kr.e. 4.000 körül garázdálkodtak, majd megnézem a szaharai sziklarajzokat, mert most fejből nem tudom a pontos időket mondani, mikor vágtáztak a Szaharában. A Lov-Ász, Hal-Ász, Juh-Ász, Madar-Ász, Vad-Ász mind az említett állatok Ásza, félistene. Aen-E-Ász is magyar nevet visel. Asgard ezért az Ászok Garádja.
Midgard nevében a Mid nálunk is középső, Med, Méd alakban. A hun magyarok Medos itala Mézos ital, a Medosban is a Méz, Mező van benne. A görög nem tudja kimondani a Mező szót, ő Mezo alakban mondja.
Hel a Hal-Ál birodalma, a Hell, német Hölle is ez. A Walhall a viking korban képződik, a hősök, harcosok lakhelye.
Még a Torhoz annyit, hogy nálunk ma is létezik a halotti Tor, a Torok a Tor Ékezése, de a Tor Hegy is, a halott fölé emelt Tor, a Tur szó szerint Túrás, vagy a Magas Tátra Tur-Tur neve Árpád idejéből, a kelta Torques is a Torok előtti nyakdísz. A szumerok is Tort építettek, ők aztán végképp nem voltak germánok.
Utgard, ami Midgardot veszi körül, északra a köd, fagy birodalma. Ez nálunk Fekete. Délre van a tűz, meleg birodalma, ez nálunk vörös. A tűz talán nem vörös? A Vörös-tenger és Indiai-óceán, amire kiterjedt a Vörös-tenger, magyar logika szerint kapta a nevét, a Déli-tenger tehát Vörös-tenger. A vörös moszat egy nagy tévedés. Ez is indoeurópai maszlag, mintha máshol nem lenne vörösmoszat.
A Vánok birodalmának neve a magyar Van - Isten szóból ered, az Óriások viszont az Égben laknak, mert csillagképek.
A gazdag germán mitológiát mikor nézte meg magyar kutató magyar szemszögből?
#14
2013. okt. 25. 20:34
Olvasom, hogy a Reading Egytemen Mark Pagel 23 szót vesz elő, amiket ősi szónak tart. Csak pár szót ismertet a cikk, sajnos, tehát csak ezzel a pár szóval lehet valamit kezdeni.
Azt mondja, hogy az I - Én szó őseredeti. Most nézzük meg az I - Áj szó magyar rokonát, ez az Egy. Az Egy az Ég kicsinyített alakja, a j és y az egyik magyar kicsinyítés írásos jele. Tehát az Egy önmagában is fejlődés eredménye, az angol Áj szóban a J kétségtelenül a Gy fejlődése. Most nem kívánok sok J-Gy, vagy Gy-J kapcsolatot felírni, mert a téma igen gazdag. Sok száz példa van, de ami feltűnő, hogy az angol, és sok más nyelv, a magyar alap szerinti Egy szót személyes névmásként alkalmazza, ráadásul a számnevekben meglévő Egy (Ég) a magyar személyes névmásokban Én, ami az angolban az 1 számnév neve. Tehát némely indoeurópai nyelvben felcserélődött az Egy számnév, és az Én, vagyis Egyes Szám neve, ami a magyar nyelv döntő fölényét bizonyítja az indoeurópai nyelvek felett. Vagyis azt, hogy az indoeurópai nyelvek a magyar nyelvből keletkeztek. Erre ezer más bizonyíték is van, kedves Mark Pagel.
Mother Anya, erre már írtam bizonyítékot, Föld Csillaga, pl. Male Férfi, ez a magyar Málé változata. Itt azt kell tudni, hogy a lányok régen vadásztak a fiúkra férjnek. A Fire Tűz, de ez a Pir magyar szóból ered. A Pir szót az alig 3.500 éves görögből vezeti le sok önfeladó, de ez összetett szó. Pir a Csillag, a Ra a Nap, a Pi-Ra a kis Nap, a születő Nap, aki pírt von az égaljára. Így születik meg a Pi-Ra-Mis szavunk. Tehát az angol Fire a magyar Pira fejleménye, amint a görög megfelelők is. Tényleg nincs fogalma az emberiségnek, miért építettünk piramisokat, már 30.000 évnél régebben?
Van még a To Hear - Hallani, ezzel nem tudok mit kezdeni. A Hand Kéz viszont a Kend, vagy Kand magyar szóval azonosítható. Ugyanis a Kéz egy Nap. Nézz rá a Tenyeredre, és ha nem látod a Napot, meg a belőle kiáramló új, vagyis ujj sugarakat, akkor szólj, hogy érthetőbben írjam le a Tenyér jelentését. Mivel a Kend, Kende a Nap a vezérek között, ezért az angol Hand nem más, mint a Nap. Ha egy angol ezután nem látja a tenyerén a Napot, akkor menthetetlenül elbutultak, nincs remény, hogy visszahozzuk őket az isteni szférába.
#13
2013. okt. 5. 14:40
A Flag sok nyelvben Lobogó értelmű, de a szótárakban Zászlót írnak. A Zászló helyesen Száz-Ló, vagyis Száz-Ember. A szavak megfordítása sok nyelvben volt divatos, Práczki István a szavak megfordításának legnagyobb tudora. A nyelvészet nem foglalkozik ezzel az eljárással, pedig létezett. A Száz Ló, mint Száz Ember, egy zászlóalj embereinek a száma. Amikor lovas hadsereg lett, a Ló = Ember jelentés átment a lovakra, de a Ló szó ennél bonyolultabb. Pl. Lao-Gonosz görög név Embertől-Származó értelmű. A két név magyar nyelvű. A Száz helyett tehát a Zász formát alkalmazták őseink, akik bölcsességéhez mi nem érünk fel. A Zász-Pa, ez egy növény, Száz-Fő értelmű, mert a szerteágazó növényi ágak végén nagyon sok a kis virág, majd azokból a termés. Zász-Pa Száz-Fejű.
A Flag magyar eredetű, de el kell ismerni, hogy nehéz szó, sokat kell gondolkodni rajta. Angol, orosz stb. alakja van, a latinban a Flagellum Ostor, de valójában Lobogócska. Nézzük a magyar alapokat. A Lobogó-Lebegő helyett a Lobog-Lebeg a jó kiindulási alap. A Lob és Leb mellett a Lup-Lop-Lap-Láp-Lep-Lép-Lip egy flexiós sorozat. Mind a Lapos fogalomhoz tartoznak. A Lép ige a lapos talajon lévő mozgás, a Lép szerv olyan, mint a méhkas Lépei. A Lépben lapos lemezek vannak, amit őseink jól ismertek, a lép vértároló szerv. Tehát a P hang is jelen van a fogalomban. Így a szónak nagy a terjedelme, pl. Lapogat. A Lobog/Lebeg után jön a Laffog-Leffeg, innen meg a Flag-Fleg. Még az F is előre ugrik az L elő, úgy begyorsul utódaink nyelve. Aztán a végén megtagadnak minket, hogy jól kifoszthassanak. Pedig az apát nem foszthatja ki a gyereke.
Tehát a Flag magyar eredetű szó.
#12
2013. okt. 2. 21:00
Minden nyelvben van hangalaki és szintaktikai, vagyis mondattani rendszer. Az angol szavakkal érdemes foglalkozni, mert a szavak a legállandóbbak. A hangalak írása nagyon fontos, mert valószínűleg sok évszázada úgy mondták a szót, ahogy írták, mára a kiejtés eltér a hangalaktól. A hangsúlyozásra sem érdemes tekintettel lenni, mert az is mozog az időben.
Az angol szavakat összetevő magyar szavakra érdemes figyelni, ami más indoeurópai nyelvekben is tömeges jelenség. Ezért állítom, hogy az indoeurópaiak a magyaroktól, akik egykor sokkal nagyobb területen laktak, származnak. Nincs indoeurópai őshaza, ahogy magyar őshaza sincsen. De bármely nyelvet vizsgálni a magyar nyelv ismerete nélkül lehetetlen.
Az Anya, régies Ana az angolban Mother, német Mutter, latin Mater a rokona, több más alakkal együtt. Az értelmezés roppant fontos, de gyakran alig lehetséges, gyakran pedig direkt úgy alkották meg a szót, hogy kettő, vagy több jelentése is legyen. Ezek a mágikus szavak. A Mater így értelmezendő: Ma és Ter. Ma a Földanya, a Mama, a Ter Csillag. Nem gondolom, hogy a névben a Terep és Tér fogalmak benne vannak, mivel emberről van szó, esetleg istennőről. A Mat-Er felbontás nem tűnik jónak, mert a Mat a Maat összevonása, aki istennő, az Er pedig férfi, az anya meg nem férfi. A Mother viszont nem Ma-Ter, hanem Mo, németben Mu Ter, ami Fényes Csillagot jelent. A tokhár Macar megdöbbentően hasonlít a Macar török szóra, ami Magyar értelmű. Ez nem véletlen, mivel az indoeurópaiak igen sok szóban azt állítják, hogy a Magyar az ő anyanépük. Mivel a Magyar, Megyer, Magor, Magúr népneveinknek rengeteg változata van, ezért csak azt érdemes kijelenteni, hogy a magyar egyik jelentése anyanép, több indoeurópai nép nyelvén.
A szavak kölcsönzését a magyar nyelvtudomány úgy oldja meg, hogy a szavak mindig más nyelvekből érkeznek a magyar nyelvbe, sosem fordítva. A Rozs az oroszban is Rozs, ezért kimondják, hogy a Rozs szó az oroszból ered. De hol a bizonyíték? Csak a szuronyok a bizonyíték? Mivel a Ra-Re egyiptomi is, meg a szumer is tele van rokon alakokkal, mi legalább 40.000 éve írunk, az oroszok meg pont tőlünk erednek, az írásuk alig ezer éves, akkor hogy is van ez? A Rozs amúgy Vörös jelentésű, a kalásza és a mag valóban vörösesbarna színű, innen a név.
Angliába Atilla nagykirály is behatolt. A szigetekre való behatolás vagy Uldin, vagy Ruga nevéhez fűződik. Atilla később érkezett, valószínűleg nem ő volt akkor a főkirály. Egyik neve Atura, ami az Artúr név kialakulásához vezetett. A legjobb angol kutatók a hunok jelenlétét már felfedezték. Szarmata csapatról is írnak, de a szarmaták magyarok, magyar nyelvűek, amit persze letagadnak. Az Akartesz törzs pl. Akar Tesz, vagy A Kar Tesz értelmű. A hunok verték ki a rómaiakat Angliából, Atilla csapatai között természetesen lehettek szarmaták is. Mellesleg Atura az asszírok területének asszírok előtti neve is.
#11
2013. szep. 26. 22:25
Bocs, a Schmidt, Schmitt, Schmitz a nevek helyes formája, amit eltévesztettem.
A rendszerek különösen nagy bizonyító erővel bírnak. Az égtájak nevei magyar eredetűek.
West a Nyugat. Az égtájak a Nap tulajdonságait írják le. Este elvész a Napisten nyugaton, ezt jelenti a Veszt.
Keleten kel a Fény, aminek Ész neve is van, ez az East. Az Észtek a germánoktól keletre vannak, de nem tőlük ered az East, viszont az észtek népneve a Fény népe értelmet tartalmazza. Az Österreich névtől kezdve eljutunk a régebbi Ister, délebbre Isztrosz nevekhez, mindkettő a Duna neve. Az egész kapcsolódik a magyar Istár névhez, Is Fény, Tár ige is, itt Tárol, Istár tehát a Fény-Tára. Ez elöl rövidülve adja ki a Sztár - Csillag neveket. Mit csinálnak a csillagok, ha nem a fényt tárolják? Esztergam nevétől kezdve sok más származéka is van e névnek.
South a Dél, ez a Süt magyar szóból ered. Baráth Tibor is ír a Sütő nevű Napistenről. A szumer Szud istennő is ide tartozik. Azt írják, hogy a Szud-Án név arab, mert a Szud arabul Fekete, Szudán déli részén már fekete emberek laknak, északabbra europidok. Az arab Szud tehát nem fekete, hanem Dél, a magyar, illetve szumer hagyomány alapján. A Szudéta hegység helyesen Szud-É-Ta, vagyis Szud istennő Házának Tája. Különben Kr.e. 3.000 körül egyiptomi templom állt a Kárpátoktól északra.
North az Észak. Ez a szó a No-Úr, vagyis Nincs-Úr magyar szavakból áll, amit Th zár le, ami helyet jelent (Ta Ország, Hely, Táj). Az Úr a Napisten, tehát északon nincs Napisten, vagy pontosabban No Úr-Th. A latinból vett Rattus nourvegicus a vándorpatkány neve. A No-Ur-Végi elemeket nézzük, aki nem érti, az mehet. A Nor-Vég tehát Észak-Vég, a Vég magyar szó megvan az ógermánban is.
Még nagyon sokat lehet írni az angolok négy égtáját jelölő szavakról. Mivel e nevek germánok, nem kelták, kétségtelennek látszik, hogy maguk a germánok örökölték a magyaroktól a világtájak neveit.
Az angolban is nagyon sok a körülírás, így vigyázni kell a levezetésekkel. De az nem lehetséges, hogy az angol, vagy a germán önmagától való, mert Kr.e. 1.500 előtt is éltek emberek, akiktől a germánok származtak.
#10
2013. szep. 19. 13:50
Még régészeti szempontból érdemes átnézni az egykori Atlantisz partmenti törzseinek neveit. Dánia északi részén élt a Szka nép. Ők a Szakák, a Sza nemzet Háza (Sza-Ka) a népnév értelme. Sza-Vár-D nép. Skane, Ska-Gerrak, Skan-Dinávia, és más földrajzi név is igazolja létezésüket. Délebbre van a Himmer-dombság, amit magam Kimmer-dombságnak értelmeztem, mivel nem tudják, mi a Himmer. A kimmerek magyarok, vagy a magyar nyelvcsaládba tartozó nép volt, ők adták a germánoknak a runa ábécét. A runa minden betűje magyar rovás, tévedés az, ha valaki csak 60, vagy bármennyi százalékot ad a magyar eredetre. Délebbre, Hamburg és Bremen térségében éltek az Unug magyar nép egyik része. A területen sok magyar földrajzi név van, az Albis az Elba, ez az Elve, Ilva, mai Elba sziget nevével azonos. A Weser nem Vé Ser, hanem Wes, vagyis Víz Ér, stb. Edgar Sakson kiváló észt történész, aki Amerikába menekült, több könyvet írt, kb. 180 dollár az ára könyveinek. Vagy Waddell is kiváló kutató. Délebbre vannak a menapiusok. Ez a nép is magyar nevű. Az -us végződést elhagyva Menapi alakot kapunk. Ez Me Napi értelmű. Ha tudjuk, hogy a Me, és Mu a Fény, a szumerban is, akkor rájövünk, hogy a Mécs a Mé - Fény, és a Cs kicsinyítés elemekből áll. A Mé-cs tehát Kis Fény. Fényecske. Me-Napi tehát Fényes Napi nevű törzs. Tőlük délre a Belga törzs lakott, amelyet Caesar majdnem kiirtott teljesen. Minden belga férfi elesett a védelemben, de ekkor már Rómában is morogtak a jobb érzésű rómaiak, hogy ez már sok. A 10 millió gallból 9 milliót mészároltak le a rómaiak. Caesar ekkor azt mondta, kiválóan harcoltak a belgák, minden férfi meghalt, ezért megvédi őket, a nőket, a gyerekek megnőnek, férfivá serdülnek, tehát mégsem irtotta ki valamennyi belgát. A belga név magyar Bel a Bél isten neve, a Ga Ház,Törzs, Nép. Bél népének egy része átmenekült Britanniába, de később oda is betörtek a rómaiak, hatalmas öldökléseket végezve.
A belgáktól délebbre lévő törzsekről Baráth Tibor sokat ír. A kelták egy része magyar, más része hasonló nyelven beszélt, mint a mai kelta nyelvek. A népnév magyar, a Kel magyar ige, a Naphoz kapcsolódik, de főnév is. Kelenföld pl. Kel-En értelmű, ami Nap-Istent jelent.
#9
2013. szep. 19. 12:25
Igen, van olyan magyar kutató, aki rájött a magyar-angol rokonságra. Varga Csaba, a tragikusan hamar meghalt kutatónk "Az angol szókincs magyar szemmel" című munkájában sok rokon szót sorol fel. Sajnos, nincs meg a könyve, nekem kajára is alig jut, nem drága könyvekre megy el a pénz. Varga Csaba néhány példája: add -ad, beak - bök, care - kár, desk -deszka, hame - hám, hoard - hord, garden - kert, rob - rabol, sack - zsák, tusk - tüske.
E szavak közül néhány indoeurópainak minősíthető, ezért kell tudni jól magyarul, továbbá a magyar-rokon nyelveket lehetőleg jól ismerni. A közvetlenül magyar nyelvű népek száma is nagy, ami rámutat, hogy nem is tudjuk, kik a rokonaink.
A Deszka pl. a Desz és Ka elemekből áll, a Desz a Tesz zöngés alakja, a Ka itt bizonyára Ház, esetleg Kapu. A faházak állnak deszkákból, a Tesz Isten is, nem csak ige. Ha tudjuk szavaink belső jelentéseit, képtelenek meghamisítani azokat.
William Shakespeare az egyik legcsodálatosabb író, aki született erre a földre. Gondolkodása teljesen hasonló a magyar nyelv jellegzetességeihez. Úgy gondolkodik, mint a magyarok, régen. A William szóban a Wil az érdekes. A Ví ige Fény, ha két kard villog, akkor a fém fényét lehetett látni, meg a Fém is Fény. A Vi kap egy magyar L igeképzőt, talán Lu alakban, vagy csak L hangot, megvan a Vil, eddig ez két magyar elem. A Willow, mint tündérféle, azonnal érthető, mert a Wil kap egy Low, Lou másik szót, ami Ló alakban Ember, szumer Lu Ember, magyar Lu, Laó, Laú, Lo, Ló stb. Ember, és Fény, Nagy, talán Isten is, meg a Ló, a tökéletes és szeretett négylábú. A Wil-Low tehát Vil-Ember, Fény-Ember, ami a magyar Villő tündérek nevével azonos. Goethe Villi király verse sem akármi. A Világ a Vil fán egy Ág, vagyis bolygó, vagy csillag, a Világfa a Tejút. A Vilmos magyar alak Fényes Ifjú, magyarul.
Azt hiszem, nem jó elképzelés, hogy a magyar szókincs a piktek, vagy kelták közvetítésével került az angol nyelvbe. A régebbi korokban több nép is magyar lehetett, de az angol, szász, jüt, fríz, meg a viking, normann beáramlók is vihettek magyar szavakat magukkal, mert magyar eredetűek. Erős a latin réteg is az angol nyelvben, a latinok pedig ezrével használtak magyar szavakat. A fomori óriások titka felderítetlen. A magyar népmesék tudják, hogy az óriások csillagképek, ezért a fomoriak igen bölcs nép lehetett, akik a csillagokat vizsgálták, termetük pedig olyan volt, mint a többi európaié.
#8
2013. szep. 16. 19:45
Az angol Fairy Tündér. Óriási szócsoportra bukkanhat az a kutató, aki merészeli a magyart az angol fölé helyezni. Van ilyen rajtam kívül? Ne a fiú irányítsa az apját, mert az Isten ellen való vétek. A Fairy egész szótani tartományokat nyit meg számunkra sok nyelvben. A Fa a Világfa, természetesen. A Fa-Iry Iry része Iri volt eredetileg. Osz-Iri egyiptomiul Ozirisz neve, az Osz Sok, az Iri Szem, ahogy mondja Plutharkosz. Nem a szomszéd néni, de a forrásokat a tudomány nagyon nem szereti. Különösen akkor, ha degenerált nézeteiknek ellentmondó jelentéseket tartalmaz a forrás, az ókori író, aki mégis közelebb volt az eseményekhez, mint a mai Gestapos, Csekista és egyéb ügynök.
A Fa tehát a Világfa, az Iry a Szem, a Szem viszont Csillag, Szemes, akkád Szamas (Szemes), a Nap, mert minden csillag egyben nap is. De ki az, aki ezt vitatja? Talán a magyar nyelvjárások zavarják meg a magyar ifjúság, fiúk és lányok, eszét? A magyar nyelv sok nyelvjárásban létezik, szavainknak sok formája van, pláne, ha 40.000 írtak már őseink. Ki hasonlítható hozzánk? Senki! Ezért aztán utódaink meg sem értenek minket, hanem igyekeznek megölni. Apjukat ölik a fiúk, de Isten Atya figyel.
A Fa egyszerű földi fa, de a Tejút is, a világűr Fája. A Tejúton csillagok, vagyis szemek ragyognak. De nagy baj, hogy a magyarok elfelejtették őseink hagyományait! Ennek a Fának más szótani formái is vannak, amelyeknek felderítése igen nehéz. A Kus Fa, vagyis Tejút jelentése sem akármi. A Fa, mint Világfa, nagyon sok szóban megjelenik. Fa-Un két eleme magyar nyelvű, Un Ég Királynőjének ide hozása most felesleges. Fa-Gus a Bükk, a Fa az égbe nyúlik, a Gus a szumer Gis (Fa) szóval is közvetlen rokonságban van. Fa szavunk a Fa-Bian, Fabianus családnévben is jelen van. Nem tetszik, hogy egyes nemzetek elszeparálják magukat más nemzetektől, holott valójában testvérek. A Fa-Bian második része az egyiptomi Bia (Kel-E-Bia, Bia község, Bia-Torbágy) alapján is Fehér, Vas jelentésű. De a Fa-Ter (Apa) szóban is a két szóelem magyar nyelvű. A Fa a Fő, meg a Világfáról származó Apa, a Ter Csillag, a magyar hagyományok alapján, ami szerint minden magyar a csillagokból érkezik erre a Földre.
A Fa-Iry, vagyis Tün-Dér jelentésével mélyen behatolhatunk az angol nyelv ősi mélységeibe, amit az angol nyelvészek nem értenek. Bár sok esetben lenyűgöz engem is, hogy milyen nagyszerű és zseniális emberek megértették a magyar nyelv ősi, az angol nyelvnél sok ezer régebbi megnyilvánulásait.
#7
2013. szep. 13. 16:38
Úgy nézem, hogy Paviland a barlang jó neve, ahol a Vörös Ifjú fekszik. A Würm utolsó stadiálisa nagyon hideg volt, Kr.r. 22-től Kr.e. 13 ezer évig tartott. Ha a jelen előtti 14 és 13 ezer év közötti enyhülést nézzük, a Sheffield barlang csudaszarvasos emberének ideje Kr.e. 12 és 11 év közé tehető, tehát a nagyon hideg stadiális után következett be ezer évvel az enyhülés.
Ekkor a Creswelli-kultúra idején barlangrajzok is vannak, Craswell Cragsban. Azt mondják, hogy rituális kannibalizmus volt ekkoriban, ami nem feltétlenül igaz. Kr.e. 8.500 körül megint hidegebb lett, de Kr.e. 8.000-től beköszöntött a meleg korszak, vége lett a jégkornak. Kr.e. 6.500 körül a tenger elvágta a szigeteket a kontinenstől. Ekkor merül el Doggerland is.
Atlantisz városa az Ős-Szajna és Ős-Temze, meg Ős-Rajna egykori medre mellett lehet, tengeralattjáróval, batiszkáffal kellene keresni. Britannia területe sokkal nagyobb volt, a Roscall-szigetek körül több tízezer km2-es föld volt, amit a tenger elöntött. A Scilly-szigetek ezer éve sokkal nagyobbak voltak, még ma is folyamatosan pusztulnak.
Az Orkney-szigetek Skara Brae nevű lelőhelye kőből épített falu. Northhumberlandban Kr.e. 7.600-ból ismert nagy ház, és Sheffieldben is, kör alakú építmény.
Egy nagy nép, a Megalit építők népe Kr.e. 8.000 táján indul útnak Szavárdiából. Javaslom Göbekli Tepét megnézni, amit bizonyosan magyarok (szavárdok) építettek Kr.e. 10.200-tól kezdődően. Ennek bizonyítását most nem fejtem ki. A Megalit építők sok helyen megjelentek, a Földközi-tengeren nyugatra mentek, több jelentős állomásuk, támaszpontjuk volt. Málta, Hispánia, Gibraltárnál északra fordultak, Franciaország, Brit-szigetek volt az útvonal, majd behajóztak Dániánál a Balti-tengerre, és a Finn-öbölig mentek. Skara Brae hozzájuk tartozik, és rengeteg más lelőhely.
A földművelés Kr.e. 4.500-ban jelent meg, amiben kételkedem. A Termékeny Félhold kitalálói erősen védik álláspontjukat, hogy Szavárdiából terjedt el a földművelés, vagyis magyar eredetű, de ők ezt másként mondják. Viszont azt tartom, tarthatatlan a Régi Kelet, Termékeny Félhold elsőbbsége, mivel súlyos régészeti leletek mást bizonyítanak, pl. a Peloponnészoszon talált Kr. 34.000-28.000 közötti kenyérsütő kemencék.
A neolit után a rézkor, majd bronzkor következik, Beaker-kultúra a neve. Hispánia felől érkeznek fémművesek, de tudni kell, hogy Hispániába Kárpátiából mennek, Százhalombatta vidékén a sok halom a magyarok műve, itt alakul ki a bronzművesség.
A Brit-szigeteken nem találtak rovást, azt sem tudják, mi az, így elég nehéz keresni. Az ón szükséges a bronzhoz, de volt egy réz-arzén keverék is, inkább keleten. Egy nagy magyar király, Pártholón, Kr.e. 2.150 (2.500 és 2.000 között) körül a Temzén behatolt Angliába. Neve Pártol-Ón értelmű, mivel az arzénbronz ellen lépett fel, ő volt az Ón-Pártoló. Különben Ón az Úr neve, An égisten, az egyiptomi Heliopolisz On neve bizony An volt. Az Ón fehéres szürke, hasonlít az őszi felhős ég színére. Parthol-Ón népe a Troice, ők a magyar trójaiak, vagyis torjaiak.
A szigetek történetében Kr.e. 1.200 körül nagy törés van, amit a Tengeri Népekre fognak. Csakhogy a Tengeri Népek szintén magyarok. Egyiptom, magyar alapítás, mint Mezopotámia és Kína, az évezredek alatt fejlődve a nyelve is változott. A kopt nyelv már alig őrzi az eredeti magyar nyelvet, de a koptok tudják, hogy magyar utódok. A szörnyű buszbaleset után minden kopt templomban misét mondtak a magyar halottak lelkéért, a magyar média azonnal készen állt egy hazugsággal, hogy miért.
A szigetek mai népe 80 %-ban magyar eredetű, bár ezen vitatkoznak. A kelta mitológia megőrizte a régi történéseket, több rétegben is. A Pikt nép neve nem római, vagyis latin, vagyis festett, tetovált. Ez is világbajnoki idétlenség, hogy a piktek rohantak a rómaiakhoz, adjatok nevet rómaiak, ti tömeggyilkosok: Tudja mindenki, mit műveltek ezek az állatias rómaiak Britanniában? Sorba állították az embereket, akár ötezret, hátulról haladva elvágták a torkukat, a nagy kultur emberek. Micsoda patkányok! A Pikt névben a Pi Csillag, a Pik Csúcs, mint a Pik-Kely (Pik-Hely) szóban. És nem Feketék, hanem Kékek, mint a skót zászló.
A kelták Kr.e. 900 körül jelennek meg, Kr.e. 500-ra elfoglalják a szigeteket. Innen már eléggé részletesen lehet ismerni a mai Anglia, Nagy-Britannia és Írország történetét. A területre "Hosszú Hajók" is érkeztek, amelyek a szavárd magyarok hajói voltak. Legalább öt magyar beáramlás történt a szigetekre, aminek nyelvi nyomának is kell lenni.
#6
2013. szep. 12. 14:35
A Brit-szigetek legrégebbi lelete a Pavanaland barlang ifja, aki a modern emberhez tartozik. Tehát csak a modern emberről, vagyis a magyarokról beszélek. A barlangban talált csontvázat Vörös Lánynak nevezték el, de alaposabb vizsgálatok után kiderült, hogy ifjú férfi volt a neme. Kora 33.000 év, ami feltételezi, hogy a cro-magnoni magyarokhoz tartozott. A tetemet vörös okkerrel borították be, innen ered a Vörös Ifjú csontjainak vörös színe. A vörös a magyar színkulcsban az Élet jelképe. Az okker azt jelenti, hogy az ifjú fel fog támadni. Mivel a vér is vörös, degenerálódó utódok gyakran véráldozatot folytattak, mint az aztékok, ami a magyar szupercivilizáció hagyományainak teljes félreértése. Tilos az emberi véráldozat, az okker teljesen megfelel a vallási képzetnek.
Sheffield barlangjában felfedezett csontváz 14.000 éves. Ekkor 14 és 13 ezer év között a jégpajzson foltok keletkeztek, ezért tudott megjelenni itt az ember. A csontváznál egy szarvasagancsot találtak, ami indikátorként mutatja, hogy magyar volt a meghalt ember. A szarvas a Csudaszarvas, az égbolt jelképe, az agancs a halott lekének csillagokba szállását hivatott biztosítani, majd a feltámadást. A magyar spirituális képzetek akár százezer évesnél is régebbiek, az ilyen nagy időtartamot a 3-4 ezer éves, belőlünk alakult népek képtelenek felfogni. Ekkor, 13.000 éve a jég újra hódított, a jégpajzs megerősödött.
Atlantisz birodalma a Pireneusoktól terjedt az északi jégfalig, az Üveghegyek magas lábáig. Aki látott már gleccsert, az tudja, mi az Üveghegy. Mellesleg az Üveg Ü-Vég, vagyis Isten hatalmának Vége értelmet ad. A hatalmas jégpajzs akár 4-5 km vastag volt, úgy benyomta Skandináviát a kéregbe, hogy a jég visszahúzódása után még ma is folyamatosan emelkedik az egész Balti pajzs. A szigetek nem voltak szigetek, hanem Európával egy felszínt alkottak. Az Északi-tenger síkságán mamutok vándoroltak, rénszarvasok és vadászok. Az olvadással a tenger emelkedett, Atlantisz cca. 9.620 éve a tenger alá merült, a város, de az ország nem, csak részben. Doggerland a neve annak a dombsornak, amelyik az Északi-tenger keleti részén húzódott DNy - ÉK irányban. Kr.e. 6.000 körül elsüllyedt Doggerland is. Azt mondják, óriási földcsuszamlás okozott cunamit, az végzett Doggerlanddal és más területekke. De szerintem jégcsuszamlás volt. Ekkor a szigetek leválnak Európáról.
#5
2013. szep. 11. 13:36
A Smith Kovács. Ez is magyar szó! Alakjai: Berlinnél Smidt, Nürnberg és München környékén Scmitt, Köln környékén Schmitz. Azért Kovács, mert követ ácsol, mégpedig finom felszínű követ. A Simít magyar ige származékai, jellegzetesen kiesik egy magánhangzó elöl, így rövidül a kiejtés. Mivel a bronzkorban is volt még kőeszköz készítés, a Simít germánná válása ekkor történhetett, nagyjából Kr.e. 1.200 idején.
A Hunter Vadász. A név a Hun és a Ter - Csillag szóból áll, mind a kettő magyar elem. A Vadász azonban az égen van, a magyarok egyik ősapja a csillagkép. Rengeteg neve van a magyar nyelvben, tíznél több, amihez a Hun Ter-t is számítom.
Carpenter Asztalos, ha igaz. A nevet nem tudtam megfejteni. A Car forgó eszközféle, a Pen Nagy, az egyiptomiban Nap, a Ter Csillag, vagy tér és terep. Az angol asztalos egy forgó fűrésszel dolgozott? A fűrész fémből volt, az csillogott, mint a Nap?
A Fa Tree. Ez bizony teljes félreértés, mivel ez a szó a magyar Világfát jelenti. Ezen a Fán csillagok vannak, amelyeknek Mag, Szem és Tér a nevük. A szumert csak azért hozom ide, mert a magyarból keletkezett, magyar típusú nyelv és sokkal régebbi, mint bármelyik indoeurópai nyelv. A ki kitől vett át sorsdöntő tényt a magyar-rokon szumerral meg lehet erősíteni. Erre azért van szükség, mert sok az ellenség, akik mindig önmagukat tolják mindenhova, az igazságot képtelenek elviselni.
Úgy tűnik, érdemes lesz egyes szavak rokon alakjait is felvázolni.
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0