Magyar nyelvi csodák

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

#17
2013. dec. 25. 20:35
Békés Karácsonyt Atlanthy ! :)
#16
2013. dec. 24. 17:39
Olvasom, hogy egy magyar akadémikus azt írja, hogy Árpád magyarjai, amikor bejöttek a Kárpát-medencébe, a szlovákoktól eltanulták az Udvarnok és az Ispán szavakat. Elég sokáig firtattam, mi a nyavalya visz rá egy magyar akadémikust a hazaárulásra, de mindig a butasághoz jutottam. Persze, a gyűlölet is létezik, meg sok hasonló dolog, a fasizmus, nácizmus, rasszizmus, stb., mert a gyerek az apja helyébe kíván ülni. De már csak ez az egy apai ország maradt, ezt is szétvágták szörnyeteg fiaink, ami megmaradt, azt is el akarják venni. Közben folyamatosan hazudnak, egymás, és talán önmaguk megnyugtatása miatt. A Kárpát-medencében, és Európa java részén 70-40.000 éve magyarok laknak, de ez nem számít. Az analfabéták mondják meg az írástudóknak, mit kell olvasni a sziklákon, barlangokban, aranylemezeken. Ez a terror.
Az Udvarnok három magyar szóból áll. Ud az Udu, a Napkirály, Var a Vár, innen az Ud-Var > szláv Dvor, Dvorec. A Vár szó is magyar, a Bar változata. Van Vár ige is. A bibliai Szu-Bar-Tu (vagy Szub-Ar-Tu) éppen nem indoeurópai szó, de a grúziai Szi-Barisz város sem, ami Nap-Város értelmű. Barisz-Város. A magyar nyelvű fehér hunok Indiába mentek, sok városuk neve War, pl. nálunk is Ság-Vár, Indiában is Sag-War. A Nok lenne a felelős a szláv eredeztetésért? Tényleg, ezek a nyomancok erre gondolhatnak. A Nak, Nek, meg a Nok, Nök nem számít, ha Rosztov hazudozóiról van szó. Elvégre bármit lehazudnak, főleg a csillagokat az égről. Nagyon nem helyes, amit tesznek. A magyar ragcsoport a szumer Na-Ház, illetve Ember származéka. A Na kap egy kicsinyítő K-t, speciális magyar jelleg szerint, így lesz a Nak, Nok, meg rokonai. Ud-Var-No-K a Nap-Vár, a király Emberkéje. Ennyi. Az Is-Pán meg Fényes-Pán, Nap. Ne feledjük, a Pán egyiptomi szó, a Nap fordítottja. A Pán-Ik (pánik) talán ikes ike jellegű, de inkább Pán Éke, Pán Fia, amikor meghalt Vezér (Osziri-sz), akkor tört ki a világban. A görög amúgy is magyar eredetű, csak rabszolgatartó lett, a mai görögök nem a régiekkel azonosak.
Mellesleg a Nyik végződés is a Nyék (Nék) származéka. A Ne-Ki törzs a Né-Ország népe, a Ki a szumerban is Ország, Kő, lásd Szubir-Ki, a Szavárok Országa. A Né törzs az Első, lásd Neki-Megéri-Kurtu-Germatu stb. Ma is a Nét engedjük be elsőnek az ajtón, kivéve a kocsmában, mert ott mi megyünk be először, mert a víg mulatozók üvegekkel, kupákkal is dobálóznak néha. A Néki a Niké őse, ezért Nő a Niké. A Nyik orosz szó ezért mindenképpen magyar eredetű. Így aztán a rengeteg magyar szóban meglévő Nok és rokonai mind magyar eredetűek. A magyar nyelvészek még a Szt, St végződés alapján is szláv neveket adatolnak, holott a T mindig a Ta, a D mindig a Da rövidülése. A héberben a T, mint Földanya, a nő nem jele, Tanith, Judith, Lilith, stb. pl. a Tanít ige így lesz héber női név, a Tan Nője.
A Neki magyar törzs kétségtelen, hogy az Első, az Amazon, a Nék, Nejek törzse. Az Ama-Don jelentése Anya-Úr, az a törzs, ahol az Anyák, az Amák az Urak, Donok. Ama-Don - Ama-Zon, szabályos D>Z hangfejlődést láthatunk a szóban.
Ha már az Óperenciáa-tengert is megnéznénk, akkor láthatnánk, hogy az Ó-Per-Enc-I-A színmagyar név, semmi köze a kitalált és hamis Ober-Enns fogalomhoz, mert a magyarok, oroszlánok, napok, inkább meghaltak, de idegen nevet nem vettek át magukhoz. Ó a Régi, Ó. Per a Ház, Enc a Csillagok, Istenkék, En az Isten, En-c kicsinyítés, Istenke, I jelző, A Nagy. Ezért az Óperenciás-tenger az égbolt, a Csillagok Ó-Háza, ahonnan jöttünk. Ahonnan születünk, és ahova megyünk halálunk után. Ha nagyon megnézzük, akkor az Atlanti-óceán is, ahová a lelkek repülnek, az Átalanti, ahol lemegy a Napisten, Ré/Rá, vagy később Atalanté, meg Atalanta, talán Atlanta is. Az Antilla meg Atilla neve is összefügg, különbség az An és az A. Az Alant pl. a misztikus Hunalant névben is megjelenik, a görög és római névnek meg nincs semmi belső jelentése. Értelmetlen nevek, a magyar nélkül meg sem érthetők.
A Karácson szóra egy magyar kutató azt mondja, hogy az ujgur, Kara-Csund, valami Fekete- valami a jelentése. Az ujgurok eredetileg Hungárok, innen a Dzsungária név, de délebbre vándoroltak, és a török invázió idején elfoglalták őket a törökök, aki Kína felől törtek ki, 220 körül az Altáj felé, de nyelvük már erősen kínaisodott, bár a magyar szerkezet és rengeteg deformált magyar szó megmaradt. Tehát ne húzzuk rá a 40.000 éve írással rendelkező magyarokra a maximum Kr.e. 200-ig visszamenő ujgurok esetleges neveit, mert ez emberiség és a tudás elleni vétek. Ka a Rácson az égbolton van, Kapu a Rácson, Király a Rácson, a Napisten, Jézus a múlt évből átmegy az új évbe, ez a Január. Jan-us isten ezért több arcú, néz a múlt évre, és néz az új évre. A Ja az Aj - Ajak, Kapu is, Nu a Nő, Növekvás, az Ár meg a Fény. Ja-Nu-Ár havában Nő az Ár, több lesz a Fény, hiszen túl vagyunk a Télfordulón, növekszenek a nappalok. Ma van a Télforduló, mágikus idő.
Mindenkinek áldott és boldog Karácsont kívánok.
#15
2013. dec. 13. 17:58
Van nekünk a Kurtu Germatu törzsünk (népünk), amit Kürt-Gyarmatként ismerünk. Van két finnugor, meg öt török-börök törzsünk, amiből egy szó sem igaz. Kurtu nem más, mint Kur-Ország. A Tu többnyire Nap, de itt Ország, akkádul is ország, mert ami fenn van, lenn is. Kur országról ír Arany János is, ahol tigris eszi a fiát, ami így nem igaz, mert a kölyköt az apja nem eszi meg, csak egy idegen hím öli meg a más hím fiát. Kur Hegyet is jelent, meg Kört, maga az Éden. Ma Kurdok lakják, akik olyan zászlót alkottak, mint a miénk. Nem ismerem a kurd 4 fő nyelvjárást. De a Kurucok is tudtak róla, ezért viselték a nevét, csak az akadémia nem tud róla. Germatu Gyarmat, de a Germatu a jobb. Ger Gyer-ek, Matu ország, föld akkádul is. Van Mata, Mada, Madaj változata is. A Ger sok névben benne van, pl. a Ger-Mán névben. Az volt a szokásunk, hogy 25 lány és 25 fiú elindult, és messzi földre érve összeházasodtak a helyiekkel. Igen nagy Szaporulat mellett hamarosan új népet hoztak létre. A Szapora a Sza, vagyis a Menny Fiai, a Magyarok Pora. Van Szapor király is. A Sza nemzet igen nagy volt. A mandeusok ma, amikor vízzel keresztelnek, azt úgy nevezik, hogy Szabeus. A Szabeusok egy magyar törzs, Szubartu, vagyis Szavárda területéről indultak délre. Vajon több ezer évvel Jézus és János előtt már vízzel kereszteltek? A Szabók nemzetsége megszabta az irányt, a ruha szabása is hozzájuk tartozott, de nem innen kapták a nevüket, hanem a Sza szóról.
A magyar népek, törzsek száma nagy. A Kocsok pl. a Kocs-havasoknál is laktak, sok település viseli nevüket, pl. Kocs, ahonnan származik a Kocsi. Megtaláltam őket az avarok között, Koch alakban. Mindig a magyar nyelvet és ábécét helyezem a görög, latin stb. fölé, mivel a görög csak 24 betűvel dolgozott, és a Kocs szót egyszerűen képtelen volt leírni. A másik törzs a Kolcs, van Kolc alakja is. Sok maradéka van a Kolcoknak is, a Kolcvár nevű hegycsúcs a Retyezátban 2509 m, a román természetvédelmi vezető rögtön azt mondta egy filmben, hogy az román szó. Retesz-Át a Retyezát, a kolcok meg Kolkhiszban laktak. A görög írta így, amit ma átírnak Kolh-ra, pedig az Kolcs. Egy biztos út a grúz-georgiai nép felé. Mis-Kolc nevében a Mis Ifjú Hős, a Kolc a Kolc törzset jelenti. Sza-Kolca a Sza nemzet Kolca. Kölcs-E pedig a Kolcsok Háza, innen Kölcsey neve. A Kaukázusban a kolcsok városa Szibarisz, ez Szi Nap, és Bar-isz Vár-os, bár Arany-Városnak értelmezik. Szerintem a Szu Hold, a Szű Szív, ami Nap, a Sző ige, Szövet > Szovjet, az oroszban, Szi Nap, Sze Fény, Sza Menny Fia, Száj, mert az uralkodó beszélhet, a Szó az a Fény, ami kijön a szájon. Pl. Szó-Rakó-Z a Szórakozás, mert ilyesmivel is játszottak őseink, az etruszk urak, a lukumo óriási jutalmat adott a legjobb szó rakó alkotásoknak. Szothisz Ízisz neve, Szó-Istennő a csillag és Ízisz, mert istennőnk a szó mestere volt, ölni is tudott vele. A szó tud ölni, vigyázzunk vele. A Szothisz a Sziriusz amúgy. A Szophosz, ezt találjátok ki, mert nem szép, de a nő nemű Szófia a Bölcsesség. A Szó Fija a Bölcsesség, meg a bulgárok fővárosa. A bulgárok egy másik magyar nép, meg a macedónok. Menjünk vissza Szibariszhoz. Van egy másik városunk is, Szibarisz, Itália déli partjánál, Kroton mellett. Nagyon gazdag volt, innen a cibarita jelző. Kroton meg Karaton volt, mint a hun nagykirály neve, de Kar Város, mint kelta Kaer is, vagy Sziktiv-Kar, vagy Hali-Kar-Nasszosz, stb. Aton a Napisten, viszont Kar-Aton király Aton Karja volt. Egyesek Kara-Ton nevet adnak neki, a Kara magyar szó, úgy ment át a török-börökbe, meg sok más nyelvbe. Ka a Ház, a Ra Fekete, hatti nyelvben is. A Ra-Da Fekete Hely, a radai rossebb a fekete helyre, a halálba visz. Rattus Patkány, de Európában csak a Fekete patkány élt, a vándorpatkány később jött be. Az írek az árulót Rats-nak, patkánynak nevezik. A Kara és Gara magyar szóösszetétel, nem lehet török, ezért Kar Aton sem lehet török, meg börök.
A Sza nemzet van Szalában, ez ma Zala, de van Szalafő, meg sok Szalai, meg Szaváriában, ami a Sza nemzet Vára, Claudius alapította, szép magyar nevet adva a városnak.
Még megmondom a Hu jelentését. Ennek is Menny Fia a jelentése (Tokarev), amikor azt mondjuk, Hui-Hui, az azt jelenti, hogy Menny Fiai-Menny Fiai. Lassan kivész ez a magyar biztatás, Hui-Hui-Haj-Rá! Ez nem hujogatés, hejegetés, ahogy már a középkorban is gondolták, hanem, amint mondtam, saját nevünk, Menny Fiai. A Hé Nap. Pl. He-Li-Osz Nap-Király- Hím nem, ez a név bizony magyar elemekből áll. Héra pedig Hé-Ra, Nap-Ember. A Ra Nap, Ember (Lény) és rag, meg Fekete. A magyarban, persze. Így a Sá-Ra magyar név, Menny Fia-Ember (Nő) a jelentése. Van több formája is. A Vid-Ra, Kob-Ra, Hid-Ra, Zeb-Ra és hasonló szavakban a Ra Ember (Lény), és mind magyar eredetű, mert pontosan lehet érteni aszóösszetételeket, de amely nyelvekből származtatják, abban nincs belső jelentése. Pl. a Kob-Ra Köb-Lény, mert a nyaka mögött köb alakra tudja emelni a lebernyeget. Talán egykor az állatokat is embereknek néztük, ezért a nevek, de ez olyan régen volt, hogy százezer év is megvolt. Vagy talán akkor az emberek nem adtak neveket az állatoknak? Ki az, aki lenézi az őseit? Különbek voltak, mint mi.
#14
2013. dec. 12. 22:48
Amikor a 2 hangból álló szavainkat vizsgáljuk, akkor az emberiség legősibb mélyrétegeiben merülünk alá. Fel nem foghatom, hogy a kultúr nemzetek tudósai miért nem ezt az utat követik? Talán csak nem azért, mert hazudniuk kell, mert minden 4.000 évesnél régebbi felirat esetén a magyar nyelvre alkalmazott rovást láthatjuk? Ugyan, a tudósok akkora marhák, mint a csorda marhái. Olvasni, írni nem tudnak, de magyaráznak, mintha értenének bármit. Az egész emberiség történelme a náci, fasiszta, rasszista tudósok által kreált marhaságok förmedvénye. Aki merészeli jobban megmondani a marhaságok sületlenségét, arra rávetik a náci, rasszista, fasiszta jelzőt, mintha nem is lett volna itt két iszonyatos világháború. Mekkora ocsmányságok azok, akik egy ember megöléséért is felelnek!
Vegyük a Pi szót. A Pi Csillagot jelent, a Pi-Pi több kis pipike rohangászása alapján képződött. A Pi egy kis sárga csillag, pipi, a hangja is hasonló. Ha húsz pi-pi szaladgál, akkor húsz kis sárga gömbölyű csillagot kell látnunk, mert a csillag gömbölyű, többnyire aranysárga. Az angol Piep Pipi, de az angol Pie valójában Pi-E, vagyis Pit-E. Nehéz probléma, mert sok szóval kell magyarázni. A Pi mindig Csillag, mint az a növények termése. Ha nem tudunk így látni, akkor nem látunk semmit.
A Pi Csillag, az esőcsepp is Csillag, vagyis Pi. Aki látott már esőcseppet, az tudja, hogy az esőcsepp és a csillag nagyon hasonló egymáshoz. Nekem ez a felismerés 30 évembe került. Mert hülye vagyok.
A Pi hatalmas szótartományokban van jelen.
#13
2013. dec. 7. 19:45
Azt mondják, a szavak Istentől erednek. De Isten szavai először a magyar nyelvben jelentek meg, ezért a magyar nyelv Isten saját nyelve. Ha valóban Isten adta a szavakat az embereknek, akkor a magyar nyelv szavait adta először számunkra. Sok száz, de talán ennél is több ókori író állítja, hogy az emberiség alapnyelve a magyarok nyelve. Más neveken beszélnek, de mindig egyet mondanak, a magyar nyelv az alapnyelv, amiből kifejlődtek a mai emberiség nyelvei. Kínától Marokkóig tart ez az övezet, de Amerika indián hagyományai, vagy Afrika déli hagyományai is erről beszélnek.
Volt egy alapnyelv. Kik voltak a hordozói? Talán a magyarok ősei. A 40.000 éves dolgokat nehéz felderíteni, pedig van történeti anyag hozzá, az ókori tényekben már könnyebb eligazodni. Csak a két hangból álló szavak jelentéseit kell felkutatni, ami által bebizonyosodik a magyar nyelv Istentől eredő volta. Az Igazságnak persze sok az ellensége.
A nyelvek csakis két hangból álló szavakból épülnek fel. Ennek ideje kétszázezer, vagy nyolcszázezer év is lehet. Az ilyen nagy időkkel a hivatásosok nem tudnak mit kezdeni, mert ezer évvel sem tudnak mit kezdeni. Nálunk nincsenek kutatók, csak ügynökök, Nyugaton viszont igen sok nagyszerű kutató van, akik saját szemléletük fogságában vergődnek.
Ha bármely alapszónál, tehát két hangból álló szónál, megkezdjük a felderítést, akkor azonnal kiviláglik a magyar nyelv mindenen felüli elsőbbsége, valamint az a nyelvészeti törvény, hogy a mai nyelvek legtöbbje csakis a magyar nyelvből keletkezhetett.
Ha még a nyelvfejlődés irányát is képesek lennének felderíteni a nyelvészek, akkor még nagyobb sikereket érhetnének el. Természetesen, rendkívül egyszerű eszközeimmel, átvizsgáltam sok nyelv alapszavainak meglétét, ami alapján abszolút biztosan kijelenthetem, hogy az indoeurópa, afroázsiai, török nyelvek a magyarból erednek.
#12
2013. nov. 15. 17:43
Tehát van ez a Szintasta-kultúra, az Uraltól keletre. Kr.e. 2.000 vagy 2.100 körül jött létre, és 1.800 körül megszűnt. A nép Szumerból vagy Szavárdiából jött északra, aranyat bányásztak. Nagy kövekből álló házakat építettek, Götz László is ír róluk, de a neten is cikk a kultúráról. Ebből az következik, hogy a Szintasta népe szumer. A hantik és manysik Szumerból erednek. Azt mondják, ami nem igaz, hogy innen jöttek a magyarok. Na igen, de a Szintasta szumer, de legalább szavárd eredetű, akkor a magyar nyelv miért nem lehet rokon a szumerrel? Mert kiadták a parancsot, hogy nem lehetünk a kultúra feltalálói? És kik adták ezt a parancsot az akadémiának? Szumerból Szintasta, Szintastából Magyarország, de Magyarország nem Szumer. Ekkora világbajnoki melléfogás! Az akadémia nyavalyog, hogy Nyugat-Szibéria. De Szintasta Szumerból ered. Akkor Szintasta miért nem egyenlő, de legalább hasonló, Szumerhez? Önmagát győzte le az akadémia. Csak össze kell rakni amit mondanak, és kiderül minden. De mi természetesen nem vagyunk szumerok, hantik és manysik, hanem sokkal, de sokkal nagyobb nép maradványai vagyunk, akiknek az összes indoeurópai és afroázsiai az utóda.
Az Ural névben az Ur Hegy, az Al Magas. A latinban az Al Magas, Alacsony és El, hasonló a görög is hozzá. A manysi Ur Hegy, mint a szumer Ur, Uru, a manysi Ala Magas, mint a latinban is. Ejnye, a latin nem lehet rokon a manysival? Miért nem? Talán Numitor nem Numi Tórem nevéből ered? Róma nem eredhet manysiktól? Miért nem? Szegény manysik.
Az a helyzet, hogy a rasszista nézetek és emberek miatt nem ismerhetjük meg őseink igaz történetét, mármint az egész emberiség igaz történetét. De azért sok kiváló kutató is van, akiknek köszönhetően egyre közelebb kerülhetünk az igazi eseményekhez.
A szumer Ur több városnévben is szerepel. Miért Hegy a Város? Amikor a két folyó elöntötte a síkságot (szumer sigsakharsaga - Síkság Arszága, vagyis Országa), a városok agyag házai elmállottak, de az idő is gondoskodott a leomlásokról. A nép mindig újraépítette a házakat, a várost, ami miatt a síkból a városok kiemelkedtek, a sok ezer év alatt. Így aztán a Hegy és Város hasonló fogalom lett. Ha jött az árvíz, a város falai felfogták a vizet. Persze, Uruk. Két városból lett egy. Vagyis Uru-k.
#11
2013. okt. 29. 14:30
Angela Marcantonio írja, hogy a Föld, Pelto (finn föld) az egyik legrégebbi germán szó. Nocsak, nocsak! Kr.e. 1.500 év az annyira régi? Mi 40.000 (vagy 200.000) év óta írunk, feliratainkat egyesek lekaparják a hegyekről. De nézzük csak meg a Föld jelentését! Azt tudtam, hogy a Föl és Fel mellett a D jelenti a Földet, mert a D Da, vagy Dada Anya, a Földanya. Dé a keltáknál, mint Szöge-Dé (Szeged) nevében, vagy Di, Zamár-Di nevében. A nőknek két Di-je van, na de egy istennőnek? Sok Di-je van, mint a Di-Ana istennőnek Kis-Ázsiban, aki Rómába is átment. Di-Anya a Föld termékenység-istennője.
Van két magyar mítosz is, amelyekből rájöttem a Föld pontos jelentésére. Én ilyen buta vagyok, hogy sok évig gondolkodtam rajta. Azt hittem, hogy a Föld a Föl-szántott D, vagyis földanya. Az egyik mítosz szerint Hüvelykpiciny lemegy a tengerbe, onnan hoz Fel földet, abból lesz a Föld, mint világ.
A klézsai mítosz szerint Isten Atya és az ördög beszélget. Isten Atya mondja az ördögnek, hogy menjen le a tenger aljára, és hozzon Fel földet. Lemegy az ördög, hoz földet, de kicsorog a karmai közül. Isten Atya kipiszkálja az ördög karma, vagy körme alá szorult kis földet, abból teremti meg a Földet. Mindkét mítosz arról szól, hogy Fel, vagy Föl hozzák a földet, így jön létre a világunk. Mindenki elismeri, hogy a magyar mítoszok régebbiek más mítoszoknál.
Ebből pedig az következik, hogy a latin Főd, Feud alakban írva, szintén magyar eredetű. Így a Feudalizmus kifejezés is a magyar nyelvből ered, az összes többi alakkal. Így tehát a germán Field, Polder stb. meg finn Pelto, mind a magyarból ered. Mint annyi sok ezer más szó is. Ennyit a Föld szóról, lehet keresgélni a rokon alakokat, mert van belőlük elég.
#10
2013. okt. 5. 17:05
A magyar A, amint mondtam már, Víz jelentésű is. Aki hisz az ellenségnek, magára vessen. Mivel az A Víz, a szumerban is, ezért a rosszéletűek tagadják, hogy ez a szó megvolna a magyarban is. Ők a gonoszak. Az A pl. a Bék-A névben Pokol a Vízben értelmű. Majd a Bék/Pék szóra kitérek. Az A magyar kicsinyítéssel A+k, ez Ak. Nehéz volt rájönni. Az azték Ak-Szolotl, vagyis Axolotl Vízi Kutya. Ez az aranyos kétéltű tehát magyar nevet is visel. Az Ak tehát az A+k összetétele, Vizecske, vagy Sok Víz értelemmel. A Szolotl a Kutya, ebben is ám láthatunk nagyon érdekes jelentést. Az Ak a latinban is megvan Ak-Va nevében a Va kisebb isten, felsőbbség. Aqua, Aquaduct pl. Víz Vezeték. A kelta Aquincum nevet nem tudjuk, Víz-Bő esetleges megfejtése. Tehát a keltában is van Ak. A magyar Patak helyesen Pat-Ak, vagyis Háza A Víznek. Ezt a szláv Potoknak mondja, aminek nincs semmilyen értelme.
Az A elöl jejes, akkor Ja. Ebből aztán a Jó, ami Folyó is. A Ja is gyakori, pl. Bi-Ja, Bela-Ja, nagy tömegben. A Jo a finnben Joki - Folyó, ez inkább Ki-Jo. Mindenki ismeri, a Sió Si-Jó, a Berettyó Berek-Jó, Sa-Jó. A Sió Japánban Kuro Sio, a nagy áramlat. De a Folyó Fő-Jó, vagyis Fő Folyó. A Folyadék a latin Fluidum - folyadék szóval is összekapcsolható. Szedjük le a végződést, a magyarban az Ék, a latinban az Um elemet. Folyad a Fluid, a mássalhangzók azonosak. Vessük vissza a Fluid szót a Fulid alakra, már látjuk, hogy a Folyad és Fulid igen közel állnak egymáshoz. A latinban a Fúl ige is megjelenik. De a Fo-Lyó valójában Fő-Jó, tehát a latin Fulid-Fluid csakis a magyarból keletkezhetett. Stimmel?
A Fő Fo alakja van a Fórum névben is, ami Fő Rum lenne, elvégre Rómát is mi alapítottuk. Van nekünk Rum városunk Vasban, meg Ruma városunk a Szerémségben. Alinei írja, hogy Kr.e. 4.000-ben magyarok lakják a Kárpát-medencét. Nem is majmok. Az amerikai Hugh Hencken régész mutatja ki, hogy a Kárpát-medencéből Kr.e. 2.500 körül Itália északi részére magyarok nyomulnak be. Miért biztos, hogy a Kárpát-medencében magyarok laknak? A feliratokból. Torma Zsófia, emlékszünk? Van szobra a dicső hölgynek? A világ első és legnagyobb régésznőjének? Tömeges a magyar nyelvű feliratok elterjedtsége, de nem csak a Kárpát-medencében. A Rum névben a Ru Írás is benne van. Elég pontosan mutatják a Rum nevek a magyarok egyik ágának elterjedését. Európa, több helyen, meg Észak-Afrika. Máshol nem találtam még meg ezt a nevünket, de ki vagyok én? A nagy senki. Csak az emberiség egységéért küzdök, meg a magyarok igazság szerinti elismeréséért. Mondok egy nevet: Getorum. Meg ki a szkythák anyja?
A Va név (vé képző, ami Va és Vé) kisebb isten értelmű. Folyónevekben nagyon gyakori. Egy közepes térképen keresgélve a következő helyeken lehet találni e neveket folyónevekben. Lappföld, Norvégiában, Ural, pl. Szosz-Va, Észtország, Lettország, de itt kifejezetten Lívföld területén, még 7 igazi Lív él, aki beszéli a Lív nyelvet, lehet, hogy ők a Líb nép utolsó képviselői, és nem jegyezzük fel a nyelvüket? Ha igen, akkor jó! Lengyelország, Csehország, Magyarország, Bulgária, Macedónia, Bosznia, Szerbia, Horvátország, ezek mind magyar eredetűek, valamint Japán, pl. Bi-Wa-tó. Meg az oroszok. Aki tud további adatokat, segítsen a magyar nyelv ügyében.
Azt is kell tudni, hogy Bulgária, Macedónia és Bosznia eredeti magyar népességű ország, úgy értve, hogy Kr.u.I. évezredben ide Unug Urak érkeztek. Az Unug Urak nevét Németh Gyula változtatta On Ogurokra, kitalálva ezt az egetverő marhaságot. Tíz Nyíl, a totális hazudozás Csimborasszója. Persze, ezek az ellenségek, hátuk mögött a Gestapóval, nem is hallottak Unug népéről, de átverték a köztudaton saját ostobaságaikat. A Krisztus után 250 körül keletkező törökök, hihetetlen módon, megvezetik egész Európát, de a Kínai Akadémiát nem! Külön kellene foglalkozni a törökökkel. Persze, rokonok, de sokat ártottak nekünk, 1.700-ig, utána felismerték a rokonságot.
#9
2013. okt. 2. 21:39
Van (Istent is jelent, mint a Vala) egy 200.000 éves felirat, amit egy francia tudós határozott meg 200.000 évesnek. A felirat 4 jelből áll. Az első jel problémás, mert M és V is lehet. Az M magyar betű a Ma, vagy Mama jelentésű. A betű rajz, a két lába kicsit kifelé áll, mint a szülő anyának. Felül a két kiemelkedés a két cici, így áll össze az M betű. A véseten az M két lába enyhén kifelé áll, de nem egyértelműen. A V magyar betű két oldalán támasz van, mint több más betűnkön is, a támasznak nincs értelmi szerepe. A magyar V támasz nélkül V formájú, támasszal kicsit hasonlít az M betűhöz.
A második és harmadik betű S, a negyedik B. A két S közül az első betű első szára kicsit magasabb, ez utalhat az E helyett az É hangra.
Olvassuk össze a 200.000 éves feliratot. 1. Meséseb. Talán Mesés Eb, az Eb kutya, de lehet király is! A Mese-Seb nem látszik értelmesnek. 2. Veseseb. Így Vese Seb a felirat értelme, tehát valamilyen sérülésről van szó, hacsak a Seb nem istennév, amit ismerünk. A Seb más feliratokban is megjelenik, de azok csak 21.000 és 16.000 évesek. Rengeteg felirat van, nincs egyetlen könyv se róluk.
Véleményem szerint a Meseseb, vagy Mesés-Eb értelem a helyes, de a Mese-Seb, mint Mese Sebesség, vagy Sebző isten is igen valószínű. Sőt, inkább a Mese Seb a jobb. Seb isten neve Geb is lehet Egyiptomban, de ugye tudjuk, hogy Egyiptomba úgy mentünk be, többször is. Atlantiszból Kr.e. 10.500 körül, nagy valószínűség szerint. Ekkor ugyanis a Delta nyugati részén földművelés és civilizáció jött létre, de alig ezer év múlva elhagyták a területet az emberek. A térség visszazuhant egy időre a primitívségbe.
A magyar ifjúság felvidítására.
#8
2013. szep. 17. 20:38
A tízezer év is megdöbbentő. Mario Alinei írja, hogy a magyarok tízezer éve laknak a Kárpát-medencében, meg még sok helyen, de rémülten felkiált, de akkor a latinok és szlávok is! Egy frászt! A latin és orosz is magyar eredetű. Erre azt mondják az oroszok, hogy szumer eredetűek. Nagyon erősen él ez a Termékeny Félhold hipotézis, sok energiába kerül szétverése. De lassan azért inog ez az elmélet is.
A 10.000 év fontos idő. Ekkor a Göbekli Tepe népe, akik egészen biztosan magyarok voltak, amit a csillagászat segítségével is sikerült azonosítani, elindult. Szavárdiából nyugatra zúdult, Kis-Ázsiát elfoglalta. Ezután átkelnek a Balkánra, Trákia ekkor alapul, ezek a trójai magyarok. Várnai aranykincs is nagy rejtélyeket tartalmaz. Ezután Moldva következik és Ugraina, itt több ezer évig élnek. A Sredni Rog népére egyszer csak váratlanul rátörnek és megsemmisítik. Pedig több kutató ezt a kultúrát tartotta az indoeurópaiak ősének. Nincs ős. Vagyis van, mégpedig mi.
Atlantisz Atlan fosztóképzője kicsit megvezetett, de rájöttem, hogy At-Lan a helyes, Atya-Oroszlán értelemben. Nagy kár, hogy Hellanikosz Atlantisz című könyve elveszett, Hérodotosz megemlíti, mintha mindenki ismerné. De vannak más források is. Murina magyar királynő Mu Fény, Ri Forrás, Rí, Na itt Nő, mivel valóban nő, szinte Oziriszhez, Vezérhez hasonló kalandos életet élt. Ő az Atlaszban lévő Atlantiszt elfoglalta, nagy háborúkat vívott, Vezérrel, majd később Horral is találkozott. De ez az Atlantisz, Arghilasz és más városokkal, csak gyarmat volt, és nagyjából Kr.e. 6.000 táján jött létre.
A Pireneus magyar szó, még az akadémia is etruszknak mondja, a nyugatiak keltának. Pir-En-E a helyes felbontás, Pir a Nap, En az Isten, E a Ház. A Nap-Isten-Háza a helyes, egy város volt itt, amiről kapta a hegység a magyar nevét. Van Trója felé is Pryene, ez görögös rontás, Pirene a helyes.
Kr.e. 8.000 a jégkor vége, ekkor a jég visszahúzódik. Rengeteg nagy termetű állat kipusztul. Ekkor Kínában 8 helyen megjelenik a földművelés. Szerintem a Göbekli Tepe népe ment Kínába, mert a földművelés eszméje nem alakulhat ki csak úgy váratlanul. Volt egy magyar szokás, 25 lány és 25 ifjú elment messze, és a helyi fiatalokkal összeházasodott. Jó termékenység mellett hamarosan nagy nép jöhetett létre, mivel régen igen kevés volt az ember. A Kr.e. 8.000 fontos dátum, akkor nyitják meg Szváziföld aranybányáit, ami hatezer évig működik. Kétségtelenül magyarok, mert Afrikában nem ismerték a fémeket, nálunk az arany meg a Nap fémje volt.
Persze, hogy volt Európában oroszlán, két faj is, a sárga meg a fekete (barlangi), a sárga még Kr.u. 300 körül élt a Rodope hegységben. Volt tigris is, a balti tigris alfaj, élt egy nagy hópárduc, két párduc faj, vagy alfaj, hiúzok, farkasok, medvék, mamutok, erdei elefánt régebben, gyapjas orrszarvú, és sok más állat, amelyek sajnos kihaltak.
Az Alaptörvény H cikkelye előírja a magyar nyelv védelmét. Mikor kezdődik a védelem?
A Barázda az oroszban Brazgya. Azt tanítják, hogy a teljesen értelmetlen Brazgya a magyar Barázda őse. De a Bar domborulat, tömeges egyébként, több jelentéssel, az Áz ige, Ázik, tehát a Barázdába vizet vezettek, a Da a Földanya, a régebbi. Bar-Áz-Da tehát tökéletesen érthető, az orosz értelmetlen. Mi az, hogy Braz? Megy Gya? Ezrélvel vannak az ilyen hamisítások.
A Parázna szóra Bárczi Géza olyan mérhetetlenül nagy marhaságot talál ki, hogy az párját ritkítja a világ egészében. Nem írom le az egész levezetést, nem érdemli meg, de az orosz Praznya lett a Parázna eredetije. A Pározna eszébe sem jut.
A számaink rendkívüliek. A Nyolcra és Kilencre olyan kolosszális hazugságot találnak ki, hogy az ember haja égnek áll. Szerintem most is minden egyetemista ezt tanulja. Ugyanis a finnségi nyelvekben nincs Nyolc és Kilenc szó, hanem így mondják, kettő a tízhez (8), egy a tízhez (9). Nosza, akadémia, találjunk ki valamit, vezessük meg a magyarokat, tömjük be az ugorok közé. Ha valakit érdekel, leírom az akadémia baromságait. Az akadémián vannak olyanok, akik mást gondolhatnak, de megszólalni nem nagyon mernek. A Nyolc a Nyúl csillagképből kapta a nevét. a -c kicsinyítés, a csillagokra utaltak vele bámulatos őseink. A csillagkép rajzán vagy a két fül és hat csillag, vagy a nyolc csillag a két fül nélkül, van összehúzva a térképeken. Most aztán majd hamisítani fogják, tíz csillagra, ha hagyjuk. A Kilenc nevében a Kil a Halál, vagy Gyilkos, az etruszk 9 Kilentsz. A Vezér csillagképről van szó, ami kilenc fő csillagból áll. A lélek Lél, vagy Lil isten (En-Lil) Éke itt megy be Isten birodalmába, az arab csillagnevek gyakran megőrizték az eredeti magyar nevet. Hála az arab csillagászoknak. Mintaka csillaga a Min Menny, Ta Ország, Ka Kapu, vagyis a Mennyei Ország Kapuja magyarul. Ennyit a Nyolc és Kilenc szavunkról, amelyek sehogy Kettő a Tízhez, és Egy a Tízhez. És ezt megkajálja minden egyetemi tanár, egyetemi-főiskolai oktató, az összes hallgató. Mi van ebben az országban.
Még Viszokoról. Egy fadarab C14-es mérése 28.000 évet adott, az alagutak tele vannak magyar írással. A Tászok-tető köveiből néhányat megmentettek székelyek. A tető kora kb. 32.000 év, a jelek nem csupán egyszerű betűk, vagy márkajelek, hanem az akrofonia szabálya szerint pontos jelentést tartalmaznak.
#7
2013. szep. 16. 22:06
Boszniai piramis kb10ezer éves és Székely-Magyar rovásírás található benne..Mostanában egyre többet lehet olvasni a felől,hogy a magyarok az Atlantiszból megmaradt ősi nép.
#6
2013. szep. 16. 21:51
Nagyon szomorú, hogy a magyar nemzet piál, dorbézol, birkapörköltöt zabál, de közben nem törődik saját ősiségével, saját felmenőivel. Valamilyen változás kellene a több millió magyar fejében.Nem elég éjjel-nappal robotolni, hanem a Föld leigázása a legfontosabb feladat. A magyarok részére soroló feladat. A Főd nem amolyan misztikus tétel, hanem amolyan igazi élhetési felület. Igazi Főd.
Mindig emelkedjünk felül az aktuális helyzeten, mert a magyarok nem a földi pokol felszámolására jöttek a Földre, hanem a Világegyetem meghódítására. A magyaroknak ez a fő célja és létezésüknek ez a lényege.
#5
2013. szep. 13. 18:00
Aki még nem hallott a "Szent Hetes Hangrend" létezéséről, most hallhat, vagyis olvashat. Nem az útszélen találtam meg, de nem mondom meg, hogy hol. Sajnos, amint azt nagyon sokan tudják, rengeteg a tolvaj a neten is, egyszerűen ellopják a felfedezéseket, és úgy állítják be, hogy ők fedezték fel azokat. Ez a bosszantó, mert ha tovább viszi, rendben, adja közre, de ne mondja, hogy ő fedezte fel.
A Szent Hetes Hangrend ez: U-O-A-Ö-E-I-Ü és megint U, ez az oktáv. A cinkék is ismerik, meg a többi énekesmadár, ezért a természetben lévő hangsor nem kitalált. A másik sor: Ú-Ó-Á-Ő-É-Í-Ű és megint Ú. Amelyik nyelvben megvan, biztosan utódnyelvünk, de csak nekünk van meg kétszer. A rövid és hosszú magánhangzók, meg a Szent Hetes Hangrend egyértelműen az énekléshez kellettek. A mély hangok a férfiaké, a magas hangok a nőké. A két nem el volt választva. Az Ének Istenhez szólt, Én-Ek szavunkban az Én Isten, Ek az Ékesség, az Ék, tehát az Én-Ek Istenhez szóló Ékesség, Isten Ékessége. Ennyire egyszerű a magyar nyelv. A kínai magánhangzók szintén éneklésnek hatna, bizonyára a magyarból alakultak ki, mint a viet nyelv 6 magasságú magánhangzói.
A magánhangzók közül az U és Ő, Ü Isten, Hosszú Életű értelmű. Az U-Bor-Ka Hosszú-Bor-Háza, vagyis az uborka elbontja az alkoholt, felszívja, lehet rá inni. Az U-Gor-Ka Hosszú-Hegy-Háza, van tengeri is. Zi-U-Szud-Ra Élete-Hosszú (Örök, Isteni)-Déli-Ember. A görög Xiszuthrosz-ban a Xi a Zi, a Szuth a Süt, Szud istennő, a Szuz, Kerek, Szűz, a Ra itt Ember. A Rosz meg Magyart jelent, mivel a Rusz Magyar (Ipolyi). A Rosz a Rossz is, de a Kevei Rusz hun központ, ebből lesz a Kijevi Rusz. Tudom, a norvégok is ki akarják sajátítani a Rusz szót, de Nov-Gorod a Nap-Garád, buktavári norvégok nektek. Norvégoknak egy bukta.
Az E-É-I Ház, Palota, Templom. Pl. Ibolya I-Bolya, vagyis a Bolya Háza, a Háza Bolya. Helló, Bolyaiak. A Boly meg Nap, a Ház-Bolya meg az Ibolya, aki a Napot mintázza. Nem jöhetett a latinból. Még van Bolya és Bonyha is. E-Szék Háza a Napnak. A Szék, Szik, Szek, Szeg, Szög Szök stb. mind Nap. A Szők-E (szőke) a Nap-Háza. Sárga a haja, mint amilyen a Nap.
Az A Isten, Víz, Nagy, Magas és névelő, hátra vetett névelő. Az Ó Régi.
Nagyon bosszant pl. Szekszárd nevének félreértelmezése. Szárd Szék az értelme, a szárdok tehát innen indultak Kis-Ázsia felé, és Szardínián kötöttek ki, aminek a nevét is adták. A nevet Kézai torzítja kapitálisan, de azt mondják, hogy a szegszár a sötétsárga, barnássárga, szögsárga név d helynévképzős alakja. A Szek a Nap, a Szár nem barna és kopasz, hanem Király, a Szerrel együtt. Pl. Láb-Szár a Láb-Királya, Szerekh egyiptomi a Szer, vagyis király Éke, ide írták be a fáraó nevét. Szarduri is Szárd Uri, többen is vannak. Arany János "barna és szög hajú hun fiak" sorában a szög nem lehet barna, mert akkor barna és barna hajú lenne az értelme, de ilyet Arany nem írt. A Szög valóban vonatkozik a gesztenyére, de nem a vadgesztenyére, hanem a szelíd gesztenyére. A termése vörös, arany és sárgásbarnás, ez a Szöghaj! Aranyvörös. Ez a hunok hajszíne a barna mellett. Szek Szárd tehát a Szárdok Széke, csak a szárdok, minő kellemetlen tény, Kr.e. 1.400 körül indulnak támadásra. Sziszek is nagyon bosszant. A neve Szi-Szék, vagyis Nap-Szék, a Szi Napot is jelent, mint a Szí ige. Ez is római időből. Vagy Szalona, Szalonna, a Szalo a Szála, Szálló, a Na Ház, Város, ez is mélyen a római időkből. Nocsak, magyarok!
#4
2013. szep. 11. 14:50
A magyar nyelvet a latin alá vetették, csoda, hogy fennmaradt. Ma is ütik-vágják, hamisítják, ölik, gyilkolják. Annyit hazudnak, hogy azt felsorolni szinte lehetetlen. Minden szavunkat meghamisították, magas fizetést húzva a magyar néptől.
Bécs, Berlin, Moszkva, meg a többi kisebb csaló is beállt a sorba. Úgy gondolják, saját Anyjukat és Apjukat lehet gyilkolni, fosztogatni. Egyszer azonban Isten mindent megfizet. Eddig is megfizetett, ezután is megfizet.
Az Iskola magyar szóösszetétel. Is a Fény, Ős, Ész, a Ko a Kő, a La Hely, mint "Amott' La", sok szavunkban létezik. Az Is-Ko-La tehát az Ész Kövének Helye, a Fény Kövének Helye. Gyakran barlang, ahova a Tan ismerője bevitte a gyerekeket, festettek és írtak a falra, vagyis a kőre. Továbbá százával maradtak fenn kőre rótt magyar írások, szinte az egész Földön. Hajóztunk ugyanis a tengereken. Valakik Amerikába a Csendes-óceán felől 30.000 évnél régebben már átkeltek. Biztosan nem száraz lábbal. Los Angeles előtti szigetek és délen Chiloé bizonyítja régészeti leletekkel. Bár azok a hajósok nem a mi atyáink voltak.
A Lámpa magyar szó. A Lám a Lát ige változata, "Lám-lám, beütötted a lábad" mondja anyuka a gyerekének, értve a Lám alatt a Látod szót. Különben a Lát a La alapszó képződménye, Hegyet jelent, ahova minden este felmentek őseink, a csillagokat nézni, bár francia kutatók szerint reggel a vadakat nézni. A Lát csoportja a Lád, Lász, Láz, Lám, tehát piszok nagy balszerencséje van a sok hazudozó tanárnak, amikor orosznak minősítik a Lámpát. Mert az oroszban bizony nincsen meg a többi magyar variáns, ami egyértelművé teszi a Lámpa magyar eredetét.
A Táska is magyar szó, az Utaska szóban a Ka a Ház, az utas abba teszi a dolgait. De a Tas önmagában is Úr, hajh, de nem török, mivel a török csak Kr. után 250 körül képződik, magyar, kínai, tibeti és más szórványokból, bár megtartják eredeti magyar nyelvi minőségüket. Ezért aztán tényleg rokonaink, mint az angolok (germánok). A szumerban is vannak hasonló szavak.
#3
2013. szep. 7. 21:07
Számtalan hasonló kifejezés van, magyar nyelven, mint az Ab Rak A Dabra. De az alapszavak, a két hangból álló szavak még nagyobb értéket képviselnek az ősiség megállapítása szempontjából. Ezeket a szavakat Etymonnak nevezik a nyelvészek. Nincs túl sok belőlük, jelentésük meghatározása megdönthetetlenül bizonyítja az emberiség magyar eredetét.
A magyar írás, a magyar írás magyar nyelven való olvasata, a magyar számírás, a cro-magnoniak genetikai azonossága 72 %-ban a mai magyarok genetikai készletével, valamint a magyar hagyományok felismerése az ötvenezer, vagy még régebbi idők embereinek szokásaiban, jelképeiben, döntő bizonyítékok arra, hogy amit a Biblia is állít, egykor egy nyelvűek voltunk, mi emberek többségében, és ez a nyelv a magyar nyelv volt. Az a csodálatos, hogy a 40.000 éves feliratok olyan nyelven szólalnak meg, mint a mai központi nyelvjárás nyelve. A feliratok dúsgazdag világa nagyon sok vizsgálatot érdemelne. Legnagyobb tudósaink, mint Baráth Tibor, elképesztően magas színvonalú kutatásokat végzett, de sok kérdést nem tudott megválaszolni. Kellenének a magyar ifjak, akik továbbfejlesztenék az igazak kutatásait.
Az alapszavak tehát két hangból álló szavak, nem pedig háromból. Ez az állításom a gyöknyelvészetet is igyekszik helyre tenni, mivel jóra érdemes magyar kutatók sem képesek felfogni, hogy az alapszó két hangból áll, nem háromból. A három hangból álló szavak rendszere már egy magasabb fokozat, ami a magyar nyelv fejlődésében akár 100.000 év alatt zajlott le.
A két hangból álló szavak rendszere megállapítható, hangtanilag, jelentéstanilag is felderíthető. Nagyon nehéz munka, hosszú ideje vesződöm vele, de látom, hogy nem lehetetlen a munka elvégzése. Néhány alapszó jelentését már sikerült meghatározni. A munka talán sosem lesz befejezve, de minden megoldás az ősi magyar nyelvhez visz vissza bennünket.
Ku szavunk a Kő és a Száj jelentését tartalmazza. A Ku a szumerban is létezik, egy stilizált fej, balra fordulva, a nagy orr alatt a száj előtt egy apró pont jelzi az ételt, amit a száj majd bekap. Csakhogy a szumer alig Kr.e. 3.500 körül jön létre, előtte meg az emberek több millió éve léteznek.
A Ku szó a Kő és Száj jelentésével az étel, a száj számára való kővel megmunkált, kővel elejtett ételt is jelenti.
A Ku - Száj fogalom nem túl gazdag formát hozott létre, pl. a Koszt a Szájba való.
Ellenben a Ku Kő értelme teljes flekciót tartalmaz, ami a Ku, Ko, Ka, Kő, Ke, Ki, Kü hetes teljes flekciót is szemünkbe idézi, mármint a magyarok szemébe. Mind a hét alapszónak gazdag további fejleménye van, most kezdjem felsorolni?
A Ku alapszó kapcsolódik A Ku-Tya - Száj-Tájacska szóhoz. A Kutya egy nagy ugató, jól harap, lényege a szája meg a fogai. A Ku-Vasz szintén egy kutya, a Vasz Fehér értelmű, ami miatt a Ku-Vasz Száj-Fehér értelmű. A Kuvasz nevébe még egy-két jelentés is bevihető, de ez a lényege. Kuta szumer város neve Ku-Ta, amit egy hagyomány bizonyít, hogy a város mellett volt egy lejárat az Alvilágba. Ku a Száj, Nyílás, Ta a Táj, Hely, ez a szumer város nevének jelentése. A Ku sok más szóban is felismerhető. A magyar ifjúság képes felderíteni még sok más szóban is a Száj jelentést.
A Kukutyin névben a Ku a Kő jelentést bírja. Kukutyin rendkívül fontos ősi magyar város, Ku-Ku-Tin értelemben a Kő-Kő a sok Követ jelenti, a Tin a Din változata, Isten, Isteni értelemben. Kukutyinban Kr.e. 4.000 táján hatalmas kőlerakat volt, aminek a nyomait feltárta a régészet. A köveket a Kárpátokból és az Avasból szállították Kukutyinba, majd onnan keletre exportálták az értékes köveket, amelyek tűzcsiholásra is alkalmasak voltak
A Ku jelentése tehát magyar nyelvű, továbbá a két jelentés szerte elterjedt Európában. Az idő sem mellékes, régebbi a szumer szövegeknél (Kr.e. 3.300).
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0