A gízai Nagy Piramis

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

#77
2015. feb. 24. 13:52
Sziasztok ! Segítséget szeretnénk kérni néhány - a nagy piramissal kapcsolatos - információt illetően. De egyelőre az is megteszi, ha visszajelzést kapok hogy működik, él ez a fórum. Előre is köszi ! Alex
#76
2013. júl. 7. 14:35
A piramisok neve adja meg a kérdések kulcsát. Egy kiváló magyar kutató a Peremes szóhoz vezeti a Piramis szót. Az első piramisok Egyiptomban is Peremesek voltak. De Pi-Ra-Mis pontos jelentése Csillag-Nap-Ifjú (Hős), a Pira tehát a piros felkelő Napisten egyik neve, a Mis is ezt támasztja alá. A tetejükre Gúlát, Kúpot tettek, arannyal bevonva. Így a Napisten uralkodásának időtartamát meghosszabbították Szét, a Sátán, terhére.
A Nagy Piramis a Vezér csillagkép egyik csillaga, az egészet fel akarták építeni. Mexikóban is ismert Vezér övének három piramisa, meg a Pilisben, de úgy látom, Viszokoban is. Azután az amerikai Nil folyó mellett is építettek hasonló három piramist, meg a hun magyarok is. Az amerikai Nil folyó helyét, aki nem ismeri, szóljon, azonnal megmondom. Ez is a Nílus egyik megjelenése, nem igaz?
#75
2011. jún. 27. 20:32
"Sziasztok!

Én úgy tudom, hogy valóban nincsenek hieroglif írások a Nagy Piramisban, csak a bejáratnál egy (valószínűleg néhány évezreddel később odakerülő) görög betűkkel írt Khu-fu felírat, ami után tévesen tartják a nagy fáraó művének a piramist. " – rebus


nem ott van, hanem a tehermentesítő kamrákban találtak egy hwfw feliratot cavigliáék..de most is találtak az egyik lélekjáratban..
az olasz által találtak viszont valószínűleg hamisak..csak a feltárás miatt csinálták ők..
amúgy egyik "nagyobb" piramisban sincsenek feliratok, viszont pl a szakkarai V-VI. dinasztia királyi és királynői piramisaiban a Piramisszövegek vannak felírva. a későbbi középbirodalmi téglapiramisok is általában kopaszok belül..
#74
2011. jún. 1. 7:56
Sziasztok!

Én úgy tudom, hogy valóban nincsenek hieroglif írások a Nagy Piramisban, csak a bejáratnál egy (valószínűleg néhány évezreddel később odakerülő) görög betűkkel írt Khu-fu felírat, ami után tévesen tartják a nagy fáraó művének a piramist.
#73
2011. máj. 11. 19:43
Még régebben láttam egy UFO-s dokumentumfilmet,és állítólag a Gízai Nagy Piramist vmi üzemanyag készítésére használták,mivel az egyik "szellőző járaton" olyan vegyi anyagot találtak,aminek az előállításához az kell.És a piramisban állítólag nincsenek hieroglif írások,csak nagy "üres" falak,amik állítólag rezonátorként szolgáltak.
#72
2011. máj. 11. 9:52
"[quote author=Szabó Gergő link=topic=9.msg9#msg9 date=1167684837]
Az egyik hobbim a piramisok, azon belül is a Nagy Piramis. Ha valakinek lenne kérdése vagy olyan dolga, amit meg szeretne osztani másokkal is, akkor azt is meg lehet tenni." – motorfreemail
" – motorfreemail[quote author=Szabó Gergő link=topic=9.msg9#msg9 date=1167684837]
Az egyik hobbim a piramisok, azon belül is a Nagy Piramis. Ha valakinek lenne kérdése vagy olyan dolga, amit meg szeretne osztani másokkal is, akkor azt is meg lehet tenni." – motorfreemail
#71
2011. máj. 11. 8:24
"Az egyik hobbim a piramisok, azon belül is a Nagy Piramis. Ha valakinek lenne kérdése vagy olyan dolga, amit meg szeretne osztani másokkal is, akkor azt is meg lehet tenni." – Szabó
#70
2010. dec. 5. 16:57
Engem a NAgy piramissal kapcsolatos dolgok érdekelnek. Voltam ott és benne is. Kiadtam egy könyvet magyarul Fáraó felébresztése cimmel. Az irás dokumentáció szerű de olyan izgalmas mint egy scifi. Tudsz nekem valami ötletet adni hogyan tovább?
#69
2010. jún. 30. 17:02
Sziasztok! örülök, hogy rábukkantam a témára. Én is régóta foglalkozom a piramisokkal. Valaki kérdezte a Roszetau-dolgot: David Bauval: A Szfinx üzenete könyve foglalkozik ezzel részletesen. Szerintem is van jelentősége annak, hogy a világ minden tján épülzek piramisok. De szerintem nem "térmodulátorok", hanem inkább "energiamodulátorok" lehettek. Az ősi iratok és leletek tanulmányozásából kezd egy olyan kép körvonalazódni, hogy a földet érő kozmikus energia intenzitása drasztikusan váltakozik. Mivel ez az energia létfontosságú számunkra, a csökkenése veszélyt jelent. Szerintem az ősi kultúrák tisztában voltak ezzel és mindent megtettek, hogy kiegyensúlyozzák ezt az energetikai hatást. Akartok bővebben hallani erről?
#68
2010. feb. 14. 14:40
Szerintem a piramisokat ufók készítették , mert az akkori technológiával több tonnás köveket mozgatni , hát az lehetetlenség .
#67
2008. aug. 21. 16:55
4 új kis szfinxet találtak nemrég... részleteket nem tudok, nem volt kép a külföldi honlapon ,ahol olvastam a 3 sort....
#66
2008. aug. 19. 14:33
Igen, osszd meg!! Akár úgy is, ha csak kérdések!!
#65
2008. aug. 9. 9:41
Kedves Gergő!

Elég nagy tanulmánnyal rendelkezem a Gízai fennsíkkal kapcsolatosan.
Rengeteg fényképfelvételem van amik legalább 2000X3000 pixelesek.

Elolvastam tegnap este, ma hajnalban a "tanulmányod". Ez inkább fordítás, de legalább megjelenik magyarul is.
Csak óvatosan terjesszed, mert az írók harapnak a jogdíjakért. Ez a képekre is igaz!

A piramis építéssel kapcsolatosan, nekem is van pár teóriám, sőt, arra is, hogy mire használhatták őket.

Ha gondoljátok szívesen megosztom!
#64
2008. júl. 7. 11:34
Felkerült a TTT-re a tanulmányom legfrissebb változata! Több dolgot is módosítottam és bővítettem benne, ezért érdemes újból letölteni!
Katt ide: tttweb.hu/index.php?rovat=ekonyvek&konyv=293]tttweb.hu/index.php?rovat=ekonyvek&konyv=293
#63
2008. már. 8. 12:58
Tudom ajánlani neked a gízai piramisokról írt tanulmányomat, amit a tttweb.hu/index.php?rovat=ekonyvek&alrovat=egyiptom]tttweb.hu/index.php?rovat=ekonyvek&alrovat=egyiptom címen tudsz elérni.

Ebben megpróbáltam minél több építési módot ismertetni a hozzájuk tartozó évekkel és ellenérvekkel együtt. Nem tudom, hogy a felsoroltakat ismered-e már vagy sem. Én ennyiről tudok.
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0