Úgy tartják, az alkímia művészete Egyiptomból származik, onnan került át arab közvetítéssel előbb az ókori Görögországba és Rómába, majd végül a középkori Európába. Az arab szógyök ("kimia") eredete a kopt khem szóban keresendő, mely a Nílus által megtermékenyített, fekete földet jelentette. Így tulajdonképp a primordiális Első Anyagra, annak sötét misztériumára utal a szó.
Az alkimisták célja háromrétű volt: egyfelől, szerették volna felfedezni a Filozófusok Kövét, mely a tudás végtelenjét adhatja az emberiségnek; másfelől meg akarták találni az örök fiatalság kulcsát, a Halhatatlanság Elixírjét; végül pedig megpróbálták felfedni azt, hogy hogyan lehet egyik fémet a másikba átalakítani. Mivel az aranyat vélték a legtisztább fémnek, benne keresték az átalakulás kulcsát - és a mesés gazdagságot.
Az alkímia első évszázadaiban az asztrológiai jeleket használták a fémek megjelölésére is. Majd az idők során minden nevesebb alkimista megalkotta saját külön, titkos jelrendszerét, mellyel lejegyezték tapasztalataikat. A következőekben az alkímia által használt főbb elemek kerülnek bemutatásra, mindegyikhez a hozzá tartozó jelek, és azok főbb változatai.

Jel	Jelentése	Egyéb jelvariációk
	Antimónium Az ember és a természet állatias természetét, vad szellemét jelölte, gyakran a Farkas szimbólumával hivatkoztak rá.
	Arany Minden fémek legtökéletesebbike, az alkímia legfontosabb féme. Test, lélek és szellem összessége. Gyakran a Nap szimbólumának tekintették.
	Arzén Széles körben volt használatos a korai alkimisták között, a Hattyú szimbólumával is gyakran ábrázolták.
	Bizmut Bár az alkímiai szövegek meglehetősen sokszor említik, tulajdonképp a mai napig nem tudható biztosan, milyen szerepet játszott.
	Cink A "Filozófusok gyapja", a nix alba (fehér hó), azaz a cink-szulfid szintén közkedvelt anyag volt, melyet hevítéssel készítettek.
	Ezüst Szintén az alkímia egyik legfontosabb féme. A Hold asztrológiai jelével is gyakran ábrázolták.
	Foszfor Az alkimisták a foszfort a lélek jelképének tekintették. Ez az anyag igen nagy érdeklődést váltott ki bennük, miután úgy vélték, hogy különös külseje azt mutatja: a fény az anyagba zártan van benne jelen.
	Higany A higanyt már az ókorban is arra használták, hogy vörös színű higanyoxidot készítsenek belőle hevítéssel és salétromsav hozzáadásával. A higany reakciója ragyogó, vörös kristályokat képzett a savban, felszínén pedig gőzölgő, vörös kipárolgás jelent meg. Az alkimisták meg voltak győződve róla, hogy a higany mind a szilárd, mind a folyékony halmazállapothoz kapcsolatható, mind a földhöz, mind a mennyekhez, mind az élethez, mind a halálhoz. A higany szimbólumaként a Merkúr asztrológiai jelét is használták, vagy a Kígyóval jelképezték.
	Kálium Szintén széles körben használták az alkimisták.
	Kén A kén a három égi szubsztancia (kén, higany és só) egyike.
	Magnézium Az alkimisták az ún. "magnezia alba", azaz a fehér magnézium nevű anyagot használták, mely tulajdonképp magnéziumá-karbonát (MgCO3). A kéziratokban úgy hivatkoztak rá, mint "mérsékelt, magnéziumi föld"-re.
	Ólom Az alkímia hét fő féme közül az ólom a legősibb. Gyakran a Szaturnusz jelével is szimbolizálták, az összehúzódást, a befelé ható erőket képviselte.
	Ón Gyakran a Jupiter bolygó jelével ábrázolták.
	Platina A platinát az arany és ezüst köztes anyagának tekintették.
	Réz A réz egyike az alkímia legfőbb hét fémének, melyek: az arany, az ezüst, a higany, a réz, az ólom, a vas és az ón.
	Vas A vasat gyakran a Mars bolygóval helyettesítették az alkímiai szövegekben. Az erőt, az akaratot képviselte.

- Simon -