Sárga: Az örök fény, a felség, a hatalom kifejezője, a közvetítés jelképe emberek és istenek között. A világos- vagy aranysárga a hit, a jóság, az intuíció, az intellektus színe. A narancssárgába hajló sárga a Nap, a melegség szimbóluma; az isteni szeretet, a bölcsesség színe; a zöldessárgát viszont a halálhoz, az irigységhez, a hitszegéshez társították. A buddhizmusban a lemondás, a vágytalanság, az alázatosság, a szerzetesek színe. Kínában a Föld, a középpont színe. Eredetileg császári szín volt - csak annak volt szabad sárga ruhát viselnie, aki a császári családhoz tartozott -, később az előkelőség kifejezője lett. A keresztény hagyományban is megjelenik a sárga szín többértékűsége: lehet a szentség, a felfedett igazság kifejezője, ugyanakkor a sötétsárga az eretnekség, az árulás színe.

Narancssárga: Átmeneti szín a piros és a sárga között; a szellem és a libidó egyensúlyát jelképezi. Kínában és Japánban a szeretet és a boldogság színe. A buddhista szerzetesek ruhájának színeként a láng, a megvilágosodás fénye, az isteni szeretet kinyilatkoztatása. A zsidó hagyományban a ragyogás és a pompa színe.

Piros: Éppúgy lehet az élet, mint a halál jele; mindkét esetben a vérrel asszociálható. A nemiség szimbóluma, a libidó színe. A történelem előtti időkben a halottak mellé vörös színű port szórtak a temetkezési szertartás során. Ókori babona, hogy apotropaikus erejű, megóv a démonoktól és a veszélyektől. Az egyiptomiak befestették fáikat, barmaikat, vagyontárgyaikat pirosra, hogy megvédjék a tűztől és más károktól, s hogy termékenyek legyenek. A zsidók ajtófélfáikat az áldozati bárányok vérével festették meg, hogy megóvják házaikat a tíz csapás öldöklő angyalától. Görögországban vörös leplet borítottak a holtakra, ezzel jelképesen áldozattá avatták, hogy kibékülve az alvilágiakkal, lejuthasson birodalmukba. Az antikvitásban a szeretet, a szerelem, a szenvedély kifejezője; Rómában a menyasszony tűzpiros fátylat visel, ez a flammeum. Erő-, tűz- és hatalom-jelképként is szerepel. A zsidó és keresztény hagyományban a komolyság, a fenség színe. Az Újszövetségben a bűn, az engesztelés, a vezeklés és az áldozat színe. Negatív jelentése a testi szenvedélyek megbélyegzéséhez kapcsolódik, a skarlátvörös a "nagy babiloni parázna" színe. A piros lámpás házak színeként a paráznaságra utal. Az alkimisták kemencéjét jelképezi, valamint a "Nagy Mű" harmadik fokozatát. Az európai népszokásokban a húsvéti piros tojás a termékenység jelképe.

Lila: A mértékletesség színe. Egyensúly a föld és ég között (a hajnali és az esti ég színe), az értelem és a vágy, a bölcsesség és az érzelmek között. Jelenthet intelligenciát, tudást, vallási áhítatot, szentséget, alázatosságot, bűnbánatot, fájdalmat, nosztalgiát. A rómaiaknál Jupiterhez kapcsolódik. A kereszténységben a papi törvények, az autoritás, az igazság, a böjt, a szomorúság és a várakozás kifejezője.

Kék: Az égbolt, a tenger színe; a megfoghatatlanság, a végtelenség, a transzcendencia szimbóluma. Az intellektus, az elmélkedés, a megnyugvás kifejezője, amely a képzelet és a szürrealitás világához is kapcsolódhat. Az égi istenekre utalva az emberfeletti, mennyei hatalom kifejezője, ebben az értelemben a földi szenvedélyeket jelző vörös ellentéte. A keresztény szimbolikában az angyalok, valamint Szűz Mária színe. A világi uralkodók színeként hatalmuk égi eredetére utal. Míg a nappali ég vakító kékje maszkulin jelentésű, addig az éjszaka sötétkékje a feminin principiumra utal.

Zöld: A tavasznak, a természet megújulásának, a növekvő életnek a kifejezője. Különösen az örökzöld növényekhez kötődik termékenységi és halhatatlanságot kifejező szimbolika. A színskála "közepén" áll, kiegészítő színe a piros, s mivel a kék és a sárga elegye, jelöli egyben a színek hármasságát. Ebből adódik kétértékűsége is: lehet a fiatalság, a remény, a boldogság, ugyanakkor a változás az átmenetiség, a féltékenység jelölője. Meleg és hideg, égi és földi keveréke. Lehet az éretlenség, a tapasztalatlanság és naivság jelképe. A kereszténységben a halhatatlanság, a feltámadás színe, az Erények közül a Reményé. Negatív jelentése: méreg, halál, a gonosz rontó ereje. A sátánt gyakran ábrázolják zöld testtel és szemmel. Az iszlám hagyományban a Prófétára és a Paradicsom ígéretére utal. Az alkímiában a zöld kő az aranyhoz való átmenetnek felel meg.

Barna: A föld színe, ebből adódik anyaság karaktere. Mint anyagi szimbólum, az ösztönszféra kifejezője. Már az ókorban felveszi a vezeklés, az egyszerűség, az alázat értelmet. A középkorban az alábbi jelentések tartoznak hozzá: hallgatagság, az evilági hívságok megvetése, szegénység; ezért lesz a ferences szerzetesrend öltözetének színe.

Szürke: A hamu és a köd színe, ezáltal a szomorúság, a melankólia, az unalom, a fásultság, az egyhangúság jelképe. A keresztény szimbolikában a test halálát és a lélek halhatatlanságát jelképezi. Ebben az értelemben vált az egyházi közösségek, a rendek megkülönböztető színévé. A szürke a színek ellentéteként a semlegességet, a hétköznapiságot jelenti.

Fehér: A Fény, a tisztaság, a differenciálatlanság, a transzcendencia, a tökéletesség, az egyszerűség jelképe. Lunáris szín, a női princípium szűzi aspektusát jelzi. Az égi istenek állatainak színe, így pl. Zeusz, mint fehér hattyú; a Buddha születését jelző álom elefántja; a Szentlélek galambja. A fehér szoros kapcsolatban áll a halállal és az ehhez kapcsolódó rituális tárgyakkal (halotti lepel, gyertya), jelképezi a szellemeket és a kísérteteket. A hinduizmus Kozmikus Tojásának színe, amely az állandóság és örökkévalóság megvalósulása. Kínában a gyász színe. A fehér tigris az őszre, az érett életkorra utal, maszkokon pedig a ravaszságot jelzi. A fehér virág a gyermekáldást jelenti. Ártatlanság értelemben jelenik meg Athénban, ahol az Areioszpagosz bírái fehér kövekkel szavaztak a vádlott felmentése mellett. A keresztény hagyományban az öröm és a vigasság hordozója. A szentséghez, Istenhez tartozó szín, valamint a feltámadás színe. A fehér ruha a tisztaságot, a szüzességet, a lélek győzelmét jelenti az anyag felett. A béke és a jóakarat kifejezője; erre utal Noé fehér galambja és a békekövetek fehér zászlója. A három Erény közül a Hit jelképe.

Arany: A napfény, az isteni hatalom, a megvilágosodás, a halhatatlanság, a dicsőség jelképe. Az összes napistent, a vetés és aratás isteneit, a beért termést szimbolizálja. A kereszténységben, az ikonfestészetben és a román kor nyugati festészetében az arany háttér a transzcendens szférára, a mennyei birodalomra utal az arany dicsfény, a glória pedig a megdicsőült szentekre. Az ezoterikában a szoláris asztrál színe.

Ezüst: Utalhat a kereskedelemre és a pénz hatalmára. Az egyiptomi mítoszok szerint Ré napisten csontjai ezüstből vannak. Kínában a legértékesebb fémnek tartották; a Tejútat "ezüstfolyónak" nevezték. A görög-római mitológiában a második világkorszak az ezüstkor, amely az aranykor boldog világával szemben a hanyatlás kezdete. Míg a királyok féme az arany, a királynőé az ezüst. Az ezoterikában a lunáris asztrál színe.

Fekete: Az ősi sötétség, a káosz, az éjszaka, a feneketlen, titokzatos mélység, a világűr jelképe. A színekben kifejeződő élet ellentéte, a halál szimbóluma. A lemondás színe, a gyász kifejezője; számos hagyományban a gonosz erőkhöz kötődik. Az ókorban az alvilág isteneihez társult, pl. Hádész-Plútón, Hekaté, Ozirisz színe. A kereszténységben egyrészt a halál és a gyász színe, másrészt a bűn, a pokol, a bűnhődés jelképe. A világtól, az élettől való elfordulást, az alázatot is kifejezte, ezért a papok és a bencés szerzetesek ruházatuk színéül választották. Az alkímiában a szín hiánya, a Nagy Mű első foka, a bomlás, az erjedés, a pokolba való alászállás jelképe.