Az eltűnt 300 év nyomában

 

(Nyomtatásban megjelent a Demokrata c. hetilap 2002/46. számában, november 14., 40-43.old.)

 

- Határozott meggyozodésem: a középkor egy része kitalálás - és ezzel kapcsolatban bármikor akár tuzbe is teszem a kezem. Ezeket a gondolatokat Németországban azért nem akarják befogadni, mert mítoszokat foszlatnak szét és a „hivatalos" történészek jól tudják, ha egyszer engednek, minden kártyavárként omlik össze. Bízom viszont munkámnak a kelet-európai népek részérol való kedvezo fogadtatásában, hiszen nemcsak hogy nincs mit veszíteniük, hanem mindez még segítheti is a magyarokat történetük pontosabb feltárásában – mondta könyve magyarországi bemutatóját követően Heribert Illig,  a Kitalált középkor című könyv szerzője a Demokratának.

 

Dr. Heribert Illig (2002 November 6., Budapest)- Meghökkentő elmélettel lepte meg a közvéleményt. Nem kevesebbet állít, mint hogy a középkorba utólagosan közel 300 évet toldottak be, a VII., a VIII. és IX. századot.

- Valóban, 1991-re már végleges formába tudtam foglalni tételemet, nevezetesen, hogy a szóban forgó majd három évszázadot mesterségesen illesztették be az európai történelembe. Egy ténylegesen el nem telt idő alatt nyilvánvalóan nem történhet semmi, így történelem sincs, tehát történelmet sem lehet írni. A kérdéses, betoldott időszakot óvatos becsléssel 614 augusztusának vége és 911 szeptembere közé helyeztem be, megjegyezvén, hogy ezek nem éles időhatárok, minden további nélkül lehetséges akár 10-20 évnyi pontatlanság is, amit a további kutatások alapján majd finomítani lehet. Állításom szerint ezeket a századokat az európai történelemből minden tétovázás nélkül egész egyszerűen kihúzhatjuk. A két végpont egymáshoz történő illesztésével pedig helyreáll a történelmi folyamatosság.

- Miként jutott erre a megállapításra?

- Minden azzal vette kezdetét, hogy súlyos ellentmondásokra bukkantam időszámításunkban. Az érvényben lévő Gergely-naptárt XIII. Gergely pápáról nevezzük így; ő 1582-ben oly módon helyesbítette a Julián-naptárt, hogy 10 napot, mintegy átugorva, kihagyott belőle, ezáltal szándékozván összhangba hozni, hozzáigazítani azt a csillagászati naptárhoz. A Kr. e. 45-ben Julius Caesar által végrehajtott naptárreform azt célozta, hogy a naptári év futamidejét 365 napban, illetve azt négyévenként az általa bevezetett egy szökőnappal megtoldva a 366 napos szökőévben rögzítse. A csillagászati év azonban az átlagos évi 365 és egynegyed napnál mintegy 12 perccel hosszabb,így ezek összegződése az évszázadok során jelentős eltérést okozott. XIII. Gergely pápa ezt az időtöbbletet úgy illesztette be a naptárba, hogy rendeletére 1582-ben október 5-e után 15-e következett. Még így is be kellett vezetnie egy pótlólagos megkötést: nevezetesen csak a százas helyiérték helyén is néggyel osztható száz évek számítanak szökőévnek, azaz csak minden negyedik kerek száz esztendő. Ha azonban utánaszámolunk, be kell látnunk, hogy a majd 12 perces eltérések összegéből az egy naptári napot kitevő utánigazítás 128,2 évenként esedékes. Ez tehát azt jelenti, hogy a pápa részéről 13 nap beiktatása lett volna indokolt, hiszen a két naptárreform között eltelt 1627 esztendő ezt tette volna szükségessé. Felmerült a kérdés, hogyan volt lehetséges helytelen helyesbítéssel helyes eredményre jutni?

- Hogyan?

- Több lehetséges okkal kellett számolnom. Csak hogy a legfontosabbakat említsem: megeshet, hogy a csillagászati év rövidebb, mint gondoltuk vagy megváltozhatott a Föld pályája vagy az év sarokpontjainak megállapításában volt eltérés Julius Caesar és XIII. Gergely pápa között, de előfordulhat az is, hogy a Caesar és Gergely között eltelt időszak lehetett rövidebb. A szóba jöhető lehetőségek gondos vizsgálata és alapos megfontolások után abban az irányban kellett továbbmennem, hogy továbbra is a többletidő a kérdés, és az, hogy mi módon juthatok annak nyomára.

- És hogyan nyomozott az eltűnt idő után?

- Hamisításokkal szép számmal találkozunk a történelem során, elannyira, hogy külön tudományág fejlődött ki azok leleplezésére. És valóban, nap mint nap tanúi is lehetünk felderített esetekről szóló bejelentéseknek. Végül egy olyan korszakra irányult a figyelmem, amivel kapcsolatosan az embernek az általános történelmi ismeretei alapján a legkevésbé támadnának kételyei. Szembeszökő ellentmondást éreztem abban, hogy bár a Karolingok korát (Kis Pipin 751-es királyi trónra kerülésétől IV. Lajos 911-ben bekövetkezett haláláig tartó időszakot), azon belül is Nagy Károly (768-800 király, 800-814 császár) idejét különösen a gazdasági élet virágzása és egyáltalán a kultúra kimagasló teljesítményeket hozó időszakának tekintjük, a korszak ilyen kedvező megítélése elsősorban írásos emlékeken alapul. Az írásos emlékek hitelességét azonban nagyon kevés egyéb bizonyíték erősíti meg - gondolok itt például elsősorban a régészti leletek igen gyér számára. A második világháború utáni újjáépítések és a városok terjeszkedésével járó építkezések vagy a metróvonalak, mélygarázsok építésének földmunkáinak során annyi lelet került elő, mint korábban évszázadok alatt sem. Ehhez képest ezek között minden korból szép számmal akad lelet, leszámítva a kérdéses három évszázadot. De keresse fel az ember akár a legnagyobb német múzeumokat Münchenben, Regensburgban. Mainzban, Kölnben: mindenütt óriási római anyagot talál, a frank részleg viszont mindenütt kevesebb mint szegényes. Még a nürnbergi Germanisches Nationalmuseumban is mindössze egyetlen terem mutatja be a frank emlékeket, pontosabban még egy egész teremre sem futja, mert a frank anyagokat tartalmazó hét tárló mellett a nyolcadikban kopt [ I. ] leleteket látunk. Vizsgálódásaimat tehát ebben az irányban folytattam és legnagyobb meglepetésemre azt kellett látnom, hogy ennek a korszaknak szinte semmi kézzelfogható emléke nem maradt ránk. Egyszerűen nem találjuk azokat az utakat, amiken a virágzó kereskedelemnek kellett lebonyolódnia. A római útvonalakon folytatott ásatások mindig gazdag leletanyaggal jutalmazzák a régészek fáradozását. a frankoktól makacsul nem akar semmi hiteles tárgyi emlék napvilágra kerülni. Egy 30 kilométeres római útszakasz mellől több tárgyi lelet kerül elő, mint amennyivel az egész Karoling-korból összesen (!) rendelkezünk. Itt említhetem az oklevelekben felbukkanó 25 Bajorország területén állott várkastélyt, amelyekből egyetlen kő elő nem került. De legalább ilyen mértékben különös Regensburg városának példája, ahol Nagy Károly két esztendeig székelt. A város területén a számtalan római építészeti emlék és a mindennapi élet tárgyi emlékeinek sokaságán túl csupán római pénzérméből 1300 darab került elő - és csupán egyetlen egy a frank uralkodók idejéből. Arról az egyetlenről pedig ­mivel pontosabb megkülönböztetésre alkalmas jelzés nem szerepel rajta - még azt sem tudjuk megállapítani, vajon valóban Nagy Károlyhoz köthető-e, vagy Kopasz Károlyhoz, vagy akár a francia ághoz tartozó Jámbor (Együgyű) Károlyhoz, akinek idejében, 911-ben az elválasztó vonalat meghúztam. De hogy a helyzet ellentmondásosságára jobban rávilágítsak, hozzáteszem, hogy ugyanarról a helyről van szó: a Karolingok pontosan a korábbi római tábor helyén éltek. Se híre, se hamva a hercegi kastély nyomainak sem; egyszer gúnyosan azt írtam, több írásos helymegjelölés maradt fenn róla, mint ahány kő belőle... Bajor törvényeinkben van egy pont, amely szerint, ha valaki az egyháznak szándékozik adományozni valami tulajdont, annak írásos formában kell történnie, tanúk sorának hitelesítésével. Gondoljuk el, mennyire lehet ez életszerű a VIII. században, amikor alig voltak, akik írni-olvasni tudtak. Egy darab földnek vagy egy épületnek az egyházra hagyásához okiratot kell készíteni, egyik-másikon 15-20 tanú aláírása is szerepel, miközben gyakran uralkodók sem tudtak írni. De vonjuk be mérlegelésünkbe még azt is, hogy ennél sokkal fontosabb ügyleteket sem rögzítettek írásban, olyanokat sem, amikor a császár valakinek grófi címet és birtokot adományozott, elegendő volt, ha az udvar nyilvánossága tudomást szerzett a dologról. Adott tehát egy virágzó, szinte az egész Európát uraló nagyhatalmú kultúra, amihez alig kapcsolhatók tárgyi emlékek. Ellenvetésként állandóan azt kell hallgatnom, igen, a magyarok mindent elpusztítottak Bajorországban.

- Összesen két jelentős magyar hadjárat volt...

- Ennél is fontosabb, hogy még ha mindent felégettek volna is, elhurcoltak volna is, kiterjedhetett-e mindez például a templomok és várkastélyok teljes építőanyagára? De ugyanezzel szembesülünk a birodalom északi területein is a vikingek vonatkozásában vagy délen a szaracénokkal kapcsolatban, azokon a vidékeken az ő számlájukra írják a pusztítást. Ezek nyilvánvalóan nem kielégítő magyarázatok, különösen amiatt, hogy a korábbi időkből származó római emlékek nagy számban maradtak fenn. Látnom kellett, hogy egész Európát átszeli ez az időszalag, de ha kiiktatjuk, értelmet kap, követhetővé válik a történelem, feloldódik az egyébként zavaros fejlődésnélküliség. Ez volt az eddig elvégzett munka könnyebbik fele, hiszen a szó szoros értelmében tényeket kellett kutatnom, azokat rendszerbe foglalnom.

- Gondolom, az igazi kérdések csak ez­után jöttek elő: ki, mikor, miért és hogyan követhette el ezt a trükköt?

- Pontosan így van, az egész egy pszichológiai krimi formáját öltötte, hiszen egy ismeretlen tettes után kellett nyomoznom és nem számíthattam újabb tények felbukkanására. A Németországban két külön kötetben történt megjelentetés ezt a különbséget némiképpen fizikailag is érzékelteti: az első kötetben tárgyalt kérdéskör megkerülhetetlen tényekkel foglakozik, a második pedig ezzel a fáradságos oknyomozással. Az elhatározás, a döntés hátterében meghúzódó, azt kiváltó motívumokat kellett feltárnom. Hogy mindezt mennyire sikerült jól megoldanom, idővel majd elválik. Legelőször is meg kellett határoznom egy időbeli keretet, amelyben a bizánci császár, a német császár és a pápa között bármiféle együttműködés létrejötte egyáltalán elképzelhető lehetett, és az okuk is meglehetett a megegyezésre. Egyetlen ilyen eset fordult elő, mégpedig III. Ottó német császár uralkodása idején. Anyja bizánci hercegnő volt, és az akkor hivatalban volt pápát, II. Szilvesztert, a korábbi Gerbert reimsi érseket III. Ottó juttatta a trónra. A császárnak érdekében állt a pápa támogatása, a pápának érdekében állt a császár hatalmának erősítése. Ötven évvel később már egészen más a helyzet: 1054-ben bekövetkezik az egyházszakadás. attól kezdve Bizánc a maga útját járja. A pápaság egyre határozottabban szembehelyezkedik a császársággal. 1046-ban történt császárrá koronázását követően III. Henrik a sutri-i zsinaton leváltja VI. Gergely pápát a két ellenpápával, III. Szilveszterrel és IX. Benedekkel egyetemben és II. Klemens néven a német püspököt teszi meg pápává, akinek a rákövetkező évben bekövetkező halála után IX. Leót juttatja a pápai trónra. Ebben az időben áll a német császárság hatalma csúcsán - Róma ellenében. VII. Gergely pápa (1073-1085) mindent elkövet, hogy a Szentszék megerősödjék és ne kárhoztathassék még egyszer ilyen alárendelt szerepre a császársággal szemben. Magához ragadván a kezdeményezést ő indította el például az invesztitúra-vitát [ II. ], hogy harcot ne mondjak. Az így kialakult feszült viszony aztán különböző szakaszokban két-háromszáz éven keresztül tartott. Az előbbiek miatt csak ez az egyetlen időszak jöhetett szóba mint lehetőség a három hatalmi tényező közötti megegyezésre. Így nyílt meg előttem egy kis ablak, amelyen keresztül - mivel III. Ottó 983-1002-ig uralkodott -, az 1000-es évre is ráláttam. Ennek azért volt különleges jelentősége, mert a fiatal III. Ottó 1000-ben Lengyelországban járván, császári címei (a Földkerekség császára és a Rómaiak császára) mellett magát Jézus Krisztus szolgájának (Servus Jesu Christi) is nevezte. Egy évre rá már a pápa által használt Servus Apostolorum (az apostol szolgája) címet is felveszi, magát nyilvánvalóan Krisztus helytartójának tekintve. Be tudom-e bizonyítani, hogy az 1000. év Ottónak. a végkorszak császárának alkotása? Megváltoztathatta-e Nagy Károly koronázási dátumát?

- És megváltoztathatta?

- Isten hat nap alatt teremtette a világot. az embert ezen belül az utolsón, a hatodikon. Az első keresztények egy hasonlattal azt mondták, egy nap annyi a Teremtőnek, mint ezer esztendő. Krisztus születését először a hatodik nap közepére, azaz a teremtés utáni 5500-re tették (Africanus, Alexandria). Ezt Africanus 203-ban mondja: száz évre rá a caesareai Eusebius, az első egyházi történetíró úgy számol, hogy a teremtés utáni 5200-ra tolja vissza Krisztus születését, hogy több időt nyerjen az emberiségnek. Így tehát, mivel a hatodik ezerből 503 év már eltelt, az ezredfordulóig (millenium) még 497 esztendő van hátra és az új, hetedik évezred első napján valami rendkívüli jelentőségű esemény fog történni. Hogy az pontosan miben áll majd, nem tudja, lehet, hogy a világvége következik el vagy a Sátán elszabadul a láncáról és kezdetét veszi az Antikrisztus ezeréves uralkodása, de a teremtés hetedik, pihenőnapjának megfelelően beköszönthet egy ezeréves békés végkor is. Ha Nagy Károly megkoronázásnak dátumát szemügyre vesszük, az 800. december 25. Az állítólagosan a IX. századból származó birodalmi krónikában az áll, hogy a 801-es esztendő karácsony első ünnepnapjával kezdődött, tehát eszerint Nagy Károly megkoronázására a 801. esztendő első napján került sor. Most ki kell hangsúlyoznom, hogy ez a 303-ban Eusebius által kiszámolt 497 esztendő elteltével napra pontosan következett be! A 200 karácsonyával (Krisztus születése) kezdődő időszámításban tehát: 303 + 497 = 800 év vége jelenti az ezredfordulót. Volt egy másik hagyomány is, nevezetesen, ha Róma és a római császári hatalom elpusztul, az az egész világ pusztulását is jelenti. Erre is gondolhattak az Utolsó Ítélettől fenyegettetve. Ezt csak akként lehetett elhárítani, ha a hatalom átszáll valakire. Nagy Károly megkoronázásának napján pontosan ez történt: hiszen átvette a római császárok hatalmát és ezzel tulajdonképpen megalapította a németek Szent Római Birodalmát (Sacrra Romanum Imperium). ahogy azt később a Barbarossa Frigyes által bevezetett fogalommal nevezték. Barbarossa Frigyest (1152-től német király) ugyancsak 1155-ben koronázták Rómában német-római császárrá, de Nagy Károly 800-ban történt megkoronázásával a Római Birodalom hatalma mindenesetre átszállt a frank, illetve később a német uralkodókra (translatio imperii). Azzal az egész emberi történelem során példa nélküli esettel állunk szemben, hogy az Eusebius számítása szerinti jövendölés napi pontossággal beteljesedik éspedig célkitűzésének maradéktalan megvalósulásával.

- Eusebius volt a legnagyobb látnok?

- Ez így egész egyszerűen nem Iehet igaz... De akad itt még egyéb meglepetés is: az történt ugyanis, hogy Krisztus születési évét még egyszer áthelyezték: mégpedig újabb kettőszáz évvel visszatolva az 5000-es esztendőre! Ezáltal a Kr. u. 1000-ben millenium van, ez pedig III. Ottóé. Ő is császár, ő is szeretné a rómaiak hatalmát, ő is római címeket visel, ő is szeretné a végső időket uralni. Tehát van két azonos igényű császárunk. Az egyetlen megoldás. hogy ennek a második császárnak a kedvéért az órát visszaállítják: az új, 5000-ből kiinduló számolási rendszer szerint teljesíti a feltéteIeket, a milleniummal kezdődő végső időkbe történő belépést. Ezenközben hősünk mintegy két legyet ütve egy csapásra, az így előállott 200 esztendőnyi idővákuumot megfelelő történelemmel kitöltve létrehozhatja nagy elődjét, aki viszont az első feltételrendszert elégíti ki hibátlanul. A hagyomány úgy tartja, hogy III. Ottó 1000-ben felnyitotta Nagy Károly sírkamráját és magához vette a bebalzsamozott holttesttől annak hatalmi jelvényeit. Egészen pontos leírásunk van arról, hogy mindez 1000-ben történt - ezzel Nagy Károly még holtában is hatékonyan közreműködött a hatalmi folyamatosság megerősítésében. Ez a visszatérő jelenség, hogy Nagy Károly és III. Ottó a különböző időszámítási modellek szerint ugyanazt a próféciát ilyen egybecsengéssel teljesíti, méghozzá egymás kölcsönös támogatásával - ez csak manipulációval lehetséges! Aztán a császár éppúgy hivatkozik a hatalmas elődre, mint a pápa, mindkettőjüknek érdeke, hogy felnagyítsák. Később vitába keveredtek egymással, hogy valóban olyan nagy volt-e. Ha a pápa koronázta meg, akkor a pápáé az erősebb hatalom, de egy másik változat szerint a koronát Nagy Károly sajátkezűleg helyezte a fejére, sőt a XV. században élt híres történész, Nicolaus nem tud a császárrá koronázásról, hasonIóan Nagy Károly saját irattárához, amely őt a jeles esemény után még négy hónappal is változatlanul királyként említi. Mindenez a legmélyebb bizalmatlanságra ad okot.

- És milyen bizalommal fogadták az ön elméletét?

- 2000-ben ünnepeltük Németországban Nagy Károly császárrá koronázásának 1200. évfordulóját. Ezekre az ellentmondásokra rá kívántam világítani egy cikkben, de azt senki nem volt hajlandó megjelentetni, mindenki csak ünnepelni akart, zavartalanul. A tudományos világban ezt a tényanyagot mindenki ismeri, de ha az ember a két jóslat napra pontos beteljesülésének a kérdését kezdi feszegetni, mindenki fagyosan elfordulva csak a hátát mutatja. Ez érthetetlen, hiszen a számítási modell szintén a szakirodalmi forrásból származik, nevezetesen Eusebiustól, de amennyiben ezeket össze akarom kapcsolni egymással, a legmerevebb elutasításba ütközöm: az embert azonnal elkezdik nem szeretni. Amit itt levezettem, az a kérdésnek a naptári számítással való megközelítése, de ugyanide lyukadok ki a teológia, a régészeti leletek vagy még sorolhatnám, milyen más szakirányok felől indulva is. Hét évvel ezelőtt talán nem voltam ennyire biztos a dolgomban, de ma már nyugodtan kijelenthetem, nem kerülhetjük meg alapvető válaszok megadását ezekre a kérdésekre. Hogy Ottó indokait illetően a lehetséges leg jobb magyarázattal tudtam-e szolgálni, azt egyelőre hagyjuk nyitva, de hatázott meggyőződésem: a középkor egy része kitalálás -és ezzel kapcsolatban bármikor akár tűzbe is teszem a kezem. Ezeket a gondolatokat Németországban azért nem akarják befogadni, mert mítoszokat foszlatnak szét és a hivatalos történészek jól tudják, ha egyszer engednek, minden kártyavárként dől össze. Bízom viszont a kelet-európai népek részéről való kedvező fogadtatásban, hiszen nem hogy nincs mit veszíteniük, hanem mindez még segítheti is például a magyarokat történetük pontosabb feltárásában.

- Eljutottunk odáig, hogy megtörtént a három évszázad beillesztése, hogyan tovább?

- Nyilvánvalóan meg kellett tölteni ezt az űrt eseményekkel, személyekkel. Itt vette kezdetét a kitalálás.

- Beleértve a pápákat is?

- Bizony, szám szerint ötvenet. A Vatikánban a Pápák Könyvében történik a pápák nyilvántartása és az éppen az erről az időszakról szóló feljegyzések nagyon szűkszavúak, alig akad közöttük, amelyik egy sornál többet szánna egy-egy papára. Ha pedig a sírjaik után érdeklődik az ember. be kell érnie egy kőtáblával. amelyen az olvasható, hogy a Szent Péter-bazilika alatt nyugszik 152 pápa és különös módon gyakorlatilag mindahány ebből az időből. Ez annál különösebb, mivel tudjuk, akkor még nem a mai Vatikán volt a pápák székhelye, hanem egy távolabb eső másik templom. Mindenesetre a különböző műhelyekben megkezdődött a vákuumkorszak igazolásra szolgáló írásos anyagok előállítása. Ahogy már utaltam rá, az utólagos igazolás terén érdekazonosság állt fenn a pápaság és a császárság között. Szembetűnő, hogy vizsgált korszakunkból aránytalanul sok irat maradt fenn, azután mintha az írásbeliség erősen visszaesett volna, hogy aztán 1130 körülre általánosan újra (?) elterjedjen. A fiktív kort egész egyszerűen teleírták. Ez tehát a magyarázat a tárgyi emlékek hiányára, hiszen azokat az emlékeket, leleteket, amelyeket ennek a kornak tulajdonítanak, a határos időszakok is kitermelhették és csak pontos kormeghatározási eljárások híján szolgálhatnak bizonyítékul. De csak egész rövid utalásszerűen, miként lehetséges az, hogy ugyanebbe a visszaesési-felejtési jelenségbe ütközünk az építészet terén (templomok boltíves befedése) vagy miként tarthatott évszázadokig a kengyel vagy a lényegesen hatékonyabb kialakítású eke elterjedése Európában? Nyilván azért, mert 300 évre megállt az idő...

- Vannak szövetségesei más szakterületekről, például régészek?

- Összegezve arról van szó, hogy az általánosan elterjedt felfogás szerint a történészek állásfoglalásaikban elsősorban az írásos említésekre hagyatkoznak és nagyon gyakran az sem rendíti meg őket, ha a tárgyi leletek kimondott ellentmondásban vannak az oklevelekkel. Még nem találkoztam olyan esettel, hogy épületek alapköveit hamísították volna, míg ez a kora középkorból származónak tartott oklevelekről sorra-rendre derül ki. A régészek önállóan alapvetően alig jutnak szóhoz, napjainkban az írásos emlékeknek van szinte kizárólagos elsőbbségük. Az anyagvizsgálati technikák fejlődésével feltétlenül jelentősen növekedni fog a kormeghatározások pontossága vagy a génvizsgálatoktól is nyilvánvalóan egyre többet várhatunk. Remélem, megérem.

Kádár István

Lexikon

Heribert Illig kronológiakritikus, kiadó (1947., Vohenstrauss), T.: old. mat.-fiz., okl. közg., germanisztika, doktori dissz.: Egon Friedell bécsi kultúrtörténészről. 13 évig egy nagybankban rendszerelemző mat. További fontosabb művei: Az idejét múlt történelem előtti idő (1988), Mikor éltek a fáraók? (Gunnar Heinsohn prof. társszerzőjeként, 1990), A Kheopsz-piramis építése (Franz Löhnerrel, 1998), 1988-tól a Zeitensprünge (Időugrások) c. történelemkritikai folyóirat kiadója.


[ I. ] A régi egyiptomiak keresztény utódai ­saját egyházzal, nyelvvel és írással.

[ II. ] A pápaság végül is csak az 1122-es wormsi konkordátummal szerezte vissza a püspökök és apátok kinevezését (gyűrűvel és bottal) a világiaktól, akik azt a IX. századtól gyakorolták.